Boldog karácsonyt mindenkinek!
Remélem még csak kétszer dőlt el a fa, csak egyszer derült ki, hogy senki sem vett szaloncukor akasztót vagy gyufát a csillagszóróhoz. Szeretném hinni, hogy a két fajta bejgli már befutott a diós és mákos vágányokra, a hal pedig csendes sistergésben pukkan nagyokat a serpenyőben. A szépen tisztára suvickolt tűzhelyen. Ez az igazi karácsony. És akkor még a népi fafaragók egyre csökkenő, ám kitartó csoportjáról még nem is beszéltem. Mert valahogy a fa és tartója sosem kompatibilis egymással. Ekkor jönnek az önkéntes véradók, akik neki állnak a probléma megoldásának. Akár egy szál bicskával, de nagy lelkesedéssel.
-Azért kell KÉT ember egy karácsonyfa befaragásához, mert az egyik farag, a másik pedig hívja a mentőket.
Ez így van. Persze manapság már változik a helyzet, a kínai műfenyő lassan kiszorítja a normann fenyőt, mint a frászbúk a valóságot. Tény nekünk is műfenyőnk van, igaz tajvani, de mondjuk az is kínai. Idén csak 18-án készült el, ami itt Britanniában olyan, mint az élvezet után óvszert húzni. KZS bristolszakértő fája már 10-én megvolt és világított, mint Boris a komisz szájában a képzeletbeli negro.
-Szombaton ideesz a fene és most akkor mit akarsz?
-Na jó, akkor hagylak.
-Most már nyomjad!
-Igazából…
-Boldog karácsonyt, álljon a virgácsod. Ne késsetek el, négyre jöttök, hatkor dolgom van. Nem veled. Más?
-Boldog karácsonyt! – morogtam, mert ilyen kedves hölgynek ugyan mondanék valamit, akár utána is, de inkább helyett.
-Na jó. Mit akartál?
-Mit szólsz a Brexmashoz?
-Ő mit szólt hozzám?
-Nem lesz Brexit. Na mit szólsz?
-Még mindig hülye vagy – nézett lesújtóan KZS bristolszakértő és megint elment. Csak úgy. 75 nap meló után.
Pedig ez nagy dolog! Három és fél év elfogyasztott élelmiszer végtermékének masszírozása, 310 milliárd angol font teljesen felesleges elköltése után megegyeztek abban, hogy nem egyeznek meg semmiben, de az jó mindenkinek. Az elmúlt napok kamionos mizériája azért megmutatta, a megegyezés nélküli Brexit minden előnyét. Persze egy igaz populista kormány ezt úgy kommunikálta, hogy mindenért Macron francia elnök a hibás, mert direkt szívatni akarja az angolokat. Amúgy ez vagy 900 éves hagyomány. A francia-angol barátság, az teljesen olyan, mint a magyar-román testvériség. Marketing fogásnak tökéletes, valóságnak kevésbé. Tény a franciák mindig szívesen tesznek keresztbe az angoloknak és ők viszont. Ne tessenek elfeledni, az angolok évszázadokon keresztül, mint a kontinensen lévő ANGOL területükre tekintettek francia honra. Sokakban ez az emlék még mindig megvan. Ezért aztán a franciák, mint békazabálók és hetentezuhanyozó nép él a képzeletben. 2800 kamion az egyik, 2200 a másikon, természetesen a britek nyertek. Szóval ez volt állítólag az utolsó lökés, hogy megegyezzenek a Brexit dolgaiban. A lényeg: megegyeztek. Ez remek. Így az amúgy is padló alatt ténfergő és metróra váró brit gazdaság nem 4-5 hanem csak 2-3%-ot fog visszafejlődni! Még a mostani zuhanáshoz képest. Boldog karácsonyt!
Biztosan nálatok is úgy van, hogy mikor jön a karácsony, akkor mindent elpakoltok, ami amúgy életetek mindennapi része. Mi is így tettünk a nappali-konyha-dolgozó szobában található asztallal, amin aztán szinte már minden volt. Így aztán lekerült Aszi a kisszekrény tetejére, az egér beugrott a szemetesbe, de nem talált semmit. Aliz kis-közepes-egyenes-görbe-vágó-nemvágó-jólennehavágna ollóival, eszelős reszelőivel és krémeivel egyetemben. A krémek két részre oszlanak. Egyrészt vannak a kencék, amik körültekintő youtube kutatások után érkeztek meg sűrű tömött sortban és főleg az arcára használja. Van egy olyan maszkja, amitől a tv-ben a macska vinnyogni kezdett. És akkor én még sehol sem voltam. Aztán vannak a ficék, amik kézre, karra, lábra, bokára és satöbbire alkalmazhatók.
-Ez a kence hogyan került a ficék közé? – kérdeztem, mikor láttam egy eddig orcára használt szert az egyéb kenésre áhítozók között.
-Nem volt jó az arcbőrömnek, a lábamra jó lesz.
-Hogy ne legyen ráncos?
-Igen – bólintott nejem, mert azt már tudja, hogy ez az a pont, amikor nem szabad tovább feszegetni a dolgokat, ha nem akar végtelen Gyuri féle hülyeségekkel találkozni. Tizennégy év után hihetetlen rutinja van. Ebben is.
Az asztal tehát üres volt, igazi karácsonyi abrosszal, ami hófehér és tiszta volt, amíg nem találkozott az első pohár vörösborommal. Most végre egyből sikerült! Semmi kísérletezgetés. Sőt !A dohányzásra sosem használt eredeti svéd, Aliz által vejnemöjnen-nek nevezett dohányzó asztal szintén síterep színű abroszára ugyanazzal a pohárral készítettem vörösboros mintát! Na EZT csináljátok utánam!! Amúgy Aliznak minden, ami skandináv az vejnemöjnen, talán a rokonunk Karin, az igazi svéd szépség a kivétel. Mert Ő Karin. És Jönsson. És Schmidt is. És szépség. Mindezt egyszerre!
