-Sokat változtál – mondta KZS wiltshireüdvöske, mikor végre több hónap után személyesen találkoztunk Wells-ben, Anglia legkisebb városában egy remek nyári szombaton, amikor 13 fok és eső volt.
Meg piac. És sok ember. Mert az időjárás errefelé beszédtéma és nem tényező. Mint az köztudott.
-És most jobb? – kérdeztem.
-Az ki van zárva Gyuri. Nálad a jobb legfeljebb kéz lehet. Ha megjelölöd – felelte komoly képpel KZS wiltshireüdvöske.
Imádom ezt a nőt, mind a negyven kilójával és valamivel több évével. Őszinte és mindig belegyalogol a lelkembe, igaz utána meglepődik hol járt. Mert ő ilyen.
Mivel régóta nem láttuk egymást, megbeszéltük összekoccanunk a wellsi szombati vásáron. Kérdezte hozhat-e valakit magával, én őszintén szólva nem az esőre, a szélre és a hidegre gondoltam. Barbi jött vele, aki amkor meglátott lemondóan sóhajtott: ez a nap is el van cseszve. Ennyi kedves barát között vidáman telt az idő, egy teljes angol reggeli dobta fel a hangulatot. És persze a beszélgetés:
-Hogy vagytok? – kérdeztem tőlük.
-Hm. Jól. Vagyunk – válaszolták – És ti?
-Hm. Jól. Vagyunk – válaszoltuk.
Aztán ettünk. Ittunk. Beszélgettünk.
Nekem meg megmaradt a fejemben, van hely bőven, hogy miért is mondjuk mindig azt, vagyunk. Vagy hogy megvagyunk. Kicsit lemondóan, mert ez piszok unalmasan hangzik. Pedig:
-Minden ember élete unalmas, amíg el nem meséli.
Ez a lényeg. Beszélni róla és akkor az a semmi kiteljesedik és vagy Nagy Semmi lesz vagy Valami. Azért mindig történik az életünkben. Velem, velünk, velük. Vagyunk. És te ott vagy, része vagy. A történésnek, bármennyire is borzalmas ez a szó. Nem hiszem, hogy KZS wiltshireüdvöskével semmi nem történt, mikor új házban lakik, azt csinosítgatja, kint kajál a kertben és a macskája, Durmi élvezi a füvet, a madarakat, amiket az ő súlyával akkor sem kapna el, ha ki lennének tömve és eléje tennék. Igaz, KZS wiltshireüdvöske rájött, ez a ház nagyon jó helyen van, a szomszédban egy tó szúnyogokkal, hajnali kacsaszóval, mellette egy fickó fantasztikus motorral, amivel reggel 5.40-kor megy valahová mindennap. Ám kicsi.
-Az arcod nem fér el? – kérdeztem csak hogy kedves legyek.
-Rátapintottál. Azért is nem hívlak el, mert be se férnél. Legfeljebb…
-Legfeljebb? – kezdtem reménykedni.
-Urnában. Olyan kicsiben. Persze fül nélkül – vonta meg a vállát KZS wiltshireüdvöske.
Szeret engem, mindig is tudtam. Közben Barbi és Aliz a nejem jelentőségteljes pillantást váltott: megint kezdik. Ami nem igaz! Folytatjuk. Alig 14 éve, hogy elkezdtük egy multiban, ahol dolgoztunk és ahol igazából néha találkoztunk, ám már akkor is váltottunk néhány vegyes használatra is alkalmas szófüzért. Mint most is, de még az elején vagyunk.
Szóval mondta és mondta: a ház kicsi, lesz majd nagyobb, egyelőre első lépcsőnek jó. És Szicília, ahol nyaralt és ahonnan majd küld képeket, meg elmeséli milyen volt, milyen kajákat evett, merre járt, az szép volt, de nem volt meleg és kevés nap, fantasztikus sütik és az Etna füstölt és kellene még egy szoba, egy méretesebb fürdő, mert akkor nemcsak pancsolni lehetne ott, hanem mást is és megnxyalta a száját. Gőzöm sincs mire gondolt. És erre mondja valaki, hogy:
-Vagyunk.
Mikor egy egész útikönyvet elmesélhetne. Azt, hogy huszonhatszor gondolta, most vége az életének, mert úgy közlekednek Szicíliában. Hogy egy este annyit evett, hogy reggel ránézve a hasára azt hitte terhes lett. A garnélától. Is. És akkor vagyunk?
-Én mondtam, hogy nagyobb kell – mutattam egy darab Black Puddinggal a villámon az igazságot.
