-Ezt nem hiszem el – lökte meg a kocsimat KZS bristolszakértő a Lidl-ben reggel 8-kor, mert csütörtökönként ott szokott fogadó órát tartani, nekem.
-Arról volt szó, hogy Cornwall-ba mentek?
-Változott.
-Ő jön ide?
-Nem egészen. Tudod az úgy volt…
-Gyuri. Most végeztem a melómmal. Nem egy népi játékok gyűjteménye, abált szalonnával, főleg, hogy valaki a tálcán hagyott egy alig használt méhet.
-Mármint zümmögőt?
-Az fejed zümmög. És keresi, hogy mi is van benne. Egy rendes anyaméhet. Érted?
Nos reggel nyolckor ezzel szembesülni az nem egy örömteli dolog, ha kávé lenne, akkor ki kellene bélelni valamivel, hogy ne lötyögjön. KZS bristolszakértő orvosi műszerek tisztításával foglalkozik, amin marad ez az, esetleg izé-bigyó vagy hűha. Nekem mondjuk már két éve ígér egy új bal lábat, mert a mostani körülbelül annyit ér, mint egy kormánygarancia. Bármire. Ettől függetlenül egy méh a tálcán, kicsit sok. Vagy vastag.
-Ha van időd, elmesélem…
-Ne!!! – kiáltotta KZS bristolszakértő, majd mind a negyvenkét kilójával elszáguldott a kassza irányába.
Igaz, később küldött egy üzenetet, húsvétkor vár minket, Barbinak is szól, mert úgy talán jobban elvisel. Hiába, szeret engem.
Szóval Cornwall. A munkahelyemen valami rejtély folytán hirtelen lett négy nap szabadságom. Tavalyról. Vagy régebbről, ezt ugye senki sem tudja, de van. Ezt még márciusban ki kell venni, mert ki kell. Nagyon jó kérdés, hogy mikor januárban kiderült a másik három nap szabadságom megléte, akkor ezt miért nem látták? Mert ha Jack pajtás intézné a dolgot, akinek panoráma látása van /kancsal/, akkor világos, nem került a látóterébe. Egyikbe sem. Na de most a mosolygó gömbölyűség mintapéldányáról van szó, akit azt hiszem Charlotte-nak hívnak, ő a teljes személyzeti, HR, osztály vagy titkárság. Mivel még soha nem beszélt velem az elmúlt négy évben, ezért ezek az információk nem állnak rendelkezésemre. Pedig érdekelne. Hogy én ki vagyok honnan jöttem, mit csináltam, mit csinálok, az őt nem érdekli. Brit sajátosság, hogy ezek a dolog a tök mindegy kategóriába esnek, már ha tartanak olyat.
-Önök tartanak whiskyt?
-Mi kutyát tartunk.
Valahogy így. A lényeg, Martin, a főnökünk, az amelyik beszél velünk, közölte, van szabadságunk. Szuper. Ilyenkor szokott jönni az alkudozás. Mikor vehetjük ki? Főleg, hogy Aliznak csak két napja van? A másik kettővel mi legyen? Ahhoz már az évek során hozzászoktunk, hogy úgy kell javasolnunk bármit is, hogy a derék cider pusztítók azt higgyék, azt tulajdonképpen ők mondták. Ez a Birodalom örökségé, már szinte genetikus, tiszta szerencse, hogy rohamosan fogy azon britek száma, akiknek mondjuk már a nagyszülei is itt születtek, oda bele a Birodalomba. Erre ékes példa, hogy Skócia új miniszterelnökét, Punjabshire derék fiát Humza Juszafnak hívják és muzulmán, akárcsak Sadiq Khan, London főpolgármestere. Ennyit a Birodalomról.
Tehát Aliz mutatta a naptárban, mikor lenne jó. Mármint Martinnak, a főnökünknek. Bólintott rá. Akkor léptünk veszélyes területre, mert azt mondtuk, azokon a napokon, amikor, csak Aliz dolgozna, akkor én is bejövök. Túlórában.
-Nincs túlóra.
