-Mondja doki. Tudta, hogy ekkora magvető a rokon?
-Mármint?
-Ha nem téved a szemem, akkor ez a harmadik fia, akivel találkozom.
-Beszélnem kellene ezzel a Kamenszkij kapitánnyal – simogatta az állát Julius.
-Sima ügy doki. Hívja fel telefonon a szovjet parancsnokságot és biztosan összehozzák.
-Gondolja?
-Doki ne csinálja! Egy szovjet tisztet egy nyugat-német fickóval. Aki mérnök. A hét vicce – csóválta a fejét Gaby.
-Most ezt azért mondja, mert nehezen menne?
Gaby egy egész Richmond kolbászt tett a szájába, hogy ne kelljen valami vaskosat mondania. Aztán nézte az újságot és teljesen elborult az arca.
-Maffia háború. Ronda dolog. Rokonok? – kérdezte mosolyogva Julius.
-Telefonálok. Várjon meg – mondta Gaby és felállt.
Ott hagyta a paradicsomos bab egy részét és egy szalonnát. A megvajazott pirítóst! Valami komoly lehet – gondolta Julius.
Amikor Gaby visszatért, más nő volt. Leült, megitta a kávéját. Aztán a doktorra nézett, aki ettől a nézéstől nagyon zavarban jött.
-B terv doki. Sajnálom. Nem tudok tovább segíteni. Vigyázzon magára. Haza kell mennem.
-Emiatt? – mutatott az újságra Julius.
-Nem kell tudnia, doki. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Most például olyat, amit sosem akartam.
-Be áll maga is gyilkolni? Vendetta?
A nő szomorúan nézett.
-Pont azért kell hazamennem, hogy ne ez legyen. Így is sokan haltak már meg. Az apám, a keresztapám.
-Az apja? Őszinte részvétem.
-Köszönöm. Hat évesen láttam utoljára.
-Atya világ. Maga valami maffia főnök… – pislogott Julius.
-Doki. Ne találgasson. Tovább marad életben. Gaby Paledro ennyi magának és dolga van itt. Lakatosék segíteni fognak. Az árat majd megmondják, de ne hagyja magát. Az öreg Gáspár ravasz vén disznó, vigyázzon vele. Mire két szót kérdez, már a duplájába kerül. Ne hagyja magát. Sok esze van, hát használja.
Gaby felállt és átölelte Juliust. Majd megcsókolta forrón, szenvedélyesen. Julius nem akarta elengedni.
-Gaby, ne menjen!
-Ki az a Gaby? – suttogta a nő a férfi vállába.
A háttérben a kifogástalan öltözetű Giacomo tűnt fel. Diszkréten köhintett. Gaby ránézett:
-Un momento, Giacomo – dörögte és a férfi hátrább ment.
-Nézze a jó oldalát doki.
-Mi az?
-Megmarad a desszertje.
-A világ minden süteményét se bántam volna.
-Mennem kell. Aztán Esztert kerülje. Veszélyes. Nem kicsit.
-Gaby muszáj…
– Muszáj. Rettenetes dolgot kell tennem, viszont életek függnek tőle. És a maga nővérének a biztonsága – mondta határozottan Gaby.
-A nővéremé? Megkaptam Vietnámból a táviratokat. Jól van, csak valahol vidéken van valami gyerekoltási programmal. Küldtem is pénzt neki.
-Szuper. A hívőknek a legjobb, kik csak az Urat látják. Megyek doki, teszem a kötelességemet.
-És mit kell tennie?
-Férjhez menni- sóhajtotta a nő és elindult Giacomo felé.
Aztán egy pillanatra visszafordult.
-Andrea, doki. Nem Gaby – mondta és elsietett.
Julius nézte a határozott léptekkel távolodó nőt. Akinek most már a nevét se tudja. Nem hogy az eredeti hajszínét. Mert mindig sapkában vagy parókában látta. És aki belopózott észrevétlenül a szívébe és ott is maradt. Egy igazi bennevaló nő. Nem. Horváth Imre, aki helyette halt meg ott a hídon, nem ezt mondta. Belevaló! Ez az! Igazi belevaló, őszinte és idegesítő, mégis menyire szerethető nő. Olyan, mint egy igazi barack. Mosolygó, vágykeltő, beleharapnál, hogy édes ízekkel teljen meg a szád és elolvadj az örömben, amit okoz. Egy igazi barack. Simogatni való és nem kóstolhatod meg. Soha. Megint egy űr maradt benne. Tehetetlenség és bánat. Hogy Ő Magyarországon mindig elveszít valamit vagy valakit. Nicholast MEG KELL TALÁLNIA!!! Odament a recepcióhoz és telefonált.
Napfényben fürdött a rakpart. Mögötte a Műszaki Egyetem tömbje volt, súlyosan, komolyan. Rengeteg diák volt mellette. Beszélgettek, nevettek, néhányan ettek valamit. Mint az a lány ott, barackot. Kínálta a többieknek is. Gaby jutott eszébe, aki most odamenne és venne belőle:
-Kösz szivi! – mondaná és mosolyogna.
Egy nagy paksaméta volt nála. Csupa kékes színű tervrajz másolat. Akkurátus szép betűk és számok. Steiner Miklós beadványa még a háború előttről a tiszalöki vízerőmű ügyében. Micsoda munka! Micsoda egy tehetség ez a Miklós! A célszerűség, pontosság. Lenyűgöző! Amikor hozzátette:
-A funkció mellett mindenképpen ügyelendő a mű szépségének a hangsúlyozása. A turbina házak és épületek tervezésére legjobbjainkat kell megnyerni. Mindenki gyönyörűségére.
Julius csak csóválta a fejét. Micsoda egy ember! Most már tudta, mikor hazajött Nicholas Steiner, akkor Lovassy gróf pártfogolta. Kisebb munkák után Benedek professzor irányításával a Keleti főcsatorna tervein dolgozott. A lelke volt a dolognak. Aztán már, mint Steiner Miklós a magyar királyi honvédség mérnök karának hadnagya, ott volt az első kapavágásnál is. Az a fotó, amit Bécsben talált, az ott készült. Aztán a németekhez vezényelték a hadnagyot. Ennyi. A háborúban hol merre járt, nem tudja. Az lesz a következő lépés. Újabb tízezer forint. Jósvai Gyula. Nyugalmazott őrnagy. Műszaki tiszt. Most a Hadtörténeti múzeum dokumentációjának a karbantartója, vezetője, mindene.
-Ótóhoz.
Julius felnézett és egy alacsony cigány embert látott maga felett.
-Jó napot.
-Aztat. Ótóhoz.
-Ki az az Ottó?
-No. Viccöljön oszt ótóhoz.
Julius felállt. A férfi még kétszer elmondta ótóhoz, de állva se értette. Aztán egyszer mutatott felfelé. Ahol egy szebb napokat látott Mercedes állt és kalapos roma dohányzott neki dőlve.
-Ótóhoz – mondta rendületlenül a férfi.
-Autóhoz? – próbálkozott Julius.
-Aztat na.
-Miért?
A férfi meghökkent.
-Gazsi mongya, ótóhoz.
-Mit csinál és ki?
A férfi mérgesen morgott és egy valódi konyhakést csúsztatott ki az ingujjából.
-Megyen má?
-Jó,jó nyugodalom.
-Nem accom.
Julius már nem is próbálkozott megérteni mit mondtak neki. Összeszedte az iratokat és elindult a Mercedeshez. Amikor odaért a kalapos kinyitotta az ajtót.
