„ Mit látsz Laca!- Egy nagy segget látok! DE lehet, hogy nem is látom. Csak hallucinálok!” Az AE Bizottság egyik száma kezdődik az alábbi bekiabálással, annak idején igazi elvtárspukkasztó volt.
Nagy seggeket én se látok, mert egyszerűen nincs kedvem üres utcákon, bezárt, vak üzletek mellett sétálni, akármennyire is szép az idő. Baromi rossz érzés akkor is, ha elvileg két hét múlva már legalább itt Britanniában lehet bárhová menni, és sok bolt ki fog nyitni. Akik túlélték. Nem lesznek sokan.
-Az a lényeg, hogy a klotyókat is kinyissák, mert különben mehetsz az árok szélre. Ha odaférsz.
KZS bristolszakértő megint fején eltalálta a lényeget, még ha olyan is, amilyen. Mint az köztudott. Mert az egy dolog, hogy mehetünk. Hogy majd 18-ától kint az esőben ehetünk a kerthelységben, az utcán, a parkban, persze egymás hegyén-hátán. Vagyis annyit ér a „zárt térbe NE, mert támad a covid!” visítás, mint óvszer a sekrestyében. A látszat megvan, hogy mi aztán olyan fasza csávók vagyunk, hogy vigyázunk rátok, ha beledöglötök, akkor is. Szóval lehet majd enni, inni. Az angolok azt a szót, hogy logikus nem ismerik. Ezért majd megint meg fognak lepődni: ami bement, az kijön. Én már próbáltam a munkahelyemen magyarázni, hogy van egy Nobel díjas kanadai tudós, Marshall McLuhan, aki a kommunikáció elmélet atyja és ő már leírta: Minden input magával von egy output folyamatot. Valamint: Információ nélkül nincs kommunikáció. Ezt sajnos még mindig nem értik. Hiába ugye, ők Angolok, nem európaiak. Amikor az első nagy kitódulás lesz, utána lesz a nagy bebódulás, mert ahogy mondani szokás:
-Amit a saját kertedből átteszel a szomszédéba, ugyanolyan büdös marad.
Így megy ez!
Nem vicc, teljesen komoly, Britanniában áprilistól márciusig tart egy adóév. Március végén az aktuális pénzügyminiszter a piros táskában viszi a következő évi költségvetést, amit aztán a Parlament megszavaz. Az egy év alatt megőszült Rishi Sunak pénzügyminiszter is büszkén mutatta a piros táskát és nem törődött vele neki miket mutattak. Mert a táska adóemeléssel van tele.
-Ha kihagytam valamelyiket, szóljanak – jegyezte meg tréfásan egy sajtótájékoztatón, kevesen mosolyogtak.
Mivel én is brit adózó vagyok, ezért pár hét múlva megkapom a P60-ast. Ez nem egy új vakcina neve, ez az éves adóelszámolásom. A cég, ügynökség intéz mindent, ha vállalkozó vagy, akkor kell saját magadnak adóznod. A havi Payslip-en, fizetés papíron, ami végre digitálisan jön, ám mindenhová papíron kell benyújtani / real british! ABRONCSOT!!!/ látom mennyi a havi és mennyi az éves göngyölített levonás. Ilyenkor az adóév végével jön a P60-as, amin megvan mennyi adót fizettél az előző évben. Mennyi kedvezményt vettél igénybe. Én például a munkaruha mosásra kapok adókedvezményt.
-A fantáziád tisztára mosásáért annyi kedvezményt adnának, hogy a végén ők fizetnének neked- állapította meg KZS bristolszakértő és nem értem mire gondolt.
Itt mutatják ki azt is, mennyi túlfizetésed vagy elmaradásod van. Amennyiben adótartozásod van, akkor vagy öt féle javaslat is van, hogyan lehet megoldani. Sehol semmi büntetés, megoldásként a fizess vagy fizess megjegyzés. Segíteni akarnak, nem büntetni. Ez Anglia. Itt évszázadok óta fizetnek adót az emberek, kifejezetten utálják az adócsalókat, mert minden polgár tudja, az állam pénze, az Ő pénze. Minden abból működik. Azt is tudhatja, mire költik. Lehet kérni kimutatást, van amikor magától jön, hogy az adóból mennyi ment védelmi célokra, szociális juttatásokra vagy éppen oktatásra.
