EGY LAKTANYÁT, ÖDÖN?
Lapáncsaszalajtó egy olyan falu, ahol a legnagyobb látnivaló a pohár feneke. A nagy semmi közepén, legfeljebb a szélén, a somosi dombság egyik kevésbé ismert részének az aljában. Egy olyan falu, ahonnan többen költöznek el, mint ahányan jönnek, már a kocsma is csak félműszakban dolgozik, mert a helyi pálinkától, hamar berúg bárki, aki nem tudja, hogy miből van. Jobb is. A falu környékén gyümölcsös árválkodik. Mióta az EU többet fizet azért, hogy ne termeljenek semmit, mint azért, hogy dolgozzanak ott az emberek, a termés mindig a kisebbségé, akik aztán a városi piacon árulják, bio termékként, mondták is, bion mi szedtük. Tehát bio. Amit elhisznek, csak azért, mert el akarják hinni. Modern világ.
Keresdy Vilmos Ödön zsebre dugott kézzel állt a Lapos domb tetején és nézte a falut. Aztán balra fordította a fejét és sóhajtott. Mert ott volt a probléma. Egy düledező épülethalmaz. Helikopter leszállók maradványaival és a közepén egy tóval, ami a Rosseb tó nevet viselte, ami ugye Somosban nem káromkodás, megnevezés. Hetvenfokos víz gőzölgött benne, amire ugye bitang jó hiteleket lehetne felvenni, hogy fürdőt, meg wellnesst megy golfklubot építsenek oda. A baj a neve. A Kazarmi. Mert hogy szovjet laktanya. Volt. Ez persze nem baj, csak elnevezés. Viszont. Valami nagyon környezetvédő társaság, WTF, World Timesaver Foundation, idejött három Land Roverrel, amelyek egyenként 30 litert fogyasztanak százon és kijelentették, a méréseik alapján a víz radioaktív, mert a tóban van valami, ami sugárzik és attól hetven fokos. Arra a kérdésre, hogyan mérték meg a hőmérsékletet és a sugárzást, mikor nem is voltak a tónál, csak annyit mondtak, megvannak módszereik. Keresdy Vilmos Ödön köpött egy hegyeset, szinte hallotta az apját:
-Na de fiam. Paraszt bárki lehet, úrnak születni kell.
Az ős, báró Keresdy Ödön nagy mondása. Akit még az apja idejében tagadni kellett és a család a Keservi nevet választotta, amit a rendszerváltás utáni években lecserélt és visszavette az ősi báró Keresdy nevet. Az sem zavarta őket, hogy a nagyapa a báró egyik elhullajtott magjából kelt életre, igaz a báró, a többi gyerekkel együtt a nevére vette. Mert az úgy van, ha nincs mit szétosztani köztük, azt magyar ember szívesen adja. Báró Keresdy Ödön vagyonos embernek számított a 30-as években, ám a háború mindent elvitt, ami maradt azt meg oroszok és báró Keresdy egy argentin pampakirálynő méretes bájai között tért nyugovóra esténként, majd egy kifejezetten jól sikerült lovaglás után örökre, mikor is a hölgy aléltan ráomlott. Tíz perc múlva már nem volt mit tenni, báró Keresdy vette a monokliját, megigazította a csokornyakkendőjét és távozott. Egy másik világba. Ezt Keresdy Vilmos Ödön derítette ki, mikor is megrendelte a diplomáját, mert polgármester akart lenni Lapáncsaszalajtón. Ahol senki sem akart az lenni.
-Melyik egyetemen akar végezni? – kérdezte az, aki felvette a megrendelést a diplomára.
-Tök mindegy.
A férfi keresgélt egy kicsit, majd felnézett.
-Olyan egyetem nincs. Mondjon egy valósat.
-Akkor ott, ahol egy sportminiszter is szerzett, mikor az egyetem zárva volt – mosolygott Keresdy Vilmos Ödön.
