„ Vigyázni kell arra, hogy a nagy álmok nehogy megvalósuljanak”. Talán Woody Allen mondta, nem vagyok biztos benne, de mély igazság van benne. Ezt a tanácsot nem fogadtam meg, igen én szeretek álmodni, nagyot vagy kicsit, csak formás és kedves legyen, és bizony egy adóbevallásra a 60-tól még mindig hiszek a csodákban és az egybe párizsi halhatatlanságában.
Mindössze ötven éve olvastam egy könyvet vagy novellát A cornwalli kalózok címmel. Tudom, hogy hihetetlen, de nem emlékszem az íróra. Néha velem is előfordul ilyesmi. Másmilyesmi meg még többször. Nos azóta vágytam arra, hogy eljussak Cornwallba. Ehhez aztán jöttek Rosamunde Pilcher romantikus regényei, amiben a romantika olyan igazi, brit uborkás szendvicshez való volt, de ahogy leírta Cornwallt az fantasztikus volt. A zord sziklákat, a csendesen megbúvó öblöket, a homokos partokat, az állandóan lengedező szelet, az mind arra ösztönzött: oda el kell menni. Mikor életünket áthelyeztük Britanniába, rögtön elhatároztuk, elmegyünk oda. És három év egy hónap és 20 nap elteltével valóban eljött a nap, hogy megbeszélve Fruzsival a dolgot, egy ragyogó napsütéses hétfői napon elindultunk Cornwallba.
Ugye Britannia sziget ország és így aztán van neki csücske is. Cornwall a nyugati csücsökbe jutott, úgy jó három órányi autó út, amíg odaér az ember, igaz ha sok időd van mehetsz hajóval, az hosszabb. Mint mindig mindent, egy kivételével, megterveztem. KZS bristolszakértő futtában megjegyezte /most félmaratonra készül és rendszeresen fut, ha így folytatatja annyira sovány lesz, hogy nem lesz, aki fusson helyette/ Gyuri a tervek azért feleslegesek, mert ez Anglia. Itt az utolsó pillanatban is jöhet valaki vagy valami egy bitang nagy Sorry!-val és kezdheted elölről. Persze ez is lepergett rólam, mint rendszeresen lehazaárulózott kommentelőről az átok, és azért szépen megírtam a listát, amit persze Aliz ellenőrzött és átírt. So it goes! Aztán két héttel az utazás előtt a St.Ives-ben foglalt szállást visszamondták, mert eladták a szállót és felújítják. Aliz laptopra pattant és talált új szállást. Aztán átraktunk, kivettünk, betettünk, letettünk, felvettünk helyszíneket a listán, mivel kétszer annyi dolgot akartunk megnézni, mint amennyi belefért. Az indulás előtti napon, a kisbőröndök becsomagolva és éppen egy remek meccset néztem a VB-n, már nem tudom melyiket, mikor jött nejem közölve, hogy St Austell-ben is visszamondták a szállást, mert egy heveny „hen party” miatt a szoba és néhány alkalmazott maradandó károsodást szenvedett, és nemhogy aludni, de bemenni is csak sugárvédő felszerelésben lehet. Aliz újra laptopra pattant, majd húsz perc múlva kissé morcosan közölte Charlestownban fogunk aludni. Nem, ez nem az egyesült államokbeli Charlestown, ez St. Austell elővárosa a tengerparton. /Csak megjegyzem, hogy a méltán híres Marshfield jégkrém tanya az elmaradhatatlan lepényillattal együtt egy Pennsylvania nevű falu mellett van/. Gondoltuk most már minden rendben lesz.
