54. BRISTOL ÉS A HÚSVÉT | Székely Nagy György

„ Nem az a kérdés, hogy mit tojik a nyuszi, hanem hogy Te mennyire tojsz a nyuszira” KZS bristolszakértő szavait megszívlelve a húsvétot idén kihagyom. Inkább dolgozom, meg mikor lehet pihenek. És maximum egy lányos zavarában a tepsiben piruló új-zélandi báránycombra fogom korlátozni némi rozmaringos hagymaszósszal és rizi-bizivel. Meg kevés francia Malbec. Na jó, nem kevés. Tavaly még volt húsvéti csoki nyuszi meg ilyesmi a kollégáimnak, mert Ők még azok voltak. Mostanra belőlük három maradt, a többi munkatárs. Nem jó dolog.

Itt Britanniában komoly dolog a húsvét. Igaz a britek mindössze 59,4% a keresztény és abból is csak 9% a katolikus, bizonyítván Első Bözsi jó munkát végzett, amit aztán a többiek derekasan folytattak és mit mondjak az ír katolikusok kirobbanó   ellenszenve a britek iránt, nem sokat hozott a konyhára. Csak a statisztika kedvéért / ez az a dolog, amiben Winston Churchill csak akkor hitt, ha Ő írta őket/ 19,4% nem hívő; 4,4% a muszlim; 1,3% a hindu és 0,4% a zsidó vallású a lakosságnak. Érdekesség képen, az egyetlen vallás, ami növekedett, a muszlim. Ami nem véletlen, mert az EU polgárok után ők érkeztek a legnagyobb számban. Egy örökös miniszterelnök szerint: Ingyen sajt nincs, csak az egérfogóban, hát bizony mindenért fizetni kell. És ahogy egy Lannister mindig kifizeti a számlát, nos az egykori gyarmattartó britek ugyanezt teszik, ami akkora szívás, hogy ahhoz képest egy ’68 as kaliforniai füves parti óvodások szappanbuborék fújó versenye volt. Ugyebár az, hogy pár száz éven keresztül kirabolták a fél világot, az jó buli volt, / nem aratott Theresa May nagy sikert Kínában, mikor a régi kereskedelmi kapcsolatokra hivatkozott és a kínai partner megkérdezte: Melyik ópium háborúra gondol Asszonyom?/ a windsori kastély és Tower tele van ilyen cuccokkal, na de mikor le kellett lépni, akkor a békés rendezés /lásd még legyilkolunk minden britet és kiszolgálóikat variáció/érdekében mindenfélét ígértek az egykori szolgáknak, akik most mint Commonwealth polgárok rajzanak Britanniába, ahol komoly társadalmi és szociális feszültséget okoznak, főleg mert bizonyos népcsoportok igen eredményesen szaporodnak és mindehhez keveset dolgoznak. Nem jó párosítás, ezt több más ország is bizonyíthatja. De mivel erről a problémáról nem beszélnek, így nincs. Igazi brit dolog.

Na de vissza húsvéthoz. Tehát elvileg ez keresztény ünnep, főleg katolikus, de mivel ok az ivásra, evésre és vásárlásra, hát minden brit polgár nyitott rá. Főleg pénztárcailag, ami ugye előre viszi a Brexit által megtorpant brit gazdaságot. Igaz a Brexittel kapcsolatban a pénzügyminiszter Hammond pajtás mondott egy bíztatót: 2064-re már semmilyen hatással nem lesz a brit gazdaságra. Ezen még az ellenzék is úgy meglepődött, hogy még egy gyenge Really? kifejezésre sem volt erejük. Ugye az mindössze 46 év, de ki számolja? Szóval ilyenkor a britek költenek. Főleg kajára. Biztos, hogy van pia akció /én is megmentettem egy szegény 2 pintes Famous  Grouse whiskyt 5 fonttal olcsóbban, hiába, megsajnáltam szegényt annyira magányos volt a polcon/ meg báránycomb hegyekben. Amit nem értek, hogy bármerre mész Britanniában mindenhol megművelt földek, legelők, rajtuk marhák és birkák. Mondjuk néha az utakon volán mögött több van, de ne bántsuk meg a legelő állatokat más állatokkal. Tehát az irgalmatlan mennyiségű birka ellenére a legtöbb helyen az új-zélandi bárányt nem lehet kiszorítani. Ez is olyan brit dolog. Mint maga az ünnep, ami ravaszul csak egy napos, Húsvét Vasárnap, de az otthoni Nagypéntek itt Good Friday nevet kapott és Bank Holiday, vagyis fizetett ünnep. Aztán a szombat az sima, meg a vasárnap és Húsvét Hétfő itt simán tavaszi szabadnap. Trükkös. Ettől függetlenül minden mindig nyitva van, igaz a Lidl meg az Aldi nem, de mivel abszolút piacvezetők megtehetik. Itt ugyanis senki sem szól bele mikor és hogy vagy nyitva, a Te dolgod. Ha megéri, akkor csináld. Ha van rá embered csináld. Az egyetlen tiltás az a karácsony napja december 25-én. Ahogy KZS bristolszakértő mondta: A Not is your business elve itt is működik. És ha egy kormány egy hétnél tovább akar hatalmon lenni, akkor jobb, ha az emberek életébe nem szól bele. Mert az nem az Ő dolguk.

