„ Az élet egy nagy kürtős kalács; A semmi körül ott a máz” Voga-Turnovszky örökbecsű nótája akkor jutott eszembe, mikor már annyira üresnek éreztem magam, mint egy igazi kormányközlemény. Ilyenkor fel kell töltődni mindenféle élménnyel, meg egyebekkel, amin nem elsősorban Abbott ale-t vagy argentín Malbecet értek, mondjuk a Whyte & MacKay whisky is jó erre a célra, hanem sok mindent, ami végre újra használható, teljes emberré tesz.
Ennek első feltétele: menj szabadságra. Nálunk különleges a helyzet, mert nekem 21 nap szabadságom van, Aliznak 35 nap, tehát kicsiny eltérés akad. Így aztán úgy kell mindent beosztani, hogy jusson mindenre. Olyan felesleges dolgokra, mint karácsony nem is pazarlom, mert olyan szabadság itt nincs. Persze ha Kispolski a lengyel kisfőnököm menni akar, akkor van. No problem. Egy szabadság szerintem legalább két hét. KZS bristolszakértő szerint: Csak angoloknak kell két hét szabadság, mert egy hét azzal telik el, hogy észre vegyék szabadságon vannak. Meglehet igaza van, de én maradtam a két hetes szabadságnál, amit szeptember közepére vettem ki és amit a szabadnapokkal játszva sikerült 16 napra feltornáznom. Halleluja! Felsőbb szintről / én mindig lecsúszva fekszem-ülök a kanapén, Aliz nem/ jött javaslat alapján, ami már megint nem nekem jutott eszembe, pedig jó ötlet, most anyósomék jöttek hozzánk. Mivel tavaly fantasztikus cefre érlelő szép meleg volt és brit tudósok idénre is ezt jósolták, gondoltuk remek időnk lesz. Az lett, bár ha minden nap lejátszottam volna Kern András: Esik mocskosul az eső, Hű de esik, Piszkosul esik című számát, az bizony legalább olyan helytálló lett volna, mint Miranda Hart poénja: Mondj egy vicces dolgot Britanniában; Theresa May kormánya. KZS bristolszakértő erre azt mondta: Brit tudósoknak négy év kellett ahhoz is, hogy megállapítsák, a ceruzának csak az egyik végével lehet írni. És még két év, hogy rájöjjenek, AZ nem az a fele. Szóval szép szombati nap, enyhe eső, anyósomékat felvesszük a reptéren, ami avval büszkélkedhet, hogy Britannia negyedik legdrágább reptere, és jöttünk haza. Mivel le volt zárva az ismert út, ezért másfelé mentünk. Nem. Nem tévedtünk el, csak új utat próbáltunk ki. Másnap anyósomék megpróbáltatásának első lépcsője jött : egy igazi FBB azaz Full British Breakfast. Ahogy kell, tükörtojással, baconnel, paradicsomos sült babbal, pirítóssal, blackpudinggal. A Richmond kolbászt nem volt szívem odaadni, mert az magyar embernek a kolbász megcsúfolása. Mert az hagyján, hogy nincs íze, de az állaga is inkább egy újrahasznosított kolbászéra emlékeztet. Mit mondjak túlélték. Megnéztük Bristol egyik nevezetességét a Cliftonban lévő függő hidat, amiről csak azért nem fújt le a szél, mert nem volt kedve. Aztán esett. Az eső. Másnap Wells-Cheddar-Weston Super Mare volt az útirány. Bár Bogi nagyon vigyorgott már az elején, nem vettem komolyan. Viszont Wellsbe érve akkora eső fogadott, hogy még a járdát sem láttuk, nemhogy a katedrálist. Mivel az eső erősebb volt inkább Cheddar felé autóztunk. A nap itt már sütött. Itt minden rendben volt. – Akkor irány Weston – mondtam, mire leszakadt az ég. És esett. Az eső. Így visszajöttünk Bristolba. Kedden gondoltuk megmutatjuk Britannia egyik gyöngyszemét Biburyt. Ez a piciny falu felkerült a világ 10 legszebb faluja közé, amit mindenképpen látni kell. Az Arlington Row nevű pár házból álló sor már 500 éve így áll. Akkora ajtókkal, hogy én csak több részletben férnék be. Ez az egyik nevezetessége. A másik, hogy itt van Britanniában az egy négyzetméterre eső legtöbb japán. Meg kínai. Ez egy olyan része Britanniának, Wales mellett, ahol két nyelven van kiírva minden: angolul és japánul. /Amúgy az én munkahelyem is büszkélkedhet ilyennel, a Hillside farmon minden két nyelven van kiírva: angolul és lengyelül. Ha így haladunk, lassan tanulhatok lengyelül. Tak tak./ Odafelé sütött a nap, ugye mi megmondtuk, hogy jó idő lesz, aztán Biburyben már beborult. Hazafelé pedig szakadt. Az eső. Ráadásul ott voltak az álnok cirencesteri körfolgalmak, ahol megint sikerült új utakat találnunk. Nem, NEM tévedtünk el. Bogi végig azon az úton ment, amit választottunk. Nagggyon jó ötlet a GPS de ott, ahol a térerőn több lyuk van mint egy szelet ementálin, ez nem könnyű. És esett. Az eső. Szerdán