Az ugye megvan, mikor az egyetlen klasszikus Star Wars filmben Han Solo azt mondja Chewbacca-nak, hogy „ – Tartsd a távolságot Csubi, de úgy hogy ne vegyék észre, hogy tartod a távolságot.” Ez jutott eszembe, mikor végre összekoccantunk a Wetherspoon nevű vizeletnövelőben egy kis beszédre meg ciderre és sörre az Angyalokkal. Ott mondtam KZS bristolszakértőnek, hogy vannak dolgok, amit a briteknél sosem fogok megérteni, mire Ő így válaszolt: Ha már megérted azt, hogy nem fogod Őket megérteni, akkor lassan érteni fogod Őket. Ez teljesen világos volt, de inkább egy fél pint Abbott ale-lel némítottam el magam.
A dolog azonban nem hagyott nyugodni, volt már ilyen az életemben jó és rossz előjellel. Oscar Wilde híres mondása, miszerint A nőket nem megérteni , hanem szeretni kell, mindig előttem van. Akkor a briteket nem megérteni kell, hanem szeretni. Na de mit? Én komolyan szeretem az angol reggelit, még a blackpudding nevezetű véreshurka gyalázatot is megeszem és a paradicsomos bab kifejezetten a kedvencemmé vált, a fish&chips pedig bármikor jöhet az elmaradhatatlan mash peas-szel, ami olyan, mint mikor a gyerek kiköpi a zöldborsó főzeléket, apuka rálép, anyuka meg a tányérra takarítja; az angol sör ami itt ale névre hallgat szerintem remek vesekő hajtó, egyetlen hibája, hogy olyan igazi frizura igazító büffentést nem lehet produkálni tőle; a steaket egyszerűen imádom, még akkor is mikor nejem azzal küld a fagyasztóhoz, hogy : Keresd meg Te azt a marhahúst, úgyis egy nyelven beszéltek; az hogy mindenhez chipset, azaz sült krumplit adnak az szuper, bár a legutóbbi, amit láttam, hogy lasagne mellé kínálták, kicsit meglepő, de Britannia én így szeretem. Jobb oldalon közlekedni teljesen normális és egyszerű, már a biztonsági öv is a helyén van és már olyan biztonsággal hajtok be olyan utcába, ami nincs is, mint egy igazi brit. A buszon mindig az emeletre megyek, mert onnan jobban látni. Igaz, itt a függöny, mint olyan, igazi európai különcség és mikor áll a busz egy megállóban és a ház ablaka legalább fél méterre van, remekül lehet tv-t nézni. Vagy egyebet. /Amúgy itt ismeretlen fogalom a „kőműves mosoly” amit itt mason smile vagy bricklawyer smile néven forgalmazok és Bishop Sutton ban már ismertté tettem. Még pár évtized és elterjed. Addigra már a Brexitet is érteni fogják. Nagy ország, kicsit lassabban mennek a dolgok. So it goes!/Kifejezetten hálás vagyok azért, hogy az elmúlt két év 9 hónapban, de ki számolja, a gondolkodásmódom átalakult és már szinte mindenben először a pozitívumot látom. Még a „kőműves mosolyban” is.
Mindezek ellenére van olyan, amit sosem fogok megérteni. Ilyen a Black Friday nevű izé. Ami ugye itt a kapitalizmus őshazájában nagyon népszerű, mint minden, ha vásárolni lehet. Persze itt is vannak hihetetlen akciók és hihetetlen átverések, mint mikor a PC Curry nevű cég azt a HP laptopot, amit 329 fontér árul, a Black Friday alatt akciósan 359 fontért kínálta. És vették. Ugyanilyen fantasztikus akciók voltak élelmiszerből, mikor is kedvenc Heinz paradicsomos babom 6-os szerelésben kétszer annyiba került, mintha két négyes kiszerelést vettem volna. Ez amúgy oké, aki hülye az költsön többet. Na de amit nem fogok megérteni, az az akciós temetés. Ugye itt Britanniában a Coop nevű cég az élelmiszer bolthálózaton kívül foglalkozik banki tevékenységgel és temetkezési részlege is van. Ez a részleg hirdette meg Black Friday alkalmából, hogy 2999 fontért akciósan lehet temetést venni, csak három napig! Aztán ebből egy hónap lett és mivel a konkurencia alá ígért, levitte 2850 fontra az árat és ebben már a lovaskocsi utáni hulladék eltakarítása is benne volt. Aztán újabb két héttel meghosszabbították, mert nem haltak elég gyorsan a kuncsaftok.