Ez utóbbihoz néhány példa. A brit oktatást hajlamosak az emberek az előkelő bentlakásos meleg hangulatú iskolákkal, Oxford-dal és Cambridge-dzsel azonosítani. Kifelé ez a látszat. Az angol oktatás alapszinten azért nem éppen a csúcs kategória. Persze ha valakinek mondjuk a Királydomb a csúcs a Városligetben és nem a Kékes, akkor az angol oktatás remek. DE! Amikor az egyik szedősrác, Luke látta, hogy a papaya Szváziföldről jön, mosolyogva mondta:
-Azta George én már síeltem ott!
Én voltam olyan naiv, hogy lerajzoltam hol is van Szváziföld, ami angolul Swaziland és Svájc ugye Switzerland, hasonlít. Nézték. Aztán nevettek:
-Ez a George az európai vicceivel.
Ennyit a brit oktatásról, földrajzból. A múlt héten kitaláltak egy új szisztémát a kenyérellátásra a cégnél. Drága, nem hatékony, bitang nagy zavart okozott, de majd Aliz megoldja. A lényege az volt, hogy hoz a Hovis cég 80 darab kenyeret és elvisz 170-et. Aztán ha mégis kell, akkor hajnali kettőkor megint hoz vissza. Vagy visz. Nincs értelme, mert be lehet lőni, mennyi kenyér kell. Csak meg kell nézni két dolgot: mennyi az átlagfogyás és mennyi az előrendelés. Na ez az, ami már bonyolult. Nekik. Aztán Caroline a főnökasszonyunk azt mondta a nejemnek:
-Ha probléma van, akkor e-mailt kell írni nekem. Tudod mi az az e-mail? Tudsz olyat írni?
-Igen. Olvasni is tudok. – mondta Aliz.
A főnökünk meglepődött, nem gondolta volna. Pedig már meséltem Aliznak azt is, mikor nekem, mint a Balkánról szabadultnak megmutatták:
-George, ez a targonca. Dízel. Láttál már ilyet?
Mert sok mindent nem oktatnak az angol iskolákban, a MI A Birodalom vagyunk és különlegesek, azt mindig. Az angolok uralkodni szeretnek, nem dolgozni, tisztelet a kivétellel. Mondjuk, ha annyi kiló kenyerem lenne, ahány valóban igazi dolgozóval találkoztam, nem kellene a kis szekrényt sem kiürítenem.
Akkor a múlt hét legnagyobb poénja, ami kapcsolódik az angol oktatáshoz. Megjelent este 6 óra felé Csupamosoly, az egyik rendelés felvevő srác, akit négy éve ugyanabban az ingben és nadrágban látok, lehet több van neki. Kereste a csöves kukoricát, amit párosan, főzve árusítunk egy vákuumfóliás csomagolásban. Megmutattuk neki, mire elővett egy centit. Már ezen se lepődtünk meg. Na de! Fogta és lemérte a kukoricacső hosszát inch-ben és centiméterben! Mert egy vevő reklamált, hogy amit Ő kapott, az rövidebb, mint szerinte lennie kell!!! Na ilyet találjon ki valaki egy kabaré műsorban!
Az angol oktatásra talán többet kellene az adónkból fordítani, mert így nem Szingapúr 2.0 lesz a vége, hanem Szívás 3.0.
Ami komoly adótétel, az az üzemanyagé és az alkoholé. Igaz, az üzemanyag adója nem éri el a magyart, van hová fejlődni. Sehogy sem értették, hogyan lehet egy adó után, lásd jövedéki adó után még egy adót fizetni, lásd áfa, mert szerintük az csalás. Megint megveregették a vállamat, milyen vicces a George.
-Azért veregetik a válladat, mert nem látna tőled – mondta szárazon egyszer Barbi.
