-Nem hiszem el, hogy odamesz, azt kéred vágjanak már pofán, köpjenek le, utáljanak és kerüljenek el, mint ateista macska a templom egerét, aztán ki vagy bukva mit is tettek veled! Gyuri – üvöltötte KZS wiltshireüdvöske a tabletbe.
-Most amúgy mérges vagy? -kérdeztem.
-Aludnom kellene, mert két órája jöttem haza a melóból. És ehelyett azt hallgatom, hogyan csinálsz hülyét magadból.
-Én mindig hülye vagyok.
-Ez nem mentség! Miért nem írsz mondjuk Alizról?
-Róla? – lepődtem meg.
-A feleséged. Ha már veled él ennyit megérdemelne. Erre te mit csinálsz? Más nőkről firkálsz dolgokat, aminek nem fognak örülni. Vagy örülnek és akkor Aliz nem fog örülni! Fejezd be és ne hívj! Alszom.
-Bocs, de ha így kiabálsz, nem fogsz tudni elaludni, csak szólok.
Nagy sóhaj.
-Tudod mit, Gyuri? Menj……. – megadta a címet, majd kikapcsolta.
Pedig én csak elmondtam, egy threads szöveg kapcsán jutott eszembe, hogy mivel mostanában Bristolban sok minden nem történik, velem valamivel kevesebb, hát írok azokról az Írónőkről, akik mindennapi életemben hatással vannak rám. Mindenhogyan. Bárhogyan. Akárhogyan. Hogyan?
Mert mi is történt az elmúlt hónapban?
Voltunk otthon pár napot, többe került, mint egy hét Párizs, fáradtabban jöttem haza, mint mikor elmentem. Sok mindent intéztünk, sok mindenre választ kaptunk. Érdekes módon, amit meg se kérdeztünk, arra jött a legtöbb. Eddig azt hittem, ha valamit nem akarok tudni, nem kérdezem meg. Erre kiderült, nem is kell, majd megmondják. Bakker! Ami biztosan kiderült, lesz pár változás az életünkben és nem az, hogy a nyári cuccokat kicseréltük a télire, amúgy is a nyár érdeklődés hiányában Britanniában elmaradt. Szóval az élet megy tovább, nem mindig arra, mint terveztük, ettől még vele megyünk.
Pontosan három hónapja, hogy egy szaracén beletolatott a ház kapujába, leszakítva a nyitómechanizmust, majd távozott. Azóta a kapu tárva-nyitva, pedig pont azért fizetünk több közösköltséget, mert zárt udvarunk van. Nekem, de csak nekem a házban, furcsa, hogy a világ hatodik legnagyobb gazdaságában három hónap óta nem tudják megjavítani a kaput, egy ekkora városban, aminek a vonzáskörzetében másfél millió ember él. És nincs köztük egyetlen kapunyitógépezet szerelő! Abroncsot! Tegnap azt üzente Helen, a mindent tudó Helen, aki néha mezítláb és aligvanrajtamvalami cuccokban szalad le az autójához, ha mínusz 5 fok van akkor is, pedig a csadort neki találták fel, hogy október 7-én már véglegesen megnézik mit is kell csinálni a kapuval, ha van alkatrész, meg is csinálják, mert a szerkezet működik, csak vissza kell erősíteni a kapura és a villanyvezetéket bekötni.
-Nem tudja megcsinálni, mester?
-Nem.
-Nincs alkatrésze?
-Kedvem nincs.
Szóval egyelőre marad minden. Illetve a közös költséget megemelték, mert…és itt írtak pár dolgot, mint infláció, ami jelenleg 1,9% /ebből 0,4% brexit hatás/. Azért ennyit tanulhatnának a magyaroktól: merjenek nagyot hazudni. Jobban elhiszik.