-Ezt te gyakorlatból tudod ugye? Napi tapasztalat. Szegény Aliz – sóhajtott és szó nélkül megette hashbrown nevű krumplis dolgot a tányéromból.
Ilyen provokációkra egy edzett férfi nem válaszol. Főleg nem KZS wiltshireüdvöskének. Soha. Legfeljebb néha. Esetleg, amikor már sok. Belőle. A negyven kilója Superdry pulcsival együtt.
Vagyunk.
Változik az életünk itt Britanniában, például idén egyelőre nem megyünk nyaralni. Majd szeptemberben. Haza. Mert történnek dolgok, amik ezt hozzák magukkal és ha itt lesz az ideje elmesélem. Vagy más elmeséli.
Vagyunk.
Megszokott életünk csordogál a medrében. Néha kilépünk belőle, aztán vissza. Nincs miért változtatnunk, mert megvagyunk. Még mindig. Itt Angliában amúgy mindenki focilázban él. Amikor az első meccs volt, azt vettük észre a munkahelyünkön, hogy a fél bagázs nem jött dolgozni. Aztán amikor a többi meccs volt, akkor sem. Angolok, érdekli őket a csapat. És a lényeg, hogy nem kell dolgozni. Amúgy is azt mondták:
-Az a lényeg, hogy itt boldogok legyenek a dolgozók.
Munkáról nem volt szó. Nem is igazán teszik. Érdekelni meg egyáltalán nem érdekli őket. Angolok. A munka náluk a két tea között bármivel eltöltött idő. Ezt szerintem már mondtam.
Azért még mindig meg tudnak lepni, mennyire nem életrevalók. Mennyire esetlenek, ötlettelenek, gondolat szegények tudnak lenni. Mennyire függenek a mobiljuktól, a gugli nélkül még enni sem tudnak. Inni bármikor, bármennyit.
Anno azt mondták és én viccnek vettem, hogy azért van a brit autókon elől fehér, hátul sárga rendszámtábla, hogy felismerjék melyik az autó eleje és melyik a hátulja. Ma már tudom, ez nem vicc. Komoly. Ettől függetlenül most szombaton négy angol emberke jobb műsort adott elő, mint a tévé, át is váltottam.
-Maga bármit megnéz a tévében?
-Nem. Csak azt, amin elalszom.
Szóval a házból elköltözik egy pár, egy jópofa kisgyerekkel. Váratlanul született, mert a bojlertestű anyukán nem látszott, hogy terhes, most is úgy néz ki, mint amikor nyolcadik hónapban leledzett vagy a hatodikban, nem volt változás. Amikor néha találkozunk, fújtatva kacsázik el mellettem, vicsorog, amiről Aliz megállapította mosoly. Tuti, hogy a frizura ötletét egy mezőről vette, ahol a szalma még nem volt bálázva. Abszolút ellensége minden modern dolognak, mint cipő vagy melltartó. Papucsban produkál olyan kilengéseket, amitől megmozdul a gyomrom.
-A mennyiség nem pótolja a minőséget.
Nos a férje, barátja egy olyan pasi, aki ha oldalt áll nem lehet észre venni. Annyira vékony. Amikor a kedvese mellett van, ez nagyon ritka, pedig az udvaron van hely bőven /KZS wiltshireüdvöske szerint az orcám is elfér ott/ akkor az ember nem érti, hogy maradhatott életben. Mert ha vicsormosoly nagylengősen rápattan a rúdra, akkor neki vége. Simán fel lehet göngyölni akció után. A pasit. NesMan. Forróvizet rá, megkavarni és kész!
Ebből a kettősből egy vagány kissrác jött ki, vannak még csodák. Mint az is, hogy elköltöznek. Kanadába. Mert ott nagyobb a hely. És vannak ott rokonok, állítólag egy akkora házban, ahol a hölgy tolatás nélkül tud megfordulni! Pedig komolyan akkora túlsúlya van, hogyha rálép a mozgólépcsőre visszafelé kezd mozogni. A költözés persze azzal jár, hogy mindent eladnak, elajándékoznak, amit lehet. Na ilyen sorsra jutott az ágy is. Aminek ugye van egy hátfal része. Mivel egy méretes ágyról és lakóiról van szó, ez a háttámla két méteres. Jöttek is érte, egy vékony srác meg egy vékonyabb srác. Egy Nissan Micraval. Lehozták a támlát és kinyitották a csomagtartót.
Ekkor kezdődött a műsor.
