163. BRISTOLT LÁTNI ÉS A ZSOSZ | Székely Nagy György

Mindig érdekes dolog, amikor az ember kitalál valami egetrengetően meredek marhaságot és aztán előadja. Elhiszik. Persze ehhez kell némi vetítőképesség, tömény hülyeség és rezzenéstelen arc. Ilyen volt, mikor megalkottam egy teóriát a gyümölcs savak mitochondriumra való hatásáról és hogy az milyen kapcsolatban van az emberi növekedéssel. Eddig jó, nem? Vagyis arról volt szó, hogy én azért vagyok ilyen magas, mert kevés gyümölcsöt ettem, mondjuk leginkább semennyit és így a pusztító gyümölcs savak nem tudtak bekerülni a sejtjeimbe és azok energiatelepét, a mitochondriumot nem tudták leállítani. Na milyen? Sokszor meséltem ezt el és az, amit Pach Niki, A SLAG című hamarosan megjelenő BAKKER GYURI könyv lecsukatási szakértője mondott, itt is megállja a helyét:

-Annyira hihetetlen, hogy már hihető!

Ennél jobbat én sem tudtam volna kitalálni. Hiába, egy JÓ szakértő mindig jól jön. Ő pedig nagyon jó!

Amikor elolvastam James Clavell 1966-ban született, magyarul 1990-ben megjelent könyvét az első dolgom az volt, hogy újra olvastam. Akkor már tudtam, mit érdemes kihagyni és mit nem. Nagy hatással volt rám. Rengeteg dolgot megtudtam a kereskedésről, a hajózásról, a kínaiakról, az angolokról. És volt benne egy remek dolog: a zsosz. Ami egyszerre volt sors, végzet, felemelkedés, pusztulás, születés, minden jó és rossz oka. Hihetetlenül jó dolog. Bármi történik, nincs hibás, nincs okozó, a zsosz tehet mindenről. Megszületik egy gyerek, zsosz. Aztán beteg lesz, zsosz. A szülők minden pénzüket a gyerekre költik, zsosz. Aztán emiatt elválnak, zsosz. A gyerek vegetál élete végéig, zsosz. A remény marad, zsosz. Szóval egy ideális valami. Amiről úgy gondoltam tényleg van ilyen. Mivel az egyik még megjelenés előtt álló könyvemben, A VESZETT ÜGY címűben szó van a zsoszról, utánanéztem. Utána meglepődtem, hogy ez minden bizonnyal az író fantáziájából született vagy valami teljesen más, amit esetleg zsung-ping-nek hívnak. Vagy csü-mot-ejnek. Mindegy. A lényeg, hogy a zsosz annyira jó, hogy megtartottam. Amúgy a könyvben a zsosz egy vietnámi étteremben kerül szóba, ahol egy svájci orvosnő és egy izraeli orvos hasonlítja össze a zsoszt a gebasz-szal. Van ilyen, teljesen általános dolog.

-Hm.

Ennyi volt KZS bristolszakértő hozzászólása a dologhoz, mikor elmondtam neki a két dolgot. Közben megevett egy adag sushit. Mert most teljesen kivételesen személyesen találkoztunk a ZAZA BAZAAR nevű étkezőhodályban. Ami hasonló az otthoni Trófea étteremhez. 19,99 fontért kereken 100 percen keresztül annyit ehetsz, amennyit bírsz. Oké, a tányérok kisebbek az átlagnál. Laposak, hogy a szaftos dolgokból ne sokat vegyél. Több féle ételsziget van. Indiai, Keleti, Közép-Keleti, Karibi, Amerikai /ez inkább olasz/ és persze egy desszert sziget, ahol mindenféle borzalmas, egészségre ártalmas dolgok vannak, amik nagyon finomak. 3,9 fontért „veszel” egy poharat és annyiszor töltöd utána, ahányszor akarod. Nagyjából úgy 600 ember fér el, csak úgy bemenni nem érdemes, mindig majd minden asztal le van foglalva. Van természetesen egy bár rész is, ahol olyan pofátlan áron van alkohol, hogy Boris Johnson is inkább megfésülködne, minthogy kifizetné. Természetesen a britek, valamelyik hitelkártyájukkal vedelnek. Az is tény, ez a hely az egyszerű briteknek van kitalálva. Akik azt mondják, esznek, bár mindenkinek jobb, ha ezt nem látod. Szerintem a zabálás kifejezés jobban kifejezi azt a folyamatot, ami a nyitott szájba folyamatosan és válogatás nélküli ételhalmazok eltüntetését takarja.

