A számok sosem voltak a kedvenceim. Mert vagy csinálni kellett velük valamit pl. deriválni /ez a korral jár: a szót tudom, hogy mit jelent? van ez így mással is/ , vagy nem azt mutatták, amit kellett volna, esetleg pont azt, amit nem kellett volna. Mindig messze voltak vagy túl közel. Nem stimmeltek. Harcolni kellett értük vagy ellenük. A legtöbbször persze hiába, de hát így jár az, akinek a kisujjában van a matek és nem akar kijönni onnan.
-Most a kilóid jönnek? A tantrikus fogyókúrád, mikor azt mondod, nem vagyok kövér?-kérdezte KZS bristolszakértő.
-A Te kilóiddal ugye nemsokra mennék.
-Egy nőnek a kilóiról említést tenni, nem jelent jót – sóhajtott és kikapcsolta a gépet.
Mint már tudjátok KZS bristolszakértő úgy negyven kiló körül van, moppal, Domestossal és maszkkal együtt. Tapintatosan a vastag zokniját kihagytam. A virágokkal. Meg a méhekkel. Ám a kilóira mindig érzékeny. Mikor megemlítettem, hogy kilenc éves koromban voltam annyi kiló, mint ő, akkor azt kérdezte:
-És olyan magas, mint én most?
-Mondjuk tíz évesen.
-Mondjuk?! Ne mondjuk – felelte és újra kikapcsolt, ez a hét zaklatottan telt nála.
Az ok: az emelkedés. Ami most az eddigi Hősökből, lásd NHS alkalmazottak kórházaknak, rendelőkben, hirtelen problémákat gyártott. Kiderült, milyen drágán is működik az NHS. És az új vezetők rögtön megtalálták a problémát: lecseréltek pár autót a vezetői flottából. Aztán el kezdték pedzegetni, hogy a dolgozók munka idejét hatékonyabbá kellene tenni. Igen, ez mindig így kezdődik, a Vezetők saját pénze, pozíciója, hatékonysága sosem kerül szóba, másoké mindig. A nagy találmány: mindenkit úgy osztanak be, ahogy az a kórháznak jobb. Ezért aztán lehet, hogy valaki hétfőn 3 órát dolgozik, kedden 12-öt, szerdán nem, és a többi napokon össze-vissza. Ez jó a kórháznak. Jó a vezetőknek, a dolgozóknak nem, mert aki eddig hétfőtől péntekig dolgozott, annak felborul az élete. Jelenleg ezen forrong az NHS, az itteni SZTK. Már nem téma a nembeszélünkróla, mert lényegtelen. Már nem Hősök. Akkor azok voltak, amikor sorra haltak orvosok, ápolók, akkor csütörtök esténként ott tapsolt mindenki nekik Britanniában a ház előtt. De ugye a HÁLA, az áldozatvállalás az nem költségvetési kategória. Most az sem érdekes, hogy majd 4000 orvos és négyszer ennyi ápoló hiányzik. Hogy 2024-re adnak időpontot bizonyos helyeken egy műtétre. Hogy rákbetegeknek javasolják, menjenek magánellátásba, ha élni akarnak. Más rubrika, most a költségcsökkentés a fontos. Így megy ez.
Az emelkedés fogalma, Fésűnélküli Borisnál egy állandó dolog, hiszen jön a hetedik vagy nyolcadik, esetleg csak a hatodik bébi, ahogy egy srác mondta egy stand-up műsorban:
-Ahová Boris áll az el van b..szva.
Igen. A most elővett karantén alatti bulizással sem az a probléma, hogy volt. Mert ki nem trottyintotta le, már akkor is? A baj, hogy Boris rögtön azt mondta, Ő nem tudott róla. 21 másodperc és ötven újságíró mutatta a képet, amin éppen sört iszik azon a bulin, amiről nem tudott. Oké, akkor ott voltam – mondta. Aztán jött, hogy csak egy buli volt. Most éppen négy bulinál tartanak, lesz az több is, az emelkedés határtalan! A legklasszabb nekem az volt, amikor azt mondta:
-Nem tudtam, hogy nem szabad!
Komolyan? Te írtad alá, nem tűnt fel? Pubi, a fodrászod nem mondta? Ezt se? Abroncsot.
Ezek után nem csoda, hogy egy ilyen tehetségnek köszönhető a Brexit. Aminek sok hozadéka van, ahogy Rishi Sunak pénzügyér is mondta egy sajtótájékoztatón:
-Ugye Önök is látják az előnyeit?
Mire az egyik újságíró:
-Talán ha odaadná a szemüvegét, meg a villáját.
Nos mi úgy szembesültünk a Brexit-tel, hogy küldtünk az egyik barátunk tündéri kislányának igazi angol csokit. /Mellesleg az egyiket az apuka ette meg. Mint az köztudott/ Húsz percig tartott minden hülye vámpapír és egyebek kitöltése. Több mint háromezer forint volt a feladás. Negyvenegy azaz 41/!!!/ napig utazott, amíg megkapták és otthon, Magyarországon még 806 forint vámot is fizetni kellett! Mr. Sunak! Illegális bevándorlók Gyermeke. Ha ez az előnye a Brexitnek, a hátrányát ne is mutassa. XXI. század, Egyesül Királyság.
