Karácsony okosban

Bakonyi Tamásnak, a havernak és Bihari Viktóriának a Tékasztorikért, meg mindenért

A mű fikció.

A történet szereplői, az események, a párbeszédek a szerző képzeletében születtek.

Bármilyen hasonlóság valóságos eseményekkel vagy személyekkel a véletlen műve.

–

Bakonyi András bajba kerül

-Pöcköm királylány? Apuka biztos benne, hogy egy tizenkét éves fiúnak ez egy jó mesehős?
-A legjobb. És csak jobb lesz, mikor felnő, Eszti néni – mosolygott Bakonyi András.

-Nem érzi ezt furcsának?

-Mármint?

-Mármint a nevet. Mégis csak egy királylány. És egy fiúnak meséli – próbálta magyarázni a tanárnő.

-Nézze kebles Eszti néni…

-Hm.

-Bocsánat. Kedves Eszti néni…

A nő megint krákogott kicsit.

-Ugye nem bántom meg azzal, ha azt mondom, hogy ön Bakonyi apuka idősebb nálam. Jóval idősebb. Ezért, ha a néni megszólítást elhagyná, roppant hálás lennék.

Bakonyi András arcán egy vigyor terült szét.

-Mennyire?

-Amennyire tőlem telik – húzta ki magát Eszti néni.

Bakonyi András nyelt egy nagyot, megnyalta száját és bólintott.

-Megbeszéltük.

Így került bajba Bakonyi András. Megint.

Bakonyi András és az első baj

A baj általában valamilyen eseménnyel kezdődik. Ez ebben az esetben egy szilveszteri bulin történő túlzott mennyiségű alkohol tartalmú ital bevitelével, majd a helyiség feldíszített karácsonyfájának földre teperésével folytatódott, amit egy rapid kirúgás követett, valamint Mucus vízjelének elhelyezése úgy combközépen. Aztán a nadrág foltjának szemrevételezése, némi dülöngélés közepette. A rendőr érdeklődése, hogy mi a jó fenét csinál itt az úr hajnalban egyszál alkoholmámorban, majd egy hölgy kedves invitálása egy autóba, ahol sajnos előjött pár dolog, ami nem volt odavaló. Ezek között számos pogácsa maradvány is szerepelt. Meg Rákóczi túrós. Darabokban. Ami még nagyjából áttűnt az emlékek alkohol gőzén, az egy hideg zuhany, egy vetkőző nő látványa és emelkedő hangulat. Mindezek ellenére.

Aztán a tragédia. Tíz hónap múlva esküvő. Lovaskocsival, virágerdővel, nyolcvan vendéggel, akik közül úgy hetvenkilencet Bakonyi András nem is ismert, étel, ital, a Kacaj Bicaj együttes nótái. Kalapos Anna Tímea ezentúl Bakonyiné Kalapos Anna Tímea lett. Meg egy szép kis ház tulajdonosa felesben. Egy csillagos villany autó tulajdonosa teljesen. És pár bankszámla kezelője.

Ahogy eltervezte azon a bulin, mikor is elmesélte neki a szilikon tündér Bubi, hogy ki is az a Bakonyi András. Mármint anyagilag. Mert amúgy rendes fickó, jó fiú, meg kedves, tehát nem az lökőbajnok típus, nyugodtan lehet a tiktakot nézni miközben csinálja. Ekkor Ancsúr, ahogy a csapatban hívták páran a hölgyet, elhatározta, ez a pasas kell neki. Na jó. A pasas járulékos bosszúság. A többi. Az kell. Nagyon is. Maholnap huszonkettő lesz és még nincs meg az első kifeküdt milliója sem. Egy ótvar állása van, ahol elvárják, hogy dolgozzon. Az ő alakjával. Képességeivel. Kézzel is. Mert azt is dicsértek.

Ekkor idekerül ez a pasas, akinek megfogja a… Tényleg jó fiú. Közel a harminchoz, egyetemi végzettség, jó állás, egy Land Rover Discovery, egy új házikó Dunakeszi mellett egy lakóparkban. Gyors csekkolás a neten és Ancsúr már tudta mi mennyi. Forintban. A pasas megérett a szüretre. Tartózkodóan beszélgetett vele. És persze ittak. Csak valahogy András poharába mindig került egy kis vodka is. Aztán András került magán kívülre. De a kedves Ancsúr segített neki. Hazavitte magához és még ő is meglepődött, hogy a pasast tudta használni. Pár randevú utána, decens viselkedés, mert ő nem olyan nő. Olyanabb, ám ezt András nem tudta, mert ódivatú dolog esett meg vele: szerelmes lett. Na persze!

Bubi világosította fel Ancsúrt, a fickó vett egy gyűrűt. Hétszámjegyűt. Ancsúr rögtön szerelmes lett. És ilyenkor jön a baj. Karácsony este különleges akart lenni. Őszinte és odaadó. Aminek egy rögtönzött boldogság lett a következménye egészen különleges helyekről történő ételfogyasztással. És ivással. Mert van, ahonnan az alkohol gyorsabban szívódik fel. Aztán már csak a szenvedély marad, az ész nem. Meg a februári gyanú és aztán egy teszt két csíkkal. Na ne! Lánykérés. Amiből a lány a mosolykategória. Esküvő. Aztán a nagy hír. Párizsban közölte, apa lesz a neve ezentúl. Bakonyi András lebegett a boldogságtól. És persze hálás volt. Legyen Ancsúré a ház teljesen. Vagyis majd a gyereké. Bakonyiné Kalapos Anna megértette, a gyerek az egy főnyeremény. Persze meg kell szülni, meg borzalmas lesz az alakja, de utána lesz mire hivatkozni, hogy végre Varasdy doktorral kialakíthassa azt a testet, amit mindig is szeretett volna. András mindent megadott, nem is vette észre, lassan már minden az ő drága neje, kislányának az anyjának a nevén van. Neki meg az öröm marad.

A kislány nem Barbara lett, hanem Marci egy novemberi szombaton. Ancsúr egy életre megfogadta: soha többé! Nincs az a pénz. Na de ha van! András boldog volt és nem látott mást csak az ő tökéletes családját, a világszép feleségét, akit egy ház áráért szabtak át, az új házat, a berendezést, a még nagyobb csillagos villanyautót. Meg a munkát, mert szinte mindig dolgozott. Meg Marcira vigyázott, vitte játszótérre, meg bábszínházba, moziba rajzfilmekre. Boldog volt.

Ancsúr is. A számlái gyarapodtak, a fickók jöttek-mentek az életében, mikor mire volt kedve. Persze a férje, meg a gyerek kicsit zavarta, ám türelmes volt, várta az igazi nagy halat. Ami aztán be is úszott egy Maseratin. Marci hetedik születésnapján, András egyik főnöke személyében. Ancsúr egyből levette a pasasnak nemcsak a nézése meredt. Kell neki. Na az nem lesz olcsó, picinyem. Terveket gyártott, vetett el és alkotott újat. Bubi pedig segített információkkal. Meg egy hálás ügyvéd, aki megmutatta hogyan lehet elvenni mindent a férjétől. Mert ő is megmutatta, amit az ügyvéd szeretett volna. Az üzlet, az üzlet.

Amikor Bakonyi Andrásnak telefonáltak, hogy Marciért nem ment az anyukája, nem lepődött meg, mert volt már ilyen. Ancsúrnak sok a dolga. Az anyját küldte a gyerekért. Amikor hazaért azt látta, a felesége ruhái sehol. A széfben lévő pénz sehol. Egy szomorú mackó egy papírral:

-Marcié, mert mégis a fiam.

Aztán másnap egy ügyvéd. Két hete van, hogy kiköltözzön a házból. Az autó az marad, mert nem az övé. Aztán a számlák zárolva, mert nem az övé. Az ajánlat: egy kisebb számla feloldva, ha Bakonyi úr aláírja a válási papírokat. Most. Van az úgy, hogy egy világ omlik össze valakiben. Bakonyi András azonban a logisztika atyaistene volt, látott ő már nagyobb bajt is. És bár romokban volt, a szíve összetörve, önbecsülése a kukában fél kiló krumplihéjjal együtt, Marci miatt lépnie kellett. Aláírt mindent. Majd a fiával együtt egy hét múlva beköltözött egy nyóckerben lévő lakásba. Mert a mai szerelem az ilyen. Nem álomgyártott könyv, valóság.

Másik állás kellett, betársult az anyja pénzén egy semmilyen cégbe. Aztán meló. Még több meló. Most, négy évvel a történtek után Bakonyi András ügyvezető igazgató, a semmilyen cég valamilyen cég lett, ahogy mondják a radar alatt, hogy ne tűnjön fel senkinek a Mieink közül, mert akkor az övéké lesz. Egy kisebb ház Rákoscsabán, egy kisebb autó és persze Marci. A minden. Amiért az egészet csinálja. Néha hölgyek itt és ott, aztán másnap a szomorúság: nem ő az. Pedig szeretné. Csak úgy boldognak lenni, amikor nincs más. csak boldogság. Ha nem lenne egyedül. Hogy amikor főz valami különlegeset, akkor valaki örüljön neki. Akinek nem csak a teste van ott, amikor szereti, hanem a lelke is. Döme a legjobb haver ilyenkor szokott nyerítve nevetni.

-Be a lécet és ki a magas cét! Mi a jó fenét akarsz még? Hogy tampon legyen a fogkeféd mellett? Meg nyavalygás és rinya? Megint lenyúlják mindenedet? Szerelem vagy micsoda? Ne már öreg. Dugjál mindennap!

-Én szeretkezni akarok, Döme.

-Az is dugás? Mert akkor én is – vigyorgott a mackó alkatú srác, akit imádtak a nők, pedig soha senkinek nemígért semmit, talán pont azért.

Bakonyi András mégis szeretett volna egy társat. Tény, hogy Marcival jól elvoltak. Csak ugye az kicsit más. Valira, az anyjára mindig számíthatott, bár az is tény, mikor Marci visszatért rögtön előkerült a: miért nincs itthon az anyukám? műsorszám. Amiből kiderült, az az aranyos Anna azért ment el, mert apa valamit nem jól csinált. Ilyenkor apa szótlanul vette elő a palacsintasütőt, mert Marcit a legjobban egy nutellás palacsintával lehetett leszerelni.

Bakonyi András mindig vigyázott arra, hogy a fia ne találkozzon a hölgyekkel, akikkel egy kis vidámodásra összebújt. Persze becsúsztak hibák és a fiának ilyenkor különböző meséket talált ki, mit is keres egy nő a konyhában egy szál vajaspirítóssal a kezében. Marci ilyenkor bólintott, nem szólt semmit. Aztán a Kővárinak elmondta a dolgot. Mert a Kővári már majdnem 14 éves csak visszabukott és sokat tud az életről, meg a vajas pirítósról.

-Apád dug – közölte Marcival és elvette a szalámis zsemléjét, mint fizetséget.

Marci bólintott, érti, pedig semmit sem értett, de egy tizenkét éves fiú még nem ért dolgokat. Megnézhette volna a neten, ám apa korlátozta valami programmal a hozzáférést, pontosan tudta Marci mire keresett rá, mit nézett meg. Ezek az apák ilyenek, mint az köztudott.

Bakonyi András hazaviszi a bajt

-Elég kebles voltam, Andriska?

Bakonyi András mosolygott a félhomályban és elégedetten szemlélte Eszti néni keblességét, a többiről már nem is szólva. Meghívta a tanárnőt vacsorázzon náluk mexikói pulykafalatok lesznek salsa szósszal és tortilla chips-szel, egy kis tequila és argentin Malbec társaságában. A vacsora remek volt, Marci tudomásul vette az esti mese rövid lesz, mert vendég van. Pöcköm királylány ezért csak egy gyors csatában aprította a derék atyja ellen indított támadást, majd nyugovóra tért, mint Marci. Hallotta a búcsúzkodást és Eszti néni távozását. Azt nem hallotta, amikor Eszti néni visszajött és szinte ráugrott apára. Aztán a többi már nem mese.

Bakonyi András töltött egy kis calvadost Eszti néni köldökébe és meg is itta, mert egy ilyen nemes italt nem hagy kárba veszni az ember.

-Kérek – lihegte Eszti néni, András mosolyogva adta az üveget és mondani akarta ez egy erős ital, csak módjával, ám addigra az üveg majdnem kiürült.

Ezt követően Eszti néni elfelejtett mindent, hogy csendben lesz, hogy nem csapkod és a többi. Fúria lett és András vele együtt élvezett mindent. Hangosan, hosszan.

-Ne bántsd a nénit, mert ő is elmegy!

András lehengeredett az ágy mellé, Eszti néni magára rántotta a paplant. A férfi pislogott a félhomályban és a Micimackó pizsamás mérges arcú Marcit látta az ajtóban. Kétségtelenül felhevült állapotban értelmes magyarázatot adni egy kisfiúnak nem a legkönnyebb feladat, ám Bakonyi András apa volt. Elsősorban.

-Marci menj vissza aludni.

-Nem bántod a nénit többet?

-Most sem bántottam.

-Hallottam – bólogatott Marci komolyan.

Bakonyi András megköszörülte a torkát.

-Az nem bántás, Marci. Örült neki, azért volt hangos.

-Komolyan? És minek örült?

-Tudod…amikor…mert van az úgy…

-Ő is el fog menni. Mint anya. Mert nem tudsz kefélni.

Bakonyi András tátott szájjal húzta fel a gatyáját. Hogy micsoda?

-A Kővári mondta. Nem tudsz kefélni, azért ment el anya! Egy vacak cipőt nem tudsz kipucolni, de egy nőt azt tudsz bántani?! ANYÁT AKAROM!

-Csendesebben Marci. Megijeszted a hölgyet.

-Ha tőled nem ijedt meg, akkor semmitől. Szánalmas vagy apa.

-Ezt is a Kővári mondta?

-Igen. Mert ő tudja. ANYÁT AKAROM, ÉRTED? – sírt hangosan Marci és kiment a szobából.

Eszti néni lehúzta a fejéről a takarót. Nézte ahogy öltözik a férfi. Vékony, magas, kis izom elférne rajta. Erős a karja és tud kedves lenni. Nos nem ő szerelem királya, de…Mindegy.

-András. Nyugodj meg. Te tudsz…

-Bocsáss meg. Megyek a fiamhoz. Ugye kitalálsz?

Eszti néni szomorúan bólintott. Mert ő már tudta, ide nem jön vissza és Bakonyi András életében egy fontos dolog van: Marci.

Bakonyi András talál egy bajt

Az a hülye Karvalyos. Megint összekevert dolgokat. Pluszban járatja a kamionokat, ami csökkenti az eredményt. Nem lehet kirúgni, mert a nagybátyja a Mieink tagja és Karvalyos Mihály a biztosíték arra, hogy békén hagyják őket. Eztért András szól az anyjának, aki megy Marciért, tejbegrízt főz neki vacsorára, átrendezi a konyhát, aztán elmegy venni 5 kiló cukrot, lisztet, zsírt, olajat és vagy húsz csomag tésztát, mert mi van, ha megint forradalom vagy mi lesz és nem lesz mit enni. Hát ugye?! Szinte hallotta anyja hangját. És persze lesz majd fél óra:

-Én nem akarok beleszólni fiam, ugye? Nem az én dolgom, de azért egy asszony kellene ide. Már a Marci miatt is. Hiányzik neki egy anya. Neked meg egy nő. Mert ha lehervad a karód, nem áll meg mellette egy virág se, hát ugye?! Talán azzal is kellene foglalkoznod, mert a kamionjaid nem fognak törődni veled. Egy nő. Érted, fiam? Én mindig ott voltam apád mellett. Tudtam mit akar. Mindig azt, amit én. Azért is volt boldog a házasságunk. Hát ugye?!

Ilyenkor Bakonyi András emlékezett a nagy, szürke szemű szomorú apjára, aki suttyomban pálinkát ivott és belülről ette magát, de nem szólt semmit, anyja egyik őrült ötletére sem. Alig volt ötven, amikor három nap alatt elvitte egy hátsófali infarktus. András mikor utoljára találkozott vele, mosoly volt az arcán és azt érezte azt mondja a szemével: végre.

A karácsonynak mindig örült, az apjával főzött sütött egész nap. Aztán faragták a fát, anyjával díszitette. Az egyetlen nap, mikor nem volt szó pénzről meg az életről, meg a Katikáról, aki az apját akarta. Vagy húsz évvel ezelőtt, de az anyja nem hagyta, mert ami az övé, az az is marad. Karácsonykor fenyőfa volt, villanyégőkkel, ajándékokkal, zavart mosolyokkal. Aztán terített asztal. Halászlé, tésztával. Sült hal paprikás lisztben, igazi kenyér a Landler Jenő utcából, ami a város másik felén volt, András három órát utazott és állt sorba, hogy az anyja, az által igazi kenyérnek nevezett kenyérből ne egyen, mert az hizlal. Aztán a sajtos részeges pogácsa, a bejgli, aminek, ha megrepedt a teteje egy enyhe cöcö jött az anyjától. Hókifli szilvalekvárral és sohasem rumos dióval, mert rumos és:

-Azt apád megissza, mert ő olyan, hát ugye?!

Darálós linzer és rácsos linzer, amin sosem volt annyi tört dióbél, ami anya szerint jó lett volna, de nem szólt, csak kicsit arrébb tolta és nem evett belőle. A kötelező, kifliből készült mákos guba, amit csak az anyja szeretett, de mindenki evett belőle, aztán az apja rosszul volt, de nem mutatta, mert nem bírta a tejet. Viszont béke volt és csend, meg a tévé. Egy este nyugalom. Aztán jött a flanc, ahogy az apja mondta, mert az anyja kitalálta, hogy lazac meg kelbimbó és vajas morzsa. Nem szerette. Senki sem szerette, ám az anyja mindenkinek elmondta, ő náluk mi van karácsonykor és hálásan besöpörte az elismerő és az utálkozó pillantásokat is. Hát ugye?! ahogy mondani szokta. Azóta is ez a menü, mert a hagyomány az anyjával együtt erős dolog. Mondjuk az anyja erősebb.

Bakonyi András most is tudta: hiába van hajnali egy óra, az anyja ott fog ülni a konyhában, megvárja és elmondja századszor is, amit akar, miközben a teáját issza, amin érezni a rum illatát.

