A kaszinó
1934 tavaszán Gróf Sasváhry-Steiner András, az ifjabb, nézte Ablonczy urat, aki ott állt az íróasztala előtt.
-Kaszinót mondott, Ablonczy úr?
-Igen gróf úr.
-Mintha néhányszor említettem volna, hogy nem szeretem, ha így hív. Nincs birtokom, nem vagyok gróf.
-A birtok az nem számít, gró…méltóságos uram! A cím, az igen. Lássa már mennyi helyre juttatta be eddig is a méltóságos urat!
Steiner András felállt, zsebre vágta a kezét. Ami igaz, az igaz. Mióta terjed, hogy ő tulajdonképpen a Sasváhry grófok ivadéka, örököse, azóta több helyre is meghívták. Unalmas teadélutánokra, vacsorákra, még Esterházy herceg vadászatára is. Aztán Barbara bárónő által a Wenckheimék híres báljára.
Sőt! Steiner András december elején a Kormányzó úr neve napja alkalmából tartott estélyen is részt vett. Ezt Barbara bárónő intézte el, aki szívügyének tartotta, hogy ez a Bandi gyerek része legyen a „pesti krémnek”, bekerüljön mindenhová. Ő is említette a Kaszinót. Azt is, hogy ebben nem tud segíteni.
-Ablonczy úr! Barbara bárónő miért nem tud segíteni Kaszinó ügyben?
A vékony kopaszodó férfi zavarban volt. Mert tudta, csak ugye nem mondhatja. Viszont válaszolnia kell.
-A mise miatt, gróf úr, meg azért, hogy nem férfi.
-Bővebben?
-Nem javasolhatja tagnak a Kaszinóba, mert nő, méltóságos uram.
-És a mise? Az mi?
-Az..khm.. az ugye…az tréfa volt, bocsásson meg, méltóságos uram. Sem-mise, ugye.
Steiner András bólintott és sétálni kezdett a szobában. Ablonczy hazudik, mert nem akar elmondani valamit. Hm.
-Miért kell nekem a Kaszinóban tagnak lennem, Ablonczy úr? Nem kártyázom, nem élek szerencsejátékkal.
-Ott van a brancs. A krém. Minden mágnás, gazdagok és senkik, de sokszor ők számítanak. A háló felett vannak. Akik döntenek. Mindenben. Egy biliárd parti alatt egész vagyonok dőlnek el. Ha nagy akar lenni méltóságos uram, ha biztos pályát akar a Steiner Szeszműveknek, akkor tagnak KELL lennie, méltóságos uram.
-Egen. Mennyibe fog ez fájni nekem?
-Mármint…
-Ha nincs kapcsolatod, vegyél. Emlékszik?
-Bátorkodom, méltóságos uram.
-Maga mondta, Ablonczy úr. Eddig működött. Tehát?
-Ha..harmincezer.
-HARMINCEZER PENGŐ?! Maga megőrült!
-Meglehet kicsinyét több. Nem tudhassuk, mennyi vállon kell fellépni, méltóságos uram.
-Ennyi pénzt a semmire? Úri huncutságra? Senkikre?!
-Befektetés méltóságos uram. Jó befektetés. És kell. Mert ha kint marad…
-Megesznek a farkasok. A bárónő is ezt mondta- fújt nagyot Steiner András, az ifjabb.
Harmincezer pengő! A mindenit! Mennyi helye lenne a cégnél!
-Legyen. Kivel kell kezdenem?
-Báró Keresdy Ödön. Délután kettőkor holnap az Abbázia kávéházban, méltóságos uram.
-Tudta, hogy beleegyezek?
-Tudom, hogy a méltóságos úr okos ember.
-Aztán miből, Ablonczy úr?
-Felvett engem, méltóságos úr.
Kavargatta a kávéját és nézte az elegáns, vékony férfit magával szemben. Ablonczy azt mondta, a báró szegény és pénzzel mindent el lehet intézni nála, cserében segít. Erre itt ül, Savile Row-i eleganciával, egy drága öltözetben. Arany zsebórával. Pomádéval lesimított hajjal, frissen borotvált vékony Jávor bajusszal. Az inge kifogástalan. A tárcája arany. A szipkája igazi borostyán. És monoklija van. Hanyagul keresztbe rakott lábán egy cipő remek, drága dolog. Ha Ablonczy most megvezette, akkor utoljára ette saját fogával a vacsoráját.