Tehát húsvét egy remek brit ünnep. Visszatérve egy kis Magyarországi kirándulásról, rögtön visszacsöppentünk a brit valóságba, ami jó volt. Én még sosem éreztem honvágyat, de az otthoni pár nap után megtudtam mi az. Nagyon szerettem volna hazajönni ide Bristolba, ahol az óriásplakáton a Sky tv hirdet és ahol nem kell egy foci meccs szünetében is híreket hallgatni és ha beállok a megállóba és késik a busz, akkor nem azt hallom, hogy ez melyik rohadt párt hibája. Ami jó volt otthon, azok szeretteinkkel való találkozás, már ami belefért, a színház, a mozi, a könyvek és megtapasztalni azt, hogy mekkora drágaság van otthon és röpke átszámolást végezve rájöttem itthon olcsóbb élni. Megélni meg főleg. Mert ahogy Vavyan Fable mondta Az életet nem túlélni, hanem megélni. Itt Bristolban ezt simán meg tudom tenni.

Kedden jöttünk, szerdán már dolgoztunk. Nem volt kellemes. A rám rakódott zúzapörkölt, pogácsa, almás pite és egyéb nagyon is szükséges dolgok némileg nehezítették a dolgot, de azért ment. Jack pajtás éppen havi rendes betegszabadságát töltötte, a többiek megvoltak és majd mindenki örült nekünk. Ez bizony jó érzés. Mikor mész a munkahelyedre és Arthur Davides autó rád villog köszöntésképpen vagy Steve hangos Who a f… come here? kiáltással üdvözöl, mikor Kryzstof és Lucja mosolyogva mondja Gyjó nápot! amire mi harsány Dzseny dobri val válaszolunk. Vagy mikor a Főnök ránk vigyorog és Is it again on board? dal fogad. Ez tényleg jó. A lengyel csapat másik részének a reakciója nem volt kellemes. Főleg a kisfőnök Damian é nem, akinek megvan az a fantasztikus lengyel képessége, hogy úgy néz keresztül rajtad, mint ha ablak lennél keret nélkül, de hát ugye mint tudjuk vannak Vezetők, meg olyan személyek akik egy kinevezés által hatalommal bírnak. A lengyel srác 23 éves és van benne potenciál, de így sosem lesz Vezető. Mert az a menedzser, aki úgy megy végig egy munkahelyen, hogy nem köszön egyetlen dolgozónak sem, az nem vezető. És ha ilyen marad nem is lesz az. Nekem már volt tapasztalatom arról, hogy milyen az, mikor egy munkahely átmegy fazekasműhelybe /lásd még köcsögképző címszó alatt/ és a Vezetőkben annyi emberség marad, mint egy kakas által leharcolt tollseprűben, de most bizonyítást nyert, hogy a kontraszelekció az bizony internacionális és nem nacionális dolog. Sajnos.