-Igen fiam, néha kibélelem, nehogy kilötyögjön. Baj?

Bakonyi András beállt a koros Vitarával. Csendben lépett a házba és ment a konyha felé.

-Nahát milyen korán jöttél fiam!

Kötelező puszi az anyjának.

-Nem kellett volna megvárnod anya, köszönöm. Hazavigyelek?

-A Túró értem jön. Csak szólj neki – vetette oda az anyja.

A Túró, Nyakas Ervin volt, aki általában mindenre azt mondta: egy túrót! ezért mindenki Túrónak hívta. Mondhatták volna, hogy a Valcsika barátja, de mégsem, mert az anyja erre fennhangon kijelentette.

-Mit képzel mi vagyok én?! Egy labanc!?

Mert Valcsika néha kevert fogalmakat, mint jelen esetben a ribanc és a labanc. Ez őt nem zavarta, mindenki mást igen. A lényeg, Ervin mindig ugrott, mindig jött a Golffal és mindenhová vitte Valcsikát, mindig ott volt, ha kellett.

-Miért nem vesz el az Ervin? – kérdezte kézmosás után András és bár nem volt éhes, leült az asztalhoz, mert ha ott az anyja, akkor enni kell, mert:

-Olyan nagyon sovány vagy kisfiam.

Érezte a hagymás rostélyos illatát. Felkészült rá, most az anyja valami nagyon komoly dologról akar beszélni vele. Pohár koppant, benne a wales-i csoda whisky, Penderyn. Ajaj! És egy üveg Mészáros Cabernet Franc. Végem van- hunyta le a szemét Bakonyi András.

-Nem megyek férjhez, Az én vagyonomra ne pályázzon senki. Az Marcikáé.

Bakonyi András bólintott. Az a nyóckerben lévő lakás, a vagyon. És Marci utálta, hogyha Marcikának hívják.

-A lakás anya, az már Marci nevén van, azt nem lehet…

-Mert pénzem nem lehet? Azt gondolod? Persze mit is várhatok attól, aki nőkkel visítozik egy gyerek előtt. Hát ugye?!

András egy hajtásra küldte le a fantasztikus ízzuhatagot, amit a Penderyn tartalmazott és ez pár másodperce megakadályozta, hogy valami nagyon vastagot mondjon az anyjának.

-Anya az véletlen volt, egy nő és Marci…

-Értem én fiam, én sem vagyok kőből. Nő lennék vagy mi. Mert az Ervin…

-Anya! Ne már!

-Jó. Szóval. Kérsz hagymakarikát?

Bakonyi András mindig őszinte csodálattal adózott anyja azon képességeinek, hogyan tud egyik témáról a másikra átlépni úgy, hogy előtte utalás sem volt róla.

-Kérek. De most ez…

Az anyja tálalt és ilyenkor azt akarta, hogy mindenki csendben legyen és ámuljon miket tud a Valcsika főzni. Megvárta, amíg a fia teli tömi a száját krumplival és hússal.

-Ne zabálj fiam, az olyan proli dolog. Hát ugye?!

András falatozott. Felnézett. Látta az anyján jöhet a kérdés, ami aztán elindítja a panaszáradatot. Vágott még egy darabot, kicsit ízlelte, mosolygott, hogy anyja megnyugodjon tényleg finom, rápillantott a naptárra, amit Marci rajzaiból állított össze egy cég. Decembert mutatta bekarikázva a 20-át, mert akkor lesz Marci karácsonyi ünnepsége az iskolában és ő lesz a második rénszarvas a darabban, amire már gyakorolják, hogyan is megy egy rénszarvas. Marci szerint répát is kellene ennie, de nem szereti a répát, viszont az apja szerint a nutellás palacsinta mégsem illik a darabba. Ezen még tanakodnak.

-Nagyon finom anya. Köszönöm, ilyet csak te tudsz. És lenne egy meglepetésem nektek karácsonyra…

-Te csak ne tereld itt szót, fiam! Komoly dol…milyen meglepetés? – hökkent meg az anyja.

-Egy igazi karácsony, egy álom helyen. Neked meg Ervinnek.

Az anyja csuklott egyik. Annyiszor mondta már, szeretne egyszer egy igazi luxus helyen karácsonyozni, hogy ne kelljen főznie. Mondjuk a fia főzött mindig, de nem ez a lényeg. Ervinnek?!

-Te most kerítésnőt játszol fiam? Össze akarsz ágyalni engem az Ervinnel? Hát ugye?!

András tovább rágta az ételt és próbálta összeszedni, amit az anyja mondott. Ágyalni? Mert a kerítés nő az kerítőnő, még ha ő férfi is, bár a Kővári szerint nem tud kefélni, ahogy Marci mondta. Bakker! Ivott egy pohár bort.

-Hotel Kapitány. Sümeg. Várra néző szoba. Teljes ellátás, karácsonyi programok, Keszthely és a többi. Négy nap anya. Ervin megy veled. Már megbeszéltem vele.

-A hátam mögött, ugye. Mert el akarsz neki adni. Hogy vigyen már jó messzire, mert nem kellek neked. És akkor Marcikával azt teszel, amit akarsz. Meg a nők! Hát ugye?!

Bakonyi András megnézte az óráját. Hajnali fél kettő. Reggel fél hétkor kell. Még egy pohár vörös bor.

-A dolog el van intézve, anya. És most mondd mit akarsz, mert megyek aludni – jelentette ki határozottan a fia.

-Dobjál csak ki. Mert ugye? Mi is vagyok én? Egy kolonc. Egy nyűg. Akit odadobsz egy szeszéhes vagy milyen vadembernek egy szállodában. Hogy aztán ki tudja mit tegyen velem. Hát ugye?! És akkor Marcika meg a nőid, akik…

-MIT AKARSZ, ANYA!

Bakonyi Tamásné tudta, elment a fia türelmének a határáig. Felállt, kicsit megigazította a blúzát, elvitte a tányért, poharat, leöblítette és betette a mosogatógépbe.

-Az unokám ki van borulva. Mert nincs anyja, mióta te az Annát…

-Ne most!

-Jó. Szóval nincs anyja. És a legutóbbi viháncolás után biztos benne, nem lesz anyja. Soha többé – közelebb ment a fiához és megfogta a kezét – fiam valamit csinálni kell. Anya kell a gyereknek. Egy igazi. Vagy nem igazi. De kell. Minden fiú gyereknek kell. Mint én neked. Ugye milyen jó, hogy vagyok? Hát ugye?!

Bakonyi András elnevette magát. Megölelte az anyját cuppantott az arcára egy puszit. Milyen jó, hogy van. Nem mindig ez jutott elsőre az eszébe. Pedig jó, hogy van. Erre gondolt akkor is, amikor Ervin vitte az anyját, az az Ervin, akivel nem fog Valcsika együtt még aludni se! Aztán leült a konyhaasztalhoz és kitöltötte a vörös bor maradékát. Tíz nap karácsonyig. Kellene egy igazi anya Marcinak. Vagy egy nem igazi. Mosolygott. Aztán megállt a pohár a kezében. Mert eszébe jutott valami, ami akkor marhaság, hogy még igaz lehet. Odament a naptárhoz és beírta: Eszti találka, anya ügy.

Bakonyi András vesz egy bajt

A gyerekek zsivalyogva szaladtak a folyosón a kijárat felé, mert a tanárok azt mondták ne rohanjanak a folyosón a kijárat felé. Marci a Pölössel ment, ahogy Pölöskei Ákost becézték, mert ők két házzal lejjebb laktak, az anyukája humorban dolgozott otthon, mert fel és lefordított dolgokat vastag lóvéért, ahogy Pölös mondta és amire Marci bólintott és nem mondta a Pölösnek, hogy pénzzel jobban járna az anyukája, főleg, ha okosban csinálja. Mert ezt már tudta, apa is mindig okosban akar megoldani dolgokat, mert azt kevesen látják és mindenkinek jó, meg minden. A Pölös most arról mesélt, hogy az apja elköltözik tőlük, mert van egy macája, akivel régóta rugózik és ezért az anyja éjszakánként bőg és le van maradva egy francia szarral. Marci bólintott és nem értette, hogy miért akkora dolog rugózni egy macával, mert nem tudta mi az a maca, de ha sírnak miatta, akkor igazán jó lehet. Mint a rugózás. A szarnál meg szerinte tök mindegy, hogy magyar vagy francia, egyformán undi dolog. Emlékezett rá, mikor tavaly karácsonykor apa megcsinálta a wc-t, ami aztán fordítva működött és emiatt kint ettek a mínuszban, amíg a nagyi értük nem jött, mert apának olyan keze van, hogy baltával lehet faragni. A nagyi szerint.

Pölös hirtelen megtorpant és megfogta Marci karját, mert az anyja ott sírt a Marci apjának a vállán, akit olyan ritkán láttak, hogy szinte bárki lehetett. Apa intett kicsit Marcinak várjanak, megsimogatta a Pölös mamájának göndör haját, mondott neki valamit, egy tiszta zsebkendőt adott át és eljátszotta, hogy most jöttek meg a gyerekek. A Pölös mamájának ragyogott a szeme, ahogy Marci apjára nézett és Marci látta, smink nélkül is döglötten nézett rá. Vagy dolgosan. Esetleg dörgősen. Mivel a Pöcköm királylányos mesében nem voltak ilyen szavak, ezért keverte ezeket, mint apa szokta a mosást, ezért is volt csak fekete fehérneműjük, mert:

-Az a nyüves életben nem lesz rózsaszín.

Ami még a Kővári szerint is egy nagy igazság és Marci büszke volt arra, hogy ezt ő mondta. A Pölös mamája már újra maga volt és integetett nekik.

-Kézcsók Magdi néni – mondta Marci, mire a Pölös mamája megpuszilta, pedig nem szokta.

-Szervusz Ákos, mekkorát nőttél, haver – nyújtott felnőttesen kezet Marci apja, amitől a Pölös kivirult, mert felnőttnek nézték és azt mondta:

-Ja! És nem csak magasságban! – mire az anyja elpirult, Marci apja meg nevetett és kacsintott a Pölösre, Marci meg nem értette a dolgot, de vigyorgott, mert az mindig bejön.

-Hogy kerülsz ide, apa? Megálltak a kamionok?

-Azok sosem állnak meg, Marci. Beszélnem kell a kebles Eszti nénivel – nézett körül Bakonyi András, majd megértette mit mondott és a három ámuló egyedről tudomást sem véve folytatta – és megkértem Magdát, náluk lehessél egy kicsit.

-Ők nem csinálnak rántott húst – morogta Marci.

-Sajtos makaróni lesz. Azt szereted ugye? Tejföllel, Marci?

-Nutellás palacsintával.

-Nut… – hökkent meg a Pölös mamája, aztán bólintott -hát persze.

A Pölös zavartan nézett az anyjára:

-Akkor töpörtyű nem lesz rá?

Bakonyi András visszaesett a valóságba. Ez érdekelte.

-Sajtos makaróni. Töpörtyűvel csinálod Magda? Hogyan? És mikor teszed rá? Összemelegíted a tejföllel?

Marci megadóan legyintett és mutatta a Pölösnek menjenek, mert itt még egy darabig főzés lesz. Pölös mamáját meglepte, hogy van olyan férfi, aki főzés után érdeklődik és nem az érdekli mi mennyire és hová gömbölyödik.

-Nahát Bakonyi apuka! Micsoda meglepetés!

Eszti néni a legjobb formáját hozva lépett be Magda töpörtyűs sajtos makarónijának a közepébe. Amit meg akar kóstoltatni ezzel a vékony férfival, akiben van potenciál. Eszti néni egy pattanásig feszülő blúzt viselt, ami lefutott lapos hasán egy olyan fekete nadrágba, amit valószínűleg ráöntöttek, mert Magda szerint ilyet nem lehet felvenni, főleg nem két gyerek és nagyjából harmincöt év után. Aztán egy olyan dögös csizma jött, amit egyszer egy nem illedelmes, ám igen gyakorlatias filmben látott, ahol ez volt a nemzeti viselet és a férjének nagyon tetszett. Ki is próbálta, a hatás nem maradt el, a lába két hétig sajgott utána. Eszti néni frissen dauerolt haja mínuszba nyomta Magda hullámos, hirtelen összefogott haját, amire némi szőkítés ráfért volna. Nőknél hamar kialakul a szimpátia, de az utálat az gyorsabban jön. Mert mikor egy ilyen divatoldalról kilépett tiktak maca odatáncol és már fogja is a pasas kezét bizalmasan, ott egy két gyerekes, negyven felé robogó, éppen otthagyott anyukának nincs esélye. Eszti néni két puszit ad az apukának. Magda nyelt egyet, mert világos volt Eszti néni mit akar és András nyalja a száját, szóval…

-Majd ugorj be Marciért. Minden jót és hosszan – vicsorgott és kitrappolt a kitaposott, hirtelen felvett, csak a kertben viselt csizmában, még ez is, a fiúkhoz.

Eszti néni elégedetten nézte a rozzant nyálcsorgatót és áldotta az eszét, hogy ma a mindenematiéd öltözéket vette fel. És András itt van. Őt keresi.

-Mondja Bakonyi apuka miben segíthetek? Bármivel?

-Beszélhetünk valahol nyugodtan? – suttogta Bakonyi András és a nő illata kiszárította a száját.

-Gyere- mosolygott Eszti néni és vitte a férfit a földrajz szertár felé, mert oda nem jár senki és az öreg Laci bácsi asztalán lehet dolgokat csinálni a dolgozatjavításon kívül is.

Mikor beléptek, úgy tapadt Andrásra, mint akinek az élete függ tőle és a keze szinte mindenütt ott volt. Amíg András meg nem fogta. Mert nem ezért jött. Eszti néniben egy világ omlott össze. Nem ezért jött?!

-Akkor mit akarsz?

-Karácsonyi ajándékot akarok venni Marcinak.

-Sok sikert. Hogy jövök én a képbe?

-Egy anyukát akarok venni neki, Eszti.

-Mit?

-Egy anyukát. Karácsonyra.

Eszti néni döbbenten nézte a férfit. Hát ezt teszi a magány meg a kézimunka? Komolyan?

-Engem? – nyögte nagy nehezen.

-Ugyan már. Egy igazi, olyan anyaszerűt. Három napra.

-Köszönöm! Mert, én milyen szerű vagyok Bakonyi apuka? – sziszegte mérgesen Eszti néni.

-Te egy igazi dögös, fantasztikus nő vagy. Akihez én kevés vagyok.

-Nem kicsit. Hm.

-Igen. Szóval arra gondoltam, te tudsz segíteni. Biztosan ismersz valakit, aki három napra odaköltözik és anyuka lesz. Játszik meg moziba megy Marcival, szánkóznak…

-Nincs is hó!

-Jó. Akkor labdáznak, meg mit tudom én. Mesél neki.

-Pöcköm királylányról? – pislogott Eszti néni.

-Meg Marci hercegről. Pontosan. Szóval nem kell, hogy egy Meg Ryan legyen vagy egy Kovács Patrícia. Csak nő legyen. Úgy korban hozzám illő.

Eszti néni akkor már mindent visszagombolt és mindent visszaparancsolt, amit kellett. És pénz szagot érzett, azt meg szerette. Mekkora egy barom ötlet! Anyukát venni karácsonyra. Persze ha kell valakinek a pénz, mert…

Mosolyogni kezdett.

-Azt hiszem tudok valakit neked. Nem olcsó, de tuti darab. Kicsit öreg és nem egy balerina alkat…

-Az mindegy Eszti. Nem arra kell. Marci. Anyuka, három nap.

-Számlával, vagy okosban?

-Okosban még szép. Karácsony is okosban – mondta András.

-Egy százas naponta.

-Százas? Csak száz forint? Szuper. Persze rendes ellátás lesz, meg saját szoba és nem közeledem hozzá – ígérte boldogan Bakonyi András.

-Majd ő fog. Mint egy anya. Ja és százezer naponta. Zsézsé érted?

Bakonyi András nagyot nyelt. Persze. Zsebből zsebbe. Százezer naponta, az háromszázezer három napra. Bakker!

-Értem. Köszönöm. Huszonnegyedikén délelőtt jöjjön – indult kifelé András.

-Igaz.

-Igen, igazán jöjjön.

-Igaz Viktória a neve.

-Nagy szerencse. Legalább nem hamis – mosolygott András és nem látta Eszti néni igazi kis női mosolyát, amiben benne volt minden, főleg az, hogy Bakonyi apuka mekkora bajba került, jó pénzért. Okosban.

Bakonyi Andráshoz megérkezik a baj

Nem is értette az a roncs hogyan került a kapu elé. Egy ősöreg Yaris állt ott, talán valamikor piros lehetett, ám most senki nem tudta volna megmondani milyen színe van. Ki az a hülye, aki itt áll meg? Egy kapubejárónál. Igyekezett volna a piacra, ahol több helyen is leadott rendelést, hogy minden meglegyen karácsonyra. Bakonyi András egy logisztikai zseni, aki a semmiből épített fel valamit, nehogy már egy karácsony kifogjon rajta! Pontos menetrendje volt, mikor hol kell lennie és mit hol kell megvennie. Ez mennyi kilométer, mennyi idő, persze némi ráhagyással. Erre már az elején itt ez az izé. Mérgesen ment az autó felé, hogy eltávolítsa amilyen gyorsan csak lehet. A kocsi ajtaja kinyílt és egy tömeg szállt ki, akiről csak másodjára látszott: nő az. Cigaretta füstölt a szájában, szemére csúszott színkavalkád sapkája miatt nem sokat látott.

-A csutka jó mindenit! – hallotta András.

-Hölgyem nem állhat itt. Nem tudok kimenni – szólt a nőnek.

-Minek akar kimenni?

-Vásárolnom kell, képzelje ma karácsony szenteste van és… mi köze hozzá?

-Semmi. Azért kérdeztem- fújta a füstöt a nő.

Bakonyi András sóhajtott. Pont ma reggel kell egy ilyennek idejönnie. Mikor ma még jön a vásárolt anyuka is, Igaz Viktória. A szerződést megírta, alig tizennyolc oldal volt, aláírva visszakapta, 150.000 Ft-ot átadott a kebles Eszti néninek. A másik felét a munka után kapja meg Viktória. Nincs erre a spinére ideje.

