Az egészről Moldova György, A Mester anekdotája jutott eszembe, amit a mezőgazdasági repülőkről írt könyve kapcsán mesélt el:
-A paraszt bácsit felviszi az egyik pilóta, mert még sosem repült. Gondolja kicsit megijeszti az öreget és zuhanóba viszi a gépet. Az öreg csak annyit mond:- Gondútam. A pilóta nyom egy kövéret és meg függőlegesen, majd kis zuhanás és újra fel. A bácsi: -Gondútam. A pilóta kicsit bepöccen és egy meredek orsóval, majd háton repüléssel gazdagítja műsort. Paraszt bácsi: – Eztet nem gondútam vón. Mikor leszállnak, a pilóta megkérdezi, mire mondta, amit mondott. A paraszt bácsi: -Háhogy behuggyanok ijettembe, gondútam. Hogy rá is trottyanok, gondútam. De má hogy a végin az egész szakrament a nyakamba mene, aztat nem gondútam.
Aztán az, amikor valamikor még a múlt század hetvenes éveinek elején volt valami London-Isztambul rali, ahol mindenféle autókkal keltek át Európán és két napig itt voltak Budapesten. A Felvonulási téren meg is lehetett nézni őket és a Fater elvitt, mondván – Láss igazi autókat is öregharcos. Akkor láttam életemben először szárnyas ajtós Mercedest, igaz Rolls Royce-ot, Lamborghinit és Ferrarit, meg egy Aston Martint, amiről akkor még nem tudtam, hogy James Bond autó, mert gőzöm sem volt, hogy van olyan, hogy James Bond. A tuti egy szekrényszerű, nulla kinézetű gép volt, egy Land Rover Defender 90 Mark II. A terepjárók királya. Apám nem hitte el, hogy pont az fogott meg: -Figyelj ide. Lassú, ráz, nincs rendes ülése,megszakadsz a kormányzásba, akkora mint egy szoba és egy benzinkút kell hozzá. Miért ez? De ugye az ilyen kérdésekre nem lehet válaszolni, mert ahogy Kabos Gyula mondta Smeglátni smegszeretni egy spillanat műve volt. Amikor felteszik azt a remek kérdést, hogy mit szeretsz a párodban és akkor mindenféle sablonok röpködnek, Hogy a szemét, a mosolyát, a haját, hogy gyerekcipő is jó neki, azt két játékos lelkét, nem mondhatom el társaságban, hogy okos, hogy nem okos, hogy milyen a lába, hogy a lelkünk találkozott két univerzum határán és együtt száguld tovább, hogy egyszerre dobban a szívünk, hogy utálja a sört és nekem több marad meg a többi. Én azt mondtam erre, ha meg tudnám mondani, akkor nem szeretném. A Landy is ilyen. A Land Rover és főleg a 90-es Defender az egy titkos nagy szerelem . Aztán persze volt olyan Land Rover is, amit nagyon nem szerettem, mint pl. a Discovery, de azért maradt minden változatlan. Hamar rájöttem, hogy ez a szerelem sem fog beteljesülni, mert a norma életben nem lesz annyi pénzem, hogy legyen egy Landy-m. És persze Budapesten minek?” Egyszer mindennek eljön az ideje, kérdés meglátod-e. Mert ehhez az új szemüveged kevés” – intett KZS bristolszakértő, mikor elmondtam a Landy is my secret LOVE, vallomásomat. Igen, itt Britanniában a Land Rover és luxus változata a Range Rover az mindennap szembejön veled és néha nem érted, hogy a britek miért ragaszkodnak egy olyan autóhoz, amelyik második hátulról a megbízhatósági listán. Tény a Jaguár a legutolsó, de egy igazi britnek a LUXUS autó az mindig is a Jaguár lesz. A Land Roverről szinte több könyv jelent meg, mint a királyi családról, pedig ott sokkal több és zaftosabb dolog történt, mint egy év alatt a ,mint 71 év alatt Land Rover gyárban. Ahogy Ben Fogle, egy itteni igen népszerű író írta a The