Ami ilyenkor mindig eszembe jut: ha az ezermester haverok itt lennének, az apósom, Gyula, Misi úrfi apja Laci, Pisti Bierlandból vagy a klímakirály Csabi, akkor már régen készen lenne az egész. Mert ők nem leveleznének, megcsinálják. Ez itt Britanniában nem szokás. A legszebb. Igen tekintélyes összegért van CCTV a házban, az udvarán és az elején is. Több tulajdonos gondolta, majd megnézi a szaracén autójának a rendszámát és feljelentést tesz, minek következtében a cehhet az illető vagy a biztosítója kifizeti. Sima liba. DE! EZ Britannia, a felvételt még a tulajdonosok sem láthatják személyiségi jogok miatt!!! Ne már pubi! Helen javasolta: a ház fenntartója tegyen feljelentést. Nem lehet, mert ahhoz nincs joga, ő csak üzemeltető. Én itt kiszálltam a dologból, Aliz néha jókat kuncog, hogy miket művelnek ezek a derék cider cuppantók. A kapu nyitva van.
Munkahely. Továbbra is SSDD vagyis Same Shit Different Day. Ugyanaz a vacak, más nap. Minden hétre kitalálnak valami új és most aztán mert mi aztán dolgot, ami nem működik, mert hiába akar valaki egy Ferrarival versenyezni, ha az, aki vezeti, még naplót se tud. Mindennap felsóhajtanak: ezt is túl éltük. Ezt már egyébként két éve tudják produkálni. Hogy milyen áron az lényegtelen:
-Ez a költség dolog, amit emlegetsz George, valami elavult európai dolog.
Ezt szokták mondani. Nos, hogy mi avult el, arról lehetne értekezni, ezért inkább tapicskoltunk a vízben, mert egy komoly eső után áll a szedőterembe. Ahogy Liam megjegyezte:
-Azért áll a víz, mert várja a buszt.
És mindenki nevetett. Angol vicc. Tetszett érteni?
A karbantartó főnök, Mike, aki úgy néz ki, mint akit valamikor nagyobb mennyiségű alkoholban tartósítottak, ettől ráncos maradt és gondolatbamerült szemű, bejött. Illetve nem jött be, megállt az ajtóban, mondván, bent víz van, beázik a bakancsa. Aztán megkérdezte:
-Honnan jön a víz?
Igen, hát ezt kellene neki kiderítenie, azért ő a karbantartó. Mondtuk mindenhonnan.
-Konkrétan?
El kezdtük sorolni. Bólogatott, majd megjegyezte:
-Ha eláll az eső, majd elmegy – és távozott.
És ezt évi 40.000 fontért. Rájöttem: így én is tudok szerelni. Vagy jobban.
Fruzsi túl van a M.O.T. – n vagyis a műszaki vizsgán. Igaz elkéstem, ami nagyon bosszantott, pedig párszor már mondták, előbb érkezem, mint kéne. Most azonban egy útlezárás, ami két éve tart és még háromig fog tartani, kerülő útra vezetettek, ahol az esőzések egy uszodát hoztak létre, melynek a szélén egy bánatosszürke Nissan Micra teteje látszott ki. Egy keskeny angol úton megfordulni, még Fruzsival se könnyű, hát még annak a DPD autónak, ami előttem lökte kicsit beljebb az egyik ház kerítését. A lényeg, megfordulni és keresni egy utcát, ahol át lehet menni. Megvolt, de a végén éppen felbontottak valamit és a tea elfogyott, ezért úgy hagyták és nem lehetett elférni mellette. Azért írom le, mert ilyennel otthon nem találkozhattok. Hogy elfogy a tea. A másik utca közepén megint egy kivilágítatlan medence. Egy Golf átment rajta, igaz a hullámok elvitték az össze kukát, pár merész vállalkozó szellemű be is úszott a medence közepére. Megkértem Fruzsit, hogy ússzon egyet, nem örült neki, de átment és így 15 perc késéssel befutottam a Molnár Művek garázsához. Mondtam Tamás Mesternek bocs, a víz meg a terelés, mire ő:
-Semmi gond, tulképpen még én se vagyok itt.
A vizsga megvolt, amíg vártam, elolvastam a menetét. És. Kiderült mit jelent az M.O.T. Azt hittem valami motor izé. Nem. Ministry of Transport. Azaz Közlekedési minisztérium. Bakker! Ezek az angolok, most komolyan!
-Hol tartasz? – szólalt meg a tabletben KZS wiltshireüdvöske.