-Álljon arrébb kérem, mennem kell.

-Chilis müzli volt reggelire, pici?

-Pici? Ki az a pici?

-Nálam a pasasok megszólítása. Pici. Mert tudod az, vagy van, vagy nincs.

-Nézze hölgyem nekem mennem kell…

-Na. Ki akadályoz benne? – pöckölte a csikket a gondosan gereblyézett rózsatövekre a nő.

-Ne szemeteljen.  Ki maga egyáltalán?

-Ez egy jó kérdés, néha én sem tudom – bólogatott a nő.

-Bakonyi András. Itt lakom. Tehát?

A nő arca megváltozott. Némi zavar látszott rajta.

-A csutka jó mindenit. Te vagy a főnök, pici? Ki hitte volna. Szexi Eszti nem is mondta, milyen felhúzható példány vagy – nézte végig a férfit a nő, csípőre téve a kezét, ami által kivillant a pulóvere egy BREWDOLPH felirattal és némi hastáji súlyfelesleggel, amit igen méretes előnyök ellensúlyoztak, mellesleg.

Bakonyi Andrásban szörnyű gyanú ébredt. Ez a nő Igaz Viktória. A vásárolt karácsonyi anya pótlék Marcinak. Nem éppen ilyenre gondolt, bár valóban azt mondta, mindegy hogyan néz ki. Mert persze nem az a lényeg, hogy neki tessen, hanem hogy jól kijöjjön Marcival, de hát ugye azért mégis. A nő úgy a válláig ért. Átlagos magasság, rövidre vágott szőkés barna haj. Mindenféle bigyókkal tűzdelt fül, egy vaskosabb nyak és egy szép ívű váll. Az arca kicsit hosszúkás, erőteljes orr, nagy barna szemek, kifestve. Na jó az egyik szemhéj kékre, a másik pirosra sikeredett. Egy kannibál vacsora után típusú rúzs. Kicsit fáradtan ereszkedő arc. Két erőteljes kar, a jobb kézen úgy nyolcvankettő karkötő csilingelt. A körmei lakkozva. Feketére. Pár vörössel. Aztán a szembeötlő valóság száz feletti méretben. Ami azért minden férfi szemét megtartja, nem kevés ideig. A hastáji súlyfelesleg nem is volt zavaró az összképhez képest. Széles csípő, amit egy térd felett végződő farmer szoknya tett hangsúlyossá. Aztán két láb, amire aztán lehet építeni, mindent elbír, egy üvegszálas lila harisnyával. Majd egy szebb napokat és jobb bokákat látott csizma, amin filctollal igyekeztek kijavítani a kopásokat. Az egész nő egy lestrapált negyven körüli hogyanmaradtaméletben típusú csajt mintázott. Élethűen.

-Mondja azt, hogy nem maga Igaz Viktória.

A nő rágyújtott és fújta a füstöt,

-Most nem mond semmit, hölgyem?

A nő megvonta vállát.

-Azt mondta, mondjam azt nem én vagyok Igaz Viktória. Nem mondhatom, mert én vagyok. Ennyi, pici.

– Délután kettőkor kellett volna jönnie – mutatta mérgesen az óráját András.

-Igen. Matekból jó vagyok. De mivel egy melóm itt ért véget nem messze, gondoltam idegurulok, dobok egy szundit. Erre te itt egy drámát nyomsz le nekem.

-Muszáj cigarettáznia? – hesegette a füstöt mérgesen András.

-Nem. De mivel dohányzom, hát mégis – bólogatott komolyan a nő.

-Milyen munkával végzett? Csak nem…egy ügyfél?

-Pontosan, pici. Tudod még az év vége előtt lerendezni a cuccot, hogy ne legyen feszkó.

-Maga egy…

-Könyvelő. Igen- pislogott Viktória, majd kihúzta magát – Ne már pici. Tényleg azt hitted bércuppantó vagyok házhozjövetellel köszönjbeakannámközé plusz juttatással? Hát minek nézel te engem? Aztán idejövök a csecsemődre vigyázni? He?!

-Milyen csecsemő?

-Akire vigyázni kell három napig, hogy azt higgye az anyja vagyok. Nyugi pici, tudok pelenkázni. Sima ügy. Szóval? Hol a cuclipusztító?

Bakonyi András kicsit megroggyant. Ez így, tizenkettő perc késésben már sok volt neki. Ez a nő, a hatalmas előnyei ellenére is teljes tévedésben van. Mi a jó fenét hisz?

-A csecsemőt az Eszti mondta?

-Ja. Azt mondta ad 150-et három teljes napra, semmi nyomulás vagy hasonló, még kézzel sem, vigyázok a kis textilbe teljesítőre. Menyből az angyal belök hozzátok és egyebek. Valami kaja is lesz. Ennyi. Mert mi a hézag, pici?

Bakonyi András végre megértette. Mivel a kebles Eszti néninél nem azt akarta elérni, amit a nő akart, így állt bosszút. Nem kicsit. A pénz felét lenyúlta. A kis rüfke! Most mit csináljon? Megnézte az óráját. Mennie kell.

-Kedves Viktória. Nézze az a helyzet…

-Nyugodás. Rita a nevem. És nincs helyzet. Vilcsi?

-Vilcsi? Ő kicsoda?

-Világos? – sóhajtott a nő és a csikk megint a gereblyézett rózsatöveken végezte.

-Világos. Miért Rita?

-Mert a Viktóriának az a beceneve. Nem tudta? Nem tudta. Hová kerültem, megváltóm? – nézett az égre Viktória, aki Rita.

Bakonyi András mindig is híres volt arról, hogy gyorsan hoz döntéseket. Nem mindig jót, lásd még Kalapos Anna Tímea esetében. Most is mérlegelte a dolgokat, elnézve a nőt, aki jelentős súllyal esett a latba, tudta mit fog csinálni.

-Figyeljen hölgyem.

-Pici. Mondtam, Rita. Ne magázzál, mert akkor drágább lesz a dolog.

-Miért?

-Mert akkor mindig vigyáznom kell arra, hogy ne röhögjek. Értve?

-Jó. Jó. Figyelj Vik…Rita. Nekem most mennem kell bevásárolni. Sok mindent. Aztán főzök. Délután négyig nem érek rá veled foglalkozni. Világos?

-Persze. Feltalálom magam, nyugi. Retyó van?

Bakonyi András keze megállt a levegőben. Hogy mi van?

-Slózi, klotyó, ürítőcsésze, vizes pottyantó, porcelán lötyitartó. WC.

-Persze, hogy van.

-Akkor mehetsz. A kisklambó még húzza a lóbőrt? – gyújtott rá újból Rita.

-Hogy mit csinál a kicsoda?

-A KIS-SRÁC AL-SZIK MÉG? – magyarázta artikulálva Rita.

-Igen. Majd adj neki reggelit.

-Szóval már tud főzni?

-Honnan tudna?

-Mert én sem.

Bakonyi András szája kicsit remegett.

-Van tej a hűtőben. A többire majd rájön.

-A gyerek?

-Ő biztosan. Arrébb állnál végre? – mutatott a Yarisra András.

Rita intett a kezével és levette a kabátját. A pulóver hátán egy felirat hirdette: AMIT LENYELSZ, A TIÉD! Behajolt az autóba, András megszemlélte azt a mennyiséget, ami kint maradt. Valami kattant, majd a nő félkézzel arrébb tolta az autót. A férfi zavartan nézte.

-Nem hitted volna mi, pici? Környezetvédelem. Azért tolom.

-Amit láttam az inkább környezetsérelem – morogta András – Minek kellett levenni a kabátot?

-Hogy lásd milyen a felhozatal – emelt kicsit az előnyökön a nő.

-Hallottál már a minőség és a mennyiség összefüggéséről Rita?

– Hallottam-e? Itt van. Minőségi mennyiség. Na megyek csutakolom a kissrácot, aztán lapátol egy kicsit, hogy legyen mit tenni a pelusba. Igaz? – kacsintott Rita.

-Igaz – bólintott András és egy kis mosoly bujkált a szája szélén.

Bakonyi András együtt a bajjal

Az asztal két oldalán egy dolog volt ugyanaz. A csend. Marci kanalazta a tejben ázó csokis gabonapelyhet, pedig ilyenkor, karácsony első napján mindig amerikai palacsinta van, juharsziruppal. A néni azonban nem tud főzni. Sem. A teafiltert odaégette. Mert a vizet elfelejtette. A Rita. Mert Viktória. Marci ezt sem értette. Meg hogy mit is csinál itt a néni. Aki két anyukát is kitesz és csak állt percekig nézve őt, mikor kijött a szobájából a Télapós pizsamájában.

-Te vagy a csecsemő? – kérdezte a nő.

-Nem. Marci vagyok. Bakonyi Márton. Tizenkét éves. Te ki vagy?

-Én ku…kutyamód ki vagyok. Hol a pelenkás kis süvöltő?

-Ha sürgős, akkor második ajtó jobbra, használjon papírt a néni.

-A kicsoda? – hajolt előre pislogva a nő és Marci orrát egy elég furcsa illat csapta meg.

-A néni. Valahol meg tetszett égni? Mert olyan füst szaga van.

-Cigarettázom.

-Az meg fogja ölni. Tetszik tudni?

-Tudom. Nem tetszik, de sok minden nem tetszik. Például, hogy te ekkora vagy, Misi.

-Marci. És te ki vagy?

Rita szeme előtt megjelent kedves pajtása, Lapos Üveg, amiben szép adag szatmári szilva várakozott, hogy megoldjon válságos helyzeteket. Amibe Rita elég sűrűn került. Mint most is, mikor kiderült nincs pelenkás gügyögő kis bögyölős, hanem egy tizenkétéves szőke gyerek. Aki persze nem ért semmit, amivel nem volt egyedül, mert Rita sem értett semmit.

-Igaz Viktória.

-Akkor miért Rita?

-Így becézik a Viktóriát.

-Kik?

-Mindenki.

-Hogy Rita?

A nő sóhajtott egyet, Marci kicsit megdöbbent a mozgáson és hátrább lépett, mert helyet akart hagyni annak, aminek kell.

-Figyelj Misi.

-Marci. Még mindig. Van egy pólóm is. Rá van írva. Még anya hozta valahonnan – motyogta szomorúan a kisfiú.

-Jó. Legyen Marci. Megjegyzem.

-Hát…

Rita kezdett mérgesedni. Mert addigra levette, Szexi Eszti átverte. Nem kicsit. És ezért kevés a 150 ezer. Még ha okosban is kapja. És ki tudja fizetni két hónapra az albérletet, maradhat a Nap utcai lakásban, ahol egy picit jobban sikerült viháncolást hallani a Corvin negyedben. Talán messzebb is. Szóval kell a meló, majd eldugja valahová ezt a srácot és ellesz.

-Én az anyuka vagyok – mondta egyenesen Marci szemébe.

-Anyukák, ahogy látom.

-Amilyen kicsi vagy, akkora a po…az arcod. Én ekkora vagyok. És karácsonyra kaptál. Érted?

Marci bólintott. Mert akinek olyan apja van, mint az övé, az ne lepődjön meg semmin. Összekevert mosáson, Sztroganoff bélszínen vacsorára vagy egy néni a konyhában méretes műkörmökkel, a feneke felett UGORJ BE tetoválássál, aki a gázt ellenőrzi, azért van itt és melege volt azért nincs rajta ruha. És Marci nem mondta el az apjának: a házban nincs gáz. Mert most miért bántsa, mikor cipőt se tud pucolni és emiatt anya elment. Koszos cipőben, tuti.

Nézte Ritát és eldöntötte, mikor apa hazajön, megmondja: vigye vissza ezt a nénit, bárhonnan is hozta és bármennyire is akciós volt. Mert az apa mániája, mindent akciósan venni. A Kővári pedig megmondta, hogy ezzel az akció dologgal úgy verik át az embereket, mint…mint…mint a szarvast a palánkon. Igen, így mondta. A Pölös anyukája meg kuponos. Azt gyűjti és beváltja. Képes egy órát utazni, hogy kedvezményesen jusson egy hajhálóhoz. A Kővári azt mondta, milyen jól összeillenének apával. És akkor a Pölös lehetne a testvére, és a két hülye végre egy nagy hülye lenne, ahogy a Kővári mondta röhögve. Akkor meg akarta ütni, de a Kővári már rég pofon vágta, mire ő megmozdult. Ezért kezd már bajusza lenni. Egy kicsi mintha lenne a néninek is.

-Mármint a néni…

-Ri-ta. Tegezzél.

-Ritegez?

-A csutka jó mindenit. Rita. Szia.

-Szia. És ajándék vagy? Be se vagy csomagolva. Masni mikor lesz?

Rita mondhatta volna, hogy volt ő már a fát eltakarva ajándék, pár méter szalaggal és egy hatalmas masnival, amivel élete legnagyobb nevetését váltotta ki a férjéből és pont azt kapta, amit máskor is: semmit. Ez a nem szép karácsonyi emlékek közül való. Valójában szép emléke alig akadt.

-Nincs masni. Három napig anyuka vagyok. Világos?

Marci bólintott, belegondolt mekkora akció lehetett, hogy apa pont ezt a nagy nénit választotta, talán kilóra adták vagy a nagy cicikék miatt. Anyának olyan kisebb van és csorog a pasasok nyála utána vagy alatta. Valami ilyesmi. A Kővári tudja. Bement a fürdőszobába. Rita pedig lepakolt és körülnézett. Így találta meg a szuperfelszerelésű konyhát, ahol később akkorát nevetett, hogy Marci összébb húzódott, mert a Kővári mondta, amikor egy nő nagyon nevet, akkor nem normális és mindenre képes. Pedig csak azt mondta Ritának, hat darab palacsintát kér, három kanál juharsziruppal. Aztán megegyeztek a csokis gabonapehelyben. Rita meg összeszedett mindenfélét a hűtőből, három kenyérszeletből csinált egy szendvicset, amiben benne volt apa féltett pármai sonkája is, amit a kelbimbóhoz vett, amit rajta kívül senki sem szeretett, de apa azt hitte, az Marci kedvence és minden karácsonykor csinált. Pedig utálta. El is mondta a Ritának, aki csak legyintett és Marci szó nélkül törölte fel a majonéz csíkot a földről, amit a Rita csak átlépett.

És most itt ülnek egymással szemben. A Rita levette a pulóverét és egy atléta valamiben ül, amin KUKUCS felirat van.

-Neked miért van ekkora cicikéd? – nézte a nőt Marci.

-Ekkorára nőtt. És nem cicike.

-Mert minek hívják?

-Általában kannának – morogta Rita és próbálta kicsit elhúzni az atlétát.

-Kanna? Nincs rajta fogantyú. Akkor hogyan fogják meg? – csodálkozott a kisfiú.

-Megvannak a módszereik- sóhajtotta Rita.

-Apának is? – kanalazott egyet Marci.

-Mis…Marci. Apa egy ügyfél. Tudod mi az?

-Persze. Valaki, aki fél egy ügytől.

-Mondjuk. Szóval én nem vagyok apáddal. Ő a főnököm érted?

-Persze. Ő van fölül.

Rita érezte, ahogy a majonéz lassan kicsurog a kezére. Ez a gyerek már most kikészíti. Miket mond ez?

-Ezt most mégis honnan veszed?

-A Kővári mondta. Tudod ő már tizennégy éves, csak visszabukott. És már kezd bajusza lenni. Mint neked – mutatott a kanállal a nő felé Marci.

Rita inkább egy méreteset harapott a háromkenyeres szendvicsből. A csutka jó mindenit, hogy fogja ezt kibírni.

Marci nézte, ahogy a Rita harcol a mosogatógéppel. Mit hová tegyen. Már azon is felháborodott, hogy az asztalról morzsaporszívóval kell leszedni a morzsát. Azt kérdezte:

-Hangyák nincsenek?

Az biztos valami új fajta lehet, gondolta Marci és végig porszívózta az abroszt, meg a székek környékét. Rita tátott szájjal nézett és a kezében megállt a cigaretta. Marci közölte, hogy itt nem lehet dohányozni, mire a nő két lépéssel hátrább ment, mert akkor ott biztosan. Mutatta neki a füstérzékelőt, mire a nő mondott valamit, amiben egy ló is volt, de Marci nem értette, mert még nem látott igazi lovat, az pedig biztosan kell hozzá. Aztán mosogatógép jött, amit a Rita megszemlélt, mint egy műtárgyat és be akart pakolni mindent egy helyre. Marci egy idő után megunta és megmutatta mit, hová kell tenni. A tablettát behelyezte, beállította a programot és elindította a gépet. Rita megveregette a vállát:

-Ez igen Misi.

-Direkt csinálod ugye?

-Igen – vigyorgott Rita és Marci vele nevetett.

Na ezért jó, ha van anyukája egy gyereknek.

András megállt a Vitarával, kézifék, világítás le. Éppen szállt ki az autóból, amikor meghallotta:

-Hát mégis, hogy képzeli Bakonyi úr? Az Úr napján? Szenteste? Mi?

Lantosné Volancsik Zsuzsanna állt a kerítésnél és egy nagyon mérges fakanállal hadonászott. Nem volt egy jó szomszéd, de rossznak sem lehetett mondani, mert akkor feljelentést tett. Mindenhol. Az ÁNTSZ, amikor kijött nem is értette a dolgot, ám aztán találkoztak Lantosnéval. Többet nem jöttek.

-Boldog karácsonyt, kedves Zsuzsa!

-Zsuzsanna! És mégis, hogy képzeli?

András körülnézett. Pár villany füzér futott végig a tető szélén, a beálló mellett egy vesszőből font rénszarvas állt egy mikulással a szánon, amin szintén égők voltak. A kukák rendben, minden csendes, a madáretető zaja sem zavarhatta Zsuzsannát. Akiknek a háza jóval arrébb helyezkedett el.

-Mit?

-Az a némber. Pucéran.

-Jaj Zsuzska volt rajta egy felső. Talán túl sok is – hallatszott egy vékony hang.

