Két hímivarsejt megy a sivatagban. Azt kérdezi az egyik: – Te ki vagy? – Én egy kiköpött francia. És te? – Én egy kivert magyar.
Tény nem szoktam ilyen módon kezdeni a beszámolókat, de pechetekre most olvastam megint egy kommentet arról, hogy a kivert magyar mosogatók retteghetnek a Brexittől és mennyivel jobb lesz, ha hazamennek. Immáron az ötödik évünket kezdjük itt Britanniában, de meg kell mondjam, soha a bitang életben ne éreztem kivertnek magam. Saját döntésünk volt eljönni onnan, ahol nem volt ránk szükség. Ahol nem kellettünk. Ahol már nem volt jó. És ez tűnt a helyes útnak. Mint így az ötödik év elején is kiderült, ez így volt helyes és jó.
-Olyanokkal sose vitatkozz, akik minden ismeret nélkül akarnak agysebészek lenni, kicsi az esély arra, hogy egy páciensük is életben maradna – mondta KZS bristolszakértő, mikor elmondtam miért is vagyok mérges. Mert bizony a világon EGY dolog van, ami ellen mindig harcolni kell és az a TUDATLANSÁG.
Ez az év más lesz, mert nagy dolgok fognak történni, nagy változások, amik jobbá teszik az életünket. Ezt már a nejem mondta nagyon határozottan, így én helyeseltem. Általában Ő jobban tud dolgokat, a mellékest meg rám bízza, pl aggódás, izgulás és egyebek, mondván az én hajam nem fog ettől kihullani. Mit mondjak, nem egy hazardőr. Persze Ő már akkor tudta, hogy elmegyünk a miértlegyünköngyilkosok intézménybe, az IKEA nevű áruházba és végre olyan székeket veszünk, amin ülni is lehet, nem csak helyet foglalni. Mondjuk hozzánk csapódott egy kis szekrény is, amiben azóta a dolgaimat tartom és a tetején az idén 14. életévébe lépő ASUS laptopot , amin ezt az írást is pötyögöm, olyan másfél ujjal. Mert tény, elkezdtem a tíz ujjas gyakorlást, amit felfüggesztettem egy novemberi akcióra és azóta csak ritkábban gyakorolok, mert beszálltam egy januári akcióba, ahol nem 30 nap alatt, hanem 90 nap alatt írunk meg egy könyvet. Azt kell mondjam, a novemberi akció bitang jó volt. Komolyan. Még akkor is, mikor hajnali 2 kor fejeztem be az aznapi penzumot. És amikor november 28-án kész lettem A Jóember című regénnyel, az naggggyon jó érzés volt. Mint 26 évvel azelőtt, mikor legépeltem az utolsó szót az akkori könyvemnél, ami aztán meg is jelent és igen szépen teljesített. Nem tudom mihez hasonlítani, egyedi és utánozhatatlan érzés. „- Olyan, mint mikor elengeded a gyereket a suliba és vele mennél, vigyáznál rá, de magának kell helyt állnia és ez nem a gyerekek számától függ” – mondta Lőrincz L. Laci bácsi, amikor arról kérdeztem, hogy úgy 30 könyv után is megvan-e még az érzés. Az új székek, amik piszok kényelmesek, talán ennek a novemberi kalandnak az eredményei. Néha Quasimodo-t megszégyenítve álltam fel a régiről és a nejem őszintén sajnált miatta, bár igen jól mulatott. A lényeg, hogy most már sokkal kényelmesebben és majdnem két ujjal megy az írás. A fejlődés megállíthatatlan.
Aztán ismételten kiderült főnökeinknek, hogy még van szabadságunk. What a surprise! Szokás szerint, amikor mi mondtuk, nem hitték el, mert nehommá! Aztán tényleg. Tényleg jobban járnának, ha mások tudását a saját hasznukra fordítanák. – Húzz fel egy csörgő órát és ébredj fel Gyuri! Ez Anglia! Itt ilyen sosem fordulhat elő, mert ez LOGIKUS. Az pedig NEM angol szó – magyarázta KZS bristolszakértő és azt mondta , Öt év után lehetnél kicsit britebb. Vagyis hülyébb. Én eddig megvoltam arról győződve, hogy a hülyeség, ami egész életemben végig kísért, az megfelelő szinten van nálam, ám úgy látszik veszített az öt év alatt a szintjéből, nos ezen majd változtatok. Mert olyan ez, mint a pálinka, nincs olyan, hogy elég.
