„Két dolog végtelen: a Világegyetem és az emberi ostobaság” Albert Einstein. A nagy fizikus nemcsak arról nevezetes, hogy neki köszönhetjük többek közt a relativitás elméletét, meg arról, hogy annak idején megbukott fizikából, hanem arról is, hogy remekül látta meg az élet dolgait.
Azért jutott eszembe ez a mondása, mert tegnap volt itt is és igen, pár évtized késéssel, de már Magyarországon is a Black Friday. Ez egy nevezetes kereskedelmi nap, őrületes leárazásokkal, tömeggel, bunyóval stb. Nos mielőtt mindenki kicsit is megsajnálná szegény kereskedőket, azért tessenek belegondolni, ha nem éri meg, nem csinálják. A cél mindig kettős volt, kisöpörni a régi, már csak veszteséget termelő /!/ árukészletet,hogy jóval drágább friss árukészlettel várják az IGAZI karácsonyi rohamot és persze vevőket nyerni. Mondjuk akinek egy-két pofonnal tették helyre a félrecsúszott sminkjét, nem biztos, hogy vissza kívánkozik abba az áruházba.Bizonyítva, hogy készültem, pár adat az itteni brit Black Friday-ről. Persze pontos eladási adatokat ne várjatok, még csak szombat reggel van és egy kávén vagyok túl.
Tehát. 640 millió fontot költöttek csak média reklámra a cégek, ebben az internet nincs benne. 3,5 milliárd font forgalom várható, ebből 1 milliárd /440 milliárd forint, a Spar éves bevétele!/ online vásárlásból.Az emberek 90%-a online érdeklődött a termékek iránt.A legnagyobb ilyen cég az amazon.com egy nap alatt 5,6 millió érdeklődőt regisztrált és minden 4. jelezte vásárlási szándékát. Amúgy az amazon.com legnagyobb raktára 450.000 négyzetméteres Hernel Hempstead-ben, de a Bristolban található is csekély 184.000 négyzetméterrel bír. Az amazon.com 360 autóval szállított ki pénteken, az Argos 300-al és ha kell taxikat is igénybe vesznek, mert az ÖSSZES/!/ internetes cég AZNAPI kiszállítást garantált. Ha ez nem teljesül, komoly kártérítést kap a megrendelő.A fő sláger itt is a műszaki cikk és a ruházati termékek. De a Sainsbury, a Waitrose és a Mark &Spencer nagyon komoly ital akciókat hirdettek, pl. egy hat darabos francia minőségi bor csomag, 150 font helyett 99 fontba került. A Mark&Spencer 50% engedményt adott a termékei 75%-ára. a John Lewisnál a boltban derült ki, hogy mire mekkora engedmény van, de egy ágytakaró, ami 150 font volt, 60 fontért volt elvihető, szerintem el is vitték. Átlagosan 100-200 fontot lehetett spórolni egy vásárlással. Például az Argos-nál Toshiba 48 colos full HD smart tv 240 fonttal, Lenovo laptop 150 fonttal volt olcsóbb. Az amazon.com-nál IPhone 4-es 100 fonttal,Samsung hűtőgép 310 fonttal került kevesebbe. De Samsung tablet is volt 210 fonttal olcsóbban, Sony mobil 110-el, Canon fényképezőgép 90 -el kevesebbért.Szóval biztos megérte. Ilyenkor persze tömve vannak a boltok, áruházak, bár idén kevesebben voltak, az itteniek szerint, de ettől még a város úgy beállt, mint Karcsi bácsi a hatodik féldeci után. És persze előkerültek csapatosan a fekete és a fátyolos hölgyek, akik egyébként sem halk szavukról ismertek, de most olyan rikácsolásba csaptak át, amihez képest az egyházasmordízomadtai krumpli földről felriasztott varjú csapat hangja csak lepkeszárny suhogásnak tűnhet./Amúgy sosem fogom megérteni, hogy ezek a népek miből költenek, mert náluk csak a férfi dolgozhat, legalább négy-öt gyerekük van. A brit szociális rendszer bőkezűségét áldhatják./ Nos Ők csapatokban vesznek be egyes területeket, míg a kelet-európai tapasztaltak, főleg a lengyelek, akik rengetegen vannak, mindig elégedetlenek mindennel, többször mondják, hogy „kurva” egy mondatban, mint ahányszor levegőt vesznek, nem akarnak angolulbeszélni /tisztelet a kivételnek, akik viszont remekül beszélnek/ könyörtelen céltudatossággal söpör félre mindenkit és tör az árucikk felé mindent, ami útjába esik. Azért tény, hogy itt a Black Friday inkább már az interneten zajlik, ezért a legtöbb cég vett plusz szerver kapacitást, nehogy gond legyen. Az Argos vezetője bejelentette, hogy egyszerre percenként 6 millió rendelést tudnak fogadni, amennyi nem lesz, de tiszteletre méltó a felkészültség. Deborah Ross a The Times amolyan Kálmán Olgája, egy remek cikkben figurázta ki az egész ceremóniát, majd adott egy jó tanácsot tízszer leírva: Stay home!
