Itt most szokás szerint KZS bristolszakértő megjegyzése jönne az aktuális témaválasztásomról. Ami úgy szokott történni, hogy néz rám olyan megintkezdi szemekkel, hörpöl valami olyasmit, ami szerinte egészséges és innivaló, szerintem pedig egy kiadós lefolyótisztítás ékes bizonyítéka, majd sóhajt egyet és azt mondja:
-Muszáj?
Ekkor az orcámon lévő mosoly kisebb lesz. Aztán mond pár dolgot, hogy miért is nem oké, amire gondoltam. Ezt egészen addig, amíg elő nem adom a napközisgyerekelvesztetteatejbegrízt szájgörbületet. Ilyenkor jönnek a tanácsok ötletek, javaslatok. Néhány megjegyzés:
-Ez olyan fáradt, hogy rögtön mehet a prosecturára.
-Egy infúziót nem kötnék be neki, csak csapvízzel.
-Kár kötést pazarolni rá, annyi vér sincs benne, hogy csöpögjön.
-A Domestost nem venném a kezembe, hogy lelocsoljam.
Ez a vég, mert a Domestos az egy Szent Grál KZS bristolszakértőnek, aki nyolcadik éve felelős a bath-i Királyi Kórház elhunytak utáni mélységi nehézpáncélos takarításáért.
Most azonban KZS bristolszakértő megirigyelve múlt heti utunkat, Londonban van, víg cimborákkal és hangos pub-okban mulatja az időt, a Winter Wonderland nevű műkarácsonyi pénznyelőt sem kihagyva. Ezért kivételesen Aliznak mondtam el, a téma az lenne, hogy a nembeszélünkróla mit tesz a karácsonnyal. Mire Ő:
-Született-e kiselefánt?
Igen. Ez egy ilyen házi szófordulat nálunk, a Szabó-Schrauf házaspárnál, olyasmi, mint a:
-Kapd be a bal bokámat!
Ami ugye mást jelent, nagyon mást, ám Szabó Aliz nem káromkodik és nem használ csúnya szavakat, ezért ilyen cizelláltan fejezi ki magát. Amikor a kiselefántok szaporodásáról érdeklődik, az azt jelenti, amiről én akarok beszélni, az olyan, mint a két pint Abbott ale elfogyasztása után összegyűlő gázfelesleg: tartsam meg magamnak és magányosan búcsúzzak tőle egy kisebb helység meghitt falai között, ahol csésze már van, tea meg lesz. Vagyis nem érdekli.
-Jó. Akkor mi legyen a téma?
-Te mindig lehetsz téma. Nem vagy százas, tehát írhatsz arról a részéről, ami vagy és arról is, ami sosem leszel.
-Mi köze ennek Bristolhoz?
-Pont, mint az eddigi írásoknak.
Köszönöm, igazán kedves tőle! Szerda volt és még szögletrúgásom se volt miről írok Nektek, nem hogy lövésem. Főleg kapura. Ilyenkor végig zongorázom a netet, hátha akad valami jó sztori.
Na de! Miről szól a net, mondjuk itt Bristolban? Megint jött egy londoni delegáció, akik megosztják tapasztalatukat a metró építéssel kapcsolatban. Mert Bristol már régóta szeretne metrót. Pici probléma, hogy az egész város az olyan, mintha csupa XII. kerületet toltak volna egymásra. Nagy szintkülönbségek, hely semmi, parkolni nincs hol, nemhogy metrót építeni. Azért az ötlet jó, rengeteg problémát megoldana.
Aztán hol melyik részen erősödött a városban, a nembeszélünkróla koncentrációja, Bedminsterben például öt egész fertőzöttet találtak és már 1600 van egész Bristolban! 560.000 lakosból Ezt a drámai cikk nem említi. Aztán jött az újabb borzalom, a Mark&Spencer bezárja 1962 óta nyitva lévő üzletét a Broadmead-en, a központban. Ez szomorú, de a modern kor velejárója. És még sok szomorú, rettenetes, mindmeghalunk cikk.
-Született-e kiselefánt?
Hm. BBC lapszemle. Fésünélküli Boris átverte egész Észak-Angliát, ami akkor is szép teljesítmény, ha ezt minden normálisan gondolkodó előre tudta. Beígért még a választások előtt, utána meg megerősítette, hogy egy 15 milliárdos beruházással igazi szupervonatok fognak Észak-Anglia és London között közlekedni, ez sok munkahelyet, sok munkát és sok szavazót jelent. Mindezt három éven belül. Ezt lapáttal a kezében mondta, amiről valószínűleg nem tudta mi az, na de aki száz méterről hátszélben eltalálja a búbos slupnit, annak ez semmi! Bármi légyen is az. Fésünélküli Boris számai mindig is érdeklődésre tartottak számot, mert valahogy sosem stimmelnek. Lásd a heti 350 millió font az NHS-nek, ha meglesz a Brexit. Az aztán megvolt, a pénz nincs meg, manapság Fésünélküli Boris azt mondja: Ő sosem mondott ilyet. Tényleg volt egy ilyen busz? Észre se vette. Ezt sem. Világ Populistái Egyesüljetek!