-Huppan.
Julius már nyitotta a száját, amikor egy kopaszodó kövér ember hajolt feléje.
-Üjjőn má be, dotyero. Lakatos Gáspár, nem azé.
Julius végre megértette. Gaby segítsége.
-Jó napot. Schmidt.
-Jó leszen az Steinernek is. Mindegy is.
-Schmidt…
-Milyen dotyero maga? Mert a derekam pudvás rendesen, oszt húzza a számat.
-Dotyero? – nézett nagyot Julius.
-Na jó. Doktor na.
-Műszaki doktor vagyok.
-Na még ezen is. A devla kaszalja el.
-Magát Gaby küldte? És hogy talált meg? És…
-Vissza a táltossal dotyero. Ki az a Gaby? A kisasszonka kért meg. Neki meg mindent. Mert jó píz, amivel hálás. Az alapot megadta, oszt ha emeni akar dotyero, az valuta leszen. Érti?
-Egy szót se.
-Megáldott engem a pócsi Szűz Mária magával. Hurcibád ide az Orbánt Zsiga fiam – veregette meg a kormány mögött ülő vállát.
Kis idő múlva egy alacsony, nagy hajú, bajszos fiatalember ült be az autóba.
-Na már megint, a rák egye meg! Milyen hajad van, te? Mi vagy, te? Vályogvető cigány? – kiabált a fiúval Lakatos Gáspár.
-Cigány vagyok, Gazsi bácsi.
-Oszt a vályog meg a hajadban, te? Figyejjé má. Mond má el a dotyeronak, nálunk hogyan mérik a szalonnyát.
-Szalonna? – suttogta Julius.
-Jó napot doktor úr. Lakatos Orbán vagyok. A Gazsi bácsi unokaöccse. A kisasszony bízta meg, hogy segítsen magának, amiben tud. Ezért persze pénzt kér.
-Van valamennyi nálam és lenne is…
-Kétezer – böffentett Lakatos Gáspár.
-Mi kétezer? – kérdezte Julius.
-Aztat az nem érdekes. Kétezer. Aztán amit akargya úgy megyen az ár is.
-Nincs nálam annyi pénz. Váltani meg…
-Mi maga, atya? Kit akar megvátani? – nézett rá mérgesen a vastag férfi.
-Azt mondja a doktor úr, Gazsi bácsi, hogy nincs elegendő forintja és nem tudja hogyan is kell itt váltani. Bankok meg hasonlók.
-Hason ló? Hát az mijjen állat, te? Minek akar vátani? Márkát?
-A Gazsi bácsi azt kérdezi nyugat-német márkát váltana-e?
-Svájci frankom is van. Persze nem tudom mennyire elég. A hotelt is ki kell fizetnem. Átutalás meg ilyesmi nem tudom, hogyan működik. Gaby intézett mindent.
-A pelenkáját is dotyero? Hm. Akkor kicsit billeg a dolog, mint anyósom a grádicson.
-Az anyósa?
-Még él mind a kettő, de eztet miért kérdi? – nézett a doktorra Lakatos Gáspár.
-Most mondta, hogy a Grádics nevű faluban…
-Orbán – sóhajtotta a férfi és megsimogatta a homlokát.
-Gazsi bácsi azt mondta, ez így nem lesz jó. Neki, ha dolgozik, fizetség kell. Pénz.
-Eztet a csúnya szót te ne használd, Orbán. Dógozni. A vakló végig szalajtott rajtam.
-Most akkor…
-Dotyero. Mijje van magának? –nézett Gáspár a szőke férfire.
-Hogy mit kérem?
-Valam háza, ótója, ilyesmi.
-Ja! Van egy cégem Svájcban.
-Sárki suszter?
Julius Orbánra nézett.
-Gazsi bácsi azt kérdezi, hogy valami kis cég vagy jelentősebb?
-Jelentős. Piacvezető cég vagyunk a nyugati régióban. Mérnöki iroda.
-Hát dotyero, mérnöki meg iroda? Mi van ottan nekem? Asztal, meg szék? Vonyalzó? Aztán messze is?
-Harminc millió volt a bevételünk tavaly.
-Hárminc millió forint? A mesében van annyi meg a Nemzeti Bankban- legyintett Lakatos Gáspár.
-Svájci frank – mondta Julius.
Orbán szája kinyílt és egy újság szélén számolt, majd megmutatta az összeget Gazsi bácsinak.
-A Szűz Mária idesanyám, azta! Ha pálánkot játszik dotyero, rövid vége lesz, mint az első éjszakámnak!
Julius már csak Orbánra nézett:
-Gazsi bácsi azt mondja, ha átveri, becsapja, akkor nem lesz hosszú életű.
-Ezt már kezdem itthon megszokni. Nézze Orbán. Én kötelezvényt írok alá, hogy a megbeszélt összeget letétbe teszem a svájci bankban, a Lakatos úr nevére.
-Nem rossz – bólintott Orbán és Gáspár felé fordult – A dotyero ír egy papírt, ami annyit ér amennyit maga mond Gazsi bácsi. Oszt kint lesz egy bankban. A maga nevére.
-Hát mer ótózok én arra, te? Hát vehetek rájta megváltó ádást a csatkai bucsuban? Más kell te!
-Másik taxi?
-Aztatat te – bólintott a vastag férfi.
Julius nézte Orbánt. Sose hitte volna, hogy Magyarországon két magyar ember között tolmácsra lesz szüksége.
-Gazsi bácsi azt kérdezi, egy új Mercedes-t tudna-e adni a szolgálatokért cserébe.
-Egy Mercedes-t?
-Azt.
-Milyet? Hova küldjem?
-Várjon doktor úr, az nem olyan egyszerű. Ide nem lehet csak úgy beküldeni egy Mercedest. Ajándékba kell adni. Szerződés kell róla, meg ügyvéd, meg határozat és pénz.
-Részemről rendben van. Ha megadják a típust, a titkárnőm még ma megrendeli.
-Áztán hány év mire meggyün. Hásznát nincs-e?
-Gazsi bácsi azt kérdezi, hogy hány évig kell várni egy autóra maguknál és inkább használt legyen, mert az hamarabb itt van.
-Hány év? Nem értem. Ha van a szalonban, akkor rögtön elvihetem. Ha nincs, akkor pár nap. Persze ha különleges…. most mit nevetnek?!
Mert akkor már mindenki harsogóan röhögött Julis-szal szemben.
-Dotyero a pócsi Szűz Máriára rég mosolygtam ekkorát!
-Rögtön vihetihihihi! – nyerített Orbán is.
-Igen. Rögtön.
-Doktor úr. Olyan nincsen. Érti? Nálunk bemegy a Merkúrhoz, befizeti a vételár jórészét és három-öt év múlva lesz autója.
-Három, öt év? Mi tart olyan sokáig?
-Tudja, ami nincs, azt nagyon nehéz elosztani. Itt nincs elég autó. Tervgazdálkodás van.
-Ez egy rossz terv.
-És még rosszabb gazdálkodás – bólintott Orbán.
-Egyetértünk. Mennyi kamatot fizetnek?
-Mire?
-Arra, amit befizet. Öt évig használják a pénzét. Jár rá a kamat.
Újra harsogó nevetés volt a jutalma.
-Dotyero rakja a vonalat az ótó ügyibe, oszt válasz után, teszünk bele mi is.
-Gazsi bácsi azt mondja, intézze az autót és mikor megvan, mi is segítünk.