-Géza! Viselkedj – intett a fakanállal a csendben felbukkant férjéhez Lantosné, majd újra Bakonyi Andrásra mutatott vádlón – látja? Látja?

-Mit?

-Az a némber. Pucéran. Cigarettázik. Magánál. Szennyezi a levegőt és felizgatja a Gézát.

-Az biztos – lihegett kicsit a férj.

-Mégis mit képzel? Nincs szombat este, hogy izgatott legyen! Pucéran cigarettázik! Fel fogom jelenteni! – rikácsolta Zsuzsanna.

-Inkább küldje ki még egyszer Bandi. Könyörgöm!

-Géza befelé. És hívd a rendőrséget.

-Ők kihozzák? – nézett reménykedve Géza, aztán elkullogott a ház felé.

-Egy vendégünk lehetett, kedves Zsuzsa. Zsuzsanna. Megmondom, hogy öltözzön fel rendesen.

-És ne rontsa a levegőt. Itt nem lehet csak úgy szívni!

-Dehogynem – morogta András – Megmondom neki. Boldog karácsonyt.

-Az a szegény gyerek. Miket láthat? Hogy orgiát rendez szenteste?

-Délelőtt van.

-Mert maga egy Doxa óra, mi? Tudja ezt a gyámügy, Bakonyi úr?

-Még nem, de biztosan megtudja.

-Arról én kezeskedem, Bakonyi úr. Most mehetek maga miatt megnyugtatni a Gézát. Nincs is szombat! – háborodott fel Lantosné és távozott rápillantva a fakanálra, hátha jó lesz nyugtatni.

András összeszedte a szatyrokat és egy dologban biztos volt. Ezt a karácsonyt nem, fogja elfelejteni.

Bakonyi András elengedi a bajt

-Nem fogok leszokni a dohányzásról, mert egy visongó némber úgy akarja!

-Én csak azt kérem Rita, hogy ne pucéran tegyed.

-Pici. Ha én pucéran cigiznék a kertedben, akkor a kerület itt állna sorban!

-Jutna mindenkinek – morogta András.

-Kedves tőled.

-Amúgy a dohányzás árt a szervezetednek. Ráncos lesz a bőröd tőle.

Rita kicsit domborított és az ajtófélfához szorította Andrást, volt mivel.

-Úgy látod, hogy ráncos, pici? – susogta a férfinak.

András nyelt egyet, majd még egyet, mert ez a mennyiség megérdemel még egy nyelést.

-Innen teljesen rendben van.

Rita elengedte, leült egy székre, lábát a konyhaasztalra téve ivott egy eszpresszót, amit egy kapszulás géppel készített. Marci. Mert Rita mindenáron őrölt kávét keresett, hogy betöltse a gépezetbe. András nem szólt semmit, el kezdte kipakolni rendszerezve a vásárolt termékeket. Aztán guvadó szemmel nézte, ahogy a nő a friss kenyér csücskét letöri és élvezettel harap belőle. Majd a hajszál vékonyra szeletelt füstölt lazacba markol és a szájába tömi. Aztán a kávé.

-Te pici, ez a kelbamba minek? – mutatott a harsányzöld kelbimbóra Rita.

-EZ kelbimbó. A lazachoz lesz. Pármai sonka felkockázva, megpirítva, a főtt kelbimbó vajas morzsában forgatva, rá a sonka, mert attól lesz íze, aztán citromos lazac szelet kicsi kakukkfűvel.

-Ezt ki eszi meg?

-Ez Marci kedvenc karácsonyi vacsorája.

-Szerintem, ez inkább a te karácsonyi kedvenced. Szinte látom, ahogy kiköpöd a cumid és azt kiabálod: LAZACOT AKAROK KAPÁSFŰVEL!

-Kakukk fűvel. És igen, gyerekkoromban volt nálunk. Apám szerette.

Rita harapott a kenyérből, bólogatott.

-Nem okés ez. Te azt eszed, amit az apád. A Misi azt eszi, amit az apja. És egyik sem szereti. Hát bakker, nyomott egy gyülekezet – ette meg az utolsó füstölt lazacot is Rita.

-Megetted a holnapi reggelit – mutatott a papírra András.

-Sima liba. Reggel van. Reggeliztem. Az idő meg eltolódott. Mint annál a károgó spinénél. Szegény pasas miket kaphat – nevetett a nő.

-Megetted, pedig Marci szereti. Aki nem Misi.

Rita előre hajolt, miáltal a KUKUCS felirat mély értelmet nyert. Aztán a kávéscsészével magyarázni kezdett:

-Pici, te teljes tévedésben vagy. A fiad utálja a kelbambát. Bármilyen városos sertés származékkal. Egyszer csinálj neki mondjuk krumplipürét.

-Franciásan?

-Szerintem tizenkét évesen korai.

András mérgesen pakolt a hűtőbe. Rendszerezve a polcokon lévő dolgokat. Mert mindennek megvan a helye. Ez a nő…

-Volt már gyerekkel dolgod, Rita?

-Igen. De csak később derült ki. Mert amúgy méretileg nagyon felnőtt volt a srác.

Bakonyi Andrásban ismét felmerült, hogy nem kellene ezt folytatni, mert ez a nő szörnyű. Elküldi.

-Húsz perc múlva mehetünk Rita – kukkantott be Marci és boldogan látta, hogy az a büdös fátyolszerű borzalom eltűnt, igaz egy kis darab ott van a Rita szája szélén.

-Rendben. Rántok valami normált, öblítek egyet a porcin és juhé – kacsintott a nő.

-Hogy mi van? – pislogott András.

-Azt mondja a Rita, felöltözik, wc-re megy és indulhatunk.

-Biztos?

-Tuti, pici. Vadliba, igaz Mi…Marci?

-Mint a vihar! – nevetett a srác.

-Kisklambó! Szereted a krumplipürét? – kócolta a fiú haját Rita.

A gyerek félve nézett rá. A nő bíztatóan bólintott és magához húzta. Marci közelebb bújt, megfogta a kezét. Andrásban valami öröm áradt szét.

-Én…apa … én…

-Nyomjad haver!

-Szeretem – hunyta le a szemét Marci – a lazac is finom. Citromosan, ahogy Magdi néni csinálja. És csúcsos.

-A Magdi néni? – nézett nagyot András.

-Azt csak szeretnéd pici. A krumplipüré – magyarázta Rita – Téma zárva. Kelbamba dobva, krumplipüré lesz. Lazac sütve. Ennyi. Most az egyszer az lesz, amit szerettek. TI szerettek. Értve, picim?

András elmosolyodott. Mert tény: a kelbimbós lazac nem volt a kedvence. Azt a szülei szerették, vagyis… A rossebet szerették. Elmondani szerették, hogy mit ettek. Közben halászlé meg sült hal lebegett a szemük előtt. Most végre más lesz. Mert ez a szép darab nő azt mondta. Mit is? Azt, amit Andrásnak már rég meg kellett volna mondania.

-Hülye voltam. Más kaja lesz. Meglepetés!

-Az a krumplipüré? – kukkantott fel a nőre Marci.

-Piszkosul remélem. Mert ha nem, akkor árva leszel.

-Miért?

-Agyoncsapom apádat.

-Van mivel- mosolygott András és mind a hárman nevettek.

Amit ez a ház még nem hallott. Pedig nincs annál jobb.

-Amúgy hová mentek?

Rita ránézett a kisfiúra, olyan mondjad kifejezéssel.

-A Cuppancsba – mondta büszkén Marci.

-Tessék?

-Nyugi pici. Az egy bár. Karácsony van. Témát váltottunk a Mi..Marcival pár dologban. Mit szeretne karácsonyra, mit szeretne úgy általában. Aztán levontuk mit nem lehet, mondjuk a lökött havert testvérnek…

-Pölös -mondta Marci.

-Ja azt. Meg a hervadt anyukát hosszabb távra. Hasonló érdekességek, amiről te pici, nem tudsz. Aztán felbukkant, hogy valami nagyon érdekes helyet megnézne. Na innen jött a Cuppancs. Van pár szám, amit összeadok ott, okosban. Addig is jó helyen lesz a kisklambó.

-Marci. Nem fogja megjegyezni – legyintett a kisfiú.

 -Pontosan. A gyerek még nem látott olyat. Van pia, meg szenya, szendvics, érted? Este natúr hölgyek, néha urak, jó hely – bólogatott Rita.

-Egy bár?!

-Olyasmi. Vegyes üzemmód. Mint mondtam, dolgozom nekik.

-Mármint te is… – hümmögött András.

-Igen. Ott is könyvelek. Felöltözve.

-Meg iszik, amit adnak – szólt közbe Marci és nyújtotta a kezét – Csülkös ötös?

Rita nevetve csapott bele. András meg csak állt. Karácsony napján a tizenkét éves fia egy bárba megy egy három napra vásárolt anyukával, akit pár órája ismer és aki már most többet tud a fia vágyairól, mint ő, az apja, egész életében. Beszarás.

-És mit fog a Marci ott csinálni?

– Inni. Amit adnak – mondta Rita.

-Tizenkétéves – rémüldözött András.

-Éppen időben. Kicsit késésben van, de behozzuk – veregette meg a férfi vállát Rita és elindult felöltözni.

Bakonyi András meg csak állt egy üveg kapribogyóval a kezében. Szekrény, bal kettő, harmadik polc, hátul. Ezt tudta. Hogy ebből a karácsonyból mi lesz, azt nem. Talán jobb is.

Bakonyi András baja máshol is baj

Plüss fotelok meg kanapé, alig világítás, egy kis színpad, meg alulról világított asztalok, amin Rita szétterített néhány száz papírt és feltett a fejére egy olyan szerelőlámpát, amit apa is használt, amikor három havonta kisumákolta a konyhát, vagy valami hasonlót.

-Minden kis sarkot ki kell pucolni, Marci – mondta az apja és egy speciális kefével törölgette a szekrény alját.

Marcinak nagyon tetszett a hely. Egy néni fogadta őket, akkora illatfelhővel, amitől Marci köhögni kezdett, mire egy szekrény méretű bácsi hátba vágta:

-Köpd ki kis haver, ne tartogasd! – felkiáltással és a poharak rezegni kezdtek a polcokon.

Aztán leültek, Marci tekergette a fejét, mert ilyen klassz helyen még nem járt.

-Látom kicsiben nyomod Rita – intett az illatfelhő tulajdonosa Marci felé.

-Ne már Lola. Ő egy haver.

-A múltkori haverod, aki az asztal alatt…

-Marci tizenkétéves – mondta határozottan Rita.

-Vettem. Akkor sört hozok neki, a tömény még korai – bólintott Lola.

Rita pakolt egy kicsit, majd komolyan mondta:

-Tejet hozol neki.

-Azt adjál te – mutatott irigykedve Rita előnyeire az ilyesmivel csak vágyálmaiban rendelkező hölgy.

-Akkor kóla. Oké?

-Olyan napernyőset, mintha koktél lenne. Mint a filmeken – lelkesedett Marci.

-Gesztenyepürét nem kérsz? – mosolygott Lola.

-De. Egy dupla adagot, meg plusz tejszínhabot – mosolygott Marci és Lola nem mosolygott, mert viccnek szánta. Nem az lett.

Rita nevetett és mutatta Lolának, hogy most ő jön. A szekrény méretű fickó egy halom dossziéval tért vissza. Letette és nézte Marcit.

-Te Rita. Itt nem lehet pedofilkodni.

-Te hülye vagy Béla.

-Ne hívj Bélának! Bélla. Két ellel! Érted? Hogy különleges legyen – morogta a szekrényméretű férfi.

-Jó. Ettől még hülye vagy. Mi a stájsz?

Marci biztos volt benne, itt így kell innivalót kérni. Micsoda hely!

-Na most van két karton eredeti hamis ukrán konyak, meg zárjegynélküli vodka. Lengyel. Aztán a rudas csajok bére okosban. Ezt kellene besimítani a valóba, Rita.

-Mekkora a gépes állomány?

-Itt a cetli.

-Ti teljesen agyamentek vagytok! Én nem vagyok varázsló. Ennyibe mit nyomjak bele? Lelkesedést?

-Az már van bennem.  Nem lehetne csak egyszer – lihegett a szekrényméretű fickó.

-Álmodban és saját kezűleg. Megmondtam, hagyjatok többet a gépen. És kell számla valami piáról. Áram, gáz?

-Van, ha nem vetted volna észre.

-Észrevettem – sóhajtott Rita és levette a döglöttmókusokönkéntadtákabundájukat kabátját.

Egy kifejezetten szolid lila pulóver, egy kicsit talán rövidnek mondható szoknya, amit többen kockás volta miatt konyharuhának néznének, a már megszokott harisnya és a kicsit lestrapált csizma. Rita csinos volt. Marci nagyon élvezte a dolgot, bár semmit sem értett. Pedig Rita elmondta az autóban, amelyik néha bakkecskeként ugrált, mert a nő sebességváltó technikája teljesen egyedi volt.

-Darabos a benzin ilyen hidegben – fújta füstöt a nyitott ablakon.

Marci nem szólt semmit, mert EZ autózás volt. Megtanulta, hogy a középső ujj nem csak orrtúrásra jó, hogy milyen gazdag a magyar nyelv és hogy a piros lámpa az figyelmeztetés, hogy őrültek jönnek keresztbe. Rita közben magyarázott:

-Ahová megyünk egy bár. Okosban.

-És hülyék csinálják, mondtad.

-Pontosan Mirci.

-Marci. A Mirci az macska név – mondta haragosan Marci.

-Bocs. Vettem. Szóval egy ilyen hely akkor megy jól, ha sok a bevétel, kevés a költség, az adó meg legfeljebb a rádió.

-Aha. És te csinálod, hogy így legyen.

-Ez az Marci. Milyen okos vagy?

-Ez nem csalás?

-Miket nem mondasz azzal a száddal, amivel nem kell megenned a kelbambát! Én nem csalok. Ügyesen elsikálom a dolgokat. Ha nem ba…bakkerolnának minket vagy harminc hülye szabállyal, amit másik harminc hülye szabállyal indokolnak, akkor több maradna nekik is, meg nekünk is. Akkor nem sikálnék, mint egy eltévedt mosómedve a ruhaboltban -suhant el egy állórafékező troli előtt a nő.

-Takarítasz is? Ilyen ruhában? – csodálkozott Marci.

-Én úgy takarítok, hogy ne maradjon nyoma semminek. És senkinek.

-Olyan maffia módra?

-Én nem politizálok Mismarci.

-Ez rosszabb minden eddiginél – legyintett a kisfiú.

Rita nevetett és befordult egy olyan utcába, ahová nem lehetett, tábla is jelezte, de a nő elmagyarázta Marcinak ő autót vezet és nem kódfejtő.

-Szóval megoldom a dolgokat. Okosban.

-Ezt tudom. Ez apa kedvenc mondása. Ő is így csinálja. Ez nem pornó dolog?

-Nem. Azt nem lehet okosban csinálni, hidd el.

Marci elé Lola letette a kólát, citromszelettel a tetején, kis napernyővel, narancslé is libegett az italban. Aztán Bélla érkezett egy lavór nagyságú tállal, amiben gesztenyepüré volt és annyi tejszínhab, ami elég lett volna egy tánckar felöltöztetésére. Micsoda karácsony! Marci megnyalta a száját és belevetette magát a tejszínhabba. Rita közben egy eléggé leharcolt laptopot vett elő, ami nyikorgott, amikor kinyitotta. Egy vigyorgó Darth Vader fej volt a tetején ÉN MEGYEK ALÁD, LUKE! felirattal. Ezt majd megkérdezi a Kőváritól. A nő belefeledkezett a melóba, Marci a gesztenyepürébe, amikor megszólalt a Call on me! című szám és három hölgy penderedett a színpadra. Aztán belekezdtek valamibe, amit lehet táncnak is nevezni, inkább másnak, mert a tánc közben ritkán nyalogatják egymást a táncosok. Marci szájából kezdett kicsúszni a gesztenyepüré, amit Rita észrevett, majd körbe pillantva megértette az okát is.

-Bála! Karácsony van. Mit keresnek itt a rúdlányok?

-Kevesebbet, mint amennyit szeretnének. És Bélla. Két ellel. Gyakorolnak. Valahol ők lesznek az ajándék. Bemutatják, mit tudnak.

-A fa alatt?

-Bizony. Masniban. Az asszony rendelte a férjének. Hátha összejön valami. Tudod, Rita karácsony van, a szeretet sok embert kikészít.

A nő mondott volna valamit, szokása ellenére meggondolta magát, mert Bála egy rendes pasas, de kicsit gondolat szegény, úgy sem értené.

-Ritán nem volt masni. Pedig ajándék – motyogta Marci.

-Ne már kishaver mesélj még – huppant le Bála, aki Bélla, két ellel és szekrényméretű.

-Ez nem esti mese, pici -mondta Rita és kicsit arrébb ült, hogy takarja színpadot, sikerült.

-Nyúlj már oda, ugyanazt fogod találni, mint eddig! – kiabálta valaki a háttérben.

-Dömötör úr – csodálkozott Lola.

-Főnök – ugrott talpra Bélla.

-Zoltán – bólintott Rita.

-Döme bácsi – suttogta Marci.

-Marci? Marci?! MARCI!!!

Ha valaki nem tudja, hogy a színészmester Gesztesi Károly már nem ebben a világban lép fel, akkor azt mondaná: jé itt van. Ez Dömötör Zoltán, akit csak Dömének hívnak, mert az. Aki sosem ígér semmit a nőknek, mégis sok kedvese van, akik aztán sok mindent ígérnek neki, aminek, ha csak kis része megvalósulna, Dömötör Zoltán már emlék sem lenne.

Lola és Bélla a hangok alapján úgy döntöttek sürgős dolguk van máshol. Bárhol, csak nem itt. Mert amikor Dömötör úr, a Főnök így kiabál, annak sosincs jó vége és tuti kevesebb lesz a fizetés. Kipróbálva.

-Maradás – vezényelte Dömötör úr és két borítékot vett elő – karácsony. Boldogat. Tudjátok mi van benne?

-Jó, ha tudjuk? – rebegte Lola.

-Okos csaj. Jobb. Zsozsó. Nagy meló volt, becsüljétek meg – adta át a borítékot a férfi.

-A pénz, főnök?

