Az év vacakul indult. Vagy folytatódott? Éppen furlogh-on voltunk, vagyis részben fizetett kényszerszabadságon. Keseredetten és bánatosan, mert sehol sem látszott a vége ennek az egésznek. Még ma is messze van. Írtam a napi Furblogot, aztán jött egy ötlet és láttam magam előtt az öt Betty könyvet, gerincén összeolvasva a BETTY szót, amit majd Müller Peti odavarázsol. Aztán elindult a történet és el kezdtem írni a könyvet, GURUL A PIRULA címen. Olyan igazi kalandos, azért romantikus és persze Betty, mint főkarakter mindent visz. Egész jól ment. Aztán beszéltem a Kiadóval. Az éves tervekről. Ekkor Betty pihenni ment.
A Kiadóm azt mondta, hogy írjak valami mai történetet. Amiben nem halnak meg az emberek. Ami kedves és mosolygós és szerelmes és simogató. Ami fiatalokról szól és nem történelem. Ami nem bonyolult. Ami tengerpart és szép tájak. És ami szerelem és kevesen vannak benne.
-Nem tudok ilyet írni – volt az első reakcióm.
-Miért is? Soroljad – mondta Aliz, a feleségem.
Aztán ahogy szoktam, el kezdtem mondani. Aztán rögtön cáfoltam is. És úton a munkába, a terelő út, terelőútján egyszer csak azt mondtam:
-Ez kigyetlenül nehéz!
A kigyetlenül, az az én imádott nagynéném Muci kifejezése. Védjegye. Azt már tudtam, bármi lesz is, Ő szerepelni fog benne. Tétényi Muci! A neve is megvolt. Szuper!
Hol játszódjon, bármi is lesz az?
-Bakker itt élsz hat éve és soha nem írsz a városról vagy az országról. Jamaica, meg Tatárföld az igen. Bristol meg nem. Komolyan? – jutott eszembe itteni ismerőseink karácsonyi szemrehányása.
Tényleg! Miért ne lehetne Bristol? Ezen töprengtem, miközben egy svéd krimi betöltődésére vártam a BBC IPlayer oldalon, ahol megjelent egy ajánló, egy riportfilmről: Rick Stein Cornwall-ban címmel. Az milyen klassz volt! Cornwall. Akkor Bristol és Cornwall. Nyáron. Úgyis akkorra kellene könyv. Szóval nyár. EGY NYÁR. David Nicholls könyve jutott eszembe, az EGY NAP. Ami zseniális. A belőle készült film pedig isteni! Ekkor kezdtem hinni abban, lesz ebből valami. A történet még a fasorban sem volt, a helyszín, cím és Tétényi Muci már igen. Cuc máj nudli!- mondtam hangosan Aliznak, mert úgy öt hét után először elmosolyodtam:
-Ez lesz az első mondat?
-Ez- vágtam rá, mert ott valahol Marksbury-nél tudtam ezzel fog kezdődni és ezzel fog végződni.
Cím megvan, első és utolsó mondta megvan. Akkor tegyük közéje a könyvet. Bristol, Cornwall, egy nyár, fiatalok. Egyetemisták, nyáron melóznak Cornwall-ban, amúgy Bristolban tanulnak. És innen beindult. Mint egy expressz vonat végig száguldott a történet. Pergett a film és alakult a könyv. Ami aztán persze teljesen más lett. Sokat változott. Ebben még nem volt benne az a két napos csata, amit az Egyes Számú Olvasómmal, Zsuzsával és nejemmel, Alizzal folytattam, minden egyes betűért. Hogy én azt nem írom oda, azt nem veszem ki, azt nem teszem be, miért nem értik, ha én igen és még sok minden.