Nem fogom megérteni a brit „bojlertestű” /copyright by Barbi/ nőket. Vagy akik arra hasonlítanak. Nem a testméretükkel van probléma, mert az adott, ugye anyuka apuka is ekkora, így aztán a brit fiúk is ehhez vannak szokva, hogy az összes csámcsogni való kint van a placcon vegye-vigye alapon. Még az is oké, hogy főleg a feketéknek ezek típusú hölgyek nagyon bejönnek, mert ugye a nagy darab hölgy biztos gyermekáldás és hát „meeeen!” mekkora brit felület lehet egy szegény nigériai nemzetközösségi gyereké. Amúgy ilyenkor mindig elcsodálkozom azon, hogy a természet mennyre tudja, mit kell tennie. Mert kérem az világos, hogy Ádámnak, egykori iskolatársamnak igaza van, már bocsánat! de két comb között legjobb egy nagy egyenes, kicsi hajlattal, de hogy ezek a fekete srácok azért vannak megáldva akkora kulccsal, hogy még a brit hölgyek redőkbe rejtett zárját is elérjék, az hótziher! Amit sosem fogok megérteni, az például az, mikor egyik irodában meresztő kolléganőm mutogatta tepsi mobilján a nyaralási képeket, amin a férje- barátja vagy bármije, egy fekete srác is látható volt egy nagyon divatos napszemüvegben, miközben egy pornó Oscart kiérdemlő tárgyat villantott. Nos erre Suzy rendkívül büszke volt. Ő amúgy egy tipikus 25 év körüli, műszőke, „két sorban a mellem, hasam kicsit lejjebb” típusú brit leányzó, akinek már van két cappucino gyermeke és az egyikről biztosan tudja ki az apja. Amúgy ezen hölgyek egyszerűségét /ennél kedvesebben nem tudom leírni a buta liba megfelelőjét/ jelzi egy másik eset, mikor is egy másik irodában gyarapodó hölgy nem tudott elindulni az autójával, amihez képest egy kiskunroggyantottfalvi disznóól Michelin csillagos étterem, mert nem mozgott a gázpedál. Akkor már vagy négy sofőr nyálzott a felnyitott motorház tető alatt, ahová az autó tulajdonos hölgy is behajolt vagy tíz liter tej befogadására képes kannákkal és találgatták mi lehet a hiba. Az akkor még nálunk dolgozó egyik magyar sofőr is odament, meghallgatta mi a probléma, ami lassan elérte a Forsyth Saga méretét, majd benézett a kocsiba, letérdelt és kivett egy nagyon klassz játék autót a gázpedál alól. Mert azt senki se nézte meg. Ahogy a hölgy mondta Ő ilyen helyeken nem térdel. So it goes! /Teljesen mellékesen, csak a cappucino gyerekek kapcsán. Karácsonykor az ITV Good Morning Britain! című műsorában volt, hogy egy manchesteri iskola 9 éves tanulói úgy 30-an elénekelték a Noel című karácsonyi számot. A gyerekek között volt három fehér, Négy indiai vagy pakisztáni, Négy fátyolos és a többi fekete. „A mi szép színes Britanniánk húsz év múlva!” – mondta Piers Morgan az itteni legnagyobb sztárriporter. És bizony bitangul igaza van/
Nem fogom megérteni, hogy a britek miért használják kizárólag az autó reflektorát, amint sötétebb lesz. Tény ez valamivel jobb, mintha semmit sem használnak, de nagyon zavaró. Nekem Jön szembe egy nyomronc Audival és nem vesz észre csak mikor úgy két méternyire van tőlem. Addig nem lát. Engem se. Na akkor leveszi tompítottra, de mikor mellém ér rányomja a reflektort, hogy Isten áldja meg a xenon fényszóró feltalálóját mind a két kezével, mielőtt odakötözte egy útszéli táblához napszemüveg nélkül. Van egy sejtésem, hogy ennek a háború az oka. Nem a búr, amiről itt ugye nem beszélnek, tehát nincs. Nem az első világháború, amiről még mindig többet beszélnek, mint bármelyikről, mert a briteknek AZ A háború. Hanem a második világháború és abból is Blitz. Ugye akkor mindenki az eget kémlelte a Henkel 111 es bombázók után kutatva és még összegyűjtött szentjános bogár kupaccal is az eget világították. Mivel a brit utak legtöbbje dombra épült, ezért kiválóan alkalmasak arra, hogy a felfelé jövő jármű megvilágítsa az eget. Szóval vagy nem tudják hogy 73 éve véget ért a háború és egy árva Messerschmittet nem fognak találni az égen vagy genetikailag beléjük ívódott és öröklődik vagy ettől világosabb lesz a Brexit. Mivel főleg a kormánynak halvány segédfogalma sincs, hogy mi is az a Brexit és mit is kellene csinálni vele, ezért bármire bármikor alkalmazható. Néha déja vu érzésem van ezzel kapcsolatban. Is.