Mert ugye abba a csomagtartóba két hatos doboz paradicsomos bab is csak állítva fér be. Ezek a srácok igazi angolok voltak, megpróbálták betenni. Megszokták, hogy bemegy. Na ja, de ez egy ágytámla, úgy a 79%-a kint maradt. Becsületekre mondva nem adták fel. Hegyomlás néni hozott teát nekik. A lényeg megvolt. Aztán kinyitották a hátsó ajtót és ott próbálkoztak. Persze egy idő után rájöttek, hátrább kell állni, mert nem férnek el. Ekkor töltöttem egy pohár vörösbort. Mivel sok eszük volt, kinyitották a másik ajtót is. És! Az ágytámla befért! Keresztbe! Igaz, kilógott két oldalt. Öröm csökkentve. És akkor! Vékony férj vastag ötlete! Hátulról tegyék be és lehajtva az ülést be fog férni. Jó ötlet! Csak ez egy Nissan Micra, összesen 3,8 méter hosszú. A legszebb pillanat volt, amikor le akarták csukni a csomagtartó fedelét, pedig a támla kint volt. Ekkor már nagyon drukkoltam. Kíváncsi voltam, mit találnak még ki? Hát persze! Telefon, gugliznak. NEM!
Fényképeket csináltak. Beszéltek valakivel, aztán teát ittak. Negyedóra múlva, még egy pohár spanyol Rioja Joven, kiderült mi a megoldás: másik autó. Le a smicivel pajtások, well done! És aztán a leesett az állam. Az autó, ami megérkezett egy kabrió rózsaszín Fiat 500-as volt. Egy vékony lánnyal, aki állandóan feszesre húzta a topját, hátha valaki, bárki észreveszi, hogy neki is van elől. Valami. Támla ki a Nissanból. Aztán Fiat csomagtartó kinyílik, még kisebb, mint a másik. Vékony férj sóhajt és elmegy. Bojlertestű kedves szintén. Három ügyeskedő marad. És újra végig csinálják azt, ami már a Nissannál nem jött be. Talánterhesvagyok hölgy újra érkezik. Tea. Tanakodás. Telefonálás. Komolyan azt hittem, most egy matchbox autó fog jönni. Aztán kihangosítva érkezett egy illető. Aki megmondta a tutit: állítsák be a kabrió autóba a támlát és felfelé lógjon ki. Alig két óra és három pohár vörösbor után megvolt a megoldás. Halleluja.
Vagyunk.
Mindig jönnek újabb angol munkahelyre járók a céghez. Nem munkások, inkább társalkodók és rendszeresen fogyasztják a jacket potato nevű ételt a büfében, ami egy nagy darab héjában főtt krumpli megvágva és abba tesznek paradicsomos babot, sajtot, néha bacon-t vagy sonkát, de volt, aki egy vásárlási listát fogyasztott el jóízűen. Lecsúszott. Ezek a felekezetek általában nem sokáig maradnak, mert egyrészt a pénz gyenge, másrészt kint van a világvége előtt két megállóval a farm, nincs se tömeg, se közlekedés. Na és a legnagyobb baj, dolgozni kell. Ez a fő probléma, ezért nem tudnak boldogok lenni, pedig az a legfontosabb. Ezek az emberek hihetetlen dolgokat tudnak. A harmadikon napon megkérdezik, hogy mikor mehetnek el szabadságra. Aztán munka közben hazamennek, mert kész a vacsora! Abroncsot! Kifogyhatatlanok az ötletekben, lehetne egy Buttom of Sutton nagyjából Sutton alja, feneke címmel egy napi komédia sorozatot indítani. Egy nagyjából 20 körüli srác mindent négyszer néz meg mielőtt kiszedi, mert elfelejti mit is kell vinnie, mire a két lépésre lévő polchoz ér. Mint azt is, hogy mikor kell bejönnie. Néha megjelenik, aztán amikor kéne, nem jön. Egy gömbölyűre sikerült leány egy hét után felháborodva mesélte, hogy még nem dugta meg senki, hát hol élünk? Mondjuk a munkatempója alapján nem volt elkésve. A szemetet maguk köré dobálják. Mikor megkérdeztem a villám pislogású srácot, látja-e azt az üres kocsit, amire az üres dobozokat tesszük, azt mondta:
-Látom. Csak nem tudom minek van itt.
Rájöttem, hogy ezért van még Brit Birodalom. Hogy az ilyen vegetációk jól elférjenek. Nem zavarják egymást, színezni tudnak, olvasni épphogy, számolni ki van zárva. Na de a mobil használat az megy. Gondolkodást még a gugliban sem találnak. Ennyit a brit oktatásról.
Vagyunk.
