Amikor visszanézek, akkor a halál sem lesz hosszabb , mint az élet, egy pillanat nem több.” – mondja Aureliano Buendia a kivégzőosztag előtt Gábriel Gárcia Márquez regényében, a Száz év magányban. És ez jutott eszembe, mikor ültünk ez év május 7-én este a repülőgépen, pontosan a négyéves évfordulón, amikor is megérkeztünk életünk új színhelyére, hogy mindent elölről kezdve ott éljünk, ahol szükség van ránk és boldogok leszünk.
Nem volt hosszú. Úgy elment, mint otthon a havi fizetés, amiről már tudom, itthon mindig marad belőle. Persze KZS bristolszakértő örök mondása, amit nem győzők idézni, hogy : Az Itthon sosem lesz Otthon! az él és nem változik akkor sem, ha közben KZS brit állampolgár lett. Ám sok minden megváltozott, én is, igaz attól senkinek sem kell tartania, hogy normális lettem. Ezt már az angolok is észrevették, mikor Chris haver, akinek csapata a Liverpool volt oly galád, hogy simán lemosta a csapatomat a Tottenham Hotspurst a BL döntőben, mint vizuális látványtervező /ablakpucoló/ a sirály véleményt /trottyintást/, rám néz egy két megjegyzés után és megkérdezi Are you okay, mate? Sure szoktam mondani. Vagy Tom a beérkező autók felügyelője, aki a néha előre megfontolt szándékkal elkövetett dalra fakadásomat szokta Oh poor George, are you sick? mondással kommentálni. / Ahogy a Táncoló talpak című Disney rajzfilmben mondja egy pingvin: – Én már hallottam így sirályt énekelni, bár az döglött volt. /Persze könnyebb a dolgom a hasonlóan „ normális” emberekkel, mint Jack-kel Az Unokával, akiről elmondható, hogy nem kancsal, hanem panoráma látása van, igaz ettől még simán el akart tolni egy Corsával egy buszt, de az nem hagyta magát, szóval Jack, akinek amúgy olyan kiejtése van, hogy mindenki csak bólogat, simán hülye tud lenni, mint én, ezért igazán jó haverok lettünk. Naponta vagy hússzor is köszön én meg viszont. Igaz, sosem tudom eltalálni, mikor mi a jó, a Haya! Hay! Hey! Mate! Are you all right? vagy az Emmm. Ez valami olyan brit dolog, amire születni kell, mint a két kenyérszelet közé aprított Pringless szendvicsre.
Szóval úgy esett, hogy pont az évforduló napján mentünk évi rendes ügyintézésre haza, mindössze kettő kisbőrönddel és egy laptop táskával. Azt kell mondjam, most jobb volt otthon, mint egy ével ezelőtt, igaz az idő pocsék volt, esett, fújt a szél meg hasonlók, még jó hogy mikor eljöttünk Bristolból, mert ott nem volt más csak verőfény, napsütés, brexit. Otthon rengeteg építkezést láttam. Meg egy borzalmasan kinéző Városligetet. Voltam többször Budapesten és valahogy más lett minden. Rengeteg autó, főleg sok ukrán. Aztán az utcán nagyon sok kínai vagy vietnámi, nekem legalább annyira egyformák, mint mi vagyunk nekik. Mindenhol állás hirdetések, sok munkást keresnek, persze már több pénzért, mint négy éve, ami jó dolog. Viszont pajtások az árak!! Komolyan nem hittem, hogy kajában az itteni árak lenyomják az otthoniakat! Most nem a banánról beszélek, ami fele annyiba kerül itthon , mint otthon, hanem mondjuk a tészta vagy a zöldségek. És akkor a majd ugyan annyiba kerülő benzinről nem szóltam. Voltam éttermekben, ahol egy év alatt szaladtak el úgy az árak, hogy csak pislogtam. Négy év után persze nem ezért nem megyünk haza, ez csak egy a sok összetevőből. Nagyon jó volt, hogy most nem voltak teli az utcák Üzenjük és Harcolunk meg Állítsuk meg plakátokkal, egyik sem hiányzott. Úgy 9 nap után az volt az érzésem, hogy visszakerültem a múlt század 80-as éveibe, Zoránnal szólva egy olyan állapotba, ahol Langyos a sör, De nekünk így is jó! És végül is ha csak a felszínt látja az ember, akkor a kávézók éttermek teli vannak, a színházak szintén, a West Endben csütörtök délelőtt 11 kor rengetegen vannak és vásárolnak, szóval minden szép és jó, mindennel megvannak elégedve a polgárok. Tény, mosolygó, nevetgélő, vidám embereket nem igen figyelhettem meg otthon, itthon pedig ez megszokott. Viszont a homo smartphonicus, mint új vegetáció otthon is ugyanúgy jelen van , mint itthon.Irigyeltem a közlekedést, bár meg kell jegyeznem, az autók NEM a jó oldalon