Annak idején KZS bristolszakértő, miközben az asztalunknál mangó-papaya-menta teáját kortyolgatta ránézett a falon lévő Nagy Britannia térképre és azt mondta:
-Fröccsent a szaft, Gyuri?
Mert, hogy csak úgy kitegyük jelölve rajta merre jártunk, az szóba se jöhet.
-Fogadjunk csak bárányhimlőd volt gyerekkorodban- mutatott a sok-sok piros pöttyre.
Igen. Tényleg csak bárányhimlőm volt, pedig Gémesi doktornő szerint egy ilyen „kiselefánt” méretű gyereken más is elfért volna. Mert már akkor is nagyobb voltam a többieknél.
-Na ez nem változott. Most is nagyobb….vagy – bukott bele a pohárba KZS bristolszakértő, aki szereti a különleges teákat és meg is tudja inni őket!
Tudom mit gondolt a pontok helyére, ám aki eleve hülyének születik, az ezt fel se veszi. Mondjuk nem is találná. Mint az köztudott. Ahogy egy régi kollégám mondta még a könyvesboltban, mikor elmeséltem egy sikertelen randim történetét még a második kötet elejéről:
-Haver te már akkor lúzer voltál, mikor ezt a szót még ki sem találták.
Van benne némi igazság. Pont annyi, hogy más ne férjen el mellette. Így megy ez.
A covid hiszti még mindig jól tartja magát, ezért a Könyvhét megint elmaradt és mi megint nem mentünk haza, mert egyrészt a tököm fog állandóan felesleges tesztekért fizetni, másrészt azalatt a két óra alatt, amíg hazaérnénk, úgy négyszer változnának meg a szabályok és nem lepődnék meg, ha Ferihegyen mobil kivégző falak várnák az érkezőket, persze ha csináltat a lépcsőn lefelé egy tesztet, aminek az eredményét a bejáratnál be tudja mutatni, akkor csak próbaidőre felakasztják, ami alól mentesül, ha két nap múlva lebeg egy negatív eredmény a kezében. Himbálódzás közben. Szóval a szabadságot összehúztuk egy hétre és maradtunk Boris Bolond Barlangjában, az egyelőre még NAGY Britanniában. Eredetileg persze Cornwall volt az úticél. Aztán Barbi elmesélte milyen árak születtek arrafelé és a kedvünk alább hagyott. Néztem a szép nagy térképünket és azt mondtam:
-Liverpool.
Aliz nem lepődött meg, tizenhárom éve a feleségem, tudja, ilyenkor egy bögre kávét kell csinálni, aztán leülni és úgy tíz perc múlva megkérdezni: miért? A tíz perc azért kell, mint megtudtam, hogy egyrészt kedvenc kutyás bögréjét ne vágja hozzám, ezért kell a kávé is, mert azt fel nem áldozná sosem. Aztán azért, hogy kortyolgatás közben végig vegye az összes lehetséges érvet, miért is mondtam, amit mondtam. Végül pedig azért, hátha elfelejtem. Erre azért van némi esély. Mint az köztudott.
-Értette amit kérdeztem?
-Érteni értettem, csak nem hallottam.
Szóval kutyás bögre, kávé, kanapé, majd egy szelíd nézés és a kérdés:
-Miért pont Liverpool?
-Miért ne?
-Bővebben?
-Jól hangzik. Angol város, történelem, Beatles, Anfield Road, Klopp.
Aliz ekkor kiegyenesedett.
-Az utolsó kloppanást nem értem.
Erre én néztem csodálkozva. Nem érti?! Anfield Road a Liverpool FC legendás stadionja és Jürgen Klopp a stuttgarti zseni, aki újra a csúcsra vitte a vörös ördögöket. EZT még én is tudom, pedig ugye SPURS FOREVER!
-Megint egy stadionba akarsz elvinni? Milyen romantikus vagy!
-Ott a Beatles is. All You Need is Love! vagy az I love her.
-Ha elénekled, mehetünk.
Így aztán mentünk. Tény az a pár perc, amíg üveges szemekkel maga elé meredve hallgatta, amint karaoke változatban énekeltem, élete borzalmas emlékeinek az elejére került, de ez sem gátolt meg minket, hogy vasárnap délután ragyogó autóval és hasonló napsütésben elindultunk a mindössze 184 mérföldre /295 km/ lévő Liverpoolba.
