59. BRISTOLT LÁTNI ÉS LORD GRANTHAM TEÁJA | Székely Nagy György

„ Mindig gondolni kell arra is, hogy egyszer megvalósulnak az álmaid. És akkor nagyon meg fogsz lepődni.” Woody Allen csinált jó és rossz filmeket, de a mondásai mindig ott vannak.

Hogy világos legyen idézem a Tanár urat, Vekerdy Tamást, aki azt mondta Hitetlen korunkban mániákba menekülünk. Aki ismer az tudja én még menekülni is lusta vagyok, hát igazából nem értettem miért mondja Aliz, hogy nekem Downton Abbey mániám van. Igaz, úgy harmincszor láttam az elejétől a végéig az extrákkal egyetemben, szinkronnal, felirattal csak angolul, simán kifizettem 40 fontot a teljes dvd csomagért, de ezt mániának nevezni enyhe túlzás. Szerintem. Meglehet  hivhatjuk lelkesedésből fakadó energikus előadás részvételnek, de mániának? Tény az is, hogy rövid és tömör Bakancslistámon szerepelt az, hogy ha már itt élünk Britanniában, akkor menjünk el a forgatási helyszinekre. Azt hiszem ezt először akkor mondtam Aliznak, mikor a bőröndjeinken ülve vártuk Mike-ot, hogy kiadja nekünk a szobát. Aliz furcsán nézett rám, de meghiggyétek 7 év házasság után ezen egy edzett férj nem lepődik meg. Aztán mindig előkerült a dolog, hogy menni kellene. Megnéztük merre van a kastély aminek Highclere az igazi neve és merre van a falu Bampton, ahol a külső jeleneteket forgatták.

Később már azt is tudtuk, hogy bizony arrafelé annyian akarnak menni, hogy helyet kell foglalni és péntek, szombat és vasárnap zárva van, igaz pénteken és szombaton lehet esküvőt tartani, úgy 10 évi itteni és 30 évi otthoni fizetésemért. Mondjuk én kihagynám. KZS bristolszakértő szokta mondani. Nem értem miért fizetnek egy hibáért ekkora összegeket! Ebből is látszik, hogy milyen okos leányzó. Mikor először regisztráltunk, hogy megyünk, közbe jött valami / azt hiszem munkának hivják/ és lemondtuk. Aztán azokra az időpontokra amikor menni tudtunk volna nem volt hely. És képzeljétek el, amikor volt hely, akkor nem tudtunk menni. So it goes! Idén áprilisban úgy volt senki és semmi nem tud megállitani minket. Nem így történt. Egy szimpla négy napos zuhogó eső elég volt ahhoz, hogy mint már irtam, Lord Grantham teája arrébb kerüljön a naptárban. A parkoló ugyanis ideiglenes dagonyázó hellyé változott így a vendég fogadás halasztódott. Ám augusztusban 84 napi eső mentes nap után egy új időponttal de a régi mániámmal felkerekedtünk Hampshire-be, hogy végre megnézzük a nevezetes helyet.

KZS bristolszakértő szerint Ha itt táblák alapján akarsz tájékozódni, mindig legyen nálad elég benzin és kaja. Talán emlitettem már, hogy itt Britanniában imádják a körforgalmakat. Van amikor 3 vagy 4 sávos, az ebben való karosszériásokat nem gazdagitó közlekedést meg kell tanulni. Azt is, hogy a körforgalom sajátossága, az utat jelző tábla mindig a kijáratnál van kitéve, sosem előtte. Annak idején 1940-ben mikor elég szép haszonnal lehetett fogadni arra, hogy a Wermacht átjön körülnézni a Brit szigetre, leszerelték az összes útmutató táblát, hogy a nácik, errefelé még mindig így hivják őket, ne találják meg a helyes utat. Biztos vagyok benne, ha fent hagyják ugyanúgy nem találták volna meg. Ezért aztán Jolán, született Google Maps, néha nagyon jól jön, feltéve ha időben mutatja az utat. Na de ha nem, akkor mész még egy kört a körforgalomban. No problem. Én úgy emlékszem három körrel tartom a csúcsot Cirencister városának határában. Most azért mentem egy kört Newbury-nél mert már 15 mérfölddel a cél előtt külön tábla mutatta merre van Highclere Castle. Aliz nem is értette, s mikor megmondtam mi volt az ok, azt mondta Ennél hülyébb már nem leszel. De mivel Britanniában átálltam a pozitiv gondolkodásra egyből azt mondtam Dehogynem! Ahogy közeledtünk a kastélyhoz egészen szép kis menetoszlop jött össze és vagy tizen kanyarodtunk be a kapun két busszal meg a postással együtt, hogy alig másfél mérföld után meglássam miért nem lehetett eső után parkolni áprilisban. Aki még emlékszik arra mi is az a libalegelő, aki nem annak Google a barátja, az el tudja képzelni, hogy a hires kastély parkolója egy ilyen helyen van. Kicsit lapos is, hogy a viz biztosan megálljon benne, nehogy tovább folyjon véletlenül. Az külön élvezet volt, hogy két bácsi kétfelé mutatta merre parkoljunk, mert a brit az egy segitőkész nemzet, legfeljebb magán nem tud segiteni lásd még brexit cimszó alatt. Végül is senkit el nem ütve leparkoltam egy Bentley és egy Jaguár közé. Mondtam is Fruzsinak, hogy ha nem állnak szóba vele ne törődjön velük, ugyanott eregetik ki a gázt, mint Ő.