mennek, ezt valaki elnézte. A metró , a 4-es , a felújított 3-as mind remek volt. A napijegy nem volt drága és jól használható, vonat félóránként Bicskéről, mit mondjak ez itt nem így van. „Ha valóban szeretnél kalandot, akkor menj vonattal Londonba időpontra. Meg fogsz lepődni. Ha egyáltalán odaérsz – mosolygott KZS bristolszakértő, mikor egyszer a szokásos havi étterem látogatáson felvetettem, miért is nem vonattal megyünk a fővárosba. Tájékoztatásként: a brit vonatközlekedés olyan, mint otthonról a nyugati demokrácia, az összeomlás szélén áll. Úgy 70 éve. Folyamatosan. Aztán ugye ha a Megabus nevű céggel 25 fontért oda vissza megjárom Londont, akkor vajon miért menjek 126 fontért vonattal? Azon kívül a vonatok néha nem járnak, mert nem járnak. Mint mikor nem jön a busz az Old Marketen, pedig ki van írva, aztán eltűnik, mint brexit után Britannia. És kész. Szóval ehhez képest a MÁV remek volt. Néztem TV-t is, nem kellett volna. Az , hogy foci meccs közben egy perc hírek, ahol 58 perc a Pártról szólt, meg a migránsokról, nekem, mint edzetlen hazalátogatónak sok volt. Ami után kértem egy nagyobb adag körtepálinkát apósomtól, az az időjárás jelentés volt, ahol egy kelttészta képű utánamdobtákeztazöltönyt ruhát viselő egyén olyan nyakkendővel, amivel egy falut meg lehet vakítani azt mondta Holnap hideg esős idő lesz, a migránsok beleragadnak a sárba. Abroncsot! Lövésem sincs hol lehet ennyire antikommunikatív /jáájj!/ embereket találni, talán jó volt a marketingje azért lettek Ők a befutók, de ez így borzasztó. Mert olyan, hogy egy hírolvasó nem tudja kimondani, hogy Tesszaloniki az még elmegy. Igaz nem egy tv műsorban. Aztán megint néztem magyar focit /erre mondta a nejem, hogy szeretek szenvedni/ FTC-Debrecen , nem szabad. Aki olyan országból jön, ahol egy klub csak a bevételeiből él meg és muszáj jól fociznia, mert különben megy a levesbe, mint legutóbb az angol fociliga egyik alapítója a Bolton Wanderers, annak csak összefoglalót lehet néznie. Bizton mondhatom, hogy a Bristol City /GO CITY GO!/ az első 12 csapatot az NB I ben simán lenyomná, de még a többit is. Azért jó volt otthon, láttam két kiváló előadást. A Játékszínben a Menopauza címűt négy remek színésznővel, egy kis színpadon is csodát művelve, mellesleg bizonyítván azt a tételt, hogy egy ötven körüli hölgy is lehet olyan, amitől egy pasi emelkedő irányba áll. Igaz életemben ilyen szűk helyen nem ültem, szerencsére a szélső szék volt az enyém és így ki tudtam tenni oldalra a lábamat, mire egy hölgy megkérdezte Nem érdekli az előadás? Mondtam Az érdekel, de az előttem lévő helyet nem vettem meg a lábamnak. Remek poénok voltak, dicséret Bach Szilviának érte, a legjobb nekem az volt, mikor is az egyik Hölgy azt mondta az evésnél:- Nem sótlan ez? mire a másik Hölgy: – Ó én évekig elvagyok ízek nélkül, Angliában nőttem fel! Telitalálat! A másik előadás anyósom kitartását és három órás sorban állását dicséri, megnézhettük a Pál utcai fiúk musicalt. Nem mondom azt, hogy lenyűgözött. Nekem kicsit zaklatott volt a koreográfia, a lófarkas, szakállas Csónakos sem jött be igazán, Ács Feri szopránhangon és súlytalanul valahogy hiteltelen volt és a Bokát játszó Wunderlich József nagyon mesterkélt, mikor nem énekelt. Vecsei Miklós Nemecsekje viszont a darab fénypontja . A zene igazi Dés volt, a szöveg igazi Geszti és Grecsó Krisztián előtt le minden kalappal, mert komplett, jól felépített egészet hozott össze Molnár Ferenc klasszikusából. Néha volt olyan érzésem, hogy mindennek napi aktualitása van, mint mikor a Vörösingesek egy Horst Wessel Lied utánérzésű náci jellegű indulóra menetelnek vagy Geréb táskája, amiből mindig előkerül valami és aztán a katarzis a Miénk a grund! című szám, ami telitalálat. Tessenek sokszor meghallgatni, esetleg letölteni a zeneszoveg.hu oldalról a szöveget, mert minden benne van, ami a mai Magyarországot jellemzi. Jó előadás, jól rendezve, mondanivalóval, fiatal lelkes színészekkel. Meg kell nézni. Aki tudja. A refrén: Mért félnénk; Mért élnénk;Ha nem egy álomért! az azóta is visszacseng.
