HOGYAN KÉSZÜLT? 8. | Székely Nagy György

A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ

Katona voltam Szegeden és az újvidéki tévé adta magyarul szerb felirattal A tanú című Bacsó Péter filmet. Betegre röhögtem magam. Aztán a politikai tiszt megkérdezte később, látta-e valaki. Senki sem jelentkezett. Mert abban az időben, ha egy politikai tiszt érdeklődött valami után, abból semmi jó nem származott.

-Hogy van Lóbaszó?!

-Hogy legyek hadnagy elvtárs?

És máris volt öt nap fogdám. Ilyen egyszerű volt akkoriban.

Aztán láttam még párszor a filmet és olvastam sokszor a könyvet. Annyira groteszk és hihetetlen volt. Mert sokat mesélt apám arról, mi is volt Magyarországon az ötvenes években. Békekölcsön jegyzés. Ezt tízévesen hallottam és kifejezetten jó dolognak tartottam. Aztán apám elmondta, mi a lényege.

-Én elveszem a zsebpénzed, mert te Melódia szelet akarsz venni rajta. De én nem tudok Melódia szeletet gyártani. Nem mondhatom azt, hogy nincs, mert akkor te nem fogsz szeretni. Ezért elveszem azt a pénzt, amit erre költenél és így nem tudsz Melódia szeletet venni, pedig úgy tudod van és én azt mondom, lesz olyan, amikor meg fogod venni.

A Melódia szelet, amit mostanában újra lehet kapni, akkor a kedvencem volt. 4 forint 10 fillér volt, drágább, mint 10 deka parizer. Megértettem. Akkor kértem meséljen még mást is. Aztán anyám nem engedte, mert bajunk lehet belőle. EZT nem értettem. Később igen. Most is. Keresztapám, Keresztúri Sándor volt a megoldás, ő mesélt pár dolgot. Amit akkor én úgy fogtam fel, mint egy igazi mesét. Mert ilyesmi hogyan is lehetne valóság? Aztán olvastam, amit lehetett és lassan összeállt, milyen is volt az ötvenes évek Magyarországa. Sok akkoriban készült filmet néztem, ahol kiváló színészek egészen gagyi szerepekből hoztak ki remek alakításokat. Az Állami áruház vagy a Dalolva szép az élet az mind propaganda film volt, na de micsoda színészekkel!

Azóta szerettem volna az ötvenes évek Magyarországáról írni. Olyan félig komolyan,félig a valóságot. És tudtam, Miklós ott is megállja majd a helyét, jól fog dönteni és segíteni fogják.

Előtte még a hadifogság jött. A Szovjetunióban, Kujbisev, Tatárföld. A helyszín azért került ide, mert ott van a világ egyik legnagyobb víztározója, ami valóban 500 kilométer hosszú és akkor kezdték építeni, amikor Miklós odakerül. Minden adott volt, csak kellett egy köztes figura, aki a dolgokat segíti. Ő lett a Szovjetunióban ragadt aberdeen-i orvos, Mekinszlij vagy Mc Kinsley doktor. És persze a terület ura. Aki rögtön Nagy Ervin volt és Baskalov volt az eredeti neve. Aliz és az Egyes Számú Olvasóm is azt mondta, valami tatárosabb kellene. Ezért nejem belevetette magát az internetbe és megtalálta a Bozuk nevet. Maradt is. Az ábrázolásában igyekeztem minden ismeretemet beleírni, amit az akkori káderekről tudtam.

A különböző küldöttségek tárgyalásáról a szovjeteknek „nyújtott segítségekről” olvastam egy könyvben, ami a korabeli diplomáciáról szólt és egy angol fickó írta. Hogy mennyi mindent vettek a szovjetek aranyért, mert az volt nekik. És hogyan lettek amerikai Studabaker-ekből ZIL vagy GAZ teherautók, személyautók. Vagy a francia mezőgazdasági gépekből cseljabinszki traktorok. Persze itt is volt ajándék, ami meggyorsította a dolgokat. Sehol sem működik ez máshogyan.

Betty újra megjelenik, úgymond ez a munkája és megmenti Miklóst. Megint. Aztán később segíti a szökésben is. Az Egyes számú Olvasóm szerint, nagyon durvára sikerült, ahogy elbánt az árulóval. Én azt mondtam, egyetlen áruló sem érdemel mást, sehol sem. Betty, a reménytelen szerelmével az egyik legkedvesebb figurám a könyvben. Mindent megtesz, hogy Miklós szeresse. És ez is kevés. Mikor megtudja, Miklós megnősült aztán látja az ifjú párt és a szerelmet a férfi szemében, az nagy próbatétel neki. Ám teljesíti a feladatát és csak utána engedi meg magának a lelki összeomlást. Nagyon sajnáltam a nőt, de máshogy nem történhetett.

