140. BRISTOLT LÁTNI ÉS EZT NEM! | Székely Nagy György

Az előző bejegyzésekben írtam a szokásokról, hagyományokról és az időjárásról, ami ugyanolyan szent dolog errefelé, mint Boris Johnson haja. Aztán megkérdezte tőlem egy olvasóm, ezt meglehet szokni?

Micsoda jó kérdés. Ez itt Britanniában fel sem merül, mert naponta benne élünk. Ha meg felmerül, akkor nem beszélünk róla, tehát nincs. Mert ennyire már angolosodtunk. Igaz, egy szál gatyában és hitelkártyával még nem vásárolunk, udvariasan válaszolva az ezen nem csodálkozó pénztáros:-Are you all right? kérdésére, hogy Fine! Ám még ez is eljöhet. Egy olyan országban, ahol sikernek számít, hogy a kölcsönbe vett rabok Kentben rekord idő alatt szüretelték le az eper termést, bármi elképzelhető. Így megy ez!

-Várom a repülőt, hátha végre elindul. És akkor te jössz ezzel?

-Mert mivel jöjjek?

-Repülővel bakker, hogy hazaérjek! – kiabált rá nem jellemző módon KZS bristolszakértő még otthonról.

Gondoltam Ő igazán tudja tíz év után, angol állampolgárként, hogy mi az, amit nem lehet megszokni Angliában. És mivel a repülőgép sosem indul vissza időben, igaz odafelé sem, így aztán lesz ideje erre válaszolni.

-Mennyire sürgős?

-Barbi úgy a hét közepére kellene a válasz.

-Melyik hét?- kérdezte napszemüvege mögül a Bölcsességek Asszonya.

Ebből úgy éreztem, nem igazán akar válaszolni. Én viszont tudtam, a nejemre és rájuk mindig lehet számítani, akárcsak Fruzsira az autónkra. Őt nem kérdeztem meg, mert angol lévén elfogult válaszokat adott volna.

A feleségemtől azt kértem mondjon három dolgot, amit itt Angliában nem lehet megszokni. Alig harminc perc alatt folyamatosan mondta. Akkor kértem, hogy küldje át nekem messengeren, mert ennyit nem tudok megjegyezni. Azt mondta, egy része már nem fért bele. Kértem, hogy címszavakkal. Ez jobban ment, és egy két perces címszó jegyzék érkezett. Aztán összefésültem a beérkező véleményeket. Ez következik.

BHR. Vagyis Bristolian Horizontal Rain. A híres vízszintes eső. Ami a legtöbbször csak olyan permetszerű, mint egy váratlan hír nyomán távozó nedű az ember szájából. Sajátossága: bármerre fordulsz, mindig szemből esik. Én próbáltam úgy, hogy hátrafelé mentem. Akkor én estem el. Nem volt jobb, csak más. A BHR eshet intenzívebben is, ám ettől még az iránya nem változik. Az őszi időszakban képes arra, hogy hosszabb gyakorlás nélkül hetekig essen ugyanígy. Az első három hét után kicsit zordabb lesz a tekintet. Negyedik hét, kéz mindig ökölben. Ötödik hét folyamatos megjegyzés a BHR édesanyjának vélhető foglalkozására. Hatodik hét keserves fohász, miért ver minket az a drágajóisten ezzel. Hetedik héten jön az elrágom az ereimet. Ennyit az esőről.

Az én mániám, hogy az éttermekben nincs só az asztalon. Esetleg csak bizonyos asztalokon, ami pont nem az enyém. Aki már kóstolt angol ételt, az tudja, hogy főszabály, ne legyen semmi íze. Mert akkor minek a gravy szósz. Imádom a chippy-t, a fish and chips-et. Azt viszont nem bírom megszokni, hogy a hal nincs megsózva. A krumpli sem. Amikor megteszem, akkor mindig olyan szemmel néznek rám, mintha éppen szerelmi életet élnék a hallal az asztalon. Szalvéta nélkül. Mert most már mindig van nálunk só. Meg cukor. Meg édesítő. Meg kávégallér. Meg kiskanál. Hat év után a túlélő készlet adott. A gravy szósznak valóban van egy íze, töménységtől függ hogy a Mmmm és a Nemááámieez! között hová teszed. Én mondjuk zöldborsón nem igazán kedvelem. Húsokon egész jó, persze a csomagolópapír szárazságúra sütött pulykán ez sem segít. Viszont jól mutat. A pacallá főzött zöldségen sokat javít, szívószállal is ehetővé válik. Az a pici apróság, hogy mindennek egyforma íze lesz, csak az EU migránsokat zavarja. Egy igazi angol például az eperben sem az ízt keresi, hanem az élményt! Mert az van neki. Íze semmi. Amikor viccből azt mondtam angoloknak, le kell önteni gravy-vel azt mondták érdekes elgondolás kipróbálják. EZT komolyan gondolták.

