46. BRISTOLT LÁTNI ÉS ÖRÜLÜNK GYURI? | Székely Nagy György

A klasszikus mondat a Ponyvaregény című halhatatlan filmben hangzik el Samuel L. Jackson szájából, mikor John Travolta /élete legjobb alakítása/ kinyitja a táskát megnézve megvan-e a szajré: Örülünk Vincent? Nos innen vettem ezt a költői kérdést, mert itt azért sok mindennek örül az ember.

Már hogy fészkes ficánkolós forrongó fenébe ne örülnék, mikor megint 27 fokra kúszott fel a hőmérséklet és higgyétek el ezt, mikor dolgozom, bakancsban, pulóverben / kettő darab/ és gumikesztyűben annyira nem lehet élvezni. Ráadásul Bogi kifejezetten nem szereti a meleget, ezért magában tartja, aminek következtében sikerült életem első fondue-s szendvicsét megennem, mert a sajt szó szerint kifolyt a zsemléből. Ugye nekem Bogi az öltözőm, az étkezőm és mindenem, tehát tisztelnem kellett döntését, bár pár morcos szót hallattam, amit azzal hálált meg, hogy aznap nem volt hajlandó működtetni az ablakemelőket és a központi zárat. Női szeszély. Másnapra megenyhült, amikor egyébként két dolog is kitört: egy jó kis vihar és a szünidő. A vihar Bristolban nagyobb gondot nem okozott, de Cornwallban utakat mosott el és volt ahol helikopterrel kellet embereket kimenteni. A szünidő itt szakaszosan működik, attól függően ki hogyan adta ki az évközi szabadnapokat. Most szeptember elejéig nincs se iskola se óvoda, bár itt kicsit más a rendszer. Ugyanis létezik a pre school intézménye, ami ugye olyan nagy csoportos óvodának felel meg, de az iskolában üzemel. A vakáció érezhető, szinte kiürült a város, de hétvégére nagy tömeget várnak, akkor lesz a Harbourside Festival, sok zene, sok ember meg minden. KZS bristolszakértő szerint A Harbourra csak az menjen, aki bírja a hangos zenét, a cider vagy sör minden következményét vagy asszony akar lenni. Kétségtelen arrafelé ilyenkor mindent meg lehet találni, talán a józan ész ritka .

Mindenképpen örülök, hogy ha lassan is de haladnak a brexit tárgyalások és a britek egyre inkább belátják, két dolog biztosan nincsen : Európai szabadpiac és nekik igazuk. Az igen érdekes volt, mikor az egyébként rendkívül higgadt George Osborne volt pénzügyminiszter kifejezetten hangosan közölte a BBC vitafórumán Amber Rudd mostani belügyminiszterrel, aki ugyanúgy a Konzervatív Párt tagja, mint Osborne, csak Ő hisz a Brexitben, Osborne meg gondolkodik, hogy az a pénz amit az EU kér, az nem büntetés, hanem két és fél éves tagdíj, amíg Britannia biztosan EU tag lesz és ezt egy kormánytagnak illene tudni. Amber Rudd erre azt mondta, így is fel lehet fogni. Abroncsot!!! Amúgy eszembe jutott Markos György frenetikus száma, mikor előadja, hogyan mesél egy orosz diák a rábízott gyerekeknek. Abban van az a rész, hogy a vén banya azt mondja az ifjú, daliás Hercegnek, ha a magáévá teszi, gyönyörű királykisasszony lesz. A Herceg szerint akkor világ életében banya marad, de aztán egy vödröt tesz a banya fejére és meghajtja az anyókát, mint Singer a találmányát. Mikor leveszi a vödröt, a banya rondább, mint volt, pedig a Herceg szerint már két királykisasszonynak kellene lennie. Mire a banya: – Hány éves vagy, Herceg? – 26 – válaszolja. – És még hiszel a mesékben?! Úgy néz ki, hogy a britek ha lassan is, de ébredeznek. Meglehet, mire teljesen felébrednek már késő lesz. Legfeljebb nem beszélnek róla és így nem lesz!

