„A jövő nem létezik, ne is keresd!”
A Vad Fruttik Kollázs című remek nótájából idéztem. Aztán mindenki gondolkodhat rajta, így van-e vagy sem.
A jövő mindig az, amit építeni kell. Vigyázni kell rá. Igaz, a kínaiak szerint:
-A jövő majd megoldja magát!
Ám nem árt tenni érte. Már ma. Ha már a múltban nem sikerült. Fene se tudja milyen lesz, de élni abban fogunk. Aztán halni is. Viszont a gyerekeink biztosan abban a jövőben kell, hogy boldoguljanak, amit mi hagyunk rájuk. Előre is bocs, skacok, nem így képzeltük el. Jobban jártok, ha Asimovot olvastok.
-Most mit kell ezt ragozni? Jövőre én ugyanúgy cserélem a moppot és dugdosom a lusták elől a Domestost, te ugyanúgy téped a nem létező hajad a sok hülyeség miatt a munkahelyeden, és várjuk, mikor jön meg az esze az embereknek, hogy a nembeszélünkróla miatt ne szarjanak be. Egészségedre! – emelte meg a kitudjamit tartalmazó londonos bögréjét KZS bristolszakértő.
-A jövő, az fontos.
-Persze. Kell az. Valamit el kell bakkerolni. Ez pont jó lesz – bólogatott és volt egy olyan érzésem, hogy a bögrében valami alkohol tartalmú „bélés” is van.
-Te nem aggódsz a jövő miatt?
-Miért? Ő aggódik miattam? Ne már Gyuri. Az év utolsó blogját írod. Legyél már vidám. És Te csak egy dolog miatt aggódjál.
-Már megint a…
-Hogy beengedlek-e vasárnap vagy csak Alizt –nevetett, tetszik érteni?, nevetett!!! KZS bristolszakértő.
Aztán néztem a tabletet. Tele van ujjlenyomatokkal, két Helyszínelők rész kijönne belőle. Bár karácsony után a Hájszínelők népszerűbb lenne. Főleg itt Britanniában.
Oké. Az év utolsó blogja. /Mellesleg Barbi azt írta, ha ez az igazán utolsó blog, akkor megölel érte. Ez még sosem fordult elő, mióta ismerem, megfontolandó!/ Akkor legyen vidám. És bolond. Meg őrült. Meg blog.
Szerintem rögtön egy kacajos dologgal kezdem, ami még nem fordult elő velem. Egy amerikai ágyba döntött. Nem Meg Ryan. Bár képzeljétek múltkor azt álmodtam, biciklizünk! Együtt. Csak Meg Ryan mindig megállt, hogy bevárjon, mert olyan háromkerekű szállító biciklit tapostam és lassan haladtam. Voltam olyan hülye, hogy egy domb tetejére igyekeztünk. Napfény, meg fák és virágok. A szél játszott a hajunkkal. Na jó, nem az enyémmel. Valahogy lihegve és nézve Meg türelmetlenül kopogó ujjait a kormányon, már nem volt olyan varázslatos álom. Így megy ez!
Szóval múlt pénteken megkaptuk a harmadik oltást. Az amerikai tutit. A Pajszert, ahogy én hívom. Oké, fájt a karunk kicsit, volt ez így a másikkal is. Na de! Délután nem volt étvágyam. Nekem. Mikor otthoni pogácsa van az asztalon. Tetszik érteni? Az asztalon és NEM a számban! Négy azaz négyes darabot tudtam megenni. Én! Aki egy vájdlingnál még körülnézek hol a másik. Akkor is, amikor anyósom, Zsuzsa szája egyre keskenyebb lesz, ami legalább akkora fenyegetés, mint mikor KZS bristolszakértő átvált Grabowski nézésre a Macskafogóból. És nem esett jól. Gondoltam, akkor egy finom spanyol Sangre del Toro vagyis bikavér segít. Alig tudom leírni. Majd két óra alatt ittam meg EGY pohárral! Nem volt jó. Ekkor már tudtam, az ellenség keze betette a lábát. Valaki a pogácsámat akarja! Este aztán az ellenség bejelentkezett. 38,4 foknak hívták és láz volt a keresztneve. Nem fogjátok elhinni, de azt játszotta, hogy először vacogjak, aztán melegem legyen. Nem fordítva! Hát hol élünk?!
