„- Nincs olyan, hogy rossz étel vagy ehetetlen, öregharcos. Egyrészt, amit nem kóstoltál ne bíráld. Másrészt éhes embernek minden étel finom. Még anyád zöldbab főzeléke is.”
Ezt a bölcsességet apám osztotta meg velem, mikor is a lucskos káposzta nevű fogyókúrás ételről cseréltünk eszmét. Nekem az valami ehetetlen borzalom volt, tiszta fogyókúra, majd egyenértékű a grízes tésztával, ám tény, anyám zöldbab főzelékével nem vetekedhetett. Amúgy a zöldbab főzelék nem volt rossz. Nálunk apám főzött és anyám „maszekolt”. Ezért mikor apám két hétre elutazott, akkor anyám főzött egy nagy lábos zöldbab főzeléket, ami úgy a negyedik nap táján már nem volt finom. A nyolcadik napon már a hátam közepére kentem volna, a tizenkettedik napon elértem az öt perc alatt egy kanál tempót. Az utolsó napon megfogadtam: a norma életben nem eszem zöldbab főzeléket. Ennek alig 54 éve, de ezt az ígéretemet betartottam.
Végül is hogy jön ez Pilcherhez és Cornwallhoz? Kicsit előre menve, pénteken egy különleges reggelit kértem. Pancake with bacon and maple syrup. Igen, ezt most jól írtam. Azt is kaptam. Amerikai palacsinta, sült bacon-nel és leöntve, mondjuk úgy, inkább csepegtetve juharsziruppal. Biztos emlékeztek Joey-ra a Jóbarátok sorozatból, aki Rachel darált húsos csokoládés, habos sütijét megette, mert:
-Mi bajotok van vele? A csoki jó volt, a darált hús jó volt, a hab jó volt.
Igaza volt. A bacon jó volt. Igaz kicsit édes, de ehető. A palacsinta is jó volt, bár én jobbat csinálok. A juharszirup hígítva volt és kevés, hogy jöjjön rá a szapora dugás közben, aki ezt tette. És ha már az étkezésnél tartunk. Ugye van ez a vírus, ami még nyáron is szaporodik, pedig NEM brit tudósok is azt mondták, nyárra nyoma sem lesz. Na ja! Brit tudósok nem mondtak volna évszámot. Még évszázadot se. Emiatt az étterem étlapja kissé összezsugorodott. Ha normális betűnagysággal lett volna szedve, akkor fél oldal. Így egy oldal volt. Ez nem gond. A brit hatékonyság viszont az. Persze csak európai migránsoknak. Mert odamentünk pontban este hat órára. Aliz mondta a nevet, pasi arcáról mosoly tova és utána csak akkor találta meg a foglalást, amikor lehajolva hozzá közöltem, 22-es szoba. Ekkor bevitt minket az étterembe és leültetett bennünket egy hat személyes asztalhoz. Volt ugyan két személyes is, ez így hatékonyabb. Aztán közölte, negyed nyolcig végezzünk a kajával, mert akkor mások jönnek és hozza az étlapot. Negyed óra múlva hozta. Aztán újabb tíz perc és jött a rendelésért. Italt, mint normál pub étteremben magunk intéztük, a pultnál rögtön fizetve. Alig 25 perc után megjött az emberes adag fish and chips, ami finom volt. Papírdobozban hozták, a vírus miatt, mondván akkor nem kell mosogatni. Igazuk van. Így csak az evőeszközt és a poharakat kellett tisztítani. A tányért nem. Brit logika. Némi küzdelem és megkaptuk a számlát. Az azért túlzás lett volna, hogy egyből fizessünk is. Nem. A számlával el kellett menni a pulthoz, ott megvárni, míg jön valaki, aki kezelheti a gépet és utána fizettünk. Teljesen hatékony megoldás. Nekik. A reggelinél a hegesztőmaszkot viselő hölgy. Nem találta a foglalást. Megmutattam. Valószínűleg szemmel megátkozott. Aztán elkísért minket az asztalhoz. Haladás volt, hogy ez már csak négy személyesre sikeredett. Aztán megkérdezte tea vagy kávé és mit kérünk a pirítóshoz? Mutattam az étlapot, hogy inkább mást rendelnénk, mire a hölgy, azt csak pirítós után. Nem értettem.
-Hátha feldobod a talpad a pirítós alatt – magyarázta Aliz és később KZS bristolszakértő sem értette, mi ezzel a probléma.
Hogy nehogy hiányérzetem legyen a brit hatékonysággal kapcsolatban, hozta a kávés ibriket. Úgy szorította magához, mint aki végre megtalálta az egyetlen ehető görögdinnyét a sok tök között. Pedig ő tutira nem ismeri az Iván Bunyin féle mondást, miszerint:
-A legnehezebb dolog megtalálni a jó dinnyét és a rendes nőt!