Miután két kedves lány ránknyávogta HI! Simán bejutottunk és elindultunk a Csoda felé. Ugye az megvan, hogy egy nő úgy szép messzinek látszik, aztán közeledve már nem zippzárt keresed hanem a kijáratot? Nos Highclere kastély ilyen volt kivülről. Kopott és kicsit szürke. Olyan nem igazi. Az épület maga az oké ugyanolyan, de szinek azok mások voltak. A sor viszont igazi. Még sosem álltunk sorban egyetlen angliai kastélynál sem. De ez is megvolt, kipipálhatjuk. Tiz perc alatt eljutottunk a bejárathoz, ahol Mr. Carlson a komornyik annyi vendéget fogadott. Persze fényképezni videozni nem lehetett bent. Mert akkor a sok kiadványt meg a Downton Abbey dvd-t ki venné meg? Az előcsarnokban már jött az a bizonyos Én már jártam itt érzés. És ez fantasztikus!! Minden szobában de még a lépcsőházban is vannak fotók, egész alakos képek, hogy ki mikor mit csinált itt a sorozatban. Mert az emberek ezért jönnek ide és nem azért, hogy a VII. Earl lovának epsoni győzelmi trófeáját nézzék. Madách jutott eszembe, mikor úgy lépkedtünk egymás után, mint a Falanszter jelenetben. Ha valaki megállt megcsodálni azt a horpadást a könyvtár foteljában, amit Lord Grantham „ jobbik” fele hagyott, akkor úgy száz ember is megállt. Nekünk borzasztó nagy szerencsénk volt, mert előttünk egy anya lánya páros haladt, akik teljesen perfektek voltak a sorozatból. Oké, megnézni azt az ágyat, ahol Lady Mary elvesztett valamit, amit orvosi beavatkozás nélkül sosem kapna vissza, az rendben. Hogy egy különleges app-pal méricskélték, hogy a  „pecsét törést” végrehajtó török diplomata Pamuk holtteste elfért-e a folyosón az modern korunk átka. De hogy három perces vitát folytassanak arról, hogy Lady Sybill szobájában nem volt ilyen világos, mikor meghalt / amúgy éjszaka történt/ és hogy Lady Edith szobájában nincs annyi korom, amennyinek a tűz után lennie kellene nyilván a takaritás ismeretlen fogalom nekik és hogy a korom nyoma /!!/ rossz helyen van, kicsit sok volt nekem. Természetesen mindenhol és mindenről három fotót csináltak, gondolom egy rosszat egy rosszabbat és egy jó lesz valamire típusút, meg persze szelfi hegyeket az természetes. Mivel úgy 5 láb magasak voltak egyenként, talán picit ez alatt / ez úgy 155cm / ezért komoly küzdelmet folytattak, hogy egy közepes magasságú szék ne takarjon be a készülő relikviába. Én egyszerűen átléptem volna rajtuk, de Aliz azt mondta: Olyan cukik, ne zavarjuk Őket! Megjegyzem a cuki helyett volt pár jelzőm, de ezt a Word mindig letiltja. Végre sikerült egy beugrónál elhagynunk őket, ahol is azon elmélkedtek, itt leselkedett-e Lady Edith mikor Lady Mary úgy nézett Matthew ra,/ amúgy a fiatalember egy kis csavar által Downton Abbey örököse volt / akit annyira utált, hogy annyira szeretni nem lehet, mint a frissen gyomorvérzéssel operált Lord Grantham Mrs. Patmore bélszinjére, egyből felgyorsultunk. Igaz az amerikai csoport, amelyik úgy viselkedett itt is mint bármelyik amerikai csoport külföldön, lassitotta a menetet. Mert ugye ha valahol amerikaiak vannak ott senki más nem számít. Nincs is más csak ők. Meg a pénzük. Maga a kastély belülről már igazi élmény volt. Gyönyörűen megcsinálva, minden a helyén, mindenről megirva mi micsoda, honnan származik.