Azért hogy más is foglalkoztatta a briteket pénteken, egy rövid tájékoztató a legolvasottabb hírekből. Az első George Osborn pénzügyminiszter adócsomagja,amely vagy 60 év után az első, amivel a közszféra rovására 375 milliárd fontot akar megspórolni 2020-ig.Eleve 0,3%-os GDP csökkenést vár, aminek egyik okaként a telítődő külföldi munkaerőpiacot tartja /2014-ben majd 1% plusz GDP-t jelentettek az olcsó, de jól költő külföldi munkaerők/ Elvesz az amúgy is gyenge egészségügytől 120 milliárdot, főleg az orvos képzéstől és a rezidens támogatástól, mert úgyis jönnek a külföldiek olcsóbban.Elvesz a rendőrségtől 89 milliárdot,de ad a katonaságnak 32 milliárdot. Plusz adót kapnak a hitelintézetek, a második lakás értéke után 3% adót kell fizetni, ami meglöki majd a bérleti díjakat is. Amolyan Bokros csomag ez, kap is hideget meleget, de a Kormány kiáll mellette. Carlo Rovelli Seven Brief Lesson of Physics című könyve bombasiker, egy nap alatt többet adtak el belőle, mint A szürke ötven árnyalata című munkából, pedig ebben se szex, se keksz, csak jó.Az olasz 46 éves professzor Marseille-ben és Veronában tanít, sokan jobbnak tartják könyvét, mint az 5 millió példányban elkelt Steven Hawkins: Az idő rövid története című opuszát.Komolyan megrázta a brit közvéleményt, hogy az új-zélandi lobogó, amiben ott volt a Union Jack vagyis a brit zászló is, megváltozik és egy maori motívum kerül rá, fekete-fehér lesz. Kis hír, e fontos, hogy Kanadában Ontario tartományban egy civil /!/ csoport elérte, hogy a helyi bíróság olyan döntést hozzon, amiben a Walmart köteles a többi céghez hasonlóan, bejelenteni és a munkaügyi központban regisztráltatni minden dolgozóját,nem mehetnek beszerzési ár alá és nem alkalmazhatnak dömping árakat. A Walmart kivonulással fenyeget, a kanadaiak felajánlották, hogy segítenek csomagolni. Ingyen.Adéle mindig szerepel a Hello és újabban Where we young nótája sosem látott siker, én a munkahelyem a 8 óra alatt alig 16 szor hallom, de még mindig fantasztikus. Nagy megnyugvás a cider hívőknek, hogy remek volt az almatermés így a cider biztos tuti klassz lesz és pár pohár után mindenki énekelheti az Una paloma blanca című régi sláger dallamára írt I am a cider drinker nótát. Egészségetekre! És sport! Hát persze, hogy krikett. Minden újság 3 oldalon hozza a Pakisztán elleni 3 napos meccset, amit 3 tv adó közvetít 3 órán keresztül. Ez nem vicc. Azt mondták akkor leszek igazi angol, ha élvezni fogok egy krikett meccset és ha élvezettel falok fel egy pirítóst sült paradicsomos babbal. Úgy látom ettől még messze vagyok.
Igaz soha se mond, hogy soha. És ki vitatkozna James Bonddal?
See you later.