-Értem. Telefonálok. Ha velem jön Orbán, akkor hallhatja is. De két nap múlva írásban is meglesz. Addig tudok adni ezret – mondta határozottan Julius.
-Ezer mit?
-Német márkát.
-Nyugatnémet?
-Van másik is?
Orbán élénken tanácskozott Gazsi bácsival, aki legyintett. Julius már tudta, a magyaroknak a készpénz a leghitelesebb. Táskájának az oldal varrását megbontotta és elővett ezer nyugatnémet márkát. Döbbenetes hatása volt.
-Magáé az összes feleségem. Éccakára a lányom is.
-Most fog szülni Gazsi bácsi!
-Aztat meg ki kérdte, te?
-Akkor Lakatos úr…
-Gazsi. Jó leszen az.
-Értem. Gazsi. A következőről lenne szó. Egy embert keresek…
-Megleszen.
-Hm. Akiről azt tudom, hogy Steiner Miklós néven katonatiszt volt 41-ben és a németekhez vitték. Van egy kontaktom…
-Van orvos ismerősöm kikezeli aztat. Nekem is csináta má. Aztán legközelebb szójjon olyan gádzsit teszek a fúróra, hogy lelegezni nem tud.
Julius már csak Orbánra figyelt. Másra nem is kellett.
-Gazsi bácsi azt mondja neki is volt már ilyen kontfliktusa, de van egy orvos, aki kikezeli és ha legközelebb nincsen, aki hegyezze a cerkáját, ő majd küld.
-Köszönöm, de golyóstollam van. Jósvai Gyula, akit keresnem kell.
-A Gáspár Gizus jobb lenne meghiggye – legyintett Gazsi.
-Jósvai Gyula a Hadtörténeti Múzeumban meg tudja találni a rokonomat. Hogy mi lett vele 41 után. Beszéltem vele telefonon.
-Ja mánhogy papíroson táláljá?
-Igen.
-Oszt mennyiért csiripel a madárka?
-Gazsi bácsi azt kérdezi mennyibe kerül ez? – fordított Orbán.
-Tízezer forint. Akitől ezt kaptam – mutatta a kezében lévő irat köteget – ő is ennyiért csinálta.
A roma férfiak összenéztek.
-A nevét dotyero.
-Doktor Julius von Steiner. Most Schmidt.
-Kisasszonka mondta fejben nehéz vele – magyarázta Gazsi Orbánnak.
-Gazsi bácsi annak a nevét kérdezi, akitől a paksamétát kapta.
-Gádoros Elek. Műszaki könyvtár.
-Orbán öccsém tegyed rendbe, te.
A fiatal férfi kivette Julius kezéből a vastag dossziét és elment.
-Jó gyerek ez az Orbán. Csak hát a foci! Az a mindene! Az öcsém pulyája.
Julius bólintott, bár úgy emlékezett a gulya az mást jelent.
-Aztán az öcsém párttitkár lett. A bányánál. Most mongya má! Roma a bányánál! Legalább mostan már rendes dóga van. Asztal mögött nem lápáttal. Hát hallott má! Egy Lakatos Gazsi öccse lápáttal?! Oszt az Orbán egyetemre ment. Okos, csak hát a foci. Az ő neki a minden, na. Mer bajnok ákár lenni. Mikor lehetne vajda is Fejérben. Nagy dolog az.
Julius megint bólintott. Nem értette, hogy egy fehérbe öltözött vajda az miért nagy dolog, de ez a legkevesebb.
-A Kolompár Vicust kellen meggyaknia, oszt megvan. Ő meg szerelembő akar nősülni. Minek? Gádzsi van bőven. Vajdának még jobban. A Vicus meg jó. Még töretlen. Bizton. Oszt rezeg rajta bőven.
Julius bólintott. Tehát van egy Vicus, aki töretlenül megy valahová és sok ékszer van rajta, ami rezeg. Akkor gazdag. És ezért lehet az Orbán vajda. Nem könnyű ezt megérteni.
-Van egy fehír gádzsija az Orbánnak – magyarázta tovább Gazsi – Azt szerezte. Megverte a másikat a likért. Oszt, hogy szereti, meg ilyenek. Hát má mivé lészen a világ dotyero? Vajda helyett likra szeretni?
Julius bólintott. Akkor itt a bányával van valami, ami egy lik. Egy fehér nő is van a történetben. Talán valami vezető a bányánál. Mármint a liknál. Aztán ha ez az Orbán focizik, akkor egy másik csapatot megvertek és meglehet le akarják az Orbánt igazolni. Julius elégedettséget érzett. Lassan megért mindent.
-Ittá egy kávét is, te? – morrant Gazsi a visszatérő Orbánra.
-Itt van doktor úr – nyújtott át egy dossziét Juliusnak a fiú.
Megdöbbenve látta az eredeti példányokat.
-Ezt odaadta a Gádoros úr?
-Nem szereti, ha pofozzák.
-Maga megverte?!
-Egy pofon, nem verés doktor úr. És magának mindegy. Visszavettem ötezret. Tessék Gazsi bácsi – nyújtotta át a pénzt a fiú.
-Rendesen csinátad, te. Ez a tied aztán döngess belőle.
-Nekem az Anna, Gazsi bácsi…
-Hát ne tuggya. Csinád!
-Én olyat…
Lakatos Gáspár egy pillantással elhallgattatta Orbánt.
-Aztán dotyero. Meglehessen számolni tud, de üzlethez nem ért. Majd azzal mi tárgyalunk. Azzal jósolós pácákkal.
-Nem pácák az Gazsi, a múzeum …
-Mindegyis. Intézzük. Mennyé má, te Zsiga! – kiáltott rá a vezetőre Gazsi.
-A kocsim ott parkol… – kezdte Julius.
-Evisszük a szálláshoz ne ficánkodjon.
-De nálam van a kulcs.
-Áztán az kinek kell? – vonta meg a vállát Lakatos Gáspár és hátradőlt az ülésen.
-Láttá te mán múzeumot, te Zsiga?
-Há láttám- e má? Ettem is? – kiabálta sértetten a sofőr.
-Oszt hun ász meg az ótóval te Zsiga, ha megeszed?
-Én mindenhon megállok Gazsi bácsi.
-Csak fel nem áll neki, mióta a Botos Kolompár ugatósa megkapta a zacskóját – mondta Orbán és mindenki nevetett.
Julius mosolygott és próbálta megérteni, miért is nem tud felállni valaki valahonnan, mert a Botos Kolompár valamije a zacskót elvitte a kezéből? Talán bánatos? Vagy csúnyát mondtak neki?
Zsiga végül is megállt, egy megállni tilos táblánál.
-Jósvai Gyula?
-Igen és a pénz…
-Aztat nekem dotyero – tette el a kötegnyi százast Gazsi bácsi.
Kint kellemesen sütött a nap és a fák susogtak a Vár utcáin. Párok andalogtak és kisgyerekek játszottak a bástyán lévő ágyúk csövén. Julius visszaemlékezett arra az őszi napra, mikor szitáló esőben kergették egymást Eszterrel, átugorva az ágyúcsöveken. A lány simán megverte. Ő pedig az utolsó ágyúnál elesett és beverte a fejét. Mosolygott mikor visszagondolt rá, ahogy a lány odament hozzá aggódva és finoman megcsókolta.
-Nincs ezen viháncóni való, dotyero. Komoly dolog az – nézett rá szigorúan Gazsi bácsi.
-Igen, biztosan.
-Maga nem is tette a fülét a szavamra, a rák egye meg!!
