-Milyen volt most Cornwall?
-Jó – morrantotta KZS bristolszakértő.
-Na de mégis.
-Nem jó. Más. És ez most rossz más. Meg mismás – legyintett és aztán áttértünk a szombat esti pub-túra részleteire.
Persze mindenki tudja, hogy a mostani világ nagyon megváltozott. Nem előnyére, bár biztosan vannak olyanok, akik nyernek dolgon, ám az emberek milliárdjai veszítenek. Sok mindent.
KZS bristolszakértőék néhány napra leruccantak az innen úgy 160 mérföldre lévő brit gyöngyszembe, Cornwall-ba, annak is a sarkába Penzance városába, ahonnan aztán kicsit körülnézve még delfint és fókát is láttak, egyrészt egy tengeri túra, másrészt szimpla városnézés kapcsán. A Covid hurkák megjelenése a nyár eljöttével vált igazán sokkolóvá. Eddig sem volt az itt élő nem briteknek meglepetés, hogy az őslakosok terjedelme miatt is kicsi ez a sziget. Ami azonban most a már hasvillantós topok idejét elhozó angol hőség vagyis 20 fok feletti időjárás miatt bekövetkezett, az azért a nem semmi kategória első helyéért kiált. Ugye az köztudott, hogy a mennyiség nem pótolja a minőséget. Mert milyen minőség az, hogy egy adásban lévő bimbó olyan helyen tűnik fel a hölgyön, ahol még Kovi sem tudta volna elképzelni? Hogy mindig olyanok gondolják azt, hogy semmi szükség olyan korlátozó intézkedésekre, mint melltartó, akiket búvárruhában lenne szabad csak kiengedni. Bárhová. Még öt év után is sokkoló a dolog minden nyáron. De akár még télen is.
Szóval Cornwall. „-Ezt meg sem érdemlik az angolok” – mondta egyszer egy spanyol riporter, aki azóta biztonsága érdekében nem lépett brit földre. Valóban egy különlegesen szép hely. A déli részen olyan homokos és gyönyörű partszakaszokkal, hogy teljesen hihető, valahol a Costa del Sol tengerpartján jársz. Az északi részen pedig olyan szépséges és vad tengerpart fogad /bocsánat óceán part/ amilyet csak messze távol Skóciában látni. Az angolok mindig is úgy tartották, hogy EZ az övéké, ide más ne nagyon jöjjön, mert ők is alig férnek el. Ezért aztán igazából nem is találni külföldit arra felé. Nem is szeretik Őket. Cornwall amúgy is 89%-ban brexit párti, nem rasszisták csak most éppen nem kedvesek a külföldi hangzású névvel megáldott emberekkel szemben. Vagy ha nem azt az angolt beszélik, amit Ők igazi angolnak vélnek. A Szabó név elbetűzése után mindig hátrább léptek kicsit. Aliz kiejtését többen vélték már skótnak. És persze ez Cornwall-ban azt jelenti, idegen. Mert kérem az, hogy brit, az papíron létezik. Amúgy vagy angol és tökéletes valaki, vagy skót whiskyvedelő, vagy walesi birkapásztor vagy ír tintás. Ilyen egyszerű ez. Tény ezt ennyire , mint most, még nem éreztük.
Ne szaladjunk előre. Kezdjük azzal, hogy volt egy romantikus regényeket megálmodó Írőnő Rosamunde Pilcher. Aki amúgy skót születésű, ám élete javarészét Cornwall-ban élte le. Igaz, a Híres Cornwall-i írók közé nem kerülhetett be, mert nem volt született cornwall-i. Csak megjegyzem. Jane Austen 7 éves koráig élt Bath-ban. Azonban Bath remekül kihasználja ezt, van Jane Austen ház és minden más, ami kell. Csak úgy mondom. Egy részlet az Üvegtigrisből:
-Te egy ilyen helyi bunkó vagy?
-Nem. Ja igen.
Rosamunde Pilcher igazi romantikus regényeket írt, amikor a romantika egy érintés volt a parti szélben és nem a Hello! után az a kérdés, hogy Elölről vagy hátulról. Régi iskola. Ott még nem a hüvelygolyó volt az ajándék, hanem a parti dombokon frissen szedett szamóca egy falevélen. Volt ilyen is. Mindenkinek javaslom, hogy olvasson Pilchert, mert szép. A táj, ahogy leírja, beleszeret az ember és látni akarja. Érzelem van benne, mosoly és szív,ölelés és könny, sok olyan dolog, ami mostanában elveszett. Pedig megvan, csak a lájk fontosabb. Pilcher Cornwall-ját kerestem mindig is, mikor végre eljutottam oda. Most újra elindultunk. Január 25-e óta nem voltunk szabadságon, most volt egy hetünk augusztus elején. Ebből három nap maradt Cornwall-ra. Mert Cornwall gyönyörű. És drága. Nem kicsit.
