Az első nap után elfogyott a bejgli. Mind a négy rúd, úgy hogy a mákost igazán senki sem szereti, csak megeszi. Sőt! Nella néni fantasztikus Avar István buktája /A képviselő fánk 1980-as évekbeli neve, mikor is a kiváló színész országgyűlési képviselő volt/ is elpárolgott, úgy egy nap alatt. Igen, elismerem, tettem a dologért és végre sikeres voltam!
Hét év után itthoni karácsony. Kedden hajnalban egy röpke útlevél ellenőrzés után :
-Ha használták volna az e-kaput már rég bent lennének!
-Hol bent?
-Az maguktól függ, mi itt vagyunk – mosolygott az őrmester asszony.
Szóval ezután szembesültünk a bristoli 14 fok és a pesti -2 fok közötti hőmérséklet zsugorító hatásával. És az első döbbenetes árral, mennyiért lehet Ferihegyen parkolni. Azta!
Na de a folytatás: pogácsa! Az mindent megért. Legalább annyit, mint aztán a húsleves igazi cérnametélttel és persze pogácsával. Este meg csípős kolbász! És pogácsa.
Aztaleborultáfáját! /Az első nap estéjén a pogácsa is elfogyott, ez van itthon kérem!/
Nem, nem zabálni jöttünk haza, ám kétségtelen ezt sem tudjuk kint megtenni, mert még a kolbász sem olyan jó, mint itthon, főleg Aliz szerint, aki nem eszik kolbászt. Így megy ez! Rögtön lecsaptam a rám váró könyvekre. Mert sajnos van olyan, amit nem lehet villanykönyv formában megvenni. Csak rendes, igazi, illatos, lapozható papír alakban. Az első, amit egy nap alatt elolvastam, Lídia ajánlása volt, a Rejtővel egy asztalnál című. Ez a kötet Rejtő szellemét volt hivatott képviselni, egy pályázat legjobb írásai voltak benne. Nagy csalódás volt. Sok utánzás, kevés eredeti ötlet, ami meg eredeti ötlet volt, az meg elsikkadt néhány igazán lapos poén mentén. Egy jó kis mosolypumpa nem ártott volna. Rejtőt én nem találtam meg benne. Pedig nagyon de nagyon szeretném, ha az emberek, az olvasók végre olvasnának újra humoros és kacagtató, úgymond szórakoztató könyveket. Amik nem arról szólnak, hogy a hölgy megtalálja a legrendesebb rossz pasit, aki aztán mindenhonnan és órákon át, sőt napokon keresztül nyomja a szerelmet, bár ezt ugye szóban nem közli, de a cerkája az ír folyamatosan. Ez a mai trend. És ezt jó lenne kicsit színesebbé tenni. Nevetni. Vagy izgulni mi lesz a könyv vége, mert ez sem trendi mostanában. Ráadásul ezt Magyar íróktól! Tiszta eretnek gondolat! A lényeg: a könyv nekem csalódás volt. Ám azt ugye mindenki tudja:
-Nincs rossz könyv, csak nem neked írták!
Az elkövetkező napok eseménydúsak voltak, Pesten volt dolgom kétszer is, a barátommal találkoztam, fiammal találkoztam, aztán orvosok, aztán a temető. Nem, itt nem ért véget a dolog, /a korai öröm ugye/ mert megnéztem a karácsonyi vásárokat is a Bazilikánál és a Vörösmarty téren, ez utóbbi árnyéka önmagának. Az árak egyszerűen hihetetlenek. Nekem. Ahhoz képest, hogy a közlekedés, vonat, BKV még mindig szuper és olcsó, egy pohár, nagyjából két deci minőségi fagyállóra emlékeztető ismeretlen vegyi anyagokból készített és forralt bor néven forgalmazott adótartalom 2000 forint, az nálam a nebakkermá! kategória. És akkor az ételekről nem is beszéltem, egy üres lángos 1100-ért nálam nem jön szóba. Pedig egy fél liter nyál összeszaladt a számba a fogadására.
-Miért ilyen drága ez a holmi?
-Az élet olcsóbb, tessen azt venni!
Voltam sok könyvesboltban és örültem, hogy mindenek ellenére sokan voltak és sok könyvet vettek. Aminek nem örültem: a divatkönyvek vitték a prímet. Azt látom, itthon szokás lett szakácskönyvet írni. Ha már ettél egy hamburger vagy egy salátát valahol, akkor már írhatsz egy szakácskönyvet. Ha író vagy, és úgymond nem megy az írásaid értelmezése a bús balfa…om ballag bánatosan érzést nem lehet eladni, akkor irodalmi szakácskönyvet írsz, ami olyan, mint a citromos óvszer: semmire se jó, de jól hangzik. A Líra Könyváruháza a Rákóczi úton kellemes meglepetés volt, igazi könyvesbolti hangulat, jó volt bent lenni. A kirakatban új szerzők, sőt, új Magyar szerzők könyvei is voltak, Tapodi Brigi új könyvét is örömmel lapozgattam, még ha a margó és betűmérettel nem is voltam elégedett.