Aki már vezetett 3-4 sávos angol autópályán az tudja, 60 mérföld/óra /kb. 100 km/h/ sebesség alatt a sündisznók sem közlekednek arra. Olyanon, hogy úgy 80-al /úgy 130 km/h/ elhúz a legbelső sávban egy kamion, senki sem csodálkozik. Azon sem, hogy egy négy sávos autópálya egyszer csak bedugul úgy, hogy semmi oka. Aztán úgy egy mérföld múlva mehet a száguldás. És azt is megtapasztaltam, hogy a 60 mérföld per óra sebesség márkánként mást jelent. Van a BMW, akinél ez 70 felett van. Kicsit alatta az Audi és úgy 65 környékén a Mercedes. Ezek a nácik! Persze egy igazi Range Rover se maradhat ki. Amikor három Maserati húzott el egymás után/!/ vagy 80-al, akkor éreztem, hogy ezért más egy ilyen autóval menni. Mindent megtehetsz, csak fizesd ki!
Amúgy mi is fizettünk 2 fontot, mert Jolánt követve /a Google maps magyar neve, keresztanya KZS bristolszakértő/ átmentünk egy hídon, ami fizetős volt. Volt más út is, ám Jolán úgy gondolta, ilyet még nem csináltunk, nosza. Az első úti cél a Speke House volt, Liverpool alsón. Tudor korabeli ház, park, meg minden. Lássuk!
Talán említettem már, hogy az angolok a marketing nagymesterei: a semmit adják el baromi drágán és sokszor. Lásd Cornwall-ban a Lands End nevű helyet. Kérem a Speke House egy eredetileg Tudor korabeli ház, amit vagy tizenhatszor átépítettek, most éppen tizenhetedszer, mert körbe volt állványozva. 40 perc sorban állás, kilenc kézfertőtlenítés és hat tábla után kétszer hallgattuk meg két nagyon kedves naftalinból frissen kibontott hölgytől, hogy micsoda szerencsénk van, hogy itt vagyunk és ezt a hihetetlen csodát láthatjuk. Nem volt csoda. Sötét, komor, eklektikus bútorokkal volt berendezve és semmilyen volt. Viszont a kávézóban kaptunk két FMS /fog mosásra sem/ típusú kávét két adag idegen gyűlölettel és hamutermelő pillantással. A szállodánkat a tengerparton, ami ugyan még nem tengerpart, de már nem folyópart, mindössze kettő darab visszafordulással megoldottam. A város teljesen kihalt volt, mert az angolok akkor játszottak a horvátok ellen. Amúgy Jolán érdekessége, hogy általában akkor nem működik, mikor kellene.
-A körforgalomból az első kijárónál kell kimenni.
-Balra?
Ez az, amivel az amúgy 95%-ban angyali nejemet ki tudom akasztani. Totálisan. És mindig elmagyarázza, hogy miért balra. Imádom.
A liverpooli akcentus maszkon keresztül egy spanyol lánytól, inkább egy régi lámpás erősítő torzítására hasonlított, ezért a parkoló megtalálása komoly fejtörést okozott. Talán 13 perc után Aliz egyszerűen rajzolt egy hevenyészett térképet és akkor a lány odatett egy pöttyöt, ott a parkoló. Hm. A szobánál, 1002, azt hittük az első emeleten van és gondoltam menjünk gyalog. Akkor a lány odaírt egy nullát és így már a tízedik emelet gyalog nem volt annyira vonzó. A liftekben a covid hiszti miatt kettő ember utazhatott a megadott tíz helyett. Én persze nem értettem, hogy a nem éppen ceruza alkatú britek, akik inkább több doboz ceruzára hasonlítanak, hogyan férhetnek el itt tízen. Plusz a bőröndök.
-Ne kezd – emelte fel az ujját Aliz, mert ismer.
A lift másik „élménye” az az illat cunami volt. Kivégzésre alkalmas koncentrátumban kaptuk a szerkezetet, miután hat /!/ angol fiatal kivánszorgott rajta. Mert a mozgás az nem jellemző rájuk. Sajnos egy levegővel nem bírtam ki a tízedik emeletig. A gyomrom is tiltakozott az ellen, amit kaptunk. Komolyan szörnyű volt. A szoba normál tucat szoba, amit egy Mercure Hotel nyújtani tud, igaz az ágy jó volt, meglepetés. Hogy Britannia nem a takarékos emberek országa, az a villany elrendezésnél is látszott. Mert valami oknál fogva vagy az összes éget, vagy egy se. Hm. A kilátás gyönyörű volt. Egy nembeszélünkróla miatt félbe maradt irodaház vázait csodálhattuk, egy már működő irodaházzal, ahol szinte emeletenként változott, dolgoznak-e vagy sem. Szép.