-Báró úr tudja, mi járatban vagyok.
-Hát hogyne. De javaslanám a tegeződést gróf úr. Urak között ugyebár –állt fel és kissé szögletesen nyújtotta a kezét –Szervusz, kérlek, Ödön.
-Szervusz kérlek, igazán megtiszteltetés. András, kérlek.
-Szervusz, szervusz. Talán ünnepeljük meg e nemes percet, kérlek.
„Mi a hóhért kell ezen ünnepelni?” gondolta Steiner András, aztán meglátta mekkorát nyelt a szomszéd asztalon lévő pezsgő láttán a báró. Na ha csak az kell és intett a pincérnek. A főúr jött.
-Parancsolnak az urak?
-Pezsgőt. Franciát, gondolom kérlek ez illik.
-Hogyne kedves András, János tudja melyikből –nézett villogó monoklival a főpincérre.
-Tudom báró úr, ám ön is tudja, hogy…
-János kérem, ez az úr gróf Sasváhry-Steiner András, a Steiner Szeszművek tulajdonosa. Van még kérdése?
-Ó méltóságos uram, elnézést. Máris, máris.
András nézte a jelenetet és sok mindent megértett. Báró Keresdynek egy vasa sincsen. Ablonczy jól tudta. Mindent hitelre vesz vagy pumpolja egy két barátját. Az órája, a tárcája dublé. Vagyis az eredeti aranyból készültet eladta és az ékszerész adott egy másolatot. Azért jött a főpincér, mert báró Keresdy nem hitelképes. És most megnyugodott, hogy a gróf fog fizetni. A bárónak kapcsolatai vannak. És ez mindig pénzre váltható. Esetleg ruhára, cipőre. Lám most is.
-Bocsáss meg Ödön kérlek, egy bizalmas kérdés.
-Parancsolj, kérlek?
-Mekkora ceched van itt?
A báró bajuszának baloldala rángani kezdett. Ilyet kérdezni? Nyilvános helyen?! Ő nem akarta kiadni magát, hogy lépéselőnyben legyen. Ez az ostoba affér azonban…
-Nem tudom a mi ügyünk szempontjából, kérlek…
-Ez fontos Ödön. No jó. János!
A főpincér ott termett.
-Parancsoljon gróf úr!
-Nem tudom és nem akarom tudni, a báró úrnak mekkora a hitelképességi problémája az Abbáziában…
-András kérlek ez abszolúte…- kezdte a báró.
-Viszont azt a problémát ÉN rendezem a mai számlával.
-Abszolúte lekötelezel, András kérlek, de szükségtelen…
-És tegyen hozzá 10% pausálét János. Ezentúl bármi adódik a báró úr itt MINDIG a legnagyobb vendég lesz. Aztán elszámolunk- mondta Steiner András és vagy ezer pengőt tett az asztalra.
János úr már osztott és szorzott, úgy tűntette el a pénzt, mintha ott se lett volna. Keresdy báró guvadt szemekkel nézte a pénz helyét egészen addig, amíg nem koccintottak.
-András kérlek, én… tudod amikor…
-Szót se róla urak között, kérlek. Pénz? Ugyan kit érdekel?
-Engem nagyon – motyogta a báró.
-Vágjunk bele. Mennyiért segítesz nekem a Kaszinóba bekerülni?
-Nem pénzért, kérlek, főleg, hogy most ugye… és ezt nem így…
-Mennyi? Ezer?
-Na de kérlek!
-Kétezer?
-Becsület is van a világon kérlek.
-Négyezer. Mivel kezdjük?
Báró Keresdy nagyot nyelt. A betyárját! Mondták, hogy ez a Steiner ez gazdag, meg minden. De ilyen úri módon fizetni és ilyen paraszt módon abszolválni a kérdést, mégis csak! És ha csak később adja a pénzt? Pedig neki most kell!!
-Ez kettőezer pengő. A másik fele, amikor bent leszek a Kaszinóban. Ott adom oda, kérlek.
-Azta kutyafáját! Mármint, köszönöm kérlek -és a pénz már a tökéletes zakó zsebében volt – a Kaszinóval a probléma…
-Nem fizetted a tagságit, kérlek.
-Puszta félreértés a részükről…- legyintett könnyed eleganciával báró Keresdy.
