A cím tisztelgés David Nicholls előtt, aki az EGY NAP című remekművet írta. Aki tudja, olvassa el. Egyszer a címet már „kölcsön” vettem, amikor az Angliában és Cornwall-ban játszódó EGY NYÁR című könyvemnek a címét kitaláltuk Alizzal, a nejemmel. Azért van Cornwall külön, mert bár Angliában van, ott nem angolok, hanem cornwall-iak élnek. Nagy különbség. Aki arra jár megtudja. Vagy ha elolvassa a könyvemet.
-Nem azért, hogy kötözködjek, Gyuri, de mindig azzal kezded, hogy veled nem történt semmi és erről pár órát tudsz beszélni, amíg a gulyáslevesem elkészül és még a palacsintát is megkenem közben – sóhajtotta KZS bristolszakértő és jelzésképpen egy fél kakaós palacsintát illesztett a szájába.
-Lekváros is van? – rebegtem.
-Aliznak igaza van. Te szeretsz szenvedni – mondta KZS bristolszakértő tőlem 40 mérföldre és akkor…akkor megtette.
Amitől én teljesen kikészülök, bármit megígérek és hatalmasokat nyelek. Nem. Nem azt. Kérem szépen lefektetett a tányérra egy frissen sült gyönyörűséges palacsintát. Aztán hozott egy üveget, rajta az anyukája írása 2022. Felbontotta, kanállal kivett belőle egy szépséges adagot. Rátette a palacsintára és szétterítette.
BARACK LEKVÁR. HÁZI. OTTHONI!
Aztán felgöngyölte, harapott belőle, megnyalta a száját. Rám nézett a tableten keresztül és annyit mondott:
-Ne sírj.
Az, hogy elmondjam, mit is csinálok egy átlagos napon, mint mondjuk a mai napon, az a huncut Igali Anikó írónőtől ered. Amikor megkérdezte a GURUL A PIRULA részlet felolvasásom után, amin, mint mondta még nevetni is tudott, hogy honnan van erre időm, hogyan fér bele a napjaimba. Tényleg. Mit is csinálok egész nap?
-Ma nem csinálok semmit.
-És holnap?
-Holnap folytatom.
Akkor kezdjük. Egy nap Bristolban.
Átlagos munkanapon, mint vasárnap vagy szerda, úgy fél hét felé jön a negyedik-ötödik üzenet. Több helyről. Egyrészt jelzik, hogy a tartály tele van, illő lenne engedni belőle, mert a többiek is be szeretnének jönni. Aztán valamelyik lábam, bizony, választhatok közülük és adózom utánuk, szintén szól:
-Bakker nem veszed észre, hogy itt fájok neked?
Észreveszem. Felkelek. A hálószoba kis leírása. A legfontosabb benne Aliz a jobb oldalamon. Mondjuk semmi nem látszik belőle csak a szuszogás, mert egy hölgy nem horkol. Aztán az ágy, ami mellett jobbra fél méterrel a nagy szekrény van. Azért nagy, mert nincs másik. Balra meg rögtön a fal. Ez adja a másikat, ha mondjuk kinyújtom a kezemet, amit nem tanácsolok senkinek. Fájdalmas. Kipróbálva. Többször. A lábamnál elhelyezkedő radiátort labdának képzelni és nagyot rúgni bele tartós körömfestést okoz, meg tudnám mutatni, de ez még sem egy horror oldal. Remélem. Az ágy végén áll Mr. Komód. Pont annyi helyet ad, hogy eléje tudjak állni. Vagyis. Mikor bottalpiszkált hernyómozgással learaszolok az ágy végébe, akkor óvatosan kell a csülkeimet letámasztani. Mert a hely kicsi, a lábam nagy, rossz kombináció. Na ilyenkor, mire felállok eldönthettem, melyik lábam fáj. Mert akkor azzal indulok a fürdőszoba felé. Ami bitang messze van. Pontosan nyolc lépés. Jobb láb fájásakor tizenegy, mert akkor akadályozva vagyok. A lábam által.
-Te miért táncolsz ilyen bénán?
-Folyton zavar valami.
-A partnered?
-A lábam.
A fürdőszobai eseményeket, amik vízzel, törölközővel kapcsolatosak, az OlydeFranc oldalamon busás összegkért lehet megszemlélni. Csak úgy mondom. Aztán kislattyogok a konyhába, középső kapcsoló balra, lenyomni. Mert ez Anglia itt még a kapcsolók is fordítva működnek. Víz a forralóba, kávé és pöttyök a poharakba. Nem katicákat iszunk reggelire, ezek teljesen egészségtelenül egészséges egészség megóvó mesterséges természetes dolgok. Állítólag nem hizlalnak, ami mindig addig igaz, amíg a cukor lobbi nem fizet többet egy ellenkező véleményért, amit tudományosan igaznak mondanak.