Aztán készen lett. Illetve, dehogy. Alakítás, rövidítés. Értelmezés, világosabb kifejezések. Időrend. Szórend. Ami nekem természetes volt, mert itt élek, aki meg nem, az nem érti. Helyszínek beírása. Ebben Barbi sokat segített, mert amit én két nap alatt találok meg, az neki két perc. Mert közben egy kávét is feltesz. Újraolvasás. Átjön-e az az érzés, mikor ott áll az ember a napsütésben és néz egy „pisilnivalóan” szép öblöt. Amiről soha, senki nem hinné, hogy az is Anglia. Illetve Cornwall, mert a kettő, az ott élőknek nem ugyanaz. A történet az álmokkal, a szerelem, aminek „múlnia kell és akkor fájnia kell”, hogy aztán jöjjön egy „valami” amiből bármi lehet.
A helyszínek adták magukat Bristolban és Cornwall-ban is. Hiszen itt élek hat éve, szeretem a várost, Cornwall meg olyan szívcsücsök lett. Amikor Cara, Kristóf bristoli „barátja” elviszi a fiút egy szombati napon a városba, akkor majd minden helyszínt beleírtam, amit szeretek és ismerek itt. Láttam magam előtt az egészet, a neheze mindig az, hogy úgy mutassam meg, Ti is lássátok. /A facebook szerzői oldalamon jó pár videó segít ebben!/. Aztán megírni pár érdekességet az angolokról, a szokásaikról, a gondolkodásukról, még ha ez alig van. Amit, ha nem élsz itt, nem tudsz és soha fel nem foghatod. Tény, ha itt élsz se érted meg. Mert olyan ez, mint a tökéletes angol pázsit, amit kétnaponta locsolni, hetente nyírni kell. Úgy háromszáz éven keresztül. Zsuzsi, aki másodállásban KZS bristolszakértőként működik közre a BRISTOLT LÁTNI ÉS… blogban azt mondta:
-Miért nem írtál egy BRISTOLI PASI LETTEM című könyvet?
Nem tudnám megírni. Illetve…
Maradjunk az EGY NYÁR-nál. Cornwall-ban az összes említett helyen jártunk. Valóban egy csuda. Valóban az ottaniak kivételesnek tartják magukat, az országukat, ahogy ők hívják. Hihetetlen helyek vannak, amit a világ alig ismer. Szerettem volna megmutatni, micsoda egy kincs St.Michaels Mount vagy a „pisilnivalóan” szép Portchurno Beach. Amihez hasonlót végig találni a part mentén. Ami nem megszokott mediterrán nyaraló hely vagy görög sziget. Más és szép. Remélem sikerült átadni az érzést, a látványt. Hogy mit hoz ki az emberből. Mint mikor Portchurno Beach-en Kristóf kiönti a szívét Micinek. Amikor 23 évesen elveszettnek tartja magát. Nem találja az utat, a célt, az otthont. Mert minden akart lenni. Minden.
A könyv elején van a Vad Fruttik: Kollázs című dalának két sora:
Hova megyünk? Melyik út vezet haza?
Hova megyünk? Megyünk-e valahova?
Ez vezet végig a könyvön. Egy útkeresés. Távol az országtól, mindig a hazával az ember szívében. Elengedni egy Nagy Szerelmet, mert nem lehet teljes. Ott hagyni a Lányt, mert az igazi Szerelmet, Boldogságot nem tudná megadni neki. Ezt a Lány, Emőke ismeri fel és útjára küldi a Fiút, Kristófot, akit annyira szeret, hogy képes elengedni. Járja a maga útját, találja meg azt, hogy hová megy. Bitang nehéz dolog.
A szereplők:
Agárdi Kristóf mindig a fiatal Ethan Hawke volt, a Mielőtt felkel a nap című film remekből. Persze magyarosan. Az, hogy újpesti, az nem volt kérdés. 31 évig éltem Újpesten, újpesti vagyok, az is maradok. Sok mindent tesz Kristóf, amit én is tettem. Nem voltam olyan okos és eltökélt, mint ő. Nem volt sosem olyan eszményképem, mint neki Jony Ive vagy Steve Jobs. Más dolgokban hasonlítunk. Talán mert én írtam.