Aliz tehát azt mondta, ez az év nagy változást fog hozni és sok jót. Legyen úgy. Mikor átgondoltuk, hogy mi is történt velünk az utóbbi 2019-es évben, akkor már itteni, nem magyar szokás szerint, a JÓ dolgok jutottak eszünkbe. Hogy megint micsoda helyeken jártunk. Már januárban Edinbourgh- ban. Aztán Kastélyok jöttek sorba , a Cotswold csodái . Kelet Anglia Cambridge a Királynővel és Canterbury, meg Hastings, ahol 1066 ban megszületett Anglia a csatatéren. És Párizs. Amitől én teljesen odalettem. Pedig nem vártam tőle sokat és mégis, egyszerűen megfogott és elvitt a boldogságba. Bakker! Sose hittem volna, hogy ennyire tele lesz vele a szívem. Azóta is emlegetjük és a karácsonyfán, amit ma szedett le Aliz, mert minek kapkodni, fő helyen volt egy mosolygó Mikulás hóna alatt az Eiffel toronnyal. Aztán az, hogy mindig mindenre futja hó közben és végén is. Hogy van nagyon jó munkahelyünk, nagyon rossz vezetőkkel. Hogy van két fantasztikus Angyal, akikkel mindig jó beszélgetni, találkozni, havonta egy új éttermet felfedezni, elkölteni egy igaz angol teadélutánt végig enni az emeletes tea trolleyt. Ezt a szokásunkat idén is megtartjuk, mint azt is, hogy mindig ÉLMÉNYEKET gyűjtünk és nem tárgyakat, mert az élmény az örök, sose vehetik el tőlünk. /Mondjuk a Sacre Couer tetején átélt Pár lépés a mennyország élményemet odaadnám, igaz, amikor felértem és alig éltem, mellesleg olyan látvány volt előttem, hogy azért talán újra felmennék. Inkább biztos/. És tavaly év végén én is megtaláltam, amit nagyon szeretek és tenni akarok, az írás. Komolyan, meg nem komolyan, írni. Ez utóbbi sokkal nehezebb, ezt most megint átélem. Aztán hogy mi lesz a sorsa, az kiderül. Amikor a BRISTOLT LÁTNI ÉS… sorozatot elkezdtem, 12 nappal az érkezésünk után, nem gondoltam, hogy öt év után is élni fog. Ám nagyon jó megosztani azt, mi történik velünk itt Bristolban és másutt, és talán világos lesz mindenkinek, hogy nem vagyunk kivertek. Magyarok vagyunk és leszünk, akik most éppen máshol élnek, dolgoznak és boldogulnak. Idén még nincsenek határozott terveink, merre is megyünk a két szabadságunk alatt. Erre persze Aliz azt mondaná, hogy Cornwall az megvan, abból nem enged. Nyár elején tehát arrafelé vesszük az irányt. A szeptemberi az még teljes homály. Persze van rengeteg ötlet és cél. Mivel az én bakancslistám üres, városai Párizzsal teljesültek, most Aliz jön. Egymás után. A rövid kirándulások célja idén Wales lesz, tőlünk 60-90 mérföldre már csudaszép helyek vannak , hát irány Cymru, ahogy a helyiek hívják országukat.
Sokan mindenféléket megfogadnak újévkor, hogy az év során ezt vagy azt teszik. Meg új életet kezdenek. És majd most. És főleg. Meg pláne. Én most is azt mondom, nem kell új életet kezdeni. A régit kell folytatni, talán másképpen. Okosabban, jobban, ügyesebben. Több szeretettel és megértéssel. Nyitott szívvel és kitárt elmével. Amikor lehet, azt tenni ,amit igazán szeret az ember. És bátran belevágni új dolgokba. Mindig.
