A vályúnál hárman voltak. Sertés Sándor félig a vályúban. Tyúk Ica a vályú szélén és néha csipegetett az ott lévő akármiből. Nyúl Béla pedig kicsit távolabbról nézte az egészet.
– Hogy kerültem én ide? – futott át az agyán és tovább rágódott a dolgon.
A százalék. Amiatt. Mert Ő egy zseni. És ezt mindenki tudja, akinek elmondta. Hajnalban jött az ötlet, mikor a ketrec falán lévő naptáron meglátta a HÚSVÉT feliratot. Aztán tovább fészkelődött, majd kiugrott Bundáshoz, a sokat látott és sokat tudó, templom mögötti kavarodásból származó ebhez.
– Bundás!
– Mi van, Béla?
– Kérdeznék valamit.
– A rossebb evett mán ide! Alszom, ha nem tudnád!
– Azt hittem a tanyát őrzöd.
– Ennyire hülyének látszom? Azt csak a Gazda hiszi, mert két lába van.
– Akkor minek vagy itt?
– A kaja jó, van egy házam, azt hiszik, kedves vagyok, pedig utálom, mikor a fülemet vakarják, és inkább harapnék egy uzsonnára valót belőlük, még szeretnek is, vagy mi. Ez olyan kétlábú dolog. És lehet idióta fülesekkel társalogni.
– Tényleg? – lepődött meg Nyúl Béla – kivel?
– Egy leendő tepsi lakóval.
– Mi van?- zavarodott össze Béla.
– Sötét. És nem csak az udvaron, ahogy látom.
– Bundás. A húsvét az ünnep? – lépett tovább Nyúl Béla.
– Persze. Nagyon jó. Sonkabőr, meg rezgő kövérje, néha főtt tojás, igaz héjastól, de kell a kalcium a szervezetnek.
– Micsoda a minek?
– A múltkor ettem egy adag szép zöld parizert. Azt csomagolták egy ilyen újságba vagy mibe, azon írták. Szükség is volt rá a végén.
– Az újságra?
– Igen, Béla. Ez is olyan kétlábú dolog. Aztán az ünnep végén jön egy hatalmas sonkacsont is. Apááám!! Az aztán az igazi! Azok az ízek! A nyál összefut a számba és éhes leszek – nézte a holdfényben Bundás Nyúl Bélát, aki kicsit hátrább lépett.
– A sonka az a disznótól van? A tojás meg a tyúktól?
– Igen. Ezt, amúgy szinte mindenki tudja, Béla.
– Persze. Én is tudom, csak most nem jutott eszembe. És ki intézi a marketing részét?
Bundás felállt, elballagott a háza mögé, vakkantott kettőt, mert ugye mégis munkaidő, ne mondják, ő nem dolgozik meg a mócsingért, majd felemelt lábbal öntözött egyet. Aztán visszajött a háza elé, összeesett és suba szőnyegként terült el.
– Mi van? – kérdezte.
– A marketing, az üzleti részét ki intézi?
– Milyen üzlet Béla?
– Ki intézi a sonka meg a tojás reklámját húsvétra, Bundás?
– Béla! Azt nem kell intézni, azt mindenki tudja. A gyerekeknek még csoki tojás is van.
– Azt is a tyúk tojja? –lepődött meg Nyúl Béla.
– Kora hajnalban Béla ugyanolyan hülye vagy, mint nappal. A csoki tojás csokoládéból készül. A Gazdaasszony hozza. Tejből meg ilyesmiből csinálják gyárban.
– És a gyárat, azt miből?
– Béla. Hagyjál aludni jó?
– A tej az tehéntej?
– Igen, Béla.
– Abban van tapasztalatom.
Bundás nagyot sóhajtott és nézte a talpra kecmergő Nyúl Bélát.
– Ha arra gondolsz, amikor a Gazda eper földjére ráengedted a teheneket, hogy epres tejet adjanak és utána két napon keresztül megdöntötték a hígtrágya termelés világrekordját, az valóban tapasztalat volt. Úszott a házam a ganyéban!!
