A cím kölcsönben van. Sinkovits Imrének volt a 60-as években egy remek filmje, amiben 12 szerepet játszott, ÉS AKKOR A PASAS címmel. Ha tudjátok, nézzétek meg, minden vírus elpusztul a röhögéstől.
Stefan Remmler, az engem mindig mosolygásra késztető Casio mester felejthető nótájának a címe: Mindennek egy a vége, kivéve a kolbászt. És ez kérem akkora igazság, hogy kőbe kellene vésni! Amúgy a pasas remek, amikor megkérdezték, hogy zenészként hogy viszonyul az általa kreált Trio együttes DA,DA,DA című opuszához, azt mondta:
-Zenészként leköpném, aki ilyen borzalmat elkövet, mivel én játszom, remek móka és sok pénz, szóval jó!
Visszatérve a mindennek egy a vége dologhoz, Boris a komisz, hihetetlen munkával előállított hajkölteményében ismertette az itteni lockdown, bezárás feloldásának menetét. Mert ennek is vége lesz, bár ha ő mondja, nem árt óvatosnak lenni. Ő az a miniszterelnök, akit többször rúgtak ki már „nem megalapozott állítások nem tényszerű közlése” / hazugság / miatt, ahogy annak idején a külügyminisztérium fogalmazott, ahová aztán miniszterként tért vissza. Akkor az első nyilatkozatában kijelentette:
-Nem szeretek külföldre menni, itt érzem jól magam, az itteni emberekkel.
Abszolút tökéletes jelölt volt. Akkor is.
Tehát jön a nyitás, amiről bőven olvashattok máshol. Amikor ültünk az autóban, mert a Lawrence Hill körforgalom lezárása miatt a terelő utat választottuk, ahol viszont a Bristol Water akciózott, ezért egy másik, a terelő út, terelő útján próbáltunk haladni, ott viszont a Truespeed nevű internet szolgáltató istencsapása itta szorgalmasan a teáját, volt időnk eldönteni, mi is legyen a blog heti témája.
-Mit fogsz csinálni legelőször, amikor vége lesz az egésznek? – kérdezte Aliz és mire a szedőhelyemen álltam, már a második barna zacskót is teleírtam ötletekkel.
Az első, ami beugrott egy régi amerikai vicc volt, a második világháború idejéről, amikor megkérdezték a katonát, mit fog csinálni, amikor vége lesz a háborúnak és hazamegy:
-Megdöntöm az asszonyt, iszom egy sört, megdöntöm az asszonyt még egyszer és leveszem a hátizsákomat. Meg a sisakom.
Vissza a barna zacskókhoz. Ennyit persze, amennyit leírtam, nem fogok megtenni, mert annál lustább vagyok, meg öregebb, de valami lesz belőle. Mivel megszoktam több évtizednyi házassággal a hátam mögött, hogy először megkérdezem:
-Mit fogok csinálni, kedvesem?
ezért aztán megcsörgettem KZS bristolszakértőt, ő például mit fog csinálni?
-Dolgozni. Nagyon megszoktam- mondta és szerintem nem gondolta komolyan.
-Te biztosan fodrászhoz mész először, Gyuri.
-Rám férne?
-Ahelyett, hogy eljönnél hozzám, meglátogatni!
-Rád férne?
És letette. Mindig ezt csinálja, én meg törhetem a fejem, most éppen mit mondtam, ami nem helyes. Mert azt egy nőnél sosem lehet tudni.
Gondoltam, úgy fogom kezdeni: És akkor a Gyuri kiment az utcára és elüvöltötte magát. FREEEEDOOOOMMMM! Aztán rájöttem, hogy ilyen szélben a sárkányok menjenek repülni /Aliz nem ezért volt a boltban!/ meg minek kiabáljak, úgy is tudja mindenki, ráadásul a szigeten belül lettünk szabadok, tehát az a nagy lötyi itt mellettünk behatárolja a lehetőségeket. Mert hiába jobb már nálunk, itt Britanniában, ha máshol meg most lesz rosszabb. Viszont ami most van, az már nagy dolog, egy nagy szigeten.