-Mert?
-Mert Tom, a manager, nem engedi.
-De az éjszakai műszakban két éve minden nap van túlóra.
-Igen, mert Tom, a manager, azt engedi.
Ilyenkor szoktak nem éppen hosszadalmas kommunikációt lehetővé tevő szavak az ajkamra kerülni, de Aliz megfogta kezemet és én letettem a benne lévő Cabbage Savoy fedőnév alatt leledző kelkáposztát. Módosított és azt mondta, akkor hagy legyen ő is szabin, fizetés nélkül.
-Azt nem lehet, mert túl sokba kerül a cégnek – mondta a főnök.
És nem röhögött. Most gondoljatok bele, milyen állapotban lehet egy cég, ha már az is sokba kerül neki, hogy nem fizet bért? Cuc máj nudli?! Amikor biztos, ami sohasem az alapon megkérdeztem Barbit erről, annyit mondott:
-Egyre nagyobb hülyeségeket találsz ki.
Én aztán tuti. Aliz nem az a nő, aki könnyen felad bármit is, ezért újabb ötlet, akkor majd betelefonálunk, hogy ő nem tud bejönni. Martin:
-Azt nem lehet, az csalás, mert előre megmondtuk.
-Szóval, ha becsületes vagyok veletek, az hátrány?!
-Nem kicsit – bólintott a főnök és elment cigizni.
Igen, ez Britannia, ahol a délutános vagy éjszakás „főnök” sosem tudja hány embere lesz, mert mindig van olyan, aki nem jön. Mondjuk nem is telefonál vagy üzen. Esetleg küld valamit, mint a múltkor az amúgy nagyon megbízhatónak és nagyon rendesnek elkönyvelt srác, aki nyolc nap meló után annyit küldött SMS-ben:
-Fuck you!
Ami nem azt jelenti, hogy bocs! Mint az köztudott.
Így állt elő az a helyzet, hogy lett a szabadnapokkal együtt négy napunk, amit el kezdtünk betervezni. Azt hiszem a hatodik napnál tartottunk, mikor rájött Aliz, valami nem oké. Jött a csökkentés, mikor mit kellene csinálni. A legelső az volt, menjünk két vagy három napra valahová. Itt a szigeten. Elég nagy, valamit csak találunk. Ezzel mindig az a probléma, hogy az első hely, amit ilyenkor mondunk: Cornwall. Igen, jól tudja az, aki olvasta az EGY NYÁR című könyvemet ennek a blognak korábbi részeit, hogy Cornwall egy csoda, sok fantasztikus dolog van ott, például nem lövik le az idegeneket. Még. És hogy drága, de megéri. Ezért aztán Aliz félretette a Grace klinika 69. évadának 54. részét és nekilátott szállást keresni.
Úgy tessenek elképzelni, hogy március végén alig lehet arrafelé szállást találni. Megfizethetőt, meg főleg.
-Ha minden így emelkedne, mint Cornwallban az árak – sóhajtott egy idő után és rám nézett. Mert én voltam ott. Gondolom.
Két éjszaka, Penzance-ban, három csillagos szállodában, olyan áron jött ki, hogy Párizsban egy négy csillagosban nem merték volna közölni. Még emilben sem. Próbálkozás másfelé. Egy óra múlva a legjobb ajánlatot lefoglalta. Mikor jóváhagyta, már 30 fonttal több volt, mert a foglalás törlésének lehetősége ennyibe került. Utána megnéztem, hová is menjünk, az mennyibe kerül. Egy penzance-i pub árlistája elvette az étvágyamat.
Ehhez még hozzájött, hogy alig 190 mérföldre van, ami úgy 310 kilométer oda. És visszafelé sem lesz kevesebb. Ez legalább négy vagy öt óra autózás. Autópálya, M5 fedőnév alatt mondjuk a feléig van, Exeterig. Onnan sima országút. Ami néha bedugul. Igaz, csak akkor, ha közlekednek rajta. Az M5 autópálya a dicsőséges második helyen áll azon a listán, amelyiken az állandóan le van zárva valamiért autópályák szerepelnek. Az első az M20, ami Londonból tart Doverbe. Néha nem érkezik meg. Mint az köztudott.
