Hogy élünk? Ugyanúgy, mint ti otthon. Ahogy KZS bristolszakértő mondta találóan:
-Az itthon sosem lesz otthon.
Itthon vagyunk, mi Bristolban ő kicsit lejjebb vagy 40 mérfölddel Wiltshire megye híres sonkatermő vidékén egy tó partján, ahol kacsákra lehet ébredni, meg a szomszéd traktor hangú harmincéves Mitsubishi Shogun-jára, ami otthon Pajero néven ismert. Mint az köztudott.
Dolgozunk, vásárolunk, egyre kevesebb tévét nézünk és egyre több filmcsatornát. Mint otthon. Csak ez itthon van. Ugye. Egyre több filmet hagyunk félbe és egyre több sorozat nem jut el a harmadik részig sem. Aztán kirándulunk, élvezzük, hogy itt nem volt háború, se önkényuralom, minden megvan, mindenre vigyáznak, büszkék a múltjukra, még a Brexitre is. Meglepő, de mi meglepődünk dolgokon. Igen, kilenc év után is van olyan, amit egy európai nem tud felfogni, ahhoz itt kell születni, itt kell felnőni az EastEnder sorozat hatvan évével együtt. A két kenyér közé beszorított crips-szel /ez a chips neve errefelé, az ecetes nagyon népszerű, az én gyomrom rögtön tovább küldte, sajnos felfelé/ vagy az uborkás szendviccsel, amit igazán csak sajtkrémmel adnak, finger type vagyis ujjnyi vastag harapkák /ezt egy magyar kolléga mondta, alig tíz perc alatt megértettem/ formájában és kifejezetten finom, a bojlertestű angol nőkkel és a nyolcvanoldalas szombati újságokkal. Ahol az ale, az angol, szinte hab nélküli sör és a cider járja. Ahol minden évben eljön az a nap, amikor az összes hírműsor elején közlik, milyen lesz az almatermés Devonban, mert ettől függ, meg lesz-e a napi hörpinteni való cider. Ahol van pár szent dolog, mint hogy szombaton: autómosás, fodrász, vásárlás. Ahol ezt az időjárás soha semmiképpen nem befolyásolja. Mert az, beszédtéma.
-Ne már! Mi sosem beszélünk időjárásról – szólt közbe KZS bristolszakértő.
-Nem? Mivel kezdted ma? – kérdeztem tőle.
-Milyen hülye vagy, Gyuri, hogy megint…
-Az a köszönés nálad. Utána?
-Hogy szereltük a kerti bútort, vasárnap.
-És?
-Hogy esett az eső.
-Na ugye! – mondtam diadalmasan.
-Aha. És ez, hogy függ össze? Beírtam, vasárnap kerti bútor szerelés. Akkor meg is csinálom. Hát hol élünk? – kapcsolt ki mérgesen KZS wiltshireüdvöske.
Hol élünk? Itt, Angliában.
Mint láthatjátok, KZS wiltshireüdvöske már négy éve angol állampolgár, tizenegy éve itt él és már úgy gondolkodik, viselkedik, mint egy angol. Az, hogy esik az eső, az lényegtelen, ha a naptárban az szerepel: kerti bútor szerelés. Vagy autómosás. Csak mi lepődünk meg azon, amikor szakadó esőben azt látjuk, egy ablakmosó fickó mossa az ablakot. Kis magyarázat.
Errefelé a kétszárnyas, kétfelé nyitható ablak olyan ritka, mint a hatékony munka vagy a logikus gondolkodás. Az ablakok legtöbbje dönthető, esetleg felhúzható. Tehát házilag csak akkor tudod megpucolni, ha földszinten laksz. Tény, az angolok se ki, se be nem néznek az ablakokon, ahol a függöny kivételes dolog és bizton tudhatod, ha van, ott nem angol lakik. Tény, mondjuk egy emeletes buszról, ami úgy negyven centire kanyarodik egy első emeleti ablak előtt, sok mindent látni, amit amúgy nem látnál. De megnéznél. Esetleg kihagynád. Senkit nem érdekel igazán, mert minden angol a tápszerrel együtt szívja magában:
-Not is your business. Nem a te dolgod.