-Micsoda igények – legyintett a megrendelés felvevő és pötyögött a gépén – Jogi végzettség jó lesz? Doktor Keresdy?
Vilmos töprengett. Jó lenne, csak ugye a doktor miatt megpiszkálnák esetleg a dolgot. Más kell.
-A Habony úr hol végzett? Milyen szakon?
-Ő kérem a mellékhelyiségben végzett.
Keresdy Vilmos Ödön megdöbbent. A Mieink szürke eminenciásának nincs diplomája.
-Ez biztos?
-Ott voltam mellette – legyintett a megrendelés felvevő és felemelte a kezét – szorult helyzetben.
-Akkor a Habony úrnak nincs diplomája?
-Hogyne lenne! Én csináltam – mondta sértődötten a megrendelés felvevő.
-Az jó lesz nekem is. Ha neki bejött – vonta meg a vállát Keresdy Vilmos Ödön és egy óra múlva megvolt a diplomája, visszamenőlegesen minden irat, még a diplomamunkája is MERJÜNK NAGYOT ÍGÉRNI címmel.
Aztán következett a legnagyobb feladat. Keresni valakit, aki már bent van. A Körön belül és segít abban, hogy a Párt jelölje vagy legalább is támogassa a polgármester választáson. Először nehezen ment a dolog. Aztán jött az ötlet. Mint önkormányzati képviselő kicsit csökkentette a helyi óvoda költségeit, az egészséges nevelés érdekében a gyerekek az udvaron mosakodtak, egy fúrt kútból nyert vízzel, amit a sereg vízellátó zászlóalja, mint harci gyakorlatot hajtott végre. A katonaság jelenléte hasznos volt a faluban, kilenc hónappal a kút és egyéb fúrások nyomán kilenc fővel gyarapodott a falu lakossága, amiből négyre az apák nagyok büszkék voltak, lám tudnak ők akkor is, ha nincsenek otthon! Keresdy a pénzből felfogadott egy levéltárost, aki pár hónap alatt felkutatta az össze báró Keresdy utódot. Amikor Vilmos megnézte a listát, egy dolgot nem értett. Ez az Ős Ödön ezen kívül mit csinált?
Az adatok alapján felkereste Lábándy Jánost, akit hangos ROKON! felkiáltással üdvözölt, amit Lábándy kifejezetten nem szeretett, mert sajnos ő úgy tudta az ő rokonai vályogot és bunkfencet vetettek a legtöbbször. Néha hegedáltak vagy cimbalmoztak, attól függően milyen hangszert tudtak szerezni. Mikor Keresdy Vilmos Ödön előadta a rokonság valódi ágát, Lábándy egyből szeretettel veregette meg a férfi vállát, főleg, amikor megtudta, újdonsült rokona a messze Somosban tevékenykedik, így Csalárd-Fogdmár megyében nem fog bezavarni. Aztán pár nemzeti megmozduláson Keresdy Vilmos Ödön, mint az elhagyott régiók szakértője megjelent, még előadást is tartott, ezután a polgármester választáson való indulása biztos volt.
-Száz százalék kell, Vili. Másképpen nem megy- mondta bizalmasan Lábándy János, aki akkor éppen a vasút dolgait zilálta szét, mesteri ügyességgel.
-Meglesz, kérlek.
-Mégis hogyan?
-Megvannak a módszereim – bólogatott Vili és a jellegzetes kézrázása akkor kezdett legenda lenni.
A választásokat a Párt és Keresdy 110 százalékkel nyerte a faluban, amikor ezt néhányan kifogásolták, Keresdy Vilmos Ödön csak annyit kérdezett:
-Kevés? Lehet több is.
A lényeg a hivatalos jegyzőkönyvbe már 98% került. Keresdy Vilmos Ödön Lapáncsaszalajtó polgármestere lett. Úgy gondolta innen már minden simán megy. Csakhogy semmi sem ment. Minden halódott. Minden állt és semerre sem mozdult. Még hátra sem.
