VOLT EGYSZER EGY KISFIÚ

Megkocogtatja az ablakot a jelvényével.

-Letépem a pofád, ha nem nyugszol, purdé! – lép ki mérgesen sapkáját a fejére igazítva a rendőr a kocsiból.

Egy nagy férfi áll előtte. Erő sugárzik belőle, némi közönnyel. Odatolja az igazolványt az őrmester orra elé. dr. Langer Imre őrnagy. A büdös életbe. Őrnagy? Itt?!

-Kalácsi őrmester, jelentkezem, őrnagy úr.

-Nincs lezárva a helyszín. Senki nem őrzi. Hol vannak a nyombiztosítók?

-Mármint itt, őrnagy úr? Ha én itt hagyom az autót, mikor kiszállok, nincs ajtó, amit becsukhatok-hebeg az őrmester.

Az őrnagy elfordul és csípőre teszi a kezét. „De jó lenne egy rohadt cigi!” – gondolja és egy újabb rágót tol az arcába. Tiszavasvári. Külterület. annak is a külseje. Állítólag meghalt egy gyerek. Sokára hitték el a veszekedő cigányasszonynak, a Semmi Kovácséknál halott pulya van. Mert miért is hitték volna el? Mondtak ezek már mindent. Kiment a mentő és öt perc alatt széthordták. Másnap a piacon árulták a cuccot. Ennyi. Azóta mentő, tűzoltó, közalkalmazott, rendőri kíséret nélkül nem jött ide. Egyedül pláne.

Az őrnagy jobban megnézi a roskadozó vityillót. Két ablak van, nem egyforma. Az ajtó nagyobb, mint a nyílás, biztos ilyet találtak. Kémény helyett egy eternit cső, mellette nincs tető, valahol hiányozhat a csatornázásnál. Egy gödör szaglik messziről, a pottyantós wc fa részét elvitte a tél, fűteni kellett. Mocsok, rendetlenség mindenhol. És büdös. A péró széle, ahová csak azok jönnek, akik már ott is kevesek. Talán ettől már nincs is lejjebb. Állnak, cigiznek, várnak. Két patkány fut ki a viskóból, a kutyák rögtön utánuk vetik magukat, ha ügyesek, akkor ma esznek.

-Marosvári törzsőrmester, jelentkezem őrnagy úr.

Az őrnagy megfordul. Egy majd ötvenes gyűrött arcú, gyűrött egyenruhájú férfi néz rá. Szürke kicsit véreres szemekkel, amik már mindent láttak. Egy mindenbe belefáradt rendőr. Mennyit lát ilyet naponta! A rendőr, aki abba döglik bele, hogy hisz az igazságban. Ez a fickó pont ilyen. Itt fog megöregedni, aztán két fröccs között nézi majd a tévét a kocsmában, mert addigra már semmilye se lesz, se családja, se életcélja. Semmi.

-Langer őrnagy. A megyei…

-Ismerem az őrnagy urat. Akkor még alezredes volt- mondja közönyösen a törzs.

-Ja. Mondja, törzs.

-Jelentem a tényállás…

-Törzs – mondja az őrnagy.

-A Négy Kolompár asszonya jött be, hogy halott pulya van a Semmi Kovácséknál.

-Ez a nevük? Semmi Kovács?

-Kovács. Csak még a pérósokhoz képest sincs semmijük. Nem hittük, de mondtam, nézzük meg. Felszereltünk…

-Mármint fegyver, mellény.

-Ide így kell. Bár engem megszoktak. Nem bántanának. Talán. Aztán a házban tényleg ott a halott gyerek.

-Agyonverték a szülők?

-Most nem, őrnagy úr. Azt mondanám áramütés.

-Hm. Nyombiztosítók? Mentő?

-Csak rendőri kísérettel jöhetnek, ám nincs annyi rendőr, őrnagy úr. Pár óra múlva szabadulnak egy eseményről.

-Milyen eseményről?

-Bicikli utat avat a polgármester, meg a Képviselő úr. Ahhoz kértek rendőri jelenlétet. Díszegyenruha, sorfal, meg ilyesmi.

