„ Nem is a cél a fontos, hanem az út maga” mondta úgy 60 éve Jack Kerouac az Úton című könyv halhatatlan szerzője. Amúgy ha kiszámolná az ember, hogy mennyi időt tölt úton életében, ugyanúgy meglepődne, mint én, ha ki tudnám számolni. És bár vannak csodák, a legtöbbször Nőnek hívják, azért erre senki se fizessen be egy állóhelyre oszlop mögé.
Az ötlet, hogy azzal fárasszalak Benneteket, hogy azt a 14 mérföld 560 yardot, amíg eljutok a munkahelyemre, leírjam ,KZS bristolszakértő adta amikor azt mondta: Bármennyire is álmos vagyok, csukott szemmel elmegyek Bath-ig /az ottani kórházban dolgozik a hölgy/ de a szemközti megállóig tuti. És utána elkezdte sorolni az utcákat, amolyan itiner szerűen, hogy ….aztán jön egy hülye bal kanyar egy lyukkal, majd a St.Geoege Arms, ahol az E betű nem világít, majd kicsit lejtő aztán jobbra fel. Gondoltam ezt én is tudom, íme lássátok.
Nos a dolog úgy kezdődik, hogy 10.40-kor beöltözve, bakancs, pulóver kettő darab és kabát, kiballagok Bogihoz és köszönök neki. Beülve beindítom a járgányt és úgy egy percig hagyom duruzsolni. Közben megszólal a rádió. Nagyon nehéz volt egy Justin Bieber mentes adót találni, de egyszer elment az összes egy komolyabb ugrató után és mikor visszajött, akkor az itteni vezető rádió a Heart helyett egy helyi bristoli rádió kapott helyet, a Sam FM. Ezen remek régi slágerek mennek. /Felejthetetlen pillanat lehetett néhány Arthur David-es sofőr számára, mikor a Rolling Stones Satisfaction számát üvöltöttem a parkolóban még Bogiban ülve, fejemet rázva, mert a hajamat nehéz lett volna./ Itt nincs Justin Bieber, mert az sokba kerül. A rádió sajátossága, hogy van egy bemondó, aki igazi Nógrádshire-i tájszólással közli: SZÁM ÁFÁM VAN AUÓ SZIX, BRÁSZTOL! Vagyis Sam FM 106 Bristol. /Itt rengeteg shire van, azaz grófság pl. Shropeshire, Wildshire ahonnan az igazi sonka jön, Devonshire ahol a legjobb cidernek való alma terem stb./ Komolyan, mint a salgótarjáni állomáson, mikor bemondják: Vonat érkezik az Á vágányra Á mint Álámér.
Szóval egy jó kis Coldplay-vel indulunk /Clocks/ és begördülünk a bejárat alá, ami pontosan 7 láb , azaz 210 cm. Aki ennél magasabb autót akar, az költözzön el. Távirányító, kapu nyílik. Mondom kapu nyílik. Aztán kifordulunk jobbra nagyívben a Two Mile Hill Roadra. Ez persze nem megy mindig ilyen könnyen, mert ha pont a kapunál parkol egy – két hatalmas méretű autó, mint egy Nissan Micra, akkor bizony sasolni kell mi jöhet jobbról? Tehát kint vagyunk és gurulunk lefelé az áldott Church Road felé. Nincs egyenes útszakasz, az egész vonalon, de ez itthon Bristolban teljesen normális. Az utca párszor nevet vált, Bell Hill Road, majd a világ legkisebb és házak közé szorított Texaco benzinkútja után már Cloud Hill Roadként tündököl a Church Roadig. A benzin kút annyira kicsi, hogy a tartályautó nem tud /!/ bekanyarodni, így az utcán áll, aminek sajátossága, hogy a busz nem fér el, ezért azt a fél órát, amíg feltöltik a kutat, mindenki azzal tölti, amivel akarja. Very british. Elérjük a Church Roadot, ami aztán végig lejt és nincs rajta egyenes szakasz. Ja ezt már mondtam. Az út normál A méretű, ami azt jelenti, hogy két busz éppen elfér, de egy busz és egy kamion már muszkli kérdése, ki megy át elsőként. Bár rengeteg helyen van double yellow line azaz dupla sárga vonal, ami tiltja a parkolást, ettől még rendszeresen parkolnak ott. A lényeg: kiteszik a vészvillogót és megállnak. Na most ugye ettől még az autók nem férnek el. Really? Oh My God! mondaná egy angol és enné nyugodtan tovább a sült paradicsomos babját pirítóssal, teával. Itthon több autót kell kerülgetni, mint otthon törvényt. A Church Road, ami végig megy Redfielden, majd egyre” sötétedve” St. Geoerge-on, hogy aztán a fantasztikus háromsávos Lawrence Hill-i körforgalomba torlódjon, egy fantasztikus hely. Hat templom, kilenc piálda, négy indiai házhoz szállító étterem, műkörmös kínai, fodrász arab-olasz-lengyel, lakatos, gépkölcsönző, mosoda, minden van itt. Itt van a Coop krematóriuma is, kiírva, hogy parkolás csak ügyfeleknek, ami mindig elgondolkodtat, hogy akkor hogy is megy ez? A koporsóval leparkol valaki, vagy betolat egy urnával? Ezen a részen, ahol mindennap van razzia és főleg feketék és fátyolosok lakják, de legalább is Ők vannak jelen, található Bristol Toyota Priusainak a 90%-a. Imádják ezek a népek. Rosszindulatú elemek szerint azért, mert olyan egyszerű vezetni, mint egy tevét, amit meglegyintesz a kantárszárral, hogy menjen és meghúzod mikor meg akarsz állni,de ez túlzás.