Igazi hungarikum, a hülyeség kapitalista teteje, hogy a Líra Könyváruház mellet volt a Bookline, csak így magyarosan, boltja. A kirakatban piramisokban állnak a szuper-siker könyvek, köztük olyan is, ami már 3 éve az, mert a marketing csúcsra vitte. Sehol egy új író új könyve. Sehol egy kis kiadó új könyve, magyar főleg nem. Libri és a Szatelitek. Lehetne ez is a címe. Orvos doktor néni biztos szívesen nézi. Hogy aztán teljesen kibukjak, az egykori Verseny áruház helyén ott egy Libri bolt. A szokásos elrendezés, szép és jó, csak a Líra után nem éreztem a hangulatot. Elől kizárólag a Libri and Co. újdonságai. Meg azoké, akik rengeteget fizetnek a 70%-os árrés mellett, álomgyártott könyvek, meg amikre azt mondják siker és a Bookline listán szerepelnek, esetleg a több milliós/!/ hirdetési oldalukon. Mert világos, egy könyvesboltot fenntartani drága dolog. Készlet, rezsi, alkalmazottak sokba kerül. Csak így egyszerűen a bolt és annak felettesei határozzák meg, hogy mi lesz siker és mi nem. Ha kiteszik a neves tervező, odakint már festő, újabb könyvét, ami már nem anyukája ételeiről, hanem mondjuk a fakanalairól szól, akkor az siker lesz. Vagy egy bestseller listás kiafeneez amerikai szerző nyomtatványát, siker lesz. Szomorú, mert ez egy újfajta könyvkereskedelem, inkább eladás.
Megtaláltam a saját Erawanos könyveimet, a polcon, alul. Nem egymás mellett, kicsit elszórva, össze is rendeztem, más könyvekkel együtt, mert én még úgy tanultam: rendezhetünk szerző, kiadó vagy téma szerint. Ám nem rázva és nem keverve. Azt az oldalt megcsináltam. Bitang jó érzés volt újra könyvesnek lenni, komolyan boldoggá tett, ami ritka dolog mostanában. Köszönet a Libri munkatársainak, hogy hagytak vagy húsz percig élvezkedni, bár elmentek mellettem, nem szóltak hozzám. Szép új világ!
A második könyv, ami várt, a fiam ajándéka, egy régebbi, Kornai János: Látlelet című könyve, ami egyszerűen döbbenetes volt. Az első írása ebben a kötetben 2010-ből datálódik és leírja mi várható Magyarországon, miután a Fidesz megkapta az országot. Pontosan bejött. Az utolsó írás 2017-ből való és megmondja miért lesz igazi háború az ukránok és oroszok között, ez milyen hatással lesz a világra. Akkor ez senkit sem érdekelt. Kár.
A harmadik könyv az régi vágyam, David Nicholls: Mi című remeke. Az Egy nap című, könyvben és filmben is a kedvencem. Érdekes, hogy a film legalább olyan jó, mint a könyv. A Mi című könyv BBC adaptációját a fantasztikus Tom Hollanderrel és a mindig tökéletes Sofie Grabol-lal, már láttam. A könyv sokkal jobb volt. 600 oldal két nap. Remekmű, újabb adalék, én ilyet sosem fogok írni. Mint az köztudott.
Voltam anyósommal vásárolni. Az bicskei Lidl-ben, 23-án. Telt ház. Reggel 9-kor. Félelmetes árak, félelmetesen üres cukor és étolaj polc. Az emberek kezdenek visszatérni a régi szocialista időkhöz,amikor mindent akkor vettek, amikor volt és nem akkor, amikor kellett. A 369 forintos tej és a 120 forintos sajtos kifli ledöbbentett, a 800 forintos kenyér árától úgy lebénultam, hogy csak egy üveg whiskyt /Famous Grouse/ vettem, ami ráadásul drágább, mint Bristolban. Nem hittem volna.
Igazából azt nem értem: miből? Miből tudják ezt megvenni az emberek, amikor a rezsi költségek is akkorát nőttek, mint tehetséges és szorgalmas gázszerelő számlája a munkája által. Tudom, okosabb, mint Zuckerberg, de hogy pofátlanabb az tuti. Honnan vesznek el az emberek, és mi az, amiről lemondanak, hogy egyenek. Az autók száma nem lett kevesebb. Sokkal több régi autót látok és sok vadonatújat. A közlekedési kultúra maradt, lassan az aranyáron elérhető vezetői vizsga része lesz egy karate tanfolyam, ahogy elnézem az új “elit” kultúrája idáig terjed, a probléma lerendezése ököl vagy más faeszközök használatával. Mint az köztudott.