-Tegnap professzor úr még mást mondott.
-Akkor még mástól kaptam a fizetésem.
A kávé beindul, jön a reggeli, ami általában zabpehely édesítővel, lásd, mint fenn. Súlyzó gyakorlatok, napi 5 perc. A negyediknél már sok. Irány HUSI, a laptop, bekapcsolom és ilyenkor van egy másfék órám írni. Meg körülnézni a világban. Valamikor fél kilenc táján előkerül a nejem és megkérdezi hol van, hogy mikor keltem és a válaszom után az első kedvenc mondtatom jön:
-Te olyan hülye vagy!
Igen! Ez már így is marad. Az írás. Mostanában a SZORUL A FITYULA című könyv halad előre, a negyedik fejezet végét írom, amiben Betty és Trevor Calvert-Wright ezredes éppen…majd júniusban olvashatjátok, van benne gyuriság bőven, nem sajnálom. Ugye azt mondtam Szicíliában játszódik, na oda még nem jutottunk el. Van hátra öt fejezet. Ha jól tudom.
Következik a külsőm és belsőm felkészítése a munkára. a fésülködés a legfontosabb és hogy ne Aliz zokniját próbáljam felhúzni. Inkább magamat. Aztán olvasás esetleg némi csevej nejemmel. Mit álmodott? Miért azt? És ha azt, akkor miért nem mást? Ha már mást, akkor miért nem ezt? Szóval elvagyunk. Aztán közösségi háló, néha fojtogató. Olvasás. Pár kísérlet egy esetleges OTP átutalásra vagy egyéb magyar ügyek. Fél 11 kor indulás. Meglehet korainak tűnik, nem az. 16 mérföld, ami úgy 25 kilométer, Bishop Sutton falu, Sutton Wick része, Cheddar felé. Ez ugye nincs messze. Ám ez Anglia, ahol a közlekedés…
Pár példa. Itt mindig azt mondják meg egy helyről, hogy mennyi idő alatt lehet odaérni. Nem a mérföld számít. Mert bármikor jöhet egy vészvillogóval reggeliző teherautó, ami áll az utcában és nem lehet elférni tőle. Minden teli van CCTV kamerákkal és mondjuk, ha valaki jön ki egy gumistól és nem tud egyből a belső sávba kanyarodni, akkor a húsz méteres útért kap 60 font büntetést. Mint én. Ugyanakkor, ha megállok a dupla sárga vonalon, ahol tilos parkolni, ugyanez a CCTV kamera nem készít képet. Ezért aztán egy szlalom, amíg a Church Roadon leér az ember a Lawrence Hill-i körforgalomhoz. Ami egy fogalom. Az angol körforgalmakat nehéz megérteni, mert még az angolok sem értik. Tény, sosem szabad meglepődni, ha háromsávos körforgalom belső sávjából kivágódik egy autó és hirtelen a legszélső sávban köt ki. Ez normális. Mint az, hogy nem használnak indexet, pedig errefelé kevés a BMW, amin nincs is. A másik brit sajátosság. Két sávos út, lehet látni, tábla jelzi és az útfelfestés is mutatja, megszűnik a jobbra lévő sáv. Ilyenkor Európában és a világ többi részén besorolnak az ott közlekedők. Itt, Britanniában egyszerűen bemennek, mert mint mondták nekem: jobb kéz szabály. Tehát mivel jobbról jönnek elsőbbségük van. Abroncsot!
Az angol polgárok amúgy is érdekesek. A házunk udvarából nem könnyű főleg jobbra nagyívben kifordulni a Two Mile Hill Roadra, mert ugye a dupla sárga vonalon általában parkolnak. Néha napokig. Ezért próbálok mindenféle réseken leselkedni jön-e valami vagy sem. Na most, ha egy nemzet nagyságú hölgy áll az utca szélén pár capuccino gyerekkel, akkor a résnek annyi. Minden értelemben. A múltkor egy akkurátusan öltözött öntudatos polgár öt percig állt az autó oldalánál, amíg ki tudtam fordulni. Mert ő arra megy. Az, hogy miatta nem láttam ki jobbra, nem érdekelte.