Menni fogunk. Mindenfelé. Megnézni mi maradt a nagy bezárás után. Újra Wells-be szombaton a vásárra. És csak remélni tudom, hogy meglesz. Hogy kik is maradtak meg? Aztán le a városba egy kicsit hömpizni. Nézni a boltokat, venni pár dolgot, ami tényleg kell. Meg olyat is, amire semmire szükség, de miért ne? Aztán ha Caroline a két hete leadott szabadság igényünket jóváhagyja, akkor tervezni merre megyünk szeptemberben. Két jegyünk is van a Ryanair-nél, gondolkodhatunk bátran, merre hány méter.
-A naivitásod Gyuri, néha minden vérnyomás növelő gyógyszernél jobb. Komolyan azt hiszed egy Ryanair típusú cég simán hagyni fogja, hogy a régi, ám halasztott foglalásodat felhasználd?
-Azt mondták.
-És te hiszel a mesékben? Miért nem írsz egyet?
-Zsuzsi és az elveszett mop címmel?
Megint letette. Én hiszem, hogy most még az olyan dollárszemű cég, mint a Ryanair sem fog vacakolni.
Legyünk pozitívak az életben, negatívak a teszten és fényre derülünk.
Elmegyünk a La Grottába, az évfordulós olasz éttermünkbe. Ha jönnek, elvisszük KZS britolszakértőéket is. Végre egy igazi étterem, nem két méterre álló nagyot halló pincérrel, nem papírdobozban tálalt félelemtől ledermedt spagetti bambusz villával és üvegből hörpölt borral. Aztán nem műanyagba kövesedett tiramisu, hanem igazi. Olyan majdnem elrepül, ha nem kapod be. A sütit.
És akkor a Gyuri a Broadmeaden bemegy a Crazy Fox nevű kávézóba, kér egy eszpresszót és a barista megkérdezi magyarul:
-Egy vagy két cukor vagy tök mindegy?
-Tök mindegy.
-Úgy a legjobb!
Aztán élvezettel megiszom és behúzom a cipzáram, hogy a szívem ne ugorjon ki az erős kávétól. Mert ott skacok van Espresso Infarcto is, amit rögtön a 999 szám, mentők, hívásával együtt adnak. Az igen!
És akkor a Gyuri beszabadul a Waterstone könyvesboltba, mindent megnéz, beleolvas, hatszáznegyvekettőször szívja be a könyv utánozhatatlan illatát, kiválaszt vagy három könyvet, felmegy a kávézóhoz, Aliz hoz egy lattét és egy mandulás croissant-t, ami itt a legjobb és vagy fél órát olvas, nézeget. Amúgy a Waterstone kávéja méltó a nevéhez, mert inkább water, azaz víz, mint kávé. Annyira gyenge, hogy simán lenyomná egy kéz nélküli giliszta szkanderban. az íze viszont remek. a giliszta szerint is.
És akkor a Gyuri elmegy a Harbourside-ra, megnézi Alizzal a szerelem lakatjukat a hídon, amiről már csak nagyságrendileg tudjuk, hol van, de ott van és mi is itt vagyunk, úgy, mint mikor feltettük. Végig megy a csatorna mentén, megcsodálja a lakásokat, megnézi újra, Aliz hová költözne, ha…
És akkor a Gyuri eljut a The Pump House kocsmáig, megint nem fog inni semmit, mint az utóbbi hat évben és nézi a cliftoni függőhidat, mert az fantasztikus. Gyuri vagyok és híd függő. Visszafelé pedig a Queen Square és a kis utcák és az az érzés, szeretünk itt élni. Szép ez a város. De Pest, az Pest.