-Hm- mondta újra KZS bristolszakértő, mikor egy adag sültkrumplival és rántott gombával tért vissza.

-Mi az, hogy hm?

-Az a hm, kedves Gyuri, hogy ez a zsosz dolog jó. A másik már a negyedik könyököm jön ki, pedig talán nincs is annyi. Ez a zsosz ez érdekel. Aki megfogadja, annak olyan könnyű lesz élete, mint annak a pasinak, akinek folyik végig a pólóján a paradicsom szósz.

Odanéztem és elhatároztam, nem eszem spagbol-t. Ez az angol kiejtésű bolognai spagetti. Az angolok három főételéből, az egyik. A másik a mac and cheese. Vagyis sajtos makaróni. Tepsiben vagy tálban kicsit sütve, szósz, sajt, csöpögés. A harmadik a curry. Abból vödörrel. Ehhez jön még a chippy vagyis a fish and chips, a sörbundás rántott hal sültkrumplival, só nélkül. Aztán a Sunday roast, a szent vasárnapi sült valami pacallá főzött zöldség halommal, mash potato vagyis krumplipüré, amit itt kizárólag tapétaragasztószerűnek fogadnak el. És hogy íze is legyen az egésznek, egy fél liter gravy szósz. Erről már írtam. Ezzel az angol konyhát ki is tárgyaltuk.

-Szerinted van ilyen, mint a zsosz? – kérdeztem KZS bristolszakértőt.

-Tuti – intett felém egy gombával – kell, hogy legyen.

– Miért kell?

-Mert így teljesen érthető miért olyanok a kínaiak, amilyenek. Kicsik, sárgák, köpködnek az utcán, kiabálnak és folyton cigiznek. Zsosz. A kínai konyha is ezért egyszerű. Ami mozog, azt megfőzik, megsütik. Ami nem, azzal ízesitenek. Zsosz. Komolyan tetszik. Megyek egy adag saliért- indult útjára.

Én is felkerekedtem. Nem olyan könnyű ennyi domború kitüremkedés között előre menni. Szinte mindenhol kiáll valami, főleg olyan, amit messzire elkerülnél, csak akkor egy hasonló löttyedésbe huppannál. Határozott céllal, harminckilenc Sorry! után eljutottam a spenótos bárány kormáig. Fokhagymás naan kenyérrel. Mennyei. Már volt annyi gyakorlatom, hogy a naan kenyerekből egy kis öblöt raktam a lapostányérra így sokkal több korma fért bele. Erős volt, megkönnyeztem. Néha elállt a szavam, amikor felnéztem és három kanálnyi étel közben vonult el előttem egy hölgy, aki úgy gondolta azt a mennyiséget, amit ő be tud hintáztatni, az összes vendég élvezze. Nem élvezte, de látta. Nem is volt esély rá, hogy máshová nézzen. Ettől még az indiai kaja remek volt.

Régebben, még a nembeszélünkróla dolog előtt, havonta mentünk az Angyalokkal étterembe, mindig másba és értékeltük, melyik a legjobb. Azóta most voltunk először és bár jártunk már többször a ZAZA BAZAAR-ban, az első utunk idevezetett. Hogy amikor ettünk valamit, megjegyezzük ez vagy az az étel mennyivel jobb volt ebben vagy abban az étteremben. Mint az én jamaicai fűszeres kecske sültem barna babos rizzsel. Ez is csípős volt és olyan ízorgiával vágott orcán, hogy kapaszkodnom kellett az asztalban.