-Éppen veled beszélgetek – mondtam.
Egy kés volt a kezében, valamit apríthatott, gondoltam, ha ott vagyok, megnézi mennyit tudok százon menekülni egy késsel a fenekemben.
-A marhaságoddal. Melyik írónőket szemelted ki?
-Arról még nem írtam.
-Nem. Hányadik oldal Gyuri? – suttogta és a szeletelés erősebb lett.
-Harmadik vége. Majd rátérek.
-Végünk van – bólintott és kikapcsolt.
Azóta sem tudom mit akart kérdezni, de ez egy nőnél normális viselkedés. Mint az köztudott. Az is, hogy jönnek szinte semmiből ötletek. Mint most, mikor a threads-en valaki leírta, milyen tömeg volt a Könyvfesztiválon és hogy szinte csak női írókat látott és rengeteg női olvasót. Na ez volt az a pillanat, amikor hirtelen akartam mondani ellenpéldát és Benyák Zoltánon kívül, aki egy zseni, nevén kívül nem jutott eszembe senki férfi író, aki hatással volt rám. Jó hát Rejtő Jenő és Lőrincz L. Laci bácsi nem ér, ők már halhatatlan zsenik. Aztán egy pohár erősebb italra támaszkodva kezdtem összeszedni, kik is azok a hölgyek, akiket mindig elolvasok, mert…
Odajutottam megosztom veletek. Ahogy gondolom.
-Maga mindig azt mondja, amit gondol?
-Mindig.
-Akkor nagyon egyedül van, igaz?
-Mindig.
Éééésss akkor kezdjük.
Fejős Éva.
Vele kezdődött minden, mikor a Regényíró november Fejős Évával projektre jelentkeztem, vállalva harminc nap alatt megírok egy regényt a többiekkel együtt, vagy negyvenen voltunk. Éva megígérte, mindenkinek megmondja a véleményét a könyvéről és a legjobbat kiadja. Abban a hónapban lettem hatvanéves. Amúgy is volt egy történetem, amit nagyon szépen meg akartam írni, tudtam a címét A JÓEMBER, az első és az utolsó mondatot, közé kellett tenni könyvet. Vagy húsz éve nem csináltam ilyet. És csináltam. Néha bealudtam, mert napi 11 óra meló meg utazás nem kedvez az írásnak. És nyertem. Aztán Éva remek marketing vonalat épített fel. Fotózás, sajtó, rádió szereplés és hasonlók. Közben megjött a covid és azt mondta: stop. Évával nagyon jó kapcsolatom lett, sokat leveleztünk, dumáltunk a messengeren keresztül. Megváltoztatta az életemet és bárhogyan alakultak is a dolgok, örök hála neki, mert ő megadta a lehetőséget, ellentétben rengeteg magyar kiadóval szemben, csak nem sikerült. Mondta van egy könyve HOLIDAY, amit nem szeretnek, mert egy kicsit más, mint a többi könyve. És ugye a magyar olvasó ragaszkodik ahhoz, amit olvasott. Nincs pardon, eltérés. Ez a könyv egy hatalmas slampec volt orcailag. Belelépett a lelkembe, kicsit megtaposta. Ott volt velem hetekig. Aztán arra jutottam: nagy kár, hogy az emberek ezt a Fejős Évát nem szeretik úgy, ahogy megérdemelné. A HOLIDAY-t gyakran elolvasom, már kell nekem. Az az egyensúly, ami benne van, azt minden író tanulja meg, mert az az alap.
Szlavicsek Judit.
Ne értettem már akkor sem. Mit keres köztünk? Mert ő már akkora háttérrel érkezett közénk a kiadó kezdő reménykedőinek csapatába, amiről mi még csak álmodtunk. És álmodunk azóta is. Valami olyasmit írt, amire elsőre azt mondtam, olyat nem lehet. Irodalmi krimi vagy szépirodalmi krimi lehetne a neve. Aztán az első könyve az egy jó könyv, nekem néha darabos volt. És van benne egy rész, amitől padlót fogtam. Talán a tizennegyedik olvasatra mondtam ki:
-Ez a nő már most piszok jó. Írónak is.