-Neked semmi sem jó. A függetlenségnek ára van – mondta KZS bristolszakértő, mint angol állampolgár.
-Értem. Miért én fizessem?
-Te dolgozol nem? Akkor Ki?
Oké ezzel nem tudtam vitatkozni. Emelkedünk, ez a lényeg. Októberben 3,99 font volt a csirkemell filé. Januárban 4,49 font akciósan, ma 5,45 font messze akció nélkül. És ez csak egy termék. Chris haveromnak próbáltam elmagyarázni, hogy otthon fix áras lesz pár termék, lásd csirkemell, csirke far-hát. Állt a hűtőben, egy doboz szarvasgomba pástétommal a kezében:
-George, az nem kommunizmus?
-Hogy mondhatsz ilyet azzal a száddal, amivel a fish and chips-et eszed? Védik a lakosságot!
-Oké. Mi az a csirke hátulja?
Ezt a szót találtam, meglehetősen szerény szótáramban, ami ugye olyan üres, mint egy miniszterelnöki beszéd, ígértetek nélkül. Ezért hívtam Alizt. Aztán jöttek többen is, ez a far-hát dolog érdekelte őket. Főleg, hogy azt meg lehet enni. Sosem gondoltak erre, ők úgy tudták, azt mindig a kutyák kapják. Nem értették, de legalább megvolt az indok, hogy miért nem dolgoznak.
Amivel jót is tettek, mert a költség emelkedés az nem, kicsi a részlegünknél. Én számok nélkül, csak a szememre és az eszemre hagyatkozva /Aliz kérte, írjam ide: ennél a szónál nevetett. Ide írtam/ azt mondom, úgy 40% plusz költséggel megy a szedő terem. Például olyasmi miatt, hogy sokan vagyunk. Mármint az angol „munkatempóhoz” nem, de egy normálishoz, ugye?! Aztán azért, mert mindenki akkor jön, amikor akar. Aztán a legjobbat a nagyon kedves csoportvezető lánykától hallottam, mikor megkérdeztem, a lengyel kolléganő, Anna, miért jön hatra hét helyett, az túl óra.
-Igen, de a Főnök, Tom nem szól neki, hogy nem szabad és nem kell, mert megsértődik.
-A Tom?
-Az Anna! És akkor, ha majd esetleg valamikor kell, akkor esetleg nem jön be.
-Most azt mondod cuppantós virágszálam, hogy egy éve azért fizetünk havi 400 fonttal többet valakinek, hogy ne sértődjön meg?!
-Ja. De ez így jó!
Amíg magamhoz térek, egy kis brit kultúra. Van egy remek sorozat This is England’86 a címe, ha igazi angolokat akartok látni a lakosság 75%-ból, akkor nézzétek meg. Ott tanulgatom a yorkshire-i tájszólást. És ott mondja Kev:
-Oi, but dizs gud. Hű, de ez jó.
Na nekem is ezt kellene mondanom, csak nem megy.
Emelkedünk. Én meg a vérnyomásom. Párban. Amúgy mi ilyen emberkékkel vagyunk együtt, mert ha mi dolgozunk ők nem dolgoznak, az nem az EGYÜTT dolgozunk kategória. Mint az köztudott.
Február elsején volt hat azaz 6 éve, hogy hivatalosan is az Arthur David Food with Sercvice Ltd. dolgozója vagyok. Nem hittem volna akkor, hogy ennyi ideig fog tartani, mert mindenáron vissza akartam kerülni a kereskedelembe. Az angol nyelvtudásom sajnos ezzel nem tartott lépést és maradtam. Már csak 33 hónap és nyugdíjas lehetek, úgy gondoltam ezt már itt kibírom. Nem úgy néz ki. A napi idiótaság faktor növekedése erősen megkérdőjelezi. Mert az, hogy kevesebb a rendelés és ezt többen teljesítjük, mint előtte, természetes dolog. Egy angol helyen, sehol máshol. Mindenféle ökörségeket találnak ki, én díjaznám a Hogyan tegyük mínuszba a hatékonyságot? díjjal, de mivel tea nincs hozzá, esélyem sincs. A vezetés NEM azzal foglalkozik, hogy több vevőnk legyen, erre azt mondták, majd jön a forgalom, a vevők, jobb lesz. Mint Vak Vili, mikor lelépett a 49-es villamos elé, mert azt mondták a 47-es nem jön. Na ehhez kell istentelen türelem. Nekem.
