ELMENT A VILLAMOS
– Itt akarod?
– Szép este van, a csillagok ragyognak, mint a szemed, ott vigyorog a hold és langyos tavaszi szél fúj. Akkor?
– Ez olyan proli dolog.
– Ez szerelmes dolog.
– Akkor is. Itt és most?
– Egy kedves lágy csók a gyönyörű szádra. Az nem proli. Az vágykeltő és szerelmes.
– Helyben vagyunk.
– Rendben, hagyjuk Réka.
– Rendben, hagyjuk Bálint.
Réka sóhajtott és nézte a fiút. Aki remek srác, csak még hozzá kell igazítani a mostani valósághoz. Túlságosan analóg az ilyen ragyogó csillagok meg vágykeltő szád dolgaival. Digitális valóság. Abban KELL élni.
Bálint sóhajtott és elengedte a lány amúgy is hideg, merev kezét. Annyira fent van ez a lány. Mindenben. Ott él, ahová Bálint nem vágyik, kötelező lájkok és napszemüveges műmosolyok világában, foglyaként egy rideg és kegyetlen digitális világnak.
– Csak egy csókot szerettem volna Réka.
– Amikor ideje van, megkapod Bálint.
– Rendelsz nekem a neten?
– Mindig azt hiszed, vicces vagy.
Senki sem értette, hogy Réka a jövő tudósa, az egyetem büszkesége, egy befolyásos, akadémikus-politikus apukával, hogyan jött össze a mindig vidám sráccal, Bálinttal, aki teljesen máshol nőtt fel, ahová Réka sosem menne el.
Kiss Bálint, az autódoktor. Akihez nem lehet csak úgy bejutni. Aki egy autót mindig körbejár, aztán simogat, beül, mosolyog rá, aztán ráteszi a kezét a motorházra és BESZÉLGET a kocsival, majd hallgat és utána mindent meg tud csinálni. A végén megöleli a járművet!! És az mindig jobb lesz, mint új korában.
Ez a fiú egy hálás tulaj jóvoltából bejutott egy vetítésre, mert máshol nem láthatta azt a filmet. Aztán már csak a fekete hajú, kék szemű lányt látta. És a lány meg őt nézte. Akkor azt mondták, ez Rékának két hét és vége. Ennek most volt egy éve.
– Miért nem tudsz csak úgy élni, Réka?
– Én tudom, mit akarok és aszerint élek. Pontos terveim vannak, célok, események, pontokban.
– Excel táblázatban, hivatkozásokkal.
– Igen Bálint. Így kell lennie, ez a mai világ.
– Én melyik rubrikában vagyok? Van olyan is, hogy Szerelem?
– Megint olyan régimódi melós gondolkodásod van Bálint.
– Talán mert az vagyok. Hol a Szerelem Réka? Elküldöd email-ben?
– Neked? Nincs hozzá telefonod.
– Telefonálni, üzenetet küldeni jó az enyém. Azért telefon.
– Hagyjuk, jó?
– Szóval szerelem, Réka?
– Jön a villamos.
Bálintban összetört valami. A remény. A boldogság. A szerelem. Vagy mind együtt. Csak állt és nézte a gyönyörű lányt, a rövid hajával, a csodás nyakával, amiről olyan szívesen simogatta le a szerelem harmatát, mikor csak Ők voltak. Együtt. Vajon tényleg együtt?
– Jössz? – állt a villamoson Réka.
– Nem mehetek, az nem az én villamosom – mondta Bálint, fakó hangon.
– Értem- bólintott a lány és a villamos elment.
Bálint zsebre vágta a kezét és csak nézte a sínpárt, a repedt aszfaltot közte és megtörölte a szemét, mert nem látta jól mikor jön a következő. Aztán rájött, ez volt az utolsó járat. Elment a villamos. Réka és vele minden. Igazából megkönnyebbülést érzett. Egy régóta bujkáló és bántó-fájó igazság vált valóra. Megszakadt a szíve. Így kellett lennie.
A lány, akit Bálint nem vett eddig észre, hosszú, barna hajával ott állt és néha rázkódott a válla a csillapodó zokogástól. Bálint nyúlt a zsebébe és vette Anyja mániáját a tiszta zsebkendőt vasalva, mert azt úgy illik. A lánynak csuda szép szemei voltak egy jellegzetes orr mentén. Olyan magas, mint Bálint. Zavart mosollyal vette a zsebkendőt.
– Elment a villamos. Meg Ő is – törölte a szemét.
– Tudom. Nekem is. Kiss Bálint.
– Szabó Rita. Köszönöm- mondta eltéve a zsebkendőt, aztán szoknyája zsebébe nyúlt, elővette a mobilját, megtörölte a kijelzőt.
Bálint ugyanezt tette, kissé meghökkent, a lány mobilja, mint az övé. Összemosolyogtak.
– Megyünk a Deák tér felé, Rita?
– Nem arra lakom- rebegte a lány.
– Én sem- vonta meg a vállát Bálint és elindultak.
Az éjszaka szép volt, a lány óvatosan a fiút nézte. A fiú óvatosan a lányt, mikor találkozott a tekintetük, elkapták a szemüket és mosolyogtak. Így kezdődik.