-Rendezem és ott koccintunk, mikor bemutatsz pár embernek. Nem ingyen kérlek.
-Hogy képzeled, hogy ezért én pénzt fogadnék el, kérlek!! Egy báró Keresdy?!
-Mint a tanácsadóm leszel, társasági kérdésekben, kérlek.
-Ó az más, az más – ivott egy újabb pohárral a báró – jársz templomba kérlek?
-Tessék? Ez fontos?
-Nagyon, kérlek.
-Nem mindig. Néha. Miért…- mondta vonakodva Steiner.
-Khm. Katolikus vagy kérlek? Vagy református? Esetleg…khm.
-Katolikus vagyok. A Lehel téri plébániához tartozom, fizetem az egyházi adót kérlek. Nem értem, hogy ez miért…
-Ah, Kázmér atya. Ismerem. Beszélek vele. 600 pengő adomány és minden vasárnap ott voltál a misén kérlek.
-Ha esetleg nem vagyok református sem… – nézett komolyan a gróf.
-Ne menjünk bele, kérlek, nem szeretem a politikát.
-Wenckheim bárónő azért nem tudott segíteni? Mert nem jár misére?
Ödön bólintott a pohár mögül.
-Értem. Hm. Mi a következő lépés?
-Te a „hidas” vagy a „dugós” Steinerek közül való vagy, kérlek.
-Dugós?!- hökkent meg Steiner András.
-Az öreg Bandi bácsi az nagy szoknyareptető, ezért és a jelzálog alatt lévő pincészete miatt kapta a „dugós” nevet, kérlek. A „hidas” Steiner, az István féle, akik az Erzsébet hidat építette, aztán egy polák kurtizán csőbe húzta és valahová Angliába ment. Állítólag a saját bátyja, a „dugós” Steiner intézte. Micsoda ember kérlek!
-Igen, a „dugós” Steiner az apám. Kérlek. És nincs már jelzálog a pincészeten, egy hete 300 hold szőlőt vettem melléje. Nem tudom, a „hidas” Steiner nagybátyám, akit sosem láttam miért ment el, Skóciába. Kérlek.
-Pardon, grácia, csak kérdeztem, mert…
-A következő lépés?
-Pont ez az, kérlek. Gróf Szalánczy Elek.
-Ő ki?
-Tagja a Kaszinónak, neki kell a kérvényt beadni, kérlek.
-Mennyi?- söpört le néhány láthatatlan porszemet a zakója ujjáról a gróf.
A baloldali bajusz megrándult. Hát azért mégis!?
-Ezt kedves András, ezt így nem lehet, kérlek. Ez nem pénz kérdése.
-Minden pénz kérdése, kérlek.
Keresdy báró hátradőlt, feltette monokliját és felsőbbséggel nézte a körszakállas barna szemű, könnyű nyári öltönyt viselő férfit. Aki azt hiszi, ez Amerika vagy Nyugat, ahol pénzzel mindent el lehet intézni. Majd meglátja, ez Magyarország, ott hátul, avult dolgokkal, látszatokkal, papírmasé nagysággal. De az övék.
-Azt hiszem András, kérlek, ez ÍGY nem fog menni. A pénz nem az elsődleges. Még ha nagyon kell, akkor sem. Becsület. Büszkeség. Tartás. Még ha nem is eszel két napig kérlek, akkor is. Mert ÚR vagy és mindig az maradsz. Mindig és mindenhol. Paraszt bármikor, bárhol lehetsz, ám úrnak születni kell, ahogy apám mondta volt. Nem tudom érted-e, kérlek.
András értette. A méltóság a józanész helyett. A rongyrázás, mikor a rongy is hitelbe van. Legyen.
-Értem kérlek. Bocsáss meg, sokáig külföldön éltem.
-Semmi baj, kérlek. Kis magyar valóság. Szóval Gróf Szalánczy. Van egy peres ügye Makárszky Dénessel, akinek a birtoka szomszédos az ő volt birtokával. Negyed hold a vitatott terület. Ezt kell elintézni, kérlek.
-Nekem? Hogyan? Egy VOLT birtokon perlekednek?
-A per a lényeg, kérlek. A becsület, az úri szó.
-És a Makárszky…
-Nos Makárszky Dani szeret játszani. Van egy kis adóssága. Azt kellene jótevőként rendezni, kérlek. Persze te nem leszel képben.
