Amikor az ember már a hatodik X-et is úgy írja le, hogy pár perc múlva már nem biztos benne, hogy leírta, akkor a napok múlása is lassúbbodik. A múlt az olyan gyors lesz, mint egy jó indiai kaja után a felismerés, ide gyorsabb lábak kellenek vagy közelebbi hely. A jövő az olyan távoli, hogy még akciós repjeggyel sem indulsz el, főleg plusz táskával, amiért aranyárat kérnek a dollárszemű tulajdonosok. A jelen az időben ugyanolyan, mint mindenki másnak: amit meg kell tenni, lásd munka, azt egy csiga két kávészünettel hagyja le, amit meg szívesen teszel meg, az meg olyan gyors lesz, hogy Usain Bolt hatvan méter előnyt kér 100 méteren. Persze tudom én, Kovács „Odüsszeusz” tanár úr elmagyarázta, úgy, hogy még én is megértettem, az idő az állandó, csak mi érezzük gyorsabbnak vagy lassúbbnak.
Mostanában tényleg csak múlnak a napok. Persze nem mindegy hol.
-Azért hogy egy pálmafa alól, koktéllal a kezedben jelentkezel be, ahhoz orca kell. A kis napernyő a pohár szélén maga a sértés.
-Az irigység az természetes emberi tulajdonság, csak van, akinél életcél lesz. Megint mi bajod van? – hörpölt a zöld-rózsaszín csodából KZS bristolszakértő valahol Mallorcán.
-Nem irigy vagyok, csak most…
-Most azt hiszem egy hétig elég volt belőled, puszi – mosolygott még egyet és valóban eltűnt egy hétre.
A napok múlása és hogy nem történik semmi, az akkor tudatosodott bennem, mikor az egyik reggel nem a jobb, hanem a bal lábam döntött úgy, őt hagyjam békén, még alszik kicsit. Micsoda változatosság! Ugye, hogy történik valami. Ez folytatódott abban, hogy a gyurivándor /a bútorokra támaszkodva eljutni a fürdőszobába elesés vagy összecsuklás mentesen,ezt tudom védőháló nélkül is!/ nem lehetett teljes, mert valaki, feltehetően Aliz, galádul becsukta a fürdőszoba ajtaját, ami így olyan messze került, mint alternatív költségvetés a valóságtól. Lépni kellett. Nem tudom kipróbálta már azt, hogy támasz nélkül egy lábbal tegyen meg egy lépést, nem kis dolog. Ha lenne még EU pénz, abból Brit Tudósok egy évig kutatnák ez, hogyan is sikerült. Én nem tudom, de elértem a fürdőszobát és ezt a végén megkönnyeztem. A dolgok sajátossága, hogy a reggeli mozgás, függönyök elhúzása, vízmelegítő feltöltése, bekapcsolása, kávé előkészítése, zabpehely kitöltése, melós kaja összerakása, kifejezetten jót tesz a nem mozgó lábamnak, mert unalmában a végén ő is beszáll. Micsoda öröm! Amíg a zabkása készül, Házi Pálesz, a laptop is beindul, ez már nem percek kérdése, mint Aszi laptop idején, hanem úgy egy perc és máris láthatom, a texasi Austin-ban milyen az idő, mert Bill Gates csodája nem képes felismerni Bristolt. A múltkor azt adta ki, „A Keresett város nem létezik”. A digitális kor csodája.
A zabkása és kávé már a hírek olvasása közben következik, ahogy a zseni Hofi mondta: Elolvasom, ma ki lop? Én meg, hogy Ma ki mit hazudik / 1994-ben megjelent A.B.Cee néven a STAR WHY című Star Wars paródiám, abban Szí-V-Tipró, az aranyszínű robot ismerteti mi is az a HAZUG vagyis a Holografikus AudioviZuális Unalom és Gondűző/ Mert igazságot várni a mai digitális világban, ahol a kattintás többet számít, mint egy kettyintés, hiába való dolog. Ezek után a napi hazudjukszebbémagunkat adag következik, néha írok én is kommenteket, amire aztán kapok a pofámra rendesen. Nem, nem véleményt, hanem hogy mit csináljak azzal, ami velem egyidős, mit tehetett volna anyám ahelyett, hogy én megfogantam és különböző jelzőket is kapok, amelyek kizárólag nem emberi kommunikáció folytatására alkalmasak. Szép világ!