Land Rover story című könyvében /nem a legkönnyebb dolog elolvasni az én angol tudásommal, de pár hónap alatt megvolt/ Minden britnek az életében egyszer kell, hogy legyen egy Land Rovere. Nem egyszerű dolog, mert egy új alapára 53.990 font olyan 19 millió forint. Egy jó állapotban lévő használt 15 éves Defender 110 es ha már 20.000 font alatt van, akkor el s adták, mielőtt a hirdetés megjelenne. / a 90-es és 110 – es jelző arra utal, hogy hány inch távolság van a két tengely között. a 90 inch az 228, 6 cm, a 110 inch az 279,4 cm. Mint az köztudott, Safranekkel szólva!/
Mikor éppen böngésztem a neten, gondoltam guglizok egyet, hogy Land Rover múzeum, mire lett vagy nyolcvan találat és mellékesen feldobta, hogy factory visit , vagyis gyár látogatás. Egyből olyan lettem, mint a szabadságos katona , amikor szagot fog és végül rátaláltam, hogy Birmingham külső részén, Solihull városában van a Land Rover Jaguar Ltd. gyára, amit meg lehet nézni. Így aztán már csak Alizt kellett meggyőzni, hogy menjünk el. Nejemről tudni kell, hogy autókkal kapcsolatban egy dolog érdekli, a színe. Nem én vezetem, négy kereke van, elmegy A ból B be, mit kell ettől úgy oda lenni- szokta mondani. Végül is rábólintott és némi időpont egyeztetés , valamint 98 font befizetése után volt helyünk az augusztus 15-i csoportban 9.30 LRJ Solihull. Az LRJ a Land Rover Jaguar rövidítése, ez a hivatalos, a nem hivatalos a Land Rover. A Jaguar az lemarad. Mindig. A solihull-i gyárban szerelik össze az összes Land Rover és Range Rover típust, valamint az ugyanakkora platformra épülő Jaguar F type-okat is, ami az olcsóbb kategória, mert 35.990 fonttól már kapható. Ezt nézzük meg.
Augusztus 15 ugye Európa nagy részén ünnep, Mária mennybe menetele, de a britek mindig is azt mondták, hogy Ők nem Európa részei, inkább Európa tartozik hozzájuk /elnézve a brexiterek sületlenségeit valóban úgy gondolják, hogy az EU akar Britanniából kilépni és ezért kutya kötelessége azt tenni, amit a britek akarnak/, így ez egy normál hétköznap volt, csütörtök. Eszembe jutott, hogy pont 20 évvel ezelőtt a rajnai vízesésnél volt eddigi életem legtökéletesebb pillanata, mikor az akkori családommal ültünk a parton, néztük a felejthetetlen látványt és soha annyira nem voltunk család, mint akkor. Most megint egy tökéletes pillanat várt rám. Mondta is nejemnek, hogy valami Nagy dolog feszül bennem. Mire Ő:- Volt időd elintézni, miért nem tetted. Mondtam most nem erről van szó. Vette a lapot: -Rendben, hadd menjen – bólintott és leengedte az ablakot. Solihull amúgy 90 mérföld északnak, az M5 és M42 autópályán szinte semmiség. Persze ez Britannia, kész csoda lett volna, ha az M5 nem áll be, mint Kukorica Jancsi a huszárok közé. Gloucester előtt a négy sáv megállt. Aztán két perc múlva csorogni kezdett és egy perc múlva megint 70-el /kb. 120 km/h / lehetett menni, úgy hogy se baleset, se hibás autó, se egy szembejövő bolgár 25 éves BMW- vel nem volt sehol. Ez itt normális. Az M4 es Readingnél van egy ilyen pont. „Néha csak megszokásból tesszük” mondta KZS bristolszakértő, aki mióta brit állampolgár, a királyi többest magáénak érzi. Pedig amúgy már a királyi harmados is túlzás lenne , olyan sovány. Meg is szoktam kérni, a velem beszél ,ne oldalról tegye mert akkor semmi se látszik belőle.