Ezért vannak a néha jövőbelátástsegítők vagyis az ablakpucolók. Akik megfelelő szerszámokkal és több száz literes tartályokkal érkeznek. A néha tíz méter hosszú mosórudat összeszerelik, a mellette futó tömlőket csatlakoztatják, beröffen a szivattyú és megy a mosás. Extra pénz, ha mondjuk a másodikon kézzel mosott ablakra vágysz, mert akkor jön a létra, a mászás és hajrá. Esőben főleg.
-Hallom James összetörte magát ablakmosás közben.
-Igen. Így történt.
-De nem most költözött az első emeletre?
-Ő is ezt felejtette el.
Naponta találkozol érdekes angol dolgokkal. Mint mikor felmérést készítenek tévécsatornák, mi az angolok kedvenc étele? Biztosan rávágjátok: a fishy. Vagyis a fish and chips, a sörtésztában megforgatott bő olajban kisütött tőkehal, ami cod vagy haddock fajta. Én már találkoztam olyan emberrel, aki megmondta melyik melyik. Mivel sosem sózzák meg és teljesen íztelen, én nem vagyok ilyen ügyes. A lényeg. Az angolok Number One étele: curry. Vagyis egy indiai szószos cucc, amibe aztán minden lehet. Nann kenyérrel vagy gombás esetleg mangós rizzsel.
A második helyre sütött be a mac and cheese. Ez a tepsiben készülő sajtos tészta. Kicsit olyan, mint anno a szocializmusban volt a sajtos makaróni otthon, csak teljesen más. Itt a megfőzött tésztát beleborítják egy edénybe vagy tepsibe, bechamel mártást tesznek rá vagy egyszerű sajtszószt, ipari mennyiségű cheddar sajt érkezik a tetejére és összesütik. Egyébként finom, ha megfűszerezed és sózod. Ezt mindig úgy kell csinálni, hogy ne lássák, mert különben rendőrt hívnak.
A harmadik kedvenc étel: a spagbol. Vagyis a bolognai spagetti. Erre már vagy ötvenféle szósz van forgalomban. Természetesen ecetes is. Mondjuk angol szinten ez már bonyolultabb étel, mert a szószhoz kell darált hús vagy gomba, meg főzni kell esetleg használni a tűzhelyet, amin egy szép virág van, alatta Maud néni hímzésével, mert akkor nem látni. Én láttam már cukkinis és brokkolis spag bol változatot is, olyan gyorsan nem futottam még Angliában. Akkor még tudtam. Futni.
A fishy csak a negyedik helyre jön be. Nem mindegy, hogy hol eszed. Van, ahol a szaudi olajtartalékokat megszégyenítő mennyiségű anyagot tudsz kipréselni a bundából. Van, ahol a mash peas vagyis szétnyomott zöldborsó teljesen krémes, van, ahol darabos és van, ahol annyira darabos, hogy egyben van és szétszalad, mint az összefogó ellenzék egy választáson. Ami biztos: semmi só. Sehol sem. Mi már mindenhová viszünk magunkkal. Pedig veszélyes. A hagyományos, újságpapírba csomagolt változat már nem engedélyezett, mert veszélyes és digitális újságba nem lehet csomagolni.
-Joe meghalt, mert újságos zacskóból ette a fishyt.
-Atyavilág! Annyira mérgező volt?
-Annyira gyors volt a taxi, ami elé lelépett.
Sokszor mondjátok, írjátok nekem, hogy nem létezik, hogy ennyire „gondolatszegény” emberek vannak errefelé. Tegnap erre jött egy példa. Az egyik húsz év körüli, sosemveszedészremielőttrálépsz típusú leánykának, akinek már van egy gyereke, még ma sem érti hogyan történt, szóval neki születésnapja volt. Én, hülye európai, gratuláltam neki. Ezen meglepődött. Egyrészt ez errefelé nem jellemző. Másrészt három év alatt most „beszélgettünk” másodjára. Mert sok beszédnek nincs értelme. Velük. A mellettünk álldogáló, illetve, elnézést, dolgozó angol srác megkérdezte:
-Születésnap?
-Igen – mosolygott a lányka.
-És kié?