Hétfőn tehát elindultunk. Egészen Exeterig van autópálya M5 néven, kétszer három sávos és nincs olyan év vagy napszak, hogy ne legyen zsúfolt. Ez most is így volt, de 60-70 mérföld/óra sebességgel simán lehetett menni. Ez az autópálya átvált egy idő után A30 jelű 2×2 sávos útra. Ugyanez az A30 út a legvégén a csücskök csücskében olyan szűk lesz, hogy az ember több pacsit ad a sövényeknek, mint bárki másnak. A sövények közötti autózást szokni kell. Mikor először egy kanyarban még Bogival, lendületes 15 mérföld/óra sebességgel vágtattam a 8 láb magas sövények között és hirtelen egy kanyarból feltűnt a Tesco házhozszállító Iveco-ja teljes hűtőszélességgel, akkor bizony akkorát üvöltöttem, hogy Bogi ablakai megremegtek. Egy év múlva már csak Hümm volt, ma már simán megyek tovább, biztosan elférünk alapon. Eddig bejött.
Az első úticélunk egy kastély volt, mert a kastélymániánk nem múlt el. Landhydrockot amúgy is mintegy kötelező célként kezelik az útikönyvek. Mert természetesen van útikönyvünk. El is vittük. Betettük a kesztyűtartóba, hogy mindig kéznél legyen. Most is ott van. Ahogy hétfőn reggel betettük. Nem zavartuk szegényt, had pihenjen. Az idő remek volt. Ugye Ti mindig azt hiszitek, hogy Britannia az rossz kaja, rossz idő és ronda nők. Az idő most jó volt. Vagy 10 napja nem esett és napsütés volt, meg 24-29 fok meleg. Ez kell egy igazi nyaraláshoz! Landhydrock valóban nagyon szép volt. Annyira már nem ájulunk el kastélyoktól, mint az elején, mert errefelé rengeteg van és ugye itt senkitől sem vették el, nem rabolták ki és nem építettek tyúkólat belőle, mint otthon tették. Ami itt meglepő volt, hogy a konyha és a személyzeti részlegek mennyire kidolgozottak voltak. Akár most is lehetett volna főzni benne. Innen egy közeli várhoz vezetett az utunk, Restormel Castle-hoz. A képeken láttuk, hogy ez egy romvár és mivel januárban Berry Pomeroy hasonló volt, gondoltuk az út az nem lesz jó. Rosszul gondoltuk. Borzalmas volt! Én nőtől még ennyiszer nem kértem elnézést, mint most Fruzsitól az úthibák miatt /na jó talán egyszer, mikor egy heves farmer levétellel egyszerre sikerült eltűntetnem az asztalról egy akváriumot, meg egy terráriumot és egy Tesla lemezjátszót/. A vár érdekessége, hogy azért építették 1138-ban, hogy a környező vidéket és a folyó gázlóját vigyázza az ellentől, de mire megépült, galád egyének egy hidat építettek a folyón így a vár túlképpen felesleges lett. Ezért aztán vadászkastélynak használták, de ahhoz meg rideg volt. Katonák egyébként egyszer állomásoztak benne, mikor a Polgárháború idején Cromwell seregei idetévedtek. Mert máshová akartak menni, de eltévedtek. Pedig akkor még nem volt körforgalom. Ezután elindultunk Fowey város felé, hogy a St. Catherine kastélyt megnézzük. Nem találtuk meg, de találtunk egy olyan csodát, amitől leesett az állam és ha egy német turista nem lép rá, nem is találom meg. A parkolóból elindulva, mert kérem errefelé minden, de tényleg minden városnak vagy falunak van egy vagy két parkolója és egy vagy két nyilvános wc-je, lejutottunk egy kis öbölhöz. Olyan volt, mint amilyennek Pilcher megírta vagy ahol a cornwall-i kalózok kipakolták a cuccot, amit a gaz spanyoloktól raboltak el, felépítve ezzel a brit birodalmat. Ahogy KZS bristolszakértő mondta: Smeglátni smegszeretni egy spillanat műve volt. Itt minden eldőlt. Ha lenne tetoválásom, ami itt szinte kötelező, akkor az biztos egy I LOVE CORNWALL lenne. Tényleg csak álltunk, és néztük a KÉK igazán kék nagyon kék tiszta, kristálytiszta tengert meg a homokos, igazi mediterrán partot és joggal hihettük valahol Mallorca szigetén vagyunk csak kicsit északabbra. Pár perc múltán Aliz megjegyezte: – Jó hogy nem ezt láttuk meg először! és egy brit hölgyre mutatott, akiről én azt hittem addig, egy festett sátor. De megmozdult és kiderült egy bojlertestű brit hölgy, némi tetkóval. Ahogy mozgás közben hullámzott a háta vagy amit annak hittem, a tetoválás ami egy virágcsokor volt /?!