-Ugye nem itt akarsz gutaütést kapni, a kínai metéltem mellett? – jegyezte meg Barbi, aki szintén velünk tartott.

-Nem, de biztos vagyok benne, segítenél.

-Ne legyél – mondta és evett tovább.

Ahogy az lenni szokott, mindenféléről beszéltünk. Hogy mi történt velünk és velük. Amit amúgy Aliz és KZS bristolszaskértő minden szombat délután egy pár órás csevej keretében megejt. De élőben más.

Mikor elmeséltem a legutóbbi remek húzást a munkahelyemen, aminek a végén KZS bristolszakértő egy Grabowski nézéssel honorált a Macskafogó című halhatatlan műből, Barbi pedig sóhajtott és megnézte az óráját. Pedig kérem ez egy tipikus angol történet.

Van egy nagy vevőnk a munkahelyemen, a The Reawrap Company és ők kértek egy raklapnyi paradicsomot. 600 kilót. Nosza előre is hozták.

-Csak úgy beteszik a kocsiba? – hüledezett Aliz.

-Jaj, ne már! Biztosan körbe fóliázzák, aztán leragasztják, mert különben széthullik az egész. Annyira ők sem hülyék – mondtam vigyorogva.

-Biztos? – kérdezte a nejem.

Neki lett igaza. Annyira hülyék. Betették a teljesen védtelen raklapot az autóba. Mire odaért a vevőhöz, az összes doboz kiborult és ha fel lehett volna tenni a Mercit a tűzre, forrás után csak a spagetti meg a bazsalikom kellett volna bele. Egy pici só és kevés olivaolaj. Amikor a sofőr visszajött és el kezdtük dobozokba átpakolni a paradicsom azon részét, amit meg lehetett menteni, egyfolytában azt mondta:

-Nem értem, nem is mentem gyorsan.

Senki nem mondta el neki, hogy tök mindegy milyen gyorsan megy, ha egyszer kanyarodik. Mert akkor a rögzítetlen és neveletlen dobozok elmozdulnak. Kiborulnak, leborulnak, elborulnak. Ráadásul veszteséget termelnek, mint az köztudott. Nekünk. Ebből is látszik, a sofőrjeink egy része azért vezet autót napló helyett, mert ez könnyebb.

A másik történetem, amit meséltem egy adag sticky toffee puddingban veszett el, ami az egyetlen olyan dolog, amitől Barbi ellágyul és nyilvánosan látható. Ez kérem egy darált datolyával összekevert kakaós tészta egy kis cukorral, majd custard szósszal van leöntve, ami jó sűrű és nyelvragasztóan édes. Az igazi az, amikor a tésztát csak sejteni lehet a lényegében vanília sodó alatt. Erről a sodóról elmondható az, ami egy igazi halászléről, ami kétszer csíp, egyszer felül és egyszer alul. Ez meg kétszer ragad. Ugyanúgy. Barbi, amúgy is figyelemre méltó hölgy, ám amikor ezt a sticky toffe puddingot eszi, akkor ragyog az arca. És nem a tepsi mobiljának fényétől. Ami szinte mindig nála van. Olyan gyorsan tudja kezelni, hogy még nem kérdeztem semmit, már mondja a választ.

-Honnan tudtad mit akarok kérdezni? – mondom ilyenkor teljesen feleslegesen.

-A pasik mind egyszerűek. És akkor jössz te.

A történet a cégünk nembeszélünkróla esemény kezeléséről szólt. Van egy angol ott lévő egyén, Adrian, aki nálunk Döbrögi fedőnév alatt fut, bár egy kisebb stadion le lehet fedni vele és lépni is alig bír. Általában délután kettőkor már ott van, a műszakja ötkor kezdődik. A munkájának az a része, amit én látok, az úgy negyven perc és készen van. Hogy valójában mit is csinál, az örök rejtély kategória.

