58. BRISTOLT LÁTNI ÉS A DÉJA VU | Székely Nagy György

Kivételesen azzal kezdeném, hogy itteni őrangyalaink KZS bristolszakértő és Barbi of Google nem régen lefutották Bath-ban a félmaratoni távot, amiért minden elismerésem. Sokat készültek rá, sokat edzettek és sokat futottak, ami azért nem árt egy futóverseny előtt és megvan az eredménye. Azért is tisztelem az eredményüket mert én igaz 10 kilométert gyalogolok naponta, de futni az nem megy. Szerintem úgy 200 méter után csak arra tudnék gondolni, hogy mi fáj jobban, a térdem, a bokám vagy a tüdőm helye, mivel maga a tüdőm nagyon messze lemaradva követne. Világ életemben utáltam futni még kosárlabdázás közben is, ami nagyban megnehezítette ki sem bontakozó sport karrierem szárba szökkenését. Szóval Szép volt Lányok!!

Már többször írtam Nektek a Britanniában leledző népekről és kifejtettem melyik milyen. Most igazából nem akarom ezt újra ismételni, pedig ha könyv lenne  milyen jól jönne az a pár oldal, csak kiegészíteni újabb tapasztalatokkal. Mindig hangsúlyozom, hogy mi a munkánk és az életformánk miatt, csak az egyszerű brit halandókkal találkozunk. Olyanokkal, mint a filmeken, akik a kastélyuk előtt szállnak ki a Jaguárjukból, olyanokkal nem. Ez itt Britanniában élesen elkülönül, esélyed sincs rá, hogy Gazdagékkal találkozz. Talán ha betévedsz a Harrods áruházba és átverekszed magad a rengeteg szabadidőruhában ténfergő kínain, láthatsz egy kettőt. Olyanokat keress, akiknek nem kell oxigén maszk, mikor meglátják, hogy egy font súlyú /kb. fél kiló/ steak 100 fontba kerül. Szóval mi az egyszerűbb népekkel találkozunk. El lehet mondani róluk, hogy egy dologban hasonlítanak a magyarokra. Ez az igénytelenség. Valóban úgy öltöznek, hogy tejes teával, ami egyébként naggggyon finom, a kezükben beesnek a szekrénybe és ami rájuk akad abban mennek el. Mostanában nagy meleg volt errefelé és a Co-opban volt egy hölgy előttem teljesen felöltözve, vagyis gumicsizma, rövidnadrág és egy jobb napokat és belevalókat látott melltartó. A pénztáros finoman megemlítette, hogy a blúz valószínűleg lemaradt, mire a hölgy egy Do you think? et /Gondolja?/  mondott majd távozott. Ezek után mikor láttunk egy pasit a 34 fokos melegben szőrme kapucnis kabátban, térdnadrágban és flip-flop papucsban, fel se tűnt. Amúgy a népekről már öltözködésük alapján meg lehet mondani hová valósiak. Főleg a román-bolgár polgárok tudnak retinarombolóan öltözködni. A lengyelek a Primark /ez itt a kínai piacnak felel meg, csak kultúráltabb, amíg néhány magyar oda nem keveredik és hangos b…meg a f…m tudja mi ez a szar felkiáltásokkal nem színesítik az amúgy sem egyhangú forgatagot/ Divatházból öltöznek és előszeretettel viselnek valami menő sportcipőt, sapkát vagy táskát, amit mélyen akciósan kukáztak ki valamelyik boltban. Vagy mellette. Ami a népekben egyforma, az az okostelefon parasztok által való használata. Mert ugye mi az első mozdulata egy itt élőnek ha kilép egy autó elé a kapun? Beteszi a fülhallgatót, elindítja a zenét és várja csattanást. Biciklisek ugyanezt teszik csak Ők keresztben mennek az úttesten. Természetesen minden jelzés vagy világítás nélkül, mert kell egy kis izgalom. Nekik is meg az autósoknak is. Amúgy ez a keresztben átmenés itt egy nemzeti sport. Onnan lehet tudni, hogy nem brit az illető, hogy nem átlósan megy át az úton. Mert ugye azt mindenki tudja, de senki sem mondja, tehát brit mércével nem létezik, hogy a csődhöz a legrövidebb út a Brexit, így minden brit azt is tudja már petesejtként, hogy a túloldalra NEM egyenesen megyünk, hanem átlósan. Ugye a kelet-európai az átrohan, mert otthon ezt szokta meg. A román-bolgár páros az elindul megáll, szöszmötöl majd tovább megy, nem biztos, hogy arra amerre gondolnád. A brit meg átlósan. Talán ezért van ennyi csúnya brit gyerek is, mert a nagy találkozás sosem egyenesen történik meg. KZS bristolszakértő mondta, hogy Azért van csak fejük, hogy be legyenek fejezve. Mert gondolkodni az nem igazán az erősségük, lásd még Boris Johnson címszó alatt.