-Kell még két szék a gyerekeknek.
-De a Miniszterelnök úrnak öt gyereke van, Ő mondta.
-Pont azért.
Aztán a menekültek, akik Franciaországból szeretnének átjutni Angliába, mert, ahogy mondta az egyik, úgy akarnak élni, mint az angolok. Persze ez sosem fog megtörténni, ám van kit okolni: a franciákat. Akik már három/!/ éve megmondták, ha Britannia nem lesz az EU tagja, akkor ők a francia partoknál csak akkor takarítják a migránsokat, ha az angolok fizetnek érte. Na de kérem! Fizetni? Az angolok? Vegyék megtiszteltetésnek, hogy őrizhetik a saját pénzükön a Birodalom határait! Nem fizettek. A franciák meg hagyják menni a menekülteket. És közben csapatostul fulladnak a Csatornába.
Aztán a Királyi Család mindig téma. Meghan Markle állandó szapulni való. Ha a Királynő köhint egyet, akkor négy-öt lap rögtön több oldalon közli. fotókkal /!/ lásd The Sun nyomtatvány, a forgatókönyvet mit kell viselni a temetésen és közlik, hogy a Cornwall-i Hercegnőt vagyis Camilla-t nem szabad semmivel sem megdobálni. És persze nem maradhat ki a krikett, ahol a yorkshire-i edző rasszista kijelentése miatt kapott ki a válogatott az ausztráloktól. Ez biztos. Mert az angol krikett játékosok a legjobbak, ha veszítenek, annak más az oka. Aztán egy cikk, hogy a Vikinget, Ole Gunnar Solskjaer-t kicsinálta Ronaldo és Pogba, meg pár jól kereső, ám dolgozni nem akaró játékos. Pogba már a harmadik edzőt nyírja ki, egy mester. Ha így is focizna? Hát ugye?! És persze más keseregni valók, bőven.
-Született-e kiselefánt?
A munkahelyünkön, ahol életünk legnagyobb részét töltjük, naponta találkozom az emberi hülyeség állati következményeivel, mert vonítani tudnék egy-két ostobaságon. Az angol munkaerő tömeges megjelenése nagy változást hozott. Először is, ugye a tömeg, mert mindegyik méretes darab. Aztán a hatékonyságuk, ami a súlyukkal fordítottan arányos. Aztán az angol oktatás hiányosságai, ami szintén állati, mert csak tátogok, mint a hal, esetleg remegek, mint vizes vadászkutya a huzatban. Amikor a 8 darab ananászt tartalmazó dobozból egy másik dobozba áttesz 8 ananászt, mert annyit kértek, majd a polcban otthagyja az üres dobozt. Amikor nem tudja telefonos segítség nélkül megmondani, ötven kiló banánhoz hány doboz banán kell, ha egy doboz 12 kiló. Amikor elmegy egy kézi kocsival kettő tálca gombáért, mert az 5 kiló és ahogy mondta:
-George, még csak most kezdtem, nem akarok korán elfáradni.
Amikor új emberek jönnek és a személyzetis hölgy megkérdezi őket, melyik műszakban akarnak dolgozni? Nem ám, hogy hova kellene ember, hol akar dolgozni? Mert ugye tök mindegy, hol nem csinál semmit, fizetnek érte. Erre mi a helyes angol válasz:
-Igen, kérek egy teát!
Aztán ha valakinek nem jó az a műszak, ahová valami csoda folytán beosztották, akkor beszél egy főnökkel és utána akkor jön, amikor akar. Vagy nem jön. Mint az köztudott.
-Született-e kiselefánt?
Aliznak igaza van. Olyasmivel kell foglalkozni, ami megéri a fáradtságot. Ami hülyeség, mint a nembeszélünkróláról adott rémhírek, valótlanságok és félinformációk, arról ne beszéljünk. Gondoltam egyszer úgy nemzetközileg lehetne tartani egy NO COVID,NO CRY napot. A világon. Ami azzal járna, hogy senki sem nézne híreket. Nem kommentálná őket. Nem olvasna itt sem Szakértőket. Meg máshol sem. Hogy összeomlik minden hamarosan, egyszer. Még az összeomlás is. És ez olyan biztos, mint hogy már most félje össze magát mindenki, mert az óceán el fogja mosni a Brit-szigeteket. Mindet. Akárhány is van a brit oktatás szerint. Elfogy minden, nem lesz, aki szállítsa, de ha lesz akkor nem lesz benzin, de ha lesz, nem lesz chip az autóba, de ha lesz, nem lesz út, amin menjen, de ha lesz, nem lesz bolt, ahol árusítsanak, de ha lesz, nem lesz benne dolgozó, de ha lesz, akkor nem lesz elég fizetése, de ha lesz, akkor nem él meg belőle és így tovább. Bitang jól meg lehet éni ebből a rakás baromságból. Egy dolog miatt: tudatlanság.