Szinte hallottam a La Grotta étteremben már itthon, ahová immáron hagyományosan elmentünk egy remek ebéddel megünnepelni a közben már elmúlt negyedik évfordulót. Ilyenkor számba vesszük mit is értünk el, mi is történt egy év alatt. „ Idővel lassúbbodik az élet. Nyugalom lesz és megszokás. Csend és vágy. Kevesebb láng és több meleg. Az elégedettség szürkesége. A megnyugvás langyos nyúlós mocsara. A behunyt szemek süket fülek nyugalma. Na b..d meg akkor kell egy k…tt nagyot üvölteni és elindulni egy új célért, de k…va gyorsan apóca!” írja Tom Wolfe az én ifjúságom egyik alapművében,/ ami még a szocializmusban lett kiadva valami félreértés miatt vagy mert aki cenzorált, az nem értett belőle semmit/ a Kandírozott mandarinzselé színű áramvonalban. Igen a munka állandó lett. A napi rutin kialakult. Megszoktunk dolgokat. Nem kell hónap végén nézni, mire futja mire nem. Megszoktuk, hogy nagy gond két nyaralást találni egy évben, mert arra is telik. Hogy nem szól bele senki az életedbe. Sehonnan. Olcsóbban lehet egészségesebben élni, mint otthon. Elmehetünk csuda helyekre, ha nem esik vagy nincs túlóra. Figyelhetünk magunkra és egymásra, mert nincs más gondunk. Tervezhetünk. Bármit. Elérünk célokat és egyre nehezebb újakat találni.
Ugye a negyedik év mondhatjuk az én évem volt. A nálamnál korszakokkal rövidebb bakancslistám olyan lett, mint a hajam, csak egy emlék. Eljutottunk csodás helyekre Cornwall-ba, Barcelonába és Edinburgh-ba. Hihetetlen volt. Olyan élmények, amik örökre a miénk maradnak. Jártunk számtalan szép helyen. Mert ugye itt nem nehéz olyat találni, hiszen az angol vidéket maximum a japán és kínai turisták dúlják fel, igaz jó pénzért. Mindenünk megvan, mit szeretnénk.
Persze ilyenkor mindig jön a kérdés: mit szeretnél, mi a vágyad, mi az új cél? Nekem nem nagyon változott: továbbra is kevesebb harc és több tudás az angol nyelv területén. Na most ezzel az a probléma, hogy sajnos egy piszok lusta vén disznón múlik az egész, akit bitang nehezen lehet rávenni arra, hogy tegyen is má valamit a jaóestenit neki! Mint mikor a skót imádkozik, hogy Csak egy lottó ötöst nyerjek Uram! Mire fentről a hang: Akkor vegyél egy szelvényt haver! Mert tudja, de még mennyire tudja, hogy a napi 4 tonna pakolása akkor fog csökkenni, ha megérti és beszéli a nyelvet. Mivel rólam van szó, a vén talán túlzás, de a többi oké. A második: brit állampolgárság. Mondjuk mire 2021 ben eljutok a célegyenesbe, kérdés lesz-e Nagy Britannia vagy akkor már csak Kis Anglia? De mivel tartósan szeretnék itt berendezkedni a full english breakfast-re, jól jön az. Sajnos ehhez is kell nyelvtudás, akkor is, ha valóban csak Anglia lesz. A cél adott. Csak nehogy elbrexiteljék nekem. A harmadik, talán legkönnyebben megvalósítható: egy olyan autó amibe BESZÁLLOK. Mert a kor haladtával van olyan , ami akkor is hajlik mikor nem kellene és van olyan, ami akkor sem mikor naggggyon kellene. De ugye Popper Péter szerint Olyan álmokra is szükség van, amelyek sosem valósulnak meg. Én azonban ebben bízom. Meglesz. Persze vannak még városok, országok, amiket jó lenne látni, de annyira messze vannak, hogy nem futok neki. Igazán mindennel az a gond, hogy rajtam múlik. Na EZ nagyon rossz kiindulási alap. Pedig olyan az egész, mint a boldogság. Ha nem teszel érte, sosem jön el.
Vannak mindennapos célok is, felkelni úgy, hogy ne fájjon semmi. Mindig van valami könyv, ami most rögtön ,azonnal kell. Vagy csak simán legyen napfény, napsugár, meleg. Mert azért május végén bekapcsolni a fűtést, az nem semmi. Plusz költség. Hogy ne változzon semmi. Békében, nyugalomban, boldogan élni. Ez aztán tényleg valami. Nyugodt lélekkel, nyugodt szívvel, nyugodt pénztárcával.
És ha már lélek, akkor álljon itt okulásként Barbi of Google szentenciája: Azért, mert tiszta lélekkel ébredsz, még moss fogat!
See you later!