-Bocsánat Gazsi, de nem mindig értem mit mond.
-Akkó megkérdi. És ha olyan megmondom. Ha nem, akkor is.
-Akkor is?
-Píz beszél, mindenki más ugat!
-Mint a Botos Kolompár – bólintott Julius.
-Eztet előtte ne mongya, mer utoljára teszi. Aztán a Botos rokonyom is.
-Testvére?
-Ja. Azért Kolompár sóhajtott Gazsi – Ilyeneknek adnak doktorságot, a Sári nénje a kencéivel meg boszorka?
-Az milyen foglalkozás?
-Ha megtanálja az eszit szójjon – morogta Gazsi bácsi.
Julius elkönyvelte magában, hogy jobb ebbe nem belefolyni. Mint mikor idefelé megálltak a Moszkva téren és a Krisztina körúti nagypostánál telefonáltak Claranak. Egy fülkéből. Az utcán. Ahonnan amúgy nem lehet. Másoknak. Gazsi bácsi beküldte Orbánt valami Gizushoz, akinek annyi volt a dolga, hogy pattanjon a girnyóra és nyomasson vele egy interurbán szabad vonalat. Egy fülkébe. Nagyon különleges szerkezet lehet az a girnyó, amire egy Gizusnak kell pattannia, mert valóban tudod Clara-val beszélni. Sőt ugyanazon a fülkei telefonon húsz perc múlva újra fel tudta hívni és Clara közölte, megvan a 230 SEL hivatalosan W109, hathengeres motorral, ahogy kérték. Már intézi egy céggel, ami leszállítja az autót, csak a magyar papírok kellenek, az ajándékozási levél közjegyzővel hitelesítve, már készen van. A Lakatos család ezek után nagy tisztelettel nézett Julius-ra.
-Eztet nem hittem vón! Hogy az Orsós Kata szűz, azt inkább.
-Oszt kinek nem vót meg az Orsós Kata? – vonta fel a vállát Zsiga.
-Aki nem akarta. Dotyero ha a számat húzó csúzra is tud valamit…
-Műszaki doktor vagyok.
-Bánja fene! Ha fájront vinklivel csinálja, az is jó, csak hasson!
Juliusnak segéd gondolata nem volt mi lehet a fájront vinkli. Talán egy magyar gyógyszer. Esetleg szovjet. Ha valaki elárulta volna neki, hogy fájront vinkli egy vasdarab, amivel a drótra felkötött síndarabot szokták verni, mikor a gyárban vége a műszaknak, akkor még mindig ott állna. Tátott szájjal, talpig döbbenetben.
-Nem hoztam magammal – suttogta és látta Gazsi bácsi érti a viccet, de csak akkor, ha ő mondja.
-Na jó! Kérjen tűlem valami nagyot, dotyero!
-Kérje a sernyitót, van benne pár mázsa vas – agitálta Zsiga Juliust.
-Azt se tudja…
-A Felszabadulási emlékművet?
-Tuggya – legyintett Gazsi – Látod, mert te is csak szellőzteted a büdös pofádat, te Zsiga! Na mongya.
-Találkoznom kellene egy szovjet tiszttel – mondta mosolyogva Julius, mert ezt aztán senki össze nem hozza neki, az biztos.
Megmutatta a fényképet az újságban. Gazsi bácsi nézte, majd azt mondta Orbánnak:
-Te mostan szósz a Gabnagy-nak. Csinájja!
Még mos is mosolygott rajta. Ne már!
-A rák egye magát dotyero! Az anyám háláláról beszílek oszt maga mosolyg nekem? Hát hun a bicskám, te?
-Ott hagyta Gazsi bácsi a bicskei bucsuban, mút nyáron – szólt bele Zsiga.
-Én-e te?
-A csapos kezibe, mert sok vót a hab.
-És nem hoztátok vissza? Há bicska nékül megyek mindenfele? A pócsi Szűz Mária meg zokog a kereszten-e?
-Gazsi a Szűz Mária az nem a kereszten… – próbálkozott Julius.
-Mé maga ott vót? A Szűz Mária ott van, ahová kommendálom!
-Persze- bólintott Julius.
Orbán jött vissza.
-Gazsi bácsi. Lóvé nélkül, nem pöncörödik ide-e a Jósvai. Aztat mondta egy sörösló lú nem nyuvasztja onnan őtet.
-A Mázsa gyerek?
-Dógozik – vakkantotta Zsiga.
-Te eztet a rettenetes szót itten Te ne hasznájjad!! Hát megyen a nyomás bennem keresztbe!
-Talán felfelé.
-Dotyero, maga mint műszari doktor eztet nagyon vágja, ugye? Zsiga, legyen itt a Mázsa gyerek. Üstöllést! – köpött egy hegyeset Gazsi.
Julius elképzelte, hogy mondjuk, egy Mázsa János nevű cigány ember jön egy üsttel. Na de ettől a Jósvai miért jönne le? Megvan! A cigányok között sok a zenész! Üstdobja van. És itt fogja püfölni, amíg a pasas elő nem jön. Kicsit magában megveregette a vállát. Megy ez Julius, megy ez. Fél óra múlva megérkezett a Mázsa gyerek. Bokszoló szerelésben. És tényleg volt egy mázsa. Orbán mondta neki mit hol talál. Pár perc múlva jött vissza a Mázsa gyerek. Egy nagyon szakadt pokróc szerűséget cipelt.
-Hová suttyanjon Gazsi bácsi? – kérdezte.
-Hun az a jós, Mázsa fiam?
-Ez az – rázta meg a pokróc szerűséget a fiú és egy igen megviselt arc bukkant elő.
-Vigyed arra takarásba, ne nízzék má itt a mások – intett Gazsi bácsi, aztán Julius-szal együtt kiszálltak az autóból. Orbán mögöttük.
Az Országos Levéltár épülete mögött egy ágyúra terítve találták Jósvai Gyula nyugalmazott őrnagyot. Még volt benne élet. Nem sok, de elég.
-Masszad mán a gigáját Mázsa fiam, köhögjön valamit?!
Mázsa megfogta a kissé rogyadozó férfi torkát, megemelte és mintha porolná, megrázta kétszer.
-Nem akarok beleszólni…
-Akkor ne tegye dotyero. Ha majdnan arra leszek kiváncsi miért lóg a budim ajtaja, magát kérdem. Ha tudni akarok valamit, aztat én tudom hogyan gyün ki valakiből.
-Igen Gazsi, de ha nem kap levegőt nem tud beszélni.
-Mond valamit a doktor – jegyezte meg Orbán.
Gazsi rájuk nézett, majd intett a Mázsa gyereknek tegye le.
-Ne a falon kívül, ha lehet! – kiáltott nagyot Julius mikor látta a Mázsa gyerek le akarja hajítani Jósvai Gyula nyugalmazott őrnagyot.
-Lehet, Gazsi bácsi?
-A taxi megéri. Lehet.
Jósvai Gyula lihegett. Semmit sem értett. Azt hitte lesz könnyű tízezer forintja, ami öt havi fizetése, erre jött ez a hatalmas ember, az ajtót nem kinyitotta, hanem benyomta és vitte őt lefelé.
-Jó napot Jósvai úr. Julius Schmidt vagyok. Beszéltünk telefonon.
-Hö…Ihen…Hö…
-Akkor emlékszik.
-Nem .. fogom… elfelejteni.. egy darabig. Valami víz… nem lenne?
-Hát minek néz maga?! Víz? Fürgyeni akar?!
-Inni.
