A vásáron a lókupec árul egy lovat és bizonygatja milyen jó tulajdonságai vannak. Hogy szavait nyomatékosítja, odavág a ló vékonyába, mire a paripa ész nélkül rohanni kezd, egyenest a falnak, majd nagyot csattanva kábultan a földre roskad. – De hát ez a ló vak- mondja vevő. Mire a kupec: – Nem vak az, csak bátor!
Ez a régi anekdóta a britekről és a brexitról, vagy ahogy a The Times nevezte Brexodusról szól. Theresa May személyében újra női miniszterelnöke van Britanniának, aki Margaret Thtatcher örökébe szeretne lépni, de ahogy azt egy liberáldemokrata politikus megjegyezte a Sky News-nak nyilatkozva: egyelőre úgy viszonyul hozzá, mint Himalájához egy kis termetű zsoké makettje. A hét vicce rovatot szinte az egész világon kibérelte az a hír, hogy Borisz „tökönfejellek” Johnson lett a brit külügyminiszter, aki a pénteki The Times címlapján egy diliházból véletlenül szabadult ápoltra emlékeztető képen mutatkozik. Az ilyen szájkaratés sarcművészek, mint Johnson, Trump, Szíjjártó és a többi egyértelműen mutatja, hogy a tudatlanság, a tudás iránti igénytelenség, a „majdmegnézemagugliban” típusó népek terjedése ide vezet. Margaret Thatcher életrajzát olvasva / The path to power – Út a hatalomhoz/ kiderül, hogy az 1968-as évben Britannia hasonló helyzettel nézett szembe, mikor is nem tudott mit kezdeni a különböző okok miatt Britanniába özönlő Commonwealth azaz Nemzetközösségi polgárokkal. A dolgot nehezítette, hogy szemben az EU migránsokkal, Ők különböző, néha teljesen eltérő kultúrával érkeztek és hajlandóságot sem mutattak arra, hogy beilleszkedjenek vagy az itteni életformához alkalmazkodjanak. Akkor Mrs. Thatcher azt javasolta, hogy korlátozzák a betelepülésüket, mert a szociális és egészségügyi rendszer nem fogja bírni, főleg azért, mert mindössze 43%-uk alkalmas munkavégzésre. Maggie jól látta és sajnos nem adtak igazat neki. 38 év után ugyanez a britek legnagyobb problémája, de most vannak az EU migránsok, hát van kit okolni.
Amúgy a britek a nagy szabadságból, amit június 23-án kivívtak, egyelőre csak annyit tapasztalnak, hogy úgy 10-15%-al drágábban nyaralnak, bizonyos hitelek drágultak és a font nem ér annyit. A cégek pedig főleg az importtal foglalkozók kétségbeesetten kovácsolnak új terveket, mert a font gyengülés elvitte a hasznukat. Kiestek a foci EB-ről, kikaptak krikettben Sri Lankától, aztán rögbiben Ausztráliától, de aztán hirtelen igazi Britanniának hitték az országukat és a wales-i válogatott sikerét szinte ANGOL sikerként könyvelték el, ugyanúgy, mint a skót Andy Murray wimbledoni győzelmét vagy a mindössze 9 éve angol, előtte kenyai Chris Froome Tour de France didalát. Nos az új brexit ügyi miniszter kijelentette, kemény tárgyalásokra készül és az biztos, hogy a teljes és végleges kilépés dátuma 2019 január 1.Ez legalább valami.Igaz a brexit szavazást is olyan kijelentésekkel nyerték meg, amiről azóta kiderült, egy sem igaz, de hátha most nem így lesz.
Ami ennél is biztosabb, hogy június utolsó szombatján eljutottunk végre Biburybe. Mióta megjöttünk készültünk oda, mert egy tündéri kis darabka meseország. KZS bristolszakértő ugyan figyelmeztetett, hogy az Glastonbury hétvége, tehát zuhogni fog, szél lesz és hideg, mert ha van a fesztivál, mindig ilyen az idő. Megint igaza lett, bár mikor mi mentünk Biburybe, akkor csak esett és enyhe szél volt, hogy az eső biztosan a képünkbe kerüljön. A glastonbury-i fesztivál megint jó lett, szombaton Adéle koncert volt vasárnap a Coldplay zárt, utóbbi jobb volt. A BBC2 végig élőben adta a tévében, de a rádióban is lehetett hallgatni. Nincs is jobb, mint a sárban, szakadó esőben együtt csápolni a Paradise-ra.