Találkozunk középvezetőkkel is sokfelé pl a munkahelyünkön. Nagyon sokszor támad déja vu érzésünk. Mintha el se jöttünk volna otthonról. Hogy megértsétek. Sir Richard Branson a Virgin főnöke írja önéletrajzi könyvében: Az a vezető, amelyik nem köszön előre a beosztottaknak, az tévedésből lett kinevezve. Kedves Sir Richard, akkor a mi főnökeink nagy része tévedésből lettek kinevezve. Amúgy sem szokás munkahelyen köszönni, legalább is nálunk, bár én mindenkinek köszönök. Már megszokták és az esetek nagy részében egy Mate! vagy George! morrantással viszonozzák. Esetleg You all right? vagy Are you okay? kérdés van, amire itt sem vár senki választ, ugyan úgy mint otthon a Hogy vagy? érdeklődésre. Panaszkodni errefelé amúgy sem szokás. Arra tartják a lengyeleket, akiknek soha semmi sem jó, akiknek mindennel mindig bajuk van. Mégsem mennek haza. Sajnos. Mindig vannak kivételek és én is ismerek egyet. Esetleg kettőt. A hangos beszéd, meg az hogy még ásványvízből is csak lengyelt vesznek, az teljesen jellemző rájuk. Ha együtt dolgozol velük akkor ehhez jön még a lustaság is. Hogy mindig trükköznek valamin, hogy ne nekik keljen megcsinálni. Ugye ismerős. Visszatérve a déja vu érzéshez csak két példa a melóhelyről. Már említettem a 19 éves teljesen bizonytalan létráinkat. Mikor szabadságról visszatértünk láttuk, hogy szép új piros gurulós létrák vannak. Éljen! Az viszont ne éljen, aki megrendelte, mert húsz centivel szélesebbek, mint ami mellett elfér a kézi kocsink vagy a CC trolley-nk. Így aztán mikor úgy 200 kiló hagyma van a CC-n akkor nagyon ügyesen kell lavírozni, hogy elférjünk mellette. Ha sikerül. Ha nem, visszük a létrát is. Pedig azt nem rendelte senki. KZS bristolszakértőnek mondtam: Miért nem olyan rendeli a létrát, aki dolgozik vele? mire azt mondta: Mert otthon nem úgy volt, hogy mindig az rendelt aki felül volt? Akinek nem RÁ látása hanem a dolgok felett EL látása volt. Ez van. Az általános menedzsment nem ismer határokat. Aliz megállapítása, miszerint a britek azért szívják annyira az orrukat, hogy legyen valami az agyuk helyén, az helyt álló. Másik eset, hogy kevés volt a kézikocsink, amivel a termékeket hoztuk. Egy nem igazán szép napon aztán kaptunk három piros kézikocsit, ami remek dolog. kiválóan alkalmas habszivacs almagyömöszölő vagy papírbólhajtogatottszájsimító készülék /lásd szalvéta/ szállítására, de bizony egy komolyabb súlynál három csomag 80 dekás Brace’s kenyérnél már meghajlik az erősebbnek. Ezt kaptuk arra hogy hozzunk három zsák káposztát, ami még a lengyeleknek is megvan 100 kiló, nemhogy a briteknek. Aki ezt baromi olcsón megvette az kimaradhatott a fizika órán vagy nem is tanítják errefelé, mint a búr háborút,mert hogy mi az az alátámasztási felület, arról annyi fogalma van, mint egyszerű brexiternek a szabadpiacról. Kovács Károly, életem egyik legjobb tanára, aki három éven keresztül sem adta fel, hogy némi fizikát beleverjen szép, ám roppant makacs és a reál tárgyakkal szemben igen ellenálló fejembe, most büszke lenne rám, mikor is egy rögtönzött banános dobozon lerajzoltam, ha a banános doboz súlypontja kijjebb van, mint az alátámasztási felület széle, akkor a banán akkorát fog bukni, mint a font a brexit után. Ami meglepett, hogy megértették. Ami nem lepett meg, hogy két hét alatt az összes kocsi ment a selejtbe. So it goes!

