„ Aki húsz oldalon mondja el azt, amit két szóval is lehet, az egyéb aljasságokra is képes” –mondta Nagy Mesterem Moldova György és ezzel tán indokolnám is hosszú ideig tartó némaságomat.
Nem azt jelenti, hogy nem történt semmi velem vagy unalmasok lettek volna a napok itt Brexitland-ben, de hát arról írni, hogy Szent Patrick napon a „paddyk” lemosták a „unionjack-eket” rögbiben /23-7 re győztek az írek az angolok ellenében/ az nem akkora hír. Írni megint a brexitről, ami immáron hivatalossá lett és Mr. Farage szerint véget ért a háború és megnyertek minden csatát Brüsszel ellen. /Itt volt némi déja vu érzésem/Nos az élő adásban még az operatőr is rázkódott a röhögéstől és Piers Morgan, aki itt a leghíresebb műsorvezető, azt találta mondani : Nigel ezt a marhaságot /crap/ hol álmodta? Szóval a brexit elindult és minden kormánytag gyönyörű jövőt vizionál. A legnagyobb hasznot ebből a stand up comedy-ből élők húzzák, akik igazán kiélik magukat. Mikor Terus Anyus azt mondta, ez az Ő útja és végig fog menni rajta, Miranda Hart hozzátette: Csak Mrs. May nem látta az útja elején a zsákutca táblát. Amúgy Miranda Hart egy majd két méter magas igazi nyeríteni való orcával megáldott hölgy, akinek vannak jó poénjai is, mint mikor azt találta mondani: Nagyon örülök, hogy a férjem csak 4-8. / azaz 4 láb 8 hüvelyk kb. 160 cm/, mert amikor rajtam van nem látom a pofáját , csak élvezek. És egy utolsó Seann Walsh-tól: Ha én is olyan kemény lennék, mint a Miniszterelnök asszony, akkor a barátnőm már kirúgott volna, a nejemnek meg vehettem volna egy új kocsit.
Amúgy az egyetlen, ami észrevehető: a drágulás. Pici apró léptekben, főleg az élelmiszereknél, aminek majd a fele import. De drágább lett az éves tv díj és kaptunk a SSE vagyis a South Sommerset Electric, az itteni villamos művektől egy kedves levelet, melyben értesítenek, hogy április 1-től emelik a villany árát és egy nagyon precíz kimutatást is adtak, hogy az eddigi fogyasztás alapján, mennyivel fogunk többet fizetni /úgy 40 font plusz évente/. Nagyon fura, hogy az eddigi általános 1.99 font árak megváltoztak 2.04 fontra, általában 99 végű árakat elvitte a Nagy Függetlenség. Hát ugye a szabadságnak ára van?!
Kedves rokonom Adél, a távoli Pennsylvania-ból írt egy kis gondolat esszét a hontalanságról, a honvágyról. Ezen gondolkodtam, amíg vártam egy dugóban, ahol senki sem dudált, pedig csak egy biciklis csoportot vártunk, hogy felmásszon a pensfordi emelkedőn, ami még Chris Froome-nak se lenne egyszerű. Az első, ami eszembe jutott KZS bristolszakértő már többször idézet mondata volt: Az otthon sosem lesz itthon. És a másik: A honvágy mindig abból fakad, ki mennyi mindent hagyott otthon. Aki a józan eszét, az megszívta. Talán felében sváb őseimnek is köszönhető, hogy nálam ez a honvágy dolog nem működött. Én mindenhol jól éreztem magam, ahol lehetett és sok olyan helyen jártam, ahol szívesen élnék. Mondjuk még ifjontan nem értettem miért nem kék minden busz és miért nem sárga minden villamos. Az egyik gyöngyszem Svájc volt, azon belül Liechtenstein, ami tényleg valami Disney mese és a Wall Street keveréke. Mindig is a hegyeket kedveltem a dombokat és most csak földrajzról van szó, mellesleg. A sváboknál van az a mondás: Ahol jól érzem magam otthon vagyok. Igen, tudom, ez nem azt jelenti az otthon a hon, a haza. De szerintem a haza az nem földrajzi dolog, hanem az minden embernek a szívében lakik. Aki magyarnak születik bárhol e világon, annak a magyar haza mindig ott van a szívében Bristoltól Sao Pauloig. És persze van maga a földrajzilag meghatározható ország, ami nem mindig lehet a miénk, de ez már politika, ami nem egy szerethető dolog. Gyökeret verni egy új országban, új földrészen nem könnyű dolog, aki még nem tette az sosem fogja megérteni. Adélnak van ebben a kis remekműben egy nagyon jó metaforája: neki a gombok hiányoznak, amelyekről tud mesélni, mert mindegyiknek van története, mert mind az Övé, amit éveken keresztül gyűjtögetett. Gombok, amin keresztül hiányzik a fiók, aztán a komód, aztán a ház a lakóival, aztán a város, aztán az ország. És ekkor kezdtem el gondolkodni, hogy nekem mi hiányzik, amitől honvágyam lehet.