-Tök jó lesz, tengerre néző szobánk lesz – lelkesedett Aliz.
Mint mindig, próbáltam nem visszaemlékezni arra a szobára, amit szintén úgy kaptunk, felárral, hogy tengerre néző. Ami akkor volt igaz, amikor kiléptem a fél méteres erkélyre, onnan egy méternyit kihajoltam és a tengerre néztem. Hátha most nem így lesz! Csak legyen jó idő.
Ez a fogalom, hogy „jó idő” itt Angliában kicsit más. Mert március végén a 0 fok éjszakénként teljesen oké, és az, hogy az eső lelkesedésében akár több napig is esik, az természetes. Ehhez, hogy ne unatkozzunk, némi szél is társul. Az az igazi. Tehát a JÓ IDŐ már akkor is JÓ, mikor mondjuk legalább hat fok van, csak napi tíz órát esik az eső és nem feleződik meg az autó fogyasztása a hátszél miatt. Sajnálatosan, azon a hétvégén, március utolsó hétvégéje, az időjárás kifejezetten vacak volt. A meteorológia sem ígért semmi jót. Felmerült a kérdés, hogy mi a jó fenét csináljunk a drága Cornwall-ban, ha be leszünk zárva egy szobába? Jó, azért előkerült pár ötlet, ám ahhoz nem kell Cornwall-ba menni. És nem ennyiért. Azon a csütörtökön, mikor végül is lemondtuk a szállást, éppen egy hirtelen keletkezett kisebb tavon keltünk át sűrűn imádkozva, hogy Fruzsi átérjen a túlpartra. Szerintem amúgy megtanult úszni, mert letudta a távot. Gyorsabban, mint apró termetű kolléganőm a 100 yardos kelkáposztát, mikor is mire odaért a szedőhelyére, az elhullott káposzták nyomán bárki megtalálhatta. Ami azért is hasznos, mert a termete alapján, ha neki megy a járdaszegélynek, beüti a mellkasát. Van ez így. Legalább nem egyoldalú hölgy, mint másik kolléganőnk. Neki mindegyik oldala ugyanolyan és mivel nem szokott köszönni, néha nehéz eldönteni hol melyik fele van. Ennyit az időjárásról.
Maradtunk tehát és néztük, az idő pocsék. Annál rosszabb, minél tovább nézzük. Ezért maradt a filmek és sorozatok garmada. És a találkám KZS bristolszakértővel. Hogy ne vesszen kárba az idő, tartottunk egy nagytakarítást, olvasónapot, a legnaposabb időben átmentünk Bath-ba, ami még mindig remek. Visszafelé nagy esemény történt, Aliz hirtelen felindulásból úgy döntött: odahagyja a McDonalds szüzességét. És én ott lehettem. Tudom, hihetetlen, hogy az alatt a néhány év alatt, mialatt nejem a szilárd táplálékok fogyasztására tért át a meglehetősen egyszerű, ám igen tápláló folyadékokról, nem evett még a McDonals-ban. Semmilyen valódi műkaját. Mit mondjak? Évek óta nem jártam ilyen helyen. Az, hogy digitálisan kellett rendelni, az nem lepett meg, az itteni pincérek, eladók meggyőztek arról, az egészségemet védem, ha nem közvetlenül tőlük rendelek.
Úgy sem értik. Vagy értik, de elfelejtik. Az alatt a fél másodperc alatt, amíg beüti mit kérek. Utána jön a visszakérdezés, ami azért Marshall McLuhan, a kommunikáció atyjának hazájában már szép teljesítmény. Az, hogy teljesen mást kérdez vissza, mint amit mondtam neki, talán a brit állami oktatás hiányossága. Ez ugye arra teszi a hangsúlyt, egy gyerek abban fejlődjön, amiben jó. Mondjuk nem tud rendesen írni, de jól rajzol, akkor legyen egy új William Turner, amilyen az egyik legnagyobb angol festő. Legfeljebb szignó helyett két x-et tesz. Ha felismeri a x-et. És tudja mennyi is a kettő.