Tehát jött a kávé. Utána a választott gyümölcslé, nekünk narancslé. külön. Újabb kör. Mondjuk ha a szeretgetés helyett a két kezét külön-külön használta volna, akkor tudom: ez nem Anglia.Aztán a pirítós és a vaj-lekvár-méz kombó után, hegesztőmaszkos hölgy újra előkerült és felvette azt a rendelést, amit már rég leadtunk volna. Ez persze csak egy piciny példa arra, hogy a brit hatékonyság miért is nézi vágyakozva a bányászbéka okosabbik felét.
Csütörtökön mindössze két autónak és az észnek kellett megállnia, majd arrébb mennie, hogy kijussunk a parkolóból. Valójában senki sem értette, ha már egyszer megjöttünk és sikerült bepaszírozni Fruzsit arra a bajuszkötőmnél kisebb helyre, akkor miért is megyünk el? St. Agnes falu volt a célpont. 4 mérföld 20 perc, mert nem az út hossza, hanem szélessége határozza meg, mennyi idő alatt jutsz el valahová.
-Ma a szokottnál is fárasztóbb vagy Gyuri. Ide a fotel már kevés, a francia ágy sok. Láttad a briteket mekkorák? Széltében? Akkor világos, hogy miért keskenyek az utak. Logikus nem? – mondta ezt már vigyorogva KZS bristolszakértő, mert Ő is tudja hét év Britannia után, a logikus nem angol szó. Még csak nem is brit.
Amúgy az utak azért keskenyek, mert nagyon drága föld errefelé. És Angliában általában. Az Egyesült Királyságot 64 millió brit és mintegy 6 millió egyéb népség lakja. Ebből Nagy London úgy 15 millió. És a Hadrianus vonal alatt, ami úgy a sziget felénél van, él a lakosság 65%-a . A maradék meg azon túl. Így aztán érthető a drágaság.
St.Agnes több kis öbölből álló falu. A nap kisütött és szinte égetett. A szörfözők itt is minden talpalatnyi helyet kihasználtak. Tény, a térkép szerint itt zöld partszakasznak kellett volna lennie. És kérem ez meg is volt, csak nem a parton. Hanem a partot jelentő meredek sziklafal tetején. Homokos igazi tengerpart, az maximum egy itt maradt képeslapon. Ezért aztán elindultunk időpontra meghatározott célunk, amit három éve ki kellett hagynunk, a The Lost Gardens of Heligan felé. Volt időnk így úgy gondoltuk, megnézzük St. Austell városát. Nagy parkoló nyitva, sok wc zárva. Mert vírus van. Ész nincs. Maga a város nézni valója úgy öt perc volt. Aztán kicsit körbe sétáltunk. És Kis Tibinek, a Quimby énekesének igaza volt:
„ Szeretet nélkül minden ház üres; Minden város lakatlan”.
Mint hoppon maradt örökösök temetés után. Ez volt a helyi lakosság. És hogy igazi legyen a hangulat, esni kezdett. Amikor leparkoltunk a Heligan parkolójában, ami dugig volt, akkor már komolyan esett. És ugyanolyan komolyan ez, senkit sem érdekelt. A bejáratnál kedvesen fogadtak, aztán megnézték a foglalási papírunkat, mosoly tova, hölgy hátrább és megkérdezte itt voltunk-e már Britanniában a karantén alatt.
-Of course! – mondta Aliz kicsit nyomatékosabban és beengedtek.
Igazából azért volt igazi angol kérdés, mert ki az a sült paradicsomos babos pirítóst majszoló teahörpölő, aki esetleg azt mondja:
-Jaj, dehogy én akkor éppen Bergamóban álltam sorba spagettiért!
Maga a kert, hatalmas. A dzsungelt utánzó része remek, a helyi állatokat, négylábú és szárnyas fajták, külön mutatták be, a többi szabadon kószált, mint látogató. Szép konyhakert és gyümölcsös is volt. Amit nem értettünk, mitől ekkora szám ez a kert, amihez hasonlót Magyarországon majd minden megyében lehet találni! Ez kérem Cornwall. És itt Kotler igazsága él: A marketing az, amikor a semmit adod el a legjobb áron. Ezt három éve Land’s End-nél már láttuk. Most megint. A legjobb az volt, mikor elállt az eső. Még elugrottunk Lelant-ba, 28 mérföld 56 perc, ahol három éve egy csudaszép parton, Port Kidney Beach, találtuk magunkat. Azóta az ember ide is elért. Valamiért a part beugró részén egy csatornát ástak. Emiatt a szép, tiszta homokos part, ronda, barna és algával teli lett. A homokos part átköltözött a szomszédos faluhoz. Nagy csalódás volt. Egy szép emlék vált semmivé.