-Még szép! Az pancake-hez /amerikai palacsinta/ is sült szalonnát esznek. Akkor gravy-s eperrel mi lehet a gond? Eper jó, gravy jó – mondta úgy Joey-san KZS bristolszakértő, aki egyszer egy guatemalai dinnyéről megjegyezte életében először evett piros tököt, mert a kezében már volt hasonló.

Az angolok nem konfrontálódnak. Semmilyen problémát nem szeretnek hallani. Látni. És megoldani. Csak ha nagyon muszáj. Nem őszinték. Kifelé persze a tolerancia és a megértés mintaszobrai, aztán mikor jön a valóság, akkor egészen mások lesznek. Kevés olyan nép van, amelyik ennyire nem szereti a külföldieket. Egészen pontosan, nem tartják egyenrangúnak saját magukkal. Mert ők angolok. Ehhez képest az übermensch gondolat egy kis óvodás nyelvgyakorlat. Aki itt él, a napi életben tapasztalhatja: egy nem angolnak sosem lehet igaza. Sőt még az angolon belül is van különbség. Aki eredeti szigetországi angol az több, mint az az angol, aki a Birodalomból érkezett. Mert ugye Birodalom az van. Nincs, tehát van, ez nem lehet vita tárgya. Az angolok uralkodni szeretnek és nem dolgozni. Ez mindig előjön. Sosem fognak problémákról beszélni. Esetleg mi a bajuk veled. Már azon kívül, hogy itt vagy. Az angolok javarészének a meggyőződése, hogy az EU migránsok csak a segélyekért jönnek és elveszik az angolok elől. Hogy ez nem így van, arról millió statisztika és tanulmány van, de:

– Száz varjú is károghat, ha te a fülemülét akarod hallani – ahogy Cu-Mi kínai bölcs mondta.

Az én, szerencsére régen látott, főnökasszonyom egyszerűen nem értette és nem hitte el, amikor valamire azt mondtam, nincs igaza. Csak nézett és nem tudta mit csináljon. Talán már a képviselőjének fogalmazott levelet, hogy micsoda inzultus érte és ezért az Egyesült Királyság szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Volt már hasonló eset. A legnagyobb probléma, amit az angolok sosem fognak kimondani nyilvánosan, hogy az EU migránsok kevésbé dél-keleti emberein nem látszik, hogy nem angolok. Akik viszont a Birodalomból jönnek feketék és fátyolosok, egyértelműen látszik. Nem kell gondolkodni, az amúgy sem erősségük.

Ebből jön a következő „ezt nem lehet megszokni”, hogy nem életre valók. Az oktatás erre nem terjed ki, mint arra sem, hogy Budapest és Bukarest az két külön város és nem Oroszországban van. Teljesen elveszettek, ha egy problémával kerülnek szembe. Nincs semmilyen tanult vagy veleszületett készségük, hogy megoldják. Amit tudnak, hogy kit vagy mit kell hívni, értesíteni. Képesek órákat várni egy szakemberre, hogy orvosolja azt a problémát, amit esetleg egy csillag /néha Philips/ csavarhúzóval meg lehet oldani. Ijesztő. Amikor 250 darab almát kérnek és azt kettesével számolva teszi dobozba az almás dobozból az angol kolléga, mert nem tudja kiszámolni fejben, hogy ha 165 darab alma van a dobozban, akkor az egy dobozon kívül mennyi kell még? A mai napig Aliz kivívja a többiek csodálatát, amikor úgy 5,2 másodperc alatt válaszol ilyen kérdésekre. Ő tudná gyorsabban is, ám még így is kétszer el kell mondani. Teljesen mások, mint az európaiak, főleg ahonnan mi jövünk. Nem voltak rászorulva arra, hogy gondolkodjanak, hogy rafkósak legyenek, okosba oldjanak meg dolgokat. Nincs hozzá fineszük és ezt még megvenni sem tudják. Egészen más kultúra.