Lényegében semmi nem történt még, mert mindennap ugyanaz. Változatosságot csak azok a napjaim jelentenek, amikor posztolok a szerzői oldalamon. Kedd, csütörtök, szombat. Minden héten írok, sok mindent, mindig közzé teszem és szeretném, ha sokan olvasnák. Ezért sokat teszünk, immáron Tamással, a fiammal kiegészülve, aki amúgy novemberben már 36 éves lesz, ami kifejezetten pofátlanság velem szemben és kiszúrás önmagával. Amúgy alkatilag, kopaszodásban, hastáji gömbölyödés megvalósulásában hasonlít rám, imádja könyveket, lusta, viszont kinézetre simán a postás gyerekének néznék. Nem az. Sok esze van, sokszor nem használja, egyszer majd kitalálja, mi akar lenni.
-Egyszer majd vezetheted a Gyuri Könyvtárat – mondtam neki.
-Nem hagynék feleslegesen kivágni annyi fát.
-Fiam az én könyveimről van szó!
-Pláne!
Azért valami van benne belőlem is.
Fél 11 és irány a meló. Attól függően, hogy a Bristol Water, a Truespeed vagy az Openreach / ezek két internetes Isten csapása cég/ merre bontja fel az utat, ez lehet 40 perc vagy másfél óra. 16 mérföld, ez úgy 26 kilométer. A csúcs, három útfelbontás, egy bedöglött kamion és kettő darab tökömtudjamiért eltereléssel, egy óra 52 perc. Ezt azért nehéz összehozni, ám bízzunk az angolokba. Ahol tea van, ott munka nincs, tehát bármi elképzelhető. Ez Anglia.
Mi EU migránsként 12 órakor, amikor kezdődik a munka, már dolgozunk. Legalább a napi nevetni valójuk megvan az angol kollégáknak. Aztán este kilencig, három szünettel nyomjuk az uborkát. Salátát, almát, saláta bakszakállt /salsify/, kumquats-ot, phisyalist és egyéb dolgokat. Unalmas? Nem kicsit. Viszont mindig van valami, amitől az ész megáll. Oké, nekünk aztán újraindul, de az angoloknak ez már évtizedek óta nem következik be. Sokszor kínunkban röhögünk, mint a kínpadon „nyújtott” ember:
-Mit röhögsz, mindjárt szétszakadsz?!
-Elképzeltem, mikor elpattan a kötél, hogyan fog pofán vágni a kerék!
Este haza, minden kedves brit autós még a náci repülőket fényszórózza, a ködlámpa is bekapcsolva, mert van. Igazán szerencsével 30 perc és itthon vagyunk. Ha terelés van, lehet több. Ha sok az átkozott e-rolleres vagy semmiből keresztbe menő biciklis, akkor kicsit még több. Aztán fürdés, vacsora, ma sem nézünk tévét, valami sorozat háttérzajnak, aztán szundi. Ekkor éjfél van. Szóval nem történt semmi.
A szabadnapokon régebben kirándultunk, kétszer egy hónapban. Aztán jött a nembeszélünkróla, most meg a holtankoljaknagyonkell játék. Így aztán a szabadnapon is biztos két dolog. Egy. A mosógép megy. Kettő: Amikor indulnánk, esik az eső. Ez Anglia. Itt, ha verőfényben elindulsz, a következő sarkon már esik. Aztán megint napsütés. És újra eső. Az az immunitás, ami az angoloknál megvan, az nálunk még nem teljes. A szemüvegen csorgó esőt még nem tudjuk úgy értékelni:
-Tiszta lesz!