-Ha ez megvan…
-Akkor Makárszky Dani enged és Gróf Szalánczy bólint. Következik Gróf Csákváry-Fazekas István, kérlek.
-Aki…
-Akinek egy szép kúriája van Csákvár mellett, kellemes hely, jó borok készséges parasztlányok, kérlek. Remek estélyek, kényelmes szobákkal, kérlek. A kúriával van a baj – sóhajtott báró Keresdy.
-Összedől?
-Rosszabb, jelzálog van rajta, kérlek.
-Fizessem ki?
-Nem egészen, kérlek. Mert azt a jelzálogot megvette Marossy kapitány, aki tavaly párbajban meghalt. Az özvegye eladta a jelzálogot az Első Takarékpénztárnak. Csak közben az Első Takarékpénztár egyik igazgatója, Lapossa úr közelebbi kapcsolatba került az özveggyel, kérlek. És ajándékba adta a jelzálog levelet, amit kérlek ugye nem tehetett volna, mert a jelzálog levél az a banké és anélkül, nem lehet a kúriával semmit sem kezdeni. Na és akkor a Böske, az özvegy, hirtelen rájött, Lapossa igazgató úr nem igazi szerelem, ezért Strassmeier Eduárd vasgyároshoz húzta a szíve, kérlek.
-Szerelem? – mosolygott a gróf.
-Igen nagy szerelem. Négy millió pengő, kérlek. Na most Lapossa igazgató visszakérte a jelzálog levelet, de azt már Strassmeier birtokolja, mint az asszony részét. Meg akarja venni a kúriát és ehhez a jelzálog levél kell. Ha viszont nincs ott a jelzálog levél, akkor nem veheti meg, kérlek. A Lapossa meg minden pénzt megad, hogy ne derüljön ki, mire is használta a jelzálog levelet. Csákváry-Fazekas meg a kúriát szeretné tartani magának.
-Most nem értem. Lopjam el a jelzálog levelet?
-Kardos Erzsébet, kérlek. A Böske. Ismerős?
Hirtelen világos lett. A kissé gömbölyű szőke asszony, akivel voltak vidám éjszakák. Aztán elege lett belőle, bár az asszony sírva könyörgött neki. Világos. Az asszony víg órákért hajlandó lesz dolgokra. Bármire.
-Ez a része intézve lesz, kérlek. Meglesz a jelzálog levél és átadom a grófnak.
-Nem adod át a grófnak. Mannheim Samunak adod át, kérlek – nézett komolyan báró Keresdy Steinerre.
-Az uzsorásnak?
-És akkor gróf Csákváry-Fazekas lakhatik a kúriában, kérlek. Mert a Lapossa kifizeti, amit a Mannheim Samu kér. Mert az úgy van…
-Rendben, rendben. Van még?
-Egy kis pezsgő talán, kérlek, mert…
Steiner András intett és jött az újabb pezsgő, pár szendviccsel, amit a báró villámgyorsan morzsa nélkül tűntetett el. Világszám! –gondolta András.
-Báró Palkovich.
-Kúria?
-Lovak.
-Micsoda?- döbbent le Steiner gróf.
-Lovak, kérlek. Kicsit többet költött rájuk. És ugye most likviditási problémái vannak. Ezért létrehozott egy céget, amibe bevitte a lovakat, az istállót és mindent, ami ezzel kapcsolatos, kérlek. És mivel az egy cégé, nem az övé, így, kérlek új eljárás az Adóhivatal részéről, ahol pár kedves ismerős nem sietteti a dolgokat.
-Ez egy okos dolog, kérlek.
-Akkor, ha az övé lett volna minden, valóban.
-Nem az övé volt? – ámult el a gróf.
-Az övé volt. Csak akkor éppen nem volt az övé, mert már zálogban volt egy része. A másik része meg foglalás alatt, kérlek.
-Akkor hogyan tehette meg a cégalapítást?
-Mindig vannak jó ügyvédek, kérlek. Tudok ajánlani kettőt is, hasonló ügyekre. Vagy másra. Bármire, kérlek – vonta meg somolyogva a vállát a báró.
-Értem. Akkor báró Palkovich dolgait kifizetem az ügyvéddel együtt és…
-András, András kérlek! ILYET nem csinálunk. Akkor kiderül, hogy mondjuk úgy ügyeskedtek.