/ hol erre hol arra lógatta fejét. Mondjuk ez is élmény, de nem az igazi. Utunk során több hasonlóval találkoztunk. Egy idős néni hátára imádkozó kezek voltak tetoválva, de ugye az évek és a hit csökkenése miatt az ujjak már kissé gravitáltak a föld felé. Mintha kérnének valamit. Hasonlít a dolog arra, mikor egy idősebb pasi könnyít magán egy vizeldében és egy másik gyíkkönnyeztető társ megkérdezi mi az a „róza” tetkó a leeresztőszerkezeten. Mire a tetkós pasi szomorúan. Az már semmi. –Miért? – Mert valamikor az volt rátetoválva Horthy Miklós matróza. Amúgy itt Britanniában nagyon csodálkoztak azon, hogy nekünk nincs tetoválásunk. Sehogysem értették. Ekkor kitaláltuk a megoldást: allergiás rohamot kapunk a tűktől, ezért az oltást is kúp formájában kapjuk meg. Ez jó volt, bár a kúp fogalmával kevesen voltak tisztában.
Vissza Fowey-ba. Sétáltunk egy keveset és nem bántuk meg. Gyönyörű volt. Bárki arrafelé jár, menjen el oda. Ha megtalálja a St. Catherine kastélyt akkor tartsa fel a középső ujját helyettem is. Innen a szállásunkra, St. Austell-Charlestown ba mentünk. Fruzsit egy kissé távoli parkolóban hagytuk, mert az értesítés szerint a szállásnak nincs parkolója. Aztán kiderült van parkolója, amit a Raleigh Inn Car Park felirat is jelzett, igaz ezt nem láttam. A szállásunk egyszerű és jó volt. Biztos láttátok már a videót, ami a fürdőszekrényről feltettünk. Felejthetetlen volt. A zuhanyozóba egyszer az egyik , egyszer a másik oldalamat tudtam lemosni, teljes szélességben sehol sem fértem el, így nagy dologra nem is gondoltam. Cornwallban mindenki büszke arra, hogy a Poldark sorozat itt játszódik. Ez a BBC egyik legsikeresebb sorozata az 1780-as években kezdődik és a napoleoni háborúkig tart, bár épp most írtak alá a színészek egy ötödik évadra is. Bárhová megyünk, mindenhol kapható a Poldark sorozat összes kötete. Bögre, legyező, hátvakaró vagy citromreszelő Poldark képpel vagy felirattal, mindig van. Itt a charlestown-i kikötőben áll az a hajó, amin Ross Poldark kapitány a 62-es lövészek állományon és magánkívüli parancsnoka csempészett pár dolgot a maga és nem a korona hasznára. A felvételek is itt készültek, aki úgy gondolja 3 fontért megnézheti a hajót. Mi nem fizettünk, de megnéztük felülről. Mindenképpen meg kell említenem, hogy a cornwalliak nagyon büszkék saját termékeikre. De ez szerte Britanniában így van. Amit lehet helyi termékből oldanak meg. A St.Austell Brewery azaz a helyi sörgyár termékei minden, de tényleg minden pubban vagy étteremben ott vannak. A Raleigh Innben vacsoráztunk, életünk második legjobb fish&chips-ét ettük és hozzá Proper Job ale-t ittam, ami helyi angol sör. Volt már jobb is. Aludni jól aludtunk és másnap egy tartalmas Full Cornish Breakfast után mentünk megnézni a fővárost Truro-t. Amikor az ember úgy olvas Truro-ról, mint valami központi helyről, akkor azért többet vár. Oké a rengeteg fekete zászló fehér György kereszttel /ez Cornwall zászlaja/ mindenhol ott volt. De ez nem pótolja belváros és a katedrális szürkeségét. Ahogy Aliz megjegyezte: A Truro szóban az első R betűelhagyásával elmondtunk mindent. És ez így van.
