FURBLOG 6. rész | Székely Nagy György

-Azt mondod ezzel tudsz repülni?
-Nem. Azt mondom, hiszek benne, hogy ezzel tudok repülni – majd bátran kiugrott a toronyból és nem élte túl.

Ez a morbid jelenet jutott eszembe, amit talán a Mediciek című Netflix sorozatban láttam, amikor reggel a BBC honlapján átnéztem a ma megjelenő brit lapok címlapjait. Mind ugyanarról szóltak. /Kicsit otthon éreztem magam/. A vakcináról. A reményről, az emberiség nagy lépéséről, a tudomány diadaláról, a megint győztünk érzésről. Tény a Pfizer már gyártja a vakcinát, amit 43500 emberen kísérleteztek ki és az esetek 90%-ban hatásosnak bizonyult a covid ellenében. Több mint egy évig védelmet biztosít és utána ismételni kell. Aki még nem vett Pfizer részvényt vagy egyéb gyógyászati eszközöket gyártó cégek papírját, most tegye meg, mert évekig értékálló lesz. A brit kormány 40 millió vakcinát vett, ahogy Boris a komisz tegnap bejelentette sajtótájékoztatóján, ahol egyébként olyan lényegtelen dolgokra, mint a megegyezés nélküli Brexit, nem válaszolt. Miket nem akarnak tudni, mikor itt a csoda vakcina! A megoldás! Britannia újra nagy lesz! Aztán majd eldől miben. Egyébként a The Daily Telegraph leközölte azt a prioritás listát, amit már augusztusban is megtett egyszer, mikor brit tudósok csak egy lépésre voltak a vakcinától, hogy ki mikor kaphat oltást. Az első kör a care home, vagyis idős otthonok lakóinak jár és az őket ellátó dolgozóknak. A második kör az egészségügyi dolgozók és szociális munkásoké. Aztán 75 és 55 között jönnek szintenként az emberek. A legutolsó körben, a 12-ben /déja vu érzésem volt a pokol és bugyrai tárgyában/ az ország vezetői kaphatják meg a vakcinát. Bár kétségtelen a facebook oldalakon voltak, akik őket teljesen kihagynák ebből és minden körből. Tény ezek a kommentelők voltak, vannak többen. Az olyan Nagy Hazafiak, mint Mr. Dyson, aki nem él Britanniában, alig adózik Britanniában, viszont aggódik a szabad és független Britanniáért máris köszönetét fejezte ki a Kormánynak, áldásos munkájukért. Dyson úr és Radcliffe úr a két leggazdagabb brit számíthat a legnagyobb bevételre egy Brexit esetén. Persze ennek semmi köze a Kormány támogatásához, mert az csupán hazafias lelkesedés. Igaz, Monte Carlo-ból, de ez lényegtelen. Mint amikor Jacob Rees-Mogg úr nyilatkozta, hogy aggódik a brit gazdaságért, viszont biztos benne, hogy ez EU nélkül még erősebb lesz. Mondjuk Mr.Rees-Mogg úr MINDEN pénzügyi vállalkozását kitelepítette Britanniából, Írországba és Hollandiába. Mert ennyire bízik az erős brit gazdaságban. Minden hasonlóság más országokkal a populizmus érdeme.

Ami viszont tényleg jó hír a furlough hatodik napján, hogy Wales megszűntette a lezárást és számos helyre újra lehet szállítani, utazni, a Severn hídon újra mehet mindenki szabadon. Az én cégem is sokat szállít Wales-be, alig 50 mérföld Cardiff, az meg itt nem távolság. Ne felejtsétek el, hogy amikor Boris a komisz arról beszél, hogy bezárat mindent, az CSAK ANGLIÁRA vonatkozik. Mindig. Mert hajlamos elfelejteni, hogy az Egyesült Királyság az már nevében sem Anglia franciák által való félrefordítása. /Itt van egy kifejezés arra, ha csúnyán beszél valaki vagy illetlent mond, Pardon my French! Bocs a franciámért!/ Így aztán Wales miniszterelnöke ezt szimplán közölte, amitől Boris kiakadt, mert Ő amúgy az egész sziget urának hiszi magát. És nem kezelik. Így megy ez!