– Az egy remek project volt Bundás. Az volt a szlogen: EGYENESEN A TŐGYBŐL. Minden remekül működött, a százalékom megvolt. A tehenek imádták az epret. Kis technikai probléma közbejött.
– Tudod hány mázsa volt a technikai problémád, Béla?
– Nem az én problémám Bundás, hogy nem tudták megoldani.
– Tudod Béla…
– Tudom –bólintott a nyúl – zseni vagyok.
– Na ez, mondjuk még álmomba se jutna eszembe.
– Szóval. Azt mondod, ez a dolog csak úgy egyszerűen működik? Sonka, tojás, húsvét? Senki se irányítja vagy menedzseli a projectet?
– Béla. Nem kell. Megy magától. Érted?
– Értem. Nagyon helytelen. Reklámozok, tehát vagyok. Egy jó marketinges aranyat ér.
– Béla azt se tudod, mi az az arany?
Nyúl Béla makogott, majd mosolyogva mondta:
– Nem is kell tudnom. Csak eladnom. Ez a marketing, Bundás.
– Ez egy baromság, Béla.
– Nem baj. Azt lehet a legjobban eladni – mondta Nyúl Béla magabiztosan, mert akkor az ötlet már megfogant, mint a tegnapi anyanyulak többsége.
A Kakas kukorékolt és a Nap megint feljött, gondolkodóba ejtve Nyúl Bélát, hogy vajon miért olyan buta ez a Nap, hogy ezt mindig ingyen megteszi. Valami hosszú távú szerződés lehet a háttérben, esetleg fényességi záradékkal, minél jobban süt, annál többet kap a projectből. Nem is olyan rossz! Evett egy kicsit a tápból, ami az etetőben volt:
– A Gazdának kellene ezt enni, akkor sose adna nekünk ilyet – morogta a mesterséges ételre.
Előkotort egy tegnapi káposztatorzsát, amit a Kecskétől mentett meg, nem volt egyszerű. A Kecske semmilyen szóra nem hajlott, se kompromisszum, se „mekkállapodás” nem hatotta meg. Ezért a semmit kellett bevetni.
– Ott egy saláta! – mutatott Nyúl Béla a Kecske mögé, aki rögtön odafutott, pedig semmit sem látott, de elhitte, ott tényleg káposzta van.
A marketing egyik alapja. A semmit eladni jó áron. Aztán elvonszolta a hatalmas káposzta torzsát és csak hallotta a dühös mekegést maga mögött. Később egy használt pata huppant le Nyúl Béla mellett, amiért visszajött, mert ugye a másik aranyszabály:
– Amit hozzád vágnak, add el!
A rágcsálás közben felépítette a stratégiát. Először Tyúk Icával beszél a Sonka-Tojás-Húsvét projectről. Neki azért könnyebb beadni a dolgot. Visz egy kis nyúltápot, amennyi esze van a szárnyasnak, bekapja. Mert Tyúk Ica mindenre lecsap. Volt erre valami hasonlat, amit hallott, hogy langyos valamire is, most nem jut eszébe. A lényeg. Megegyezik Tyúk Icával, hogy menedzseli a tojás eladását, mert Húsvét van, konjunktúra, tehát a tojás ára fel fog menni. Minden szem búza jól jön.
Aztán elmennek Sertés Sándorhoz. Sóhajtott. A Sanyi az kemény dolog! Egy disznó. Na jó, ez nem újdonság. Ám ahogy viselkedik, röfög-böfög. Hempereg a sárban! És ahogy lakik?! Egy disznóól. Komolyan. Nem is él együtt a családjával, mert olyan a modora. Meg mindene. Mindent megeszik, amit elé tesznek. Vagy alája. Nem lesz egyszerű a sonka dolgot beadni. Ám Nyúl Béla tudta, hogy mindig van az a pénz. Mindig. Aztán jön a két dolog kombinációja, az Ő találmánya, a sonkatojás. Vagy sonkás tojás. Már sokszor hallotta, hogy a kétlábúak sütnek vagy mit csinálnak sok mindent. Főleg húst. Meg sütemény nevű bármit. Azt az állatot nem ismeri, biztos finom lehet, mert a gyerekek imádják. A Gazda meg titokban eszi. Aztán a Gazdasszony kiabál vele. Mint Liba Luca szokott. Hangosan, borzasztóan bántó hangon. Rémes!