-Ilyesmi – köpött egyet az őrnagy – na jöjjön. Megnézzük.

-Értettem. Van zsebkendője vagy valamije?

-Mert?

-Rohadt büdös van bent, őrnagy úr- mondta a törzs.

Valóban az volt. Egy szoba, az egész épület. Egy rongyos, foltos matrac. A szülőké lehet. Pár rongyhalom, a gyerekeknek. Egy gyerekkád, abban lehet a legkisebb. Limlom, piszkos tárgyak, törött játékok, kés meg villa a földön. Egy horpadt kanna vízzel. Egy balra lejtő asztal. Kettő szék, másféle. Egy döglött állat az asztalon, félig nyúzva. Bogarak meg legyek. Tányérok, sosem mosott evőeszközök. Bögrék, néhány átláthatatlan üvegpohár. Egy rozzant kályha, az eternit cső kéményként buherálva. Egy szekrény fél ajtóval, benne két ruha, vállfán. Nincs villany, egy bánatos petrolámpa. Se rádió, se tévé. Se fürdőszoba. WC vagy csap. Élet. Egy hűtőgép az ablak mellett. A kisgyerek görcsbe merevedett teste lóg ki mögüle. Az őrnagy közelebb lép. Egy kábel jön be az ablakon. Ránéz a törzsre.

-A Lovas intézte.

-Mit intézett? – kérdi az őrnagy.

-A Semmi Kovács valahol dolgozott és két napi munkáért kapta ezt a hűtőgépet. Elmondták neki mire jó, aztán hazahozták. Kézi kocsin. Láttam. A Lovas némi kapálásért intézte az áramot. Mint látja, őrnagy úr, azt a kampós kábelt rádobta a vezetékre, ami itt fut felettük. Aztán bekötötte a gépet.

-Csak úgy? Szigetelés? Valami?

-Itt? – mutatott körbe a törzs.

-Nem tudták, hogy ez életveszélyes?

-Ezek semmit sem tudnak őrnagy úr. Ők is így nőttek fel. Aztán a Kovács felcsinálta a lányt, azóta együtt élnek. Három évet járt iskolába, a nője annyit se. A nevük kezdőbetűjét tudják leírni. Ennyi. Örültek, hogy van a láda. Meg az ingyen villany. A Semmi Kovács akart egy rádiót lopni, de lebeszéltem róla.

-Ők most hol vannak?

-A fogdában. Várni kell, hogy magukhoz térjenek.

-Berúgtak? – mondja az őrnagy.

-Azt csak a segély után. Loptak higítót. Azon szipóztak.

-Akkor nem lehet tudni, hogy a gyerek mikor halhatott meg.

-Nem. Meglehet már tegnap.

Az őrnagy bólint. Itt lényegtelen az idő, mert úgysem történik semmi, ha mégis, az meg nem érdekes. Hol lehet a többi gyerek?

-A Négy Kolompár asszonya kivitte őket. Valahol itt vannak. Rejtik a gyámosok elől. Aztán féláron kapnak papírt és jön a segély, családi pótlék. Aki adja, leveszi a felét. Úgyis tőle kapják – mondja a törzs, ahogy az őrnagy ránéz.

-Hány gyerek?

-Hivatalosan öt kiskorú. Ő szegény olyan 3-4 éves lehet.

-Hivatalosan? Mi az, hogy hivatalosan?

-Itt őrnagy úr egy szüléssel nem mennek orvoshoz az emberek. Az pénz, ami nincs. Meg megalázás. Van olyan, akihez be se mehetnek. Ablakon keresztül rendel, mint a Tóth doktor. Ezért nem lehet pontosan tudni, hány gyerek is van.

Langer bólogat. Ezt ismeri. Látott már ilyet.

-Gondolom az irataik már eladva, esetleg a helyi boltosnál letétben, választáskor meg máskor is jól jön az. A ruha az hányadikára kell? – mutat a szekrényre az őrnagy.

-Nyolcadika. Akkor kapják a segélyt. Személyesen. Az utalványokat meg a többit. Meg a felszólító leveleket a gyerekek miatt, őrnagy úr.