Biztos igaza van. Az alkohol adója magas, például a söré az pont az ötszöröse a németek hasonló adójának. Aztán a 40%-nál magasabb alkoholtartalmú italoknál elindul a csillagos ég felé. Mondtam is Aliznak, tulajdonképpen nem is whiskyt iszom, hanem adót. Nem hatotta meg, maradt a heti egyujjnyi. Vízszintesen. Ettől függetlenül a britek isznak. Mondhatni vedelnek. A gödény és a szivacs esélytelenek nyugalmával nézheti, mit tudnak leengedni a torkukon. Is. Félelmetes. Az angol sör, az ale, sajátossága, hogy kevés benne a szénsav, így sokkal jobban csúszik. Kifelé is. Bárhol. Igaz olyan jó kis kocsmaajtó nyitogató büffentést nem lehet összehozni vele. Sajnos. Viszont tud bitang erős is lenni. Amit ivás közben, a ciderhez hasonlóan, nem érzel. Aztán meg csak mosolyogsz, később röhögsz. Bármin. Bárkin.
-Ezt Boris Johnson pohár nélkül is tudja – jegyezte meg KZS bristolszakértő, akinek szintén nem kedvence a Kazalhajú Dugómester.
Az adóról van az a mondás:
-A világban két dolog biztos: az adó és a halál.
Ami lényegében igaz. Mint az is, hogy a gazdagok mindig kevesebb adót fizetnek jövedelmükhöz képest, mint a szegények. Bárki találta ki, van pár ötletem, hogy mit csavarjon a nyaka köré, mielőtt a Temzébe veti magát. Nem brit sajátosság, hogy Britannia 10 leggazdagabb embere közül négy talán annyi adót se fizet a Kincstárnak, mint én és három nem is él Britanniában. Hivatalosan. Amúgy a legnagyobb Brexit hívők. Mint az köztudott. Még rövid tanárkodásom idején találkoztam egy hetedikes töri dolgozatával, amiben azt írta:
-Kevesebb szegény kell és akkor a gazdagok nem tudják kitől elvenni a pénzt.
Érdekes ötlet, mintha egy szakállas ember mondott volna már ilyeneket, aztán hogy végezte szegény. Ma meg ünnepeljük például sonkával, amit ugye Ő a vallása miatt nem ehetett. Meg amúgy sem egy sertésekben gazdag vidéken élt.
A másik adóval kapcsolatos dolog: sosem elég annak, aki beszedi és mindig sok annak, aki fizeti. Mert ami jár az jár.
-Primás úr! Hát á játbó nem jár nékem? – kérdezte az új brácsás.
-Hát járni jár, de nem jut!
Jelen pillanatban az angol költségvetésnek 265 milliárd font adókiesése van. Egyelőre minden yorkshire pudding majszoló elhiszi: a covid miatt. Aztán majd jön a megdöbbenés, mikor a covidról kiderül, az nem ok, hanem brexit. Az nagy slampec lesz. Mindenkinek. Kérem nálunk már van olyan paprika és saláta, ami kicsit ráncos, kicsit fonnyadt, kétszer annyit dobunk selejtbe, mint egy éve, erre már azt a kifejezést használjuk: brexit friss.
Mert ez a XXI. század. Ami a XX. században az EU zsarnoksága miatt öt nap alatt ideért Britanniába, az a Függetlenség és Szabadság megvalósulása után 15 napra javult. És drágább lett. Két dolgot egyszerre. Még hogy nincs haladás!