-A boríték. December 24-én találni egyet is, hát. Na most menjetek, mert mészárolni fogok – vágta csípőre a kezét és keményen nézte Ritát, aki fel sem emelve fejét a laptopból végezte a dolgát.

Dömötör Zoltán, a Főnök, aki Marcinak csak Döme bácsi. Mert apa egyik heverje vagy hasonlója, aki mindig vicces és akkora autója van, amibe bemászni is nehéz és aki mindig nőkről beszél és apa mindig rászól, hogy ne a gyerek előtt és Döme bácsi mindig nevet. Meg hoz dolgokat, amik még nincsenek is, de neki van, csak a rendőrök nem láthatják, mert irigyek és a karácsonyi ajándékot is lecsuknák, hogy melegyen a kócsag vagy kvósav vagy valami hasonló. Ezért egy jó fej. Most mérges a Ritára.

-Mégis apró kis százalék huszárom! Mit keres itt a Marci?

-Tudnék példát arra, mi apró – mondta Rita.

-Cukorborsó. Marci. Itt. Vetted?

Rita ránézett Marcira, aki idáig tátott szájjal figyelt, majd nekiesett a maradék gesztenyepürének, mintha mindig azt csinálta volna.

-Nem vettem. Engem vett az apja. Karácsonyra.

-Asszonykórusnak?

-Dumakapu csukva, Zoltán. Egy havercica mondta, jó pénz, kisklambót kell felügyelni, néha etetni, tisztába tenni. Én meg bevettem.

-Na végre – bólintott Dömötör úr.

-A dumát. Kellett a pénz. Mint azt tudod.

-Nem tudom. Illetve tudom, de nem úgy. Kérhettél volna tőlem is.

-Na persze. Aztán dolgozzam le -legyintett Rita.

-Lekönyveled. Jó ötlet. Döme bácsi rendes rag – mosolygott Marci, mert ez a két ember így együtt a legmókásabb volt, amit eddig látott.

-Tag. És kanalazzál kispofám. Ajándék? Ahhoz még a Marci nem elég…

-Anya vagyok három napra. Egész jól csinálom – húzta ki magát Rita.

Döme összepillantott Marcival és együtt nevettek. Hangosan. Rita mérgesen koppantott párat a laptopon, csikorogva becsukta, felállt, rángatta magára a borzalmas kabátját, majd egy sosemvoltszíne sapkát nyomott a fejébe.

-Misi. Jó, Marci. A busz itt áll meg a bártól nem messze. Hazatalálsz. Vagy ez a miniatűr nagypofájú hazavisz – pakolt a táskájába.

-Komolyan itt hagysz, anya?

Erre Döme még hangosabban nevetett, amíg a nő meg nem mozdult feléje. Akkor feltette a kezét.

-Bocs, hölgyem. Bocsika. Igaz Marci? – kacsintott a férfi és a kisfiú megszeppenve bólogatott.

-Igen, Rita. Bocsánat. Ne hagyj itt jó?

A nő mosolygott. Így megy ez. A pasik mindent bevesznek, amit eléjük tesz egy nő. Na ja.

-Boldog karácsonyt Zoltán. Számlát küldtem, pénzt várom. Örülök, hogy most egy évig nem látlak – nyomta csücsörire a férfi száját Rita.

-Látni fogod.

A nő lepillantott az öltözködő Marcira. Mit mondott?

-Van róla fényképed? Vagy posztered a szobád falán ILYEN NE LEGYÉL SOSE! felirattal?

-Holnap jön ebédre a Döme bá. Egy órára.

-Nem kettőt mondott, apád? – kérdezte Döme.

-Sosem mond kettőt. Ezért nincs anyukám – szipogta a kisfiú.

Rita megborzolta a haját. Ezzel valamit kezdeni kell. Össze kellene lapátolni egy olyan anya típust, aki még zöröghet egy kibírhatót az apjával. Mondjuk minél előbb. Ez aztán feladat csajszi- mondta magának Rita.

-Lesz. Komolyan.

-Mikor? – adta elő a bánatos kutyus nézést Marci.

-Karácsonykor – szólt közbe Döme, mert legyen már neki is jó napja.

Rita szája nyitva maradt és pihegett a méregtől.

-Na nyalókáim! Ilyen szájat kérek és így mozogjon minden elől. Kösz Rita!

-Megöllek – lihegte a nő.

-Okés. Nincs más programom- vonta meg a vállát Döme.

Marci meg mosolygott. Baró egy karácsony! Ahogy a Kővári mondta.

Bakonyi András, a baj és a karácsonyfa

Rita szájában cigaretta fityegett, persze nem égett és elmélyülten bogozta a karácsonyfa füzért, amin több csomó volt, mint egy tengerjáró hajó össze sebességében. Biztos van vége, ott kezdte a dugónál, ám a másik vége az olyan messze volt, mint egy állam gazdasági célkitűzés.

-Az mindig úgy van, hogy apa azt mondja, nem veszünk igazi fát, mert az van a kertben és azt feldíszítjük és bent csak műfenyő lesz. Aztán majd úgy négy óra felé átjön a Lantos bácsi és azt mondja: Bandikám mi két fát vettünk véletlenül, nem kell az egyik? Ilyenkor apa sóhajt, ad valami pénzt a Lantos bácsinak, behozza a fát és bosszankodik, hogy faragni kell belőle, mert nem fér be a tartóba. Akkor felgöngyöli a szőnyeget, aztán faragja a fát az előre odakészített ilyen faragódolgokkal. És tíz perc múlva elvágja az ujját, és kimegy a fürdőszobába, eldobja a rókát, ahogy a Kővári mondta, fél óra múlva áll a fa, azon a helyen, amit már előkészített. Persze ferdén. Aztán jövök a díszekkel.

Rita nagyon élvezte az előadást, ami a délután során meg is valósult. Szóról szóra. Mondjuk Lantos bácsi lelkesedése kicsit zavaró volt, mondta is neki:

-Figyu apóka, nincs azzal semmi baj, ha veszed, hogy éppen adásban vagyunk, de talán ne a kisklambó előtt.

Lantos bácsit ez igazából nem érdekelte, mindenáron egy közös fotót akart a családról. Mind a kettőről. András miután vérét adta a fa beállításánál, kiment a konyhába, mert különleges vacsora lesz:

-Nem kelbamba, ahogy Rita hívja, teljesen más. Igazi kenyér is lesz – jelentette ki.

-Jaj -nyögte Marci, majd Ritához fordult – tudod karácsonykor csak akkor van kenyér, ha a nagyi ötödször jegyzi meg, az a vacsora része. Persze nem eszik belőle, mert hizlal. Na de a nagyi most elment a Túróval, nem azért, de ott vannak Süvegen. Négy napig. A Kővári meg azt mondta: vén fecske is megnyalja a sót. Érted?

Rita pislogott. Ez mind abból, hogy kenyér is lesz. Fecske? Só? Nyalás? Hizlal? Nagy levegőt vett.

-Szóval a nagyin kívül nem eszik kenyeret senki, de most ő gondolom Sümegen van egy tál túróval? Fogyókúra program?

-A Túró az az Ervin bá. Ő bírja elviselni a nagyit, oda van érte. A Kővári szerint vissza is és ezt tuti.

-A Kővári egy hülye. Nagyjából értem. A kenyér az oké, látod nekem sem ártott – tette csípőre a kezét Rita.

-Látom. Több részletben – motyogta bánatosan Marci.

-Ezt a humort apádtól örökölted vagy anyai hagyaték?

-Én anyától egy mackót örököltem – mondta halkan a kisfiú.

Rita megsimogatta a srác fejét. Miért kell egy gyereket tönkre tenni csak azért, hogy másnak jó legyen? A gyerek lenne az első. Ha már nem fut a szekér együtt, akkor tessék rendesen lerendezni a dolgokat. Egy gyerek nem érti azt, hogy valahol eltört valami és ugye ragasztott csészéből nem lehet teát inni. Ez a kisklambó nem érdemli meg, hogy az a Kővári mondja el neki milyen is a való élet. Kell neki egy anya. Bárhonnan.

-Tudod apa olyan anyátlan – szólalt meg Marci

-Van anyja.

-Az van.

-Akkor miért…

-Te ezt nem tudhatod Rita – legyintett a kisfiú és a nő élénken figyelt az „oktatásra”.

-Igen?

-Ha van itt egy anya, akkor vigyáz apára.

-Mert kell.

-Tutira. A Kővári is mondta, meg kell tanulni cipőt pucolni és akkor anya nem megy el.

-Az biztos – felelte Rita, mert tudta, ha valamit nem ért az ember, azt tegye magabiztosan.

Marci nézte a nőt. Nem lenne igazi anya. A jó anya az a Magdi néni, mert a Pölös is vele van és akkor nem kell távjátékot nyomni a neten, hanem ott van és akkor együtt csinálhatnak sok mindent, amitől apának kistraktusa lenne. Vagy hasonló. Mert a Pölös apja lelépett. A Magdi néni meg sír és kaja nélküli kajákkal próbálkozik, hogy visszanyerje az alakját. Pedig nem is lottózik, akkor meg hogyan nyerne bármit is? A Kővári azt mondta, kellene vagy harminc centi, hogy lemassza a felesleget. Az valami fitnesze eszköz lesz. Rita nem jó anyának, egy jó nővérnek igen. Mert nagyon jó vele beszélgetni. Meg milyen helyekre viszi el. Soha az életben nem ült volna rendőrautóban, ha Rita nem megy neki, mert a gyújtóját kereste. Még a szirénát is bekapcsolhatta. Csúcs! Most meg a KUKUCS feliratú akármiben áll, a nyakán meg a kezén az izzósor, a cigi a szájában és rémülten nézi, hogyan fog ebből kikeveredni.

-Marcmis. Mennyi égő van ezen?

-Ha a piros zsinóros, akkor negyven.

-Ez zöld.

-Hú az jó! Azon száz – tapsolt a kisfiú és látta Rita nem örül ennek.

-Ezt nem hiszem el – susogta.

-Nálad sosenincs karácsonykor sorégő?

-Égősor. Nincs. Nekem akkora fenyőm van, ami zsebben elfér. Hordozható. Ledek vannak a végén és lehet szabályozni, hogy villogjon vagy csak égjen, fehéren vagy színesen. Igazi kínai sza…szabadalom alapján készült.

-Akkor nincs karácsonyod?

-Elfelejtettem venni. A férjem otthagyott, akkor meg minek? Van ilyen- vonta meg a vállát Rita.

-Mert egyedül vagy, mint egy cövek, amit nincs hová beverni- sóhajtott Marci.

-Ne mond. Ezt a Kőváritól hallottad.

-Mondta neked is?

-Az a csávó egy dolgot fog mondani, amikor elkapom.

-Mit?

-Levegőt – közölte a nő, majd elindult a kertbe dohányozni, hátha lesz ott egy metszőolló, amivel elvágja a problémát, meg az égősort.

Amikor Rita megjelent a szobában, ahol a különböző színű fények villództak a fenyőfán, ami büszkén állt, igaz kicsit ferdén, csend támadt. A nő egy kifejezetten szép mély lila ruhában volt, haja rendesen fésülve, alig festve, egy gyöngysorral a nyakában, halvány lila harisnyával és egy fekete cipővel. Igazi nő volt, András megnyalta a szája szélét, mire Marci sóhajtott: kezdődik.

-Igazán nagyon csinos vagy Rita. Tölthetek?

-Az orcámba egyenesen, kösz. Kicsit rántottam a külsőn. Jó lett Marci?

-Végre eltaláltad.

-Karácsonyi ajándék, csak neked. Pedig hoztam neked még valamit.

-Komolyan?! – élénkült fel a fiú.

-Először talán énekeljünk – mondta András.

-Jaj, ne – suttogta Marci Ritának – csak a Csendes éjt tudja, azt is durmollban.

-Ezt a Kővári mondta?

Marci bólogatott, majd élete vigyorát vágta ki, miután Rita súgott valamit. Állított a mobilján és kisvártatva felhangzott a nóta.

Tudom, az idén sem marad el a Karácsony,
Tudom, hogy tele lesz megint a virgácsom,
Csak rohanok, robogok, jönnek majd a rokonok,
Beverik a bejglit, lehúzzák a konyakot.

És ehhez még hajlongtak és lépkedtek, meg pofákat vágtak. Aztán egymásnak háttal a refrént kiabálták:

Hull a hó, hulla jó, itt a Télapó,
Teletömött zacskójában fagyott mogyoró,
Hű de jó, hulla jó az alkalmi meló,
januártól úgyis újra adóbehajtó.

András döbbenten állt. A látvány volt az egyik, amikor egy Rita méretű nőről kiderül, a mozgása az fantasztikus, mert ugye egy rozmár is tud kecses lenni, csak víz kell hozzá. Vagy alkohol. A másik, hogy a fia, Marci úgy énekelt, mint egy igazi profi, felszabadult és boldog volt, egy apának ez a legszebb ajándék. Bármikor. Amikor befejezték, András tapsolt és kiabált:

-Soha mégegyszer!

-Nem értesz a zenéhez, pici- hörpölt a pezsgőből Rita.

-És cipőt sem tud pucolni, azért ment el anya – morogta mérgesen Marci.

A nő szájában az itallal csak állt. Hogy mi?

-Apa nem tud kefélni és ezt szégyelli.

A pezsgő rekord sebességgel távozott a fenyőfára, bár ettől nem lett egyenesebb.

-Nem csodálom. A Kővári mondta?

Marci bólintott. Aztán a döbbent apjához szólt:

-Szóval nem tetszett? Pedig gyakoroltuk a rendőrségen.

-Hogy hol? – csuklott András.

-Mindegy pici. Irigy Hónaljmirigy: A csillagszórók háborognak. Világszám. Nem ismered?

-Azt hittem ez a vízbefúlt bálnák búcsú dala – mosolygott András.

-Látod? A bioszt sem érti – legyintett Marci.

-Mivel itt vagy, érti. Klassz voltál haver. Kéred az ajándékot? – Marci bólogatott.

Rita a fához lépett és egy kis dobozt vett elő. Átadta a kisfiúnak, aki az apjára nézett kibonthatja-e? A bólintás után szakadt a papír. Aztán csend következett és András vörös lett a visszafojtott nevetéstől.

-Ez egy cumi – mutatta Marci.

-Mivel úgy volt, hogy egy pelenkapakolóra vigyázok, gondoltam ez pont jó lesz neki. Igazi kínai gagyi.

-Ez egy cumi – ismételte meg Marci.

-A Jingle Bellt is eljátssza szívás közben. Kínaiul.

-Azt ugye nem mindenki tudja- mondta András, de Rita nézésére csendben maradt. Pedig igaza volt.

-Egy cumi- sóhajtotta Marci.

-Oké, pakolás, tedd a mackód nyakába és…

-Marci maci több mint négyéves. Nem kell neki cumi!

-Szerintem Marci, neked meg mackó nem kellene – jelentette ki Rita, ám a kisfiú annyi szomorúsággal nézett rá, hogy csak megsimogatta.

-Itt az én ajándékom – lépett a dobozokhoz András.

-Igazán nem kellett volna – mosolyodott el Rita.

-Marcinak.

-Ó.

-PS? Új? – lihegett a kisfiú.

András bólintott és örömmel nézte, ahogy a fia nagy szemekkel mustrálta a masinát. Megérte. Aztán látta, hogy az őszinte mosoly műmosolyba megy át. Mert persze egy PS, főleg új, több játékkal klassz. Csak…Kivel játsszon? Aztán látta, a fia néz a fa alá. Keresi az anyja ajándékát. Ami mindig ugyanaz. Egy nagyobb összeg Marci számlájára, amit majd 18 évesen megkap. Semmi más. Nincs képeslap vagy üzenet, semmi.

-Anyukád küldött…

-Nem érdekes apa. A Pölös átjöhet néha játszani?

-Ha az anyukája megengedi. Tudod – fordult András Rita felé – egy nagyon rendes, nagyon figyelmes nő. Igazi anyuka. A nagy lánya idén ment Hollandiába egyetemre. Az Ákos, Marci osztálytársa egy jó fej.

Lehalkította a hangját és úgy magyarázott tovább.

-Az apjuk, az Imre otthagyta őket. Mert jött egy kicsit fiatalabb hölgy, pedig a Magdi az…

-Mennyivel?

-Tessék?

-Mennyivel fiatalabb a bige? – kérdezte Rita.

-Te a nevét is tudod? – lepődött meg András.

Rita sóhajtott és a bánatos srácot nézte. A Pölös. Akiről Marci mindig mesél. Aki szintén egyedül van, mert a nővére messze. Egy kétségbeesett anya, aki úgy érzi, már leírták. Kitették az élet forgatókönyvéből és nem kell senkinek. És aki még azért még pislákol a férje után. Pedig az már máshol reszel. Ismerős.

-Nem tudom. Azt tudom, hogy az ilyen pasik mindig fiatalabbért lépnek le. Az enyém is. Persze a zsozsóval.

-Vitte a bútort? A szemét – morogta András.

-Igen. Szóval negyven mennyi a Magdi anyuka?

-Nem anyuka. Nagyon figyelemre méltó hölgy. Úgy. Szerintem olyan harminc körül van.

-Figyu pici. Én matekból jobb vagyok. Ha a Magdi harminc, szerinted, akkor tizenkettő volt, mikor kifeszítette magából a leányzót? Mint most a Marci?

-Én nem fogok szülni – közölte Marci.

-Nem tudod miről maradsz le.

-Neked van gyereked Rita?

-Itten-e – ölelte meg Marcit a nő.

Marci nevetett és két cuppanós puszit helyezett el Rita arcán. De jó illata van!

-Ugye? Na milyen anya lennék?

-Semmilyen.

-Ezt most bele az orcámba? Karácsonykor?

-Szerintem szép ajándék – vigyorgott Marci.

Mindenki nevetett. Rita ránézett Andrásra. Szóval a negyven feletti holafenébenvagyok anyuka bejön apukának. Marci is bírja. Meg ugye a Pölös, mint testvér, az aztán ott van. Talán ezért beszél róla ennyit. Hm.

-A lényeg, hogy a Magda kicsit összezuhant. Bánatos és vigasztalásra szorul. Lelkileg. Is. Meg hogy segítsenek neki, abban a nagy házban.