A lényeg rendeltünk. Aztán álltunk és vártuk, a 33-as rendelés sorra kerüljön. Addig gyönyörködtem abban az abszolút szervezett akármiben, ami a pult mögött ment. Tudom, hogy a McDonalds-ban rengeteg a fiatal munkaerő. Csak két dolog hiányzott belőlük. A munka. Meg az erő. Mert kérem az, hogy a szögletesre tetovált srác elejti a tálcát két hamburgertől, igaz Big Mac volt, az túlzás. Hogy az a lány, aki a kólát vitte meg tudja valósítani egymaga, hogy mire a tálcára teszi a poharat nem, hogy buborék, de már jégkocka sincs benne, mert elolvad, az előtt le a kalappal.
Maga a kaja. Kevés, ízetlen, semmilyen. Okés, ez Anglia itt, ahogy KZS bristolszakértő mondta:
-Még annak sincs íze.
Sosem árulta el miről beszélt.
Szóval megvolt a kötelező, igazából én még arra emlékeztem, hogy a McChicken szendvicsemet anno két kézzel fogtam és a majonéz kifolyt belőle. Most valami hasonlót ettem. A hüvelyk és a mutató ujjam között elfért, a középső ujjam csak tartalékként volt jelen. A majonéz már csak azért se folyt ki belőle, mert lehelet vékonyan, teflon késsel kentek rá valami fehéret. Bármi is lehetett, mert íze nem volt. Így megy ez!
Aliz két napig hoztam vittem dolgozni, mit mondjak, fura volt. Aztán a hab a tortán: egy napra, csütörtökre be kellett mennem dolgozni. Jaj, ne már, hát persze próbáltam szabadságot kérni, még azt is mondtam kifizetem, de nem lehetett. Ahogy pofátlan Jani kollégám mondta mindig a kereskedelmileg teljesen lényegtelen halott napokon még az A betűs csodában:
-Ilyen fontos kereskedelmi napokon helyt kell állni!
És álltunk, mert nem volt forgalom. Így aztán csütörtökön én is álltam, a másik hét szedővel együtt és vártam, hogy a félóránként befutó tíz-tizenkét rendelésből jut-e nekem is. Ezért kellett bent lennem. Hiába a logika soha nem lesz angol szó. Amúgy se értenék meg. Na ezért tűnt el Cornwall a terveinkből.
Ne felejtsétek el. Április 6-án jön a VIVINYUFI húsvéti novella, Hámori Balázzsal, Vermes Viktóriával, Gyulával és a nyufival. Csak nektek!
Nagy öröm ért, az OpenBooks által kiírt novellapályázatot a VISSZAUGRÁS című novellámmal megnyertem. JUHÉ!!! Hamarosan újra felteszem a szerzői oldalamra!
Biztosan rémlik nektek, hogy június 15-én indul a GURUL A PIRULA című regényem, heti folytatásokban. A szabadság jót tett a könyvnek, négy fejezet megvan, még ennyi jön hozzá, a nyáron lesz mit olvasnia bárkinek, aki feliratkozik majd a hamarosan életre kelő oldalamra. Ne hagyjátok ki!
Egy éve jelent meg Bakker Gyuri: A SLAG- AMI A CSÖVÖN BEFÉR című teljesen normális őrülete. Nekem nagy dolog volt és az ma is. Erről majd jön egy külön megemlékezés NESZEKROLÓG címmel.
Barbi még biciklit válogat, hogy elkezdje triatlonos pályafutását. Én már érdeklődtem kell-e segíteni esetleg az átöltözésnél, mert szívesen. Válasza egyetlen ujj mozdulat volt. Még meggondolhatja magát. A bölcsességet elküldte:
-Sosem az eső rontja el a kedvedet, hanem te magad, ezért, ha jó nyaralást akarsz, tudod mit kell otthon hagyni.
See you later!