A kultúra más formában is jelentkezett. A Retro Rádió ment folyamatosan. Ugyanolyan semmi, mint a kintiek, a Heart vagy a Kiss, a reggeli röhögnimuszáj akármi, az borzalmas volt, Bochkor úgy látszik rosszabb lesz az évek múlásával. Amikor egy mondvacsinált témát felhoz, agyatlan dolgokat tesz mögéje és a vele együtt lévők nyerítenek, mint zabot látó ló a vetésben, az nekem nem rádiózás. Nem műsor. Televízió nem sok volt, apósom nézi igazán, főleg Explorer,Discovery és ATV megy. Én véletlenül kiszúrtam, hogy egyik kedvenc könyvem Gárdonyi Géza: Ida regénye újra megfilmesítésre került, Goda Krisztina által. Ez elég volt ahhoz, hogy a Duna TV-n megnézzem. A műre nyomokban ismertem rá. A színészek közül Hevér Gábort /most is jó volt/ láttam már filmekben, a többiek olyan halványan adták elő amit kellett, hogy nem tudom megjegyezni a nevüket. Hasonló csalódás a Nagykarácsony című magyar film, amiről a habonyázott Index oldalon csak jót olvastam és aztán csak rosszat láttam. Vagy velem van a baj vagy a filmekkel. Ami klassz volt, hogy régi fekete-fehér magyar filmek mentek a Hír TV-n. Amit amúgy sosem néztem, mert mindig is egy manipulált hírcsatorna volt, most is az. Az Elsietett házasság és az Ezek a fiatalok! című filmek nagyon jók voltak. Még ma is. Színészekkel, együttesekkel. Cickó mutogatás és pozícióváltós örömködés nélkül. Humorosan, könnyedén és jól. Ami nem volt jó: húsz perces reklám szünetek és persze hírek egy percben. Ahol minden, de minden hír úgy kezdődött: Magyarország az első, Magyarország a legjobb, a Magyar kormány megvédi, a Magyar kormány ezt ad azt ad. Egyszerűen azért volt gyomorforgató, mert bárki, aki kimegy az utcára, bemegy egy boltba vagy csak tankol, esetleg tájékozódik a neten, az tudja: NEM IGAZ! Hogy kérem itt rézsút köpnek szembe! Nem kicsit! Mert a csulán is van 27% áfa és nébih adó vagy legalább is nedvességi járulék. Persze aki nem akarja nem látja. Na de, bakker hát fizeti!
-Azok az igazi vakok, akik nem is akarnak látni – írja Mörk Leonóra az egyik legjobb Magyar írónő.
Nem akarnak látni. Nagyon sokan. Így megy ez.
KZS bristolszakértő és Barbi of Google közös ajándéka idén karácsonyra színházjegy volt. Shakespeare: Lóvátett lovagok, Pesti színház, Rudolf Péter rendezése. Megint kettő név, akit ismertem a szereplők közül. Hiába hét év Anglia után a hazai, egyre nagyobb és egyre hígabb színész társadalom nem ismerős. Az előadás nézhető volt, jó alakítások is voltak, poénos jelenetek. Hogy miért kell egy vicces figurából, akit a remek Seress László minden különleges bohockodás nélkül hozott volna, egy pojácát csinálni, talán maga Rudolf Péter sem tudja. Egy jó történet, jó színészekkel túl pörgetve, ott is vicessé téve /nem nevettem, pedig gondolom azért csinálták/ ahol nem kell, egy felemás előadást hozott létre. Azért jó volt színházban lenni. És! Elfért a lábam is!!
Eleinte szokatlan volt, hogy ugye már én is bicskei lakos lettem, mondhatni kialakult a Magyar Irodalom Aranyháromszöge: Csabdin Mörk Leonóra, Alcsúton Lakatos Levente és én Bicskén. Majd a wikipédiában megtaláljátok. Az is szokatlan volt, hogy egy kutya és négy esetenként öt macska járkált ki-be a házban, akiket rajtam kívül mindenki felismert, nekem tök egyformák voltak, még az is, amelyik itt fekszik az íróasztalon előttem. Mivel semmilyen névre nem hallgat ezért nem is értem, hogy miért Mirci. Ha azt mondom neki Béla, ugyanúgy néz rám. Vagy felém. Lesújtó, mintha ismerne. Igazi: “Ez egy lúzer” nézése van és ezt tudja egy szemmel is!
-Bezártad a macskát?
-Nem én nyitottam ki.