Pénteken sütött a nap. És beindult a hétvége. Ami azt jelentette, a derék angolok el kezdték birtokba venni Perranporth-ot. A parton nőtt a tömeg és mikor elindultunk, megfogadva, hogy ide nem jövünk többet, már lépni alig lehetett. Mivel Tintagel-be később volt időpontunk ezért Pencarrow felé mentünk, ami Bodmin külsőnél található. A honlap szerint egy szép ház van ott György stílusban és egy nagy kert. Nyitva. Mit mondjak voltak kétségeim, de menjünk. A kert nyitva volt, a ház nem. Szép volt, érdemes volt megnézni. Persze wc itt is csak zárt állapotban található. Ezért aztán a természet lágy ölén szabadultam meg a felesleges folyadéktól. Valószínűleg az pár darab kósza bögöly is ezért csípett engem. Egyrészt bosszú, másrészt a migráns vér mindig jobb. Az idő viszont tényleg szép volt. Napsütés, 22 fok és 5 mérföldenként út építés, semmi sem hiányzott. Tintagel mellett van egy igazi észak-cornwall-i halászfalú Boscastle. A XVI. századi kikötője, maga a pici falu hangulata, fantasztikus. Itt minden a turizmusból él. Ezért mindössze 23 percig tartott, amíg négy gombóc remek cornwall-i Kelly fagyit ehettünk. Pedig csak egy négytagú család volt előttünk. Meg az angol hatékonyság. Innen már csak 4 mérföld volt, Tintagel, ahol a legenda és NEM Arthur király született. Ám EZ teljesen lényegtelen. A szirt tetőn állt egy vár, alatta egy mély öböl, aztán barlangok, kicsi nagy és a Legenda. Hogy a nagyobbik barlangba zárta be Morgana Merlint egy varázsigével a sárkánnyal együtt, nehogy saját testvérétől, Arthur-tól származó fia Mordred, akadályozva legyen a trón elérésében. „ An al atrakt, Uth vath redagg de vjel vjennbe!” Állítólag ez a varázsige. Ki lehet próbálni, ha Merlinnel, Arthurral vagy egy sárkánnyal találkoztok. Meglehet a kulcs egyszerűbb megoldás. A Cornwallt naggyá tevő Adjuk el a semmit! alaptétel ,itt is arat. Rengetegen voltak. Annak ellenére, hogy aki nem vett előre jegyet, nem jutott be. Három éve itt adtuk fel, 34 fokban, hogy nem mászunk fel a meredek lépcsőkön, aminek szélessége, inkább keskenysége egy zergét is gondolkodóba ejtett volna. Egy éve azonban megépült Arthur király hídja és így minden könnyebb lett. Erről video felvétel a tériszonyom kíséretében a frászbúk oldalamon. A semmi, amit érdemes megcsodálni, az folytatódott. A várból ugyanis alig maradt valami. Mondhatni bokáig érő történelem. Viszont! Pajtások a kilátás a valóban égszínkék tengerre, az hihetetlen, örök varázs, mindent megér! Senki se hagyja ki! Nagy élmény. A legtetején van egy Arthur király szobor, ami remek, az Excaliburral a kezében. Nekem nagyon bejött. Amúgy is szeretem azt a kort, mert akkora mese az egész, hogy azt már mindenki elhiszi.
A faluban még vettünk igazi Tintagel-ben termett új krumplit, természetesen ketten nem mehettünk be a teljesen üres boltba, mert együtt voltunk! Abroncsot! Mellesleg ez majd mindenhol így volt. Na ők azok, akik Kotler tanítását fordítva értelmezik A semmiből csinálnak akkor ügyet, amit aztán nem lehet eladni.
Összességében ez volt eddigi legrosszabb nyaralásunk itt Britanniában. És ha ilyen lesz ezentúl, maszkban, két méteres baromsággal és tömény hazugsággal, meg a jónép befosatásával, akkor az az üzletág, ami eddig majd egy milliárd embernek adott munkát,lásd turizmus, mehet a süllyesztőbe. Aztán azok, akik Mrs. Covidból ekkora sztárt csináltak, esetleg ha van mivel, gondolkodhatnak, mi legyen ezekkel az emberekkel. Szomorú volt az egész. Hideg, személytelen, steril. Cornwall továbbra is csodás, Pilcher leírásaival szinte mindenhol találkozhatunk. De talán az a sok eső, a rengeteg esőcsepp, amiben részünk volt, azok voltak Pilcher könnyei. Igaziak. Egy eltűnt, tetszhalott állapotban lévő Cornwall után. Kérdés magához tér-e és mikor?
Barbi of Google az egész Mrs. Covid dolgot egy régi mondással zárta le:
-A csalódásnak mindig Te vagy az oka, mert hiszel valamiben, ami sosem létezett, de nagyon jól néz ki.
See you later!