Székely Nagy György:
Betli
Apalcsik Béla köpött egy öblöset. Húsz éve járt itt utoljára. Nézte a feliratot, ami egy bádogtáblára volt felpingálva a Pemzli Pali által, hogy Kerék Kocsma és alatta „fordulj be!!”. Apalcsik Béla benyitott és rájött: bármennyi idő telt el, vele szemben ugyanaz a vetemedett ajtó van, amit nem lehet egyből kinyitni. Mert van, ami idővel jobb lesz, de ez a feleségre és a kocsmaajtóra nem igaz.
-Mi a rángatott radai rossebb rogyasztott ide, te?- mordult rá a pult mögül Vaksi Vili az ajtóra, akin a világ legmocskosabb szemüvege volt és sokan megesküdtek rá: a Vili nem lát csak emlékszik mindenre.
-Aggyon egy jó napot! – morrantotta Béla és körülnézett.
A padló ugyanaz a kő volt, amit még ő szerzett azóta is hiányzik az iskolából. A mocsok is az volt, ami mindig: kiömlött sör, bor, pálinka és egyéb időben ki nem vitt folyékony anyagok együttese. Az asztalok szépen sorban, kockás abrosszal takarva a piszkot, ami csak azért volt felesleges, mert az abroszról is csak azt mondták kockás, amúgy ez látszott rajta a legkevésbé. A neonok vibráltak, zümmögtek. Nem voltak letakarítva, mert nem tisztának kell lenniük: hasznosnak. Igazából azt sem tudta senki sem eldönteni, hogy a falon a kosz vagy a festék a több, tény, a kettő együtt jól tartotta magát és a falat. Még a MOM feliratú óra is ott állt középen. Úgy huszonhét éve fél kettőt mutatott. Ám kocsmába inni jár az ember, nem az órát nézni.
-Te itten, Béla? – kérdezte a sarokban álló felmosó vödörtől Vaksi Vili, mert hátha az a Béla.
-Én itten. Dógom van. A Józsival – vakkantotta Apalcsik Béla és egy intéssel rendelt egy korsó világost, amiről világosan tudta mindenki, egy rész sörből és két rész vízből van, szomjoltásra és böfögésre tökéletesen megfelelt.
-Te idegyütté? Ebbe a kocsmába, Béla? – kiabálta Vaksi Vili a húsz éve nem használt olajkályhának, mert hátha az a Béla.
-Tudhassad Vili, a másik nincsen má meg- sóhajtotta Béla és nagyot húzott a sörből, jobb ha az lent van pocakban, mint a szájában.
-Azt is ellopták? Ezek? A balfingos balta billegető bakkerját – söpört egyet a pulton Vaksi Vili, hátha a Béla is lehullik, de csak a Postás Döme dőlt el, előbb, mint szokott.
-A Zetor Misi beállt eléje három felesre, oszt elindult és nem vót kocsma.
-Ő vitte el, mi? – nevetett a poharak felé Vaksi Vili, mert hátha ott van a Béla.
-Az eke. Mer nem csatolta le, oszt ez lett belőle – nyelte a sört Béla és jelezte, jöhet egy újabb adag veseöblítő.
-Mert nem az a bunkó, aki traktorral megyen kocsmába, hanem ki nem csatolja le az ekét – emelkedett fel Postás Döme egy mondással.
-Úgy a! Úgy a! – helyeseltek többen is, akiknek fogalma sem volt miről van szó, de ha a Postás Döme mondja, aki még fel tud állni, akkor az nagy dolog!
-A Kapás Józsit keresem, na! Hun van-e? – kérdezte Béla.
-Oszt tudod mi vót itten, mikor legutóbb megtaláltad? – kérdezte Vaksi Vili a sörcsapot.
-Renoválás – bólintott Béla, mert meglátta a Józsit – egy üveg barackot Vili.
