36. BRISTOLT LÁTNI ÉS HOVÁ TŰNT JUSTIN BIEBER? | Székely Nagy György

„ Ez a világ most nem a férfiaké, hanem a pöcsöké.” Bocsánat, de jobb idézet nem jutott eszembe, főleg, mert Csernus doki telibe talált. A férfi című könyvében pontosan elmagyarázza mi a különbség a pöcs és a férfi között,  ugyanaz, mint a nő és NŐ között. Ez az egész azért jutott eszembe, mert itt Bristolban már Justin Bieber mérgezésem van, hiszen bármelyik adón minden órában szól valamelyik száma, amit azért dalnak nevezni mégis túlzás lenne. Minden elismerésem a srác előtt, főleg a marketing részét nézve, tökéletesen beteljesítik David Ogilvy reklám guru mondását, miszerint a semmit eladni a legjobb áron, az a marketing. Nos a mai digitális világban, mikor egy embernél az számít a legtöbbet, hogy hányan kattintanak rá a facebookon és nem az, hogy milyen ember, Justin Bieber lufi zenéje tökéletes. Itt Britanniában és az Egyesült Államokban is működik az üzlet vagyis minél többet fizetsz, annál többször hallod a számot és utána már csak a zsetont számolod. JB ahogy a lapok nevezik, teljesen alkalmazkodik a mai ideálhoz, tetkók, festett haj,40 kiló kólával együtt, mindenhol megjelenik, mindenhol megtalálható. A számait úgy két év múlva már senki sem fogja ismerni, de most hasít.

Egyrészt ezért is örültem, mikor visszamentünk pár napra Magyarországra, hogy ott talán kevesebb Justin Biebert fogok hallani. Örömmel közlöm, hogy talán ha kétszer játszották és ez remek volt. Kevésbé örültem, hogy olyan remek számok, amik itt Britanniában vezetik a slágerlistákat, egyáltalán nem szerepeltek a magyar rádiók kínálatában. A 21 Pilot Heatens / Pogányok/dala remek. Callum Scott Dancing on my own nótája szintén nagyszerű, de nem hallható. Furcsa. Igaz az is furcsa volt, hogy a Ryanair pontosan indult és 20 perccel előbb érkezett, ez kérem akkora ritkaság, mint magyar focicsapat a nemzetközi mezőnyben. Budapesten este 23.25-kor 26 fok hőség fogadott. Már akkor éreztem, ez már csak rosszabb lesz.Egész héten 30 fok felett volt a hőmérséklet, ami egy bristoli lakosnak már hőség. Nehezen is bírtam. Ilyenkor mindig mindenre kevés az idő, főleg ha nem várt esemény is borít mindent, aminek én voltam az okozója. Olyan helyre kellett mennem, ahová hat pártmunkás sem cipelt volna el, de most magamtól mentem / némi családi ösztökéléssel/. Orvoshoz. Aki ismer, az tudja, hogy mélységesen tisztelem az orvosokat, amíg nem kerülök páciensi kapcsolatba velük.És kórházban az egyetlen osztály, ahová magamtól megyek, a prosectura. Szemorvos, mert szemüveg kellett. Fogorvos, mert itthon Bristolban drága és nincs jó hírük. Ahogy KZS bristolszakértő mondaná: Vannak, de csak azért, hogy a Fogorvosok oldal ne legyen üres a Sárga Oldalakban. /csak mellesleg: Stella a lakásunk tulajdonosa Budapestre jár fogorvoshoz repülővel. Kijönnek érte, elviszik szállodába, a rendelőbe és vissza a repülőtérre. Még így is olcsóbb, mint Britanniában/. És ultrahang, mert valami nem stimmelt már itthon Bristolban. A nagyon kedves doktornő azt mondta: Gratulálok Schrauf úr, van két szép veseköve egy kicsi és egy nagy. A jó hír, hogy előbb-utóbb mindkettő ki fog jönni. Már megérte hazajönni.

Azért azt kell mondjam, semmi nem változott. Az emberek nem mosolyognak. Mindenki füldugóval mászkál, nyomogatja a telefont, tabletet. Sokat vonatoztunk és metróztunk, mindenhol ez volt. Alig beszélgettek páran, de komolyan mondom egy remek kis kabarét lehetett volna összehozni belőle. Amikor egy húsz év körüli lány Kelenföldtől a metrón átszállással a Nyugatiig azt magyarázta a vele utazó srácnak, hogy hogyan sikerült a mell műtétje, mikor milyen kezelésekre kell járnia és közben elmesélte a Közösségi háló című filmet, az lenyűgöző volt. Amúgy vagy én néztem más filmet vagy a vetítő vászon másik oldalán ültem, de sehogy sem jött össze a film és a mese. Ehhez is öreg vagyok. Hihetetlen szavakat hallottam például három diáklánytól Bicske felé a vonaton, mikor az egyikük sms-t kapott egy sráctól, amit olyan fantasztikus dislexyával olvasott fel a másik, amitől minden logopédus lázba jönne. Mivel aki kapta az sms-t nem értett belőle semmit, ahogy mondta LESOKKOLÓDTAM, ezért adta át a másiknak. A fiú csak annyit írt, hogy a lány napsugár az életében, szebbé teszi a napjait és örökre szeretni fogja a mosolyát, szóval ettől azért ma már le lehet sokkolódni. A harmadik csaj megfejtette a dolgot: gyereket akar tőled, na! És mondja valaki, hogy az élet bonyolult!