-Vili, értsd meg. Ha nincs ott semmi, akkor nincs mire adni olyan pénzt, amit aztán okosan használunk fel. Érted? – kérdezte Lábándy.
-Egy keveset – suttogta Keresdy Vilmos polgármester.
-Szóval semmit. Hm. HA van ott bármi, amire van EU pályázat, akkor arra adunk állami támogatást. Abból megvan, hogy ki mennyit kap.
-Ezt értem – villanyozódott fel Vili, mert ezt akarta igazán.
-Remek – paskolta meg Vili kezét Lábándy – de ha nincs semmi, arra nem lehet pályázni. Érted?
-Most már igen.
-Tehát mi van ott nálatok?
-Egy kevés gyümölcsös, némi legelő és a laktanya még az oroszoktól, egy termál tóval – sorolta Keresdy.
-Aha. Az orosz dolgot most még ne piszkáld. Egyrészt abban nagy pénz van, másrészt MOST még nincs itt az ideje. Hm. Tény, hogy rengeteg birka van az országban, másképpen nem lennénk hatalmon, kérlek, hehehe… de a legelő az kevés. Gyümölcsös. Gyümölcsös – vakargatta az állát Lábándy és keresett valamit a laptopján.
-Vili. 6678-as EU pályázat. Gyümölcsfeldolgozóra. Érted?
-János kérlek ott nem terem gyümölcs, csak ott van. Pár zsákkal szednek belőle a kisebbségiek.
-Aha. Isznak ott az emberek, Vili? – kérdezte hátra dőlve Lábándy.
-Mást se csinálnak – horkantott Keresdy Vilmos Ödön, aztán megállt és vigyorogva bólintott.
Lábándy elégedetten sóhajtott. Megértette az a kis somosi senki, hogy nem az a lényeg, hogy legyen valami, hanem az, hogy AZT higgyék van valami.
Keresdy Vilmos Ödön első tíz milliója, ami után már minden fillér számít, Kertessy Kocsárd révén jött össze. Tisztességesen, hivatalosan szerezte. A Magyar Jövő Bank megyei kirendeltség vezetője szintén rokon volt. Legalább is Keresdy Vilmos Ödön ezt bizonygatta neki egy családfa mutogatásával, amire többen azt mondták volna egy régi BURDA újság szabásmintája. A lényeg nem ez volt. Kertessy Kocsárdnak remekül jött a nemesi ős, az egykori kazánkovács apa helyett, aki némi alkoholos befolyásoltság okán a Kálmán nevet nem tudta kimondani, ezért a születésekor a Kocsárd nevet kapta. Az volt a naptárban. Ez a vigyorgó alak, aki állítólag a rokona, egy hihetetlen ötlettel jött. Már az is hihetetlen volt, hogy az öltönyével, csokornyakkendőjével, kissé ferdén álló szemüvegével eljutott a megyeközpontba a négyszínű Swiftjével, amiben több kilométer volt, mint a megyében összesen. Aztán amikor elmondta mit akar, Kertessy Kocsárd csuklott egyet. Össze. Mikor magához tért csóválta a fejét:
-Vili ezt nem lehet, te is tudod.
-Én nem – tette maga elé két kezét Keresdy Vilmos Ödön.
-Annyi szabályt sértenénk meg, amennyit a bíróság egy nap alatt nem olvas fel.
-Jaj, Rokon! Ne legyél már ilyen pipogya. Milyen bíróság? Minden valós lenne. 6678-as EU pályázat, gyümölcsfeldolgozóra. Lapáncsaszalajtón van gyümölcsös, kell egy feldolgozó – magyarázta Vili.
-De mégis mennyi ott a termés?
-Nem mindegy?! Amennyit beírunk. Mint az inflációnál – bólogatott Keresdy.
-Ez kérlek Vili, csalás – suttogta Kertessy Kocsárd.