Az élet lassúbb lett, megszokott és mivel nem volt betervezve nagyobb nyaralás, gondoltuk az egy hét szabadság alatt elmegyünk egy napra Londonba. Megnézzük a Természettudományi Múzeumot, mert az szép és még mamutcsontváz is van benne, pár mázsa körömpörkölt összejönne belőle. Mivel már szerepelt pár dolog Aliz naptárjában, ezért maradt a kedd. Buszjegy, oda vissza 45 font kettőnknek. Azért a vonatot megnéztem, mert a mániám egyszer begördülni a Paddington pályaudvarra. Mivel Egy személynek csak oda 38 font volt a legolcsóbb jegy, a gördülés elmarad, a pályaudvar a helyén van. Azt hiszem.
-Mitől drágább a vonat?
-Attól, hogy nem olcsóbb.
Szóval kedd. Kicsit borús időt mondtak, lényegtelen, nekünk Londonban még sosem esett az eső. Most sem. Szakadt. Nem kicsit. Ráadásul eltoltam. Nem kicsit. Mert igaz, hogy a múzeum látogatása ingyenes, de ajánlott időpontot foglalni. Én viszont úgy gondoltam: ki az a hülye, aki július elején Londonban múzeumba megy? Mint kiderült vagy kétezren. Ennyi turistát még nem láttunk. Ha csak a nyelv alapján kellett volna eldönteni hol vagyunk, Rómát mondtuk volna egy késői novemberi napon. Annyi olasz volt. Aztán kínai. A Nagy Fal teli lett volna velük. És persze rengeteg iskolás. Angol, mert fehér alig volt köztük. Egy közös volt mindenkiben. Fej lefelé, a látnivaló a képernyőn van.
Szóval elcsesztem. A közelébe nem jutottunk a múzeumnak. Decemberben juszt is megpróbálom.
-Fog az neked menni. Te évszaktól függetlenül tudsz elcseszni dolgokat, ebben tényleg jó vagy – nevetett őszintén a képernyőn KZS wikltshireüdvöske.
Akkor mászkáljunk. Az eső szakadt, néha csak normál eláztatokmindentrajtad üzemmódban. Ráadásul a londoni metró szellőzés a huzat nevű légkondira van alapozva. Na most vagy huszonöt fok lent, esőkabát fent, verejték patak mindenhol. Egy elcseszett nap lett az egész. A pozitívum: tudjuk milyen London esőben. Hát…
Elvittem az új Fatface napszemüvegemet, mert jó az, ha van. Esőben főleg. Fel is vettem, legalább le lett mosva. A Piccadillyn volt a bemutató, úgy negyven kínai turista nem értett mit csinálok. Én sem, de jól sikerült. Sok kép készült rólam, gondolom Csengbongsen városában megmutatják: ilyenek a hülye angolok. Igen, tudom, ha a normál szemüvegem fényre sötétedik, minek napszemüveg?
-Van két fülem, egy orrom, valamire használni kell – magyaráztam
-A Gyuri ezért süket. Másra használja a fülét – mondta nejem Aliz és komolyan gondolta.
Ő magyarázta el azt is miért sötétedik gyorsabban az én szemüvegem, mint az övé.
-A fejedből áramlik ki a sötét és abból neked több van.
Vagyunk.
Majdnem a fele lement a SZORUL A FITYULA könyvemnek. A java most jön, gatyát felkötni, Betty nem okoz csalódást. Se.
Végre meglett a Misi Mesék hetedik részének a vége, jöhet az ÉJJEL HAZUDOK könyv első része, ami a karácsonyi írás lesz. December 18-án olvashatják az Olvasó listán lévők és 20-án a honlap látogatói két hétig. A könyv folytatása meg jövő húsvétkor érkezik szintén két ütemben.
És persze készülök a 2025 június 15-én induló új Betty könyvre is. LÖTYÖG A HACUKA címmel érkezik, már most írjátok fel.
Sok minden jöhet még, mert biztosan írok majd mást is. Ami tuti, a 200. BRISTOLT LÁTNI ÉS… blog augusztusban jelenik meg. Ha akartok valamit tudni rólam, a könyveimről, egyéb szokásaimról, a kvantumelmélet új cáfolatáról, esetleg a gyümölcssav hatásáról az emberi test növekedése kapcsán, akkor a kérdéseiteket ide küldjétek:
Ha nem küldötök semmit, magatokra vessetek, mert akkor én fogok mesélni. Az pedig olyan lehet, mint egy lovagi kard: hosszú és lapos. Ti tehettek róla, jól gondoljátok meg mit csináltok! Barbinak is mondtam Wells-ben, hogy mire készülök. Kicsit hallgatott, majd közölte a bölcsességet:
-Hogy valakivel őszintén vagy az ő szintjén beszélsz, az nem mindegy.
See you later!