Ahogy múlnak a napok az ember életében, úgy változnak dolgok. Sok mindent nem csinál már, mert felesleges. Ilyen a ravaszkodás, ami otthon muszáj, itthon pedig jól jön és amiről az oktató vicc is szól, mikor a pasinak sürgős dolga akad az étteremben, ám nem akarja, hogy a leveséhez hozzányúljanak, ezért ravaszan kiírja:
-Ebbe a levesbe beleköptem!
Diadalittasan jön vissza, megint sikerült, hiába. Meglát egy írást a szalvétán:
-Én is.
Mert nem lehetsz okos egy koron túl, mikor már minden digitális és talán a papír az egyetlen, ami nélkülözhetetlen bizonyos helyeken. A digitalizáció és az igénytelenség közti párhuzamról lehetne néhány könyvet írni, csak egyre kevesebben vannak, akik el tudják olvasni.
Ahogy múlnak a napok és úgy 40 éve dolgozol, már nem dőlsz be olyasminek, hogy egy cégnél jobb lesz, mert ezt már transzparenseken is tudatják. Minél jobban hirdetnek valamit, annál inkább nem igaz.
Nálunk van egy Maris nevű srác, akit én lett rinocérosznak hívok. Mert úgy közlekedik a szedőteremben és körülbelül annyira érdekli, mi van a többiekkel, mint azt a rinocéroszt, aki betévedne a céghez. Meglehet ki is neveznék valakinek. Állítólag Ő egyedül annyit tud szedni 10 óra alatt, mint mi Alizzal ketten vagy négy angol. Ezért amikor azt terjesztette elmegy máshová dolgozni, az angolok összefélték magukat, hogy akkor esetleg nekik kell dolgozniuk. Lett is nagy jövés-menés, mindenki fagyinak nézte a srácot, nyaltak neki rendesen.
-Kamu – mondta egy zacskó piros cikória szedése közben Aliz – csak több pénzt akar, meg is kapja.
Aztán eltelt két hét. Maris marad, mert több pénzt kap és megígérték neki, sok minden változni fog. Na ezt meg Ő vette be. Amikor úgy három hét múlva rájön, duma volt az egész, akkor majd megint bedobja: elmegy, az angolok megint mennek nyalni, Boris módra ígérnek mindent, emelnek Maris-nak és mindenki úgy érzi majd, győzött. A mi cégünk is elérte a brexit utáni helyzetet: alig van már EU migráns, ezért sokkal több angol „munkás” kell, sokkal drágábban és sokkal kisebb eredménnyel. Mint tudjuk, a hatékonyság, gondolkodás, szervezettség, egyik sem angol szó. Ezt most fokozottan tapasztalják és egyre kevesebbet ér az, amikor a Brexiterek azt mondják: az EU az oka. Egy raktározó cég főnöke mondta, mióta angol munkaerő van, 20%-al több ember kell, 10%-al drágábban és a meló sehogy se megy. Csak megjegyzem, ezt Aliz úgy két éve megmondta. Ám mivel egy nem angoltól még tanácsot sem fogadnak el, most meglepődtek. Aztán nem beszélnek róla, tehát nincs. Az angolok az idő múlásával sem fognak látni, csak nézni. Így megy ez!
Ha már munkahely, ahol november elsejével leszek hatodik éve, Aliz meg négy éve, most jött el az idő, hogy megértsük egy kolléganőnk, aki angol, hogyan tudja rendszeresen elrontani a rendeléseket. Mármint azt is kiszedi, amit mondjuk, három nap múlva kellene. El nem tudtuk képzelni melyik gombot kell megnyomni ehhez a mutatványhoz. Aztán a kolléganő megmutatta. Mondtuk ez nem jó, mert csak a holnapi szállítást kell szedni.
-Oh! Really? – pislantott a kolléganőnk és kiszedte a két nappal későbbi rendelést.
Ami ugye másnap értelmezhetetlen, tehát visszaosztják. Két nap múlva viszont már nem szerepel a rendszerben, tehát nem szedik ki újra.
-Whatever. Tök mindegy- mondja erre a kolléganőnk.
Sem ő, sem más angol nem, fogja megérteni: ami kárt okoz ezzel, az az ő pénze! Mert abból kapja a fizetését. EZ nem lesz világos nekik. Soha.