Az angol oktatásról már szóltam pár szót és a legalja.co.uk oldalon valószínűleg a legelsők között van. Ez a közlekedésben is okoz gondot. Nem tudnak olvasni. Kétségtelenül az a sajátosság, hogy a merre menjek tábla mindig a kihajtó UTÁN van elhelyezve, nem könnyíti meg a dolgot. Na de ha úgyse tudja elolvasni, ugye? Van itt busz sáv kérem, néha akkora, hogy a busz hosszában nem fér el benne, de van. A legtöbb csak csúcsforgalomban használatos. Ezt tábla jelzi. Mivel az olvasás nem megy, sok mindenre nem jó. Pláne, hogy a szövegértés nem birodalmi dolog, nem is gyakorolják. A lényeg: a tábla VILÁGOSAN jelzi, hogy mettől meddig busz sáv a busz sáv, mondjuk 7.30 és 9.30 között. Ezért én a St. George Parknál simán mehetek benne 10.40 kor. Azt hiszem! Mert a sok derék brit kerül a másik, jobb oldali sávban, majd semmit sem törődve azzal, hogy én szabályosan megyek bejön elém, mert ugye…JOBB KÉZ SZABÁLY! Vagyis, ha nem akarom, hogy összetörjenek és én legyek a hibás, akkor be kell engednem csak azért, mert se olvasni nem tud, se megérteni a dolgot. Anglia.
Újabb érdekesség, hogy nem értik: ha van egy lámpa, ami pirosan világít, DE mellette van egy kiegészítő lámpa, amin egy egyenes zöld nyíl van, akkor egyenesen lehet menni. Ez túl bonyolult. Nekik. Vagy. Van egy kereszteződés, ahol bent lehet ragadni és akkor a keresztforgalom anyázása mellett állsz vagy húsz másodpercig. Ilyenkor én, hülye műveletlen európai, nem megyek be a kereszteződésbe. Hogy ezért mit kapok a mögöttem állótól, az nem semmi. Amúgy errefelé a dudálás már nagyon komoly dolog. Mutogatni sem szabad, pedig lenne mit, mert azért akár 1000 font büntetést is kaphatsz. A múltkor egy kamion kikerült amikor nem álltam be a kereszteződésbe és ő lefoglalta az egészet, majd egy velős párbeszédet folytatott az 1-es busz sofőrjével. Ha jól hallottam románul. Multi világ. Mint az is, hogyha látod ki vezeti az autót, ami néha magától is megy, akkor egy idő után tudod, hogy mire számíthatsz. Fekete fickó, kapucni a szemére húzva, amin amúgy is napszemüveg van este tízkor, ő arra megy és annyival, ahogy akar. Fátyolos hölgy nyitott szájjal, tepsi telefon a fejkendőjébe szorítva szintén arra megy amerre akar, az indexről azt hallotta, hogy az a sátán műve, nem is használja, közlekedési lámpa tájékoztató jellegű. Idős angol pár még idősebb autóban vagy a legújabb SUV-ban, ahol a kormány és műszerfal között néz ki, tuti araszolás, minden szembejövő autónál lassítanak. Komoly, megfontolt úgy 16 év körüli srácok cigizve és energiaitallal vagy sörrel a kezükben olyan autókkal, amiket a roncstelepen sem vesznek be, engedd el őket. Anglia. Az egyik európaiak számára érthetetlen dolog: az autóbuszt nem engedik ki a megállóból. Még akkor sem, ha történetesen mellette áll meg a polgár, mert mindenki áll. Így megy ez.
Nagyjából fél 12-re bent vagyunk, parkoló keresés. Ami, mióta „jó” döntések sokaságát hozták, egyre kevesebb. Régebben volt a dolgoknak egy ritmusa, jól is működött, pedig többen voltunk. Most csak a dolgok maradtak és több a menedzser. Néha vagy negyedórát keringünk, mint szénanáthás méhecske a virágos mező felett, mire meg tudunk állni. A probléma az, hogy piros vonalakkal jelzik, hova kell beállni. Kérem a Brit Birodalom polgárát ne korlátozzák még akkor se, ha már nincs Birodalom, mert ahogy a kedvenc angol nóta mondja:
-A britek sosem lesznek rabszolgák!
