„-Ha nem eredeti kókuszdióban felszolgált pina colada-ról és fehér homokos tengerpartról, meg napsütésről akarsz beszélni, akkor most házon és magamon kívül vagyok” – közölte KZS bristolszakértő, irigylésre méltó kisimult arccal. Is. Meg olyan barnasággal, amivel csak a Britannia Fényes Jövőjét biztosító karibi polgárok állnak sorba benefitért.
Aztán elmondtam, hogy amíg Ők messze egy karibi szigeten süttették a hasukat és egyebeket, itthon meg otthon csudadolgok történtek. Na akkor elkerekedett a szeme és azt mondta „ Gyuri a k…………b……meg a p……ba ,ez k…b…….. jó,….!És mi a f……ért nem mondtat eddig, hogy az a jó csüngőtökű f..om rakjon meg!” A pontok, ahogy kedvenc Angyalom szokta mondani: Nem, ez nem káromkodás, kifejezési mód. Alternatív közlés. Legyen úgy.
Ciara ,mint vihar elvonult, igen tetemes pusztítást végzett és gazdaságilag sem volt előnyős, de ahogy az itteni kereskedelmi miniszter mondta: Esett már máskor is ekkora eső! Meg pofára miniszter is, de ugye az azért gyakoribb. Mindez a viharos időszak sem tudta megakadályozni, hogy szülessenek új dolgok.
Ilyen volt például a munkahelyünkön pár dolog. Az egyik, hogy hatalmas ta-ce pao vagyis szöveges tábla jelent meg a tejhűtő fölött. Ezzel a szöveggel: A Hitvallásunk: segíteni Ügyfeleinket csodálatos és páratlan szállítással, egyedülálló kiszolgálással és kiváló minőséggel, tudással.Ki tudja mennyibe került, meglehet abból a tejhűtő nem záródó ajtaját meg lehetett volna javíttatni. Bár ez errefelé nem egyszerű dolog, mert az igazi szakember az itthon is hiánycikk, főleg a brit változata. Amúgy a brit szakemberek Aliz megfigyelése szerint így vállalnak munkát:
-Helló, hogy van?
-Köszönöm jól. És Ön?
-Lovely.
-Lenne egy kis probléma az ajtóval.
-Szomorúan hallom. És mi lenne az?
-Sajnálatos módon ebben a pillanatban nem záródik. És így többet kell hűtenünk a raktárat.
-Kis türelmet, csak iszom egy teát, addig leteszem a telefont.
-Of course.Természetesen.
-Nem kér egyet?
-Nagyon kedves, de nem akarok így telefonon keresztül gondot okozni.
-Ó. – pár pillanat múlva – Akkor mi is a probléma?
-Az ajtó nem záródik.
-Ez ,ezek szerint nem megfelelő Önnek?
-Definitely. Határozottan.
-Milyen megoldásra gondolt?
-Hogy megjavítják Önök.
-Lovely, milyen határozott.
-Akkor lehetne róla szó?
-Tartunk egy helyszíni szemlét. Ez két tea. Aztán felmérjük a helyzetet. Egy tea. Keresünk megoldást. Ez öt-hat tea. HA találunk megoldást, akkor az további 8 tea. HA meg is tudjuk oldani, az legalább 12 tea. És kész. Ez egy tea.
-Ez fantasztikus!Időben mennyi lenne?
-Ez a teaforralótól és az időjárás hőmérsékletétől függ.
-Of course. Természetesen.
-Szerintem úgy három hét, legfeljebb négy.
-Excellent! Kiváló.
-És még valami.
-Igen?
-Mi légkondikkal foglalkozunk, tehát keresnünk kell valakit, aki meg tudja csinálni az ajtót.
-Brilliant! Akkor várom Önöket.
-Mindig számíthat ránk! Egy teát?