Solihullt elérve Jolánra hagyatkoztunk, ami ugye a Google maps magyar neve. Nem hazudtolta meg magát, egy nagyon szép kisváros egyik házának garázsánál állított meg, megjöttünk. Na nem! Még egyszer nem vesz palira! Gyurira meg főleg! Visszafordultunk és a megadott cím alapján, a D2 kapun megközelítettük a LRJ Experience Center nevű helyet. Negyed órán keresztül mentünk a gyár területén. Rengeteg kész autó volt mindenfelé és kamion, kamion hátán. Külön busz járatok megállói a fontosabb helyeken, mint karosszéria, festő vagy végleges összeszerelő üzem. Fruzsit letettük egy Ferrari mellé had ismerkedjen flancos autókkal is, majd bejelentkeztünk. Pete lett a kalauzunk, aki 40 évig volt mérnök a Land Rovernél, még látta az eredeti gyárat, amit 1948-ban indítottak be. Akkor a Land Rover Series I típust kezdték el gyártani, az amerikai Willys jeep alvázára, mert abból volt pár száz ott szabadon, amit az amerikai hadsereg már nem vitt vissza az Államokba, nem érte meg. Mivel a vas és acél akkoriban ritka volt Britanniában, ezért a szomszédos Coventry-ben található repülőgép gyárból szereztek anyagot, alumíniumot, ami szintén Amerikából jött és már nem volt szükség rá, mivel ennek a háborúnak vége volt. Azóta nagyot változott sok minden, a háborúk maradtak, mert az emberiség az egyetlen állatfaj, ami magát pusztítja a legszívesebben. So it goes!
A telefonokat el kellett tenni és a gyűrűket, órákat biztonsági okokból le kellett takarni egy rugalmas textillel. Nemzetközi csapat jött össze: egy pasi Új-Zélandról, egy Oklahomából, kettő Ceylonból és mi ketten Magyarországról. Brit nem volt köztünk, ahogy Pete mondta, az a legritkább. Annál csak a hölgyek ritkábbak, ezért AKKOR kifejezetten örült Aliznak. Én is. Szoktam. Némi kis tájékoztatás és audio eszközök felvétele után egy gyönyörű, hófehér Land Rover Discovery 7S hez mentünk, amibe bemásztunk. Nagy szerencse, hogy Ceylonban kis emberek élnek, mert Ők mentek hátra, éppen befértek. Maga az autó egy csoda volt. Elvileg köszönni is tud, ha van benne egy IPhone, amit összehangoltak a jármű komputerével. Elmentünk a karosszéria üzemhez és jött a csoda. 12 focipályányi területen terül el, műszakonként 100 ember dolgozik benne és szinte minden automata. Ide már készen érkeznek a karosszéria elemei, amiket összeraknak. 900 kilopond erővel sajtolják alumíniumból az elemeket. Új-Zélandi társunk csak huszonnégyszer kérdezte meg, hogy minden alumínium-e az autón és Pete huszonnégyszer mondta el: Igen, kivéve az üzemanyagtartályt és tartóját, az acél. Mivel alumínium ezért nincs hegesztés, szegecselés van. 14 féle különböző méretű szegecs van, amit sűrített levegővel juttatnak el a robotokhoz, amik aztán 400 kilópond erővel szegecselnek. Mert hogy ezt robotok végzik. 1460 darab, darabonként 15.000 fontba kerültek és átlag 90 nap a beprogramozása. Lézeres érzékelő jelzi a munkaállomáson milyen autó karosszériája érkezik és robot karok ahhoz állnak be. A tető, ami nyolc féle lehet /!/, rögzítéséhez hat kar van felül és nyolc alul, hihetetlen látvány, ahogy dolgoznak. Az egyre növekvő darabok a fejünk felett mentek tovább , a kész karosszéria pedig egy zárt csatornán keresztül megy a festő üzembe, amit nem nézhettünk meg, mert oda csak különleges ruhában lehet belépni. Komolyan néha Star Wars érzésem volt, mikor elsuhant mellettünk egy automata targonca vagy egy gép centire a fejünk felett állt meg. 6 milliárd font volt a beruházás. Amit a cég teremtett elő, de kaptak EU pénzt a környezetvédelmi beruházásokra, miután saját kormányuk nemet mondott. Az amerikai férfi kérdezte, hogy honnan jön az alumínium. Nos Franciaországból jön tekercsben és lapban, amit aztán Coventryben sajtolnak és onnan érkezik Solihullba. Nem lehet elmondani, hogy mennyire lenyűgöző az egész. Egy év alatt valósult meg, mikor is 2016 január 29-én 9.30 kor legördült a szalagról az utolsó, 2.016.933-ik