Mert az. A második könyve, már a Legnagyobb Kiadónál jobb lett. A harmadik meg a csúcs. Az egy olyan szint, ahová kevés író jut el. Akkor már tudtam, amit ez a fantasztikus nő kitalált, azt lehet. Csak neki, de lehet. Amikor együtt dedikáltunk a Vörösmarty téren, mármint ő meg Éva dedikált, mi meg mosolyogtunk, akkor az jutott eszembe, amikor megérkezett:
-Ne már! Egy fantasztikus, szép NŐ. Meg jogász, meg család és ház és balatoni hajó naplementével, minek akar írónő lenni?
Azért, mert ő az. Most már hivatásos, hogy úgy mondjam. Akit mindig körül leng valami titok, a múltból, a jelenből, a jövőből. Akinek már tekintélyes tábora van és kiváló marketingje. Ne feledjük a jó könyveket. Nagyon kevesen fognak úgy írni, mint ő. Tőle azt kaptam, hogy tudom, én nem leszek olyan sikeres és jó író, mint ő. Ezt pedig nem árt tudni, mert ez dönti el csinálom tovább vagy abbahagyom. És ennek nemcsak az az oka, hogy én nem olyan témában vagyok sehol, mint amilyenben ő jelen. Erre született. Így megy ez.
Mörk Leonóra.
Vele találkoztam, beszélgettünk, a szomszéd faluban lakik, Bicske mellett. Egy ajánlásra olvastam el az egyik könyvét. Könnyed volt. Mesés. Jópofa. Szép és pontos. Szóval minden. Gondoltam, oké, hát egyszer minden laptop elsülhet, még egy újságírónál is. Aztán jött a következő és az azutáni. Igen, persze mondhatná az ember mindig ugyanaz a felépítés: jelen és régmúlt kapcsolódása vagy pedig a XVII-XVIII. századi Németalföld, Hollandia. És mégis. Varázslatos, őszinte. Bevisz magával a történetbe. Ez pedig skacok, ritka és fantasztikus élmény. Amivel lepadlóz minden könyvével: a befejezés.
-Bármit megírhatsz jól, de ha a befejezés gyenge, akkor azt mondják a könyvedre, rossz.
Ezt az egyik Íróakadémián tanultam és nagyon igaz. Annyi pénzért, amennyibe került, már az is lehet. Nóra könyvei mindig különlegesek. Amikor leteszed a villanykönyvolvasót vagy a tényleges könyvet ott marad az érzés, mit egy finom kávé utóíze. EZT nem lehet tanulni, erre születni kell. Nóra erre született és arra, hogy bármikor rágondol az ember, mosolyog. Mert ő ilyen.
Finy Petra.
A KERTI SZONÁTA könyvét mondta valaki. Hogy apám az aztán. És hogy költő a hölgy. Mivel Krusovszky Dénes óta tudom, ez jó kombináció, jöhet minden alapon belekezdtem. Aztán amikor tudtam olvastam. Nem csak azért, mert az én ifjúkoromról szólt és sok ismerős dolog jött elő. Ahogy mesélt, ahogy a szavakat összeépítette mondatokká, az lenyűgöző. Most is az, bármelyik könyvét olvasom. A Jó és a Rossz nem egyértelmű nála, megadja a kétkedés jogát, igazságokat ír a Rossz mentségére, miközben elítéli a tettet magát. És belegondolva nagyon is igaza van. Nem lehet elítélni valakit csak azért, mert borzalmas tettekre képes, hiszen nem tudjuk mi viszi rá. A háború, hogy fél perc múlva halott lehet, nem érdekli sem erkölcs, sem etika, a pillanatnak él. A kényszer, mert védeni akarja a családját, barátját. Ezt megírni, az a nem semmi. Ez ahogy G.R.R. Martin írja:
-Egy gonosz karaktert embernek mutatni, a legnehezebb írói feladat.
Jogos. Attól lesz különleges a könyv. A mese, a történet. Ami Finy Petránál repül veled együtt. Kézen fogva. Nem maradhatsz ki belőle. Lehet ehhez kell költőnek lenni. Vagy Finy Petrának. Akit, amikor először láttam képen egy aztabitangjónő szóval illettem. Azóta is. Bocsánat, így van.