Persze ez így talán elsőre, sőt másodikra is viccesen hangzik. De nem az. Mint az a hatalmas felirat, ami rettenetesen emlékeztetett A betűs volt munkahelyemen lévő feliratokhoz vagy mikor Május elsején otthon Harcolunk a békéért! oxymoronnal vonultam fel . Egy dolog közös bennük, a vak hit, hogy ez ér is valamit. A 42 évnyi munkatapasztalatom alapján körülbelül annyit, mint vizi hullának nyelves puszi. Kísérletnek gyenge, megoldásnak semmilyen. Ilyen erővel kitehettek volna egy táblát Britannia partjain: Ciara viharnak belépni tilos! Az eredmény ugyanez lesz. Szóval az új dolgok. Sikerült az új HR vezetőnek és az én remek lengyel főnökömnek összehoznia azt az újítást, hogy eddig egy évre előre tudtuk kalkulálni a szabadnapjainkat, most viszont sokkal hatékonyabban / ez nem angol szó, nem is használják/ kettő nappal a bevezetése előtt tudjuk meg a szabadnapokat. Minek bonyolítani? Az új alap az, hogy a lengyel munkatársak úgy legyenek szabadnaposak, ahogy Ők akarják és utána jöhet a többi. Sajátos szempont és ennek biztosan nem az az oka, hogy mindkét főnökünk lengyel. Volt már hasonló az életemben, mikor egy remek munkahelyet nem Vezetők irányítottak, hanem kinevezett Managerek. Nem a népünnepély kategória.
Új dolog, hogy a cégünk igyekszik minél környezet barátabban dolgozni. Ezért a termékek csomagolásánál mellőztük a műanyag zacskókat évi több millióval lett kevesebb. Papír zacskót használunk, mikor kell. Remek. Sikerült jó pár feleslegesen becsomagolt dolgot nem becsomagolttá tenni. Így például volt tripack paprika, ami egy zöld, egy piros és egy sárga volt összecsomagolva. És kérem pár év alatt! rájöttek, ha ezt csomagolás nélkül összeszedjük, akkor ugyanúgy sárga, zöld és piros paprikát kap a vevő. What’s a surprise! Aztán a kígyóuborka eddig celofánban tett meg mindent azért, hogy puha és ehetetlen legyen, most már anélkül jön és érdekes módon sokkal kevesebbet kell kidobni. Tény, van időszak, amikor újra csomagolva kapjuk, mert csomagolva/!!!/ 15% al olcsóbb! Ugyanígy jártunk a blueberryvel, azaz áfonyával is, ami megjelent karton dobozkában, és örültünk neki. Most újra műanyagban jön, mert így olcsóbb! Ami még nagyon szomorú, az a vevők hozzáállása. A legtöbben örültek és pártolták a kevesebb műanyag dolgot. De voltak olyan cégek, főleg szállodák, nem az olcsók és cégek, nem a középen lévők, hanem akik magasról a profiton kívül mindenre téve, akik megkövetelték, hogy nekik MINDIG ÉS MINDENT műanyagba csomagoljunk. Mikor pl. egy ötcsillagos bath-i hotelnél ezt eltévesztettük, akkor egyszerűen ott hagyták a cégünket 22 év után. Ilyenkor azért az a sokszor emlegetett péklapát el kellene. Sokszor. Amúgy azt szoktam kívánni, hogy Shit yourself during a fuck!
Szerencsére a cég ragaszkodik a műanyag mentességhez és nem hagyja magát. Jó úton járnak. Mert mindenki tehet a jövőért! Csak egy palackot dobok el, az nem számít. Csak mikor ezt hét milliárd ember mondja….
Ahogy Hofi mondta: Kérem itt az új gazdasági mechanizmus. Nem tudom mi az,de Fockról Fockra jobb! /Fock Jenő volt az a miniszterelnök, aki 1968 ban elindította, aztán pár év múlva érdemei elismerése mellett…ugye/ Na most miért nem működik? Fent akarják, lent akarják, középen meg nincs senki. Hát ugye?!
Szóval Hofinak még most is igaza van. A zseni attól zseni, hogy nem korszakoktól függ. Van nálunk a córeszből való kimászásra egy igen jó terv, amit a fejesek összehoztak. Van rengeteg bolgár, meg román, egy kevés egyéb és elenyésző angol, aki megcsinálná. Csak középen nincsenek olyan Vezetők, akikkel meg lehet csinálni. Tudtok Ti is ilyen példát? Ennyien?! Bakker. Most tesszük a dolgunkat és másra koncentrálunk, mert időközben nálunk megszületett Székely Nagy György és erre nem számítottunk.
Ez azonban egy másik történet lesz. Mert ahogy Nancsi néni mondja a Téli berek című könyvben, Ha valaki együtt eszi a csokoládé tortát a krumplifőzelékkel, akkor meg ette a fene a csokoládé tortát és a krumplifőzeléket is. Remélem addigra a rendkívül ragaszkodó és múlni nem hajlandó szem gyulladásom is alább hagy, akkor talán nem csak félszemmel követem az eseményeket.
Ahogy Barbi of Google mondta: Ha csak félszemmel nézed a mérleget, akkor sem fog kevesebbet mutatni.
See you later!