Lepakoltunk, még csak öt óra volt, ezért elindultunk a dokkok felé, főleg kajálni, mert a reggeli után jól jött volna némi utánpótlás. Persze terv is volt, lebontva látnivalókra és időpontokra. Mert az kell. Hogy aztán teljesen mást csináljunk.
Az első célpont az úgynevezett Titanic emlékmű volt. Ez egy obeliszk, ami mellett tábla jelezte, ez a hajóépítő mérnökök emlékére van, aki sorban haltak a háborúk során. Amiről azt hittük valami monumentális lesz. Hm.
Maga a sétány az épületekkel nagyon szép. Balra a Royal Liver House aztán a Cunnard Building még a XIX. századot idézte, a Museum of Liverpool pedig már a mai kort. Kicsit össze-visszának tűnt, összességében jól mutatott. A láncokon, amik a part mentén voltak kifeszítve végig lakatok. Ennyit még sosem láttunk vagy egy mérföldön keresztül három sorban. Az étkezést egy csendes koktélozó-kávézó-evő helyen tettük meg. Kifejezetten jó volt, nem volt még csak drága sem. Ami viszont szembe ötlő volt, az az angol munkaerő és a munkához való viszonyuk. Amikor még az EU migránsok uralták a felszolgálói posztok többségét, mondjuk az összeset, akkor pörgött minden, a kiszolgálás remek volt. Most az angol munkaerő önmagát adja. Lassú, néha nem ért dolgokat, néha én nem értem őket, néha senki nem ért semmit. Mert például három ifjú angliajövője nézi egymás telefonját a kávégépnél,DE mivel a negyedik az, aki kávét csinál, ezért úgy negyedóráig állt a projekt. Akkor megjött a kávés gyerek. Ő is nézte a telefonokat. Aztán az egyiknek eszébe jutott, a három asztal közül, ami foglalt volt a harmincból, mintha kértek volna valamit! Pár perc alatt tisztázták a kérést és alig 23 perc múlva egy valóban kiváló eszpresszóval leptek meg. Ennyit az EU migránsok hiányáról! Azért felrémlett bennem, hogy Őri Anita,éttermi időszakom legklasszabb főnöke, aki amúgy egy francia filmcsillag, Danielle Darrieux hasonmása, micsoda rendet vágott volna köztük! Úgy mozogtak volna a srácok, mint friss barack a gyomorban fél liter tej után! Mert Anita tud!
A dokkok remekül meg vannak csinálva! Mindenhol téglából épült épületek, mert kő arrafelé nem volt. A téglavörös szín egész Liverpool-ra jellemző. A raktárak oldalában meghagytak pár darut, emelő szerkezetet, egy igazi zsilip rendszert, mutatóban. Az épületek aljában vendéglők, boltok, a Tate Gallery. Aztán egy The Beatles Story nevű hely, amibe a belépő 25 font volt. Fejenként. Nem mentünk be. Viszont nem találtuk a szobor csoportot! Azt hittük ott lesz. Elő Jolánt. Azt mondta nem messze vagyunk tőlük. Mondjuk, ha zenéltek volna, ugye?!
Kiderült elmentünk mellettük. Nem kicsit. Kétszer is. Vettünk egy közepes fagyit, ami komolyan mintha műanyag lett volna, 6 fontért mit várunk. Én elneveztem volna Twist Olivér kedvencének, mert olyan kicsi volt.
-Tudod Gyuri, akkora orcával, ami neked van, sok minden kicsinek tűnik.
-Mesélj még!
-Disznó! – mondta KZS bristolszakértő és elment.
A világ legkisebb fagyija után néztünk, merre is lehetnek a srácok. És ott voltak. Úgy 12,4 méterre, három méter magasan. Nem láttam. Így megy ez!
-Már az se megy mi? – mondta rezzenéstelen arccal Barbi, akinek mindent el kellett mondani, mert Ő is célba vette a várost.
Így születtek meg a fotók a Fiúkkal. Még A JÓEMBER is előkerült! Könyv alakban.
A többiről a következő alkalommal. Meglepetések, meg egyéb furcsaságok jönnek majd. Barbi szerint minden várost érdemes megnézni, ha mégsem, még mindig mondhatjuk, nem találtuk meg. Nem mindenki facebook zseni, hogy megtaláljon egy szobor csoportot. Főleg, hogy én ugye, egy kastélyt is el tudok veszíteni Kentben. Pedig néztem, de nem láttam.
Ahogy Barbi mondja:
-Az, hogy aki néz, az nem lát, az nem szemüveg kérdése!
See you later!