Lemenni azon a lépcsőn amin minden Crawley / mert Grantham csak a gróf lehet / lány levonult kétszer is az esküvőjük előtt / kivéve Lady Sybill-t aki egy ir sofőrrel távozott egy éjszaka, hogy tiz rész múlva ugyanúgy térjen vissza /, az nekem hihetetlen élmény volt. Látni azt a festményt, amihez Lady Edith, miután otthagyták az oltár előtt, mint egy mosásra érett gatyát, hozzávágta a csokrát, nekem könnyeket csalt a szemembe. De ettől ez még nem mánia. A kastélyban nagyon készséges személyzet is volt, akik igyekeztek nagyon türelmesen és nagyon udvariasan válaszolni minden ostoba kérdésre, kezdve attól, hogy Lord Grantham mikor szokott a kastélyban lenni, folytatva azzal, hogy Lady Grantham jár-e kozmetikushoz és hova, befejezve azzal, hogy hány zabi gyereke van Őlordságának. Néha komolyan elgondolkodtam, hogy az emberek tényleg ennyire hülyék vagy én vagyok helikopter? Szinte hallom KZS bristolszakértőt Te vagy a helikopter Gyurikám, bár kissé lóg a rotorod.

Mint minden igazi brit kastélyban itt is van két dolog amit nem lehet kihagyni. Az ajándékbolt és a teázó. De ilyen ajándékboltot, ahol sorba kellett állni, most láttunk először. Az ilyen boltokban mindenféle dolog kapható a kastély logójával. Itt volt fakanál, sótartó, szalvéta. Aztán minden olyan termék, amit a környéken vagy a kastély gazdaságában termelnek. Hagymalekvár, igazi lekvár amit itt jam néven forgalmaznak, helyi cider, amit bátran magáénak mondhat minden öszvér a környéken, melyet vizelet minta adására köteleztek, gyümölcsbor, amit annyiért adnak, hogy egy Chateau Lafitte de Rotschild lejjeb ad a maligán fokából, természetesen kastély logós csokoládé többféle képeslap hegyek, különböző könyvek a kastélyról, lakóiról, látogatóiról / egyszer voltunk Devon szélén egy kisebb manorban, ahol külön kis füzet mutatta be, hogy Őfelsége miért is nem látogatta meg a házat / majdnem látogatóiról és itt kérem Highclere kastélyos párnák is voltak. Mindössze 10 fontért, ami a hülyének is megéri, hát még a sok Downton mániásnak, ami persze nem én vagyok.  Amit mi egy ilyen boltban sohasem hagyunk ki, az a hűtőmágnes. A lakásunk elszívó kürtője már tele van, most gondolkodunk azon, hogy a falra szerelünk egy nagy fémlapot és arra kezdjük felhelyezni a szerzeményeket.

A teázó az mindenhol kötelező. Nem lehet elvárni egy derék brittől, de egy guruló amerikaitól pláne, hogy egy órás kemény fáradtságos kastély nézés után éhezzen. Az ilyen teázókban mindig van sütemény, szendvics, meleg ételek, kávé, üditő és persze tea. Mivel mi is éhesek voltunk, ezért Aliz vett szendvicset is a kóla mellé. Magának tojásos tonhalasat, nekem pedig úgy adta oda Ez neked való. Ploughmans szendvics volt, azaz szántó vető szendvics. Magyarán paraszt kaja. Sült sonka, cheddar sajt, alma és hagyma lekvár, meg tojás volt benne. Mindössze 4,50 ért. Életem legjobb szendvicse volt. Ezért vissza is tértünk az ajándékboltba és Aliz vett nekem Őlordsága lilahagyma lekvárjából egy üveggel. Most nem az ára érdekes, amitől elakadt a szavam, hanem gesztus. És hogy piszok finom. Természetesen a szárazság által megviselt kertet is megnéztük, felidézve, hogy hol mi mikor kivel történt, bár Aliz mintha unta volna. Erre utalhatott az is, hogy mikor egy bokor mellett azt mondtam Emlékszel mikor a negyedik évad hatodik részében Thomas az inas itt éppen… erre Ő így reagált Nem emlékszem! De ha fejbe váglak, akkor Te sem fogsz!

Megint teljesült egy álmom, erre az évre nem panaszkodhatom. Itt járni Downton Abbey-ben, minden látni és érezni nekem, mint nem mániásnak maga volt a beteljesülés. A legvégén leültünk egy kicsit nézni a kastélyt és szűnni nem akaró ember áradatot, Aliz egy igazi tejes teás / ami naggggyon finom / poharat nyomott a kezembe mondván Itt tessék teát inni. Még ha Lord Grantham nem is jött el, hogy veled teázzon egy közös van ebben – Micsoda? – Őlordsága csészéje és a Te müanyag poharad is kinai.

See you later!