Nagyon örültem, hogy cégem az Arthur David Food with Service Ltd. elnyerte élelmiszer kategóriában a Britannia legjobb családi cége címet, ami nagyon nagy dolog, hiszen több tízezer cég közül lettünk elsők. Persze nagyon jól mutat ez mindenhol, mert itt ennek súlya van, ezt nem lehet megvenni. A tulaj, Arthur, mert mindenki így hívja személyesen mindenkinek megköszönte, amit úgy képzeljetek el, hogy napokig ment a telephelyen, hogy ki ne hagyjon senkit. Kezet fogott és megköszönte a munkámat és remélte, hogy még sokáig itt fogok dolgozni. Nagyon jól esett. Amúgy Arthur rendszeresen feltűnik, mindig köszön, mindig KÉR és néha megjegyzi, hogy ez vagy az nem jó. Egy magyar multinál nem sok jövőt jósolnék neki,az biztos. A múltkor látta, hogy a selejt kidobálása közben morgok / na erről nem tudok leszokni/ és megkérdezte mi a baj? Ugye az angolom még nem az igazi /?!/ de azért elmondtam, ahogy tudtam, hogy nem kellene kidobni ládaszámra a mandarint csak azért, mert van benne penészes, át lehet válogatni. Azt mondta: igaz, majd visszaküldött szedni, Ő pedig leült egy ládára és el kezdte kiválogatni a mandarint. Ilyen egy igazi tulaj. Mellesleg mindenkit meghívtak egy ebédre, illetve az éjszakások hajnal 4 kor /!!/ kaptak egy FEB-t vagyis egy Full English Breakfast-ot teljes brit reggelit. A nappalosok, mint én is három különböző kajából választhattak, amiből én a teriyaki csirkét kértem basmati rizzsel, mert olyat még nem ettem. És nem is fogok. Többet.

Kevésbé örültem annak, mikor kiderült, hogy Britanniában már milyen fiatalon lehet legálisan alkoholt inni, ami egyébként meglátszik az ifjúságon. Ugyanis ha nyilvános helyen étel mellé kér valaki alkoholos italt, azt már 16 éves korától megteheti. Kérem itt Britanniában a pia nem olcsó. Pubban étteremben főleg, de máshol sem. Nagyon magas adó van rajta, hogy minél kevesebben igyanak, ahogy egy kormányember mondta, de ez nem jött be. A fiatalok isznak. Mindig. Mindenhol. Egy jobb tőkehal kevesebb vizet nyel egy évben, mint amennyi ale, itteni sör, legördül egy brit ifjú torkán. Biztosan vannak olyan brit fiatalok, akik nem így tesznek, de nekik sikerült annyira eltűnniük vagy álcázniuk magukat, hogy ez alatt a két év alatt nem vettem észre Őket. Igaz az utcán, főleg hétvégén nem az elit szokott közlekedni busszal, taxival vagy négykézláb, de az itteni IHB (Iszunk Hányunk Belefekszünk) résztvevők száma igen magas értéket ér el.