-Aha. Te miért nem nyomulsz rá, mikor tárva van az aranykapu? -kérdezte Rita.

-Hogy képzeled? A fiam osztálytársának az anyja!

-Aha. És az Eszti…

-Nem volt semmi az Eszti nénivel – jelentette ki határozottan András. Marci és Rita összenézett. Na ja. András tudta mivel mászhat ki a csávából.

-Talán igyunk egy kis calvadost. Szereted Rita?

-Alkohol van benne?

-Nem kevés.

-Akkor imádom.  XXXXX

Rita kicsit megszeppenve ült a terített asztalnál. Két szép kerámia gyertyatartóban különleges karácsonyi gyertyák adták a fényt. Finom porcelán, díszes evőeszköz. Kristálypohár, Marcinak is. Középen egy fonott kosár, különleges kenyérrel. Aztán egy méretes levesestál. Halászlé. Mellette főtt halszeletek, ikra és tej. Kis porcelán tálban csípős paprika krém. Egy másikban tészta. Marci csak pislogott és látszott rajta, nagyon tetszik neki a dolog. Rita ölébe hajtogatta a hófehér damaszt szalvétát.

-Kár összepiszkolni – jegyezte meg.

-Majd kimossuk. Maris jól mos.

-Maris? Van mosónő is? – lepődött meg a nő, Marci legyintett.

-Apa minden háztartási eszköznek nevet ad.

-Mint Robi a robotgép – mondta Rita.

-Pontosan. És tudod, hogy hívják a tűzhelyet?

-Terus – vágta rá a nő.

-Volt – intett egy szelet kenyérrel Marci – csak billegett erre egy Terus, egy műszőke és azóta más a neve.

-Annak, aki itt járt?

-A hölgy csak úgy… – szólt halkan András.

-A sütőnek. Béla.

Rita permetezve köpte ki a kiváló cabernet franc-ot. Az asztal piros pöttyökkel lett tele. Először a pezsgő, most meg a bor. Még azt hiszik ő a Manekken Pis. Persze szobor csoport. Rémülten nézte a pöttyöket. Aztán András bólintott és ugyanezt tette. Marci szája mosolyra húzódott és beszállt egy adag őszilével. És nevettek. önfeledten, mint egy család. Mert akkor úgy is érezték, hogy azok. Rita szeme csillogott, mert évek óta nem érezte azt, tartozik valakihez. András felszabadultan nevetett még akkor is, mikor szálka akadt a torkán és Rita hátba vágta, amitől tányérral együtt lefejelte az asztalt. A halászlé vörös glóriát vont az arca köré. Marci boldog volt, gondolta ő is megcsinálja, amit az apja, mi férfiak tartsunk össze alapon. Csak azzal nem számolt, hogy a halászlé csípni fog. Rita vitte a fürdőbe és mosta meg az arcát. Amit anyának kellett volna. És akkor történt.

Az apja úgy nézett Ritára, mint egy nőre. Egy olyanra, akivel nyögni szokott. Akiket meglátva megnyalja a szája szélét. Na ezt ne!

-Nagyanyád szívrohamot kapna – nevetett András.

-Azt vettél neki karácsonyra? – kérdezte Marci.

Aztán ismét nevettek. És András megsimogatta a Rita hátát, aki erre kiegyenesedett és fejét kicsit oldalra hajtva nézte a férfit. Marci tudta, itt valamit tenni kell. És tett is.

Az Igazából szerelem ment a tévében, igazából nem nézték. András egy pohár whiskyvel ült a kanapé egyik sarkában, Rita a vörösborral, mármint az üveggel a másikban. Néha kortyoltak és néha óvatosan oldalra pillantva méregették egymást. András azon gondolkodott, hogy ha véletlenül megbotlana és megcsókolná a nőt, akkor mekkora pofont adna? Nyolc napon innen vagy túl? Rita azon gondolkodott, hogy ha ez a kissé kákabélű fickó belopakodna a legringatóbb dombok közé, mutatná-e az irányt, merre is menjen tovább? A karácsonyfa megint villódzni kezdett, András bosszúsan lépett oda és tekert valamit rajta, amitől az egész fény elment. Majd visszajött és a szivárvány elsápadt volna mellette, olyan fényorgiát produkált.

-Ha ki akarsz üldözni, inkább szóljál, pici.

-Nem tudom miért csinálja. Beállítottam állandó fehérre.

-Aha. Olyan nincs is rajta.

-Tényleg, Rita? Akkor…

-Igen. Azért. Tudod otthon nekünk hat égőnk volt egy bitang nagy trafóval, mert 6 voltos égőink voltak. Aztán apa vett egy igazi fénysort. Harminchat égő. Minden hová jutott. Anyával néztük és aztán leszedtük.

-Feltettétek a hatot, mert az az igazi. A családé.

Rita nagyot húzott az üvegből. A pasas érti. Egy pasas és érti.

-A hagyomány, András. Amikor minden karácsonykor azt várod, hogy ugyanolyan legyen. Ne más. Minden ugyanolyan. Azt hiszed attól boldog az egész. Pedig az tőlünk boldog. Ahogy érzünk egymás iránt. A mosoly, az ölelés. Apa puszija a szúrós bajuszával. Anya pillantása, hogy mennyire büszke a lányára. Nem ő a legjobb, a legokosabb, ám az ő lánya. Ez a lényeg. Nincs egy rohadt zsebkendőd? Valami jön a szememből.

András adta a hófehér zsebkendőt, mert az mindig van egy férfinél, ha férfi. Hát ugye?! Odaült a nő mellé, aki keményen harcolt azzal, amiről azt hitte már nincs is. Az érzelmeivel. Aztán odaborult a férfi vállára.

-Annyira szerettem a karácsonyt. Az mindig a…

-Szeretet volt. Semmi más. Vita, gond a fiókba ki harap a diósba? mondta apám mindig. És mindig vártam, hogy anyám azt mondja: Jaj Dagi megint ez a hülyeség. Hát ugye? Aztán mosolygott. Szerettem ahogy mosolyog. Csak nagyon…

-Ritkán tette – susogta Rita -és aztán el is múlt, hamar. Másnap már nyoma se volt, de a szenteste az mindig…

-A szeret volt – mondták egyszerre és lesimítottak egy könnycseppet egymás arcáról.

-Amikor érezted a vaníliáscukor illatát a még langyos hókiflin és hátulról loptál egyet, hogy ne vegyék észre…

-Mire leborult az egész és hallgathattam, András milyen ügyetlen vagy! Vagy amikor a szaloncukorból vettem ki a cukrot és a papírt ott akartam hagyni, de…

-Beleakadt a ruhám ujjába az akasztó és vittem a fát magammal, mire apám annyit mondott…

-Nem lehetsz ennyire beles, mindjárt vacsora és…

-Anyám hápogott, hogy a Renáta néni, horgolt terítője is elszakadt, pedig az a tiéd lesz Viktória…

-És mindenki utálta az eltört porcelán tálkát, amit az Irénke néni hozott, az alján az volt a Hazafias Népfront ajándéka és az Irénke néni se volt a szívünk csücske…

-Főleg amikor beszólt apának, hogy István viselkedjen már, még is hol van!? – nyivákolta Rita.

-A házamban bakker! – nevetett András.

Közös történetek egy közös korból, amikor gyerekek voltak, hasonló csínyekkel és hókiflivel meg elcsent szaloncukorral. Nevetéssel és boldogsággal, amikor még az Irénke-Renáta nénit is lehet szeretni. Mert a karácsony az a szeretet. A férfi egy nagy puszit nyomott a nő fejére, aki megpaskolta a férfi combját, mire az felszisszent. A nő mosolygott, ilyenek ezek.

András tudta egy örök barátot szerzett, Rita tudta, nem András lesz az, aki vele lesz. Sem most sem később. Viszont egy olyan pasas lesz, akinek mindig mindent elmondhat. Ez pedig egy ügyes negyvenesnél is jobb. Még egy harminc centisnél is.

-Vékony kölyök voltam és mindenki velem szórakozott. Okosabb is voltam, plusz még egy pofozni való. Akkor elmentem dzsúdózni, de kidobtak. Mint kiderült…

-Anyád intézte el – kapott be egy sajtos pogácsát Rita.

-Meséltem már?

Rita mosolygott. Tudott egyet mást a fiús mamákról. Akik mindent megtettek az egyetlen pici fiukért, aki meg mindenhova be akarta tenni, mert úgy gondolta neki ez jár és még a kórházban is azt mondta a rendőröknek, hogy nem csinált semmit. Vagy az az anya, aki azt kérte Ritától:

-Vikike ne bántsa a Janit, könyörgöm!

És sorolhatná. Fiús anyák! Inkább egy NAV ellenőrzés rézsút köpve.

-A gimiben jobb volt, sok lány járt az osztályban. Meg aztán a tanulás egész könnyű volt – mondta tovább András.

-Elkapott az egyik csaj. A másodikos osztály kiránduláson? És te vérig sértődtél, amikor két hét után váltót állított, neked meg csak állt. Egyetem egyből mi? Naná. Aztán egy vidéki szemüveges lányka behunyt szemmel évekig. Meló. Mindig volt valaki, mert te Valaki lettél. Aztán jött Anna. Adta a kis szerényt. Meg szégyenlős. És piszkosul élvezte mikor veled volt. Aha! Nyomtad a pénzt, az asszonyt ritkábban. Jött egy Ferrari és lelépett…

-Maserati – suttogta a pohárba András.

-Az se rossz. Valami nagymenő. Ne -nézett a férfira a nő – a főnököd? A csutka jó mindenit. Aztán az asszony szárazra törölt mindent. Te meg talpra áltál. Pedig nem tudsz cipőt pucolni- nevetett Rita.

-Én aztán tudok – pattant fel András és a nő kicsit megrémült, mert érezte, ezzel a pasassal ő akkor sem ellenkezne, ha a pasas nem akarná.

András kirohant és visszatért egy hokedlivel. Egy igazival. Olyannal, amin Rita apja olvasta minden este az Esti Hírlapot, amíg volt. Kinyitotta a fiókot és kitette a készségeket. Paszta, puha rongy, erős kefe, puha kefe, fényesítő. Rita szava elállt.

-Ez a te csizmád? – mutatta András a filctollal javított darabot, aki a hokedli mögött guggolt.

-Egész nap rajtam volt – figyelmeztette a nő.

-Legalább ráfoghatom miért nem tudok kefélni – mondta András, majd a megszerzett lábbelit pucolni kezdte.

-Ha tudsz cipőt pucolni miért ment el anya?

Marci állt az ajtóban, a Marci maci vele volt, cumival együtt és álmosan pislogott.

-Ez a nap legjobb kérdése – bólogatott Rita és megpaskolta Marci hátát.

A cumi rázendített a Jingle Bell-re. Kínaiul.

Bakonyi András találkozik a bajjal reggel 9-kor

Rendületlenül nyomták a csengőt. A konyhából éppen Honeybeast szólt hangosan. Rita kicsit zúgó fejjel tápászkodott fel. Egy méretes póló volt a hálóruhája, rajta hatalmas csodálkozó David Duchovny fejjel és egy AZ IGAZI ALATTA VAN felirattal. Kitámolygott a bejárathoz. Akárki az, elküldi. Felrántotta az ajtót. Egy mérges nő állt előtte. Nem szólt semmit. Rita szintén. Jól elvoltak. Az idős, csinosan öltözött nő döbbenten nézte az ajtóban megjelenő Ritát.

-Maga kicsoda?

-Jó kérdés. Néha magam se tudom. Valószínűleg anyám és apám elsőszülött leánya vagyok.

-Ez biztos? – vonta össze a szemöldökét az idős, csinosan öltözött nő.

-Nem. De mivel nem volt több gyerekük, nagy az esélye.

-Mit keres maga itt?

-Az titok – tette az ujját a szája elé Rita és kacsintott.

Az idős, csinosan öltözött nő arrébb tolta az ajtóból és elindult a lakásba.

-Tudja, hogy nincs magán melltartó?

-Most, hogy mondja, már tudom. Persze sejtettem.

-Komolyan?

-Komolyan. Más érzés. Higgye el.

Az idős, csinosan öltözött nő nagy levegőt vett és mondani akart valamit, amikor András megjelent a KONYHATÜNDÉR feliratú kötényében, egy diszkrét fakanállal a kezében.

-Anya! Te mit keresel itt?

Rita csuklott egyet és kicsit elhúzta magáról a pólót, ami így jobban illett a karácsonyi hangulathoz.

-Anya? – kérdezte Andrást – aki Sümegen van?

-Igen. Ő az – motyogta a férfi – Hogy kerülsz ide?

Az idős, csinosan öltözött nő kicsit forgatta a fejét és remegő hangon mondta:

-Valaki értesített, hogy itt oligarcha folyik.

-Hogy mi? – pislogott Rita.

-Mindegy. Szóval mi folyik itt fiam?

-A víz! – kiabált Marci.

Ijedten néztek a konyha irányába, ahonnan vidáman tört előre egy kisebb víztömeg. András egyből átlátta a helyzetet és levette a kötényt, az ingét, a konyharuhát, próbálta az ajtónyílásba tenni, hogy a víz ne folyjon ki és Marcit beparancsolta a konyhába, hogy zárja el a csapot.

-Beküldöd a gyereket? És ha megfullad? Hát ugye?!

-Tud úszni -morogta András – Rita a kell a pólód.

-Már bocs, de kicsit semmi sincs alatta, csak egy bugyi.

-Ne legyél már szégyenlős, adjad.

-Na de mégis egy szál mosolyban…

-ADD!

Rita nyelt egy nagyot és adta. Az idős hölgy meredt szemekkel figyelte azt a harcot, amit a nő folytatott, hogy kebleinek egy pici részét kézben tartsa.

-Fiam te egy tehénnel akarsz ezentúl együtt élni?

-Naponta adok tejet. Van miből. Azért ez már valami nem? – mondta mérgesen Rita.

-Ő Rita. Apa vette. Szia nagyi – mondta Marci, aki egy lábos tetején állt a vízben.

-Vette? Csak nem egy…

-Könyvelő. Az úgy volt…

-Hogy minek nem neveznek manapság egy… öltözzön már fel! A gyerek nézi – intett Marci felé a nagymama.

-Felőlem maradhat. Én bírom a Ritát – kacsintott Marci és a nagymama majdnem megkapta azt a karácsonyra ígért infarktust.

Rita visszaintett, amitől némi mozgás támadt. A nagymama lekapta a kabátját és a nőre borította.

-Tudtam én, hogy jönni kell. A Túró erősködött, hogy fejezzük be… a… partit.

-Sakkoztak?

-Semmi köze hozzá. Maga valami rokon?

-Örülne neki?

A nagymama megvetően pisszentett.

-Ízlések és rokonok, anyuka – mosolygott Rita.

-Én magának nem vagyok és nem leszek anyuka!

-Ennél szebb ajándékot nem adhatott volna, Valcsika!

-És Valcsika sem. Hát ugye?! Hol élünk? Fiam! Mit csináltál már megint?

-Megint? Máskor is vettél pótanyát, András?

-Mi? Hogy én? Levegőt sem – próbálta papucsával visszaterelni a vizet a konyhába a férfi.

-És az Eszti?

A nagymama hangosan csuklott egyet.

-A Marci tanárnője? Fiam elsüllyedek szégyenemben.

-Legalább lefolyna valahol a víz – mutatta az apadó mennyiséget Marci.

-Semmi nem volt köztem és az Eszti néni között – mondta határozottan András, mire Rita és Marci egymásra nézett és bólintott.

Megint csöngettek. A nagymama sóhajtva nyitott ajtót.

-Ez a Túró lesz, mert mindig aggódik pedig…

-Boldog karácsonyt – mondta mosolyogva egy negyven körüli hölgy egy jobblettvolnaotthagyni kabátban és egy olyan sapkában, amitől a tálibok önként megadták volna magukat. Egy tátott szájú srác állt mellette.

-Ő a Magda – mutatott előre Rita, amitől a kabát takarása jelentősen lecsökkent, más mennyiség láthatósága viszont megnőtt.

Magdi hirtelen elhallgatott. Kicsit remegett a szája, majd távozott. Talán kicsit gyorsabban. A tátott szájú srác elismerően bólintott Marci felé.

-Ő volt – intett bánatosan a fakanállal András és még az sem érdekelte, hogy a fokhagymás szósz mennyire autentikus jelet hagy a falon, ami egy kókadt kaktuszra hasonlított. Karácsonykor.

Bakonyi András és a baj meg a kavarás

Bakonyi András főzött. És ilyenkor Bélán, Margiton és Hüsin kívül senki sem maradhatott bent a konyhában. Hüsi a hűtőgép neve volt, bár ezt ő nem tudta. Még az anyját is kizavarta, aki ezért megbüntette Túrót azzal, hogy elcibálta egy katolikus misére, pedig Nyakas Ervin nyakas református volt. Marci beletemetkezett az új Play Station csodájába, Pölössel játszott, aki előtte elmondta, az anyja jobban ki van borulva, mint a tegnapi halászlé, pedig azt az asztal mellé tette. Azt látni kellett volna. Rita ellátta a srácokat némi üdítővel és süteménnyel, felhívva a figyelmüket, ha suttyomban elvesznek abból, ami a spájzban van, azt észreveszi, mert ő könyvelő. A Pölös erre azt mondta, tőle mindent elvehet a Rita, ha ő is kap valamit részletekben. Erre Rita megmutatta a tenyerét, hogy mit szól hozzá és a Pölös csak bólintott, majd kacsintott Marcinak.

-Ja, pici. Ha a hűtőben pihenő sportszelet nevű nyeletésre gondolsz, mármint, hogy megcsapolod egy kicsit, rossz hír, grammra megmondom mennyi van ott. Most.

-Őőőő… nem is gondoltam arra, Rita néni.

Ez új volt. Ő, mint néni. Rita mosolygott. Aztán megkérdezte:

-Anyád otthon van vagy ássa magát valahol?

-Hogy micsoda? – pislogott Pölös Marcira nézve, aki intett, nyugi Rita ilyen.

-Ja otthon van és meg akar halni. Persze majd csak kettő óra után, mert akkor lesz a Sissi második része.