A tiszalöki építkezésről sokat olvastam. Nem mindent használtam fel, mert a regény szempontjából nem volt értelme mindenféle adatokat leírni földmunkákról, a vasbeton mennyiségéről és egyéb dolgokról. Nekem csak háttérnek kellett. Hogy be tudjam mutatni az olyanokat, mint Birkás elvtárs vagy Finkelmeier elvtárs, akik igazában jellemzik a kor vezetőit. Ahogy kitalálja Finkelmeier, hogyan lehet eltávolítani Miklóst, az egy kortalan dolog. A bosszú a lényeg, ártani bárkinek, aki útban van, nem olyan, mint mi, esetleg más véleménye van. A fegyelmi tárgyalás leírását igyekeztem egy általam olvasott jegyzőkönyv alapján átadni nektek. Ott arról volt szó, hogy egy egyszerű kubikos eltört egy lapátot, vagyis szabotálni akarta a Sztálin vasmű építését Sztálinvárosban. Ez ma Dunaújváros és a Dunai Vasmű. Az adatok alapján annyi volt a történet, hogy egy selejtes lapát egyszerűen munka közben eltört és a munkás káromkodott. Mivel akkoriban is kellett folyamatosan egy ellenség kép, hát jól jött a dolog, fegyelmi tárgyalás lett a vége. Persze kiderült, hogy kulák vagyis birtokos gazda az apja a férfinak, akit ugyan nem ismert, de a Párt előtt nem volt titok. Teljesen mindegy, a vádlott mit mondott, az ítélet előre megvolt és attól eltérni nem lehetett. Három évet kapott végül egy átnevelő táborban. Ötvenes évek, Magyarország.

Kovács Mari és a házassága az egy vidám ötletként jött, mikor írtam a tárgyalás jelenetet. Szerettem, kifejezetten élveztem, néha nevettem. Mai szemmel és tudással nevetséges, hogy egy huszonéves nő ennyire ne tudjon semmit a szexualitásról és csak a Párt hivatalos propagandáját olvassa róla, olyanokat, hogy ASSZONYNAK SZÜLNI KÖTELESSÉG, LÁNYNAK SZÜLNI DICSŐSÉG! Ebből legyél okos. Ezért született meg az az ominózus jelenet, amire a legtöbb Ne már! visszajelzést kaptam. Hogy ilyen nincs. Még akkor sem. Aki kicsit is ismerős abban a korban, az tudja nagyon is lehetséges volt. Mindenki csak lopva, suttogott történeteket hallott, semmilyen tájékoztatás,felvilágosítás nem volt, nem is lehetett hozzá jutni. Kovács Marikból volt bőven.

Sok történetet olvastam, mit lehetett és mit nem, akkoriban. Ebből jött az ötlet, hogy Betty ÁVH-ás katonákat bérel fel, akik Miklóst elhozzák neki és elmagyarázza, mit kell majd tennie. Létezett ilyen is. Ahol van pénz, ott minden elképzelhető. Az ott dolgozó, szolgálatot teljesítő emberek sem voltak mások, mint a többiek. Ha lehetett, akkor éltek lehetőségekkel. amilyet Betty adott nekik. Ezért vállalták a kockázatot. És persze voltak közöttük olyanok is, akik meggyőződésből tették, amit tettek, kémkedtek vagy szabotáltak dolgokat, az életüket kockáztatva. Mivel akkor is a pénz beszélt és mindenki más csak ugatott, a dolog kivitelezhető volt. Betty mivel sokkal több információja van, mint Miklósnak, meg akarja immáron harmadszor menteni a szerelmét. Ezért kockáztat, „fedés” nélküli akciót indít, ami azt jelentette, nem áll mögéje a Cég, nem segítik, bármi lesz, magára marad. Mégis vállalja, mert a szerelem az nagy erő. Talán a legnagyobb.

A végét nem ilyenre terveztem. Aztán a vélemények alapján beláttam, jobb lesz az, ami lett. Kicsit át kellett írni pár oldalt hozzá, ám ez mindig így van. Ez az átírás vagy egy hétig tartott, mire aztán az lett, amit olvashattok.

Remélem tetszett a könyv. Aki még nem olvasta, annak javaslom, ezek után olvassa el, ha szereti a kalandos, szerelmes, izgalmas történeteket. Van benne kegyetlenség is, mivel egy háború is a könyv része. Így lesz kerek az egész. Egy évtizedeken átívelő mese, kaland, történet.

Amikor megjelenik majd az új könyvem, akkor jövök újabb háttér bemutatással. Van három kész könyv. Az utolsó ma hajnalban készült el, tehát ahhoz, hogy KÉSZ legyen, még van mit tenni. Még mindig fantasztikus érzés a már meglévő utolsó mondatot odaírni. A könyvek:

A VESZETT ÜGY

A SLAG-AMI A CSÖVÖN BEFÉR

EGY NYÁR

Tehát egyelőre búcsúzom, de ahogy a Terminátor mondta:

-Vissza jövök!

Köszönöm, hogy elolvassátok!