Nem ártana pedig. Jót tenne nekik. A vonalak. Jó angol módra kevés a hely. És persze az emberség is, mert mindenki úgy áll be, hogy ő biztosan ki tudjon szállni, a többiek, az nem érdekes. Ezért próbálunk olyan helyet keresni, ahol nincs mellettünk senki az egyik oldalon, aztán mászhatunk. Mondjuk a tábla alatt, ahol a cég alapértékeit hirdetik: RESPECT, TEAMWORK, EXCELLENT. Hogy az, amikor rám áll a kedves menedzser a hegynyi platós borzalmával hova sorolható, nem tudom. Hogy a menedzser hova, az egyértelmű. Másik kedvenc: a legtöbb parkoló egyén azt gondolja, a piros vonal azért van felfestve a mögöttünk lévő betonon, hogy az pont az autó közepénél legyen. Ami teljesen felesleges, elmondani a Birodalom Polgárának, ez nem így van. Egyrészt neki úgy van és kész, másrészt én külföldi vagyok, tehát nem lehet igazam. Így megy ez.
A munkáról már sokat írtam, sokszor. Higgyétek el nem lehet megérteni. Ahogy Gréti néni mondta:
-Ha nincs meg a der-die-das, akkor soha nem fogsz németül megtanulni, főleg, ha nem is akarsz, fiam.
Nos ez így van egy olyan országban, ahol a hatékonyság, logika és egyéb ilyen borzalmas szavakat egy mondat helyettesíti:
-A cup of tea?
Tényleg csak egy példa. Át akarják alakítani a szedőtermet, hogy többet szedjünk. Vagy két percig volt nyitva a szám, már majdnem szemetet dobott bele az egyik angol kolléga, aki vonulásban utolérhetetlen, amúgy egy nehézpáncélos csiga visszafelé integet neki öt méteren belül. Mondtam az egyik menedzser asszisztensnek, aki fél óránként jön Alizhoz és meséli mi az aktuális probléma, Aliz meg azt mit kell csinálni, igaz ő feleannyiért, hogy ha a tehenet megfordítják az istállóban, de nincs, aki kaját adjon neki, akkor nem fog több tejet adni. Mert az alapvető baj a szedőteremben, hogy nincs, aki töltse a polcokat, ahonnan szedünk. Szednénk. Ennyi. És azért nincs, mert a fizetés az 30%-al a piaci fizetések alatt van. Ráadásul mi kint vagyunk a város mellett, ahol nem jár busz. Legfeljebb a tulaj BMW-jének valamelyike. A megoldás, átalakítják majd a szedőtermet. Aztán majd nem értik, miért szedünk ugyanannyit vagy kevesebbet. Nagy szerencse, hogy ha egy nem angol mond valamit, az olyan, mint mikor egy légy szellent, pont akkora a hatása és pont annyira érdekli őket, mert akkor már rég meg lenne a megoldás. Na akkor aztán nagy baj lenne. Hát hol élünk?
Meló: három húsz perces szünet és kilenc óra munka. Van ennél jobb, van ennél rosszabb is, mint tudjuk Will-től:
-Different days, same shit. Különböző napok, ugyanaz a szar.
Ez egy nagy igazság. Mint az, hogy a gentleman szó az angolok kisebb részére igaz. Nagyon kis részére. Például, ami Magyarországon /-Az ott az oroszoknál van? Van ott internet vagy valami? – ahogy azt egy menedzser asszony kérdezte, aki Alizt meg akarta tanítani e-mail írni, tény az excel táblát a raktárban kereste a csokoládék környékén/ normális dolog, már a kisgyerek is tudja, ha bemész valahová köszönsz, ez itt az angolok nagyobb részének nem létezik. Ezen túl tesznek a lengyel-litván-ukrán mondjuk úgy munkahelyre betért egyének. Mert ők már észre se vesznek téged. Mindig vannak kivételek. Köztük is. Mondjuk száz lengyelből egy. Szóval jó hangulatban telik a munka, mindig kitalálnak valamit a szórakoztatásunkra, szinte látom, ahogy dobálják ki a pénzt az ablakon. És akkor jön a meglepetés: 2023-ban a legjobb családi cég lett Bristolban a cégünk. Így. Gondolkodás nélkül. Ez igen.
Este kilenckor irány haza. Mindig van meglepetés, valakik felbontják az utat, aztán kitalálják miért. Ezért általában tízre érünk haza. Ekkor esti előkészületek, vacsora és tizenegykor már alszom a kanapén, miközben nézem a tévét. Megy ez.
Ezeket a napokat néha színesíti az, hogy mondjuk csomag jön és el kell menni érte a postára. Amióta Britannia legjobb eseménye a Brexit diadalmaskodott, egy csomag vámmal és minden egyéb dologgal együtt úgy 3 hét alatt ér ide mondjuk Franciaországból. Ez régen két nap volt, de a britek tovább léptek. Hátra.