Az idő múlásával olyasmin, hogy köszönök valakinek és nem köszön vissza, már nem háborgok. Mert egyrészt itt Britanniában a köszönés nem mindig szokás, főleg munkahelyen. Másrészt én az OTHER kategóriába tartozom, a második Covid oltás óta már ezt is tudom. Nem rasszizmus ez az európaiakkal szemben, csak rubrika. Ezért mikor az egyébként igen dolgos, jó munkaerő fekete srácnak köszönök:
-You all right, James?
Akkor Ő nem köszön vissza, nem is lát engem. Rájöttem, ez a részéről nem tiszteletlenség, mert azt nem tudja micsoda. Nem rasszizmus, mert azt csak fehér teheti / lásd férfi nem tud romantikus könyvet írni /és csak feketével szemben. Nem utálat, mert annyira senki vagyok neki, hogy erre sem fárasztja magát. Ez kérem nemzeti öntudat! Mivel már három éve angol, EZT már megtanulta. Meg a himnuszt. És tudja: vannak az angolok, meg a világ többi népe. Régen is így volt csak most már éreztetik is. Így megy ez!
Múlnak a napok, néha várja az ember, hogy esetleg kommunikáljanak vele. Ám ha nem, akkor ő lép. Ezért megkérdez dolgokat, amire mondjuk úgy, tudja a választ, mert nem hülye, csak tájékozatlan. És Cu-Mi kínai bölccsel együtt azt vallja:
-A keserű igazság is jobb, mint a mézes hazugság.
Idén nem fog könyvem megjelenni az Erawan-nál, de viszont felszabadult pár írásom, amit majd megosztok Veletek, hogy ne maradjatok gyuriság nélkül. Mivel már tudom, mire számíthatok, így beterveztem az évet. Sok mindent fogtok kapni tőlem, fogadjátok olyan szeretettel, amivel én adom. Mindig nagy öröm Nektek írni. Az még nagyobb, ha elolvassátok és esetleg tetszik is. A megosztást azért kérem, mert bitang nehéz dolog pl a „te segítesz nekem én segítek neked” dolog nélkül boldogulni. Mivel nem vagyok egy „fész” szakértő és nem mondom azt, hogy ismerem az algoritmusát, mert az tán még Zuckerberg se ismeri, annyit változik, ezért próbálkozunk Alizzal és most már Tamással. A lényeg: folytatjuk. Mi egymagunk.
Ebben a hónapban indul az egyik kreatív írás „suli”, megtudom, hogyan lesz valaki bestseller író, mi kell a sikerhez. Meg még sok mindent. Nagyon várom. Februárban jön a másik kreatív tanfolyam, az is biztos sok hasznos tanácsot ad majd nekem, hogy elboldoguljak a digitális világban. Írok tovább és Ti mindig értesültök mindenről. Köszönöm Nektek!
Miguel Ángel Asturias guatemalai író mondta:
-Aki nem hazudott még, az sosem fog igazat mondani. Aki nem tévedett, az sosem fog tanulni.
Meglehet én tévedtem sok mindenben. És most jön a felismerés, amiből tanulhatok, HA tovább akarom folytatni az írást. Mert meghiggyétek ez olyan, mint a drog: függővé tesz. Muszáj írnod, hogy a lelked ne háborogjon, a szíved megteljen elégedettséggel. Felelőssé leszel azok iránt, akik hisznek benned, akik szeretik azt, amit olvasnak tőled. Amíg van ilyen ember, addig csinálnod kell. És csinálod is. Mert jó, nagyon.
Barbi követve KZS bristolszakértő példáját, elment a melegebb éghajlatra. Magától, nem küldték. Legutóbb egy képet küldött valami tetőn lévő medencéből, háta mögött egy napfényben fürdő kikötővel. Komolyan borzalmas. Sehol egy kis vízszintes eső vagy szél, esetleg sor a benzinkútnál. Rémes!
Így aztán más bölcsességét idézem a napok múlásáról:
-A múlt elmúlt. A jövő lesz. MA tehetsz meg mindent.
See you later!