-Ilyen erős kijelentéseket csak a Mások használnak. A nem hazafias nem hazafiak nem hazánkban – csapott az asztalra Keresdy.
-Ezt most nem értem, talán…
-Gyümölcsös van, pályázat van, létrehozunk egy társaságot, amiben a bank is, meg az önkormányzat is benne van és pályázunk – jelentette ki Keresdy Vilmos Ödön.
-És ha nem nyerünk? – kérdezte Kertessy Kocsárd.
Keresdy Vilmos Ödön hangosan nevetett és közben átkozta a rokon fafejűséget. Hát hol él ez?! Ezért lett itt egy senki Somosban.
-Rokon. Igazad van nem nyerünk!
-Ugye, ugye? – bólogatott Kertessy
-Már nyertünk.
Ketessy Kocsárd szája tátva maradt és Vili egy vonalzóval óvatosan becsukta. Nem volt szép látvány, meg minek legyen nyitva, még mond valamit.
-Az…az…nem lehet, Vili.
-Rokon. Ez a lehetőségek országa, itt mindent lehet. Igaz, nem mindenkinek – emelte fel az ujját Vili – Nem lesz másik pályázó, csak papíron, mert nem tudnak a pályázatról. Ami húsz percig lesz fent, aztán technikai okok miatt eltűnik és a határidő előtt egy órával újra visszakerül, csak más feltételekkel. MI már ezek szerint nyújtjuk be a pályázatunkat. Gyümölcsfeldolgozóra. És nyertünk. Világos, Rokon?
Kertessy Kocsárdnak kezdett világos lenni. Olyan pályázat, ami nekik van kiírva. Esetleg lesz két vagy három fal pályázó, akik persze nem nyernek, meg nincsenek is, de ez nem érdekes. Ők a befutók és kaszálnak. Aztán a pénz megy ide oda, még dicsekedni is lehet vele: falu fejlesztés, ők bezzeg nem felejtik el a parasztokat. A Magyar Jövő Bank a magyar jövőért! Egészen ügyes, igaz az egyszerű parasztok ebből semmit sem nyernek. Csak a nagyok. Valami mégis zavarta.
-Ez egy pálinka üzem, Vili.
-És?
-A pályázat gyümölcsfeldolgozóra van kiírva.
-Stimmel – bólintott Keresdy.
-Stimmel? Vili!!
-Ne kiabálj! A pálinka miből van? Legtöbbször? Gyümölcsből. Akkor mit kell csinálni a gyümölccsel, hogy pálinka legyen? Feldolgozni. Tehát mi a pálinka üzem? Gyümölcsfeldolgozó.
Kertessy Kocsárd most magától csukta be nyitva maradt száját.
-Mi van, ha ellenőrzik, Vili?
-Itt? Somosban?
-Igen, itt.
-Akkor fizetünk az ellenőrnek – legyintett Keresdy.
-Ha nem fogadja el?
-Rokon, ne már. Ez Magyarország. Amíg pénz van, olyan is van, aki elfogadja.
-Na de ha az EU kijön megnézni…
-Kijön? Ide? Nincs is út! És…
Vili keze megállt a levegőben. Hogy ez nem jutott eszébe!
-Ez az Rokon! Pályázunk a 3842-es EU projektre!
Kocsárd beütötte a számokat.
-Vili, te nagyon hülye. Az autópálya.
-Helyes. Ismerek valakit, aki ismer valakit, aki éppen autópályákat épít. Igazi szakember.
-Útmérnök? – kérdezte Kertessy.
-Gázszerelő.
-És ő…
-A legnagyobb barát – kacsintott Keresdy Vilmos Ödön és a jellegzetes kézmozdulatot használta – Merjünk nagyot ígérni!
Kertessy lehunyta a szemét. A semmi közepére egy autópálya? Minek az? És honnan, hova? Vili mintha kitalálta volna a gondolatait:
-Ez csak a kezdet. Mert lesz palackozó, konzervgyár, meg tejfeldolgozó.