A munkahelyünk se maradjon ki a mai blogból sem. Mivel napi úgy 10 órát ott töltünk. Van egy jó találmány nálunk, a buborék műszak. Ennek a lényege, hogy a különböző részlegeken csapatokra osztották az embereket, az előkészítőknél például három csapat van, három napot dolgoznak, hatot nem, aztán újra. Előnye, hogy mikor az egyik buborékban valaki megrendelte az amazon.co.uk oldalon a vírust, meg is kapta, ezért azt a buborékot kipukkasztották, 10 nap karantén, helyette ott van a másik kettő, akik nem érintettek a dologban vagy nem rendeltek semmit. Esetleg nem kapták meg. A nappalos raktárosok is így vannak jelen, mert azt mondani, hogy dolgoznak, az erős túlzás.
A rendeléseket felvevő hölgyek és kettő darab mondjuk úr is buborékban dolgozik, a fenti módszer alapján forgatják őket. Mivel a Tele Sales Guys vagy ahogy mostanában nevezik őket Customer Excellente-ek /CE / mérete olyan igazi bojlertestű brit alkat, szerintem inkább görgetik őket, sokkal könnyebb. Még régebben láttam egy vékony, itteni mércével vékony hölgyet, a CE egyenruhában: kintavállamdeminek felső; kritikán aluli melltartó vagy szabadvándorlás a Primark póló alatt, mellett, bárhol; leggings, hadd rezegjen, hullámozzon a szélesvásznú valóság és flip-flop papucs vagy balerina cipő. Persze a sárga mellény a minden alatt-felett-között, ahol éppen felbukkan valami, megkötve. Emiatt azonban az vesse rájuk az első követ, aki elbír egy akkorát, ami betakarna egy CE hölgyet. Szóval a hölgy komolyan vékony volt. Néztem Alizra, aki csak legyintett:
-Rész munkaidős.
Nálunk azért nincs buborék, mert a nejem szerint akkorát még kompresszorral sem lehet fújni, amibe én beleférek. És ketten vagyunk a teljes délutáni műszak és így ugye nincs mit felosztani. Így megy ez! Szerencsére menedzser és menedzser asszisztens fronton nincs buborék, szinte mindenki a helyén van, ami ahhoz képest, hogy harmad annyi munka van, nem kis teljesítmény. Mert napi kilenc órában elvégezni azt, amit három órában lehet, az már valami. És vagy hat tea. Mondtam is, hogy a buborék elmélet itt a fejekben valósult meg és jól működik. Mint mindig. Semmi változás.
Ami változás. Márciusban lesz egy éve, hogy A Jóember című könyvem e-könyv formában megjelent. Hogy szalad az idő!
-Nálad biztosan gyorsabban, ha tudsz még szaladni – tette hozzá KZS bristolszakértő, mikor mondtam neki az évfordulót.
-Én ugyanúgy tudok szaladni, mint Te olvasni.
-Dolgozom. Kockáztatom az életemet. Naponta a kórházban és hetente mikor szóba állok veled – mondta hangosabban KZS bristolszakértő és letette.
Megfigyeltem, mindig ő végez először, aminek más helyzetben nagyon örülnék, ilyenkor viszont mindig nézhetem a tabletet: És akkor a Gyuri megint mit rontott el?
Bármi is történik, mint az én futásomtól, amiben egy meztelen csiga köröket verne rám ötméteres menekülésben, A Jóember egy éves lesz! Ezért márciusban nagy hacacáré lesz a honlapomon meg szerte a világhálón. Meglátjátok!
Az EGY NYÁR című könyvem jól halad, alig másfél fejezet van hátra. Talán kettő. Esetleg kettő és fél. Meglátjuk. Egészen jól megy mostanában, megígértem magamnak, amikor készen lesz aludni is fogok. Igaz eszembe jutott, hogy húsvétra lesz egy kis meglepetés, a nyuszi tojja nektek, nyugi.
És akkor a Gyuri nagyon fog örülni, hogy visszatérünk egy új világba, mert olyan, mint régen volt, nem lesz többet. Talán nem is baj. Barbi megosztotta velem a heti bölcsességét, amit tessenek komolyan venni:
-Ami elkezdődött, az véget is ér!
See you later!