-Csaltak.
-Micsoda csúnya szó, kérlek! Egy báró Palkovich, aki hetente kilovagol a Kormányzó úrral?! Nem, nem, kérlek. Még feltételezni is…bah! – nézett a mennyezetre báró Keresdy.
-Akkor mit kell tennem, Ödön, kérlek?
-Véletlenül eladó a cég egy része, kérlek. Teljesen törvényesen megveszed, és a befolyt pénz rendezi csendben a dolgokat, kérlek. Mindenki örül, neked lesz egy versenylovakat futtató céged, istállód, zsokéid, trénerek…
-Trénerek? Minek, ha én nem is tudok lovagolni, kérlek.
-A betyárját kérlek, ezt sürgősen pótolnod kell. Minden Kaszinó tag tud lovagolni. Meghívhatod a Kormányzó urat lovagolni, kérlek. Tarthatsz neki egy külön lovat, biztos értékelni fogja.
András egy húzásra tűntette el a pezsgőjét. Meddig Uram, meddig?! Hol élnek ezek? Milyen nyelven beszélnek? Hol vannak a valóságtól? EZ Magyarország?!
-Akkor tag leszek, kérlek?
-Egy lépés kérlek. Gróf Kemenczky-Kis Miklós.
András azt hitte rosszul hall. A gróffal két hete volt párbaja, mert a feleségére megjegyzést tett. Egy olyan testrészére, amit ruhában nem lehet látni. A gróf egy hét után elhagyta a kórházat és Bicske mellett lábadozik, ahol egy takaros kis kastélya van, majdnem Bodmér határában. A felesége odaadóan ápolja, állítólag segít a doktornak, aki igen fess, nőtlen ember, néha ott marad a kastélyban, hátha segíteni kell. A betegen.
-Ez kérlek, hogy is mondjam…én átszúrtam a vállát, kérlek – igazgatta zavartan a poharát Steiner gróf.
-Parádés volt, kérlek, parádés. Ott voltam. Csak egy villanás és Miklós oda volt szögezve a fához. Tapsoltunk volna, kérlek, csak nem tudtuk hal-e vagy él-e a Miklós. És azért halottat tapsolni, az nem vall nevelésre kérlek – hajolt előre bizalmasan a báró.
András nézett maga elé és látta a fához szögezett grófot és hallotta, ahogy mondja neki:
-Öljön meg Steiner, öljön meg, akkor teszi a legjobbat nekem.
Megborzadt, ahogy visszagondolt rá. A nő. Minden nadrágos ember kell neki. Az egy fúria volt. Micsoda ügyes egy fehérszemély! Mindent akart, mindent elért. Ő meg egy férfitársaságban megemlítette a párhuzamos anyajegyet a hölgy…khm .. és aztán jöttek a segédek.
-Mégis mit tudok én kommendálni a grófnak, kérlek?
-A feleségét, kérlek.
-Még egyszer vele? Az Erzsi is, meg Ő is?
-Nem. Csak kapd rajta a doktorral, aztán felpofozod azt a senkit és kidobod, kérlek. Hangosan, látványosan, majd leszünk ott páran, azt én intézem, kérlek – kortyolt egy hosszút a báró.
-Nem értem, Ödön kérlek.
Báró Keresdy letette a poharát. Miért olyan nehéz ezekkel a külhonból visszaszakadt idegen magyarokkal? Mit nem lehet ezen érteni?!
-András. Kérlek. Lemész meglátogatni Miklóst. Ott maradsz pár napra. Mindenki elkönyveli, a párbajt megnyerted, majd tisztelegtél a legyőzött ellenfél előtt és barátok lesztek, kérlek.
-Barátok? Gróf Kemenczky-Kis Miklóssal?! – hördült fel a gróf.
-Természetesen, kérlek! Úriemberek vagytok, a lovagiasság szerint a becsület tiszta, minden rendben.
-De hát az asszony az megvolt!
-András kérlek. A Kaszinó tagjainak „nincs meg”, hogy úgy mondjam a másik tag felesége, leánya, barátnője. Röpke liaison vagy csekély flörtölés, esetleg kisebb kézcsók, kérlek – magyarázta csendesen báró Keresdy.
-Az azért több volt, kérlek.