A következő cél az a Minack Open Theatre volt. Nem is értettem, hogy Jolán,a Google Maps Barbi által hivatalossá váló neve, miért írja a 24 mérföldre, hogy egy óra tíz perc. Amikor bekerültünk az A39-en egy 3 mérföldes dugóba, amit egyetlen egy körforgalom okozott, megértettem. Aztán mikor az egyre szűkebb utakon kapaszkodtunk felfelé és alig háromszor kellett tolatnom a susnyásba, hogy a szemből jövő VW Up elférjen, már keveseltem az időt. Ekkor éppen dél múlt. Miután felverekedtük magunkat a tetőre, a parkolónál egy nagyon kedves hölgy közölte: Mára az összes jegy elkelt, de holnap 9.30 kor jöhetünk újra! Meg rád a hasmenés. A színház ekkor 3 azaz három órája volt nyitva!!! Kedden!!! Mit tehettünk. Mivel igértek erre egy öblöt, gondoltuk megnézzük. Fowey simán elbujdokolhat Portchurno öble mellett. Mert ez egy csoda. Egy kis paradicsom, pár rejtélyes nagy csomaggal, akikről mindig kiderül napozó brit hölgyek vagy urak. Soha de soha ne hagyja ki senki!!! A kb 126 sóhaj után tovább mentünk Britannia legnyugatibb csücskébe, Land’s Endbe. Kérem, az, hogy a briteknek van kereskedelmi érzéke, az nem vitatható. De hogy megvalósítsák Kotler axiómáját, miszerint A marketing az, mikor a semmit adod el nagyon jó áron, az itt Land’s Endben megvalósult. Szó szerint a semmit adják el. Oké ez a legnyugatibb pont, mondhatni Britannia széle, de akkor is. Egy átlagos napon 40-45.000 /!!/ ember fordul meg itt és hagy itt font milliókat. Állítólag egy igazi britnek életében egyszer el kell ide jönnie. Nos mi már igazi britek vagyunk. Maga a táj nagyon szép. A fagyi, cornwall-i, remek és minden szép és jó. De igazából egy híres tábla van, amit világszerte látni lehet, és amit körbe kerítettek és elvileg csak hivatalos fénykép készülhet róla. Azért lehet másmilyen is, mi is csináltunk. Délután volt, mikor St.Ives-be mentünk a szállásunkra, amiről kiderült Lelant faluban van, 2 és fél mérföldre St.Ives-től, de ki számolja? Nagyon szép is családi panzió volt. Húsz perc gyaloglás után kötöttünk ki a Portkidney Beach nevű helyen. Tengerpart, homok, kristálytiszta óceán. Egyszer véletlenül azt mondtam egy helyen, hogy milyen gyönyörű a tenger, mire kissé zord ábrázattal közölték, bizonyára szép lehet a tenger is, de itt Cornwallban óceán van. Azóta ehhez tartom magam. Biztos mondtam már, de higgyétek el, minden olyan, mint egy olasz vagy spanyol tengerparton. Gyönyörű, még pálmák is vannak, meg fürdőzők. Az egyetlen pici különbség, hogy ott a tenger úgy 26 fokos, itt az óceán 16 fokos, mondjuk úgy 3 centis, a Barbi skála alapján. De leülni egy sziklára és nézni ezt a csodát, az életem egyik legszebb pillanata. Aliz teljesen beleszeretett a helybe és még vacsora közben is azt kérdezte, mikor jövünk vissza. Biztos, hogy hamarosan!
Nem, még nincs vége, jön két nap, mint napsütés után a kerti ünnepélyt elverő zápor, nem ússzátok meg!
See you later!