KZS bristolszakértő negyvenkilós alkatát meghazudtolóan hatalmasat harapott az articsókás pizzából, majd a maradékkal rám mutatott, aztán kicsit bólogatott és azt mondta:
-Ez a jó élet Gyuri. Tegnap gondoltunk egyet, ma itt esszük a pizzát egy szicíliai borral leöblítve, amit aranyárban adnak. És akkor az ásványvíznek hazudott csapvízről nem is beszéltem. Sőt! Nem is fogok.
És újra eltűnt egy darab pizza, amire azért egy kisebb robogó leparkolhatott volna. A L’Osteria étteremben voltunk a Broadmead-en Bristolban, ahol nagyon vékony tésztájú és nagyon finom vagy negyven centis pizzát lehet enni, ha tudsz asztalt foglalni. Ilyenkor szokott Barbi a képbe jönni, akinek üzenünk és ő pár perc múlva megadja az időpontot. Gőzöm sincs, hogyan csinálja, hiszen nem is látják. Mert kérem, amikor megjelenik és ránéz valakire, ott már csak bólogatás lehet, fejrázás nem.
-Maga mindenre nemet mond, hogy rázza a fejét?
-Nem, csak víz van a fülemben.
Amikor a kaja elején elmondtam KZS bristolszakértőnek, hogy arról fogok elmélkedni a következő bejegyzésben, hogy mi a jó élet, akkor Alizra, a nejemre nézett:
-Mondtad neki, hogy elme nélkül ez nem jön össze?
Aliz ilyenkor mosolyogva bólogat, mert ezt Ő már 16 éve tudja. És jól kezeli.
Barbi csak ránézni az emberre, egy olyan nézéssel, amitől egy frissen hantolt múmia nem csak azt mondja el, miben hunyt el, hanem hogy mi volt az utolsó reggelije.
-Oda megyek, ahová akarok – mondta KZS.
Szerinte ez a jó élet. Mert ebben minden benne van. A munkája, az egészsége, a környezet, ahol él. Neki ez a legfontosabb. És feltett egy remek kérdést:
-Itthon vagy otthon?
Ez KZS bristolszakértő örökérvényű mondása, miszerint az itthon lásd Anglia, sosem lesz otthon, lásd Magyarország.
-Mert nem mindegy? A jó élet az jó élet – vetettem közbe.
Barbi sóhajtott és KZS bristolszakértő inkább egy újabb szelet pizzát evett. Ebből valahogy rájöttem, megint mellé lőttem, mint panoráma látású bankvezér a kamatokkal.
-Te miért élsz itt? – kérdezte egyetlen nyelés után.
-Mert otthon nem lehetett, nem kellettünk senkinek, sem, nem volt szükség ránk, sokat melóztunk, mégsem tudtunk előrébb menni.
-Akkor van különbség?
-Akkor van – mondtam, mert így van.
Amikor azt szokták mondani milyen könnyű /!/ nekünk itt Angliában, akkor mindig bólogatok.
-Ott aztán jó életetek van!
Persze. Mondjuk az első évet idegenben, azt mindenki kihagyná, mert ez pont fordítva van, mint a gyerek szülésnél, ahol az eleje a piszok jó /na jó, kell hozzá egy kis szerencse is/ a vége viszont kifejezetten nyögve-nyelős-ordítós, fájdalmas, egy zongorát kitolni egy liftajtón hasonló lehet, igaz, a lift ajtó nem tágul. Két ujjnyit sem.
Persze jól élünk itthon. Ami sosem lesz otthon. És ezzel azért a „jó élet” máris picit fakóbb lesz. Egy lippai-szabós mondással:
-Ami nem élet az nem lehet jó, ami élet az csak jó lehet.
Tény, hihetetlen hülyeség, ám vagy ötvenezer követő nem tévedhet, ám ha mégis, egymásnak sem ismerik be, ez a jó élet egyik digitális titka.
A vacsora után aztán komolyabban kezdtem venni a dolgot. Ez itt a nevetés helye. A munkahelyemen két uborka és három kiló paradicsom között írtam listákat, mi lehet a jó élet? És kinek? Mert egyezzünk meg abban, hogy ez mindenkinek más. Burke szerint:
-Jó annak, akinek nincs kenyere, mert csak egy gondja van, hogy legyen kenyere.