-Süsü? Bábfilmet néz – döbbent meg Rita.

-Sissi. Erzsébet magyar királynő, Ferenc József császár felesége. Osztrák film a gyerekkorodból – mondta Marci

-Mikori is pontosan?

-1955 – vigyorgott a srác.

Rita kihúzta magát és ott tornyosult az ajtóban. A két fiú mosolya lehervadt.

-Erről még diskurálunk Marci. Merre laktok, Pölöska?

-Arra – mutatott balra Pölös.

A nő lehunyta a szemét.

-Ezek a mai tiktak srácok, hát tudod?! Megkérdezed mi jut eszébe Jókairól és azt mondja: bableves.

-Rita – jelentkezett csendben Pölös.

-Na?

-Mi az a bableves, ami jókaja?

-Kezdődik – sóhajtott a nő.

-Két házzal lejjebb balra. Fehér emeletes modern ház. Egy villany BMW van garázs előtt – mondta Marci.

-Jaj. Még ez is.

-Apa itt hagyta, mert a terepet elvitte – tette hozzá Pölös.

-Hát, hogy lehet komolyan venni azt, aki BMW-t vesz magának? – idézte Backman híres mondását a nő.

-Rita. Ugye nem akarod megpróbálni…

-Marci. Mit mondott Yoda mester?

-Én vagyok a gatyád Lúk – nevetett Pölös.

-Majdnem. Amúgy az Darth  Vader volt. Tedd vagy ne tedd, de…

-Ne próbáld – mondták a fiúk.

Rita bólintott és bevágva az ajtót távozott.

-Megteszi?

-Mit, Pölös?

-Elmegy anyához?

-Tuti.

-Miért?

-Szerintem – mutatott magára Marci – megveri.

-Miért?

-Hogy térjen észre.

-Miért?

-Hogy ne legyen ilyen lökött fia – mutatott Marci Pölösre, aki ráncolta a homlokát.

-Miért?

Marci áttért a Rita vonalra és enyhe ötös terítéket helyezett el a haverja orcáján.

-Hűha – tért magához Pölös és visszaadta a pofont, amire Marci nem számított, mert Ritának senki sem merte volna visszaadni, kölcsönbe sem, negatív kamatra. Ám ő Marci volt.

Bakonyi András már hallja is a bajt

A zeneprogram ment tovább, András a tervnek megfelőlen készítette elő az ételeket. Éppen zöldséget pucolt, mikor mintha valami odanem illő hangot hallott volna.

-A csutka jó mindenit!

Belenézett a szemetesbe. A csutka stimmelt, a párolt almához kellett, mert lehet, hogy valaki azzal szereti a mézes-tejbe áztatott rántott pulykaszeletet. Mit lehet tudni? Őt nem fogják karácsonykor meglepni azzal, hogy olyat kérnek, ami nincs. Mondjuk a csutka nem beszél. Legyintett és pucolta tovább a zöldséget, ami majd a húslevesbe fog kerülni, mikor a pulykanyak már megfőtt és kétszer le lett tisztázva. Attól lesz szép a színe. Meg a két kockacukortól, amit mindig beletesz az egybe vöröshagymával együtt. Amikor pittyent az óra, akkor felteszi a vizet a cérnametéltnek. Mert a húsleves úgy az igazi. William Scheller kezdett rá éppen az Un homme heureux vagyis az Egy boldog ember című dalára. András keze megállt, kinézett az ablakon. A dallam körülölelte, a szöveg elérte a szívét. Mert olyan zenét írni, ami a fülekbe mászik, azt sokan tudnak. Ami a szívig eljut azt kevesen. Ez egy ilyen dal volt. Hogy miért is szerelmesek az emberek és miért is lesznek a szerelem által boldogok és mások. Akiket csak a szerelem érdekel. Miért is lesznek szerelmesek? Ők ketten, akik már sosem lesznek egyedül. Miért is lesznek boldogok? Őszintén, szemtől szemben, hazugság nélkül. Ketten együtt, egy helyen. Miért szeretik egymást? Boldog emberek akarnak lenni. Igen. A legfontosabb az életben.

András előtt hirtelen a volt neje Anna jelent meg. A tökéletes alakjával. A mindig elégedett arcával az együttlétek után. Aztán mintha letette volna maga mellé és ő már nem volt érdekes. Miért is szerelmesek az emberek? Mert megtalálják azt, akivel együtt vannak és nem egymással. Akivel csak egymásra néznek és azzal mindent elmondanak. A szerelem az a boldogság. Aztán mikor múlnia kell, csak az üresség marad. Akkor nem azért szomorú és vígasztalhatatlan az ember, mert vége van. Az üresség fáj, a gondolat, hogy sosem lesz újra kitöltve. William Scheller egy francia énekes, mert a szerelem franciául a legszebb. Jó lenne. Megint annak lenni.

Je veux être un homme heureux…

-Boldog ember akarok lenni – suttogta András és nézte az udvart, a belopódzó sötét felhőkkel és a nehéz csenddel.

-A csutka mindenit!

András összerezzent. Ez most komolyan kívülről jött. A folyosóról. Biztosan a srácok a játék közben. Gyorsan ellenőrzött mindent, megtörölte a kezét, párhuzamosra igazította a késeket, egy apró hagymadarabot kidobott és ment a fiúkhoz.

Heinz Harald Frentzen, vagyis Marci éppen a Sauberrel előzte Michael Schumachert, vagyis Pölöst, aki egy kicsit keresztbe állt a Ferrarival, ami csel volt, Frentzen-Marci be is vette, így Pölös-Schumacher nevetve ment tovább.

-Ez csalás, Pölös.

-Ez trükk, Marci.

-De ez így nem igazság.

-Nem is. Győzelem! – kiabálta Pölös, mert mint Schumacher éppen megnyerte a monzai versenyt.

András mosolygott. Nem ők kiabáltak. De akkor ki?

-Srácok. Rita hol van?

-Éppen megveri anyát – mondta Pölös és betöltötte a következő pályát.

-Tessééék?! Fiam esetleg bővebben?

-Jaj, apa. Megkérdezte hol laknak a Pölösék, mert észhez akarja téríteni az anyját.

-Úgy, hogy megveri?

A két srác összekacsintott és vállat vont.

-Ez is egy lehetőség, apa. Azt mondta megérti a Magdi nénit, mert őt is ott hagyta a férje.

-Hol?

-Azt nem mondta András bácsi – válaszolt Pölös.

-Mikor ment el?

-Nem néztük – morogta Marci, mert látta, hogy Interlagosban a Saubernak annyi esélye van, mint apának igazi cipőpucolónak lenni.

András bólintott és visszalépett a folyosóra. Az étkezőben, ami a nappali volt tulajdonképpen, a félig terített asztal állt. Mert a tányérokat melegen kell majd odatenni, ne hűtse le a levest. Vagy a köretet. Amit addig a Bélában tart, egy kis tálka vízzel, ne száradjanak ki. Benyitott a fürdőszobába, amin látszott, hogy előtte Rita használta. Nem csak az elhagyott lila melltartó árulkodott erről, hanem egy eldobott smink törlő, szétcsöpögtetett szemfesték, a La Vie est belle parfüm dugója a mosdó lefolyóba szorulva. Rendet rakott. Megint hangok. A fürdő melletti wc-t próbálta.

-Töröld ki máshol!

Ez Rita. Akkor nem verte meg Magdát. Vagy már végzett, mert Magda nem lakott messze.

-Rita nem jönnél ki?

-Nem. Nem végeztem. A csutka jó mindenit! András segíts!

-Fél perc múlva hatvan fokkal lejjebb kell vennem a sütőt.

-Ez most komoly.

-Persze máskülönben…

-Ne! Add be a laptopomat.

András meglepődött. Ismerte a régi rendőrviccet, hogy már van vécékeféjük, de jobban szeretik a papírt. Azért mégis a laptop…

-Nem arra kell. Meg kell néznem valamit, de lemerült a telefonom. A gépen meg működik a wi-fi – hallatszott Rita tompán.

-Most mit csinálsz?

-Kihasználom az alkalmat és különböző ürítőgyakorlatokat tartok. Na hozod már?

-Nem is tudod a jelszót – morogta András.

Rita cuccai között ott volt a régi laptop. Egy pici kopott szív egy D betűvel a sarokban. Lehet, hogy szeret valakit? Ki hitte volna? Kopogott, résre nyílt az ajtó és a nő behúzta a gépet.

-A csutka jó mindenit. Le van védve a wi-fi? Ezzel? Lakat olcsóbb lenne – nevetett Rita.

András büszkén bólogatott. Visszament a konyhába, vékonyra vágta a répát, levette a hőfokot és langyosítani kezdte a tejet a krumplipüréhez. Zizzent a telefonja.

„Jelszava megváltozott:xxxxxx”

Villámgyorsan kattintott a céges appra, amin mindig látta a kamionjait, merre járnak. Nincs wi-fi. Próbálkozott a hat darab x-szel. Nem működött. Dühösen robogott a wc felé.

-Mi a jelszó? És mi az, hogy megváltoztatod? És hogyan? És…

-András. Dolgozom. Majd elmondom. Egy erős presszót csöppents nekem.

-Itt? – bámulta a 00 feliratú ajtót.

-Itt vagyok nem?

-Rita. Gyere inkább ki.

-Ha kijött a kávé, kijövök. Nem életcélom itt maradni, bár lakájossá lehet tenni.

András a fejével kopogtatta az ajtót. Ilyen nincs. Ilyen nincs.

-Fiam mit csinálsz te ott?

Az anyja jött vissza miséről Túróval, aki csak intett. Beszélni nem szokott, nem is lett volna értelme, mert úgysem figyeltek rá. Valcsika meg főleg nem.

-Csak megnéztem, be van-e zárva.

-Pici! Tegyél bele egy kis töményet. Bélésnek. Nehogy kilötyögjön, amikor hozod, hogy bekapjam!

András anyjának elkerekedett a szeme. Szóval mégis van oligarcha azzal a tehénnel. Istenem mi lett az ő kicsi fiából?

-Te itt szexualizálsz a Tőgyesi Kornéliával, mikor a fiad a házban van?! Hát ugye?!

-Pisiszex vagy mi a túró – nevetett Ervin és Valcsika lesújtó pillantásától az életkedve is elment.

-András! Milyen Kornélia jött? Hármasban leszünk? – hallatszott bentről és Rita nem látta, hogy Ervin, a Túró mutatta Tamásnak, négyen, ő benne lenne.

A konyhai vekker jelezte, a zöldségek mehetnek a levesbe. És csöngettek.

-Ki a pofátlan rossebb – morogta mérgesen András anyja és felrántotta az ajtót.

Egy igazi dáma állt az ajtóban. Csinos fekete kalapban, tökéletes vajszínű kabátban és egy dragonyos csizmában. Lejjebb húzta csillaghajók leszállási területeként is használható napszemüvegét és pislogott mögüle:

-Boldog karácsonyt! Rita nem mondta, hogy jövök?

-Ki maga? – hüledezett Valcsika.

-A Tőgyesi Kornélia. Vagy mi a túró – szólt közbe Ervin és feltette a szemüvegét.

András jött a konyhából, mielőtt az anyja nem okoz valami rendőrségi esetet, pár példa akadt rá. Kezében fakanál.

-Magdi – nyögte és a fakanál emelkedett a kezében.

Kis csend támadt, amit egy hangos vízzubogás tört meg, majd kivágódott a wc ajtó és a ruháját rendezgető Rita jelent meg.

-A csutka jó mindenit – susogta elnézve Magdit, majd Andráshoz fordult – Pici. Nem kell a kávé. Csak a bélés!

-Nekem is – lehelte András.

-Nekem is – pillogott halomról halomra Ervin.

-Egy túrót – mutatta Valika.

Bakonyi András hálás a bajnak

-Szép egy darab menyecske, van benne bőven tejecske!

Rita kivette Döme kezéből az üveget és intett a férfinak kövesse. Ekkor azonban a kissé megviselt András anyuka jött elő.

-Na de Zoltán, rossz fiú – hullott Valcsika a belépő mackótermetű férfi nyakába.

-Kézcsók a legszebbnek a házban. Valcsika drága nem gondolta meg, hogy a túróját lecseréli valami szilárdra?

-Jaj, maga mindig olyan, Zoltán! – pirult el András anyja és betolta a kis szobába a felháborodott Ervint.

-Szia Döme bá. Ő itt Pölös, a haverom.

A férfi ránézett a két srácra. Jók így együtt, mintha testvérek lennének.

-Tökös? Korán kezded haver – nevetett.

-Pölös. Pölöskei Ákos. Az anyja apával van a konyhában.

-Nem mondod? Főznek vagy más van műsoron?

-Anya a romantikus filmeket szereti. Nagyon jó franciában- húzta ki magát Pölös.

Döme kicsit megdermedt, Marcira nézett, aki megrázta a fejét. Micsoda kölyök, hogy már ilyeneket tud. Az a rohadt internet.

-Akkor nem zavarom őket- legyintett Döme.

-Az előbb valami jót kóstolhattak mert vagy hatszor hallottuk – a két fiú bólintott és egyszerre mondta – Mmmmmmm!

-Hatszor.

-Egymás után. Biztos finom lehet – húzta fel a vállát Pölös.

-Tuti. Talán mégis benézek – indult el egy kis hajsimítás után Zoltán.

-Megáll!

Rita lépett ki a nappaliból. Mindenki lemondóan sóhajtott.

-Csak csendben. Lessük meg. Zoltán felül, ti alul- vezényelt Rita.

-Nem korai ez nekik?

-Nem. Egész délelőtt ezen kotlottam.

-Hol?

-Szerinted, Zoltán?

Rita a szájához emelte az ujját és a konyhaajtóhoz lopakodott, ami tenyérnyire nyitva állt. Charles Aznavour Tu le visages de lamour dala szólt, amit SHE néven mindenki ismert.

-Hívhatlak Andrisnak? András – kérdezte halkan Magda.

-Elég, ha füttyentesz – mosolygott András.

Aztán pár szó arról, hogy hol akciós mostanában a mosókapszula és Andris használjon kuponokat, mert rengeteget spórolhat mondjuk a pucolt fokhagymán vagy tíz forintot. Kilónként. András elnézést kért, hogy ilyen figyelmetlen volt, amikor ezt a kiváló akciót kihagyta. És mondta Magdinak, ha egyszer együtt vennének akciósan két kiló szalakálét, amiből bizonyos süteményekbe kell egy mokkáskanálnyi, akkor megfognák az Isten lábát, bár Magdié ebben a csizmában is fantasztikus. Magdi mosolygott, könnyedén megérintette András kezét, majd ott hagyta. Aztán sóhajtottak. A férfi belépett a kamrába, mert keresett valamit, ami nem ott volt, de akkor Magdi mondhatja:

-Jaj, Andris olyan kis buta vagy, ott van előtted.

És ezt akarta hallani. Magdi odaperdült a mobilhoz, pöccentett rajta, aztán magához ölelte a telefont és felemelte a bal lábát. Marci rápillantott Pölösre, aki megvonta a vállát és elhatározta, a Kővárit elhívják, hogy ezt a sok mindent elmondja mi volt. Igaz megissza a kólát, felzabál mindent és utána böfögni fog, amiben az az igazi baj, hogy ők nem tudnak és akkor megint a Kővári van nyerésben, mert ő olyan.

András éppen brokkolit tisztított, Magdi pedig a pulykanyakról szedte a húst és néha sóhajtottak. Aztán egyszerre nyúltak a kis késért, összeért a kezük egy pillanatra, szétrebbentek és egyszerre nyúltak a papírtörlőért.

-Én ezt nem bírom nézni – szipogta Zoltán és Rita csak bólogatott.

A kétsrác meg nem értett semmit. Döme bá szipog és törli a szemét egy zsebkendőbe, ami teljesen úgy néz ki, mint egy női bugyi, de nem lehet az, mert ugyan ki törli a szemét egy bugyiba? Rita a kisujjával próbálja meg felfogni a szempillafesték elinduló csíkját, ezért összekent mindent és inkább egy bevetésre váró kommandósra hasonlít, mint egy karácsonyra bérelt anyukára. Pölös rázta a fejét és elindult a szoba felé.

-Marci – szólt utána Döme bá – boldog karácsonyt! – zokogta és egy dobozt adott a fiúnak, aki rögtön kibontotta és széles vigyorral mutatta Pölösnek, hogy a legutolsó fejlesztésű NHL jéghoki program az, az új PS gépre.

-Marci. Mit kell ilyenkor mondani? – szólt rá a teljesen elkenődött arcú Rita.

-Eredeti, Döme bá?

-Pontosan – bólintott a nő.

Dömötör Zoltán a teraszon dohányzott és csendesen megfagyott. Mert a zakója Ritán pihent, aki valami eszement sebességgel verte a billentyűket.  Elhozta neki azt, amit kért, pár cégjegyzék számot, meg a telekkönyvi hozzáférési kódot, ami nem az eredti, mert ahhoz engedély kell és akkor drágább. Dömötör Zoltán azonban okosban szeretett mindent megoldani, ahogy mondani szokta:

-Ha már hozzám folyt be a lé, azt ne más nyelje le, értem?

Rita értette, hiszen ő könyvelt. Ráadásul piszok jól. Amikor felhívta Zoltánt és elmondta mi kell neki, először nevetett.

-Ki akarsz csinálni, cuppancsom?

-Mint karácsonyi ajándék? Nem. Most nem.

-Akkor minek neked?

-Karácsonyi ajándék. A haverodnak, Andrásnak és a leendő nejének.

Zoltán felvette a telefont az asztalról. Mit ivott ez a nő? Megártott az anyaság neki?

-Micsoda?

-Hosszú. A cucc azért kell, hogy a Pölöskei Imi cumira legyen téve. Pusztasemmi Zrt.

-A csutka jó mindenit! – suttogta a férfi.

-Ezt én mondom Zoltán, ne használd. A pasas a Magdi férje és lelépett egy bigével.

-Az milyen állat, Rita?

-Aranytojásra ülő tyúk. Mindegy. A lényeg mindent vinni akar a pasas, mert a nőnek nagy a…

-Számlája.