Az ötödik év új lakhelyünkön. Persze már rengeteg minden megszokott és állandó lesz. Ez Britannia, itt sok minden másképpen működik, mint Európában. Gondoljunk csak a tejes teára, ami amúgy remek. Vagy az uborkás szendvicsre, amivel néha tömegeket lehet oszlatni. Az angol sörre, az ale-re, ami nekem már jobb, mint a „kőbambi”. Aztán a FEB , azaz a komplett angol reggeli, ami a fish and chips-szel együtt megszokott része az életemnek. Még a Richmond kolbász is, pedig az még mindig az előbbköpömkimintmegeszem kategória győztese. Az emeletes busz, a szombat este a sarkon guggolva pisilő kifestett tinédzser lányok, két cidertől bonyolult tánclépéseket bemutató bömbölő srácok, a hálóruhás taxisofőrök, akik megkérdezik a cím után Oké és merre kell menni? Aztán ,hogy olyan utcákba kanyarodok be simán, ahová még otthon be se néztem volna. Hogy egy kis eső miatt nem vesz fel sem kapucnit, sem esernyőt egy bristoli, hogy a legkisebb falu legkisebb boltjában is kártyával fizetsz, ami ingyenes, nincs éves és semmilyen más díja. Hogy a kormány a jobb oldalon van és az övet is arról kell becsatolni és itt senki sem dudál, ha öt percig állsz be egy helyre /ha mégis, akkor az európai migráns, főleg lengyel/, ha a kasszánál egyesével pakolsz be a szatyrodba és közben eszmét cserélsz a pénztáros hölggyel a Királynő új kalapjáról, senki sem fogja felajánlani, hogy ás neked egy végleges lakhelyet. Hogy nem tolakszanak, nem rohannak, mindenben a JÓT nézik és sokat mosolyognak az emberek – Amennyit szívnak, attól minimum – mondta KZS bristolszakértő, aki kórházban dolgozik és lát olyasmit is, amit még tévében sem néz meg az ember szívesen. És persze a rengeteg bojlertestű /copyright by Barbie/ brit nő, akik még mindig a mennyiségben hisznek a minőség helyett és ezt közszemlére is teszik, ezt kapd be, ha van akkora szád alapon. A sok capuccino gyerek, aztán a fátyolosok tömegei, a karibiak lazán, benefitre azaz szociális juttatásra várva. És akkor az EU migránsokkal van a probléma. Nem látnak, csak néznek. Ez is jellemző a britekre. Amiről nem beszélnek, az nincs. Nem gondolkodnak, mert nincs rá szükségük, megveszik a készet. Álomban élnek, hogy Ők még mindig egy Birodalom és most olyan miniszterelnökük van, amelyik szemrebbenés nélkül ezt hazudja nekik, mert az egyszerű tömegek ezt akarják hallani, mégha nem is igaz. Polish Plumber nak / lengyel vízszerelő, mivel angol amúgy alig van/ hívják a 3 millió EU migránst, akik nélkül mozdulni se tudnának, Tök jó, hogy itt vagyunk, mert egyrészt van, aki helyettük dolgozzon, ez olyan megmaradt gyarmati allűr, másrészt lehet egy csoportot okolni, hogy miért is rossz az, ami nem rossz. Tény a közel 1,2 millió lengyelnek sokat köszönhet a Brexit tábor, mert majd mindegyik angolnak van valami sztorija a lengyelekkel és az általában nem az, hogy milyen jót söröztünk a Gloucester – Bath rugby meccs alatt. Tény a lengyel hölgyek hajlandósága, hogy fix pozíciót találjanak egy brit srácon vagy mellett vagy alatt, az vitán felüli, rengeteg vegyes házasság van és ennél valamivel több válás, de az állampolgárság és annak előnyei akkor már megvannak. Én is tudnék órákat mesélni, hogy mennyire nem szerethető népség, de most csak egy szó to inpolish azaz belengyelezni, amit idéznék Joe tól, a munkahelyünkről. Ez azt jelenti, hogy a lengyelek talán oktatási hiányosságok miatt minden olyan eszközt, aminek négy kereke közül kettő fordítható úgy tolnak a helyére, hogy azt a NEM forgó kerekekkel teszik. Ez alól az autó kivétel, mert az túl nehéz. Vezetniük is. Szóval ez egy új angol szó to inpolish. És ez sokat elmond.
Az ötödik évben is szeretünk itt élni, mert csodálatos ország, csodálatos helyekkel. Tény most tán úgy érezzük, hogy egyhelyben vagyunk, mert bárhová tovább, feljebb lépni, az oktatás kérdése. És az itt sem olcsó. Sőt. Mivel mind annyiunknak van diplomája, ezért az ingyenes vagy támogatott oktatást már nem vehetjük igénybe. Anélkül meg nem könnyű, igaz nem is lehetetlen. Persze jó azt is tudni, mit akarsz csinálni, mit akarsz dolgozni. Tenni kell érte. Befektetni saját jövőnkbe. Meglehet ez lesz az a nagy változás, amit Aliz mondott. Rajtunk nem fog múlni.
Kivételesen most komoly voltam, ígérem nem leszek a továbbiakban. Mert minek megváltozni, ha jó így is. Mivel Barbie of Google új karrierjét építi, amiben biztos sikeres lesz, mert ennyire határozott, okos és eltökélt lánytól nem várható más, ezért a kedvenc idézetemmel búcsúzom, hogy aztán Mindannyiótokkal, akik megmaradtatok vidáman folytassuk az évet.
Micimackó megy kézen fogva Malackával és azt mondja neki:
NE NÉZZ VISSZA MALACKA, NEM ARRA MEGYÜNK!
See you later!