elvileg Walesbe mentünk volna, de mivel Berkeley Castle-t csak ekkor lehetett látogatni , hát arra vettük az irányt. Igazi kastélyt nézni és igazi hatalmas parkban sétálni mindig nagyszerű. De most kivételesen esett. Az eső. A kastélynál már szakadt. Ráadásul filmforgatás volt, ezért sok helyre be se lehetett menni. A rengeteg teázó-kávézó-nemcsináloksemmit ember láttán megértettem miért kerül sokba egy film. A Johnny English 3. részét forgatták, pedig már a második is felesleges volt. Ahogy Hofi mondta: A film jó volt, csak rosszul vágták. Nem keresztben kellett volna, hanem hosszában. Hazafelé kis ízelítő a Raining in Britain című műsorból, de első munkahelyemre a RedWood Farm nevű étterembe odaértünk. Egy remek ebéd, néhány régi kolléga mindig jó hangulatot teremt, most is így volt. Életemben először láttam, hogy apósom nem bír el egy lamb shank pie – jal /bárány csülök pite/ és egy akkora szelet csoki tortával, ami alól az Enterprise anyahajó se lógna ki. Mondjuk én is komoly küzdelmet folytattam egy Giant Eckler nevű sütivel, de én győztem, Aliz segítségével. Másnap Lackockba és Dyrhamba mentünk. Az eső nagyon kegyes volt. Kizárólag akkor esett, mikor kiszálltunk a kocsiból. Lackock ettől még ugyanolyan bájos és imádnivaló kisváros, ahol megállt az idő; mint máskor. Délután viszont még jobban esett. Az eső. Mivel péntekre megint egész napos esőt mondott minden brit meteorológiai intézmény, ezért töröltük a wales-i túrát. Természetesen a hét legszebb napja volt, egész nap sütött, így mi itthon töltöttünk. És nem esett. Az eső. Így megy ez!
A következő hétre tényleg igazi szabadságot terveztünk. Azaz semmit sem csinálunk. Olvasás, filmek, mászkálás, alvás. Váltott sorrendben. Néha esett az eső. Kedden elmentünk Londonba, busszal. Igen, van kocsink, de a busz sokkal olcsóbb. A MegaBus összesen 24 fontért vitt minket oda-vissza London központja és Bristol központja között. Ennyiből a benzin nem jött volna ki. Szóval a busz jó volt. Portugál sofőrrel és bal kormányos változattal. London nem változott. Még mindig lenyűgöző, bár kissé szürkének tűnt. Elsősorban a Harrods és a Selfridges karácsonyi vásárára voltunk kíváncsiak. Mivel mindkettő a Belvárosban van, ezért nem meglepő, hogy ott túlsúlyban voltak a fátyolosok és a ferde szeműek. Nagyobb mennyiségben, mint azt bárki elképzelné. A Harrods melletti utcában négy autó állt. Egy matt arany Bentley egy vörös Ferrari és két Porsche. Ez úgy 20 évi itteni fizetésem és 55 évi otthoni. Az azért még nekem is sok volt, mikor egy lőrésruhás /lásd még csador, mert a próféta ezt írja elő, hogy Rolls Royce-szal kell közlekedni azt mikor írta elő, azt is kutatni fogják brit tudósok/ hölgy beszállt egy Rolls Royce ba és simán elment vele, pedig szerintem egy csíkon kívül semmit sem látott. A Harrodsban annyi kínai volt, hogy fél Tajvan megtelne velük. Általában talpig ADIDAS vagy NIKE mint népviselet és az esztelen költés jellemzi őket. Amúgy tavaly hivatalosan 45.000 kínai jött ide Britanniába, amiből 13.000 eltűnt. De még keresik őket. Nemcsak brit tudósok. A két áruház választékáról tettem fel videót az oldalamra, szerencsére sokan látták. Fantasztikus!! Nekem a Harrods mindig is a Kereskedelem szentélye. Ami ott van AZ kereskedelem! Tökéletes. Igaz a könyv emeleten lett volna mit igazítani, de ez már csak az én hülyeségem. Annak idején egy német könyvesboltban elkezdtem sorba rakni az Asimov könyveket. Nem bántottak, de szerintem a mosolyuk nem volt őszinte. Innen a Piccadily Circus és a Trafalgar jött, ahol éppen tüntettek valamiért, de szerintem azok javarésze se tudta miért, akik ott voltak. A Regent Street a méregdrága boltjaival még mindig a hűazanyja kategóriába tartozik. Ha ennyi időt töltesz Britanniában, akkor már London sem akkora szám. Ami érezhető volt, az a tömeg. Mindenhol. Az hogy a 18 órakor induló busz, kameruni sofőrrel 19.35 kor ért ki Londonból az M4 autópályára, az borzalmas volt. Visszafelé ugyanis emeletes busszal jöttünk és hogy többet lássunk, az emeleten ültünk le, ami folytonos elindulás – megállás miatt lengett, mint falusi gyerek veleszületett „tehetsége”. Felkavaró élmény volt. Mikor jössz vagy mész Londonba bármelyik autópályán azt három vagy négy sávon teheted meg. De ez sem elég. Egész nap dugó van. Borzalmas.