-Zsiga! – morrantott Gazsi és a vezető hozott egy demizsont.
Jósvai meghúzta. Aztán annyi hangja se maradt, mint előtte.
-Fogja hangot rendesen, mint részeg brácsás a nyoszolyólyány ajját – nevetett Zsiga.
-Jósvai úr tud valamit mondani nekem?
-LEVEGŐT!!!
-Ezen kívül?
Jósvai körülnézett és aztán Julius felé bökött a fejével.
-Gazsi. Beszélhetek egyedül a Jósvai úrral?
-Tán zavarok?
-Igen.
-No jó. De így drágább leszen, csak mondom, később ne vernyákojjon miatta- rántott nadrágján Lakatos úr és elvonult a családjával.
-Schmidt úr, ha sokallotta a tízezret, akkor szólhatott volna. Nem kellett volna az egész váci fegyházat rám szabadítania.
Lakatos Gáspár és családja elindult a nyugalmazott őrnagy felé, igen határozott céllal.
-Te, hogy én leteszem a fejedet a fogaid mellé, hagy lássa az is melyen randák? Milyen fegyház, te? Én …
-Rendben Gazsi, köszönöm – tette fel a kezét békítőleg Julius.
-Maga dotyero ne köszönje má! Ha hasznáta dobja senkinek se kő ez már, a rák egye meg.
-Tehát Jósvai úr – ült mellé Julius az ágyúcsőre – megtudott valamit?
-Nézze. Steiner Miklós mérnökkari hadnagy kapott 1941-ben egy különleges vezénylési parancsot és a Birodalmi Biztonságifőhivatal hoz lett vezényelve.
-Németországba?
-Bizony. Heydrich kérésére. Tudja ki az?
-Olvastam róla. És hová került?
-Oswiecim. Auschwitz.
-Atyavilág! – susogta Julius, aki azt hitte Gaby csak tévedésből mondta ugyanezt egy füsseni rendőrkapitány kapcsán.
-Egy hatalmas területet tett termővé. 1943-ban már arattak rajta, a Soła folyó mentén. Vaskereszt másodosztályt kapott érte.
-Steiner Miklós???
-Igen. Akkor már főhadnagy volt. Aztán 1944 szeptemberében visszakerült századosként a magyar honvédség kötelékébe. A 24-es műszaki századhoz. A század megmaradt egységeit aztán a Mátra mellett felmorzsolták. Steiner Miklós fogságba esett.
-Akkor itt a vége?
-Korántsem. Ennyi réz abban az italban? Kilincs lesz a hasamban.
-Esetleg, ha…
-Igen. A levéltárban volt egy említés arról, hogy Steiner Miklós hadifoglyot egy Rickstein nevű komisszár vitte magával Moszkvába, Auschwitz miatt. Aztán ezt a Ricksteint kivégezték.
-Miért?
-Mert nem akarták, hogy tovább éljen. A rokona ekkor került egy fogolytáborba.
-És utána?
-Utána egy Komicki nevű nagyon magas rangú politikai tiszt mellett szolgált tolmácsként. Erről több forrásból is van dokumentum. Nyikoláj Sztyepánovics Kamenszkij őrmester néven.
-Mert az a Steiner oroszul!!
-Igen. Tud oroszul? – lepődött meg a nyugalmazott őrnagy.
-Nem. Pedig volt idő, mikor meg akartak tanítani, de leléptem.
-Jól tette.
-Igazán köszönöm…
-1950-ben hazatért a rokona.
Julius megdöbbent.
-Haza? Hogyan?
-Azt nem tudom, De volt egy kép. Tiszalökön Gerő elvtárs meglátogatja a vízerőmű építkezését. És ott volt egy kép, amikor Steiner Miklós főmérnök mutatja Gerő elvtársnak a folyót. Tudja ki volt az a Gerő elvtárs?
-Olvastam róla. Ismerte Steiner Miklóst?
-Igen. Itt egy kép.
Julius nézte a rövid ujjú ingben magyarázó Miklóst. Mellette Gerő elvtárs és még valaki, aki barátian vállon veregeti Miklóst.
-Szabó elvtárs, belföldi ügyekért felelős miniszter volt. 1952 decemberében más pozícióba került.
Julius-nak akkor világos lett a dolog. 1952 decemberében Szabó miniszter elvtársat leváltják. Ezt a miniszter elvtárs megtudta és a védencét, ahogy a képből látszik, menteni akarta. Ezért megszervezték a szökését. Illetve szökésüket. De hogy és hol jött a képbe Betty?
-Az a mogorva fiatal férfi ott kicsoda? Olyan ismerős! – mutatott a képen egy férfira Julius.
-Lehet is. Ő Birkás József, aki a tiszalöki beruházás párttitkára volt.
-Ez az a Birkás?
-Igen. Birkás József elvtárs a Magyar Szocialista Munkáspárt titkára, a Központi Bizottság tagja, a Politikai bizottság helyettes titkára.
-A negyedik ember a pártban –suttogta Julius.
-A második. A Megyeri János a negyedik.
-A kutyamindenit!
-És ezzel mindent elmondott – bólintott Jósvai Gyula nyugalmazott őrnagy és határozottan érezte azt a kilincset a gyomrában és mintha valaki le is nyomta volna.
A Halászbástyáról nézett le. A csillogó Dunát látta, élete legszebb városát. És élete legszebb hídját. Az Erzsébet hidat. Egy fagyit vett a Ruszwurm cukrászdában és azt elnyalva már vagy két órája bolyongott a Várban. Nem tudott betelni vele. Szíve, lelke tele volt. A Tóth Árpád sétányon leült és nézte a Sas hegyet, ahol gyíkot lestek Eszterrel. Aztán ment újra a Ruszwurm felé, megkérdezte van-e gesztenyepüré, azt csak télen tartanak, mondta az eladó. Ivott egy kávét és így ballagott a Halászbástyára. A népes csoportok közül kirítt egy szovjet egyenruhás társaság. Mosolyogtak, vidámak voltak, kicsit hangosabbak is, mint illet volna. Mégis mindenki örült nekik. Éppen egy turistacsoporttal fényképezkedtek, aminek pár tiszt nem örült, de mit tehettek volna. Julius is ott állt mosolyogva és tapsolt, amikor az alkalmi kórusuk az Áll egy ifjú nyírfa a réten című ismert orosz dalt harsogta és egyikük beállt középre a guggolós táncot eljárni.
Во поле береза стояла,
Во поле кудрявая стояла,
Люли, люли, стояла.
Áll egy ifjú nyírfa a réten,
virágfürtös nyírfácska a réten,
dúli, dúli, a réten,
dúli, dúli, a réten.
Hatalmas tapsot kaptak.
-Bocsánat uram, készítene egy képet rólam itt a szobornál?- hallotta angolul Julius.
-Of course – mondta mosolyogva aztán bénultan állt.
Kamenszkij százados állt ott egy fényképezőgéppel a kezében.
-Érti, amit mondok?
-Értem Nyikoláj. Értem.
-Ne csináljon semmi feltűnőt. Tudja, minket mindig figyelnek. Nagyon hasonlít a nagyapámra.
-A nagyapjára?
-Steven Steiner. St. Andrews. Láttam egy képet róla.
-Akkor tudja ki vagyok?
-Szerintem a rokonom, csak…
-Unokatestvérek vagyunk. Az apáink testvérek voltak. Illetve nem tudom a maga apja…
-Köszönöm uram! Igazán köszönöm! Szpaszíba! – tisztelgett Nyikoláj.