Vagyis a jó élet az mindenkinek más. A legtöbben azt mondják, a jó élet alapja, hogy legyen elég pénzed. Na de picinyem kinek mennyi az elég pénz? És akkor jöhet a többi dolog melléje, egészség, boldogság, jó munka, család, siker, béke, rántott csirke, egybe párizsi és pogácsa. Szóval rengeteg dolog. (ez nem fontossági sorrendben van, mert ott a család és egészség után a pogácsa jönne)
-Amikor látok egy könyvet, meg tudjam venni. Ha el akarok menni Párizsba, megtehetem. Mosolyogva dolgozhassam, mert szeretem a munkámat és a munkahelyem. A családommal lehessek, amikor akarok. Ne fájjon semmim. És legyen világbéke. Néha legyél normális. Bár a világbékére több esély van – mondta Aliz a kérdésre és a fülhallgató visszatételével jelezte, hogy részéről a dolog lezárva, fiókba téve.
Amit mondott, azt én is osztom. A jó élet nekem azt is jelenti, nincs gondom. Élek, ahogy szeretnék, elérem a céljaimat még akkor is, ha tenni is kell érte. Mondjuk EZ nekem egy komoly próbatétel, mert a lustaság nálam genetikus állapot. Mint a lelkesedés. Amikor rátalálok a hullámra, ahogy mondani szoktam, akkor megyek vele, amíg készen nem vagyok. Na de! Mire megtalálom a hullámot és kizárok minden kifogást, hogy túl nagy, túl kicsi, túl hullám, túl vizes, túl bármi, addig van probléma. Mármint velem. A jó élethez nekem kell a hullám. Hogy aztán erőt vegyek magamon és megírjam. Én így tudom jobbá tenni az életemet, mert az írás nálam az alapvető fontosságú. Nem előzi meg a Mindent, vagyis Alizt. A családot. A pogácsát vagy a Laphroaig-ot. Kell. És persze kell a siker, az írással. A pici is. Amikor majd ezren olvassák el, amit írok, mint a MIT TOJT A NYUSZI? című húsvéti novellát. Az nagyon jó! Az meg nem jó, mikor látod, téged kihagynak valamiből, ami másnak jár. Ugyanazon a helyen, ahol te vagy. Egy kis elismerés, hogy látjátok egy közülünk miket ért el? Akkor mondanád Te ugyanezt megtetted. Aztán Te mégse vagy sehol sem megemlítve és ez rossz. Bitang rossz. Viszont az élet része. Még a jó életé is.
A jó élet itthon jobb. Itthon Bristolban. Egy egyszerű példával. Na jó, kettővel.
Egy hete voltak helyhatósági választások szerte a szigeten. Ebből szinte semmit se vettünk észre, mert híreket már nem nézünk. Főleg mert a rettentően műkomoly riporterek ugyanazt a szöveget nyomják. Ugyanolyan egyen komoly pofával.
-Én nem tudom mi az igazság, én híreket nézek.
Ahogy már idéztem Miranda Hart komikát. A lényeg, még plakátok sem voltak. Néha jött Müller Peti féle villanylevél vagyis e-mail, kire szavazzak, mert majd Ő aztán és akkor pedig a másik, mert csak Ő. Ezt rögtön kukáztam. Ahogy kell. Aztán kaptunk értesítőt, hogy szavazás a St. Michael templomban reggel 6 és este 7 között. Itt legalább értelmes dolgokra is használják a csúcsos épületeket. Amúgy anno lehetett választani a regisztrálásnál a személyes, a levélben vagy elektromos úton történő szavazás között. Mindenki szavazhat, aki fizeti a helyi adót, a Council tax-ot. Mivel éppen arról dönt, kik fogják és mire elkölteni. Ezért lényegtelen az állampolgárság, a bőrszín, a vallási függőség és az elmeállapot. Vagyis HA nem akarom, ezzel a szavazás-kampány-politika dologgal nem is találkozom, élhetek nyugodtan tovább. Jól.
A másik dolog, a kerítés. Ami itt a legtöbbször sövény. Meg kő, ám akkor sem magas. Akik azt hiszik, itt kolbászból van a kerítés, tévednek. Először is itt a kolbász, az a Richmond kolbász féle borzalom, aminek a kinézete és az íze is egy elhunyt albínó alpakka kisebb lábára hajaz. Másrészt, ha lenne olyan, hogy kolbászból a kerítés, akkor senkit sem érdekelne. Az meg, hogy miből telt rá főleg nem. A Not is my business! Nem az én dolgom! angol alapelv itt is működik.
Nos ezért jobb itt élni. Jó élet van itt. Hiszen a napi 9 órai munkával szerzett jövedelemből mindenre futja, amit szeretnénk. Amiből lehet egészségesen élni. Könyvet venni, amikor akarjuk. Elmenni mondjuk Londonba csavarogni, amikor van szabadságunk. Bárhová, ahová Fruzsanna az autónk elvisz. / Ford Fruzsanna Focus, az immáron 14 éves tinédzser átlépte a 120000 mérföldet vagyis a 200000 kilométert, az Isten tartsa egyben sokáig!/ Támad egy ötletem, hogy új kedvencem, Lando Norris F1 pilóta pólóját szeretném és megveszem. Az egyetlen, amit nem tudok itt elérni, az a béke. Mert arról már nem emberek döntenek, politikusok.