A szabadság befejezése képen végre átmentünk Walesbe, Cardiffba . Mivel minden híd fizetős arrafelé, 6.80 font egy retúr átmenetel, ezért megint a MegaBus jött ami kemény 10 fontért vitt minket oda-vissza. Nem semmi. Cardiff úgy 50 mérföld /80 km/. Egy olyan város, amiről azt érzed, nincs befejezve. A walesi nyelv, mint olyan külön érdekes, mert ki hitte volna hogy a cwpwrdd szó, aminek a kiejtését még gyakorolom, cleanert jelent, azaz takarítót. Azért a z betűk zenei zamatát élvezzétek! Egy kávézóban, amit ha már Cymrunban azaz Walesben vagyunk talán Csta Caf nak kellene írni, szemben ült velünk egy igazi walesi pár, akik walesi nyelven beszélgettek, miközben egy sós karamellás süteményt próbáltak elvágni, ami nem hagyta magát. Amikor sikerült, a pasi olyan mozdulattal kapta el az egyik felét a levegőben, hogyha látja bármelyik baseball klub, mentem szerződtetik. Maga a walesi nyelv leginkább a klingonra hasonlít, bár lágyabb. És esküszöm hallottam egy igazi magyar szót is közte: rósejbni. Amúgy sok látnivaló nem volt, de azt megnéztük. Feltűnő volt, hogy mennyivel szegényebb ez a város, mint Bristol vagy London. Az emberek igénytelensége, öltözéke, viselkedése. Minden két nyelven van kiírva és mindenki beszélhet boltban, vendéglőben walesi nyelven is, megértik.
Ahogy KZS bristolszakértő mondta: Britannia nagyon klassz hely, csak az angolok nem kellenek bele. Meg a lengyelek. Nos a két hét szabadság alatt kipihentük magunkat. Nekem sikerült 3 kiló plusz ledolgozandó réteget felszednem, ami nem tudom, hogy került rám. Az én fiókjaimban nincs ilyen. Igaz Aliz szokott pakolni, hacsak úgy nem. Az első nap a munkahelyemen a kis, közepes és nagyhalált is előadtam több szereposztásban, egyedül. Majd meg deglettem. Alig bírtam el a 25 kilós hagymás zsákot, amiből régebben kettőt is vittem egy jobbost meg egy balost, csak az egyensúly miatt. Most meg egy zsákkal eljátszottam a Rongyláb király összes főszerepét. Úgy másztam be Bogiba, hogy komolyan mondom indítás után percekig reszketett a röhögéstől. A szedőterem hidege is meglepő volt. Igaz új a légkondi, de hogy működik is, az szokatlan. Komolyan, ha a golyóimnak lett volna foga, simán kirágják magukat vacogás címszó alatt a gatyámból a napvilágra. Most már minden visszaállt a normális szintre, de nagy történések gyülekeznek. Ha rendesen sorba állnak el is mesélem legközelebb.
Amúgy minden tiszteletem Oxfordnak és Cambridge-nek és az ott végzett brit tudósoknak. Világhírűek, az egyetemek rangsorában az első húsz között vannak, mégis az a mondat, ami úgy kezdődik, hogy Brit tudósok, az mosolyt vált ki szerte a világon. Mit mondhatnék erre? Brit tudósok már kutatják, miért van ez.
See you later!