A Kapás Józsi csak támasztotta az asztalt. Mert ha nem teszi, összedől az! Vagy Ő kell fel és leoszt egy slampecot az Apalcsik Bélának. Mint húsz éve. Nézte az asztalt, rajta az abroszt, a foltokat, amelyik bármilyen Rorschach teszten megállták volna a helyüket, amennyiben arra kellettek, hogy őrületbe kergessék vagy az orvost vagy a pácienst, mert ahogy Doktor Bubó mondta:
-Mindig az idő dönti el, ki az orvos és ki a beteg.
A Kapás Józsi nem volt ennyire doktoros, rendelőben is csak akkor járt, mikor azt mondták ott van szesz bőven, de dolgozott benne a harag és a pálinka piszkosul. Az Apalcsik Béla itten! A Kerék Kocsmában! Hát hun élünk?!
-Aggyon napot Józsi.
-Aggyon beléd, Béla – mondta a Kapás Józsi és köpött egyet, olyan fél litert, tisztán csak méregbő, ám a Vaksi Vili végre irányba volt és letette az asztalra a pálinkát, amit aztán tovább adva, Kapás Józsi meg is kapott és nyelt egy szép adaggal, a körzeti meghízott, Pacal Sziszi is bólintott rája.
-Én tehozzád gyüttem, Józsi – kezdte Apalcsik Béla és elvette a széket kivételesen nem ütés, hanem ülés céljából.
-Montam, hogy leülhetsz-e, te Béla?
-Jó. Elmondom én állva is, Józsi.
-Az asszonynak álljál, hogy ne panaszkodjon – morrantotta a Kapás Józsi.
-Azért gyüttem, hogy megbocsássál nékem, te Józsi.
-Én-e? Néked-e? – ivott egy újabb kortyot a Kapás Józsi és a nyelete messzire hallatszott a csendben.
-Hunnye mán, ez aztán kemény lesz- veregette meg a szekrényt Vaksi Vili, de az sem a Béla volt.
-Bocsájs meg nékem, a Böskéért – kezdte Béla.
-A tehenért vagy az asszonyért-e?
-Vittem mindkettőt, hát mindkettőért, te Józsi.
-Az enyém vót. A főd is, amit vittél, mert belementél az asszonyba, te Béla – állt fel lassan a Kapás Józsi, mert a kocsma piszkosul billegett.
-A fele főd az asszonyé vót. És én beléje szerettem.
-És mostan, te Béla? Szereted még mindig vagy csak a fődet?
-Tudod, az úgy van, ha nincsen velem, hiányzik. Ha ottan van, idegesít.
-Mér pont neki legyen jó? – rikkantotta a Postás Döme és eldőlt, mert mindig ilyenkor szokott.
-Mást aztat nem? – nézett nagyjából Bélára a Kapás Józsi.
-Mi mást, te Józsi? Messzire megyünk, oszt bocsátást akartam a lelkemben – vette át a szót és az üveget Béla.
-Megbocsátok, te Béla. Az asszonyért, a fődért, a tehenért, a lúért, a traktorér is. Egyet soha, te Béla.
-Na mi lenne, te Józsi? – lepődött meg Béla, főleg azon, hogy még a talpán állt.
-Az a szüret? Nyócvankilencben? Kint a Hordós Jancsinál a pinecében e? A betli, te Béla!!
-Miféle betli, te Józsi!
-Amit azért buktunk be, mert te nyűves, két ászra mondtad be a betlit – hörögte a Kapás Józsi és két szék volt a két kezében, mert egyben nem fért el.
-Tévedtem, na. Ekkora dolog e má! Negyven éve! Egy betli? – nézett nagyrészben a Kapás Józsira a Béla.
-Az a! Nagy dolog! Aztat én néked soha meg nem bocsátom, te Béla! Rohaggyál meg a pokolban miatta, te Béla!!!
-Mer egy betlit nem lehet megbocsátani? – csóválta a fejét a Béla, ami nem volt jó ötlet, mert a földön fejezte be és csak nézte vele szemben a vigyorgó Postás Dömét, aki megint bölcsen szólt:
-Mindent megbocsájthat egy férfi. A bebukott betlit, aztat soha.
-Soha! Soha! – harsogták a többiek kivételesen úgy, hogy tudták miről van szó.
Ez legalább akkora dolog volt, mint egy bebukott betli.