Leiner Laura.
A csajszi. Mert lényegtelen hány éves. Lényegtelen, hogy apró nevető árkok szaladnak már a szeme szélén, a szája körül, örökre az marad. Igazából valaki az egyik könyvescsoportban, ahonnan még nem tiltottak ki, írta, hogy a NEM EGYSZERŰ című könyve milyen jó és nem tini könyv. Nem tini könyv? Nosza. Ami rögtön tetszett: magyar szereplők, magyar helyszín, magyar problémák. Na kérem! Ugye, hogy nem kell Toszkána, meg Dubaj, meg Felső Las Vegas és hasonló helyek! A könyv vidám, friss és jópofa volt. Humoros, nem csak női humorral, amire néha rácsodálkozom és pislogok, mint mikor valaki először látja egy politikus adóbevallását, hanem humor. Aztán leesett: ez bakker olyan, mint amilyet én írok, csak az övén nevetnek, az enyémet meg nem ismerik vagy komoly huszonéves szerkesztők mondják róla, hogy elavult, nem trendi. És akkor a csajszi ugyanúgy ír, mint én. Mik vannak? Akkor jöjjön pár könyv, minden elismerésem, mert teljesen korrekt áron vannak a villanykönyvek. Ez is ritkaság. Egyszerre hármat vettem és a KÖZHELYEK cíművel kezdtem. Maradt három hétig. Aztán a döbbenet, mert ezzel a könyvvel elvette tőlem a BANDRIS BÁCSI MEGHAL című tervezett könyvemet. Nem tudom leírni milyen az, amikor a saját tervezett gondolataid ott vannak előtted. Az évek tapasztalatai. Amiket gyűjtögetsz régóta. És akkor jön egy lányomlehetnemár hölgy és odateszi neked, én írtam, olvasd el. Pedig józan ésszel azt mondanám, ilyen fiatalon, ilyen könyvet nem írhat senki. És ő megírta. És megtanultam: amit én írok, az sosem lesz olyan sikeres, mint amit ő ír. Mert ő többfélét tud. Ilyet és Szent Johanna gimit. Egy különleges csajszi. Csak ő tudja azt, amit ír. Nem lehet utánozni és nem is kell. Tanulni lehet tőle is. Maradj meg annál, amit a legjobban tudsz írni, mert a stílus te vagy. Ő Leiner Laura.
Tapodi Brigitta.
A világ másik fele. Már nem emlékszem A HAJTŰ című könyve hogyan került hozzám. Biztosan Czetli Ági, A magyar írókért oldal gazdája ajánlotta. A téma jónak ígérkezett. Aztán csak lebegtem. Nem, nem attól. Amit olvastam az egy olyan szép tiszta próza volt, amit tanítani sem lehet. A szavak, mondatok, oldalak, fejezetek összeálltak egy olyan történetté, ami magával ragad mindenkit, akinek szíve is van még. A tökéletes egyensúly, a hangsúlyok, a pillantások, a karakterek, mind pontosan ott, ahol kellenek. Mosolygás, sírás, szenvedély és csendes simogatás. Bármikor Tapodi Brigitta könyvét vagy fényképét látom az jut eszembe: tisztaság, nyíltság, őszinteség. Az ő könyveihez ez kell. Amitől úgy maradtam az az, hogy kinyitotta a lelkemet. Aztán a szívemet és az a rengeteg szép és jó, amit ő ad a könyvével, az betelepszik és ott marad.
-Jobb lesz tőled a világ!
Ezt írtam neki az új könyve kapcsán és egy pici mosoly érkezett válaszul. Pedig ő az, aki tényleg jobbá teszi a világot. Mert kellenek ilyen emberek. Ilyen varázslók, akik magukból, az önnön tisztaságukból adnak nekünk. Szükségünk van rá. Tapodi Brigittára főleg.