Amikor valahol Kaliforniában, ami ugye kiszárad, leég, eltűnik a tengerben vagy megveszik a kínaiak, tehát Kaliforniában pár lelkes tudós feltalálta az internetet, hogy a tudást egymás között majd később mindenkivel megosszák, úgy gondolták ezzel az igazán tudós és gondolkodó emberek időszaka jön el, mert nem kell többé fizetni a tudásért, ott lesz a neten. Nos picinyeim, nem így történt, mert nem olvastatok Asimovot!
-Az embert azért nem lehet gépekkel helyettesíteni, mert irracionális.
Pontosan. Meert kiderült az embereknek nem kell annyi információ, tudás. Egészen mást keresnek a neten, mint a leszakadó peptidek áramlásának vérrögképző hatásáról szóló munkákat. A legtöbbet használt kereső szó: pornó. Bubies make me happy! Mint az köztudott.
Tehát amit gondolunk az emberekről vagy megmondjuk a frankót, az nem mindig jön be még akkor sem, ha leszerelitek az ajtót. Mert az, akinek be kéne menni, az nem tudja, az ajtó azért van, hogy bemenjen rajta. Megvárja, amíg valaki megmutatja neki. Minél egyszerűbben, annál jobb, annál jobban kedveli. Így születik meg a fész-insta-gugli által irányított ember. A techtudatlanok sokasága, akik annak hisznek, akit többen lájkolnak. Mint mikor egy hiba miatt egy teljesen valószínűtlen eladás borzolta a tőzsdéket és fél óra alatt 200 milliárd dollár ment a levesbe, mert jobban hittek a számítógépnek, mint a saját gondolkodásuknak, tapasztalatuknak. Röhejes dolog. Azt a 200 milliárdiot amúgy majd az egyszerű polgárok újra összedobják, mert ahogy Pázmány Péter mondta a XVII. században:
-Olyan világ nem lészen, hol gazdag kárát ne a szegény fizesse.
Örök mondás, kár hogy kevesen ismerik be. Bárhol bármit olvasol, már annak is örülhetsz, ha fél igazságokat találsz. Persze mindig a rossz, a borzalmas, rettenetes részét kell hangsúlyozni, mert arra jönnek a hozzászólások, a lájkok, miközben egy dezodor reklám ugrál a kép jobb sarkában és az új autó gurul az alsó sávon, hihetetlenül kedvező kölcsönnel. Mai modern világ. A félelem a legjobb üzlet.
-Született-e kiselefánt?
Igen. Ez az, amivel nem foglalkozunk. Csak az élettel. Mert persze a nembeszélünkróla, meg a benzin ár és Vologya fenyegetése Moszkvából, miközben babrálja a gázcsapot legalább olyan ijesztő, mint mikor Fésünélküli Boris a nadrágján babrál, mert abból újabb vitatott gyerek érkezhet. Ám nem tudsz rajta változtatni. A saját életedet kell élni úgy, ahogy tudod. Neked kell tenni érte, minél jobb legyen. A sült galamb nem fog berepülni az ablakon. Főleg itt Angliában vámáru nyilatkozat nélkül. Jövőre már VISA kártyával még sültgalambot se rendelhetsz az Amazontól, mert itt Britanniában nem lehet. Emelkedtek a költségek, csökkent a haszon és Jeff Bezos nem tud csak kétszer ugrálni havonta az űrbe tök fölöslegesen, alkalmanként 2,4 milliárd dollárért. Borzasztó! Hát hol élünk?!
-Született-e kiselefánt?
Aliznak igaza van. A kiselefánt fontosabb. Ahogy apró nyolcvan kilós kisdedként csetlik-botlik és közben ismerkedik a világgal. A születés csodája mindig fontosabb, mint az elmúlásé. Mert előre kell menni, a kiselefántnak is, a jövő ott van. Az övé biztosan, az enyém is.
Mozgalmas napok jönnek.
December 2-án érkezik az ajándék novella PÁRIZS ÉS ÚJRA MI. Ne mondjátok, nem teszek semmit azért, hogy tele legyen a hócipőtök. December 23-án AZ IGAZI AJÁNDÉK jön. A karácsonyi novella, gróf Sasváhry Andrással, a Sátánnal, Anett grófnővel és nem kevés bonyodalommal. Nem szokványos mese, inkább valóság a XIX. századból.
December 30-án egy kis szilveszteri hangulat javító báró Keresdy Ödönnel és gróf Sasváhry-Steiner Andrással, 1934 tavaszán egy lényeges probléma keretében, aminek a kulcs szava: A KASZINÓ. Aki az olvasás során másra gondol majd, annak igaza lesz.
Lesz egy negyedik megjelenés, amiről szintén beszámolok. Pontos időpontot még nem tudok, de nagyon kedves felkérésre, lelkesen írtam. Igazi karácsonyi téma lesz. Ne hagyjátok ki!
Kivételesen Barbi nem KZS bristolszakértőtől értesült, mihez is kérem a heti Barbi Bölcsességet. Én mondtam el neki. Egy pici mosoly volt a jutalom. És persze a bölcsesség:
-Az arányokkal van a baj. Mert több hülye születik, mint kiselefánt. Amikor ez megváltozik, jobb lesz a világ. Az embereknek. Az elefántoknak meg főleg.
See you later!