Az adóra és a fizetési papírhoz visszatérve, a márciusin meglepődve láttuk, februárban két napot furlogh-on voltunk, vagyis 80%-os fizetésen. Ezt mi úgy tudtuk megcsinálni, hogy MINDEN munkanapon dolgoztunk. Aliz bemásolta a bérpapírt és írt egy e-mailt. Mert tud e-mailt írni. És megkérdeztük What a fuck? A válasz fél oldal volt. A lényege semmi. Azt mondták, azért van a furlogh, mert február csak 28 napos és ezért kevesebbet dolgoztunk a cég által megszabottnál, ezért nem vontak le a szabadnapok miatt /!/, hanem furlogh-gal kifizették. Néztem. Aztán sok minden eszembe jutott. Abból kevesebb, amit le is lehet írni. Például. Ez egy új dolog, hogy a cég megszabja, szerinte mennyit KELL egy hónapban dolgozni. Ilyen nem volt eddig. Aztán az alapvető probléma. Órabérben dolgozunk. Blokkolunk ki és belépéskor. Annyit fizetnek, amennyit dolgozunk. Akkor most a szabadnapokat levonják ezentúl? A cég lassan közelít egy magyar kifejezéshez: szarevők. Shit Eaters, hogy az angolok is értsék. Emellé, mint egy kedveskedésként elvettek öt napot, ami eddig fizetett ünnep volt nekünk évente. Mostantól nem az. Dolgozni kell azokon a napokon is. Plusz bevételt várnak tőle. Mi már előre látjuk a csökevényes európai agyunkkal, hogy a plusz szállítási nap NEM hoz plusz pénzt, hanem az előtte lévő magas bevételű napokat ossza el. Úgy decemberre rájönnek. Talán. Amúgy mindenben van pozitívum. Mert ha a cégnek pont az a 21 font 18 penny hiányzik, amit elvettek fejenként tőlünk, akkor nincs akkora bajban. Hurrá!!
A héten igen sok mindent olvashattatok tőlem. Két könyvből is volt idézet. A VESZETT ÜGY talán egyszer megjelenik, nagyon tetszett, köszönet érte. A SLAG idézeteit kevesebben olvastátok, lehet még pótolni, bármikor. Egy napja bárkinek elérhető a SONKA? TOJÁS? HÚSVÉT! című írás a honlapomon. Aki szereti bármelyiket, az olvassa el. Aztán osszátok, terjesszétek, adjátok büntetésnek, bármi. Köszönöm Nektek.
Sokan kérdeztetek két dolgot. Mi lesz az új könyv, ami megjelenik? Erre nem tudok mit mondani, amint lesz pontos infóm közlöm, találgatni nem akarok. Nem azért, mert nem tudok, csak nem pazarolok felesleges lövéseket. Eddig se tettem, kivéve ifjú koromat. Mint az köztudott.
A másik dolog: a mese miért van ennyire háttérben? Nem írtam eddig mesét. Gyerekeknek. Mesélni meséltem a fiamnak pár évtizeddel ezelőtt Hupikék Törpikék meséket, amiket én találtam ki és hangutánzással adtam elő, Dulifuli ment a legjobban. A fiam szerette. Ketten is újraszámolást kértek, hogy a mese nyerjen a témakörök szavazásán és az én mindig mosolygó Ági unokahúgom is mesét kért Misi úrfinak, a Család örökösének. Aki már most egy zseni, mi lesz később!
Szóval akkor a nagy hír: pillanatnyi jókedvemben megígértem, hogy Gyereknapra írok egy mesét. Ez most nem fenyegetés. Komoly. Mint tudjátok, minden őrültségben benne vagyok, ha nagy, akkor is, ha kicsi és formás főleg, így egy mese simán összejön. Aliz is azt mondta.
-Gyuri abból a hülyeség mennyiségből, amit a böhöm testedben raktározol, bármi kijöhet. Lehet, hogy egy gyerek se fogja érteni, pár sírni fog, de a tiéd lesz – mondta KZS bristolszakértő, mert Ő mindig töretlenül bízik bennem.
A húsvéti gyuriság nyulászati segítője Barbi volt. Ezúton is köszönet érte. Mert ehhez is ért. Mindig mondtam, amikor megtalálja, mit is akar igazán csinálni, akkor abban a legjobb lesz. Én már javasoltam, hogy legyen Miniszterelnök, de azt mondta, annyit nem tud hazudni. A húsvéti okossága viszont időben megjött, íme:
-Az nagyon nem mindegy húsvétkor hogy a locsolónak örülsz vagy annak, amivel locsol.
Happy Easter!