Perák Emőke, a Nagy Szerelem. A vezetéknevet unokabátyám feleségétől vettem „kölcsön”. Emőke pedig évekig volt munkatársam itt Angliában. Egy fantasztikus Lány, bocsánat asszony, a messzi Bihardiószegről. Igyekeztem pontosan ábrázolni. Pedig mindig vastag ruhákban láttam, sapka sál kesztyű, mert 5 fokban dolgoztunk. Nagyon szépen beszélt magyarul. Néha kicsit vastagabbra sikerült, ez is jól állt neki. Szép lány, komolyan „nyíló rózsa”, Tamási Áron biztosan szebben írta volna le. A neve, Emőke, igazi szép magyar név, teljesen harmonikus a figurával. Remélem tetszett neki is!
Azt tudtam, hogy ebben a könyvben is okos és szép nők lesznek. Mert őket szerepeltetik a legkevesebbet a regényekben. Emberek. Nem olyan tökéletesen jógázott, egy napot végig rohanok fél pohár bio joghurttal chia maggal meghintve, miközben szexistennő vagyok típusúak. Tudják, mit akarnak, őszinték, saját magukat adják, nem Insta és TikTok „sztárokat” utánoznak. Van önbizalmuk. Hisznek magukban. És ez a legfontosabb.
Missy vagy Mici. Menetközben jött az ötlet, legyen a cornwall-i farmer család magyar származású. Így aztán Tétényi Mucinak még több szerepe lehet a könyvben, ami nélküle nem is lenne. A jelenet, amikor Kristóffal megismerkednek, azt szó szerint megálmodtam és éjjel háromkor megírtam, meg még pár oldalt hozzá. Micsoda filmjelenet lenne!! Az, hogy Mici gömbölyű lány legyen egy mosoly hozta el, bent a munkahelyemen, egy litván lány mosolygott, aki pont olyan gömbölyű mindenhol, mint Mici. Ez eldöntötte az egészet, hogy VÉGRE szülessen egy imádnivaló hősnő, főszereplő, aki nem trendi, aki nem plázastürci, aki nem szenved állandóan, aki megy előre bármennyi baj is éri és nem az a legfőbb gondja, hogy egy harminckilencedik felesleges táskát rendeljen, amíg a műkörmén szárad a lakk. Igazi nő. Meglehet vastag a lába. Meglehet nem lapos a hasa. Meglehet nem sminkelt állandóan. Valós. Igazi. Egy lány közülünk. Aki bármikor szembejöhet veled. Aki mosolyog és néha sír. Aki mindig feláll, mikor bántják és mindig hisz abban, egyszer lesz egy társa. Nem tökéletes, viszont együtt lesznek.
És persze eszembe jutottak fantasztikus és nem tökéletes alkatú lányok, asszonyok. Ági, Piri vagy Évi. Falatka, ahogy én hívom Juditot, akinek a szép nyakát kölcsön vettem. Micsoda Nők! Köszönöm nektek, Miciben mind benne vagytok.
A kínai, a baszk és az angol srác tudatosan került a könyvbe. Bizonyítva, egy célért képes mindenki összefogni. Csuda pofák. Nagyon élveztem, mikor beszélgettek, vitatkoztak, éltek. Liam, az angol lord csemete egy esszenciája az angol srácoknak. A viselkedése, a tudása, a lazasága. Zsin, igazi kínai. Célja van, megvalósítja. Ha nem sikerül, zsosz, kezdi újra. Gorka pedig igazi baszk srác a kemény fejével, aki lenni akar valaki. Micsoda csapat!