-Ja. Igen. És akkor a Magdinak nem marad semmije. Csak a két gyerek meg pár mínuszos cég. Adósság és hasonlók. Ismerős? Na ugye. Azzal, amit hozol, megtudom kié is a ház, abban a Magdi szerepel-e és mennyivel. Aztán a Pusztasemmi Zrt ad majd pénzt felújításra. Vissza nem fizetendőt, ahogy szoktátok, esetleg a Magyar Jövő Bank a Hentes úrral beszáll. Ezért a Pölöskeit szétszedik. A Magdi meg jól jár – hadarta Rita.

-Te hanyatt lökött tyúk. Tudod, hogy kié az a cég? Igazából?

-A Szikár elvtársé.

-Úr. De még mekkora – gyújtott rá idegesen Zoltán, mert tudta ebből bitang nagy kavar lesz.

-Na pont rá fogok hivatkozni.

-Nem is ismered!

-Ő sem ismer engem. A lényeg: hozod az adatokat. Meg a kulcs szót.

Dömötör Zoltán elsápadt. Azt már nem. Azt nem lehet. A Háló alá kerülni az a halál. Úgy élni, mint egy becsületesen nyomorgó magyar ember? Soha.

-Ha úgy gondolod nem adod, akkor 28-ára tudok intézni egy NAV ellenőrzést.

-Van ott egy cuppancstárs? Legalább jó?

-A Zsuzska? Az nem kifejezés – legyintett Rita.

-Zsu…na ne! Ő is? Te aztán…

-Szóval?

Dömötör Zoltán gondolkodott, majd megmondta a szót.

-Repülj a cuccokkal. Ajándék lesz.

-Te Rita. Tudod, hogy rájönnek ki adta az azonosító kódot?

-Persze.

-Azt is tudod, hogy ezért engem kinyírnak?!

-Mindig özvegy szerettem volna lenne, drágám – susogta szexisen a nő és letette.

Dömötör Zoltán meg vigyorgott.

-Ez az én csajom!

És most itt fog megfagyni a haverja teraszán, aminek az anyaga eredetileg rakodórámpa lett volna, amíg ki nem derült, hogy pont jó terasznak. Akkor az lett. Okosban. Rita megnyomta az enter gombot, aztán ellenőrzött pár dolgot. Majd felállt, nyújtózott, amitől Zoltán elejtette a cigijét. Majd megragadta a férfit és megcsókolta. Hosszan.

András és Magda csak álltak a konyha ablakban és pislogtak.

-Azta – suttogta a férfi és megfogta a nő kezét.

-Nem azt mondtad, hogy munkatársak?

-Azok Magdi.

-Akkor ez…- mutatott a csókolódzó párra a nő.

-Közeli munkatársak.

Bakonyi András és a baj karácsonyi ebédje

-Az az öné asszonyom – mutatott Magdi a székre az asztal egyik végén, ahová András ültetni akarta, ám ő Valikára mutatott.

Bakonyi Tamásné nem tudott megszólalni. Ervin, a Túró hálásan rebegett egy köszönömöt az ég felé. Valcsika zavartan nevetgélt és a fiára pillantott. Vége van. Végre van valaki, aki méltó a fiához. Na jó, nem egy Tolnay Klári, mert neki ő az etalon, ám elmegy. Kétgyerekes, most válik. Férjet akar, nem bankszámlát. Ez pedig nagyon ritka mostanában. Szép pár. Biccentett kicsit Rita felé, aki látványosan megnyalta a száját és kacsintott. Nem lehet kibírni.

-Magda drága üljön csak oda. Maga a ház legszebb asszonya. És tegezzen kedvesem.

Dupla csörömpölés hallatszott. András ejtette le a kistányért, amin Túrónak hozta a csípős paprikát. Az anyja azt mondta egy nőnek: kedvesem?! És Rita keze csúszott az asztalra a szék támlájáról. Legszebb? Ne már?! Igen, hát mutatós, nincsenek elrejtve a legjobb részek, mint neki, meg karcsú és a szeme az valóban. A göndör haja, csillogó fogak. Eredeti ráadásul. Persze van, ahol ő a több, hát ugye? Arányaiban azonban… Rita fújt egyet. Minek csavarni. Jobb nő és kész. Egy dolog vigasztalta. A Magdi öregebb. Két hónappal és nyolc nappal. Bezony. Büszkén kihúzta magát.

Igazi karácsonyi ebéd lett. Finom ételek, tökéletes tálalás, mindenkinek ízlett minden, mindenki beszélgetett mindenkivel. Mint ahogy a családok szokták karácsonykor. Békebeli hangulat. Régi idők boldogsága. Talán mindenki ezt keresi a karácsonyban. A szeretetet és egymást. Döme elemében volt, mondta a sztorikat, amitől a Mi a túró? kérdés többször hangzott el mint kellett volna. Valcsika néha elpirult és szemlesütve tologatta a sajtos-vajas krumplipürét a tányérján és olyan is volt, amikor egy hajtásra döntött le egy pohár kiváló etyeki furmintot, ami pedig paraszt szokás, ahogy mondani szokta. Magdi és Rita felváltva fogta be a két fiú fülét, mert Döme néhány esemény idézése túl ment a 18-as karika határon, a jó ízléssel meg nem is találkozott. Tény, hogy előkerültek olyan történések, amin Magdi csak csuklott és látszott rajta, hogy próbálja összerakni, hogy hol lehetett akkor a fenyőfa, hol a masni és akkor mégis hogyan történt meg az egész? Persze megkérdezni nem lehetett, ám Ritán látta, ő tudja. Mert ő ilyen. Aki néha együtt nevet Dömével vagy befejezi a történetet, kicsit árnyaltabban, mint egy betiltott filmen szokás. Az a csók nem volt véletlen. András az ebédnél több ételt tett a tányér mellé, mint rá és megkérte Dömét, hogy amíg a tányérokra szed fogja be a pofáját, amiért is mindenki egy hangos HÉÉÉÉ! kiáltással torkolta le. Ezért még jobban zavarba jött, pedig Magdi ott ragyogott, a fehér bőrével, a kék szemével, a halványsárga blúzban, sötétkék szoknyában, egy fantasztikus illattal és egy csókolni való szájjal. Imponálni akart neki:

-Egy pohárral ebből a csodás vörös Cabernet Franc-ból, Magdi?

-Talán máskor, mert ez egy fehér Sauvignon Blanc. Új-zélandi.

-Van régi is – vigyorgott András, miközben Rita és Marci ingatta a fejét.

Rita büszke volt magára. Ezt ő hozta össze. Mert amikor el akart menni Magdihoz, hogy elmondja: ez nem az, aminek látszik, akkor rájött ez a legsüketebb duma, amit ilyenkor mondanak. És főleg neki. Ezért vagy négyszer rácsörgött a nőre, akinek a száma megvolt arra az esetre, ha Pölössel vagyis Ákossal történik valami. Utána kemény küzdelem jött, hogy Magda elhiggye, ő, mármint Rita csak ajándék és nem Andrásnak. Mert Andrásnak Magdi tetszik, majd nézze meg a mobiljának képernyővédőjét, a nő van rajta. Ez úgy tizenhat másodpercbe tellett, hogy meglegyen. Akkor Magda egy halk: Igazán? kérdéssel megtört. És elmesélte a fél életét, ami alatt annyi sem történt, mint Ritával fél óra alatt. Aztán jött a férj távozása. Meg a cég neve és Rita képben volt. Nem kicsit. Azt is tudta ő is sáros a dologban, mert az Iminek ő javasolt sok mindent, hogy hogyan lehet a neje tiszta cégét felhasználni pár dologra. Azt is tudta, a nő cégének pénze egyenesen Imihez futott be. És Magda ezt sem tudta. Ekkor jött az ötlet. Rábeszélte a nőt jöjjön át a karácsonyi ebédre. Rántsa magára a legjobbnővagyok stílusú cuccait, kenjen egy kevés vakolatot, szórjon egy adag pasas szem düllesztőt a nyakára meg a ruhára, igen, parfümre gondolt, aztán tegye valami formásba a legjobb kettőt és nyomás, jöjjön. Mert András egy ajándékkal akar kedveskedni. Ettől a nő elsírta magát. Hogy neki már régóta nem akar senki sem kedveskedni. Rita megértette és csak annyit mondott újra, nyomás.

Ahogy nézték egymást az asztal felett, az egy filmbe illett volna. Amikor András már egy dombnyi sót tett a levesébe. Amikor Magdi még mindig ivott az üres pohárból. Amikor Pölösre már Zoltán szólt, hogy a beszarás kifejezés nem asztalhoz való és ha nem akar egy slampecot a nyakába, fogja be, mire a fiú azt suttogta: nem szereti az állatokat. Rita úgy a desszert végén rájött, hogy Magda az ajándékot várja.

-Pici. Az ajándék – suttogta Rita Andrásnak.

-Ja. Persze – állt fel András, majd visszafordult – milyen ajándék?

-A Magda ajándéka.

-Ja az? Az?

Rita mosolygott, Zoltán kedélyesen mutatta Magdának, kicsit zavart a srác, Valcsika és Túró nem értett semmit, a két gyerek remekül szórakozott. Végre nem egy unalmas karácsony. Magda ragyogó szemekkel nézte Andrást, aki megnyerően mosolygott, Hugh Grant megirigyelhette volna.

-Most olyan vagy András, mint az a pasas a Mátrixból, aki a golyók elől elhajolt.

-Olyan sovány?

-Olyan idétlen – legyintett Rita és felállt.

A helyére ültette Andrást, aztán röviden átadta az ajándékot.

-Szívem. A Pusztasemmi Zrt. megvette a házat, ami amúgy az övé és mégsem, mert akkor nem keres rajta. Ezt nem te kapod meg, hanem az Ákos, akinek te vagy a gyámja. Így nincs adó.

-Az anyja vagyok – jegyezte meg Magda.

-Még nem, de a magyar jog fantasztikus. Tizennyolc éves koráig te használhatod a pénzét, aztán kérheti vagy hagyhatja nálad. A lényeg, hogy mivel ki kell költöznöd március 31-ig, ezért módosítanod kell a társasági szerződésedet, amit már megtettél és még januárban bejegyeztek. Emiatt új bankszámlaszámod van, erről a partnereid egy Boldog Karácsonyt! üdvözlettel együtt értesítést kaptak. Ezentúl minden bevételed hozzád fut be, szívem.

-Eddig is hozzám futott be – suttogta Magda.

-Valóban úgy nézett ki, ám mégsem, mert az Imi zseniális szemétláda könyvelője elintézte.

-A kis piszok – mondta Zoltán.

-Én sem hívtalak sosem aprószemétnek – intett feléje Rita.

-Te…te…te…voltál, Rita?! -mutatott rá Magda mereven.

-Nem kell a dicséret, tudom milyen jó vagyok – simogatta a teljesen bamba András vállát.

-Tudod ki akar téged dicsérni, te…

-Tényleg ne dicsérje kedves Magda, mert utána nem lehet bírni vele – csókolt kezet Döme a nőnek.

-Na ne! Mindig így kezded, aztán tudom mi lesz – sziszegte András.

-Ne már. Tehetek róla, hogy a nők kedvence vagyok? – mosolygott fölényesen Zoltán.

-Orcád csukva. Zoltán! Mit szeretnél te a karácsonnyal? – kérdezte Rita.

-Elmuffolni – mosolygott Döme.

A két fiú egymásra pillantott, ezt majd a Kőváritól megkérdezik.

-Pontosan. És miért?

-Miért, miért? – fészkelődött Zoltán.

-Mert egyetlen nő sincs, aki még egy menetre visszavárt volna. Igaz Dömötör Zoltán?

Nem biztos, hogy az ember szereti azt, amikor hét szempár szegeződik rá és választ vár egy olyan kérdésre, amit magának sem tesz fel az ember. Dömötör Zoltán rájött, erre nincs jó válasz. Csak az igazság.

-Igaz Rita – suttogta és hálásan fogadta a Magdi által adott bort – most jobb neked?

-Nekem nem, de András megnyugszik.

-Komolyan? Mikor csókolja a Magda kezét?! – hőbörgött András

-Mondom megnyugszik- nyomta vissza a székbe a férfit Rita.

Andrásnak még mozgott a szája.

-Te apa?

-Igen, Marci?

-Most akkor a Magdi néni az ajándék vagy én vagyok neki?

Valcsika felháborodott.

-Eladtad az unokámat?! Hát ugye?! Egy tanárnő után még ez is!

-Anya nem voltam együtt az Eszter nénivel! Nem adom el a fiamat. Magdinak adtam ajándékot. Most mondta a Rita.

Többen pislogtak.

-És mi a túrót? – kérdezte Ervin.

-Ha én azt tudnám- sóhajtott András.

Rita megitta András borát és közölte:

-Szántó Magdolna, aki most még Pölöskei Imréné, a gyámfia Ákos 135 milliója felett őrködik, szabad felhasználással. Pár befektetési ötletet Zoltán tud adni.

-Azt adja meg neki … – harciaskodott András, de Rita szorítása elhallgattatta.

-Amit keresel Magda szívem, az már csak a tiéd, hogy minél több maradjon, abban tudok segíteni, ha nem akarsz megölni azért, amit eddig ellened tettem. Van három hónapod, hogy új helyre költözzél – mutogatott Andrásra a nő.

-Meggondolom – mosolygott Magda, majd odament Andráshoz és egy puszit adott neki – Köszönöm, nagyon ügyes vagy.

-Én? Ja. Hát mondjuk.

Mindenki boldog volt, mindenki örült, csak Zoltán ült tovább csendesen a helyén. Ervin lépett hozzá.

-Édes fiam, akkor mi az ajándék,

-Egy túró.

Bakonyi András havat beszél, de nem baj

A házban csend honolt, elmosogatva, elpakolva minden. András anyjáék már elmentek, Pölös kiharcolta, hogy ott alhasson Marciéknál, amiből majd nagy játék csaták lesznek éjjel, mert ő ugyan nem alszik el az tuti. Magdi éppen mesélt nekik. Ahogy Marci kérte. Pöcköm királylányról, aki, mint kiderült Döme bá találmánya volt, ezen Rita nem lepődött meg egyedül. Aztán a két bátor lovagról, Marciról és Ákosról, akik aztán egy valódi PS játékon döntik el, kié legyen a királylány bármije. Magda sóhajtott aztán elvállalta. Döme kicsit zuttyantan szundikált a fotelban. A kanapén pedig Andrásnak dőlve Rita kortyolta a borát.

-Neked senki sem adott ajándékot, Rita.

-Dehogynem. Talán még sosem volt ilyen szép karácsonyom. Tudod pici, adni jobban szeretek. Segíteni, aztán látni, ahogy az emberek örülnek. Az nagyon jó. Még akkor is, ha csak a pénznek örülnek. Tudni azt, hogy megcsináltam. Megint. Hm – sóhajtott a nő.

-Hozzánk mindig jöhetsz karácsonykor.

-Nem András. Más családnál nem a te boldogságod van. Én elbakkeroltam a dolgot, mikor egy piszok édes szemétládába szerettem bele.

-Ő lett a férjed?

-Ő. Mert hittem, benne, hogy rossznak rossz, de szíve is van.

-Nem volt – bólintott András.

-Van is neki. Csak mindig kölcsönben. Aztán hol itt hol ott. Örökre sehol.

-Van ilyen pasas?

Rita bólintott.

-Látod? Itt a Döme. Egy link fa…fráter. Lehet szeretni.

-Az élethez az kevés,Rita. A lehet.

-Ja. Csak sokszor az egyetlen vigasz.

-A Döme? – nevetett András.

-Olyan nélküle nem lehet élni, vele meg nem érdemes fazon.

-Próbáltad, Rita?

-Pár évig – ivott a nő.

-Pár évig?! Mert a Döme a…

-A férjem volt. Azt hiszem.

András teljesen ledöbbent. Nem tudta. Pedig a legjobb haverja. Hogy a fenébe? A fotelban hortyogó haverja nős volt vagy még most is az. Tönkretette a feleségét, aki pénzszűkében minden baromságot elvállal. Aki egy remek nő és többet érdemel. A csutka jó mindenit!

-Többet érdemelsz nála Rita.

-Ja. Csak hát még mindig szeretem.

-Amiket veled tett azután is?

-Mindig.

-Mert ő az -bólintott András.

-Mert ő az – bólintott Rita.

A szürkeség nagyobb lett kint, a kínai füzér egészen vad színkavalkádba kezdett és Rita odaállt az ablakhoz. Kinézett a sötétbe arra gondolt olyan, mint az élete: A sötétben bármilyen lehet.

-Havat szerettem volna. Látod pici, nekem az is elég lenne – ült vissza.

-Lesz hó, Rita. Megérdemled. Megígérem.

-Persze – horkantott a nő, majd könnyes szemekkel nézett Andrásra – azért kösz.

Marci robbant be a szobába.

-Esik a hó! Esik a hó!

-Hány százalékot? – riadt fel Döme a fotelban.

Magda jött be, már kabátban.

-Nem maradsz? – kérdezte András.

-Köszönök mindent, nagyon szép karácsonyt kaptam.

-Meg egy rakás pénzt – emelte fel a kezét Döme és odaállt Rita mellé.

-Igen. De nekem most haza kell mennem. Megígérem Andris egyszer itt maradok.

-Végleg?

-Még az is lehet – mosolygot Magda.

Döme megfordította Ritát és megcsókolta, ő pedig olyan hevesen viszonozta, hogy a kínai fényfüzér villant egyet és elhunyt. A két srác pizsamában bámulta a felnőtteket.

-Ezt apa az Eszti nénivel jobban csinálta – mondta Marci Pölösnek.

-Mármint az Eszti Eszti nénivel? – kérdezte a fiú.

-Akihez semmi köze és sosem voltak együtt? – vágta csípőre a kezét Magda.

-Pontosan – bólintott Marci.

Döbbent arcok meredtek Andrásra.

-Boldog karácsonyt! – nyögte a férfi.

Döme rácsapott a barátja vállára, aztán visszahúzta normál helyzetbe és kijelentette:

-Amit az Úr egykötött, asszony szét ne válassza.

A két nő összenézett, hogy mekkora marhaság ez, majd egyszerre mondták:

-Egy túrót!