A posták nyitva tartását tovább csökkentették, mert takarékoskodni kell. Elküldtek vagy ezer postást, miközben felvennének újakat, persze nem ugyanolyan feltételekkel. Posta hivatalokat zárnak be, mert ugye az internet megteszi a magáét. Meg a Brexit, mert ahhoz, hogy egy levelet feladjunk mondjuk Magyarországra és az nagyobb, mint a megszokott, akkor vámárú nyilatkozat kell. Vagy rá írni, hogy személyes dolog van benne. Semmi más. Nehogy az angol értelem kikerüljön a szigetekről. Hát hol élünk?
Ami nem csökkent, itt sem, a vezetők száma. mikor erről az Egyik/!/ igazgatót megkérdezték, azt mondta:
-A két dolog nem függ össze.
Mármint a gyalogpostások elküldése és az, hogy ők maradnak. Lehetne mondani, majd az AI megmutatja. Egyelőre nem ezt látni, mert ahol az AI a leghatékonyabb lenne, lásd menedzser színtű döntéshozatal, ott szinte nem is alkalmazzák. Érthető.
Szóval belőjük, hogy mikor is lehet csomagot átvenni. Ha nincs meg a csomag, akkor többször megyünk. Legutóbb ötször csesztük el az időnket ezzel. Mert a posta általában három négy órát van nyitva a hét három napján. Természetesen akkor, amikor a legtöbb ember dolgozik. Mint az köztudott.
Amúgy itthon film, olvasás, nekem írás, Aliznak mosás van. Mindennek bele kell férnie a kettő szabad napba. Mosás, szárítás, takarítás, hajvágás a jövő heti és a hétvégi kaja elkészítése. Néha elmegyünk kirándulni. Igaz, mostanában úgy van az idő beállítva, hogy akkor a legrosszabb, mikor mennénk. Anglia.
Péntek reggel 8 óra, az nekem a kingswoodi Lidl. Bevásárlás. Úgy hat hetente ASDA Longwell Green-ben, mert ott veszünk olyat is, ami a Lidl-ben nem kapható. Ilyenkor izmosabb számlát hozunk össze. Egyrészt mert drágább, másrészt többet veszünk csak ott kapható dolgokból. Ilyenkor kerül a kosárba a negyedéves whisky adagom is, amit Aliz tudományos felkészültséggel választ ki:
-Ennek szép a címkéje.
Eddig bejött a dolog. A mostani kifejezetten jó, a whisky könyvemben utána néztem, mert igazából 59 font helyett volt 39 font, hogy mitől is drága. Mármint nekem. Nos a Dewars Blended scotch whisky, ami 12 éves , kétszeres érlelésű, ami annyit tesz, hogy 6 évig egy bourbon whiskey-s hordóban érlelték, utána került normál tölgyfahordóba, korlátozott mennyiségben készül. Van amúgy 300 fontos termékük is. Egyszer majd olyat is. Biztos, hogy nem az ASDA-ban vesszük meg.
Ennyi egy nap, kis változtatásokkal, amúgy folydogál csendesen, mint egy szundikáló malac feleslegessé vált folyadéka.
Február 14-én megjelent AZ ESKÜVŐ című kisregény villanykönyvben a honlapomon. Aztán majd húsvét előtt megvásárolható lesz a HÚSVÉTI GYURISÁGOK az összes eddigi húsvéti novellával, kiegészítve az újjal, az ELTOJTUK, NYUSZI cíművel. Ami már megvan. Csak még nincs készen. Szintén villanykönyv.
Készül a SZORUL A FITYULA könyv, ami júniusban indul mindazoknak, akik a www.szekelynagygyorgy.hu oldalon feliratkoznak egy reklám mentes Olvasó listára. Hogy utána mi lesz, az titok, aki megtudja mi a titok, írja meg nekem is. Mondjuk az idei karácsonyi történet egy harmada készen van. ESTE HAZUDOK a címe, ami egy Alain Bashung dalból van. Meglátjátok miért.
Tudom, A BÖDÖN még mindig nincs készen. Egy ujjal tudok gépelni, ami másra is kell és az időm kevés. Vagy én vagyok sok, eldöntendő kérdés. Idén meglesz. Hogy ezt mondtam tavaly is? Azt nem mondtam melyik idén. Ugye.
Barbi szerint a napomat én osztom be és mindenre jut idő, ha akarom. Az meg, hogy mi unalmas és kinek, az mindig eldől. Mint én a kanapén. Az ő szavai:
-Minden ember élete unalmas, amíg el nem meséli.
See you later!