A karácsonyi menü az nem változott. Lazac. Ezt Aliz szerezte be majd egy órás várakozás után, amit csak két Hamilton színű hölgy mennyirerossznekünkmikorjó előadása színesített. A lazac skót volt, utolsó szava: FREEEDOOOOM! Amíg megjött, addig a spanyol kelbimbót megpucoltam, mert nekem az a köret, panchettával. Már a hatodik karácsonyon. Nálam a kelbimbó amúgy sem kérdés. Minden bimbó kell, ami hölgyekhez vagy zöldséghez kapcsolható. Ehető. Szóval jöhet! Aztán Aliz féle sült krumpli volt, amit előfőzött és utána sütött meg. Isteni volt. A citrom a lazacon marokkói termék, a krumpli volt az egyetlen angol. Ez teljesen brit dolog! A fehér bor amúgy igazi wachau-i osztrák Grüner Welteliner volt. Isten nyugosztalja. Tartaléknak egy új-zélandi Sauvignon blanc van a cserepadon. Mikor olvassátok, akkor már csak volt. Karácsony van!
A fa alatt vannak ajándékok! Nem kevés!
-Ekkora kamut, Gyuri! Nektek már júniusban megvan minden karácsonyi ajándékotok!
-Ez nem igaz! Idén májusban megvolt!
-Beszarás! És mit kaptál?
-Egy igazi Hoover akkus porszívót, választható üzemmóddal, cserélhető fejjel és világító előkével.
-Tudod csak azért nem mondom, hogy Te hülye vagy Gyuri, mert már megszoktad – nézett rám bánatosan KZS bristolszakértő.
Az ajándékok a nembeszélünkróla dolog miatt valóban májusban megjöttek. A porszívót imádom, fantasztikus! Az tény, aki tervezte, sosem próbálta ki, mert akkor a kapcsolót biztos nem arra helyre teszi, ahol a masinát fogni kell. Tény abban az esetben nem kellene vagy tízszer újra bekapcsolni. Hová lenne a takarítás öröme! Aliz egy Garmin futó, ám igen menő órával gyarapodott, amit azóta is használ, futás közben meg csak úgy. Ajándék ennek ellenére volt a fa alatt. Mindhárom könyvem és az AJÁNDÉK novelláskötet is. Meg még egy nagy könyv Hofi naplója, anyósom meglepetése, mert tudja, mennyire szeretem a halhatatlan zsenit. És jó pár e-könyv letöltés, ami olvasásra vár. Mivel az írás most szabin van nálam, lesz mit olvasnom.
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, hogy olvassa a BRISTOLT LÁTNI ÉS… blogot. Hogy olyan sokan olvassátok a honlapomat, amire januárban új dolgok érkeznek. És szilveszterkor egy már jó pár évvel ezelőtt közzétett szösszenet. De minden új olvasónak minden írás új! Az külön nagy ajándék volt, hogy több mint ezren olvastátok az olvasói ajándék novellát A KISFIÚ,AKIT NEM ÖLELT MEG SENKI címűt. És jó páran meg is osztottátok. Fantasztikus! Azt is nagyon jó érzés volt látni, hogy milyen sokan rendeltétek meg A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ című új könyvemet. Nemsokára boltokban is fel fog tűnni. És hogy A JÓEMBER milyen sok embernek lesz karácsonyi ajándék! Szóval csodás karácsonyt kaptam Tőletek. KÖSZÖNÖM!
A videót, amit nem kis harcok és plafonkormoló szavak után sikerült feltenni a szerzői oldalamra a hét elején, sok kérdés követte.
-Tényleg ilyen kicsi a lakás ahol laktok?
-Nem. Én vagyok ilyen nagy. /Amúgy tényleg .32 nm2.Mint az köztudott/
Aztán Asziról jött pár kérdés, hogy miért ennyire lassú? Nem lassú, megfontolt! Ma például 11 percig gondolkodott azon, karácsonykor dolgozzon vagy sem. Aztán úgy gondolta a Spotify ma nem fog futni rajta. Azt is kérdezte valaki, hogy miért nem csinál Aszi sokáig semmit? Nem,ez nem igaz, hogy nem csinál semmit. Várakozik.
Ami a felvételt illeti, tény Illés György, Koltai Lajos és Zsigmondi Vilmos mellé felzárkóztam. Kell egy elrettentő példa is. Ez vagyok én. Ez a siker azonban arra ösztönöz, hogy újabb felvételekkel vonjak nedvesség többletet olvasóim szemébe. A szerzői oldalra szánt video üzenetem tegnap bejglibe fúlt, ma megcsináltuk, de nem találjuk hová mentettük. Komolyan. Újra nekifutunk. Tudom, jobb lenne inkább megcsinálni. Dolgozunk rajta!
És nem. Bár Angliában azt a falut, ahol nincs egy George nevű intézmény Skóciába telepítik és az a megye ahol nincs legalább huszonhárom George and the Dragon pub, hotel, bed and breakfast intézmény törlik a térképről, a MI lakásunkon nincsen GEORGE AND THE DRAGON felirat. A tulajdonos nem engedné. A tábla megvan. Mellesleg.
Barbie of Google több képet is tett fel az általa mesterien megkomponált karácsonyfájukról, alatta az ajándékokkal és Durmival, a macskával. Karácsonyi bölcsessége anti lippaiszabó módra:
-A karácsonyfa alatt csak akkor nem lesz ajándék, ha nem teszel oda.
Happy Brexmas!