Szóval elér az ember a körforgalomig, aminek felfestése kacagva nyomja le a Burda magazin szabásminta vonalait és balra kis ívben ráfordulunk a St. Philips Causwayre, ami egy két sávos magasan épített kerülő út, átível egy-két gyártelepen, a gyümölcs piacon és az Avon folyón, ami a Severn duzzasztásától függően csermely és folyam között változik, de mindig barna a sok sártól. Két kedélyes körforgalom, ahol bárhonnan bármikor jöhet autó, kamion, motoros, kutyaszán bármi, tehát jobb figyelni. Az eddigi legfurcsább egy négylovas halottaskocsi volt, ami index nélkül /!/ vágott keresztül mindenen, a bakon egy olyan előnyökkel rendelkező hölggyel, hogy kizárt dolog, hogy nem volt mögötte valami ellensúly és elnézve Őt a négy ló teljesen indokolt volt. Végre elérjük a Bath Roadot, ami egy enyhe 9 fokos emelkedővel kezdődik, majd némi egyenes görbe után és négy lámpával később, már fut is lefelé Brislington közepére, hogy aztán egy másik 9 fokos emelkedőn várjunk, amíg jobbra nagy ívben rá tudunk fordulni a West Town Lane-re a Lidl előtt. Talán nem említettem, de itt nincs egyenes útvonal. Nos nem mondom azt, hogy álmaim netovábbja, hogy háromszor induljak el ezen az emelkedőn, de a másik út még rosszabb, az a győztes, a Wells Road, 11 fokos emelkedővel. A bristoli lámpák sajátossága, hogy ha mondjuk három van egymás mögött, akkor úgy működik, hogy az egyes és a hármas piros, a kettes zöld. Ez alól egyszer volt kivétel, mikor a kettes lámpa egy morcos Chew valley diary /Chew völgyi tejüzem/ feliratú teherautó alatt feküdt igen búsan. Nem is volt dugó, igazi tejben fürdő kánaán volt az utca. Tehát West Town Lane, közepén egy iskolával, ahol 20 mérfölddel szabad menni /32 km/h/és néha látni itt egy egy rendőrt trafipax-szal, ami nagyon ritka, mert a legtöbb mérőeszköz a lámpákba van beépítve és termeli a pénzt rendesen. A West Town Lane végén lehet balra kis ívben fordulni a Wells Roadra, ami itt már ezres számozással és 10 %-os emelkedővel rendelkezik. Amikor felérünk, mindig integetünk a „dísz motoroknak”. Ők ketten vannak, egy sárga Honda és sárga Suzuki úgy 750-esek lehetnek és az elmúlt másfél évben még soha nem mozdultak el helyükről. Meglehet titokban virágtartónak használják vagy csak : Figyu má milyen pöpec mocim van! mondásokat támasztanak alá. Igaz, karácsonykor volt rajtuk világító villanyfüzér. A Wells Road aztán kisebb kanyarokkal elvisz Bristol határáig, amit egy sóhajtásnyi kék tábla / jobb napokon bármivel eltakarom/ jelez – befelé. Kifelé minek, ha annyi eszed sincs, hogy honnan jössz?!Itt van ötven yard senki földje, majd egy emelkedő tetején kezdődik Withchurch falu, ahol is az út, ami ekkor már A37 néven tündököl, átváltozik Bristol Roaddá, segítve a vezetőket. Amúgy itt Withchurch falu határában található a Laguna Seca kanyar, amit én neveztem el a híres kaliforniai versenypálya után. A kanyar sajátossága, hogy mész felfelé, majd jön egy bal kanyar, amit nem látsz és abból rögtön egy jobb kanyar, amit jobb ha nem látsz. Mindez úgy 200 yardon belül egy 8 fokos lejtőn.