Anglia. Szintén munkahely. Kilenc éve szedem a zöldséget, mérem a gyümölcsöt és igyekszem nem szembe röhögni a főnökeimet. Kutya nehéz meló. Most jutottak el odáig, hogy végre ipari méretű nyomtatókat szereznek be, mert a szerelő már azon gondolkodott házat vesz a környéken, annyit járt hozzánk. Az ok: naponta vagy ezer oldalt nyomtatunk, ebből úgy 950 oldal teljesen felesleges, két nap múlva kidobjuk. Nem nyomtatunk a hátuljára, mert nem tudnák a munkatársak megkülönböztetni melyik az adott napra való rendelés.
-Ott a dátum -mondtam.
-Azt nem nézzük, nem azt kérték!
Világos. Tehát ehhez a mennyiséghez asztali nyomtató volt. És most végre igaz, nagy teljesítményű jött. Ami nem jött vele együtt, az a logika és az ész. Mert az új nyomtatóból kifogyott a festék. Semmi gond, raktár, nyomtató csere. Nem ment. Biztosan csak engem zavart, hogy a nyomtatón TOSHIBA felirat állt, a patronon meg OLIVETTI. Ez egy angolnak, irreleváns, mert mi köze a kettőnek egymáshoz? Már megint a good old George. Ez én vagyok, néha bloody shit! megnevezéssel is illetnek, ami…mást jelent. Aztán kiderült: bár két menedzser is felelős a nyomtatókért, festék patront egyik sem rendelt. Az ok: a számítógép azt mutatta, még három napra elegendő van raktáron. A másik géphez. Does not matter. Nem számít. Szerencsére a pontos leltár miatt, egy OLIVETTI gép még megvolt, amin a menedzserek meglepődtek, mert a laptop nem ezt mutatta, így aztán volt mivel nyomtatni. Anglia.
Szintén munkahely. Mi egy nagyon környezet tudatos cég vagyunk, ez már kiderült. Nos amikor környezetvédelmi világnap van, akkor mindig David Attenborough van a honlapon és face oldalon. Amikor nem, akkor fényes nappal az össze lámpa világít az udvaron, minden raktárban ég a villany akkor is, ha dél van és kilenc óra múlva lép be oda valaki. Hat hétig tartott, mire elhitték nekem, hogy egy csap egyfolytában folyik a mosdóban.
-De hát van víz, mi a baj, mate?
-Hogy egyfolytában folyik!!!
-De hát van víz, George?
Szóval angolok. Az energiatakarékosság úgy kezdődik náluk, hogy kikapcsolják a gépet, mondjuk számítógép. Aztán nem értik miért nem működik. És jön Harry az IT guru vagy Mahammed a világ legnyugodtabb, mindig mosolygó számítógép szakember és bekapcsolja. Igaz, akkor már nem energiatakarékos a masina. Mindent nem lehet egyszerre.
Utolsó példám, hogy miért is angolok az angolok, Dave. Aki volt már menedzser. Kétszer, mert vannak, akik nem tanulnak. Semmit. Volt menedzser helyettes. Aztán lefokozták csoportvezetővé, csoport nélkül. Aztán ki akarták rúgni, de közbejött valami és a végén maradt. A hét elején megint menedzser lett. Komolyan.
-És most mit csinálsz Dave? – kérdeztem visszavett mosollyal.
-Egyszer biztos elmondják – bólintott Dave halál komolyan.
Ez kérem egy normális dolog. Itt. Esetleg máshol is. Tény: nekem ez már a stand up comedy világa. Itt menedzsmentnek hívják. Hát ugye?
Hogy nemcsak a cégnél vannak furcsaságok, arra a brit politika is bizonyíték, de ebbe nem megyek bele, mert a mocskos dolgok a kukába valók. A múlt hét blamája szerintem egy flottabüszkeség atomtengeralattjáró gyakorló lövései voltak. Ez a darab alig 2 milliárd fontba, vagyis úgy 800 milliárd forintba került. Folyamatos fenntartása az millió fontban mérhető. Mivel errefelé főleg ott fent, már az oroszokkal háborúznak, a nevezett tengeralattjáró gyakorlaton vett részt az Északi tengeren. Más kérdés, hogy valamiért fél nappal később ért oda, talán a térkép régi lehetett. Aztán jött a ballisztikus rakéták gyakorlata. Nyolc darabot lőttek ki állítólag, megadott célpontokra. Az eredmény: kettő nem indult el. Három leesett a tengeralattjáró mellé. Három kiröppent és…aztán teljesen, máshol landolt. Erre pár munkáspárti képviselő megkérdezte, hogy ugyan mi a jó…ért tart fent Britannia milliókért tengerészetet, ha erre képesek? A konzervatív válasz: a gyakorlat sikeres volt, mert rámutatott a hibákra. Hirtelen otthon éreztem magam. Mert ugye a válasznak semmi köze nem volt a valósághoz. Igaz Fésűnélküli Boris is megmondta:
-Ne hagyj veszni egy jó sztorit az igazság kedvéért.
