Mínusz 3 fok! Délben, Dél-Angliában! Hát mégis hol élünk? Hogy még a jég is jeges? Ez nem Yorkshire! Itt kérem ilyen nem szokott lenni, aztán tessék! Ráadásul ez így lesz két napig! Komolyan? Ezt érdemli a végre Szabad és Független Britannia? EZT?! Ezt.
Megvolt. Sok minden, amit nem részleteznék, pedig még úgyis jó volt. A torna volt meg. Mit mondjak? Ha csak a jó részét mondom, akkor most üres sorok jönnek. Ha az eljövendő jó részét mondom, akkor erősebb leszek és karcsúbb. Most jöhet a nevetés! Ha a rossz részét mondom, akkor most tíz oldal kesergés jönne angol módra. Vagy harminc oldal kesergés ÉS káromkodás magyar módra.
-Még élsz, ne sírjál! Nincs is nálad zsebkendő – mordult rám Aliz.
Az, hogy élek, kizárólag két dolog bizonyítja. Az egyik, Aliz beszólt. Ezt egy halottal nem tenné. Mondjuk, rólam van szó, ám mégsem. A másik, a fülemen kívül mindenem fáj. Komolyan. A baj ott kezdődött, hogy egy turbinákat mozgató sóhajjal elővettem a kínai ipar gagyiremekét a Smart Wonder Core feliratú vasdarabot. Megcsináltam a bicepsz erősítő gyakorlatot vele és utána kecsesen leejtettem, mert nem éreztem a kezemet. Nem sikerült eltalálni a lábamat, ezt még gyakorolni kell. Aztán GPS nélkül /!/ úgy elhelyeztem el a földön, hogy a hasizom gyakorlatokat végezni tudjam tíz egész percen keresztül, amit le szoktam csalni 9-re. Néha 8-ra. 7 perc még nem volt. Ugye ez akkora marhaság, hogy én kellek hozzá. A betájolás fontos, mert úgy vagyok vele, mint Józsi bácsi a szexszel:
-Ha oldalt vagyok nem látom a tévét, ha meg felül, akkor nem tudom tartani magam, ha alul vagyok, fulladok inkább hagyom a fenébe.
ÉN nem hagyom. Viszont hogy ekkora terjedelem, mint én hogyan fér el bárhol, az nem mindegy. Van egy pont, ahol aztán a masinával úgy tudok gyakorolni, hogy se a fejem nem verem be a konyhaszekrény valamelyik arra tévedt darabjába, se a lábam nem akarja kiszakítani a radiátort a falból, miközben az összes lábbelit szanaszét rúgom. ÉS a gyakorlatok közben látom a tévét, mert az asztal széle csak a jobb alsó sarkot takarja. Ugye most jön egy olyan dolog, hogy mit nézzek a tévében? Nem, nem mindegy. Mert ha pl. a Wild Target című Emily Blunt vígjátékot nézem, akkor a nevetés miatt nem tudom a gyakorlatot csinálni. Amennyiben a Good Morning Britain! reggeli műsor megy, akkor ideges leszek a sok hülyétől és nem a derekam, hanem a kezem hajlik folyamatosan. A középső ujjam sokkal izmosabb már. Ezért valami krimi vagy hasonló kell, most a The Outlaw King film volt soron, ami kérem Robert of Bruce skót királyról szól a XIV. században, ami jó, viszont olyan lassan hömpölyögnek az események, hogy nem csoda ha I. Edward angol király közben jobb létre szenderül.
Az egész hasonlít arra a „vízre” amit még Gyopárosfürdőn „készítettünk” mikor feletteseink azt hitték, mi vízellátó laboráns honvédok leszünk. Azért azt mondani, hogy a békapopuláció nekünk köszönhette a pusztulását az túlzás, mert igaz, hogy pár egyed a szivattyú szívócsövében végezte, de az általunk készített „víz” az nem bántotta őket. Mivel olyan sebességgel jött ki a csövön, mint amilyen sebességgel a The Outlaw King film halad. A békák nem voltak akkor sem vakok, még idejében el tudtak menekülni. Azért a hadnagy elvtárs arcát sosem feledem, mikor meglátta mire jutottunk.
-Melyik állat fog ebből inni, elvtársak?
-Hadnagy elvtárs nem szomjas? – kérdeztem és ezzel két heti kimenőmet el is intéztem, mert már akkor is ügyes voltam.
-Ha már ennyire aggódik Lóbaszó /elnézést, de az orosházi laktanyában ez volt a hivatalos nevem, még a szolgálat vezénylésbe is így volt írva: konyhaszolgálat –Lóbaszó honvéd/ akkor húzza meg.
-Azt?
-Ha talál egy menyecskét felőlem azt is – vigyorgott a hadnagy elvtárs, ám ettől nem lett szimpatikusabb.
Megittam vagy két decit. Úgy tíz perc alatt. Nagy elismerést arattam vele. Ezt már a gyengélkedőn mesélték, mikor jobban voltam. Utána két könnyű, ám felettébb mozgalmas nap jött.
Vissza a gyakorlatokhoz. Tíz percig csináltam. Jó, nyolc tuti volt. Akkor már sok mindenem fájt. Viszont jöttek utána a hátizom gyakorlatok. Azt hozzá kell tennem, hogy itt a rendkívül hosszú előszobánkban még nem volt bemérve a helyem, ezért aztán igazi a Dűnében látható homokféreg mozgással próbáltam azt megtalálni. Isteni szerencse, hogy Aliz telefonja lemerült, az enyém ki volt kapcsolva, a tablet nem jutott eszébe, ezért az „Előszobába szorult egyedek vergődése az Egyesült Királyságban” című David Attenborough filmről lemaradtatok. Amikor valahogy négy ajtófélfán felkapaszkodva felálltam /mondjuk az állás az túlzás/ Aliz volt olyan, hogy megkérdezte:
-Na jó volt?
Megint a választás. Ha őszintén megmondom, akkor öt nap múlva nem együtt ünnepeljük a 13. házassági évfordulónkat. Ha hazudok, az nem szép dolog. Ezért aztán egy sóhajjal beestem a fürdőszobába. Igen. Ez így nem igaz, mert nincs akkora, hogy simán beessek. Akkor mondjuk úgy egy évfolyam alatt bejutottam. És néztem magam a tükörben /amúgy ennyi év után veszettül unalmas, csak úgy mondom/ és azt mondtam: -Még mindig tudsz hülyébb lenni, Gyurka! – és ettől jobb kedvem lett.
Ami nem is árt, mert legalább én legyek vidám, ha a világ ilyen szomorú és buta. Ti még nem én már látom az első félév írói feladatait. A Betty történet csordogál. Ebből most az ÁLL van soron. Viszont elkezdtem mást írni, ami később fog kelleni remélem, de most jött az ötlet. Holnap a szerzői oldalamon lesz mozgás /nem az,hogy törlik!/ utána a következő héten a honlapomon, azt is írom már. Mennyi dolog! Ez viszont jó dolog. Nektek írni mindig a legjobb!
A könyvismertetőben Karen Swan: Titok Párizsban című könyve jön.
Olvassatok mindennap!
Ez volt az ötödik nap!