Defender és ezzel 68 évvel a kezdés után egy korszak lezárult. Pete ott volt és még most is párás lett a szeme. Innen az összeszerelő üzembe autóztunk. A kocsi kényelmes volt, még nekem is, de ahhoz képest, hogy egy éves igen csak nyöszörgött a műanyag hátul. Azért ennyi pénzért több járna. Persze lehet, hogy csak egyedi eset, de ha egyre több egyed panaszkodik, akkor ugye… Az összeszerelő üzem mind a nyolc szalagja működött. Minden autón van egy vonalkódos kutyanyelv, amiből kiderül hová készül, milyen összeszereltsége lesz. Ez alapján mielőtt oda érkezne ahhoz az állomáshoz, ahol pl. a tetőablakokat teszik be, ami ugye lehet fűtőszálas, fényre sötétedő és az E Type elektromos Jaguárhoz napelemes is, az ottani képernyőn megjelenik ,milyen autó jön és a munkás előkészülhet. Érdekesség, hogy a gyár külső beszállítói és belső kiszolgálói logisztikáját teljes egészében egy külsős cég, a DHL végzi. A kamionok beérkeztetése, lepakolása és az alkatrészek összeszerelő állomáshoz eljuttatása is az Ő feladatuk . Naponta 1.000 azaz egyezer kamion érkezik. 74% a Európából. Meg is kérdeztem, hogy a Brexit mivel járna nekik? Pete annyit mondott: Catastrophe! Mint minden modern autógyárban, itt is ütemezve jön minden. Itt 9 perc a „raktározási” idő, ami a Hondánál 4,5 perc, a Toyotánál 3 perc. Ezt egy vámolási folyamat, ami úgy kamiononként 40-70 perc jelenleg, teljesen felborítja, a plusz költségről nem is beszélve. A karosszéria üzemben főleg indiai és pakisztáni emberek dolgoztak, a vezetők mind fehérek voltak. Az összeszerelő üzemben már bőven volt virtigli angol, olyan tájszólással beszéltek, hogy a táj megvolt, ami mondani akartak az homály. Nem csak nekem. Az új-zélandi pasi megkérdezte: Nem baj-e, hogy az itteni munkások nem beszélnek angolul? Mire Pete rezzenéstelen arccal közölte: A munkások angolul beszélnek. Ezen még a ceyloni páros is meglepődött, pedig az Ő csiripelő angoljukat is egy vörösbegy jobban értette volna, mint egy halandó brit. Feltűnő volt, hogy a DHL emberei javarészt feketék voltak, pár indi-paki kivételével. Most úgy működik a dolog, hogy mikor már csak öt autóra való alkatrész van, akkor megnyomnak a tartó felett egy gombot és az jelzi a számítógépnek: Cucc kell, az pedig kiadja az ukázt és mire ,mondjuk, az utolsó bal oldali világítókábelt húzza be a szemöldökéig tetovált nyitott szájú brit fiatalember, már ott is az utánpótlás. Pete mondta, a cél az, hogy teljesen automatikusan menjen az alkatrész utánpótlás, ne kelljen nyomkodni és gondolkodnak drónokkal való szállításon is, de ennek sok akadálya van, a legfőbb, az emberek, mert nincs olyan számítógép, ami meg tudná határozni, hogy egy ember mit fog csinálni. Ezért szerinte a gépek sosem fognak uralkodni az emberek felett. Hm.
A szalagok végén fény, kürt és elektromos próbák után minden gép kap egy angol gallon üzemanyagot / 4,54 liter/ és aztán kiviszik a megfelelő helyre. Időnként a számítógép jelzi, hogy az adott autót minőségi vizsgálatra kell vinni, ahol aztán szinte darabokra szedik és a legkisebb hiba vagy eltérés esetén megy vissza. Nekem kicsit furcsa volt, hogy egy pasinak az volt a munkája, hogy a jobb hátsó ajtó tökéletesen záródjon. Ez úgy zajlott, hogy a megérkező járműnél belőtte az ajtót, úgy csipára, majd egy méretes elemes csavarhúzóval itt húzott, ott lazított, becsapta, mint jó biztosító a biztosítottat, majd megint hunyorítva célba állt és kezdte elölről. Mindezt egy olyan üzemben, ahol a motort és a teljes műszerfalat, 35 csavarral, automata rögzíti, lézeres beméréssel. Úgy látszik Joe szeme jobb. Vagy olcsóbb. Minden szalagról lejövő autó végig megy egy mérföldes pályán, ahol különböző méretű és minőségű kövek, sziklák meg hasonló futóműgyilkosok vannak. Pete mondta, hogy ez majd 200 ezer font volt. Lett volna pár javaslatom Bristol környékén vagy esetleg távolabb is, hogy hol kellene rázatni a márkát.