A báró baloldali bajusza rezgett megint. Fafejű! A mindenségit!
-Kérlek András. Ilyesmi NEM TÖRTÉNT! Félreértés volt. Tisztáztátok Miklóssal. Kézfogás, barátság. Ennyi. Nincs múlt. Nem beszélünk róla, tehát nincs, kérlek. Érted?
-Igen. Bár…
-Nem, kérlek. Nincs bár. Úri barátság van. És ennek nevében úri becsületed nem engedi, hogy a feleség beszennyezze az ősök kastélyát. Ezért fellépsz a senkivel szemben…- mondta határozottan a báró.
-Ez a doktor.
-Valóban, kérlek. És aztán kidobod az asszonyt. Beteg úrbarátod becsületének védelmében. Miklós elválik, és akkor elveheti özvegy Tercsényi Jánosnét.
-Mert Ő…
-Mert Ő már pár éve megosztja a bánatát a gróffal, kérlek. Plátói alapon.
-Azt meg ki hiszi el? – kacagott a gróf.
-Aki a Kaszinó tagja akar lenni, kérlek – fújta ki a füstöt hátradőlve a báró.
András fejében kavarogtak a nevek, az események. Hogy mikor mit kell tennie és mit nem kell tennie. Gróf Szalánczy, aki a peres ügy rendezése után támogatólag küldi a kérvényét gróf Csákváry-Fazekasnak, aki a jelzáloglevél megszerzése után, amiért az Erzsit újra be kell engednie az életébe egy éjszakára, meglehet többre is, tovább adja báró Palkovich-nak. Vele lesz a közös versenyló cég. Elintézve pár dolog, ami nincs, mert az ügyvédek, a gerincnélküli fiskálisok elintéznek mindent. Mindig. Báró Palkovich tehát javasolja és akkor jön a felvételt eldöntő elnök, gróf Kemenczky-Kis Miklós. Akit kis híján megölt egy párbajban. Ami a csalfa felesége és az ő nagy pofája miatt volt. És most barátok lesznek. És segít neki egy in fraglanti üggyel válni. Krisztus a kereszten!
-Ezzel Ödön kérlek, vége? Tag leszek?
-Egy pici apróság, veszel egy katonai rangot, kérlek.
-Hogy mit csinálok? Sosem voltam katona. Nem is akarok az lenni!- szögezte le Steiner gróf.
-Jaj, András, kérlek, megint ez a hevesség. Ki mondta, hogy katona leszel? Veszel egy zászlósi rangot, potom háromezer. A Vitkovszkytól.
-Ki az a Vitkovszky?
-Nem mindegy, kérlek? Van egy alig használt pótszolgálatos zászlósi rangja, kéz alatt.
-Portaszolgálatos? – nézett zavartan a gróf.
-András, kérlek. Hehehe. Nagyon vicces vagy, kérlek. Megveszed. Holnap dr. Szabó ügyvéd úr a Honvéd utca 6-ban vár. Aztán otthagyod a papírt, ezt az ügyvéd úr felviszi a Honvédelmi Minisztériumba. Ott egy pajtásom, Kelenhegyi-Máriáss Bálint főhadnagy láttamozza, bevezet a nyilvántartásba. Így, mikor megnézik van-e katonai múltad, rendfokozatod, lesz.
-Múltam is, kérlek?
-Természetesen, kérlek. Benne van az árban. Vitkovszky úriember.
-Aki eladja a katonai rangját.
-Ja kérlek, a nők. A művésznők. Azt hiszem meg is vagyunk. Látod ilyen egyszerű volt az egész.
-Egyszerű, Ödön? Ez egyszerű? – nézett keményen a báróra Steiner gróf.
-Igen, kérlek. Igazi magyarosan egyszerű dolog. Akkor koccintunk a Kaszinóban kérlek?
-Mindenképpen. Ennyiért meg is vehetném.
-Mert érdekel, kérlek?
-Csak nem azt akarod mondani, hogy a Magyar Királyi Tiszti Kaszinót meg lehet venni, kérlek?! – mert ez már sok volt Steiner András grófnak.
-Miért ne? András. Ez Magyarország kérlek. Bármi lehetséges, kérlek.
-Ez egy örök igazság kérlek- mondta Steiner András és azt gondolta, sosem fogja megérteni Magyarországot. A magyarokat.