Aliz csak simán rosszul érezte magát. Ő mindent szeret egyszerűen elintézni, most inkább egy kókadt kankalinra hasonlított, aki egy darab almáspite után egy másik helyiségben gondolkodhatott azon, mivel érdemeltük ezt ki? Többször is. Ez egyébként annyira klassz dolog volt, hogy másnap én is kipróbáltam. Azért gondoljatok bele. Félkezes takarítást adtam elő, mert a bal kezem semmire nem volt jó. Oké, útban volt, az is valami! Szóval fél kézzel porszívóztam. Aztán hirtelen léptem. A kis lakás előnye: nem kell odafutni, csak belépni. Mint anno a Pártba. Vagy a KISZ-be. Így aztán a lakosztályunk /hivatalosan 29,6 négyzetméter/ takarítása kettő órát vett igénybe. Fél kézzel és többszöri öblítéssel. Mint az köztudott.
Az álom, hogy reggel pogácsát eszem, mézes lattéval és javítom az egyik kéziratot, majdnem bejött. Mert a pogácsától elment az étvágyam. Ez a vég! Ráadásul a láz nevű hülyegyerek annyira jól érezte magát, hogy úgy 37,9 nél megállt és maradt. Aliz jobban volt, a láza is alacsonyabb. Igaz, ha leült vagy megállt, akkor elaludt. És ezt tudta bögrével a kezében is! Remélem Zsuzsa, Egyes Számú Olvasom, anyósom, a Pogácsák Nagyasszonya nem olvassa ezt, de bizony a gombócot, amit küldött, két nap alatt nyammogtuk el. Mi. Akik egy gombócért bármit. Kettőért meg…. Így megy ez.
Volt programunk. Vártuk, hogy jobban legyünk. Mert mi magyarok vagyunk, nem betegek! Hát hol élünk?! A borral próbálkoztam. Ez se sikerült. Néztem valami filmet. Az elejére nem emlékszem. Meg a közepére és a végére, jó volt. Mindezt pokróc alatt. Estefelé a láz már csak 37. Helyes. Na de! A mocsok kettő óra alatt megint 38 fölé ment. Program változás: csak vacogtam. Ennyire futotta.
-Holnapra legyél jól, dolgozni megyünk. Ez most bólintás? – kérdezte a vacogás miatt remegő fejemről Aliz.
Aki egyébként egészen jól volt. Mondjuk, ha egy lepke szállt volna rá összeesik, de ugye decemberben hol van itt Britanniában lepke? Vámáru nyilatkozat nélkül? Teljesen hittünk abban, hogy vasárnap megyünk dolgozni. Mint minden vasárnap. És segítünk az ajándékcsomagok összerakásában, mint eddig mindig.
Aztán jött a valóság. Aliz hosszabban berendezkedett a magányos elmélkedésre alkalmas helyiségben. Én kivételesen szaunáztam a paplan felett és próbáltam egy teáig eljutni. A vége az lett, hogy Aliz olyat tett, mint még eddig soha. Írt egy üzenetet, nem tudunk menni, a Pajszer leütött minket.
Meglehet másoknak nem, nekünk bitang furcsa volt. Talán ez lehetett az oka, hogy a Pajszer visszavonult. Ezt abból vettem észre, hogy péntek óta először bal azaz BAL kézzel is meg tudtam fogni. A poharat. És tíz perc alatt a vörös bor lecsusszant. És ízlett! Micsoda öröm! Aztán már tudtam tartani a Ken Follett könyvet! És a kézirat javítás is ment! Sőt! Kimentem az autóhoz és eltettem pár szatyrot! A tizenkettő méter gyaloglást oda és a tizenöt méter vissza, alig negyedóra alatt tettem meg! Hol a Guiness bizottság?! Estefelé már megvoltunk. Láz sehol. Egy kis maradék. Pajszer visszavonult.
-Ez biztosan azért volt, mert olyan kedveseket írtál róla a kommentjeidben –mondta KZS bristolszakértő.
-Nem hiszem, hogy 140 karakternél többet tud olvasni.
-Amikor újra pofán csap lázzal vagy hasonlóval, gondolj erre. Vasárnap negatív teszt, maszk, szkafander és ajándék nélkül ne gyere.
-És Aliz?
-Ő csak jöjjön be. Várom – integetett KZS bristolszakértő.