A munkások három műszakban dolgoznak a hét öt napján, szombat-vasárnap és bank holiday, az itteni fizetett ünnep kivétel. Minden munkás tud minden szerelést, hogy éppen melyik állomásra kerül, azt a beérkezéskor tudja meg. 8 óra tiszta munka idő van, három húsz perces szünettel, tehát 9 órát vannak bent. Több pihenő hely van, asztalokkal, kis megőrző rekeszekkel / ide is mindenki munkaruhában jön, ez Britannia/ , mindenhol vagy tíz hűtő és tíz mikró van,természetes vagy egy tucat kettel azaz vízforraló a tea miatt, mosogatók és mindenhol vízautomata. Itt soha senki nem kérdezi, hogy ki mennyit keres, de tény, a sunderlandi Nissan gyárban 12,90 az órabér, éjszaka 14,25 font, ahogy annak idején a Financial Times írta. Nem rossz pénz, a munka nem katasztrófa, de unalmas. Pedig ahogy jön egy zsámolyon az autó, az automata beállítja a munkáshoz mért magasságba. Most először láttam hatékonyságot Britanniában és az is egy robot volt. So it goes. Az az autó, amit kicsit közelebbről is megnéztem, Amerikába megy, mikor készen lesz, 5998 köbcentis benzin motorral 24 colos kerekkel, kerámia féktárcsákkal és alig 530 lóerővel, 96.000 dollárt perkált le valaki érte. Döbb. Pete mutogatta, hogy mikor az automata beteszi a motort meg a váltót, az összkerékhajtással, akkor pici piros pöttyök rezegnek, és amíg az el nem alszik, addig nem indul el a 35 pneumatikus csavarhúzó, hogy rögzítse. Nem semmi. Amúgy az autók 85%-a bal kormányos,90% a dízel /az alap 2,2 dízel motor francia /, 95%-a automata váltós / ez német ZDF / a műszerfal teljesen ledes /ez Daimler-Benz / van légrugós változat / ez Volvo / és majd minden alkatrész vagy alapanyag Európából jön, mert úgy gyorsabb és olcsóbb.
-Nem gondútam- mondhatnám a parasztbácsival együtt. Pont 20 éve jártam a sindelrfinger-i Mercedes-Benz gyárban, amitől teljesen oda voltam, meg vissza. Az ehhez képest egy múzeum volt. Most ettől teljesen rézsút lettem. Tele élményekkel és csodával, csupa csupa olyannal, amit érdemes gyűjteni, mert ezt már soha senki sem veheti el tőlem. Bármikor visszagondolok majd erre a napra vagy ránézek a Land Rover sapkámra, mindig az fog eszembe jutni: micsoda piszok szerencsés életem van, hogy egy ekkora csoda is belefér. Micsoda fantasztikus helyen élek, hogy egy ilyet meg engedhetek magamnak. És micsoda egy nejem van, hogy mindezt kibírta velem. Amúgy mikor az első robothoz ért Aliz és rámutatott az egyik szegecselő karra, a robot megállt a levegőben és egy piros lámpa jelezte: gáz van. Aztán mikor egy felüljárón megállt a tetőszegecselő gép felett, az is sztrájkolni kezdett és pirosan villogni. Mikor az összeszerelő üzemben a négyes szalag STOP felirattal rostokolt, láttam, hogy Pete üveges szemekkel néz Alizra, aki pont a megengedett határon belül hajolt be, hogy a hátsó mosó berendezés elhelyezését megnézze. Én kérem nem mondom, hogy Aliz tette, vagy a kisugárzása. Tény viszont, hogy mikor visszamentünk az autóval és Pete megmutatta, milyen az, mikor a képernyőn lehet látni hova tolat az ember, az automata parkoló rendszer nem működött. Igaz, hogy Aliz előrehajolt megnézni, de ugye ez mással is előfordul. Én kérem mindig tudtam, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem érteni kell, hanem szeretni. Ilyen a nejem is.
Meglehet kicsit hosszabb voltam, mint amilyen vagyok, de legközelebb amikor elmaradt eseményekről számolok be, amik itt történtek, ám kimaradtak, rövidebb leszek. LRJ pipa. Újabb álom megvalósítva. Minimális dolgok maradtak, tán nem is fontosak. Amik meg nem elérhetők, azok megmaradnak. Talán egy másik világban még sor kerülhet rájuk. Most úton leszünk kicsinyét,meglehet később jelentkezem, azért ne felejtsetek el teljesen. Ahogy Barbi of Google mondja: Amikor elindulsz egy úton, valahova biztos megérkezel.
See you later!