Cara. Van egy ismerősöm itt, Bristolban, ő is Cara. Kicsit ő van ebben a figurában. Az ő életéből is van benne, bár ő a regénybeli lánnyal ellentétben már két gyerekes anya egy klassz férjjel. Cara az, aki mindig jobbat érdemelne, nagy a szíve és sokan elférnek benne, csak az igazi nem lép be rajta, pedig tudja, nyitva van. Okos és határozott. Csak Kristóf képes kizökkenteni érzelmi egyensúlyából. Amikor látja mi a valóság, tudja mit kell tennie, bármennyire is fájdalmas.
A többiek pedig születtek. Írás közben, napról napra, óráról órára. Mert mikor elkezdtem a könyvet írni, tudtam, hogy amíg nincs kész, nincs más és írtam folyamatosan. Volt, hogy karakterek eltűntek este 11-kor aztán hajnali 2-kor visszatértek. Kicsit másképpen. A Mossey család, félig vagy negyed magyarként egy központi téma lett. Hogy tudjon a gyerek magyarul, az is. Mert szerintem AZ kell. A tejgazdaság Rick Stein filmjéből van és egy holland család csinálja. Sok minden jött az emlékekből, amiket Cornwall-ban láttam, hallottam.
Még egy dolog. Charles, Lady Padmore, Liam anyjának a barátja, az Charles Dance az angol színész. Aki fantasztikus. Mint Tywin Lannister milliók kedvence lett. Én láttam itt sok filmet, amiben ő szerepelt. Igazi nagy színész.
Nagyon féltem a könyvtől. Komolyan, nagyon. Sosem írtam még hasonlót sem. Aztán vitt magával. Az én stílusommal, ami talán gyorsabb, mint a többi romantikus könyv. Több minden történik, mint más könyvben. Azért, mint mindig, szerelem és romantika van benne, mindent megoldó egyedi és kirobbanó szex nem, legfeljebb érintőlegesen, amiből például egy szoftver is születik. Mint az köztudott. Hallottam, hogy romantikus könyvet férfi nem írhat, ezt három hölgy tárgyalta meg egy műsorban, még dísznek sem volt ott egy pasi. Én azt mondom, EZ egy romantikus könyv. Szerethető és VALÓS szereplőkkel. Igazi karakterekkel. Mint Matyi bácsi, aki annyira, de annyira magyar tud lenni, pedig ő már ott él vagy 60 éve Cornwall-ban. Magyar maradt és mindig is az lesz. A szívében a hazájával. A magyar finesszel, ami minden könyvemben ott lesz. Mert az csak nekünk van. Magyaroknak.
Köszönet Barbinak, a helyszínek felkutatásáért, amihez lusta voltam. Szabó Gerinek a Fradi-Újpest „szövegek”-ért, ami színesítette a történetet. Első Számú Olvasómnak, hogy elhúzta a száját és tudtam, nem jó, amit írtam. Aliznak, az életemnek, akivel az eddig 15 közös év legnagyobb két napos csatáját vívtam és persze Ő győzött. Szerencsére, mert így lett az igazi a könyv.
Köszönet azoknak, aki a pofonokat adták. A legtöbbször igaztalanul, csak bántásként. Nem is olvasva azt, amit gyaláztak, leszóltak. Néha csak azért, mert erre kérték őket. Nélkülük sosem írtam volna meg az EGY NYÁR könyvet. És nem sarkalt volna arra, hogy folytassam. Hat könyv megvan a tervezett 13-ból. A hetedik már készül. A nyolcadik már tudom, miről szól, cím-első-utolsó mondat is megvan. A kilencediken már nevetek és poénokat gyűjtök, mert az megint egy gyuriság lesz. Aztán jöhet a négy Betty könyv! Meg talán sok novella. Esetleg mese. Ki tudja?
És köszönet NEKTEK, Olvasóknak, akik nélkül semmit sem ér az egész. Köszönöm, hogy szeretitek a történeteimet. Szeressétek Kristófot. Micit. Az igazi valós nőket. A magyarokat szerte a világban. Megérdemlik.
Nemcsak EGY NYÁR-on keresztül.