A jövő nekem negyvenöt éve ugyanaz: munka. És persze szórakozás. Vagyis az írás. Teljesen más lesz minden. Egyrészt januárban egy valódi kreatív írás oktatáson veszek részt. Emellett közösségi oldalak marketingjét is tanulni fogom. Akármi is az. Aztán dolgozom, dolgozunk azon, hogy A SLAG című gyuriság könyv alakban megjelenjen a nyár elején. Persze, ha lesz nyár. Meg eleje. Szép meló. Szép nagy meló. Új emberekkel, távolról. Klassz lesz!
Aztán a jövő az oldalaimon. Mielőtt KZS bristolszakértő beszólna, nem a vesekövemről van szó és nem a kíváncsiságomról, ami fúrni szokta az oldalamat. A honlapom fejlődik, karácsonyra a legjobb ajándékot kínáltam: egy kötetre való ingyen olvasható, terjeszthető, másolható novellát. ami szaporodni fog. A BRISTOLT LÁTNI ÉS… blog is hetedik évébe lép, ki hitte volna anno. A fész szerzői oldalamon mindig lesz jövőre valami hír, újdonság és meglepetés. A Könyvismertető is folytatódik, lehet mindenfélét rám dobálni, mondani, ahogy Barbi mondta:
-Akkora vagy, hogy az orcádig fel sem érnek. A többi helyen meg mindegy mit raknak rád vagy szednek le rólad. Kit érdekel?
Jelenleg hét könyv vár olvasásra és háromról már kész az ismertető, szóval nem maradtok ajánlás nélkül. Továbbra is a nem marketinggel sikerre vitt könyvek lesznek az olvasópontjaim. A marketing sikerkönyvekről írjon olyan, aki ingyen kapja őket, ugye tudod mit kell tenned alapon.
Készülök további ajándék novellákkal és mindig reménykedem, hogy akinek tetszik, az megosztja, mert az a legjobb reklám. Olyan, amit nem lehet megfizetni. Készül a három esetleg négy könyvem is. A megjelenés esélye az kétséges, de kell valami az utókornak is. A jövő év amúgy is egy két éves programunk lezárása lesz. Aztán összegzés és új útra lépünk. Meglátjuk ez a mostani hová visz. Elnézve a mai magyar könyvkiadás világát, talán a nembeszélünkróla világméretű legyőzése sokkal könnyebbnek ígérkezik. Tény jövőre új oldalon vagy oldalakon találkozhattok Székely Nagy Györggyel. Vagy itt Bristolban. Mint az köztudott.
Jövőre jó lenne elmenni egy szép országba, városba. Esetleg vissza Párizsba, megnézni azt, ami még kimaradt vagy csak úgy lenni ott. Bárhová, ami elérhető. Tervezni egyelőre nem lehet. A meglepetés ereje lesz a döntő. Utazgatni itt Britanniában. Két éve ugye Wales volt a célpont, ahová egy gyönyörű hídon lehet eljutni, ha nincs dugó vagy szél. A cél a helyén van, még a híd is, mi is itt vagyunk, a többi nem rajtunk múlik.
-Annyira hihetetlen, hogy már hihető!
Ezt A SLAG című gyuriság megjelenését segítő csapat rendőrségi szakértője, Niki mondta és azóta szállóigévé vált nálunk. Hihetetlen, hogy még mindig tudnak az angolok meglepetést okozni. Ez jövőre sem lesz másképpen, erre ők maguk a biztosíték. Jó nagy darab biztosíték. Most karácsonykor, mikor lent hömpiztünk a bristoli karácsonyi vásáron szembeömlött egy póló. Egy hölgyön. Illetve gondolom egy hölgy lehetett. Nem tudnám a méretet megsaccolni, amin az a póló repedezett, rajta a karácsony legklasszabb szövegét olvastam:
-Merry Titsmas!
Vagyis Boldog Cickókarácsonyt!
Én is ezt kívánom minden férfitársamnak. És a hölgyeknek, hogy ne fosszanak meg minket a látványtól. Sose. Legyen az egy kisebb pillanat vagy szélesvásznú monumentális film.
Barbi, aki karácsonykor is futott, majd pár súlyzógyakorlaton is átesett, sajnos szó szerint, elküldte a blog már nélkülözhetetlen részét, a bölcsességet.
-Az új évben az a jó, hogy nem a régi. És az a rossz, hogy nem a régi.
Jövőre, Veletek, Ugyanitt!
Boldog Karácsonyt! Ho,Ho,Ho!
Boldog Új Évet! Hű-Hű-Hűűűű!!!