-Ott nem él meg tehén, Vili.
-Rokon. Te még azt hiszed a tejet a tehén adja? Ébredj már fel?!
És így aztán két éve megszületett a Fokos nevű gyümölcsfeldolgozó ötlete, amit a Cuff Kft pályázott meg, amiben az önkormányzaton és a bankon kívül a Vagyon Bt is benne volt. Az önkormányzat Keresdy Vilmos Ödön volt, a bank Kertessy Kocsárd Ödön, aki új keresztnevéről sem tudott, ez Vili ajándéka volt, mert nem került semmibe. A Vagyon Bt. azért kellett, mert ők tudták kinek, mikor, mennyit. Ez a mostani Szentháromság. A Magyar Jövő Bank adta a hitelt. Az állam a garanciát, meg a támogatást a magyar adófizetők pénzéből, az EU a fejlesztési pénzt, a nyugati adófizetők pénzéből. Ahogy az szokás. Azóta semmi nem történt, csak az EU juttatás fogyott el, fillérre pontosan leosztva. Mert van, ahol rend van ebben az országban. A Fokos Zrt. persze működött, ment az EU-nak a jelentés. Igaz állami pénzből, de ez kit érdekelt? A dolog el volt intézve. Csak…
Keresdy Vilmos Ödön nézte a laktanyát. Hogy miért van ott, mikor csak a tó kéne. Meg a helikopter leszállók, mert mostanában az a menő. Akár negyven kilométerre is helikopterrel érkezni. Elfújva mindent és mindenkit. Aztán akiket ezért fizetnek, azok úgy is elmondják, ez a legjobb megoldás. És elhiszik.
Viszont azt már nem hiszik el a Körön belül, hogy Lapáncsaszalajtó nem hoz több pénzt. Ezt meg is mondták Keresdy polgármesternek. Ha maradni akar, akkor tegyen valamit az asztalra. És az ne egy üres pohár legyen. Na de mi van még itt? Az a rohadt laktanya. Meg a WTF, a World Timesaver Foundation véleménye a sugárzó tóról. Ami vagy igaz, vagy csak jól fizetett vélemény. Senkit sem érdekel. Főleg, ha igaz. Az a rohadt laktanya. Amiben Lábándy rokon szerint bitang nagy pénz van. Ha nem lenne ott. Akkor…
Keresdy Vilmos Ödön kiegyenesedett. Megvan. Azt mondta Lábándy, nem az a lényeg, hogy legyen, hanem az, hogy azt higgyék van. Akkor fordítsuk meg. Higgyék azt, hogy nincs. Igazi magyar dolog. A semmi a minden.
-Ez az! Most elkaptuk a Jóisten lábát, nem baj, ha büdös – nevetett Keresdy Vilmos Ödön polgármester és leszaladt a dombról, majd beült a vadonatúj Land Rover Defenderbe, amit egyhangúlag szavazott meg neki a közgyűlés mind a három tagja, akik amúgy benne voltak a Fokos gyümölcsfeldolgozó Zrt. igazgatótanácsában is, mert ősi magyar mondás: Egy igazgatótanácshoz juttatás kell, nem cég.
Kertessy Kocsárd, aki már Ödön is volt, csak nem tudta, nézte a megyeszékhely főterén a kókadtan lógó fákat és a hozzájuk hasonló pincéreket a Magyar Korona szálloda és étterem teraszán, ahol a csoda előbb érkezett meg, mint egy fogyasztó vendég. Rápillantott az órájára, mindjárt kettő, mehet haza és nézheti tovább a „kedvenc” sorozatát, aminek ugyan nem emlékszik a címére, de a főnöke megemlítette a múltkor és azóta mindenki imádja cégnél. A következő megbeszélésen kell majd szóba hozni, mert nemzeti dolog. Bitangul. Aztán lehunyta a szemét. Hátha nem jól látta, hogy egy vadonatúj Land Rover Defender állt be a parkolóba. Keresztbe. Ahogy mostanában szokás.