-Aztán mennek a boltba vagy a kocsmához, leadják, amit kaptak és aztán van minden, amit kérnek. Két napig élet, aztán ide.

A törzs csak bólint. Megszokott dolog ez errefelé.

-Ő ki?- mutat a tizenéves fiúra az őrnagy.

-Az Imrus. Az „örökös”, őrnagy úr. Igen. Ő is itt született, a Semmi Kovácsné az anyja, az biztos. Az apja… ki tudja. Szerencséje volt, hét évesen eladták a Piroska bácsinak. Aki itt a helyi nagyok intézője. Most ott él vele, a kis kamrában. Jó dolga van.

-Hogy mi az Úristen? Eladták? Jó dolga van?!

-Ehhez képest a Piroska bácsi sokkal jobb – mutat körbe a törzs.

-Egy pedofil?!

-Ügyintéző, őrnagy úr. Nem lehet bántani, háló felett van. Amúgy rendes.

-Amúgy? Mikor nem gyerekeket ront meg?

-A lányoknak rosszabb, mert őket használat után viszik Ukrajnába és onnan kitudja merre? A Semmi Kovács legidősebb lánya is ment.

-Maga szerint hány gyereke van a Semmi Kovácsnénak?

-Én úgy kilencet vagy tízet mondanék. Meghiggye neki jobb, hogy így járt – nézik a kis testet a földön – Gondolom mászott valamiért, aztán agyonütötte az áram. Nincs földelés, valahol letestelt és ahogy hozzáért a kissrác, megcsapta. Talán észre se vették. A Kovácsné amúgy sem tudja pontosan, négy vagy öt gyereke van-e. Kettőt még szoptat, ha éppen van teje vagy eszébe jut.

-Az Imrus mondta ezt? Intézetbe kellene küldeni.

-Ő mondta. Mert a Piroska bácsi mellett tanul valamit, igaz iskolába nem jár. Bizonyítványa az van, minden évben.

A törzsőrmester áll közönyösen. Harmincöt éves, nincsenek már illúziói. Ő a valóságban él. Az meg itt van.

-Azok mire várnak?- mutat Langer a péró szélén állókra.

-A hűtőre. Meg amit vinni tudnak.

-A jó büdös mindenit –morogja az őrnagy.

-Aztán hagyni kellene ezt őrnagy úr. Ha maga most az Imrust intézetbe viteti, ott megcsinálja az első napon pár erős gyerek, aztán beosztják kinek a köcsöge lesz, amíg ott van. Néha cserélik őket. Gyenge srác, nem tudja megvédeni magát. A Piroska bácsinál jobb neki. Meghiggye, jobb ez így.

Az őrnagy nézi a görcsbe merevedett halott kisgyereket. A rongyos kis pólóját, a nadrágját, ami mocsok színű. A kosztól fekete lábát. Harapásnyomok rajta. A keserves magyar Jóistenit! Kilép a törzzsel, látják jönni a mentőt a porfelhőben.

-Van egy cigije, törzs?

Aztán rágyújt. Élvezettel szívja le füstöt, majd engedi ki.

-Megírja a jelentést, törzs?

-Ahogy szoktam, őrnagy úr?

-Úgy. Küldje fel nekem, majd aláírom – értik egymást – Mondja törzs, hogy lehet így élni?

-Élni mindig lehet őrnagy úr, csak az a kérdés, érdemes-e. Ők nem tudják mi az az érdemes, csak élnek. Az, hogy a pulya meghalt, nem felelőtlenség, megtörtént. Soha senki meg nem tudja magyarázni a szüleinek, hogy felelősek. Nem értenék meg. Tudja, nekik a dolgok csak megtörténnek. Élnek. Mert nekik ez az élet. Neki meg ez jutott. Őrnagy úr, kérek…

-Menjen törzs, csinálja – int az őrnagy.

Eldobná a cigarettát. Ránéz a tíz év körüli Imrusra, aki nyel egyet és örömmel veszi el. Az őrnagy megkócolja a srácot, akinek elvillan egy mosoly az arcán. Ritka látvány errefelé.