Emelkedünk. Minden. Energia árak évente 1500 fonttal. Persze az egyszeri angol nem érti és majd amikor megjön a számla, akkor lepődik meg. Illetve dehogy. Nem fizeti ki. Vagy csak egy részét. Mondjuk hitelből. Itt sem értik meg, az energia árral együtt MINDENNEK nő az ára. Egyszerű, ezért olyan bonyolult. Mindezek ellenére nem tudtuk rábeszélni a főnökséget arra, ha 1 fok van az udvaron, akkor NE hűtsük a raktárakat, hanem nyissuk ki az ajtókat és akkor nem kell a hűtőgép, hogy mindenhol 5 fok legyen. Ez egyszer elbukott azon, hogy ilyet még sosem csináltak. Aztán azon, hogy egy OTHER, vagyis nem angol javasolta. Hát hol élünk?! Az udvar szélén van egy fedett hely 48 darab neon világítja meg. Mikor odasüt a nap, akkor is. Leoltottam. Rám szóltak, balesetveszélyes.
-Tessék???!
-A sötétben eleshetnek – magyarázta Alex, a csinálomasemmit bajnoka, a napfénytől hunyorogva.
A folyosón, ahol úgy óránként elsuhan egy ember a slózira, ég a villany, leoltom, aztán valaki vissza. Jó játék, hülye gyerekeknek. Van egy iroda, ahol mindig ég a villany. Aliz leoltotta, mondták neki ne tegye:
-Mert?
-Aki bemegy, nem lát rendesen.
-Felkapcsolja a villanyt –mutatta Aliz és úgy néztek rá, mintha egy spontán villantást mutatott volna be, aztán szigorúan azt mondták:
-Ez itt nem szokás.
Emelkedünk. Mindenben. A valóságtól való távolodás a legnagyobb és az hiányzik a legkevesebb embernek.
Negyvenöt éve, hogy apám meghalt. Három nap alatt és hirtelen felnőttnek kellett lennem. Nehéz dolog, egyedül nem is ment volna. Olyanok segítettek, akik távoli rokonaim. Mert , nélkülük nem tudtam volna mindent elintézni, 17 évesen, nem is értve mi történik. Mert azt én már tudtam, meg fog halni, mikor a halála előtti napon láttam, azt, ami valaha az apám volt. A fájdalmat, a szenvedést és az üzenetet: Menj innen öregharcos! Senkinek nem kívánom, hogy lásson ilyet. Belevésődött az agyamba. Hogy apám akkor már hagyta volna, de az élet az sosem hagyja, még egy negyedében működő szívvel sem. Nem fogtam fel. Mikor Évával az unokabátyám anyjával vittük a ruhát a prosectúrára, akkor sem. Soha olyan nyugodtnak nem láttam az arcát, mint akkor. A Fater, végre gondok nélkül, bánat nélkül. Mostanában álmodtam vele, azt mondta majd meséljek neki sokat. Lesz mit Fater, ráérünk, dumálhatunk. Mint soha, mikor gyerek voltam. Gondolkodtam rajta, láttam-e boldognak? És nem tudtam mondani egyetlen pillanatot sem, mikor az volt. Talán mikor a húgát, Mucit ölelte. Egy pillanatra. Azt mondta valaki, hogy mikor megszülettem, nem örült. Lányt szeretett volna és én lettem. És akkor lett biztos, azt a nőt, akit nagyon szeretett el kell engednie. Az nem az anyám volt. Bocs Fater. Mindig olyan akartam lenni, mint Ő. Nem lettem. Aztán ahogy múltak az évek, már kisebb lett. Jóember. Túl jó erre a világra. A bátyám fia Pisti, ugyanolyan, mint Ő. És ez néha ijesztő. Talán ezt sajnálom a legjobban, hogy ők nem találkoztak. Tutira boldog lett volna, mert Pistivel lett volna teljes az élete. Ami 51 évre sikeredett. Rejtő Jenőnek van egy verse: Sír a felirat címmel, abban írja:
Halt sok sok évet,
Élt néhány boldog napot!
Én már szerencsésebb vagyok Fater. Majd elmesélem.
Emelkedünk. A kreatív írástanfolyamon megy a munka, komoly munka. Csinálni kell, nagyon klasssz. Nem mindig az a jó, ami könnyen megy. Még átírás alatt van AZ ESKÜVŐ című nyári kisregény, mert kicsit hosszabb lett. Ezzel kapcsolatban lesz egy játék is, majd figyeljétek. A SLAG, most megy a tördelésre és…igen! Megvan a borítója is! Szóval hamarosan locsolunk! És ha már locsolás: a MIT TOJT A NYUSZI? című húsvéti novella is íródik. Nem ússzátok meg.
Barbi új célja a kemény munka ellenére is véget ért. Most nincs a legjobb hangulatban. Én tudom, hogy kitalál valami hasonló jó dolgot és odaáll és megcsinálja. Mert Ő a Barbi. Kivételesen Agárdi Kristóf az EGY NYÁR című könyv főszereplőjének bölcsessége jön:
-Bármekkora is egy álom, el kell engedni, ha az nem felemel, hanem lehúz.
See you later!