Na szóval húsvét, tehát very busy (nagyon elfoglalt, mozgalmas) lesz minden. Nem lett. De ezt már karácsonykor eljátszottuk. Akkor se jött be. Ugye mi főleg iskolákba szállítunk és mivel Ők ugyebár húsvétkor zárva vannak, így a rendelések száma lecsökken. Ami nagyobb baj, hogy a dolgozók száma is lecsökkent és néha azt éreztük, kiscsoportos foglakozáson vagyunk nem munkahelyen. Ettől függetlenül most húsvét előtt szabadnap nélkül dolgoztunk, mert szükség volt ránk. Ezen a héten azért már zsibbadtak voltunk és a teljesítményünkkel nem indulhattunk volna az epsomi derby segélyfutamában sem. Feltűnően sok litván ment el és feltűnően sok bolgár jött, ami a szedési színvonalat erősen leszorította. De hát ugye nincs más. Derék britek inkább segélyre mennek és szidják az EU munkásokat, de dolgozni nem szeretnek. Így megy ez! Ezt olyan emberként, mint mi magyarok, akik szeretünk dolgozni, nehéz megérteni, de itt ebben nőnek fel. Meg ciderben és sörben. Meg térdnadrágban. Igaz egy brit gazdasági kutatócég szerint április 8-a után ismét növekedni fog a beérkező magyarok száma, aminek nagyon örülnek, mert tényleg jó hírünk van. És ez jó dolog.

Alig egy év múlva Britannia már hivatalosan sem lesz az EU tagja Szabad és Független lesz. Még brit tudósok évi 2,9 milliárd euró támogatással /ennyit kap a brit K+F vissza az EU tól évente/ kutatják kitől mitől lesznek függetlenek, de ugye az érzés, ahogy lerázzák a rabigát az felemelő. Tény az Unilever óriás cég kicsit belerondított a dologba, mert pont aznap közölte, hogy jövő év elejére átköltöznek Rotterdamba, lehetőséget adva 1600 embernek, hogy a brit munkaerő piacon hasznosítsák tudásukat. Az is tény, hogy ezen emberek javarésze nem akar brit cégnél dolgozni és ezért inkább Kanada- Ausztrália- USA háromszögben gondolkodnak. Mert azért vannak britek, akik ezt is teszik. Hogy mi lesz a Brexit tárgyalások vége azt még pont annyian tudják, ahány britet ez a dolog érdekel. Mondjuk annyira veszik komolyan, mint Boris Johnson külügyminisztert vagy Theresa May kormányfőt. A mostani brit helyzetet a héten három dolog rázta meg igazán. Az egyik a Szkripál mérgezés, amikor egy volt orosz ügynököt, aki megosztotta hazája titkait a brit titkosszolgálattal, megmérgeztek nyilvános helyen. Illetve most már tudják, hogy az otthonában. A másik, hogy Britannia egyből az EU hoz futott segítségért, amit meg is kapott, kérdés hogy Szabad és Független Britanniaként hová fog futni? A harmadik, hogy az ausztrál krikett csapat egy labda smirglizésével csalt a dél-afrikaiak elleni meccs harmadik tesztjén. Ez kérem kiverte a biztosítékot. Minden hírcsatornán ez volt az első, legalább nem kellett beszélni arról, hogy a brit krikett válogatott történelme során először kikapott Új-Zéland legjobbjaitól. Az ausztrál miniszterelnöktől a Kormányzóig /Ő képvisel az uralkodó II. Erzsébetet, mivel hivatalosan Ő az ország első számú vezetője/ mindenki megszólalt. Mikor a vétkes játékos könnyek között kért bocsánatot MINDEN tv megszakította műsorát, hogy élőben adja. Abroncsot!!!!Hír volt az is, hogy Skócia labdarúgó válogatottja legyőzte a magyarokat úgy, hogy kihagytak egy tizenegyest és a legnagyobb veszély a kapujukban az volt, mikor kapusuk nem találta az innivalóját. Ahogy a Sky Sport kommentátora fogalmazott: Hihetetlen, hogy egy ilyen csapat képes volt valakit legyőzni! Igaz az angolok által elhangzó dicséret a skótok részére az olyan ritka, mint müezzin hangja sertésólban, de ezt azért még se kellett volna.

Amúgy várom, hogy kitörjön végre az igazi bristoli tavasz, a maga jácint tengerével és fakadó rügyeivel, az almafák virágözönével és a harsogóan zöld mezők hullámzó füvével. Nos holnapra hózáport mondanak és ma Manchesterben havazott. So it goes!

Jövő héten irány London! Némi kis szavazás és városnézés meg minden. Igaz itt Britanniában senki sem érti miért kell egy szavazás miatt Londonba menni, de mi meg a krikettet nem értjük. Elnézve a dolgokat egy csoportban vannak.

See you later!