Julius meglátta az egyik mogorva tisztet közeledni. Kivette Nyikoláj kezéből a gépet és a tiszt felé nyújtotta.
-Csinálna egy képet rólunk? – mutatott Nyikolájra.
A tiszt megdermedt. Többen bíztatták oroszul is. Megcsinálta a képet, aztán nézte a két férfit.
-Kak budto anyí büli bratjami / Mintha testvérek lennének!/ – morogta a tiszt.
Nyikoiláj fordított és mindketten jót nevetettek. A tiszt még csóválta a fejét és elment. Julius intett a kapitánynak és a Szent István szobortól jobbra egy kis parkba mentek. Egy fa alatt leültek egy padra.
-Julius von Steiner.
-Nyikoláj Nyikolájevics Kamenszkij százados. Szóval rokonok.
-Igen. Unokatestvérek. És az apádat keresem egy ideje. Te tudod hol van?
Kamenszkij százados nézte a kezében lévő tányérsapkát.
-Sosem láttam. Mikor megszülettem, akkor Ő már Magyarországon volt. 1951 február 2. Anyám Szvetlana Fjodorovics Katics. A férje egy táborban halt meg. Aztán odaadták az apámnak. Steiner Miklósnak. Illetve ott Kamenszkij volt a neve. Így van a márványtáblán is.
-Márványtáblán?
-Bizony. Hős volt. Aki a kujbisevi víztározót tervezte és kezdte építeni. Van is egy gát, amit Kamenszkij gátnak hívnak.
-De ez nem igaz, hiszen hazajött Magyarországra.
-Igen. Csak ezt nem lehetett mondani. Akkor sem. Most sem. Csak anyám mondta nekem meg, hogy tudjam mi is az igazság. Aztán jött egy igazi propaganda mese. A hős Kamenszkij elvtársról, akit elsodort az ár, mikor a gátat erősítették. És ez maradt a hivatalos. Ez jó volt nekünk.
-Jó volt? Miért?
-Egy Szovjetunió Hőse kitüntetés előnyökkel jár. Engem például egyből felvettek a repülős főiskolára. Persze helikopter pilótának, de ez is nagy dolog volt. Anyám jövőre nyugdíjas lesz már, vigyázhat az unokákra. Amúgy a pártbizottság szociális osztályát vezeti.
-Unokák? Te jó ég!
-Natasa és Sztyepán. A mindeneim.
Julius nagyot sóhajtott. Sok mindent megtudott, de előrébb nem jutott.
-Él az apám?
-Nem tudom Nyikoláj. Én vagy hét éve itt sok mindent elvesztettem. Az a híd – mutatta a fehéren tündöklő csodát – azt én terveztem.
-Gosa! A mindenit! Az igen! Apám is nagy tehetség volt, te is az vagy.
-Itt kellett hagynom, mikor még nem volt kész. A hazámat itt kellett hagynom és…- Julius hangja megbicsaklott.
-Értem. Őt is ott kellett hagynod. A lányt.
-Igen – Julius nagy levegőt vett – és akkor megtudtam, hogy Miklós, mármint az apád 1952-ben átszökött Ausztriába.
-Goszpogyi pomiluj! Uram irgalmazz!
-Aztán eltűnt. És sokáig semmi nyom volt. Aztán jött egy lány és vele látod sok mindent kiderítettünk, csak aztán elment.
-Hej Julius nincs neked a nőkkel szerencséd. Amikor megtalálsz egyet, el is veszíted. Egyszer csak hagyd megtörténni a dolgokat. Engedd, hogy vigyen magával. És mikor felnézel, ott lesz veled. Egy év, két hónap, ki tudja? Nem az idő számít. Hanem hogy ott legyetek. Együtt.
-Megfogadom Nyikoláj – mosolygott Julius.
-És akkor vége?
-Azt nem. Amíg van egy pici remény is, addig megyek előre. Mindig előre. Azt fogadtam meg, nem hagyok veszni egyetlen Steinert sem.
Nyikoláj megrázta Julius vállát, rámosolygott.
-Helyes. Mennem kell. Ez a címem. Az otthoni, Kujbisevben. Ha tudsz valamit az apámról, értesíts. Persze…
-Tudom. Elolvassák. Megoldom Nyikoláj. Megígérem.
-Köszönöm. És Julius.
-Igen?
-Mond meg neki, anyám még mindig szereti.
-Megmondom, Nyikoláj.
-És én is – ölelte meg a százados a férfit és könny csillogott a szemében.
A Moszkva téren állt az alkonyatban és nézte a rengeteg embert.
-Esti a hírlap! Itt az Esti!!
A budapestiek népszerű esti újságját árulták a rikkancsok. 1,80 volt az ára, de mindenki kétforintost adott. Szépen lehetett vele keresni. Eszter a Rákóczi úton mutatta meg Juliusnak a város egyik nevezetességét, Füttyös Gyurit, aki kezében egy összehajtott Esti Hírlappal csapkodva mindent, ment végig fütyörészve a Rákóczi úton, néha bement boltokba, végig paskolta a polcokat és a végén odament a kasszához, bánatosan azt mondta:
-Adj egy forintot!
És mindig kapott is. Mert az emberek szerették. Mint ezt a csudaszép várost is. Mert Füttyös Gyuri ugyanúgy része volt Budapestnek, mint most már az Erzsébet híd. Julius előtt a másik oldalon mintha Esztert látta volna a könnyű kék ruhájában, a lila akác brossal.
-Megvolt?
Oldalra nézett. Lakatos Orbán állt ott.
-Meg. Hogyan intézték el? Nagyon hálás vagyok és…
-Ne hagyja Gazsi bácsinak, hogy kirabolja. Már bőven megfizette az árát.
-De mégis hogyan tudta ezt…
-Tudja kapcsolatok. Itt Magyarországon mindig az számít. A diploma vagy szakértelem az mindig másodrendű. A kapcsolatok. Az a létkérdés. És Gazsi bácsinak vannak kapcsolatai.
-Ilyen helyen is? Aki el tudja intézni, hogy egy szovjet tiszttel találkozzak?
-Igen. Ilyen is. Sok mindent csinál az öreg, sokat én sem tudok, nem is bánom.
-Azt tudja, ezt ki intézte?
Orbán körülnézett.
-Gabnagy.
-Gabnagy? Ez egy fedőnév?
-Egy lábosnak legfeljebb. Egy fickó. Gábor. Most már őrnagy. Azért Gabnagy. Itt a tujája, pattanjon.
-Mi van itt?
-A 6-os villamos. Elviszi a szállodáig. Ha kell valami, itt a telefonszámom. ezen hívjon, mert holnap én vagyok kiosztva magára.
-Mint a kártyában?
-Bizony. Csak ne betli legyen – intett Orbán és elment.
„Honnan ismeri ez a srác Bettyt?” – képedt el Julius.
Fáradtan ment a szobájába. Ledobta a táskáját a fotelba, meglazította a nyakkendőjét, lerúgta a cipőjét és ment a fürdőszobába. A Lenin körút fényei behúzódtak a szobába. Levetkőzött és beállt a zuhany alá. Lehunyt szemmel élvezte a forró vizet. És közben valami pici dolog megmozdult a fejében. Mikor bejött, mintha valami illatot érzett volna. Aztán egy árny a fotelban… Villámgyorsan felkapta a köntösét és kiviharzott a szobába. Fel akarta gyújtani a világítást:
-Az állólámpát Gyuszkó, nincs elhúzva a függöny.
