„Két dolog végtelen: a Világegyetem és az emberi ostobaság” Albert Einstein. Nagyon sokszor idéztem már, talán ezeken az oldalakon is. De akkora igazság, hogy bármikor…
„Az angolok sosem beszélnek két dologról. A problémákról és a politikáról. Mindegyikről úgy gondolják nem az Ő dolguk. S mikor rájönnek mégis, Ők vannak a…
„Azt tenni, amit szeretünk, az a legnagyobb szabadság”. Egy igazi görög bölcselővel én sem vitatkozom, csupán hozzátenném, hogy sok minden van, mit szeretnénk, de nem…
„Ha visszanézek, akkor nem is volt olyan hosszú” mondta Nelson Mandela mosolyogva több évtizedes rabsága után. Nos én is így vagyok az egy éves évfordulón.…
"Ha a dolgaid rosszul mennek apóca és francot sem teszel azért, hogy ez változzon, akkor a hülyeség állandó vendég lesz nálad!" Tom Wolfe idézet. Ifjúkorom…
-Ha én abból pörköltet főznék, akkor egy évig ennénk. Na jó, ha eljössz te is, akkor kilenc hónap. Bár az terhes lenne-kommentálta Bristol egyik magyar…
"Minden probléma egyszerűnek tűnik, ha már megoldották." Albert Einstein mondását utólag már csak igazolni tudom.Lakást bérelni Britanniában nem brit állampolgárnak nem egyszerű dolog. Tíz hónap…
"Angliában egyszerű az időjárás. Mindig esik. Ha mégsem, akkor Őfelsége Kormánya elnézést kér és a BBC rendkívüli hírben közli". Teljesen őszintén mondom, hogy ez nem…