Teljesen lelkesülten indult a tyúkól felé és a ház felől hallatszó dallamra dúdolgatta:
„Ha te úgy nyuff ahogy én;
Ha te úgy nyuff ahogy én;
Egy nyúl neked nem elég;
Egy nyúl neked nem elég!”
/Holdviola: Ha te tudnád…/
A tyúkól mellett Tyúk Ica kapirgált, néha kotkodácsolt.
– Nem egy rántanivaló példány, de azért még pörköltnek elmegy- gondolta Nyúl Béla.
– Gilisztában gazdag szép napot, kedves Ica!
A tyúk ijedten rebbent arrébb, aztán meglátta Bélát. Azt a féleszű nyulat, aki miatt a múltkor nem lehetett kapirgálni, mert mindenhol tehéntrágya volt. Óvatosan közelebb jött, mert már hallott erről a nagy fülű, mozgóorrú szőrgombócról egyet, s mást.
– Jó reggelt Béla. Mi járatban mifelénk?
– Lenne egy fantasztikus ajánlatom, kedves Ica.
– Nekem van Kakasom, úgyhogy…
– Jaj nem, nem, nem arról van szó.
– Nem? – lepődött meg a tyúk – akkor miről?
– A Húsvétról. Hallott már róla?
– Már ettem is. Nem ízlett.
Nyúl Béla egy kicsit emésztette a dolgot. Majd a maga mögött hagyott jegyzeteire földet kapart és folytatta:
– A Húsvét az egy ünnep, kedves Ica. Amikor a tojás és a sonka a menő.
– Hova?
– Mit hova?
– Most mondta Béla: menő. Kérdem hát, hova?
Nyúl Béla behunyta a szemét. „Lehet nem is a Sanyi lesz a nehéz ügy”.
– Húsvétkor sokkal több tojás kell Ica. És drágábban lehet eladni. Az az ötletem támadt, hogy segítek eladni úgy, hogy a sonkával együtt fogjuk árulni.
– Maga, Béla? Meg én?
– Meg a Sanyi.
Tyúk Ica hangos kotkodácsolásba kezdett.
– Én azzal nem közösködöm! Láttam, ahogy megette az elhunyt csibéimet! A nagymamámat is! Mind a hármat! Mit képzel?! Én egy ilyennel…
– Gondoljon a csibéire, Ica.
– Mindig rájuk gondolok. Az az életem.
– Hiába, maga egy igazi kotlós, Ica– bólogatott Nyúl Béla, mert megtalálta azt a pontot, amit a marketingben ugrópontnak hívnak, ha ez megvan, akkor bármibe beugrasztható az ügyfél. És utána jön a százaléééék!!!
– Sok csibém van Béla! Gondoskodnom kell a tovább tanulásukról.
– A tyúk eszükkel?!
– Hogy mi?!
– Tyúk ésszel ez érthető.
– Na azért. Vannak tojásaim!
– Jaj Ica már maga is?
– Mit én is?
– Maga is olyan gender fajta?
Tyúk Ica felborzolta a tollait.
– Már a múltkor is rasszista volt Béla.
– Én? Soha! Megint mikor, Ica?
– Azt mondta rám: kendermagos, ne is tagadja.
– Az egy félreértés Ica. Egy hazafias projecten rágódtam, és akkoriban úgy is beszéltem. Nem azt mondtam, kendermagos, hanem hogy kend de magos!
– És ki az a kend?!