Na most vagyunk az út felénél, innen lehet nyomni már 40-el /64kmh/és van 210 yard EGYENES út! Aztán a puszta közepén egy Rover szerviz egy buszmegállóval és utána jön a kedvenc 12 fokos lejtőm két masszív kanyarral, víztaszító útburkolattal, majd egy 11 fokos emelkedő enyhe bal kanyarral jobb oldalon egy pihenővel, ahol természetesen van büfés kocsi és van teljesen meglepetés szerűen 10 mérföldes sebességgel kiszáguldó kamion, aminél minden vezetési és káromkodási tudásomra szükség van. A tetőn kezdődik Pensford városka, ami nagyon szép, balra ha nincs eső, sötét vagy forgalom netán köd egy fantasztikus viadukt található, aminek a tetején néha birkák legelnek. Először én is az előző napi cidernek tudtam be, de tényleg ott voltak. Kérem ekkor jön az út fénypontja: a pensfordi Narrow street, ami nevéhez méltóan tényleg szűk. Errefelé nincs különösebb tiltás, tehát kamion bármerre mehet, ha csak két buszmegállót visz magával. Nos itt is csoda, mikor két kamion araszol egymás mellett, felugratva a 20 hüvelyk /úgy 45 cm/ széles járdára, helyet adva a másiknak. Az valami felemelő, mikor mondjuk szakadó esőben ezen az úton felfelé áll az ember egy kamion mögött és csak imádkozni tud, hogy ne guruljon hátra, mert nincs menekülő útvonal, csak felfelé, de mi van ha Szent Péter házon kívül van? A lejtőről mindig felfelé vezet az út, itt sincs másképpen egy nagyon enyhe 6 fokos emelkedő jön, ahol a nyáron több időt töltöttem útfelújítás miatt, mint amennyi az egész út volt. Amúgy itt van a South Bristol Motorservices, ami azt hirdeti, hogy a legjobb árakon dolgozik, ami tényleg igaz, mert az egyik srác kissé rozoga Citroenjében pont a duplájáért cserélték ki a kuplungot, mint Áron mesternél a Clothier Roadon, de ugye azt senki sem mondta, hogy ez az ár kinek a legjobb.
Elérjük a körforgalmat és búcsút intünk az A37-es útnak, ami Wells-be tart és ráfordulunk az A 368-asra, ahol már a számok is mutatják, hogy keskenyebb, mint az előző. Szokás kérdése, de én már nyitott szemmel megyek el egy Warburton kenyeres teherautó mellett, igaz a DENNIS típusú kukásautó, ahol a sofőrt nem látom, mert éppen keres valamit a kocsi aljában,még engem is lassításra bír. Errefelé NINCS egyenes út. Komolyan. 85 yard a leghosszabb egyenes! a többi kanyar. Amúgy nagyon szép bármerre néz az ember. Minden zöld, megművelt, mindenhol állatok még az úton is, öröm ránézni. Azt mondják erre látni a Jack nevű sast, nekem még nem köszönt. /A munkahelyen is van egy Jack nevű srác, sasnak nem mondanám, de a” kancsal kiskakas kisszék alatt” kifejezés ráillik. Amikor targoncával pakol mindenki tisztes távolságba hátrál, mert nem lehet tudni melyik szeme irányába rakja a raklapot. A beszéde fantasztikus, csukott szájjal képes komplett mondatokat mondani, bár megértésük néha nem könnyű. Mindenkinek mutatja tepsi mobilján a röntgenfelvételét, amin látszik törött combcsontja és az a kicsinek nem nevezhető része, amit Isten azért adott neki, hogy a fejében lévő vákuumtechnikai jelenséget pótolja./ Errefelé is van néhány trükkös kanyar, az egyikbe úgy torkollik be egy út, hogy csak akkor veszed észre, amikor egy Land Rover hátulja hirtelen előtted van. Innen már csak enyhe lejtő és bent vagyunk Bishop Sutton faluban, aminek az a sajátossága, hogy az itt lakók úgy gondolják ez a Free Parking Land (bárhol szabad parkolni) és úgy is tesznek. Mindenhol állnak. Aztán fel az emelkedőn és lefelé balra Sutton Wick falunál / érdekessége, hogy nincs benne ház az út mellett/ befordulok balra kis ívben a Hillside farmra és alig 40-45 perc után megérkezem.
Napi úgy 50 kilométer, mert visszafelé is annyi az út, de nagyon kell vigyázni arra, hogy amikor odafelé balra fordultam, akkor visszafelé jobbra kell. Hja, a matek! Néha azért imádkozik az ember, mivel errefelé nincs árok ezért vannak helyek, ahol az unatkozó víztömeg összegyűlik és vigyorogva várja melyik autó lesz az első, ami elmerül bennük. Aki úgy gondolja, hogy jó dolog lemosni a kocsi alját egy ilyen kisebb tóban, az gondolja át , mert könnyen lehet, hogy az Ő alját is lemossa a víz. Nem biztos, hogy a kedvenc tevékenységei közé fogja sorolni. A brit utak igazából azért biztonságosak, mert egyrészt a britek rengeteget vezetnek, másrészt az előzés ilyen utakon a nullával egyenlő vagy közelít hozzá, meg limes meg ilyesmi, ha jól rémlik.
Érdekesség, hogy mikor megkérdeztem, hogyha esik a hó, akkor hogy lehet hazamenni, mindenki nézett rám és nem értette. Errefelé akkora hó, hogy egy óránál tovább megmaradjon, nem volt. Mondjuk meg tudom érteni a havat: még egy vacak árok sincs, ahová lemehessen pihenni. Nemhogy pub.
See you later!