Ebből következik az, hogy nem lehet megszokni, a gyökértelenséget. A múltunk teljesen különböző.

-A Szállj el kismadár!-ra csak néznek, bakker.

-Mert Te énekeled.

-Mert ha Te akkor már dobálnak is?

KZS bristolszakértőnek igaza van. Nem az éneklésben, amiben Ő gyenge és ebben nem a látható tüdőméret az igazi ok, hanem a hangja. Abban van igaza, hogy nekünk itt nincs angol múltunk. Nem tudjuk sem az EastEnders sem a Hollyoaks vagy a Coronation Street szappanoperák történetét úgy 1960 óta. Nem értjük miért mosolyognak, mikor azt hallják A két Ronnie / ez egy komédia sorozat volt/ vagy a Dad’s army, szintén sorozat, zenéjét fütyülik. Más meséket olvastak, más vicceket hallottak. A viccek amúgy is teljesen eltérőek. A magyar viccek legtöbbjére úgy néznek, mint Boris Johnson egy fésűre: tudja mi az, de nem tudja, mire használják. Ami nekünk mondjuk a Ha én zászló volnék, az nekik a Give peace a chance!. Ők már akkor Beatlest hallgattak, amikor mi még azt hittük az egy szimfonikus zenekar. Aztán az angolokkal barátkozni nem könnyű dolog, lásd fentebb az idegenekhez való viszonyulásokat. Itt amúgy is a barátok pub-ban, étteremben vagy valami szabadtéri partin találkoznak. Meccsen. Egymáshoz ritkán mennek, vendégségbe pedig még ritkábban. A házak, a lakások mindenhol kicsik, zsúfoltak, már akár hat embernek is helyet csinálni, komoly logisztikát igényel, ami hiába volt felírva a listára, nem volt a Morrisonban.  Mivel Britanniában a gyerekvállalási kedvvel sosem volt probléma, ezért nagy családok vannak, Ők kivételes ünnepeken az ünnepelt házában összekoccannak, ám ha lehet, inkább étteremben intézik el. Ilyenkor előjönnek olyan szokások, amiket nem angol nem ért, nincs gyökere. Mint a papírkorona karácsonykor. Ami cracker nevű több méretben is felesleges szaloncukor szerű izében van, egy rakás konfettivel, biztosítva ezzel a kellemes takarítást a ház tulajának. A lényeg, hogy ketten húzzák a két végét, aki a hosszabb részt tépi, azé a korona és a kívánsága teljesül. Ez olyan, mint nálunk a csirkecsonttal, csak itt tyúkok is csinálják. Így megy ez!

A végére hagytam azt, amit mind a négyen, különböző formában megemlítettünk. Az igénytelenség. Modesty angolul. Ennek több gyökere van.

-A gyökerek csinálják, inkább ezt mond.

-Ezt minden angol csinálja. Akkor mindegyik gyökér?

-Biztos van kivétel. Ám az is mackónadrágba megy a templomba. Is.

KZS bristolszakértő ezzel sem tud megbékélni.  Az igénytelenség az rengeteg módon kerül elő. Kezdve azzal, hogy egy feszes topban bizonyos méret felett európai hölgy nem mutatkozik. Egy bojlertestű britnek van önbizalma és beleprésel mindent, amit lehet, ami nem fér, az bugyog jobbra, balra vagy lefelé. Felfelé sosem, mert az anyaga nem olyan. Ilyenkor amúgy is a smink számít. Ami szintén igénytelen, sokszor olyan, mint mikor valaki beleseik orcával a folyékony színmintákba egy festék boltban. Ha picit lejjebb megyünk a hölgyeknél, akkor a szalonna kérdés kerül elő. Ahogy az reng, nem reng úgy semmi! Talán a comb. Mind a kettő. Néha négy. Mikor két dór oszlop és balett topánkában ér véget, amit annyira csámpásra tapostak, hogy a felsőrész a talpa. Ami az igénytelenség netovábbja, hogy EZ az angolokat nem zavarja. Itt bárki hordhat ilyet. Soha, senki nem fog szólni érte. Mint mikor a HarbourSide-on egy lány pár perc alatt elővette az egyik addig elnyomásban lévő természetes csecsemőtáplálóját, hogy megmutassa a bimbó köré milyen szép tetkót kapott. Az egy angolnak Nice! Szép! egy nem angolnak virágcsokor. Ilyenkor sem szól senki. Esetleg elmentében megdicséri. Talán randit kér, vagy megmondja hol lehetne egy nyomomnyögjél akciót lebonyolítani.