Vannak mások, más érzésekkel. Terézia Mora. Akinek AZ EGYETLEN EMBER A KONTINENSEN című könyve közben hangosan mondtam, ez az! Ezt akartam én is mondani! Nos ő meg is mondta, le is írta és a folytatások még jobbak lettek. Egy különleges világ, ami olyan, mint a grízes tészta: vagy szereted vagy utálod, más nem lehetséges. És ráadásul olyan szeme van, amiben történetek százait láthatja bárki, találd ki melyik ő?
F. Várkonyi Zsuzsa. Az ő remekműve A FÉRFIIDŐK LÁNYREGÉNYE című kötet. Ebből mindenki megtanulhatja: nincsenek érdektelen témák akkor se, ha feledni hagyjuk őket. Egy megrázó történet, hihetetlen pontos leírások, az érzelmek hullámzása magával ragad. Na, hogy ezt hogyan lehet elérni, az jó kérdés. Megtudod-e írni, az meg pláne.
Igali Anikó. Vele valaha egy kiadónál voltunk és ONE NIGHT ONLY című könyve / címért azóta se bocsájtottam meg, mert az angol címek, magyar könyveken, nem természetes dolog! / a legcsibészibb írás volt, amit olvastam. Jópofa, nevetős, izgalmas, sírós, lendületes, hihetetlen. Aztán sokat beszélgettünk erről, meg sok mindenről. Sorstársak lévén, vagyis állandó harc azért, hogy páran megismerjenek minket, volt miről beszélgetnünk. És néha még most is összekoccanunk a neten. Mindig azt mondtam neki, valami pici hiányzik abból, amit ír. Csak nem tudom mi.
-Ha tudod, majd feltétlenül mond el. Nem fog érdekelni, de ne fogd vissza magad, Gyuri.
Mintha KZS wiltshireüdvöskét hallottam volna. Remélem fogok még olvasni tőle.
Mindenkitől lehet tanulni valamit. Ettől én még úgy fogok írni, ahogy eddig. Sohasem komolyat, mert arra ott vannak mások. Amit én írok, gyuriságokat, azt meg csak én tudom.
A múlt héten igen komolyan beteg voltam, még munka közben is vacakul éreztem magam, ezért egy kombinált gyógyszert kellett alkalmaznom. Egy 15 éves Glenfiddich single malt whisky, egy 7 éves Akashi japán whisky és egy 5 éves Bourbon whisky keverékét, vagyis kevernem kellett mikor iszom az egyik elsőként, aztán utolsóként. Nehéz meló volt, mit mondjak. Mallorcai emlékem a két lábon és két oldalon elhordott tüdőgyulladás maradéka úgy gondolta 40 fokos lázzal ünnepli meg az egy éves évfordulóját. Nem örültem neki. A lényeg, túl vagyok rajta, igaz néha előjön, mint jó pénzügyminiszter az adóötleteivel.
Ezért aztán bizonyos dolgok halasztódtak. Kezdve a STAR WHY című alig 30 éves könyvem átírásával, a SUMMANTÓK című könyvem második, HÚSVÉT című részének a megírását. Aztán a Tamás fiammal készülő remélhetőleg karácsonyi meglepetés is elcsúszhat. Pedig nagy ötlet, az ő ötlete. Meglátjátok.
A karácsonyi négy részes könyv az megvan. Most éppen pihenő fázisban, hogy aztán újra olvasva kiszúrjak minden hibát. Ez az, ami biztosan nem fog bekövetkezni. Sajnos. Hibák maradnak, mert azért pénzkérdés is, az pedig mint tudjuk a legkevesebb.
Már ebben a hónapban érkezik e-könyv, villanykönyv formátumban a
SZORUL A FITYULA
könyvem. És mindjárt két változatban! Az egyik a kedves olvasóknak, a másik az Olvasó listára feliratkozottaknak készül. Hamarosan meglátjátok!
A november igézetek tömegével fog eltelni, mert a STAR WHY és a SUMMANTÓK egymás után fog bemutatkozni. Aztán jöhet más is, ki tudja hol a vége?
Barbi csak ennyit mondott az Írónőkről írandó bloghoz:
-Amikor találkozol egy írónővel, akinek a könyvéről írtál, az első dolgod: leveszed a szemüveged, mert nem tudod mekkora pofont tud adni. Neked.
See you later!