Annak sem örültem, mikor Terus Anyus, aki jelenleg a Hogyan nullázzuk le a pártunkat? játékot műveli, kijelentette, hogy nincs szükség az EU migráns munkaerőre , mert a brit gazdaság a brit munkaerővel is erős marad. KZS bristolszakértő szerint Terus Anyus azért mond ekkora marhaságokat, mert igazi, dolgozó, munkát végző britet még sosem látott. Aliz szerint nem volt még egy olyan ország Európa történetében, amelyik így kurta seggbe önmagát. Aki ismeri a nejem, azt tudja, hogy nem káromkodik és nekem se engedi meg, ami néha máj károsodást okoz nálam. Amúgy a brit meg az EU migránst nehéz megkülönböztetni. Amíg el nem kezdenek dolgozni. Mint mikor Andrea Landsom a brexit anyja /hogy maradt volna meddő/ azt találta mondani, hogy a britek igenis dolgosak, hiszen az Ő kertészük is milyen rendesen dolgozik, akit egyébként Wojteknek hívnak. Ez biztos annyira ősi brit név, hogy nem is hallottak róla. Ahogy szintén mostanában beszólásaiban feltűnően aktív nejem mondta: A brit munkás legfőbb célja, hogy két tea között meg tudjon inni egy harmadikat. De majd a harmadik világbeliek megoldják a problémát. Nos hát eddig is jöhettek volna. De nem jöttek vagy csak kevesen . Nem szabad elfelejteni, hogy Britanniában nagy divat a 0 órás szerződés, mikor is van szerződésed,de vagy akkor jössz dolgozni mikor hívnak, vagy amikor Te akarsz. Shikima, Aliz jamaicai származású kolléganője elmagyarázta, egy karibinak azért jó a 0 órás szerződés, mert ha bulizni kell, akkor buli van és nincs meló. De volt nekem is egy Adam nevű gambiai kolléganőm, aki azt mondta, mikor nem jött az étterembe dolgozni, hogy beszéde volt az Isteneivel és olyankor olyasmi, hogy munka, az nem számít. Aki viszont számít rájuk, az Terus Anyus és Boris Johnson, akinek sikerült azzal viccelődnie, hogy Ő tulajdonképpen csak a külföldieket nem szereti és legszívesebben el se hagyná Britanniát. Pechjére Ő a külügyminiszter. Amúgy Ő és Nigel „The Rat” Farage feltalálták a Piers Morgan /ITV sztárriporter/ által munka rasszizmusnak nevezett fogalmat, amikor azt mondták, mindenkit várnak Britanniába dolgozni, de csak azokat, akik szerintük dolgozó emberek. Aha. És a többi az mi?! Egyébként ez a mostani kormány, mintha hajtana a Legbénább Britek címre. Hammond pajtás a jelenlegi pénzügyminiszter sikeresen morogta egy bekapcsolt mikrofon mellett, hogy az állami alkalmazottak túl vannak fizetve és meg kellene nyirbálni a jövedelmüket vagy ők magukat. Erre annyi bekapnivalót ajánlottak fel neki, hogy élete végéig nem végezne vele. Így aztán nem csoda, hogy a Munkáspárt népszerűsége már 55% nál jár, pedig Jeremy Corbin semmit sem csinál. Meglehet pont ezért.

Tényleg örültem, mikor megláttam, hogy mire is jó a burka, csador vagy turbán. A Lidlben álltak előttem egy ilyen nyakambaszakadtafüggöny ruhában, igaz kiderült az csak egy hölgy, de lehetett volna ott felejtett népcsoport is, és csak azt hallom, hogy beszél ,de nincs nála telefon. Akkor láttam, hogy szépen bedugják a turbán, kendő, lepontya mögé a telefont, ami így iszlám headsetként működik. Zseniális. Ha ezt Mohamed tudta volna, nem üvöltözött volna potyára egy minaret tetején.

Annak a remek rendszernek, ami az ASDA ban működik, nagyon örültem. A heti bevásárlást legtöbbször a Longwell Greenben található hipermarketben végezzük. Minden számla végén van egy vonalkód egy szép hosszú számsorral és ezt egy honlapon beütve, három órával a vásárlás után ellenőrizni lehet, hogy valóban ők-e a legolcsóbbak. Ilyenkor a rendszer összehasonlítja másik négy / Tesco, Sainsbury,Morrison és Waitrose/ cég árával és ha ott olcsóbb bármelyik általunk vásárolt termék, ad egy nyugtát, amit kinyomtatva az eredeti blokkal visszaviszünk a következő vásárlásnál és ott levonják az akkori számla végösszegéből. Nem semmi. Az eddigi legnagyobb összeg 4.80 font volt. Az kérem négy liter laktózmentes tej. Nagyon jó dolog. A visszatérítés.

És nagyon örülök annak, hogy itt Britanniában nagyon vidám és mosolygós nyugdíjasok élnek. A 36-os buszon előttem két úgy 70 körül lépegető hölgy ült, igen jó karban voltak. A mellettük lévő ülésen egy kissé rozzantabb úriember foglalt helyet. Mindenen nevettek, viccelődtek kissé pikáns dolgokon is. Mikor az úriember leszállt azt mondta: Imádlak Katie, de szivesen együtt lennék mindkettőtökkel, egyszerre. A két hölgy nevetve mondta: Mi is Larry, mi is. Mikor az úriember már kívülről integetett, a jobbik hölgy megjegyezte: Nagy a szája, de amúgy vékony. Mire a másik hölgy: Te már voltál vele? A jobbik hölgy sóhajtott : Igen. Egyszer. De ha nem tudtam volna, miért van rajtam, azt hittem volna takaró!

See you later!