-Uram, add, hogy ne a Vili legyen – imádkozott halkan.
-Rokon! – vágódott ki az ajtó és Keresdy Vilmos Ödön bezúdult rajta, majd megölelte az imádkozó Kertessy Kocsárdot.
-Szervusz Vili. Mi járatban errefelé?
-Csak benéztem, hogy vagy?
-Most, hogy látlak, már kifejezetten rosszul – motyogta Kocsárd.
-A humorod Rokon, az utánozhatatlan! Hát tettem én bármi rosszat neked?
-Nem…Nem derült még ki.
Keresdy Vilmos Ödön hangosan nevetett, ledobta magát egy fotelba kezével mutatta: kávé. Kertessy kért két kávét, majd mikor a titkárnő távozott, leült az asztala mögé és a fiókból kivett egy nyugtatókat tartalmazó dobozt.
-Figyelj kedves Rokon…
Kertessy bekapta az első bogyót és megkérdezte:
-Mi az és mennyibe kerül, Vili?
-Mindig az anyagiak, Rokon! Meg se kérdezed mi van a családommal?
-Nincs családod, Vili – szögezte le Kertessy.
-Az nem biztos. Két apasági kereset folyamatban, egyet tegnap nyújtottak be és mozgalmas estém volt, szóval…
-Vili. Te nem tudhatsz arról, amit tegnap nyújtottak be ellened – pislogott Kertessy.
-Rokon. Én tudok róla. Mert én olyan vagyok – mutatta az ismert kézmozdulatot Vili.
Kertessy Kocsárd a második tablettát is bekapta. Mert kellett az.
-Vili. Dolgom lenne.
-Itt? – mutatott ki az ablakon Keresdy.
-Majdnem.
-Na! Csak nem valami kis résjáratás, Rokon? Hehej! Hiába a Keresdy vér ugye…
-Nincs járatás. Nincs rés. Illetve van otthon, bár ne lenne. Mit akarsz?
Keresdy Vilmos Ödön előrehajolt.
-Van a Rosseb tó nálunk Lapáncsaszalajtón.
-A laktanyánál.
Keresdy rázta a fejét.
-Ott nincs laktanya.
-Hogyne lenne – magyarázta Kertessy – A Karazmi. Mindenki tudja.
-Nincs – mondta nyomatékosan Keresdy.
-Vili te ittál?
-Mindig. Ám most arról van szó, hogy láttam egy pályázatot. Balneológiait.
Kertessy Kocsárd nyelt egy nagyot. Mert van ott egy tó, laktanya, meg…de a bálnák, hogy jönnek ide? Hozzák esetleg, hogy tudjanak rá vadászni? A Tömjén úr szereti az ilyet. Talán…
-A balneológia, az gyógyforrások, gyógyfürdők vizének a hatásával foglalkozó tudomány. És ott lesz egy exkluzív gyógyfürdő – jelentette ki Keresdy Vilmos Ödön.
-Vili, te nagyon hülye…
-Ne dicsérj, Rokon, csak a végén.
-Mert még nincs végünk? – nézett nagyok Kertessy Kocsárd.
-Most kezdünk. Tudod mi a lényeg, Rokon?
-A laktanya.
Keresdy legyintett.
-A helikopter leszálló. Az. Meg a termál tó.
Kocsárd előre hajolt.
-Úgy tudom, hogy szakértők szerint az nem termálvíz, hanem a szovjetek valamilyen sérült atom kazettákat helyeztek el a tóban és az fűti. A WTF valami tanulmányt is közzétett.
-Rokon! Te elhiszed azt, amit a haldokló nyugat lefizetett úgymond szakértői állítanak?!
-Mert a mieink is azt mondták, hogy…
-Jaj, hát a régi idők régi emberei! Lesz új tanulmány, ami kiemeli a gyógyvíz hatékonyságát a férfiasság hanyatló voltának feltámasztására- rázta újra a kezét Keresdy.