Az egyik nap elmentünk Bécsbe vonattal, ami gyorsabb és olcsóbb, mint autóval, de azt hittem a Shanghaj Expresszre szól a jegyünk, annyi kínai volt rajta, akkora bőröndökkel, amiben még két kínai elférhet. Ezen a vonaton hallottuk a Gyöngyszemet, egy 50 feletti vidéki hölgyet, aki Hamburgba utazott linzi átszállással. Mivel ezt háromszor elmondta, nem volt nehéz megjegyezni. Ahogy Ő telefonált, az minden Dumaszínházban megállná a helyét. Mikor valamiért véget ért a hívás és újra kezdte ezt mondta: Na bocs! Szétszakadt a vonal, mint a véreshurka. Kész voltam. De meg is magyarázta: Belementünk egy ilyen lyukba na! Utána elmesélte mikor kelt, hogy elérje 9 kor a vonatot a Keletiben, ahol: Ettem egy olyan virsli izét mongyad má na, egy olyan izét na. Egy olyan halfélét mongyad má, meg két sört. Egy olyan izét ja fasírtot! Na ez volt az a pillanat, mikor Aliz lefogta a kezem, mert meg akartam tapsolni. Frenetikus volt. Mondtam is a nejemnek, hogy mennyit beszélhet ez a nő németül? Ezt is megtudtam, mert a határ után telefonált és teljesen szép és jó szabolcsi német tájszólással elmondta valakinek, hogy most lépte át a határt, Linzben átszáll este tízkor van Hamburgban és holnap megy dolgozni. Tökéletes volt én meg szégyeltem magam és elengedtem egy kárörvendő mosolyt. Így jár az, aki előre röhög a másikon, hogy mekkorát fog esni a kibomlott cipőfűzője miatt és nem veszi észre az előtte lévő szemetest, amin keresztül bukik. Így megy ez!

Bécs még mindig Bécs, fantasztikus és remek, a világ öt legélhetőbb városa között van, ha valaki járt arra tudja miért. Itthon Bristolban már hozzászoktam, hogy nagyon sok fekete és fátyolos ember van, de Bécsben a fátyolosok többen vannak. És persze láttunk hallottunk magyarokat is, például Nagy Ferót és nejét, ahogy metró jegyet vettek miközben Feró vagy tízszer magyarázta valakinek, hogy nem Ő hívta Őt hívták, de a túloldalon vagy egy automata volt vagy egy nemzeti csótány, aki csak azt hallja meg, amit akar. A Kartner strasse-n pedig egy unott arcú lánycsapat miatt álltam meg, mikor az egyikük a Mozartkugel bolt előtt azt visította: Jaj olyan cuki ez az izé, nyomunk egy szelfit?! A hölgyek változatos drága cuccokban pompáztak, de ahogy mondani szokás , aki márkák szerint öltözik és nem ízlés szerint, az ne csodálkozzon, ha mosolyt csal normális emberek arcára.  Ahogy egy modell hölgy mondta, egy ruhát viselni kell, nem hordani. Ancsa, bécsi barátnőnk mondta jól: Ez az igénytelenség kora drágáim! Ő nem megy le a nem messze lévő fantasztikus Billa boltba sem smink és tökéletes öltözék nélkül, ellentétben a bristoliakkal, aki pizsamában, papucsban ugranak le reggeliért és újságért. Az igénytelenség otthon is mindenütt jelen volt. Az emberek kinézetén, öltözékén, viselkedésén, az utcákon, a boltokban, mindenhol. Itthon Bristolban vannak igénytelen emberek, de a többinél ez nem érezhető. KZS bristolszakértő mondta: Itt a múlt megőrzése a vérükbe, a személyiségükbe ívódott, még a legelvadultabb cider vedelő sem hugyozza le egy műemlék oldalát, inkább elmegy egy megállóig. Igaza van,itt mindenki vigyáz minden értékre, megbecsülik és tisztelik a múltat. Rengeteg olyan templom van, amit például lebombázottan vagy más okok miatt romosan hagynak, de a környezete akkor is rendezett, és rengeteg olyan templom van, amit más célokra használnak. Nincs romos kastély Britanniában, igaz itt nem is vették el senkitől. Otthon ez is rossz látvány volt, Fehérvár felé láttuk Lovasberényt és utána Csalapusztát az omladozó gyönyörű kastélyokkal, de Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy ennyi kastélyt eltartson és csak reménykedni lehet, hogy hátha a mostani uralkodó elit majd kastélyokban, kúriákban akar lakni, mert akkor mind fel lesz újítva!