-Maga megsértette a képviselő urat!
-Lehetetlen. Ő nem ember, politikus.
Az itteni jó életből azért hiányzik az otthon. Ezt nem tudjuk itt megteremteni. Semmilyen pénzből sem. Semmilyen akarattal sem. A jó élet, az mindig valahol egy kis lemondás is valamiről. Mert olyan, hogy gondtalan élet, olyan nincs. Mivel emberek vagyunk, ezért amikor nincs gondunk, csinálunk. Mekkora hülyeség, mi? Valami kis picit. Hogy aztán a nagyot ne lássuk tőle. Mert így az igazi.
A jó élet egyik fontos része a jó munka. Tessenek belegondolni, és fel a jobb kezet /jobb! a három közül nem a középső, haver!/ kinek van olyan munkája, amit maradéktalanul szeret? Kinek van olyan munkahelye? Egyik sem, de csinálja? Na azért. Rejtő Jenő versében a Sír a felirat címűben olvasható:
-Halt sok-sok évet; Élt néhány boldog napot!
Na kérem. A jó élet az, amikor ez fordítva van. Ehhez kell az olyan munka, ami már hivatás. Amit szívesen csinálsz éveken keresztül. Ezt persze nem könnyű megtalálni.
-Pistike mi akarsz lenni, ha nagy leszel?
-Hideg-meleg muffoló.
Nem mindenki ilyen szerencsés. Sokszor kell kompromisszomut kötni, ahogy mondani szoktam: a villanyszámla sokszor legyőzi az önbecsülést. Ekkor az az élet már nem annyira jó. Mint a munka, amit csinálsz. Jó, jó, mert nincs másik. Vagy jobb. Vagy nincs.
Aztán jöhet az egészség. Amiért Te tehetsz a legtöbbet. Főleg akkor, amikor ez abszolút nem érdekel. Még. Aztán mikor mész az orvoshoz:
-Doktor úr nagyon szúr. Mindenhol. Mit tegyek?
-Jajgasson. Mindenhol.
Te cseszted el, akkor ne másokon akard leverni. Tény, a mai világ erről szól: a felelősséget hárítsd el, told át másra. Mennyi okos könyv szól erről! És hányan meg is fogadják! Mert akkor jobb lesz élet! Fenét! Jobbá lesz hazudva. Viszont kiteheted a fészre, instára, tiktökre: én jól élek. Mert vannak olyanok, akiknek a sötétség az egyetlen természetes fény. Akik például tilosban parkolnak. Kiteszik a vészvillogót és akkor részükről minden rendben van. Vagy a cégem probléma megoldása: újra bútorozták az irodákat, a szállítási problémák megoldása helyett. Ez ilyen angol megoldás. Mivel a LOGIKUS szót nem ismerik, ez a fogalom még a szótárakban sem létezik, ezért nem írhatom.
Lehetne még sok mindent hozzátenni, hogy mi kell a jó élethez. De mint mondtam ez teljesen egyéni dolog. Amit szinte senki sem említ, az maga az élet. Ami ugye kell. Tudom, Schopenhauer szerint nem, hiszen:
-Igazán csak az boldog, aki meg sem születik.
Azért nem kell mindennel egyetérteni. Az élet az, ami a legfontosabb. A karácsonyi ajándék novellában majd olvashatjátok azt a megjegyzést, hogy:
-Ti emberek egyetlen dolgot csesztek el. Hogy megszülettek.
Nos kérem, az a legjobb, amit tehetünk. Mint az köztudott.
Egy hónap múlva június 12-én találkozhattok velem a Könyvhéten, a Marysol Kiadó sátránál, a Vigadó téren, a Vörösmarty tér mellett. Mindenkit várok sok szeretettel és tollal. Kicsit később június 16-án a honlapomon olvashatjátok majd a nyári kisregényt, AZ ESKÜVŐ című Megyeri Norbi történetet. Tök jó lett, én már többször is olvastam, még nem unom!
Bakker Gyuri talán ott lesz a Könyvhéten, de A SLAG biztosan. Megkért rá, azt is dedikáljam, ha hozza valaki: MINEK VETTED MEG, BAKKER? ezt írjam bele. Ezt azért nem ígértem meg.
Alig pár nap és aztán újra otthon. A jó élet fontos része. Álljon itt Barbi Bölcsessége az élet jóságáról:
-Az élet mindig jó, csak rosszul élünk benne. Mindig.
See you later!