Ez már Kertessy Kocsárd érdeklődését is felkeltette. Mert ugyan nem volt rá szüksége, ugye, de jól jöhet. Bármikor.
-Mennyit fizetsz érte, Vili?
-Én? Majd a konzorcium. Amihez a te bankod adja a tőkét.
Kertessy Kocsárd lenyomott egy duplát. Egy dupla nyugtatót. Mert ez már vastag volt, nem kicsit. És akkor arról, hogy ő Ödön, még nem is tudott.
-Nem az én bankom és tudod csak bizonyos összegek felett diszponálok…
-Ízlés dolga, hogy hol mit csinálsz, Rokon.
-Vili. Mennyit akarsz? – kérdezte Kertessy Kocsárd, mert akkor már az a kifejezés, hogy „szeretnék” ezekben a körökben nem létezett.
-130 milliárd. Forint.
Kertessy Kocsárd feje nagyot csattant az asztalon. Nem hiszem el! – gondolta és magában megjegyezte a fájó homlokát simogatva, kell ide egy kispárna, ha a Vili itt van.
-Vili. Most egy kicsit legyél komoly. Mégis mi a jó fenére adna bárki is neked 130 milliárdot? Egy atom pocsolyára a semmi legszélén? És hogyan? Kölcsön. Gondolom.
-Jól gondolod Rokon. Az a víz csodákra képes.
-Az a víz radioaktív, Vili.
-Mert ott voltál egy Gerd Müller számlálóval? – nézett keményen Keresdy Vilmos Ödön.
-Az nem Gerd Müller…
-Most ez a legfontosabb?! Szóval ott a csodató. Lesz pár tanulmány, ami ugye a férfiasságra gyakorolt hatást kiemeli – mondta újra nyomatékosan Vili – Plusz még mit?
-Az elsüllyesztett atomkazettákat?
-Rokon, rokon. Te legendáknak hiszel és nem nekem – szomorodott el Keresdy.
-Sokkal megbízhatóbbak – morogta Kertessy Kocsárd.
-Helikopter leszállók.
Kocsárd bólintott. Ez a Vili teljesen hülye és most még rátesz egy lapáttal.
-Nem értem. Azt hittem az embereknek akarsz egy fürdőt…
-Nem. Abban nincs pénz. Ami drága, az hasznot hoz, ami olcsó, az meg sokba kerül. A Mieinknek lenne ott egy klubüdülő. Lesz majd lehajtó az autópályáról – magyarázta Vili.
-Az az autópálya, amire már kaptunk pénzt az EU-tól, de még egy hátbavágáson kívül semmi sem történt?
-Pontosan Rokon. A lényeg, ki adta azt a hátbavágást?
Kertessy Kocsárd nagyot nyelt. Kivételesen pirula nélkül. Mert azt a hátbavágást ő adta. Maga a Vezető. Már megint mibe nyúlt ez a Vili?
-Hát ugye…
-Na ugye Rokon. Szóval Klub Üdülő a Mieinknek. Kicsit messzebb a gyümölcsfeldolgozótól, hogy ne zavarja őket semmi.
-Vili, te nagyon hülye. Nincs gyümölcsfeldolgozó.
-Kedves Rokon. Hogyne lenne? Te honnan is kapsz havonta 350 ezret tisztán? A Fokos Zrt igazgató tanácsának elnöki posztjáért? Na?
Kettessy csak bólogatott. Mert azt is a Vili csinálta. Azt sem tudta mi hol van, a pénz az jött. Pontosan. Mibe keveredett bele, te jó Isten?
-Jó. Jó. Üdülő a Mieinknek. És mi van a laktanyával?
-Milyen laktanyával? – bambult egyet Keresdy Vilmos Ödön.
-Hogyhogy milyen laktanya? Ami ott van – csapott az asztalra Kocsárd igazolva, hogy nincs az a nyugtató, ami Keresdy Vilmos Ödönnel szemben hatásos.