Régebben említettem az egyik blogban, a karon ülő csiga esetét, ami tulajdonképpen a zsebkendő pótlásának egy környezetvédelmi megoldása.  Mikor az orrból elő törekvő vagy felesleges anyagot egy utánozhatatlan angol mozdulattal az alkaron teríti szét a Birodalom polgára. Ennek másik formája, mikor egy nagy szívással ürítik ki az orrjáratot és az anyag után vagy lemegy vagy kikerül egy heveny mozdulattal. Jobban képzett angolok ezt percenként is tudják. Szívogatni, szipogtatni az orrukat, azt mindig. Ehhez tudják társítani az ásítást. Zsebre dugott kézzel az igazi egy laza nyáleresztéssel kombinálva. Ehhez azért sokat kell gyakorolni. Mivel gyerekkoruk óta ezt teszik, nem tehetségtelenek. Az igénytelenség a munkájukban, a közlekedésben, mindennapi életükben megmutatkozik. Mondhatnánk ez nem minden angolra igaz. Tény úgy 55 millió 21 éven felüli van Britanniában. Ezekből úgy 40-42 millió az, aki ilyen. Plusz a feltörekvő ifjúság. Akik mindent megtesznek azért, hogy EZ a hagyomány se vesszen kárba, ne legyen enyészet tárgya. Ugye a jobb oldali közlekedés is egy hagyomány. Én sokáig azt hittem, hogy akkor mindenkit jobbra kell kikerülni, aki szembejön. Tévedtem. Ennek négy tányér látta kárát még a Redwood Farm étteremben, ahol behatóan tanulmányoztam a mosogatás és a moslékkezelés folyamatának harmonikus összehangolását napi 14 órában. Próbáltam pszichológiai módszerrel, a szemekből kiolvasva, kitalálva a gondolatukat, merre akarnak menni. Ebből egy dolog hiányzott: a gondolat. Este egy napszemüveges feketével ne is próbálkozzál. Lengyellel soha, román vagy bolgár elől térjél ki magadtól. A fátyolosok meg mindig tömegben mozognak, mint tevék a sivatagban, ott egyértelmű. Az igénytelenség az angol társadalom rákfenéje, ha egy európai nézi. És a Birodalom összetartó ereje egy angolnak. Mert ők sosem lesznek rabszolgák! És igényesek. Mert nem is igénylik. Ezt sem. Nevermind / nem fontos/, ahogy mondják esetleg Whatever /tök mindegy/. Így megy ez!

Alig egy hét és szeptember 5-én 14 és 15 óra között találkozunk a Könyvhéten a GABO sátránál! Én leszek a pasi kisebbség, ami csak azért könnyű, mert nincs másik pasi író az Erawan Kiadónál. Remélem, sokan eljöttök. Készülök rá nagyon, életem egyik nagy eseménye lesz. Két féle védettségi igazolványom is van, angol és magyar, bolgárt azért nem vettem, mert 20 font pofátlanság érte. Szép idő lesz, ez biztos, megnéztem az itteni MetOffice előrejelzését, ők esőt mondtak, tehát sütni fog a nap. Brit tudósok, ugye! Amíg otthon vagyok, a BRISTOLT LÁTNI ÉS… blog is pihen egy kicsit, velem együtt. Ránk fér!

Barbi kipihenten érkezett vissza nyaralásából. Ezt az is bizonyítja, hogy még szabadságon van, ezért a Barbi Bölcsességek helyett egy másik mester Cu-Mi kínai bölcs szavai következnek:

-A közömbösség az igénytelenség legjobb takarója, mert mindig akkora, amekkora éppen kell.

See you later!