És hogy ne feledjem a Vezetőket sem. Kettő példányt említenék, akik feltűnően emlékeztetnek bizonyos otthoni vegetációkra. Ha valaki felismeri Őket az nem véletlen. Az egyiknek nem tudom a nevét, de mivel a nyári hónapokban seggemetsemtakarja naciban meg zokni nélküli piros cipőben közlekedett a raktárban mindig borostásan, ezért a /már bocs!/ a Picsapucsító nevet kapta. Köszönje meg Justin Bibernek aki akkor éppen a Despacitót nyögte a rádióban. Legalább akkora férfi, mint a Manager úr, aki mondjuk úgy PP. Nos ez a jelenség mindig mindenkit lehordott. Lenézett. Úgy viselkedik mindenkivel, aki nem angol, mint annak idején az ősei a jamaicai vagy kenyai rabszolgákkal. Sosem láttam még itt Bristolban olyat, aki ennyire utálná az idegeneket. Aliz mikor először találkozott vele, megkérdezte segíthet-e valamit, mert ugye sapka meg munkacipő nélkül dobált le dolgokat a polcról. Én kérem itthon megszoktam, hogy a lengyeleknek van egy képességük. amit üvegnézésnek neveztem el, és a lényege úgy néznek át rajtad, mintha ott se lennél vagy meg lenne pucolva az ablak, ami nem valószínű, mert arra itt külön emberek vannak. Igazi angolok, mert ha az van a naptárban szombat 11 óra Jones-ék ablaktisztítás, akkor szakadó esőben is megcsinálják. Lásd még kocsi mosás. Van egy másik képességük is a lustaságon kívül, hogy egy rakás trágyának néznek. Na ezt PP úgy adta elő, mikor Alizra nézett, hogy azt tanítani kellene a „Miért használjunk péklapátot meggyőzésként?” nevű tanfolyamon. Aztán vakkantott valamit, talán klingonul és arrébb tolta Alizt. De volt már olyan hogy füttyentett nekem a raktárban, mire megkérdeztem Keresi a kutyáját uram? Are you looking for your dog Sir? Erre is volt valami klingon morgás majd távozott. Igazán jó ember lehetne. Ha újra születik. Azért a fazon ismerős nem? A másik Manager példa Ray. Nem tudom mit csinál, de azt intenzíven. És szívből. Köszönni Ő sem tud, de ezt már fel sem veszem. Ő se amit le szokott ejteni. Nálam Kaba”ray” fedőnéven fut. Egy időben én szedtem össze a rendeléseit, mert képzeljétek nálunk van olyan. Egyéni számlánk van a cégnél és mindent ami a cégnél van, rendelhetünk, amit a következő fizetésnél levonnak. Ja az áfát nem számítják. Az ugye 20% errefelé. Mindenhol meg lehetne ezt csinálni. Akarni kell. Amúgy a déja vu megint működik, mert ezt vagy 10 évvel ezelőtt javasoltuk egy akkori kollégámmal az előző munkahelyemen, de ezt egy Gyuri féle hülyeség legyintéssel elintézték. Így megy ez. Szóval én sokat szedtem Ray-nek, akinek mindig volt valami kifogása ezért áttért arra, hogy maga szedje ki a termékeket.  Amúgy Ray-nek öt azaz 5 különböző autója van. Hogy ez mindig eszébe jusson, a rendszáma is RAY 1,2, 3 stb. Telik rá, na. Hogy miért azt láttam a múltkor. Mikor paprikát szedett össze levágta a szárát, hogy annyival kevesebbet mutasson a mérleg! Ja úgy könnyű! Ebből már összejöhet 5 autó.

Mostanában kicsit többet dolgoztunk a kelleténél, ezért bár be volt tervezve pár hely, hát nem jutottunk el oda. A munkahelyen beindultak az iskolák, az általam szedett farm shopok forgalma is megugrott, Aliz azt szokta mondani farmozom az élvezeteket, ezért két hét alatt 12 napot hoztunk össze, ami igazán hasonlított az otthoni munkára. Ezért szinte csak aludni jártunk haza. Amikor végre most szerdán eljutottunk a városba pár dolog meglepett. A nőknek nem volt bajusza, mint nálunk a bolgár és román hölgyeknek és látva a sok zab után szabadon kutató pillantást, az egyszeri csiga mondása jutott eszembe, mikor a csipkéskúti ménes átrobogott rajta: Lóból is megárt a sok. Rácsodálkoztam a rengeteg bojlertestű brit asszonyra és leányra. Mint mikor megérkeztünk,olyan érzésem volt. Pedig annak tegnap volt három éve és öt hónapja. Nagy sóhaj közepette adtam igazat KZS bristolszakértőnek, aki azt mondta ezen hölgyekről: Tudod Gyuri, nagy kofferbe jobb pakolni, csak szégyen vele utazni illetve ezen hölgyekkel élmény a szexuális élet, bárhol lehet rajtuk p…át hajtogatni.

Végre úgy tűnik leszünk elegen és a heti két szabadnap két szabadnap lesz. Nem kis dolog, meghiggyétek. Járjuk a magunk útját, várjuk a szabadságot, ami 12 nap múlva elér minket, de ki számolja. Még mindig nagyon jó itt élni és nagyon szeretünk itt élni. Kevesebb meló jobb lenne, ám így is nagyon jó. Sok helyen jártunk idén és még sok helyre fogunk elmenni, mert minél több élményünk van annál boldogabb, teljesebb az élet. (Amúgy Barbi of Google szokott kiakadni az ilyen bölcs nőknek szóló Oravecz Nóra féle mondásokon, hogy Mindig jön egy boldogabb nap meg Teljes szívvel teljes az élet és a múltkor mondott is egy saját készítésűt: Ha olyan úton mész, ahol folyton bántanak, akkor azt most aszfaltozták!)

Igyekszem normalizálni a helyzetet és minden hónap első szombatján jelentkezni egy írással. A következőben elmesélem, hogy hogyan NEM találkoztam Lord Grantham-mel, pedig a fantasztikus hagymalekvárjából ettem. És ezt vehetitek fenyegetésnek is.

See you later!