Aki egyből rávágta az egybe párizsit, az sorba állhat egy cuppancsért. De komolyan. Persze, hogy hiányoznak azok, akiket szeretek, akikkel jól éreztem magam, akik otthoni életem részei voltak. Itteni életemben is már vannak ilyen emberek, szerencsére. Hiányzik a város, ahol 56 évet éltem és nagyon szeretem. De ezt a mostani várost is lehet szeretni. Meghiggyétek itt is vannak már kedvenc helyek, már meg tudom mondani, hogy ha valaki el akar jutni a Baldwin Streetre, akkor mivel és merre menjen. Ez már az otthonom. A kis lakásunk, az udvaron Bogi és az a jó pofa macsek, ami minden nap 10 óra körül idejön, benéz a terasz ajtón, aztán itt hagyja a vízjelét vagy valamivel komolyabb dolgot és elmegy. Hiányoznak a könyveim, bár most már itt is szaporodnak és a kis könyvespolc egyre jobban mutat. Mondjuk jobb lenne még több, mert akkor már nem kellene port törölni a kötetek között.
Mert sok a hasonlóság otthon és itthon között. Emberek. „ Hogy ki mekkora bunkó, az nem lakhely kérdése” – mondta Hofi Géza. Így van. Faragnivaló kazánba való bunkó errefelé is akad szép számmal és mindenféle színben. Ahogy KZS bristolszakértő mondaná: Azért, mert fátyol takar valakit, még vághat ostoba képet.
Nézzünk pár dolgot. Boltok. A hipermarketek itt is olyanok, mint otthon. De mindig van egy pici dolog, amitől itt jobbak. Az árak miatt talán, hogy többet engedhetünk meg magunknak. Vagy talán az áruk minőségétől. Mert a személyzet…. Nos, itthon Bristolban nagyon kedvelt a házhozszállítás, ezért lépten, nyomon találkozhat az ember kis kocsiszerű izéket tologató emberkékkel, akik szedik össze egy lista alapján a házhoz szállítandó termékeket. Ez addig oké, amíg nincsenek útban, de hát miért ne lennének?! Akkor hol a szórakozás, a móka, kacagás? Megáll két ilyen jármű, mert tulajdonosuknak életbe vágó közlendői vannak a másikkal, mint pl. – Te most jöttél? – Aha. –És most itt vagy? /Abroncsot!!!/ és nyomhatod az Excuse me!-t mire arrébb mennek. Mondjuk egyikről sem az IQ jut eszedbe. Másik kedvencem a pénztáros. A múltkor Gwadiánál álltunk sorba, aki már kinézettre is indiai volt, de az angolja biztos. Nos, azon kívül, hogy a termék per perc mutatója sosem mozdulna el az egyes számról, külön technikája volt, hogy a leolvasótól pontosan 3 inchre /8,4 cm/ helyezze az árút. Mondta is Aliz, rövidebb karú ember sosem jutna a termékekhez. Kevin, akinél egyszer voltunk, egy borostás, kopaszodó kissé böfögő pénztáros a Longwell Green-i ASDA ban, kiterjedt szívélyességével és szagával marad emlékezetes. A Sainsburyben Sharonhoz sok termékkel nem álltunk be, mert ránézve nem voltunk biztosak, hogy megéli a kosár végét. Még a brislingtoni TESCO ban volt egy Heather nevű kedves postaláda színű hajjal rendelkező leány, aki jó pofa volt, de mikor mosolygott, frissen rombolt kerítéshez hasonlítottak a fogai. Ami még megvolt.