Julius lerogyott a lámpa mellett. Kovács Eszter ült a fotelban.
-Hogyan…
-Ssss. Olyan jó volt végre. Annyira vártam. Nem kell felesleges kérdéseket feltenni Gyuszkó.
-Mégis Eszter, te feleség vagy…
-És nő.
-És nő – mosolygott Julius és egy újabb csodára forrt össze a Eszterrel.
Eszter kicsit asszonyosabb lett. Teltebb és már nem volt olyan feszes a bőre, mint akkor. Terhes csíkok futottak régen deszka kemény hasán és a bokája is vastagabb lett. A szenvedélye is csillapodott, nem vetette bele magát a gyönyörbe, mint régen.
-Két gyerek Gyuszkó. Azért annak nyoma van – találta ki a nő a gondolatait.
-A férjed ennyire aktív?
-Az a mocsok? Dehogy. Húsz év fölött nem érdekli nő. Én meg főleg nem. Az első gyerek, Andrea azt még élvezetből csinálta. Aztán amikor terhes voltam, leszokott rólam.
-Leszokott?
-Nem akart engem többet. Örültem neki. Borzalmas szerető. És szörnyű ember.
–Mi van a második gyerekkel? – kérdezte Julius.
-Balázs? Az nem az övé.
-Nem az…
-Gyuszkó! Ne ítélkezz légy szíves. Nekem is kellett valaki, aki szeret. Aki akar engem. Aki jó hozzám mindenben. Akinek fontos vagyok. Ezért aztán újra képbe jött valaki.
-A Szováth Gábor.
Eszter feltámaszkodott és lámpa fényében nézte Juliust. Gyűlölet volt a szemében.
-Ezt az a ribanc mondta, aki elrabolt tőlem?
-Nem ribanc. És az életünket mentette meg.
-Hazudott neked Gyuszkó. Nem volt semmilyen KGB dolog, meg ilyenek. Csak azt nem akarta, hogy velem legyél.
-Ez nem így van Eszter. Ő nem hazudna nekem – ingatta a fejét Julius.
-Mert neki jobban hiszel? Jól van Steiner. Akkor megyek is.
-Eszter ne legyél gyerekes!
-Szerinted gyerekes dolgokat tettünk együtt?
-Nem úgy értem. Eszter!
-Csak egy kérdés. A Marjáth-ot te szúrtad le?
Juliusban ekkor újra hallotta Gabyt:
-Ne feküdjön le vele! Veszélyes az a nő! Nem kicsit!
Látta Eszter szemében, hogy ezt a kérdést akarta már az elején is feltenni. És jöttek a kockák egymás után. Mert ha beismeri, akkor elfogják gyilkosságért. Hiába svájci állampolgár. Hamis nyugatnémet útlevéllel. Semmi esélye De miért árulta el Eszter? Most? Aztán megértette.
-Te gyűlölsz engem Eszter!
A nő ott állt felette és remegett a dühtől.
-Itt hagytál! Odalöktél neki! Pont neki!
-Én nem…
-Az a rohadt Kis elvtárs! Aki aztán a férjem lett. Te miattad! El kellett viselnem, amiket tett velem! Tudod te milyen az olyannal lenni, akitől undorodsz? Mi? Tudod?!
-Eszter nem volt más lehetőség.
-Volt! ÉN megmentettelek volna. Bárkitől! Megvolt hozzá minden!
-Ezt te sem hiszed el ugye?
Eszter nagyot fújt. Orrcimpái remegtek és indulatosan öltözött.
-Persze. Mert neki mindent elhittél, mi? Az anyád ide is elért, mi?
-Ő nem az anyám.
-De ő küldte. Ne is tagadd! Tudom – kiabált Eszter.
-Tudod? Én látod, nem tudom.
-Nem érdekel. És az sem, hogy ki tudja még! Itt hagytál neki! Pont neki!
-Nem volt kötelező hozzámenned- vetette közbe Julius.
-Szart se tudsz te erről Steiner. Hogy mit lehet itt és mit nem. Egy olyannal, mint a Kis elvtárs. A fejemet kellett volna a falba vernem inkább!
Ekkor Juliusban megmozdult pár emlék. És amit Eszter mondott. Hogy az anyja küldte Betty-t. Sosem kérdezte. És az anyja nem ismeri Betty-t. Senki se…
-A kutyamindenit! – suttogta.
Mert akkor már világos volt neki: Gaby tudta az egészet. És hogy Gaby ismeri Betty-t. Mikor a Lovassy névre felkapta a fejét.
-A kispárna! – kiáltott fel Julius.
-Ott volt a fenekem alatt. És? Legalább azt mond meg ezek után nekem: Te szúrtad le?
-A kispárna – mondta Julius és eszébe jutott Betty, ahogy veri a fejét az asztalra tett párnába.
És Gaby hányszor mondta ezt. Csak neki nem tűnt fel.
-Mikor jön Szováth, letartóztatni? – vette fel a kikészített ruháját komótosan Julius.
Eszter kihúzta magát és gúnyosan elmosolyodott.
-Nem tudsz elmenekülni. Most nem. És mindegy, hogy te voltál –e aki leszúrta Marjáthot vagy sem. Sokáig leszel Magyarországon Steiner. Nagyon sokáig – és szinte már fröcsögött.
Kinyílt az ajtó és belépett Szováth Gábor őrnagy.
-Jó estét Gyula!
-Gábor – biccentett Julius.
Nem érzett félelmet. Tulajdonképpen csak keserűség volt benne. Csalódás. Bánat. És hogy ennyire rászedték. De főleg az, hogy nem találta meg Miklóst. Ez fájt a legjobban.
-Vigyed Gabi, rohadjon meg a börtönben!
-Kussoljál már – morrantotta az őrnagy és Eszter elhallgatott.
-Vigyed. Viheted végre – susogta a nő.
-Menjél innen. Lent a Szatmári vár. Hazavisz. És ne dugjál vele.
-Miket beszélsz? Én soha…
-Fogd be és tünés!
-Látni akarom, amikor a bilincs…
Szováth őrnagy szótlanul megfogta Esztert a könyökénél fogva és kidobta a szobából. Majd kulcsra zárta az ajtót. A két férfi nézte egymást. Aztán az őrnagy odament az ablakhoz és kinézett. Majd visszafordult és rágyújtott.
-Maga biztosan nem dohányzik még most sem. Igaz Gyula?
-Igen.
-Figyeljen. Sietni kell. Nagy bajban van, tudja ugye?
-Sejtem.
-Ennél nagyobban. Mert a Birkás holnap tudni fog magáról. És akkor pár ezer ember fogja vadászni. Nem csak én.
-Maga Gábor mégis előbb talált meg!
-Mert mondták, hogy jön. Tudtam. Csak aztán a lány lelépett és ez bezavart.
-Gaby? – nézett bambán Julius.
-Ki az a Gaby? Andrea. Vele voltam kapcsolatban. Más ügyben. Lényegtelen. Aztán szerencsére Lakatosékhoz fordult Andrea. Így már könnyű volt.
-Könnyű? Mi?
-Megtalálni. És persze mikor Eszter elolvasta egy este a jelentést… Igen Gyula. Odavagyok érte. És ezt ki is használja a ribanc.
-Mi lenne, ha nem lenne odaérte?
-Akkor már nem élne – nyomta el a cigarettát Szováth.
Julius megborzongott.
-Eszternek azt mondta, ha kiszedi belőlem, hogy Marjáth-ot én szúrtam le, akkor börtönbe visz?