Az is jó hír, hogy november 30-tól minden egyetemista és főiskolás egy negatív covid teszttel visszamehet tanulni. Mert , bár EZT nem közölték főoldalon, az esetszámok hét napos rátája 0% lett és szerencsére tízedik napja 200 alatt van az elvileg covidban elhunytak száma. Csökkenő tendenciával. Ettől még december 2-a előtt csak több millió brit szeretné az amúgy is felesleges zárlatot feloldani, de ez sosem volt szempont. Brit tudósok. Ők igen. Ők a hitelesek, a nélkülözhetetlenek. Nem is tudom a stand up comedy hogyan lenne meg nélkülük.

Ma vásárolni voltunk a közeli Lidl-ben, mint egész napunkra kiható és fontos esemény. Végre Fruzsi, aki még mindig a Ford Focus autónk, futhatott egy kicsit, oda-vissza 5 mérföldet vagyis 8 kilométert. Nagyon élvezte. A Lidl-ben visszafogott karácsonyi hangulat és sok lengyel volt. Ez utóbbi kifejezetten rossz hír. A lengyelekről. Újabban a környékünkön már a harmadik boltot újítják, vették át lengyelek, ami sajnos arra utal, maradnak. Rossz hír. Mindent kaptunk, amit szerettünk volna, azt is amit nem szerettünk volna, de megvettük. Én például találtam egy teljesen új argentín Malbecet,/ testes vörös bor, kicsit hasonlít az otthoni Cabernet Franc-ra/ amit azóta megkóstoltam, nagyon finom. Mindig aggódom amiatt, hogy a kényszer itthonlét alatt hízni fogok. Ma, kaptam rá bizonyítékot nem így van. Kétszer is nekem jöttek, mert a termetem miatt nem vettek észre! Aliz ugyan azt mondta, hogy egyszer útban voltam, másodjára meg olyan feltűnően bámultam egy hölgy hogy is mondjam „ természetes alapanyagú és lelőhelyű tejtermék hordozására és tárolására rendszeresített humán eszközét, az aktivált hozzáférési pontokkal együtt”, hogy nem tudott kikerülni./ Skacok megérte!!!/. Persze nézőpont kérdése az egész. Én néztem, ő pont nem és ebből lett a Sorry! özön. Megérte elmenni a Lidl-be. Amúgy el kezdtem összeírni és 1 és 10 között osztályozni, az általam kizárólag tudományos vizsgálódás miatt megvásárolt és bevizsgált mince pies-okat, az itteni elmaradhatatlan karácsonyi süteményeket. Decemberben lesz eredmény hirdetés! A mai nap legfontosabb sütemény eseménye: Aliz elkövette élete első sütőtökös sajttortáját! Ami tényleg finom. Tökös. És jól néz ki, mint azt lent láthatjátok. Azért meg kell jegyeznem két hibája van: 1. édes és finom ,2. hizlal és gyorsan fogy. Igen, EZ nálam kettő! A matek ugye.

Remélem már olvastátok és azóta másról sem beszéltek. Az ötödik idézetről A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ című idén megjelenő új könyvemből. És ugye azt is tudjátok, hogy „Ha péntek, akkor részlet!” tehát jön a következő. Ezzel még nem lesz vége. Nem fenyegetés, de hosszú életútja van Steiner Miklósnak. Nézzétek meg kiadóm, az Erawan ajánlatát is, ami karácsonyra tökéletes. Az AJÁNDÉK című karácsonyi novelláskötetről már szóltam pár szót. Most csak azért teszem, mert unikum lesz a maga nemében! Nem üvegből, web shopból. Ritkán van olyan, hogy egy kiadó minden szerzője a karácsonyról írjon egy novellát! Most ez következik. Ne hagyjátok ki. Az a bizonyos 8. fejezet már halad. Egyelőre a szakadék felé, de addig még épülhet egy híd, amin átjutok. A híd nem elválaszt, hanem összeköt. Mindig. Mint az köztudott. Így megy ez!

Ez volt a hatodik nap!