FURBLOG 27. rész | Székely Nagy György

Megszületett. Még nem teljesen felnőtt, de a lényeg, hogy elérhető, sok mindent megtaláltok rajta, egyszerű és éppen ezért szép.

Az a neve:

www.szekelynagygyorgy.com

A mai naptól már létezik, ahogy nő úgy lesz csinosabb, okosabb és teljesebb. Nagy változás ez egy író életében. Segíti a kapcsolattartást az olvasóival. Könnyebben megtalálják és olyasmiket is közölhet a saját oldalán, amit máshol nem lehet. Vagy nem érdemes. Olyanok is megtalálnak, akik mondjuk nincsenek a Digitális Keresztre , facebook-instagram-twitter, ráfeszülve. A digitális kor követelménye. Ebből már következik, hogy nem én csináltam, hiszen egy egyszerű zeneszámot nem tudok letölteni, ezért tizenöt percenként hallhatom a Spotify-on, hogy mekkora akció van a Specsavers optikai szalonban és hogy mennyire borzalmasan fenyegető a korona vírus, mossak kezet, legyek távol még magamtól is és fogjam be. A lényeg: az oldal megvan. Naponta változik. Még bővül, mint éhes napközis a mézes-vajas kenyértől. A BRISTOLT LÁTNI ÉS… blogom, amit 2015 május 19-én kezdtem el írni, ide fog átköltözni. A FURBLOG pedig teljesen, még ha az új részek, mint ez is, a szerzői oldalon jelennek meg. Ennek én vagyok az oka, mert a tartalmak feltöltéséről képzést kell kapnom. Most úgy vélem a tízediknél derengeni kezdenek az alapok és a tizenhetediknél , ha feltölteni nem is, de törölni biztos fogok tudni. A huszadik lesz az igazi. Addig FURBLOG a szerzői oldalon. Bocs!

MEGVAN A HONLAP!!!

Itt Britanniában mindenki várja a holnapi napot, amikor is 35 millió britnek könnyebb lesz az élete, kinyithatnak a boltok, sok helyen az éttermek, pub-ok, kávézók is. Úgy 29 millió brit meg azt várja, hogy kiszabadulhasson egy politikai döntésből, amit a Covidra fognak. A 2-es zónában ugyan lesz egy igazi angol szabály is, ami főleg a pub-okat érinti. Csak akkor lehet alkoholos italt rendelni, ha ennivalót is kérnek hozzá. Hogy a hülyeség mennyire határtalan, azt Brit Tudósok magukon vizsgálják, és látszik, hogy ők adnak tanácsot Boris, a komisz kormányának. Amikor röhögés nélkül elmondta ezt egy kormány ember, a pub tulajdonosok már nyomták a rendelést a scotch eggs-re, ami főtt tojás a fasírozott közepén, leegyszerűsítve. Sok kiegészítővel lehet elkészíteni, kolbásszal, kukoricával stb. Nem drága , nem nagy és célravezető. Mert a rendelés ezentúl úgy fog zajlani:

-Lesz húsz pint draught /sötét angol sör / és egy scotch eggs!

-Milyen legyen?

-Mindegy, dobálni lesz!

A másik mosoly rendelet, hogy aki a 3-as körzetben lakik, az ne menjen mondjuk ebédelni vagy inni a 2-es körzetbe. Itt Britanniában nincs személyi igazolvány. Nem kötelező semmilyen igazoló okmányt magadnál hordani. A jogosítványon, ha van, rajta van a címed / ha változik akkor 60 napod van rá elintézni /, de ezen kívül sehol. Amikor mondjuk a 19-es busz átkocog Bristolból Bath-ba, akkor a 3-as ból megy a 2-es be. Mivel dolgozni, vásárolni, valamint csak úgy át lehet menni, így senki nem nézi ki, hova, miért megy. Szexelni, kajálni, inni vagy csak úgy nem lehet átmenni, de ezt sem ellenőrzi senki, aminek több oka van. Az egyik, hogy nincs kivel. A többi ezek után meg mindegy.

Ma az újságok javarésze, nem fő oldalon, hozták, hogy a Kormány elismerte az utóbbi 10 napban 30%-al csökkent a fertőzöttek száma, a vírus terjedése. Ezért rögtön figyelmeztettek mindenkit: JÖN A HARMADIK HULLÁM! Mert gondolom most Mrs.Covid gondolkodik, rendezi a vonalait és amikor a Kormány elmerül a megegyezés nélküli Brexit okozta káoszban, újra támad! Mert Ő olyan! Ezzel párhuzamosan kiadták a decemberi jelszót: Britannia vásárolj! Ugyanis az államkassza lassan olyan, mint a magyar puszta. Végtelenül nagy, üres és tele van délibábbal. Egy jó decemberi forgalom pörgethetne rajta. Kérdés, mennyien tudnak egyáltalán kinyitni. Kiszivárgott /vagyis valaki a Kormányból direkt eljuttatta egy újsághoz / hogy a most 3-as zónába sorolt körzetekben néhány szektor össze fog omlani és ezért mindenféle segély terveket kell sürgősen kidolgozni. Az sajnos senkinek sem jutott Okoséknál eszébe, hogy NEM kellenének a zónák. Iskola!

December 7-én a terv szerint kezdődik az oltás Britanniában. Elvileg március 3-ra befejezik. És azért lesz Harmadik Hullám, hogy ezt ellenőrizze. Nagyon ravasz. Mint az, hogy a 2-es zónákból átvisznek sok Covid beteget a 3-as zónák kórházaiba. Ezzel több dolgot érnek el. Egyrészt: az eddig aránylag jól teljesítő kórházakat túlterhelik. Igen jó hatásfokkal. Másrészt: a statisztikában remekül fog mutatni, hogy na ugye a 3-as zónákban mennyi a Covid beteg, mi megmondtuk. Harmadrészt: a Nightingale kórházakat / a pótlólag felhúzott szükség kórházak/  is ki tudják használni. Ezeket a kórházakat még az első mindmeghalunk idején hozták létre, és soha nem használták. Egyiket sem. Szerencsére. Brit tudósok számításai alapján kellett megépíteni. Most eljött az idő, végre lehet használni. Nem, nem Covid betegeknek, mert ők elférnek a normál kórházakban. A sima betegeknek nyitották meg. Hogy egyáltalán kapjanak kezelést. Operálják meg őket és kevesebben haljanak meg, mert minden a Covidról szól. Nem könnyű ekkora trutymót keverni, de Boris, a komisznak sikerül!

A csudaszép AJÁNDÉK novelláskötet borítóját már láttátok. Tudjátok, hogy CSAK az Erawannál rendelhetitek meg. Azt is tudjátok, hogy nyolc magyar szerző írt novellát a karácsonyról. Azt főleg tudjátok, hogy ez mekkora újdonság. Ne mulasszátok el!

A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ című új könyvem is jön idén. Nagyon jó, nagyon szép, nagyon köszönöm ajándék lesz! Ne a fa alá, az emberek kezébe tegyétek. Jobb helyen van ott. December 20-án Aranyvasárnap én is bearanyozom minden olvasóm napját, akkor olvashatjátok az ajándék novellát, ami a karácsonyról szól. A címéből egy részlet: A…

És már így is sokat mondtam. Mint az köztudott,

Ez volt a huszonhetedik nap!