Budapestről Bristolba egy órával később indultunk, mert vártunk vagy húsz embert. Nem mondom, hogy kint állni félórát a betonon túl kellemes volt, de hát a Ryanair nem tagadta meg magát. Landoláskor a gép olyan neszebameg módon ért földet, én reménykedtem,hogy legalább az egyik kövem megsértődik és távozik, de úgy látszik ettől több kell nekik. Jó volt hazajönni. Bogi türelmesen várt minket és belépve a lakásba tényleg azt éreztük, megjöttünk, otthon vagyunk. A szabadságból volt még pár nap, ezért aztán ügyet intéztünk, vásároltunk, megcsodáltuk az új kirakatokat és már meg sem lepődtünk azon, hogy mindenhol nyomul a Halloween és a Tesco, Sainsbury, ASDA egymást túl licitálva kínálja Mikulásokat és van ahol már most karácsonyi csomagolópapír akció van, három tekercs 1 font alapon, amúgy 50 penny egy tekercs. Ami nehéz volt, visszarázódni a melóba. Aliz is én is dög fáradtak voltunk az első nap után. Hazafelé társalogva Bogival, azt kérdeztem, hogy ez mindig ilyen nehéz? Ő pedig az ismerős úthibákon sűrűn bólogatott. Szerencsére a britek mit sem változtak. A logikus brit továbbra is oxymoron kategória. Legújabb példája a laktóz mentes tej oldalán, amit úgy hirdetnek a tv-ben hogy egy pasi egy terepjáró szerű hűtőgép tetejéről üvölti, hogy Liberty, Equality, Lactofree!, leírják, hogy 100 ml tejben milyen és mennyi anyag található, majd a mellette lévő sorban ezt megismétlik, de 200 ml-re! Hogy miért, ilyet egy brit sosem kérdezne meg.

És persze a Brexageddon tovább tart, mindenki mindenfélét mond, a lényeg, hogy ez az átlag brit állampolgárokat abszolút nem érdekli. Terus anyus /Theresa May miniszterelnök asszony/ egyik tanácsadója például kereken azt mondta, hogy simán azonnal ki kell lépni abból a vacakból, lásd még Európai Unió címszó alatt, és kész, mert úgyis Ők fognak könyörögni, hogy mielőbb megállapodjanak velük. Egy másik potentát szerint, az összes migránst haza kell küldeni, akár úgy is, hogy minden brit repülőgép Őket szállítaná és kapnának némi pénzt is. Arra a kérdésre, hogy akkor ki dolgozna helyettük, azt mondta, hogy majd jönnek mások. Előre látom, amint a fátyolos emberek viszik a hulladékot egy vágóhídon, vagy ahogy a sivatagból frissen szabadult Nemzetközösségi állampolgárok mosogatnak napi 13 órát egy étteremben. Mert brit ember 7.20 ért sosem fog dolgozni, hiszen jobban jár, ha a segély mellett vállal rész munkaidőt. A múlt héten nagyon pozitívan ítélték meg az esélyeiket, mert nyilvánosságra került, hogy decemberben aláírják az EU és Kanada közötti megállapodást. A másik óriási hír az volt, hogy Kína nyitott bármilyen megegyezésre Nagy Britanniával és hamarosan erről tárgyalni is fognak. Kis szépséghiba, hogy a kínai külügyminiszter szerint ez nem olyan sürgős, úgy 7-8 év múlva lesz esedékes. Kanada esetében elfelejtették hangsúlyozni, hogy 9 év kellett a megállapodáshoz. Azon pedig felháborodtak, hogy a japán nagykövet egy gazdasági találkozón kijelentette Japán számára a brexit elfogadhatatlan, ezért Ő és munkatársai tervet dolgoznak ki a japán érdekeltségek elköltöztetéséhez. Ami szíven ütötte a briteket és talán végre odafigyelnek végre, hogy a Lloyds Biztosító, amely majd 350 éve működik és fogalom, bejelentette, hogy nem megfelelő megállapodás esetén kénytelen lesz üzletrészének tetemes hányadát Uniós területre átvinni. Nos az egész kicsit hasonlít arra, amikor  egy nővér megkérdezi: – Professzor úr hány órát operálunk még?  Mire a professzor: – Operálunk? Azt hittem boncolunk!

Fogcsikorgató örömmel jelenthetem, hogy az első zene,amit hallottam itthon Justin Bieber Sorry című nyögésparádéja volt és szintén zsebkendőmmel küzdve mondhatom, még mindig óránként kétszer nyomatnak egy JB zenegyilkolást. Korunk hőse, ideálja tovább vastagítja pénztárcáját és vékonyítja az idegeimet. Pedig ha kinyávogná a köveimet, még hálás is lennék. Komolyan. /?/

See you later!