Ment a hűtlen
A hűtlenséghez mindig hárman kellenek. Az egyik, aki hűtlen, a másik, akihez hűtlen, a harmadik, aki miatt hűtlen lesz az egyik. A kérdés mindig a miért. Vagy az, hogy miért ne?
Gubcsik Gáborról senki sem gondolta, valaha is hűtlen lesz. Főleg az előzmények után. Mert az kérem szerelem volt első látásra. Gábor megváltozott. Megállt az idő és csak ők ketten voltak a valóságban, az ő valóságukban. Mások egy pillantással elintézték az egészet. Végig nézték és mentek tovább. Gábor odanézett és nem tudott tovább menni. Egy pillanat alatt elveszett. Csak ez pillanat neki óráknak tűnt.
-Akkor megváltozott benne valami. Mániákus lett. Csak érte élt. Ijesztő volt – mondta Zsuzsa.
-Én nem tudom miért kellett ennyire spiláznia. Kifordult magából. Nem lehetett vele egy jót vadulni bele az éjszakába. Komolyan, egy slampec kellett volna neki, még akkor – magyarázta Zsolt.
-Mindig is hülye volt – legyintett Ákos.
Szerelem volt ez, akkor és rögtön. Elérhetetlen szerelem. Ami aztán elindult a maga útján, hogy igazzá váljon. Gubcsik Gábor az életét tette rá. Mert tudta nélküle nincs élet, aminek egyetlen célja lehet. Együtt lenni. Mindig.
A pillanat váratlanul jött el. Talán fel se fogta, pedig vagy egy éve másra sem gondolt. Mint mikor álmodsz valamiről. Sokszor eljátszod magadban, mit fogsz tenni. Mi fog következni. Számtalan változatban. Végül, amikor ott van a pillanat, akkor lebénulsz és mindent elfelejtesz: mit is akartál tenni, mondani? Gubcsik Gábor is így volt ezzel. Ott állt. Szemtől szemben. Elmondhatta, mennyire akarja, mennyire szereti. Megérintheti, ölelheti, nézheti a napsugarat, ahogy végigfut rajta. Azon a csodás alakon, aminél nincs szebb a világon. Remegve állt és nem tudott semmit sem csinálni. Az első érintés maga volt a csoda. A könnycseppjei valódiak voltak, a lelke megtelt boldogsággal.
-Nem egy jó csávó, de akkor szép volt. Komolyan – mondta Zsuzsa.
-Ott szontyogott és csak sóhajtozott. Puding gyerek volt mindig – vonta fel a vállát Zsolt.
-Mindig is hülye volt – legyintett Ákos.
Megszokták, hogy Gubcsik Gábor nem ment sehová nélküle. A legfontosabb lett az életében. Már mindenfélét tervezett, hogy a jövőben miket fognak létrehozni. Az életükben, a munkájukban. Mindig együtt. Közösen csodákra lesznek képesek. Az álmok nőttek és egyre messzebb kerültek a valóságtól.
Aztán egyszer csak megváltozott valami. Gubcsik Gábor, aki egy nyugodt, szótlan férfi volt, hirtelen csapkodni és káromkodni kezdett. Néha kikelt magából. Újra és újra balhékba keveredett. A munkájára panaszkodtak. Sőt! Egyedül jelent meg helyeken és olyan hevesen vetette magát partikba, hogy az már nem jópofa volt, hanem jól pofán verték miatta. Csak azt nem tudták miért lett ilyen?
Néha csak állt remegve, maga elé nézve. Bezárkózva önmagába. Nem lehetett segíteni neki, mert nem engedte. Egyedül akart megküzdeni saját magával. Azzal a szerelemmel, ami a kettőjüké volt.
Gubcsik Gábor ült a székén és őt nézte.
„Én mindent megtettem érted. Mindig szerettelek. Az életem vagy. Illetve voltál. Mert ezt teszed velem. Igen, te! Mivel érdemeltem ki, hogy kezelhetetlen vagy? Hogy nem érdekel, mit szeretnék, mi lenne fontos nekem? Makacs vagy és tudom, nem fogsz megváltozni. Pedig milyen jövőnk lehetett volna! És akkor Te…Te…atyavilág! Én ezt nem bírom tovább. Lépnem kell”
Mennyivel könnyebb lett volna, ha ezt mindenki hallja, mindenki tudja. A barátok, a munkatársak, a családja. Így viszont csak azt látták, Gubcsik Gábor őrlődik, romlik az állapota, elhanyagol sok mindent, amiből a tisztálkodás volt a legrosszabb. Másoknak.
-Méterekről lehetett tudni, hogy jön. Mi meg mentünk – csóválta a fejét Zsuzsa.
-Öcsém könyökölni lehetett arra az ájerra. Csak olyan helyekre lehetett vele menni, ahol ezt nem lehetett érezni. Mint a Büdös Macska. Vagy a Hol hányhatok? Ami néha jó műsor, de állandóra felejtős- magyarázta Zsolt.
-Mindig is hülye volt- legyintett Ákos.
Megtörtént. Gubcsik Gábor már eldöntötte. Eltervezte lépésről lépésre. Aztán nekilátott megcsinálni. Először az életét szedte rendbe. Kimosatta a ruháit, némi küzdelem árán. Sosem hitte el, hogy az a kávébarna valami, ami szinte mászott a kádban, az róla jött le. Megborotválkozott, meglepődött azon, akit a tükörben látott. És elindult.
Hűtlen lesz. Megteszi. Nincs más lehetősége. Tudta, hogy Ő is hibás. Mert ez nem egy szólótánc. Ezt párosan járják. Aztán ha kiesnek a ritmusból, nem találnak vissza. Ahogy Cu-Mi kínai bölcs mondta:
-Ragasztott csészéből nem lehet újra teát inni.
Nem volt kétsége, hogy helyesen cselekszik. Határozottan lépett a nagyhajú sráchoz.
-Miben segíthetek? – kérdezte a nagyhajú srác.
Gubcsik Gábor remegő kézzel nyúlt a zsebébe. Érezte, hogy gyűlnek a könnyei. MOST kell erősnek lenni.
Végre kimondani! Végre megtenni. Annyi szenvedés után.
-Ezt az IPhone-t szeretném becserélni, egy Samsungra.