Nem fogom megérteni, hogy mennyire más itt a munkahelyi biztonság kérdése, mint otthon. Mikor Jack felül a targoncára és egy pillantásával háromfelé néz, akkor mindenki arrébb megy néhány raktárral, mert mit lehet tudni hová kerül a raklap. / Amúgy Jacket, aki úgy tud beszélni, hogy nem mozog a szája már remekül tudom a többiek örömére utánozni. Mikor azt mondtam „jackesen” hogy I seat on the forklift, azt úgy értették I live in Yorkshre. Ami itt azért vált ki nevetést, mert ez ugye Somerset és Yorkshire ben csak a hülyék élnek./ Ettől függetlenül ez nem számít balesetveszélynek, hiszen Jack maga egy baleset. Amúgy jópofa srác én bírom. Minden héten megkérdezi, Aliz mikor fog otthagyni, mert akkor randizna vele és én minden héten megígérem neki, ha itt lesz az ideje szólok. Munkabiztonság terén a legnagyobb az volt, mikor is egy új manager jött hozzánk és látta, hogy a wc-re igyekezvén úgy másztam át a korláton, mint egy 90 éves James Bond a járókerettel. Nem hagyta szó nélkül, hanem pár óra múlva bejött a szedőterembe és elmondta, Ő az új Healthy and Safety manager /a nevét nem mondta, mert minek is/ és amit a korlátnál csináltam ne tegyem többé, mert balesetveszélyes. És távozott kézzel varrott bőrtalpú olasz cipőjében, ami a szedőterem padlóján simán használható korcsolya nélkül egy leszúrt Rittberger bemutatásához. Én tudom, hogy a Jó Isten kedveli a hülyéket, de ettől még a lábuk eltörhet, mert az nem kizáró ok. Igazából Aliz akadt ki ezen és legszívesebben elmondta volna, hogy ami igazán veszélyes az a 9 láb /több mint 3 méter magas/ raklap, aminek a tetejéről egy 19 éve készült létrán keresztül kell leszedni a 18 kilós almás dobozt, ami ha a Healthy és Safety manager fejére esik, nagyobb nevetést fog kiváltani, mint Miranda Hart tv műsora, amit menetközben kevertek le. Megjegyzendő, hogy az eredeti létrából csak az a kis tábla van meg, ami jelzi, ez 19 évvel ezelőtt készült. Vagy esetleg a minden nagyobb eső után feltűnő Warehouse Creek, Raktár patak veszélyes, amin megcsúszva egy szelíd 25 kilós krumpliszsákkal akkorát lehet pofára esni, mint Brexit utáni Britannia az európai szabadpiacon. Sapkát kell viselnünk mindig a szedőteremben / Még nekem is/, mert az nem megengedett, hogy hajszál kerüljön a krumpli vagy a közé, esetleg a hámozás előtti cukkinire vagy padlizsánra. So it goes!