-Nem. Azt ígértem, hogy magát felakasszák és ott lehet, amikor megteszik.
Julius nagyot nyelt és önkéntelenül is a nyakához nyúlt. Nézte az őrnagyot, aki megint az ablakhoz ment.
-Akkor most azokat várja, akik elvisznek?
-Nem Gyula. De ellenőrzöm, hogy Birkás tud-e már a dologról?
-Ne haragudjon Gábor ez hülyeség. Semmi közöm Birkáshoz.
-Magának nem is. Miklósnak.
-Miklósnak? Láttam, hogy Tiszalökön találkoztak.
Szováth nevetett és újra rágyújtott.
-Találkoztak?! Kis híján kitörte Birkás nyakát. Két évig pihent a nagy semmiben, mert a maga rokona okosabb volt. Aztán lelépett. Azelőtt, hogy Birkás elintézte volna, hogy elüsse egy autó Budapesten. És még a Kovács Mari se volt meg neki. Szóval volt miért gyűlölnie.
Julius csak nézte az őrnagyot. ahogy néha az órájára pillantott, mert szent meggyőződése volt, hogy mást vár. Valaki olyat, aki segít neki valamiben. Azok viszont nem az elhárítás emberei lesznek.
-Gábor. Tudja miért jött vissza Miklós?
Szováth őszintén meglepődött.
-Ezt honnan tudja?
-Mindegy. Miért jött vissza?
-Becsület és kötelesség. Ezt mondta a kihallgatáson.
-Kihallgatáson? Elítélték?
-Nem. Mert hivatalosan nem is volt itt. Figyeljen Gyula. 53 tavaszán volt itt egy nagy árvíz. És a tiszalöki erőmű veszélybe került. Hogy elviszi az egészet a víz. Mert ugye a szakértelem az trükk és aki jobban nyal, az jobban ért hozzá. Ekkor valahol Ausztriában megtalálták Miklóst. És elmondták, hogy nagyon kellene Tiszalökön, mert pusztulni fog minden. Akkor kért két napot, majd maga jelentkezett a bécsi követségen. Akkor hazahozták. Kopasz is volt, sovány is volt, senki nem ismerte fel. Nem is nagyon találkozott csak újakkal.
-Tudta, hogy meghalhat mégis hazajött?
-A kötelesség Gyula. És persze azt ígérték, ha megoldja a dolgot, akkor mehet a családja után. És ő elhitte. Talán el akarta hinni. Mert akkor már kicsit enyhébb volt sok minden. Aztán 55 januárjában megint árvíz volt. És Miklós maradt. Rengeteget segített. Ha ő nincs, akkor ma nincs vízerőmű.
-És akkor mi lett vele?
Szováth kinézett az ablakon. Egy keresztet rajzolt a cigarettájával.
-Gyorsan, amit akar, hozzon. Egy táska és megyünk. Nincs kérdés, nincs ellenkezés.
-Mi lett Miklóssal?
-Útközben – morogta az őrnagy és vitte egy szolgálati lépcsőn Juliust.
-Most!!
Szováth megállt. Belenézett Julius szemébe.
-Meghalt?
-56 – ban. Mikor kijött a börtönből, ahová Birkás eldugta. Aztán menekülés közben lelőtték.
-Ez biztos?
-Ez van a jelentésben. Láttam. Gyerünk.
Julius csak sodródott tehetetlenül. Nem lehet! Ez volt végig a fejében. A Szondi utcánál bukkantak ki. Egy hatalmas Mercedes állt a sötétben. Kinyílt az ajtó:
-Huppanjon dotyero – hallotta Lakatos Gáspár dörmögését.
-Hogy én téged többet látlak csomagtartóban, mint egy autó ülésén, az az azért sok.
-ANYA!!!
-Másszál ki, az uraknak még dolguk van.
-Csókolom a kacsóját! A píz ugye…
-Tessék- adott át egy vaskos borítékot Anna von Rettenfeld Lakatos Gáspárnak.
-Nem azért, de tuggya…
-Pénz számolva, asszony verve jó – nevetett Anna von Rettenfeld.
-Eztet is tudja, csókolom. Nem akar a felesígem lenni? Arany egy élete lenne.
-Köszönöm Lakatos úr.
-Ha nem, nem. Nem tuggya mit szalajt. Aztán az ótó dotyero…
-Minden papírt aláírok és meglesz. Gazsi!
-No!
-Ki az a Gabnagy?
-Mer csak járatják a varnyúperkőt zabálójukat! Találkozott vele. Zsiga, nyomjad.
-Találkoztam vele? Nem lehet.
-Majd köszönje meg neki. Hogy a tezsvírít odavitte magának. Aztat is, hogy még él. Ha Ű nem hozza ki a szállóból, akkor most zokoghatna az idesanyja. Az Isten ádja dotyero – intett Lakatos Gáspár és a Mercedes a magyar határ felé vette az útját.
-A Szováth! A Gábor! Gábor, őrnagy. Így lett Gabnagy! A kutyamindenit! És Andrea, aki nem Gaby. A kutyamindenit!
Az anyja szomorúan nézte Juliust. Megártott neki ez a sok minden, ami érte. Nem is csoda. Amin keresztül ment! És most még el kell mondania valamit, amitől még rosszabbul lesz.
-Fiam van itt egy dolog, amit…
-Jaj, anya hagyjuk most Willyt, hogy mennyire akar téged …
-Paula.
Julius kiegyenesedett. Fáradt volt, tele csalódással, veszett reményekkel. A nővére azonban a legféltettebb kincse volt.
-Baj van, anya?
-Nem tudom fiam. Eltűnt.
-A szálloda! A levél – suttogta Julius.
-Jaj, fiam jól vagy te? Nem iszol valamit? Franz, a whiskyt legyen szives!
Az egyenruhás sofőr hozta az üveget és a poharat. Julius kivette a kezéből az üveget és hatalmasat kortyolt belőle.
-Hol tűnt el? Vietnámban? – kérdezte lihegve.
-Ott. Ha Tien nevű falunál. Kambodzsa mellett.
-Meghalt?
-Azt biztosan nem. Azt megérezném. Csak nem tudom, hol van.
-Megkeresem.
-Megyek veled, fiam.
-A nagy francokat! – morogta Julius.
-Mégis fiam, hogy beszélsz, Te velem?
-Majd ÉN megkeresem. Legalább őt.
Újra ivott.
-Anya! Egyszer az életben válaszolj őszintén nekem.
-Én mindig is…
-Ne már anya! Te szóltál Betty-nek? 64 ben?
Anna von Rettenfeld közelebb lépett és megsimogatta a fia arcát.
-Nem Eszternek hívták?
-Betty, anya. Tudod ki az?
-Persze. Ő mentett ki téged Budapestről. Akkor találkoztam vele.
Julius fáradt elgyötört arccal nézte az anyját.
-És ezt most őszintén mondod?
-Miért hazudnék? – mosolygott az anyja.
Julius megitta a maradék whiskyt.
-A franc se tudja, anya. De hazudsz. Mint Nicholas- szal kapcsolatban is.
-A Fischer megmondta, hogy…
-Meghalt, anya. 56-ban valahol itt a határ környékén. Lelőtték.
Akkor olyasmit látott az anyja szemében, amire sosem gondolt volna. Megkönnyebbülést. És nem tudta miért is könnyebbül meg az anyja, a hír hallatán. Abban viszont biztos volt, hogy megtudja. Csak előtte kijózanodik. Remélte. Csendesen hanyatt vágódott.