Amúgy az angolok imádják a rejtélyeket. A krimiket. Lásd Agatha Christie vagy Sherlock Holmes. És Boris Johnson. A rejtély az kell nekik. Hogy aztán csodálkozzanak: ez miért is rejtély? így megy ez.
Meg még pár dolog. Mint az, hogy eső után slaggal felmosnak udvarokat, utcákat. Egyszer voltam olyan hülye, megkérdeztem miért?
-Mert mára ez van előírva. És mert piszkos.
Ennyi. KZS wiltshireüdvöske csak nézett rám. Mert ő már úgy vette ez teljesen normális dolog és csak fél vagy teljesen hülye külföldiek tartják ezt furcsának. Én azt vettem le a dologból, hogy Bakker Gyuri teljesen normális őrülete A SLAG, az mindenhol kell. Itt főleg.
Tegnapi gyöngyszem. Általában nem lepődőm meg az angol vezetési szokásokon. Itt is igaz az, minél drágább az autó, annál kevesebb az ész. A Wells Road, ami olyan hosszú, mint otthon az Üllői út, kifelé vezet a városból, Wells város irányába. Bizony. Errefelé nem bonyolítják az utak névadását. Mondjuk az amerikai egyszerűséghez, a számozott utcákhoz még nem jutottak el, de az egyszerűség már megvan. Az olyan cím, hogy Stroud Hall, Stroud Street, Stroud város, az normális. Errefelé.
Szóval megyünk kifelé a Wells Road-on és a 376-os busz, ami Street városába megy igaz Wells-en keresztül, a kereszteződés előtt beáll a megállójába és indexel balra. Egy éves hűha Mercedes szintén beáll a megállóba indexelve. Ez már azért nagy dolog errefelé. Az indexelés. Aztán Mercedes ki, majd a sarkon befordul. Én meg át a sárgán, mert ekkora marhaságot még nem láttam. Kérem az angolok habozás nélkül hajtanak be teherautóval olyan utcákba, ahol egy bicikli nem fér el, sőt olyan utcába is, ami nincs is, de ez vitt mindent.
Amúgy a Wells Roadon éppen felbontanak valamit, ami három hét múlva lesz kész. Ezért kiteszik a lámpákat, táblákat, három fázisú kereszteződés vagyis három felől forgolódnak az autók, hosszú lesz a várakozás. Hogy miért tart ilyen soká? Idézem az egyik stand up komikust. Mert belőlük sok van és az Olimpya nevű színház 3000 es nézőterét meg tudják tölteni. Nem semmi. Tehát:
-Az angol munkahét. Hétfő – kipihenik a hétvégét, megbeszélik mi történt és isznak egy teát. Kedd – megnézik mi a munka, megbeszélik és isznak egy teát. Szerda – valaki elkezdi a munkát, amikor elfárad, akkor megbeszélik mi történt és isznak egy teát. Csütörtök – már ketten is dolgoznak, kivívva ezzel a többiek elismerését és isznak egy teát. Péntek – mindenki elmondja mit fog csinálni a hétvégén, ötletek adnak, éttermek és pub-ok címeit cserélik egymás között és isznak egy teát. Ennyi. És isznak egy teát.
Szerintem amikor felvesznek valakit, aki egyáltalán még hajlandó fizikai munkára jelentkezni, annál a legfontosabb kérdés:
-Hogy issza teát?
Mert ezen múlik minden. Itt általában két kanál cukor, evőkanál, két deci tea és fél deci tej az irányadó. A nagy kérdés: a tej utána vagy előtte. Ezren állások múlhatnak. Mint az köztudott.