Perranporth-ban sikerült szállást foglalnunk és igazából akkora túrákat nem terveztünk, mint három évvel ezelőtt. Nagyon nem lepődtünk meg, hogy Sami, a mobilom, szerint rossz idő lesz. Amúgy sem terveztünk valami nagy csobbanásos napokat, mert a 17 fokra is felmelegedő óceán engem speciel nem csábított erre. Sem. Az első napon borús volt az idő, mire Port Isaac-be értünk, csendesen szitált az eső, majd esett. A falu a Doc Martin filmsorozat miatt került listánkra. Én szeretem, mert olyan bárgyú egy történet, hogy elképzelni se lehet, maga a helyszín , a sorozatban Portwenn, viszont szép. Még esőben is az. Szűk utcák, arcunkba csapó eső, kapucnit szaggató szél, mindenhol sok ember, idióta szabályok, teli étterem és presszó, aztán húsz perc után két kávé és croissant meg brioche swirl elfogyasztása az utcán esőben, ki akarna mást? Itt találkoztunk Mrs. Covid legmérgesítőbb húzásával, a wc problémával. Itt Britanniában eddig semmi gond nem volt abból, hogy az emberek bementek egy helyre, mint kávézó, csak a felesleges hűtővíz leengedése céljából. Ez megszűnt. Igaz, még a legkisebb faluban is van nyilvános wc. Ezek javarésze most zárva van. Vagy 20 pennyvel működik. Esetleg 50 pennyvel. Esetleg elnyeli és ott csurgatsz, ahol akarsz. Nyaralj Britanniában, csak ne pisilj. Sima dolog. 35 percet álltunk sorba a parkolóban, hogy az eső csöpögés miatt amúgy is sietőssé váló dolgot elintézzük. Az egész alátámasztja azt a tényt,ami itt Britanniában minden NEM britnek egyértelmű DON’T THINK,DO IT! Mert gondolkodni, az nem brit dolog.
Az eső nem adta fel. Mindenféle keskeny, keskenyebb és út ez egyáltalán? típusú utakon eljutottunk Perranporth-ba. Egy igazi üdülő városka, úgy nyolcszáz méternyi homokos parttal, fantasztikus hullámokkal. És rengeteg szörfözni vágyó emberrel úgy 6 és 86 év között. Az, hogy esik, egy szörföst, aki amúgy is elázik, eleinte kívülről, aztán belülről is, nem érdekel. A part teli volt velük. És kutyákkal, akik igazán élvezték az egészet. Amúgy most láttam először a parttól nem messze a Beach Streeten egy fagyist, aki kutyafagyit árult. Csirke májas, marha szelet és sült disznóhús ízben. Komolyan pitbull legyen a mancsain, aki erre nem indul be! A szállás a The Seiners Arms ott volt rögtön a tenger parton. A parkolóhely az komoly logisztikát igényelt. Mert 190 cm széles volt. Fruzsi meg 186 centi. Az, hogy a maradék négy centin ki tudunk szállni, az picit megvalósíthatatlannak tűnt. És persze egy igazi csajszi autóval, Fiat 500, kizárólag úgy lehet parkolni, hogy átlósan. Vagyis még azt a kis helyet is még kisebbé tenni. Úgy húsz perc és pár tömegkommunikációban nem közzétehető kifejezés rendszeres használata után be tudtam úgy állni, hogy ki is tudtam szállni. Azért az sem árt. Még autó esetében sem. Mivel Aliz már neten mindent elintézett, a recepcióra véletlenül odatévedt srác elmondta, amit tudni kell, mikor lehet menni reggelizni és vacsorázni. Aztán tíz perc mit mikor és mennyit mossunk meg és a távolság meg hasonlók. Mondjuk a srác illata ezt tényleg indokolta. A szoba. 100 font naponta. Reggelivel. Mint kiderült és a srác büszkén mondta saját fürdőszobánk lesz! A folyosó másik oldalán. Mondjuk ez akkor és ott derült ki. Hm. Amikor Newmarketben tavaly azt mondtam ennél ótvarabb szobánk sosem lesz, még nem láttam ezt a Cornwall Szégyene típusú akármit. Két különálló ágy. Egy az angol polgárháborúból ott maradt szekrény. Egy olyan ablak, amiről már az esővíz is lepereg. Nagyon érdekes színű szőnyegmaradvány és egy kerti szék, ami mindenre jó, ülni nem, de ugye semmi se tökéletes. Viszont! Itt Britanniában mindig a pozitívum a lényeg. A szoba valóban tengerre nézett. 19 és 23 óra között. Aztán 7 és 11 óra között, mert ekkor volt dagály. Az egész öblöt lehetett látni. Szuper volt! Még mindig komoly összeget kapna a néma sirályt létrehozó biológus. A miénk amúgy reggel 5 órakor gondolta azt, hogy az ablak alatt lévő párkányon adja elő A Szegény Sirály Panaszai című monodrámáját. Érdekes erről Pilcher sosem írt.
A következő részben jön a többi érdekesség. Olyasmi, amivel talán nem találkoztatok, talán igen, viszont Real British.
Ahogy Barbi of Google mondta:
-Ha sokat vagy angolok között, rájössz, az hogy egy szigeten élnek, a legjobb tulajdonságuk.
See you later!