Nem fogom sosem megérteni, hogy az itteni postások a legnagyobb hidegben is térdnadrágban, de prémes kapucnis kabátban tolják a gyerekkocsihoz hasonló alkalmatosságukat, háztól házig. Néha leállítják, lelakatolják. Igaz ettől még bármit kivehetsz belőle, de a kocsi megmarad. Aztán St. George-ban /ezt még nem rólam nevezték el/ van egy The White Horse nevű kocsma, ami már a nevében mutatja, mely bőrszín kedvelői látogatják. Ez egy igazi „road pub” vagyis péntekenként az egy főre eső Harley-Davidsonok száma vetekszik a szegecselt bőrdzsekik számával. Nos azért tudni kell, hogy St. George egy olyan környék, ahol este csak úgy láthatod a gyalogosokat, ha éppen tepsi mobiljukkal telefonálnak vagy Negro van a szájukban. Kétségtelen, hogy ez nem a legidálisabb hely egy „road pub”-nak, de ugye a feketék azt mondják menjenek el maguktól, a motorosok meg azt mondják, hogy Ők már akkor ott voltak, amikor a feketék még cukornádat szedtek a jamaicai gyarmatokon. És ez így van. Nehéz megérteni miért nincs erre megoldás, de mivel nem beszélnek róla így probléma sincs. Csak néhány rendőrautó minden pénteken.
Nem értem, de nem is fogom, hogy miért nem törődnek a britek az egészségükkel. Most nem a bárkit elrettentő fogaikról beszélek, amit már két éve is pedzegettem, hogy ugye a nyulak és a britek között van rokonság, hanem az egyéb bajokról. Rengeteg a cukorbeteg és a mozgásszervi betegséggel küszködő. Mert ugye itt keveset süt a nap és ezt a melegítésre használt whisky sör cider szentháromság sem pótolja. A D vitamin hiányzik. No nem a D, mint dugj! vitamin szaporítási fajtája, mert azzal itt nincs gond. Az amelyik erősítené a csontot. Már huszon éves emberek bottal vagy shopmobillal járnak. Ezeket az elektromos kis bigyókat aztán díszítik. Van mikor csak egy zöld P betű van rajta/ hogy tanuló vezető Pupil/, aztán mikor virágokkal van matricázva és legjobbat KingsChase-nél láttam. Ezüst színű volt Mercedes jellel, elől hátul szárnyakkal, hogy jobb legyen a tapadás és persze 44-es számmal /ez Lewis Hamilton rajtszáma, aki egy capuccino félisten itt Britanniában/. Remek volt.
Azt viszont megértem, hogy vannak viccek, amik másképpen hatnak egy egy országban. Mikor elküldtem németre átültetve egy modern Piroska és a farkas viccet unokaöcsémnek, aki amúgy a Mercedes autók belső ergonómiájáért felelős tervező mérnök, nem értette mit lehet ezen nevetni. /Amúgy a vicc: Piroska megy az erdőben, látja hogy rezeg a bokor.- Te vagy az Piroska? – kérdezi a farkas a bokorból, mert ismeri a mesét. – Én vagyok. – Na mi van nálad,Piroska? – Csak egy kosárka. – És mi van a kosárban,Piroska? – Kalács , egy kis bor. – Papír nincs Piroska?/ Amikor itt elmondtam angolra áttörve azt a poént, hogy mit jelent Magyarországon a 18 as karika? Három rendes olimpiát, meg azt amit mi rendeznénk, hát még egy mosoly sem fakadt. Ezért az egykori mester Marton Frici bácsi tanácsát megfogadva, miszerint Ha egy poént meg kell magyarázni az már párthatározat, nem erőltettem a dolgot. Én és az angol nyelv amúgy veszett nagy csatában vagyunk egymással és kétségtelen egyelőre nem én állok nyerésre. De ez itt Britanniában nem újdonság. Lásd még Brexit címszó alatt. Mindig azt mondom, hogy egy felsőfokú angol vizsgán azt kellene fordítási feladatnak adni, ami a Macskafogóban hangzik el, mikor Edlington megy a Központba és bemondja a jelszót: Aprócka kalapocska , benne csacska macska mocska. Ha ezt átteszed ugyanígy angolra, akkor mindent tudsz. /Jacket akkor sem fogod megérteni/
És bár sok mindent nem értek és nem is fogok,de marad a lényeg még mindig szeretek itt lenni és ezért az idei újévi fogadalmam, hogy Jövőre Szedek Ugyanitt.
See you later!