Látjátok az élet itt is olyan, mint máshol. Kétségtelenül vannak érdekes dolgok, de legalább nem unalmas. Van, ami itt nagyon drága, ugye március elsejétől 16 font lesz egy doboz cigaretta, ami úgy 10 liter benzinnek felel meg, vagy majd három kiló karaj, esetleg 14 csomag 800 grammos kenyér. Mondjuk húsz csomag csokis keksz, hogy a régi mértékegységemet használjam. Mindezek fényében az, hogy Észak-Írországban fellendült a cigaretta csempészet, nem meglepő. Ott ugyanis egy olyan határ van, ami nem határ, illetve az, csak mégsem, mert az ír béke miatt, határtalan dolgok érvényesülnek arrafelé. Ez a csempész dolog ott egy megélhetési forma és igazolja, Britanniának szüksége van Észak-Írországra és másfél millió polgárára. Meg a határra, ami nem határ. Mert tény, hogy van, de igazából a tengeren, ott meg kijár kamionnal? Tehát nem határ, ami határ. Mert azon bitang jól lehet keresni. És persze mindennek az EU az oka. Mint az köztudott.
Az angolokra jellemző, hogy kifelé ők aztán minden, ami mostanában divat. Lojálisak, támogatnak, segítenek és nem akarnak soha semmilyen konfliktusba kerülni. Semmilyen szinten. Mai okulásom. A kingswoodi Lidl ami 8 órakor nyit, reggel tele van a közei John Cabbot Academy iskolásaival. Úgy 10 és 15 év közöttiek. Mára odáig jutott a Lidl, hogy az automata kasszánál ketten felügyelik, mit vesznek az ifjak, mert sajnos van, amikor pár dolgot nem visznek be a gépbe, vagyis nem fizetik ki. Egyszerű lenne, minden iskolást odaterelni a normál kasszához, ám ezt nem lehet megtenni, mert az kérem zaklatás, rasszizmus, vagyis bűn. Az, hogy ezek a srácok és lányok szemrebbenés nélkül lopnak, az nem. És itt most mindegy, hogy a John Cabbott Academy tanulóinak a háromnegyed része sötétebb bőrrel rendelkezik. A bűn, amit elkövetnek, egyszerűen nem jelentkezik náluk bűnként. Nem is fogják fel, nem is érdekli őket. A baj ezzel, az, hogy később sokkal nagyobb bűnökkel is így vannak, hovatovább bármilyen konfliktust manapság errefelé a tizenévesek késsel intéznek el. Amikor a szomszédos Coop üzlet kiírta, hogy egyszerre csak két diák lehet a boltban, tüntettek és kirekesztésről beszéltek, komoly szervezetek, akik soha a norma életben nem látták, milyen az, amikor hat gyerek tömött táskákkal kirohan a boltból és hat felé szaladnak. Amikor a bolt közzé akarta tenni a videókat a lopásokról, megtiltották hivatalosan, mert az már faji dolog. Nem. AZ bűn. Angliában is. Sumák Sunak a miniszterelnök indiai szülők gyermeke és azt mondta ő a bizonyíték rá, hogy nincs rasszizmus Britanniában. Nagy hülyeség, nem ez az egyetlen, amit mondott. Ja. A háta mögött úgy hívják PPM Sunak. Vagyis Paki Prime Minister Sunak. A paki a pakisztániak gúnyneve, amire simán kést rántanak. Még azok is, akiket pakisztáninak néznek lásd bajszos balkáni barátaink bukarestshire vagy szófiashire megyékből. Mert már azt sem szabad mondani, honnan is valók. Anglia.
A március mozgalmas lesz nekem. Egyrészt a SZORUL A FITYULA könyvem és az ötleteim végére érek. Jön az ELTOJTUK, NYUSZI húsvéti novella, amivel van még dolog bőven. Aztán az eddigi húsvéti írások HÚSVÉTI GYURISÁGOK címmel villanykönyv formájában kaphatóak lesznek a honlapomon a hóvégén. Újdonságként az ELTOJTUK NYUSZI hangos formában is netvilágot lát, vagyis a YouTube csatornámon megtaláljatok majd pont húsvét előtt. Azt hiszem. Addig nézhetitek, hallgathatjátok a többi gyuriságot. Szóval: YouTube @SzekelyNagyGyorgy
Barbi Velencében járt a karneválon, egyszer majd elmeséli, mert ahogy mondta sok a dolga és „Nem érek Rád”. Világos. Azért egy nagy mondást hagyott rám:
-A saját hülyeséged épp olyan döbbenetes másoknak, mint az övéké neked.
See you later!