Szóval Bibury. Nagyon jól mentünk egészen Cirencister-ig, mikor is jött az első körforgalom, ahol minden ki volt írva, csak az nem, hogy a mi utunk merre folytatódik. Mindegy, elindultunk. A következő körforgalomnál rájöttünk, nem jó felé megyünk, ezért visszafordultunk. Nos ezt még egyszer megismételtük, mikor is szerencsénkre egy szél arrébb fújt egy lombot és feltűnt egy Trought traffic felirat. Nosza! végre jó felé mentünk, mikor is megint körforgalom és a táblák: XY raktár harmadik kihajtó QW utca egyenesen Lidl balra. Remek! ÉS BIBURY??? Újra eltévedtünk, de most a második oda-vissza kanyargás után végre megláttuk a Trought traffic táblát, ami ugyan felül volt, de alig látszott, és akkor sínen voltunk. 300 yard után a következő körforgalom már könnyeket csalt a szemembe, de ott hirtelen, apró sárga számokkal szerepelt végre a Biburybe vezető út száma, igaz egy olyan névvel, amiről a térkép sem hallott. Bátran elindultunk és úgy egy mérföld után volt egy körforgalom, ahol nemes egyszerűséggel SEMMI sem volt kiírva, de Bogi úgy döntött egyenesen megyünk tovább és neki volt igaza. Ekkor jött egy viszonylag nagy tábla rajta az út száma és a Bibury felirat, és úgy 400 yard után már bent is voltunk a faluban. Én kérem nem tudom, hogy a britek hogyan tudnak tájékozódni és főleg hogyan tudtak régen, de térképpel eltalálni bárhová is, az nem európainak való. A GPS remek dolog, de a rengeteg hegy-völgy miatt többször tervez újra, mint utat mutat. Biburyben a központi parkoló, mind a nyolc hely , teli volt, így aztán visszafordultunk és brit mércével messze /kb. 600 méter/ a falu szélén leparkoltunk. Bibury valóban meseszerű és csodálatos, eltekintve a megszálló japán turistáktól, egy rendkívül tiszta patak folyik keresztül rajta, amiben kacsák úszkáltak. Meg is kérdeztem Alizt, szerinte ebben a tiszta vízben, amiben se hal se bogár, miből élnek a kacsák? mire azt mondta: Turizmusból. És valóban feljebb ott etette őket pár turista. Ha többet szeretnétek látni belőle, Aliz oldalán találtok képeket. Visszafelé négyszer játszottuk el „amerrekellenemenniakörforgalomban” című játékot. Még az M4 autópályára is kijutottunk, aminek örültünk, mert azon kellett volna Bristolba visszajutni, de kiderült, hogy a rossz oldalon vagyunk és Swindon felé megyünk. Akkor lehajtás és vissza a másik oldalon. Európában és még Magyarországon is ez normális. Itt viszont nem lehetett visszamenni a másik oldalra, előbb újra visszatértünk Cirencisterbe, ahol Aliz telefonján egyszer csak életre kelt a GPS és egy olyan utat mutatott, amin akkor se indultunk volna el, ha csak az van. És igen! 35 mérföldnyi bolyongás után megvolt az út!Irány Malmsbury, ami azért nem volt kiírva, mert az az út, ami odavezet, az 487 yardon keresztül egy másik úttal azonos, ami Chippenham-be megy. Európában ilyenkor zárójelben jelzik, ez az az út menj nyugodtan. Itt nem. A lényeg, hogy az oda-vissza 90 mérföldre tervezett utat alig 140 mérföld alatt megtettük és ahogy hazaértünk, ezerrel sütni kezdett a nap. So it goes!
Amúgy a rossz oldalon vezetni, már teljes napi rutin. Igaz hetente 6 napot kocsival megyek, napi 28 mérföldet, ami ugye heti 168 mérföld az úgy 269 kilométer. Hiába a matek a kisujjamban van, igaz soha nem akar onnan kijönni. /Sosem felejtem azt, mikor Péter barátom érettségi előtt próbált matekot a fejembe verni és az amúgy hihetetlen türelemmel rendelkező srác inkább lement sétálni úgy öt percre, mint hogy leüvöltse a fejem a hülyeségem miatt. Még két kiló sült krumpli sem enyhítette bosszúságát, ami pedig nagy szó/. Tehát sokat autózom és van amit megszoktam, például a keskeny utakat, a kerülgetést, a rendkívüli kátyúkat, a sok idiótát, akik vagy teljes fényszóróval közlekednek és legszívesebben pótreflektorokat szerelnének fel, vagy teljes sötétségben suhannak meglepetést okozva keresztül a körforgalmon. És persze itt is minél drágább az autód, annál kevésbé működik rajta az index.Amit nem szoktam meg, azok a biciklisek. Nagyon kevés köztük a fekete /ahogy valaki mondta, a dzsungelben nem lehet fára mászni biciklivel/ és szinte nincs köztük fátyolos /mert sivatagban csak a hülyék bicikliznek, meg az angolok/ de az, amelyiknek van lámpája, a legritkább. Mindenhol mindenfelé mennek. Az hogy úgy 100 ember tötyög miattuk, lényegtelen. Hogy tövig tapossa az ember a pedált, mert az előszobából/!/ süvit ki telefonálás közben, nem számít. Nem egy szeretni való népség. És amit nem lehet megszokni, hogy nincs olyan nap, hogy az utamon ne legyen valami útfelbontás, javítás. Ha meglátok valamerre menni egy Bristol Water feliratú autót, ott már szinte magától jön fel az aszfalt. Komolyan
A szabadnapomat , ami néha szombatra esik, talán csak nekem nem kell arra használnom, hogy fodrászhoz menjek, mert egyébként a szombat itt fodrász nap, akkor a britek javarésze megfordul valamelyik ollócsattogtató ondolálóművésznél. Az otthoni hajvagás itt legalább olyan ritka, mint a mákos bejgli. Azt pedig itt még nem láttam. Lám a kopaszságnak is van előnye, havonta 30 fontot spórolok vele és nincs mit tépnem a brit ostobaságok miatt.
See you later!