Közlekedés. Nos, itt csak buszok vannak, igaz ezek emeletesek. És autó mindenfelé. Az autó itthon, az otthonnal ellentétben, teljesen normális használati tárgy. Ennek oka, hogy szó szerint bárki megengedheti magának. A legolcsóbb új autó a Dacia Sanderó 5.995 font ami úgy 6 havi minimál bér. Sem a biztosítás, sem a road tax az itteni egyetlen adó, nem vágja földhöz az embert. A benzin megfizethető, egy órai munkával úgy 6 – 6 és fél litert lehet venni. A vezetők? Azt kell mondjam a britek bár rossz oldalon, de jól vezetnek. Na jó kicsit össze vissza, azaz nyugodtan leparkolnak forgalommal szemben a túloldalon, kiteszik a vészvillogót és megállnak bárhol, az index nekik is rémlik, mintha olvastak volna róla valahol, a 20-as /20 mérföld per óra sebesség korlátozó / táblánál némelyek azt hiszik egy 20-ast kell adni az előtted lévőnek, hogy gyorsabban menjen, de például a rendőrök csak akkor állítanak meg, ha tényleg gond van veled vagy azzal amit tettél. Ám még ilyenkor sem biztos, hogy megbüntetnek. Az egyik itteni magyar mesélte, hogy mikor mindenki kocogott a 30-as táblánál 30-al, akkor Ő megküldte a márkát egy kis kakaóval és úgy 50-el lenyomta a vonalat, amíg egy motoros rendőr melléje nem ért és három ujját mutatva, miszerint 30 a maximum, beintette a sorba. Ennyi. Mert így is lehet. Amúgy ha büntetni kell, nem cicóznak, bevasalják a pénzt. Jogosan. Viszont itt nagyon ritka a türelmetlen sofőr. Ha mégis, akkor az EU migráns. Igaz, az hogy mostanában egyre többet engedik ki a buszt a megállóból szintén nekik köszönhető. So it goes!
Emberek. Na jó. Ahogy KZS bristolszakértő mondta: Itt le lehet forgatni a hájszínelők összes epizódját, kizárólag szélesvásznú változatban, az igaz. Nem mintha otthon ez nem így lenne. Itt sokkal kevesebb a szép nő és szép gyerek, nem véletlen, hogy brit reklámban csak akkor szerepel brit kisgyerek, ha valami elrettentőt reklámoznak. Ami szokatlan eleinte, hogy mennyi a mosolygós ember. Ez persze néha döbbenetes látvány is lehet, de az otthoni állapothoz képest egészen más. Itt kérem beszélgetnek egymással ismeretlenek és rögtön mindenki poénkodni akar, amin akkor is illik nevetni, ha nem poén. Vagy nem érted. Nagyon jó az itteni emberekben, hogy mindent a pozitív oldalról közelítenek meg. Tény a logikát még olvasva sem ismerik fel, a pöttynél bonyolultabb dolgok már gondot okoznak a britek jelentős részének. Azt szokták meg, hogy hitelből élnek, hitelből gazdálkodnak és hogy nem kell ahhoz munka tartósan, hogy megéljenek. A brit munkamorál az bizony valami alig fellelhető fogalom. De hát ugye, ami nem muszáj, azt nem teszik. Lásd munka. Talán ezért van probléma a sok magával mit kezdeni nem tudó fiatallal, akiknek a szombati programja, hogy végig csinálják a négyszáz yardos vegyes hányót és kész.
Szerintem a honvágy vagy hontalanság érzése nagyban függ a boldogságtól. Ha valaki boldog egy helyen, ahol él, az iránt persze hogy honvágya van. Ha valaki egyedül szakad messzire és nincs társa, gyereke vagy gyerekei, annak az, ahol mindez megvolt, mindig szebb és jobb lesz. Biztos vannak olyanok, akik mindig idegennek érzik magukat másföldön, mindig arra vágynak , hogy otthon legyenek. Nem könnyű olyan helyen élni, ahol más nyelvet beszélnek, másképp gondolkodnak, másképp éreznek dolgok iránt. Ahol a black puding, meg a sült paradicsomos bab pirítóssal egy komplett étkezést jelent. Ezek szerintem ehető és jó dolgok, de tény ehhez idő kell. És gyomor.
Adél metaforáját felhasználva: össze kell gyűjteni az új világban, az új honban a gombokat. Hogy legyen egy kis múlt, amire lehet emlékezni, amiről már vannak történetek, amik már igazán számítanak. És nekünk már van itt jó pár gombunk. És lesz is. Olyan helyen élni, ahol nincs boldogság, nem lehet sokáig. És nem is érdemes. Ahogy Cu- Mi kínai bölcs mondta: Boldogtalan élet, felesleges élet. Mert az élethez mindig Valaminek kell lenni. Mondjuk boldognak. Az egy igazán jó dolog. Az egyetlen jó dolog az életben.
See you later!