-Mit csinál az a pasi már egy órája?

-Fogalmam sincs, de nagy lelkesen teszi.

Nos Adrian bejött és közölte a nembeszélünkróla vele van. Erre az a procedúra, hogy viseljen maszkot. Azt ő nem akar, mert így is alig kap levegőt, főleg, mikor cigarettázik. Volt egy kis de igen! de nem! tili-toli, aztán persze nem viselt semmi maszkot. Viszont! Másnap hozott egy negatív leletet. Ez igen! Ennél a litván gyöngyszem, egy fiatal hölgy, hosszú hajjal és még hosszabb rosszindulattal, sokkal firnyákosabb volt. Egyszerűen kijelentette, neki nincs nembeszélünkróla betegsége. Igen, reggel mikor telefonált még volt. Most este 7 órakor nincs. És ezt higgye el mindenki, mert Ő mondja. És kérem! Elhiszik, mert Ő mondja! Aztán van figyelmes munkatárs, aki egy hete köhög, lázas és a kanyarban is látszik, hogy beteg, ám Ő van olyan rendes, hogy a többiek előtt megy szünetre, hogy ne zavarjon senkit a köhögésével. Aztán a teliköhögött kantinban ott hagyja, ami tőle telik. Így megy ez! A „menedzsment” meg nem érti, miért van annyi beteg? Komolyan, picinyem?

Nos mivel nem volt reakció egy halk Mmmmmm! kivételével, elindultam, hogy egy mac and cheese-t megkóstoljak, mert általános döbbenetet váltott ki az Angyaloknál, hogy hét év alatt az angol konyha egyik alapételét NEM KÓSTOLTAM MEG!

-Csak azért vagy még életben, mert ezek a bojlertestű britek nem tudnak magyarul. Néha angolul sem – mutatott körbe Barbi a pudingos kanállal és hihetetlen ügyességgel nyalt le róla egy csöppenni készülő sodó cseppet.

A mac and cheese elfogyott. Ez onnan derült ki, hogy az edény, amiben lett volna és inkább egy gyerekkádnak felelt meg, ki volt kaparva. Szinte tisztára és egy dél-angliai Delhishire-ből származó szakács egyfolytában azt emlegette remegő hangon:

-Ten minutes, please! Tíz perc, kérem!

Nem vártam meg. Felfedeztem a mash potato-t, amiből egy szép adaggal rittyentettem a tányérra. Azt már Redwood Farm étterem mindenmoslékazenyém pozíciójában megtanultam: mash potatot úgy lehet a legjobban szedni, ha van még egy kanalad, amivel kaparsz. Krumplipürét. Többen elismerően bólogattak, ahogy megmutattam. Ezek után körkörös mozdulattal egy csinos mélyedést vájtam és abba került a beef stew. Ami elvileg marhapörkölt. Jelen esetben én voltam a marha, hogy ezt elhittem. Vagy ez a marha röfögött, mert egy disznó élt a lelkében és nem tudott kitörni, csak amikor pörkölt lett belőle. Egy jó pörköltnek íze van. Ennek az izének, meg pörkölt neve volt.

-Gyuri mindig azt hiszed itt is lehet otthoni dolgokat csinálni.

-Szoktam is.

-Igen. Nos ha egyszer másra is gondolsz, akkor rájössz, az itteni alapanyagok nem európaiaknak valók. Angoloknak. Akik egész életükben megvannak ízek nélkül. Nézd meg a nőket és megérted- mondta KZS bristolszakértő és egy adag rizspuddingot kanalazott be, viharos sebességgel. Ezt otthon tejbe rizs néven ismerik, de itt nem mutatkozott be. Nevelés!