– Hát maga Ica. Hallja kend, Ica! Nem mondták még magának?
– Nem.
– Akkor éppen ideje volt – morogta Nyúl Béla.
– Tudja Béla, ez csípi a csőrömet.
– Én is csípnék magán pár dolgot Ica, csak a Kakasa…
– Jaj maga milyen – pirult el Ica a tollai alatt.
Nyúl Béla tudta, célegyenesben van. Most kell előrukkolnia a dologgal.
– Az lenne a lényeg, hogy Húsvétig naponta pár tojást el kellene dugni. Akkor hiány lenne belőle, és jobb áron adhatjuk el, kombinálva a Sanyi sonkájával. Tudja mennyi búza meg kukorica lenne belőle? Mennyit költhetne akkor a csibéire?
– Mennyit? – kérdezte Ica.
– Sokat- mondta jelentőségteljesen Nyúl Béla – nagyon sokat.
– És az több mint a mostani?
– El sem tudja képzelni. Még ha leveszem a százalékot…
– Maga itt ne vegyen le semmit, Béla! – koppintott haragosan Tyúk Ica.
– Az az én fizetségem, mert sokkal több lesz magának, meg a csibéinek, Ica.
– Hm. Halottam már magáról.
– Bármit mondtak rólam, az hazugság, kedves Ica.
– Azt mondták Béla, maga a legjobb.
– Na jó, néha eltalálják az igazságot.
Tyúk Ica felcsípett egy eltévedt bogarat, majd azt mondta:
– Ha a Sanyi is benne van, akkor rendben.
– Ez az, Ica! Tudtam, hogy maga nem egy liba!
– Ezt most…
– Nézze meg azt a szerencsétlen Liba Lucát. Elárulom magának – hajolt közelebb Nyúl Béla – lúdtalpa van.
– Neee! Komolyan? –suttogta kikerekedett szemmel Ica.
– Ne lássak több százalékot. Akkor irány a Sanyi.
– Én abba a disznóólba be nem teszem a kapirgálómat.
– Nem is kell kedves Ica! Most kint eszi a fene.
– A mindenit! Már azt is eszik!?- csodálkozott Ica.
Sertés Sándor reggelizett. Meg uzsonnázott. Meg bármi. Mindig evett vagy aludt. Most is a vályúban hevert félig és ette a moslékot. Igazából mindegy mit evett, csak sok legyen. Na jó, egy kis darával dúsított silókukorica, olyan közepesen erjesztve, hát attól magától ugrott a fantomkocára. Pedig azok aztán …
– Csámcsognivaló szép napunk van Sanyi! – hallotta.
Lenyalt egy darab káposztalevelet az orcájáról és vaksi szemeivel Nyúl Bélát látta, a vályú peremén meg a Tyúk Icát.
– Mit akarsz? – röffentette.
– Lenne egy fantasztikus ajánlatunk, kedves Sándor. Ezt visszaadom- vette le magáról a nedves káposztalevelet Nyúl Béla.
– Nekem címezték? – nézte vaksin Sertés Sándor.
A nyúl sóhajtott. Nem lesz könnyű, de ahogy egy Marketing Répával kitüntetett szakember, vagyis Ő, szokta mondani: Nagyobb munka után nagyobb a százalék. Kicsit megmosdott, mert azért, amit ez a Sanyi eszik…
– Nyál Béla is lehetnél, annyit mosdasz.
– A Béla tudja mi az illem – kottyantotta közbe Tyúk Ica.
– Tényleg? És milyen íze van? – csámcsogott tovább a sertés.
– Maradjunk a lényegnél, Sanyi. Jön a Húsvét.
– Nem én hívtam. Mehettek.
– A Húsvét az egy ünnep. A kétlábúak ezen az ünnepen sok tojást, meg sonkát esznek. Konjunktúra lesz.
– Akkor mégsem Húsvét.
– Sanyi milyen vicces maga- vicsorgott Nyúl Béla.