A békés falusi élet velejárója, hogy sok állat van a környéken. A bioébresztő, kakas néven, sajnos nem állítható be a megfelelő időpontra. A hajnali fűrészelő, Mihály néven, pedig nem kommunikál és ő magától beáll két deci pálinkától, hungarikum. Jó pár állat autóval jár. Hajnali hatkor beindítja. Aztán visszamegy reggelizni, elszív egy cigit és úgy húsz perc múlva elindul. Még hogy energia válság. Csak megjegyzem, hogy az Allé bevásárlóközpontban dögmeleg volt, mert úgy gondolták, ha már mindenki kabátban van, ne fázzon. Az az áldott jó szívük! Ott láttam kézműves szaloncukrot 11.990.-Ft per kiló áron. Szerintem ennyiért kézzel már a Gizike is működik. És nem hízlal. Mint az köztudott.
Kérem nem tudom letagadni: karácsonyfát díszitettem. Én. Aki ezt még 10 éves koromban sem tettem, mert apám szerint a fa akkor van biztonságban, ha én biztos nem vagyok ott. Anyám ilyenkor mindig azt mondta: A Gyurka akar fát dísziteni, csak nem tud. Ezt megjegyeztem mert később is jól jött, hogy én akarom azt csinálni, csak nem tudom, igaz ez inkább nevetést hozott, mint kellemes perceket. Szóval fát díszitettem, mert az otthoni 45 centis fánk az már készen jön ki a dobozból, az ittenit meg kivágták, hazahozták, befaragták, az a kis hülye meg dísziti. Mármint én. Nem kell attól tartani, hogy valami díszitési világcsúcsot állítottam fel, ám Aliz mindent szépen a helyére rakott. Így megy ez!
Halászlét főztem, meg halat sütöttem Alizzal. Nagyon finom volt, megnyaltam minden elérhető ujjamat utána és éjjel összegömbölyödve fogadtam meg, egészen kiváló minőségű hazai görcsök közepette, többé ilyet nem eszem. Persze másnap azért volt halászlé. Olyan ez, mint a második házasság, a vágy győzelme a tapasztalat felett. Vendégek is jöttek, nagyon jó volt találkozni velük, főleg mert nem panasznap, hanem igazi beszélgetés jött össze. Manapság ez kifejezetten nagy dolog.
Karácsony itthon. Teljesen más. Itthon még van valami ünnepi, különleges hangulata, amit kint már nem érezni, mert a pénz felül ír mindent. Itthon van család, ölelés, bejgli /ha el nem fogy/ és húsz perc reklám egy filmben összesen öt alkalommal. Az emberek főleg Pesten kicsit mosolytalanok és szürkék voltak. Az okostelefon, mint egyensúly és kapaszkodó eszköz az már szinte népviselet. A magyar nők továbbra is a legszebbek. Igaz, nekem úgy tűnik, a 35-55 év közöttiek a mindenematiéd típusúak, a fiatal lányok szinte ugyanolyanok, mint Bristolban, az öltözködésük, a viselkedésük, minden. A legtöbb lányon azért van háromméteres műszempilla, hogy a fejüket lent tartsa a nyakukon, nehogy elszálljon. Bármilyen hidegben nyitott kabát van, kilátszó hassal, amin tökéletesen el vannak rejtve a “kockák” néha talán a takaró mérete túlzott. A 35-55 év közötti korosztályban már fellelhető néhány pestia, vagyis igazi pesti bestia, akiknek csak igent lehet mondani bármire. Ha szóhoz jut az ember férfi gyermeke.
-Mondani akartál valamit, drágám!
-Igen?
-Igen!
-Akkor igen.
Szépek, csinosak és hűűűűűűűűű! Ha valaki Angliából tér haza, akkor legeljen sokat, mert szüksége lesz erre az esztétikai tartalékra, ha a “nyihahák földjére” lép. Ezt egy magyar kolléga mondta Angliára, mert szerinte annyi lóképű hölgy, mint a szigeten, egy zab raktár közelében sincsen.
Jó volt itthon. És aztán jó volt hazamenni, Bristolba. Mert a karácsony itt az igazi, élni meg ott jobb. Szerintem. Nem tudom mi lesz jövőre, ahogy nézem a netet már azt se tudom idén mi volt, ám remélem nem lesz rosszabb. Erre ugye egy virtigli optimista azt mondja:
-Dehogynem!
Legyetek boldogok és tegyetek meg ezért mindent. Mert az nem olyan, mint az infláció, hogy jön magától.
Boldogság. Ne tessenek összetéveszteni az elégedettséggel. Mert a kettő nagyon hasonlít egymásra, ezért aztán tök más.
Boldogság. Csak ti tudjátok, hogy mi az nektek. Se az insta, se a fész, se a tiktok nem mondja meg. Ha mégis megmondja, az pont annyira igaz, mintha egy politikus mondaná. Mint az köztudott.
Boldog új évet! Komolyan! A boldog benne a lényeg. Ne kezdjetek új évet, a régit éljétek jobban, okosabban, boldogabban. Lehet kezdeni.
See you later!