Szóba került a háború is, mert mindenkit érint. Az egyre dráguló élet, a benzin ár, a council tax, helyi adó és minden adó emelkedése. Hogy haza tudunk-e menni majd a nyáron? Mi lesz a világgal és velünk? Az tény, így a harmadik héten kezd kicsit „megszokottá” válni az egész. A Chelsea labdarúgó csapat igazságtalan büntetése nagyobb hangot kapott, mint Mariupol bombázása. Lady Gaga alig ruhája, hátrább söpört mindent. Az a cikk, amiben azt írták le, hogy a nagy olajtársaságok a rekord áru benzint még az alig 70 dolláros olajból készítik és akkora extra haszonra tesznek szert, akkora pofával, amihez már egy 24 szobás villa is kevés, az persze el volt dugva. Mert nem kell azt feltétlenül tudni, főleg akkor, amikor a lap alján a Shell vagy a BP hirdetése van. Tény a kijevi viszontagságok középen, húsvéti recept melléklet hirdetése alul és a hétvégi cheltenham-i lovas derby hirdetése felül, olyan igazán angolosra sikerült. Azóta egy hét eltelt, van változás, a hirdetések nagyobbak. Így megy ez!

BAKKER GYURI által mozgalmasabb lett az életem. Eddig sem az unalom hortyogása töltötte be a szobát, inkább HP, Házi Pálesz, mint laptop billentyűinek kopogása és a gép lassúsága okán elmormogott nem éppen közlésre képes szavak erdejének fennhangon való közzététele. A SLAG című teljesen normális őrület hamarosan megjelenik. Talán a következő blogban már elmondhatom: kapható! Mindenkinek ajánlom, aki szereti a nevetést és a vidámságot, egy pici izgalommal és Nagy Magyar Valósággal. Több idézetet is olvashattok majd a szerzői oldalamon.

Az irodalmi akadémia kezdő része véget ért, még egy írásom elbírálása van hátra. Úgy mondanám erős 4-essel végeztem. Nem vagyok elég irodalmi, ami szerintem nem baj. Én mesélni szeretnék, szórakoztatni, amíg lehet. Mert, ahogy Marton Frigyes mondta:

-Nevetni mindig kell és lehet!

A húsvéti ajándék novella hamarosan itt van. Április 14-én már olvashatjátok, MIT TOJT A NYUSZI? címmel. A borítót még készítjük, egyelőre bitang vacak, lassan közelít a rettenetes felől a borzalmashoz, innen csak felfelé van út.

Csütörtökön egy játékra hívlak benneteket. Ez egy különleges játék LEGYÉL A SZERKESZTŐM! lesz a címe. Nem lehet igazán nyerni semmit, csak a lehetőséget, hogy a június 16-án megjelenő AZ ESKÜVŐ című kisregényemet a nyertes megkapja egy word dokumentumban és leírhatja a véleményét róla, tanácsot adhat, hol mit kellene változtatni rajta, hol kell beleírni és hol kell kivenni belőle. Vagyis Szerkesztő lesz és ez a honlapon meg is fog jelenni. Egy egyszerű kérdésre kell majd válaszolni és a nyertessel a többiről egyeztetek. Szóval készüljetek!

Akik szerették A VÉR NEM VÁLIK VIZZÉ könyvemet és a SZERELEM ÉS… kötet 1962 című fejezetét, azok biztosan örömmel fogadják a hírt, hogy a Steiner család életét lezáró kötet, A VESZETT ÜGY novemberben megjelenik egy új és dinamikus kiadónál. Erről majd külön fogok írni, nagy dolog ez!

Csupa jó és kellemes hír, annyi borzalom közepette, aminek csak kis része volt a ZAZA BAZAAR-ban történt kajálás utáni enyhe rosszul lét, amin három doboz sör is alig bírt enyhíteni. Ahogy Barbi mondta erre:

-Mindig azok eszik a legtöbbet, akik nem bírják!

See you later!