– Hülye! – kotyogta Ica.
– Ettem én már ilyen vén tyúkot…
– Hogy micsoda?!
– Azt mondja ilyen szép tyúkot még nem látott. Az üzletre koncentráljunk.
– Nekem most másra kellene – nyögte Sertés Sanyi.
A két vendég riadtan ugrott hátrább.
– Húsvét? – röffent a sertés.
– Az. Ünnep. Sok tojással és sonkával. Ezért ha maguk összefognak Icával…
– Ezzel a tyúkkal? Ne már!- nevetett Sanyi.
– Sose lennék egy ilyen…- borzolta a tollát Ica.
– Most nem egy bimbózó románcról van szó, hanem…
– Bimbózó micsoda? – hajtotta félre a fejét a tyúk.
– Az asszonynak tizenkettő bimbója van, nekem te Béla ne hozzál többet. Az is sok.
Nyúl Béla kezdett kicsit veszíteni a lelkesedéséből. Mert hülyékkel lehet tárgyalni, csak előre kérd a pénzt, ahogy az meg van írva.
– Tehát. Az üzlet. Tyúk Ica adja a tojást. Sertés Sanyi a sonkát. És Húsvét meg van magától. Aztán kaszálunk!
A másik két állat nézett.
– Te nem vagy százas, Béla!
– Nem. Én százalékos vagyok, Sándor.
– Én a te kaszálásodba beledöglök- hördült fel Sertés Sanyi.
– Talán. Viszont remek üzlet!
– Komolyan- böffentett egy liternyi moslékot a sertés.
– Ez Sanyim, nézőpont kérdése.
– És Béla, te honnan nézed?
– Mindig a százalékom mögül.
Tyúk Ica csippentett a vályúból, lenyelte és a véleményét rögtön ki is fejezte a sertés ellátmány minőségéről csak úgy tottyant. Sertés Sanyi tovább csámcsogott, majd így szólt:
– Te Béla, tudod azt garantálni, hogy ebből nekem több moslékom lesz és meg is eszem? Van olyan jó az ötlet?
– Biztosan. Már le is védettem.
– Mit? – kérdezte egyszerre Tyúk Ica és Sertés Sanyi.
– Az ötletet. A Bundással – mutatott az éppen macskát pofozó házőrzőre.
Egyszerre néztek oda, majd szemükkel követték a repülő cirmost.
– Mondjuk azt, Béla, benne vagyok. Mit kellene tennem?
– Beröffenteni a dolgokat, Sanyim!
– Beröffenteni.
– Gondolom ez egy sertésnek, nem sértés, hehehe.
– Mindig csak a pofád jár.
– Meg a százalék, Sanyim, a százalék!
Így aztán a Sonka-Tojás-Húsvét project elindult.
Nyúl Béla próbálta a marha nagy piros masnit leszedni a nyakáról, ami komolyan zavarta. Bent volt a házban, ahol mindenféle szagok voltak és egy hatalmas valamin ott látta Tyúk Ica égnek meredő lábait, teljesen pucéron. Darabokban. Kényelmetlenül érezte magát. Nem egészen így képzelte. Aztán behoztak egy hatalmas sonkát. Mindenki neki esett. Egy másik tálon egy egészben sütött karaj volt valami vörös, kolbásznak nevezett dologgal a közepén. Nagyon hasonlított Sertés Sanyi hátának egy részére. Nem értette. Minden úgy ment, mint ahogy az almozásnak használt Marketing mindenkinek című könyvből megette. Az elmélet az aztán szuper volt! Ő dolgozta ki. Még szép, hogy minden a helyén volt. A valóság viszont kicsit másképpen alakult. Nyúl Béla rágta a répáját, amivel folyton etették, hogy dugják fel a… Aztán nagy zajt hallott és azt látta vagy egy tucat gyerek rohan feléje, hogy egyszerre megsimogassa. Nagyot nyelt és azt makogta:
– Ezen a marketing projecten még dolgozni kell!