-Ott nincs laktanya.
-A Karazmi. Mindenki tudja.
-Rosszul – emelte fel az ujját Keresdy.
Kertessy Kocsárd kihúzta az alsó fiókot és egy üveget vett elő, amiben kissé barack színű folyadék volt.
-Te iszol munka közben, Rokon?
-Ez…gyógyvíz – jelentette ki Kocsárd és emberesen meghúzta az üveget.
-Esetleg, kizárólag orvosi szempontból a vérnyomásom miatt nekem is… – próbálkozott Keresdy, ám Kocsárd lecsapta az asztalra az üveget és kijelentette:
-Egy rossebet, Vili.
-Érdekes neve van. Pohár nem kell…
Kertessy Kocsárd kicsit bizonytalanul felállt.
-Vili! Te el akarod lopni a laktanyát?!
-Micsoda csúnya szó! Ebben az országban senki sem lop, kedves Kocsárd.
Kertessy akkorára nyitotta a száját, hogy még őt is meglepte.
-Komolyan?
-Komolyan. Beszerzi a szükségleteit az adott körülmények között.
-Mondjuk egy laktanyát, Vili.
-Ha az van kéznél, ugye.
Kertessy ingatta a fejét. Nem volt jó ötlet. Aztán nézte a mosolygó Keresdyt.
-Az a laktanya…
-Az nincs ott, Rokon. Figyelj. Én, mint polgármester kikérem a Földhivatalnál az iratokat. Az eredetit. Aztán közlöm, a laktanya tulajdonosa tartozik az önkormányzatnak. Mivel nem tudnak fizetni, ezért lefoglalom hivatalosan a laktanyát, majd lebontjuk. Helyrajziszám és múlt törölve. Végleg. Közmunka, magánhaszon. Nincs laktanya. Nem is volt. Aki azt mondja, az olyan vonalas bérenc vagy mi. Közben elkészülnek a tanulmányok, pár jól elhelyezett riport, hogy a bankod és te személyesen támogatod egy somosi falu fejlődését, megmutatva mindenkinek, van élet vidéken is.
-Csak nem érdemes megnézni – suttogta kissé zúgó fejjel Kocsárd.
-Nem kell minden részleten fennakadni, Rokon. Szóval. Mikor minden készen áll, jön a pályázat, amit megnyerünk. EU pénz és állami támogatás…
-Mondjuk munkahely teremtésre.
-Na végre képben vagy, Rokon – nevetett Vili.
-Az a laktanya…
-Nincs laktanya, Rokon.
-Mert ellopod – mutatott valamelyik Keresdyre Kertessy Kocsárd, mert mintha többen lettek volna.
-Megint ez a csúnya szó. Hát értsd már meg. Nincs laktanya. Nem is volt. Akkor nincs mit ellopni.
-Mindenki tudja, hogy van– suttogta ismételten Kocsárd.
-Majd elfelejtik. Ezt is. Van az a pénz.
-Amit én adok. Mint bank – bukott ki Kocsárdból a felismerés. Is.
-Tudtam, hogy megérted – állt fel Keresdy és ez a mozgás kicsit sok volt Kocsárdnak.
Ült a foteljában és csak két dologban volt biztos. Ez annyira hihetetlen, hogy már hihető. És hogy nyugtatóra barackpálinkát inni nem jó ötlet. Nagyon nem.
-Akkor világos minden.
-Ha te mondod?! – legyintett Kertessy.
-Akkor egy laktanyát, Ödön?
-Mióta van második keresztnevem? – képett el Kertessy.
– Kellett a hitelhez. Én adtam neked. Az közös ősünk tiszteletére. És mert jó- nevetett Keresdy.
Kertessy Kocsárd már semmin sem csodálkozott. Azért valami mégis zavarta.
-És mi van, ha mégis van ott valami atom izé, Vili?
-Akkor sugározni fognak a boldogságtól. A Mieink!